Pest Megyi Hírlap, 1975. május (19. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-18 / 115. szám
Előadói ankét a TIT szervezésében A békés egymás mellett élés politikájának eredményei az MSZMP XI. kongresszusa beszámolójának és határozatának tükrében címmel tart Gödöllőn előadást Pirityi Sándor, a Magyar Távirati Iroda külpolitikai főosztályának helyettes vezetője. Az előadásra a járási pártbizottság előadótermében kerül sor május 22-én, csütörtökön, délután két órakor. A TIT Pest megyei szervezete nemzetközi politikai szakosztálya és a TIT gödöllői járási-városi szervezete TIT- előadóit várja erre az ankét jellegű találkozóra. Irány Kiel A gödöllői május elsejék gazdag programjának elmaradhatatlan része a lovasbemutató, s mindig nagy érdeklődés kíséri az akár nemzetközi eseménynek is számító lovasversenyeket. Hogy milyen volt az idei, arról érdemes meghallgatni Babocsai Sándort, a Magyar Lovasszövetség bírói bizottságának elnökét: — Az idei színvonalas verseny kiegyenlített erők látványos küzdelmét hozta. Dr. Monostori István egyetemi adjunktus, a GEAC lovasszakosztály elnöke elmondta: nagyon szoros a lovasok programja, különösen az utóbbi időben van sok dolguk. Ma már négy díj, tizenkét ugró és három military versenyző szerepel rendszeresen. Emellett a szakosztály biztosítja természetesen az alapfokú tömeges lovaskiképzést. A gödöllőiek sikereiről már sokat hallottunk. Májusban a nyugat-németországi Kiéiben rendezik az egyetemi Európa- bajnokságot. A négytagú magyar csapatban két gödöllői hallgató kapott helyet. A magyar együttest egyébként dr. Monostori István kíséri el. Cs. J. — Minden utcában járda. Márianosztrán az év végére minden utcában lesz járda. Ez a Börzsöny hegyvidéki kisközség jól gazdálkodik a közösség pénzével és a társadalmi munkások lendületével: készülnek a tervek az ötéves tervben épült új iskola bővítésére, megkezdték az autóbuszváró alapozását, s rövidesen hozzákezdenek a járdaépítéshez is. fiz Ipari Műszergyár, Iklad FELVESZ műszaki végzettségű, gyakorlott TERVEZŐÉPÍTÉSZT, építésvezetőt, ANYAGBESZERZŐT, SZERSZÁMSZERKESZTŐKET. MŰSZAKI RAJZOLÓKAT. A jelentkezéseket írásban vagy személyesen az Ipari Műszergyár személyzeti osztályára kérjük küldeni: Aszód, Pf, 2. Közületeknek, vállalatoknak és a lakosságnak RÖVID HATÁRIDŐRE VÁLLALUNK motortckercselést (0-40 kW-ig) GÖDÖLLŐI VEGYESIPARI SZÖVETKEZET Gödöllő, Körösfőí űt 13-15. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA II. ÉVFOLYAM, 115. SZÁM 1975. MÁJUS 18., VASÁRNAP Öregek napközije, jogi tanácsadó, előadássorozat.,, A mindenes szakmaközi bizottság Vezetőségválasztó küldöttértekezletet tartott Gödöllőn a város szakszervezeteinek szakmaközi bizottsága. A szervezet, amely magába foglalja a városvalamennyi szakszervezetét, meghallgatta titkárának, Epres Jánosnak, az elmúlt négy év munkájáról szóló beszámolóját. A titkár a többi főzött elmondotta, hogy a SZOT elnöksége idén március elején megtartott ülésén határozatot hozott, amelynek értelmében a jövőben a szakmaközi bizottság új neve: szakmaközi szervezet lesz. A nyugdíjasokat várja Epres János ezután elmondotta, hogy jó kapcsolatot sikerült kialakítani a városi pártbizottsággal és a tanáccsal. Ennek tudható be az, hogy a szervezet minden eddiginél magasabb szinten tudta képviselni a dolgozók és a nyugdíjasok érdekeit. A kereskedelem társadalmi ellenőrzése is a szakmaközi bizottság kezdeményezésére indult meg Gödöllőn. Munkavédelmi és balesetelhárítási akciók nemcsak a városban, hanem a járásban is folynak, a járási hivatal mezőgazdasági osztályával