Pest Megyi Hírlap, 1975. április (19. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-11 / 84. szám

AZ MSZMP PEST MEGYE! BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TAN VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XIX. ÉVFOLYAM, 84. SZÄM ARA 80 FILLÉR 1915. ÁPRILIS 11., PÉNTEK Kádár János fogadta Lodongijn Rincsint Csütörtökön délelőtt 11 órakor megnyílt az országgyűlés tavaszi ülésszaka. Az ülésen részt vettek: Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, továbbá Aczél György, Apró Antal, Gáspár Sándor, Lázár György, Németh Károly, Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, valamint a Központi Bizottság titkárai és a kormány tagjai. A diplomáciai páholyban helyet foglalt a Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek több vezetője. Az ülést Apró Antal, az or­szággyűlés elnöke nyitotta meg. Kegyelettel emlékezett meg az országgyűlés legutób­bi ülésszaka óta elhunyt Ra­gó Antal képviselőről, a párt és a munkásmozgalom régi harcosáról. Személyében a nép és a szocializmus ügyének szerény, fáradhatatlan mun­kását, pártunk hűséges harco­sát vesztettük el — mondotta. Az országgyűlés néma felál­lással adózott Ragó Antal em­lékének, amelyet jegyző­könyvben is megörökített. Ezt követően Apró Antal bejelentette, hogy az Elnöki Tanács az országgyűlés leg­utóbbi ülésszaka óta alkotott törvényerejű rendeletéiről szóló jelentését — az alkot­mány rendelkezéseinek meg­felelően — az országgyűlésnek bemutatta. A jelentést a kép­viselők tudomásul vették. Az elnök ezután bejelentet­te, hogy a Minisztertanács a társadalombiztosításról, az El­nöki Tanács az alkotmány egyes rendelkezéseinek mó­dosításáról törvényjavaslatot nyújtott be az országgyűlés­nek. A két törvényjavaslatot előzetes tárgyalásra az illeté­kes állandó bizottságoknak kiadták, és az országgyűlés tagjai között szétosztották. Az országgyűlés ezután el­fogadta a tavaszi ülésszak tárgysorozatát. A napirend a következő: a társadalombiztosításról szóló törvényjavaslat; O a legfőbb ügyész beszá­molója; © a Legfelsőbb Bíróság el­nökének beszámolója; O az alkotmány egyes ren­delkezéseinek módosítá­sáról szóló törvényjavaslat. Ezután a napirend szerint megkezdődött a társadalom- biztosításról szóló törvényja­vaslat tárgyalása. Elsőként Karakas László munkaügyi miniszter emelkedett szólásra. Karakas László expozéja végén a Minisztertanács ne­vében kérte, hogy az ország- gyűlés a törvényjavaslatot — a jogi, igazgatási és igazság­ügyi, valamint a szociális és egészségügyi bizottság által javasolt módosításokkal — vitassa meg és fogadja el. Ezután dr. Pesta László, az országgyűlés szociális és egészségügyi bizottságának el­nöke, a törvényjavaslat elő­adója kapott szót. Beszéde után szünet követ­kezett, majd Varga Gáborné- nak, az országgyűlés alelnö- kének elnökletével folytató­dott a tanácskozás. Napirend szerint megkezdődött a társa­dalombiztosítási törvényjavas­lat feletti vita. A vita első fel­szólalója Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a SZOT főtitkára volt. Ezt követően Bojtor Miklós (Szabolcs megye 8. vk.), dr. Kaposvári Júlia (Budapest 23.' vk.) felszólalása következett. Az ebédszünet után Péter János elnökletével folytató­dott a tanácskozás. Szabó Ist­ván (Hajdú-Bihar megye 18. vk.), a TOT elnöke, Kovács Sándor (Győr-Sopron megye 1. vk.), Kelemen Sándor (Bács-Kiskun megye 20. vk.), Korpái Jánosáé (Budapest 8. vk.) és Németh István (Bara­nya megye 6. vk.) mondta el véleményét a törvényjavaslat­ról. A csütörtöki ülés ezzel