Pest Megyi Hírlap, 1975. május (19. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-11 / 109. szám
1975. MÁJUS 11., VASÁRNAP A fejlesztés felelőssége Hazánkban esztendőnként hozzávetőleg 300 millió darab olyan alkatrész, szerelvény készül forgácsolással, amelyet az ún. hidegfolyatásos eljárással is előállíthatnának. A két módszer közötti különbség — az anyagtakárékosság, az élőm unkaigény csökkentése stb. — eredményeként 30—40 százalékkal kisebb költséggel termelhetnénk meg az alkatrészek, szerelvények tetemes részét, ha ... Ha rendelkezésre állnának mindenütt a hidegfolyatásos eljáráshoz szükséges berendezések, ha lenne elegendő s megfelelő szakmai felkészültségű ember melléjük, ha a kapcsolódó technológiák igazodnának az új — külföldön régóta alkalmazott — módszerhez. S ezek csak a legfontosabb feltételek. Azaz, nagy hiba lenne minden áron sürgetni, hódítson a hidegfolyatás a gépiparban. Csak kérdezni lehet Figyelemre méltó sikereket ért el a fotokémiai ipar a színes filmek és papírok gyártásánál új színképző anyagok előállításával. A fotokémiai ipar világszerte féltve őrzi a gyártási eljárásokat, s még inkább a friss kutatási eredményeket. A Forte Fotokémiai Iparvállalat meglehetősen kockázatos útra lépett tehát, amikor elhatározta a színes technika meghonosítását, ám az élet azokat igazolta, akik vállalták a fejlesztés felelősségét. Nemcsak a kutatási eredmények igazolják ezt — a már említetten túl például a színes fotópapír új típusainak létrehozása, új fényérzékeny anyagok kikísérletezése —, hanem a fokozatosan bővülő vevőkör ugyancsak. Azt mondják a gyárban: a fejlesztés elhatározása előtt csakis kérdezni lehet. Azaz sorozatosan feltenni a kérdéseket arra vonatkozóan, vajon a jövőbeni lehetséges igényekkel egyjs-aesik-e a - fejlesztés, • előteremthetőek-e . technikai, technológiai, périzúfjd föltételei, megfelelő-e a gazdaságosság s így tovább. A kérdésekre adandó válasz elengedhetetlen, mert e válaszok megkerülése a fejlesztés felelősségének áthárítása az ilyen értelemben megfoghatatlan társadalom, gyakorlatilag az állam- háztartás vállára. Megfontolt indítás Ma e „kérdezősködés” szakaszában tart a gabcsikovo— nagymarosi vízlépcsőrendszer létrehozása. Arra vonatkozóan, hogy legyen ez a létesítmény, már megvannak a döntések mind idehaza, mind Csehszlovákiában. A részleteket illetően azonban kérdések regimentjére kell megtalálni a választ. Az tisztázott, hogy a Gabcsikovonál, illetve a tőle 146 kilométerre lentebb, Nagymarosnál megépítendő létesítmények energetikailag és hidraulikailag összekapcsoltak, azaz műszaki egységet alkotnak. A Duna 240 kilométeres szakaszán lényeges hatást kifejtő — a többi között a Rajka és Gönyü határolta Duna-rész hajózási viszonyait megjavító — két vízlépcső egyszerre szolgálja az energia- termelést és az árvízvédelmet, a hajózási feltételek javítását és új üdülőterületek létrehozását. Ahhoz azonban, hogy ennyi mindent valóban jól szolgáljon ez a beruházás, a megfontolt indítás teremthet csak alapot. Az tehát, hogy valamennyi előre megfogalmazható kérdésre választ adnak, mert később, építés közben, s még inkább utána, itt már aligha lehet bármit is visszacsinálni. A nagymarosi szakaszon megépülő duzzasztómű, a 146 megawattos vízerőtelep — ahogy újabban a szakemberek a laikusok vízierőmű szóhasználatát átfogalmazták —, a kettős hajózsilip olyan létesítmény, amelyet nem lehet ide vagy oda helyezgetni, tehát évtizedekig meghatározza a terület arculatát. A döntés után semmi Példánk talán érzékelteti, hogy egy-egy fejlesztés sokszoros összefüggésben áll más területek, tényezők, tevékenységek sorozatával, még akkor is, ha történetesen nem egy vízlépcső, hanem csak egyszerű vállalati létesítmény megépítése a feladat, vagy a gyártmányok valamelyikének tökéletesítése, új termék bevezetése. A fejlesztések leggyengébb pontját ragadta meg a Minisztertanács 1975. január 30-i ülése, amikor megállapította: a döntések