karöltve. Nagy sikerük volt az egészségügyi ismeretterjesztő előadásoknak, amelyeket a KIOSZ és a kultúrház helyiségeiben rendeztek meg dr. Vámos János, a körzeti főorvos közreműködésével. Évente két alkalommal — ez már szinte hagyomány —, a jogászok és a SZOT jogtanácsosa: dr. Posta Gyula tart előadást a paragrafusok útvesztőiről. A gödöllői járásbíróság segítségével jogi tanácsadó szolgálatot szerveztek. Dr. Barabás Andor, a munkaközösség elnöke Dózsa György úti irodájában várja az idős nyugdíjasokat, ugyanis az ő panaszaikra specializálta magát. Miért nincs szemészorvos? A szakmaközi bizottság a legkülönbfélébb rendezvényekkel segítette a város kulturális életét. Milyen lesz Gödöllő? — címmel több alkalommal rendeztek előadásokat a városi tanács munkatársainak közreműködésével. Ezzel azonban még nem merült ki a bizottság feladatköre. A politikai és kulturális rendezvények mellett egyre jobban bekapcsolódik a szervezet a sportéletbe is. A hamarosan megalakuló városi sportkör patronálása Nagy István tömegsportfelelős feladata lesz, aki egyúttal az összekötő kapocs szerepét tölti be a sportkör és a szakmaközi szervezet között. Beszéde végén Epres János elmondta, hogy a bizottság munkájához szükséges anyagi alapot a Szakszervezetek Megyei Tanácsa biztosítja számunkra. Elmondotta azt is, hogy a' közeljövőben megvalósul a gödöllői öregek régi vágya, öregek napközi otthonát kap a város. A titkár beszámolóját hozzászólások követték. Herényi Lajos hozzászólásában azt kérdezte meg, hogy a nyugdíjasoknak miért nem jár a félárú vasúti igazolvány. Indoklásul azt hozta fel, hogy most igazán lenne idejük utazgatni, pihenni és világot látni a munkában megöregedett embereknek. Oberman Lajos hozzászólásában az iránt érdeklődött, miért nincs Gödöllőn több mint fél éve szemész orvos? Kerek László, a városi párt- bizottság munkatársa elismeréssel szólt a bizottság munkájáról. A hozzászólásokban felvetett kérdésekkel a pártbizottság is foglalkozik majd, s igyekszik orvosolni a bajokat, gödöllői tanácskozás megye- szerte egyike volt a legjobbaknak. Választás A kérdések megválaszolása után a tanácskozás rátért a második napirendi pontra, megválasztotta a tizenegy tagú vezetőséget és a három tagú számvizsgáló bizottságot. Rácz Lajos nyugdíjast tiszteletbeli tagjául választotta a küldött- értekezlet. A három csoportvezetőt pedig megerősítette funkciójában. A szakszervezetek szakmaközi szervezetének elnöke Csiba József lett, titkára pedig Epres János. MIG a parkban Lapunkban hírt adtunk arról, hogy május 15-én délután ünnepélyes keretek között haditechnikai parkot nyitottak Aszódon. Felvételünk a megnyitás előtt készült. A képen Szász László, az aszódi 2-es számú iskola tanulója vizsgál- gatja a MÍG 15-ös sugárhajtású repülőgépet. (Barcza Zsolt felvétele) TALL Ó_Z Ö_ A 20. héten történt Vasárnap, május 11-én, Szadán a Székely Bertalan szü- letésének 140. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepség- sorozat második napján megkoszorúzták a nagy festőművész emlékművét. Megnyitották a tizenöt Székely Bertalan-fest- ményből a községi tanácsteremben nyílt kiállítást. (Május 13). Hétfőn, május 12-én az országgyűlési képviselőválasztásokkal kapcsolatos feladatokról tárgyalt a Hazafias Népfront isaszegi nagyközségi bizottsága. Jelölőgyűlést tartottak Kis- tarcsán — 1-es számú választókerület —, s ismét Kovács Istvánná munkást, a Hazai Fésűsfonó- és Szövőgyár munkásellátási felelősét állították képviselőjelöltnek. A 3-as választókerület bagi jelölőgyűlésén Bozsó Lászlóné mezőgazdasági munkást, a túrái