befe­jeződött. Az országgyűlés ma délelőtt 10 órai kezdettel a társadalombiztosításról szóló törvényjavaslat feletti vitá­val folytatja munkáját. (Karakas László expozéját, dr. Pesta László előadói be­szédét, Gáspár Sándor és Sza­bó István felszólalását a to­vábbiakban ismertetjük.) Gáspár Sándor és Kádár János az ülésszak megnyitása előtt. A mongol külügyminiszter látogatása Apajpusztán Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára csütörtökön a Központi Bi­zottság székházéban fogadta Lodongijn Rincsint, a Mon­gol Népköztársaság külügy­miniszterét. A szívélyes, baráti hangu­latú találkozáson jelen volt Púja Frigyes külügyminiszter, Kádas István, hazánk Ulán­bátort nagykövete, valamint Bamdarijn Dügerszüren, a Mongol Népköztársaság buda­pesti nagykövete. Lodongijn Rincsin, a Mon­gol Népköztársaság külügymi­nisztere és kísérete csütörtö­kön Apajpusztára, a Kiskun­sági Állami Gazdaságba láto­gatott. Ütjára elkísérte Rácz Pál külügyminiszter-helyettes, Kádas István, a Magyar Nép- köztársaság Ulánbátort nagy­követe és Bamdarijn Düger­szüren, a Mongol Népköztár­saság budapesti nagykövete. A vendégeket az állami gazdaság vezetői fogadták, majd Paukovits István igaz­gató és Bábel Balázs, a gaz­daság pártvezetőségi titkára adott tájékoztatást a mező- gazdasági nagyüzem munká­járól. A vendégek elismeréssel szóltak a hallottak alapján azokról a kiemelkedő ered­ményekről, amelyeket a ter­méshozamok növelésében, a cukorrépa, a lucerna és más fontos növények iparszerű termesztésében, a gépi agro­technika alkalmazásában, va­lamint a szakosított szarvas­marha-tenyésztésben elértek. Lodongijn Rincsin mongol külügyminiszter és kíséreté­nek tagjai csütörtökön este a KISZ művészegyüttesének GENF - LESZERELÉSI BIZOTTSÁG A tavaszi ülésszak záróüléss Genf ben csütörtökön befeje­ződött a leszerelési bizottság tavaszi ülésszaka, amelyen a részt vevő országok kifejtették álláspontjukat a leszerelés leg­inkább időszerű kérdéseivel kapcsolatban. A tanácskozás résztvevői nagy figyelmet fordítottak az atomfegyverek terjesztése megakadályozásának problé­máira, mivel a jövő hónapban Genfben rendezik meg az atomsorompó-egyezmény vég­rehajtását megvizsgáló nem­zetközi konferenciát. A bizottság megkezdte az ENSZ-közgyűlés tavaszi ülés­szaka elé terjesztett szovjet környezetvédelmi javaslaton alapuló nemzetközi egyezmény előkészítésére, valamint az atomfegyvermentes övezetek létrehozására vonatkozó kérdé­sek megvitatását. Az ülésszak munkájában fontos helyet foglalt el a ve­gyi fegyverek betiltásának kér­dése. Á Szovjetunió és több más ország küldöttei hangsú­lyozták, hogy fokozni kell a le­szerelési világkonferencia ösz- szehívására irányuló erőfeszí­téseket. műsorát tekintették meg aa együttes Rottenbiller utcai székházában. A vendégeket elkísérte Púja Frigyes külügy­miniszter, valamint a Külügy­minisztérium több vezető munkatársa. Testvérpártok munkacsoportja Berlinben Befejeződött a második tanácskozás Berliniben, az NDK főváro* sában csütörtökön befejezte második tanácskozását a kom­munista és munkáspártok bu­dapesti előkészítő tanácskozá­sán a szerkesztő bizottág által életre hívott munkacsoport. A mostani tanácskozáson 20 testvérpárt képviselője vett részt, és folytatta a vitát a do­kumentumok kidolgozásáról. A második tanácskozás egyút­tal intézkedett a munkacso­port munkájának folytatásá­ról. Nyikolnj Faggyejev Budapesten Nyikolaj Faggyejev, a Köl­csönös Gazdasági Segítség Ta­nácsának titkára, hivatalos lá­togatásra Budapestre érkezett. Fogadására a