meghozatala után a fejlesztések ügyében hosszú ideig nem történik semmi, mert az érintettek csak akkor kezdik részletesebben vizsgálni a különböző tényezőket, akkor mérik fel az akadályokat, azaz — most már a magunk fogalmazásában — akkor látnak neki az előkészítésnek, amikor már a döntés megszületett! Ez vezet oda, hogy o fejlesztések többsége eltér az eredeti döntésben meghatározott céltól — ami nem mindig hiba, mert közben az élet hozta változásokat is figyelni kell —, s főként azért — s ez a hiba! —, mert a döntés előkészítése felületesnek bizonyult. A felületességnek ez a fajtája már szinte hagyományos, az érintettek rohammunkában „ösz- szehoznak valamit”, amit előterjeszthetnek, bár maguk is tudják, hogy a megvalósítás messze esik majd attól, ami a papíron szerepel. Mennyit ér a gyorsaság? Voltait, akik értetlenül fo: gadták a Dunai Kőolajipari Vállalatnál azt a döntést, hogy meg kell gyorsítani a tárolóterek építését. Akkor úgy tűnt, hogy ez a fejlesztés elvonja az anyagi és emberi erőket más, fontosabb feladatoktól. A fejlesztés átgondoltsága azonban rövid idő alatt bebizonyosodott. Addig ugyanis tavasztól őszig — a zavartalan üzemmenet érdekében — a finomító kényszerexportot bonyolított le, azaz, termékei egy részét eladta külföldön, mert nem volt hol tárolnia. Télen viszont, amikor megnőtt a fogyasztás, külföldről vásároltuk azt, amit nyáron eladtunk ... Summa summárum: a tárolóterek gyorsított ütemű fejlesztése tízmillió dollár veszteségtől óvta meg a népgazdaságot, mert az olajárak és olajtermékek árának emelkedése miatt ennyit kellett volna kiadni télen, ha nem bővítik a tárolótereket. Nem minden fejlesztés kínál ilyen látványos eredményt, az viszont vitathatatlan, hogy a fejlesztés felelősségének mélysége s kiterjedtsége milliókat, összegeződve sok-sok milliárdot ér. Legyünk pontosabbak: érhet, ha érvényesül a felelősség. Ezt azonban általános jellemzőként nem mondhatjuk el. Németh Károly, a párt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára a XI. kongresszuson indokolt követelményeket fogalmazott meg, amikor azt mondotta: „Az iparban a termelési szerkezet átalakítását a központi döntések és a vállalati kezdeményezések megfelelő ösztönzésének együttes alkalmazásával kell elérni. Minden termelő egységnek azzal kell számolnia, hogy termékeit a korábbinál szigorúbban minősítik mind a hazai felhasználók, mind a külföldi vásárlók. A gazdálkodás szerves részévé kell tenni a korszerű termelési eljárások gyorsabb bevezetését, a jó minőségű, versenyképes termékek gyártásának bővítését.’’ Kellemetlen igazság Anyaggyűjtés közben sűrűn és különböző beosztású emberektől hallottam azt, hogy a fejlesztés felelősségét csak akkor lehet számon kérni, ha a fejlesztés joga is érvényesülhet. Arra céloztak ezzel, hogy sok esetben az állami adózási, elvonási rendszer csupán akkora összeget hagy meg a vállalatnál, amekkorából a szinten tartást fedezhetik, de fejlesztésre semmi nem jut belőle. Igazuk van. Ám e sorok írójának is, amikor feleletül arra a kellemetlen igazságra hivatkozott, hogy évről évre nagyobb összeg marad meg a vállalatok műszaki fejlesztési alapjában, felhasználatlanul! Kétféle igazság lenne? Ilyen nincsen. Az inkább, hogy nem okvetlenül ott képződnek a legjelentősebb fejlesztési alapok, ahol az társadalmilag, népgazdaságilag indokolt, azaz van pénz, de nem mindig ott és annyi, ahol amennyi a legjobban szolgálná az intenzív fejlesztési politikát. Szólni illik azonban másfajta, s ugyancsak kellemetlenül ható igazságokról is. A többi között arról, hogy a vállalatoknál a fejlesztéssel foglalkozók többsége ma még nem képes a komplex szemlélet, a valamennyi tényezőt átfogó értékelés, elemzés érvényesítésére. Sűrűn megtörténik, hogy a műszakilag remeknek látszó fejlesztésről kiderül, közgazdaságilag kivitelezhetetlen — mert gazdaságtalan, mert az előállítás költségei kétszeresét teszik ki az eladási árnak —, s az sem ritkaság, hogy a