Galgamenti Termelőszövetkezet növénytermesztő szakmunkását javasolták képviselőnek. (Május 13.). Kedden, május 13-án rendkívüli tanácstagi jelölőgyűlést tartottak Gödöllő 19-es választókörzetében, ahol Plutzer Miklósnak, a városi pártbizottság első titkárának szavaztak bizalmat. E napon járásunk öt községében tartottak a tanácsok végrehajtó bizottsági ülést. Galgamácsán, Kartalon és Nagytarcsán a soron következő tanácsülést készítették elő. Kistarcsán e napirenden kívül megtárgyalta a végrehajtó bizottság a lakosság áruellátásáról szóló jelentést is. Vétségén a község állategészségügyi helyzete, valamint a növény- védelem szerepelt a napirenden. Üjabb két jelölőgyűlés is lezajlott. Pécelen, az 1-es választókerületben ugyancsak Kovács Istvánnét, míg a 3-as választókerület dányi jelölőgyűlésén Bozsó Lászlónét jelölték. (Május 14.). Szerdán, május 14-én ülést tartott a városi párt-végrehajtóbizottság. A napirenden három téma is szerepelt. Megvitatták a gödöllői székhelyű Középmagyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat káder- és személyzeti munkáját, továbbá tájékoztatót hallgattak meg a szakszervezeti válasz- tásoikkal kapcsolatban. A harmadik napirend során azt a jelentést vitatták meg, amely az MSZMP Központi Bizottsága tavaly december 5-i határozatának végrehajtásáról szólt a Gödöllői Gépgyárban. A párt-végrehajtóbizottság állásfoglalása értelmében városunk üzemei negyedévenként e fórum előtt értékelik az említett határozat végrehajtásának helyzetét. Délután a 2-es választókerületben, Aszódon, a fegyveres erők klubjában tartottak jelölőgyűlést. A jelölt: dr. Cse- lőtei László kertészmérnök, a gödöllői Agrártudományi Egyetem tanszékvezető tanára. (Május 15.). Csütörtökön, május 15-én ülést tartott a járási párt-végrehajtóbizottság. Megvitatták a szövetkezetek állami felügyeletének járási tapasztalatait, továbbá azt a tájékoztatót, amely a politikai vitakörök munkáját elemezte. Ezen a napon újabb két jelölőgyűlésre került sor. A 4-es választókerület gödöllői jelölőgyűlését a Ganz Árammérőgyárban rendezték. Városiunk ismét Cservenka Ferencnét, az MSZMP Központi Bizottsága tagját, a Pest megyei Pártbizottság el. ső titkárát állította jelöltnek. Veresegyházon, a 2-es választókerületben dr. Cselőtei Lászlót javasolták képviselőjelöltnek. (Május 16.). Pénteken, május 16-án, hazánk felszabadulásának és az Agrártudományi Egyetem fennállásának harmincadik évfordulója, valamint a tanárképző intézet megalakulásának 25. évfordulója alkalmából jubileumi tudományos ülésszakot rendeztek az egyetemen. Négy szekcióülésen harmincnégy előadás hangzott el. (Május 17.). E napon járásunk két községében tartottak a tanácsok végrehajtó bizottsági ülést. (Összeállította: Fehér Béla) LABDARÚGÁS A XI. forduló műsora Ma, vasárnap játsszák a gödöllői járási labdarúgó-baj- nolcság soron következő tizenegyedik fordulóját. A párosítás a következő; I. Hévízgyörk—Kistarcsa, Gépgyár—Lőrinc SE, GEAC—Bag, Veresegyház—Domony, Vácszentlászló—Malinovszkij SE, Pécel—Dány, Túra—Kartól. A II. osztályban: (Kartal II. szabadnapos.) Galgahévíz—Dány II (10.30, Galgahévizen) Galgamácsa— Zsámbok, Valkó—Szada, Kerepes—Túra II. Mogyoród— Isaszeg II. A mérkőzések délután 5 órakor kezdődnek. Előtte, 3 órakor az ifik találkozójára kerül sor. A pecsenyének való kacsa összekötözött lábakkal, nylonszatyorba bugyolálva piheg a kocsmaajtó mellett. Olykor-olykor gágog egyet, a ka- patosabb vendégek utánozzák is. Az állat gazdája mit sem törődve az egésszel, gyakran emeli szájához a söröskorsót, miközben sunyin egyik távolabb