Keleti pályaud­varon megjelent dr. Szita Já­nos, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Titkárságának vezetője és dr. Papp László, hazánk állandó KGST-képvi- selőjének helyettese. Pest megyei pedagógiai napok Dr. Kornidesi Mihály előadása oktatáspolitikai kérdésekről Tegnap délelőtt a váci ze­neiskola dísztermében ünne­pélyesen megkezdődött a Pest megyei pedagógiai napok eseménysorozata. A Pest me­gyei Tanács művelődésügyi osztálya és a vendéglátó vá­ros első ízben szervezte meg a háromnapos akciót azzal a Az Mesteremben. Az első sorban: Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára is dr. Várkonyi Péter államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke. A második sortól Pest megyei kép­viselők: Cservenka Ferencné, dr. Mondok Pál, Kárpáti Ferenc vezérőrnagy, mögöttük: dr. Baskay Tóth Bertalan, S. Hegedűs László és Tausz János. céllal, hogy a tanügy me­gyei, járási vezetői és a gya­korló pedagógusok számára összefoglalja a korszerű pe­dagógia törekvéseit. A ta­nácskozás első napjának munkájában részt vett dr. Kornidesz Mihály, az MSZMP Központi Bizottsága tudományos, közoktatási és kulturális osztályának veze­tője, Balogh László, az MSZMP Pest megyei Bizott­ságának osztályvezetője és a megye minden részéről, mintegy 200 pedagógus, to­vábbá pártmunkások és a ta­nácsok művelődésügyi osztá­lyainak vezetői, munkatár­sai. Az eseménysorozatot Hargi­tai Károly, a Pest megyei Tanács művelődési osztályá­nak vezetője nyitotta meg, majd dr. Lukács Ferenc, Vác város tanácsának elnöke kö­szöntötte a résztvevőket, han­goztatva, hogy a pedagógiai napok szervesen kapcsolód­nak az alapításának 900. és felszabadulásának 30. évfor­dulójára emlékező város ju­bileumi ünnepségeihez. A megnyitó után A Köz­ponti Bizottság közoktatás politikai határozata végre­hajtásának tapasztalatai és a XI. kongresszus határozata címmel dr. Kornidesz Mih-'ly tartott nagy figyelemmel kí­sért előadást. Az oktatáspoli­tikai munka áttekintő és leg­fontosabb összetevőit részle­tesen elemző előadás egyebek közt hangsúlyozta, hogy o X7. kongresszus megerősítette a KB határozatát, ős külön hangsúlyt adott néhány olyan kérdések, mint a nevelés, a tudatformálás, a szakképzés jelentősége és az oktatás sze­repe a ma még tapasztalható társadalmi egyenetlenségek megszüntetésében. A KB osz­tályvezetője Pest megye hely­zetével is foglalkozott, dicsé­rettel említve például a me­gyei továbbképzés jelentős eredményeit és az iskolák el­látottságának fejlődését. Délután a pedagógiai na­pok résztvevői színvonalas ifjúsági kórushangversenyt hallgattak végig. Ezen — Bo- gányi Tibor vezetésével — a váci városi KISZ-énekkar és az úttörőkórus működött köz­re sikerrel. Ma délelőtt három referá­tum hangzik el. Dr. Nagy Jó­zsef, a szegedi tudomány- egyetem docense az isko­lára való előkészítésről, dr. Gáspár László igazgató a szentlőrinci kísérleti iskola eddigi eredményeiről és dr. Welker Ottó, az Oktatási Mi­nisztérium osztályvezetője a középfokú oktatás fejleszté­sének terveiről tart előadást. ö. L. A dr. Polinszky Károly ok­tatásügyi miniszter vezette ma­gyar kulturális delegáció meg­kezdte hivatalos tárgyalásait a finn fővárosban. Garamvölgyi József kulturá­lis miniszterhelyettes vezeté­sével csütörtökön delegáció utazott Berlinbe, az NDK-ban április 11—18. között megren­dezésre kerülő magyar barát­sági és kulturális napokra. Tanácskozik az országgyűlés A képviselők megvitatják a társadalombiztosításról szóló törvényjavaslatot PEST MEGYEI

Next

/
Thumbnails
Contents