fejlesztés a személyi feltételek hiá nyán bukik meg. Azon, hogy nincsenek hozzá kellő képzettségű emberek, irányítók, mert ami a szerkesztésen vagy a la boratóriumban ment a mérnököknek, az az üzemben nem megy a betanított munkaerőknek. Letakart iránytű Az sem újdonság — s a változás még mindig várat magára —, hogy a gyárak, a vállalatok tekintélyes részénél rosz- szabbul fizetik meg a fejlesztéssel foglalkozókat, mint azokat, akik rutinszerű termelés- irányítást végeznek, s így egészségtelen kontraszelekció alakul ki. A fejlesztők legjobbjai átmennek a közvetlen termelésbe, s helyükbe azok lépnek, akik sem a termelésben sem a fejlesztésben középszernél többre nem képesek. Azok akik elvállalnak mindent, de valójában semmit sem képe sek átlagon felül végrehajtani, akik jók tisztviselőknek — ahogy a gyári szóhasználat jelöli : fejlesztési adminisztrátoroknak —, de a fejlesztés felelősségének terhét nem veszik a vállukra. Ott, ahol a fejlesztést a sok feladat közül az egyiknek tekintik, az iránytűt takarják le. s bár az jelez, mivel letakarták, a jelzéseket nem veszi figyelembe senki sem. Ha pedig ez történik, jogos a kérdés: tudják-e egyáltalán, hogy mer re mennek, s az az út, amelyen haladnak, hová vezet? Mészáros Ottó Hatvan hektáron A Man őri Állami Gazdaság kátai kerületében, a sülysáp! határban a 60 hektáros szőlőben szuperfoszfáttal kezelik a szőlősorokat. Koppány György felvétele. Tíz százalékkal kevesebbet futnak Tízmillió liter benzinmegtakarüás A közlekedési és postaügyi miniszter, a pénzügyminiszter és a munkaügyi miniszter most közzétett együttes rendeleté korlátozza a közületi személygépkocsik éves futásteljesítményét. Eszerint a közüle- tek személyautóiknak kilométerteljesítményét a múlt évihez képest 10 százalékkal kötelesek csökkenteni. Ez természetesen nem járhat a géDko- csivezetők keresetének csökkenésével. A személyi tulajdonban levő, hivatalos célra igénybe vett, vagy más vállalatoktól bérelt személygépkocsikért kifizetett díjak összege nem lehet magasabb a tavalyinál. A rendelet következetes végrehajtásával évente mintegy 10 millió liter benzin takarítható meg. Ritka jogesetek Bonyodalmak a gyerek körül Két, feltehetően nem egyedülálló, mégis ritka pereskedés részleteit mondotta el nekünk saját gyakorlatából az egyik Pest megyei ügyvédi munkaközösség tagja. Nevek nélkül természetesen, sőt a peres felek lakóhelyét sem említve, hiszen köti az ügyvédi titoktartás. Inkább a tartásdíj, mint az apa A lány bolti eladónak készült, a fiú ipari tanuló volt még akkor. Mindketten kiskorúak. Hogyan, hogyan nem — ezt később a fiú ügyvédje sem firtatta, és a bíróságot sein érdekelte — kapcsolatuk elmélyült. Nem is maradt következmény nélkül. Amikor erről a fiú értesült, gondolkodás nélkül közölte a lánnyal, hogy feleségül veszi, és el is ment a leány szüleihez, annak rendje-módja szerint megkérte a kezét. Saját szülei előtt sem titkolta nősülési szándékát, de azt sem, hogy miért határozta el ilyen fiatalon a házasságkötést. Szüleit persze meglepte 17 esztendős fiuk közlése, de habozás nélkül hozzájárultak házasságához. Hasonlóképpen a lány szülei is, mondván, hogy ha már megtörtént, ami történt, hát legyen apja is az unokájuknak, akinek világra- jötte felett akkor már az AB- bizottság sem dönthetett. A leánymama amúgy sem akarta a bizottságot felkeresni. Mindezt az ügyvéd a tényállás felvételekor tudta meg a fiú édesanyjától, aki kiskorú fiát a munkaközösség irodájába kísérte. Ez azonban persze nem került bele a tényállásba és az sem, hogy a mama nem szólt egy rossz szót sem a fiára, sőt mert becsületesen helyt akart állni, még dicsérte is. De hát ha a házasság elé a szülők egyike sem gördített akadályt, ugyan hogyan indult meg mégis a gyermektartási per? Ügy, hogy a leány kikosarazta születendő magzata apját és hajadonként adott életet gyermekének. Amikor pedig az ügyvéd még a bírósági tárgyalás előtt felkereste a leányt, és hivatali kötelességén