álló ismerőse felé pislog. Jó hangosan beszél, hogy mások is hallják: — Szavamra mondom, most fogtam a Rákospatakban — s mintegy bizonyítékul, hogy igazat mond, vízfoltos nadrágszárára mutogat. — Tudod, komám, ahogy karikázok a kanyarban, akkorát dudált rám egy teherautó, hogy majdnem az árokban kötöttem Kacsa ki. Alighogy elhaladt mellettem, látom ám, hogy egy ketrec kacsa pottyan az útra. Alig tudtam megállni a szertefutó állatok előtt. Mintha tudták volna, azok a sár- gacsőrűek, hol a helyük, egyenesen a patak felé igyekeztek. Szürkület volt már. Arra gondoltam, jó lenne közülük egy vacsorára. Utánuk lopakodtam a térdig érő fűben és meg is fogtam egyet közülük. Erre a fogásra illik felhajtani egy korsó sört. Alig fejezte be mondókáját, az ismerős, aki miniden szóra figyelt, érdeklődve kérdezte: „Nem vette észre a sofőr, hogy lepottyant egy ketrec?’’ — Nem bizony, mert ment vagy nyolcvannal. Ha nem hiszed, kérdezd meg a Szabó Jóskát, ö is fogott kettőt. Az ismerős, akit kíváncsivá tett a történet, szedelőz- ködini kezdett és búcsúzott. Ahogy kilépett a kocsma- ajtón, egy perc se telt bele, máris fogadásokat kötöttek, kimegy-e a koma a patakhoz. Azoknak lett igazuk, akik ■ azt mondták, igen. Az esti félhomályban bizonytalanul lépkedett a férfi, zörgette a bokrokat és kiabált: kács ... kács ,.. sss. Hol a ménkűbe vagytok. Bukdácsolt a zsombé- kos fűben, néha felegyenesedett és szitkozódott. Csak nagy későn jött rá, hogy lóvá tették. B. P. ALKOTOMU1IELY Mese a szőnyeghímző lányról A kiskakas gyémánt félkrajcárja drága kincse a szegényasszonynak. A török császárnak is fáj rá a foga, de hiába, mert a piros taraja kiskakas ügyesebb a hatalmas uralkodónál, s megmenti a félkrajcárt a szegényasszonynak. De az icinyke-picinyke házacskában élő asszonynak nem a gyémánt félkrajcár a legféltettebb drágasága, hanem fekete hajú, tündérujjú lánya. Naponta gyönyörködik gyermeke aranyszőrű bárányaiban és csöndes énekében, amint dalol a napnak: Süss fel! A fekete lány kinyitja a ház ablakát, hívogatóan szól: Gyere be, gyere be gyönyörű madárka. És a fehér falakon megpihennek a kék lábú, zöld hasú pávák, az ezüst éneket csilingelő rigók. Még egy icinyke-picinyke ház sem épül fel magától. A tündérujjak először téglát raktak. S hogy gyorsan növekedjenek a falak, sokat dolgozott. Mosolygó, szenvedő kismamák alatt simította el a lepedőt, biztatóan szorította meg kezüket a nehéz pillanatokban. Óvatosan pólyálta az először a világra csodálkozó apró embereket. Itt megtanulta tisztelni az életet, s édesanyja sorsán keresztül a mindennapi küzdelmet, a tettet, az alkotást. A szőnyeghímző lány, Szekeres Erzsébet hajnalokon, éjszakákon át írja az igazat és a szépet a közömbös zsákvászonra. Gyöngybe, színes fonalba öltözteti álmait, öltései, ecsetvonásai sírnak Kőmíves Kelemenné sorsán, Fehér László tragédiáján, Kádár Kata szomorú végzetén. Csillag arcú legényekről ragyog a Béke. Kék-fehéren kerekedik az Orsa- tál, múzsája egy szelíd, szőke kislány. A meRészlet Szekeres Erzsébet A kiskakas gyémánt félkrajcárja című szőnyegéből. Kresz Albert felvétele legbama Cecil-tálat egy apró vadáé gyerek ihlette. Egy fán sem bomlik két egyforma levél, egyik mezei virág sem ugyanolyan, mint a másik. És a házacska fehér falán is másképpen zöldell minden levél, a virágok ezerfélén nyílnak. Aranyszárnyú madarak, fehérgyöngyös menyasszonyok, százszorszép mellű asz- szonyok kelnek életre a fekete lány varázs- szőnyegein. Felhőkbe vész az Égigérő fa, a nagyokat lélegző Életfa jegyespárt tart világot átfogó ágain. Örszigetliy Erzsébet