túlmenően, a gyermek érdekében a házasságközvetítő szerepére is vállalkozott, a kismama a babával a karján egyáltalán nem madonnái, sőt inkább cinikus mosollyal ezt mondta: — Nem voltam és nem vagyok szerelmes belé, nem megyek hozzá feleségül. — De hát a gyermek így apa nélkül nő fel — próbált érvelni az ügyvéd. — Hát aztán! Nem kell apa, elég nekem a tartásdíj is. Amit azután a bíróság az időközben szakmunkássá és nagykorúvá lett fiúval szemben minden huzavona nélkül meg is ítélt. Döntését könnyen hozhatta meg, a fiú tisztességesen elismerte előtte is, hogy ő a gyermek apja. A kiskorú felperes törvényes képviselőjének, vagyis a csecsemő anyjának indítékait, hogy miért nem ment férjhez ehhez a rendes fiúhoz, gyermeke apjához, a bíróság természetesen nem vizsgálta meg. Nem tartozik rá. Mi sem tudjuk, csak elgondolkozhatunk felette. Két válóper egy csecsemő miatt Nyár volt, és X. Y., 40 év körüli, nős, gyermektelen tisztviselőt szakszervezete beutalta egy Baliaton-menti üdülőbe. Ugyanakkor ott üdült egy leány is — valahonnan Pest megyéből. A jóval utóbb történtek után arra kell következtetni, hogy nagyon komoly szerelem alakult ki közöttük. Később is többször találkoztak és egyszerre csak a leány rádöbbent találkozásaik következményére. Mire észbekapott, már késő volt, nem lehetett semmit sem tenni. A férfi különben is lebeszélte róla, megmondta, nyomban megindítja a válópert és azután feleségül veszi. Csakhogy a válóper lassabban folyt, mint ahogy a leányon a közelgő anyaság jelei egyre láthatóbbak lettek. A leány szülei kétségbeestek, mit mondanak az emberek, féltek a „szégyentől”, és nagy sietve kerestek valakit, aki hajlandó megmenteni a „becsületüket”, anyakönyvvezető elé vezeti „megesett’ lányukat. Mindegy, hogy ki legyen, kerüljön amibe kerül, nem számít a pénz. Talállak is lakóhelyüktől távol egy férfiút, aki 25 ezer forint lefizetése ellenében hajlandó volt a leánynak és születendő gyermekének a nevét odaadni. A szülők pedig, nehogy a névleges házasság annak is lássék, kényszerítették lányukat, költözzön hites urához. Unokájuk hamarosan, de már nem házasságon kívül megszületett. S most következik a regénybeillő fordulat. A gyermek valódi apjának válópere végül is befejeződött, második házasságának már nem volt törvényes akadálya, csakhogy a pénzen vásárolt férj nem akart válni. Ezzel egy esztendőnél is tovább elodázhatta volna, hogy a kisgyermek szülei egybekelhessenek. A gyermek apja azonban nem akart várni és ügyvédjét perenkívüli eljárásra, alkudozásra kérte fel, azt mondta 6 is, nem számít a pénz. A névleges férjjel végül 25 ezer forint „lelépési díjban” megegyeztek, tehát ez az úriember rövid idő alatt 50 ezer forintot keresett egy gyermek születésén és két ember szerelmén. Az asszony válópere azóta befejeződött, s újra férjhez mehetett, most már ahhoz, akit szeret, és apja gyermekének. Ügyük azonban még foglalkoztatja a bíróságot. Ki kell mondania, hogy a gyermeknek az anya, jelenlegi férje a természetes apja és eszerint kell kiigazítani az anyakönyvi bejegyzést. A „törvényesítési” perben persze tanúként meg kell hallgatni a pénzért vett férjet, hogy kinyilatkoztassa, nem tőle származik a nevére írt gyermek. „Tanúdíjat” azonban már nem. kell neki fizetni, ezt megfelelő írások aláíratásával biztosította a gondos ügyvéd. Szokoly Endre A Simontornyai Bőrgyár 5-10 éves gyakorlattal rendelkező beruházó, bonyolító csoportvezetői munkakör betöltésére oólyózatot hirdet. Fizetés és juttatások a kollektív szerződés szerint Jelentkezés: Simontornyai Bőrgyár személyzeti osztály. 7081 Simontornya, Gyár u. 1-5. A szülők, a pedagógusok féltő gonddal nevelik a gyermekeket, figyelemre, óvatosságra intik őket. Mégis... baj véletlenül is történhet. A tanulóifjúságnak szüksége van a biztosítási védelemre. A TANULO-BAIESETBBZTOSKTAS az iskolában, otthon, az utcán, közlekedés, játék, sport közben — az ország területén bárhol — egész évben érvényes.
