Pest Megyi Hírlap, 1975. április (19. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-26 / 97. szám
Műszakonként, több szakaszban Szakszervezeti választás a konzervgyár doboziizemébsn A PESFME CrY E i HÍRLAP Kit»LÖN K.I /V DA SA" XIX. ÉVFOLYAM, 97. SZÁM 1975. ÁPRILIS 26., SZOMBAT Kéréséit termékek Több ezer transzformátor külföldre Alkatrészek ipari röntgenhez Több száz transzformátor készül naponta a szövetkezet helyi telepének műhelyeiben. Képünkön: a tekeircseiléik egy csoportja. Kiss András felvétele A Nagykőrösi Konzervgyár dobozüzemének több mint fél- száz dolgozója gyülekezett tegnap délután műszakváltást követően a gyár szakszervezeti bizottságának előadótermében, hogy a SZOT tavaly októberi plénurriának állásfoglalása alapján újraválassza az üzemi bizottság tagjait. A szakszervezeti taggyűlésen részt vett Fa Frigyes, a SZOT szervezési osztályának munkatársa, Koren József, az ÉDOSZ szervezési osztályának vezetője, valamint Friss Antalné, a gyár szakszervezeti tanácsának titkára is. Arányos juttatások Protapopov Viktornénak, a gyűlés elnökének bevezetője után Molnár Istvánná, az üzemi bizottság titkára összegezte a négy évvel ezelőtt választott testület tevékenységét. Elmondta egyebek között, hogy üzemükben, ahol a gyár különféle termékeinek csomagolásánál használatos fémdobozokat készítik, az elmúlt években sokat fejlődött a szakszervezeti munka. Az ott dolgozók a kollektív szerződésnek megfelelően, létszámukkal arányosan részesültek a külön, féle juttatásokból. Így például többen jutottak vállalati és szakszervezeti segítséggel új otthonhoz, és kaptak lakásépítéshez hosszú lejáratú kölcsönt. A nők helyzetének javítását segítő vállalati intézkedések itt különös hangsúlyt kaptak, hiszen az üzem munkásainak többsége nő, akiket közvetlenül érintettek ezek a kezdeményezések. Így például a legkisebb keresetű dolgozó órabérét 8 forintra emelték, és évente több alkalommal is pénzt juttattak a nagycsaládös, vagy gyermeküket egyedül nevelő asszonyoknak. Sokan vettek részt szakmai továbbképzésen. Különösen a Szocialista brigádok tagjai jártak az élen a tanulásban: nyolcán elvégez- ^ ték az általános'iskola hiányzó osztályait, öten pedig szakmunkás-bizonyítványt szereztek. Eredményesen munkálkodott az . üzemi bizottság az ifjúsági törvényből adódó feladatok megvalósításán is. Az üzemben dolgozó fiatalok többsége lakatos szakmunkás, a lobbies betanított munkások, illetve gépkezelők. Sokan tagjai az üzemi KlSZ-alapszerve- zetnek, a szakszervezetnek, és közülük többen párttagok is. Valamennyien érzik a gyár gondoskodását, és megfelelően élnek az érdekükben született törvény kedvező lehetőségével. Kiváló brigádok A dobozüzem munkásainak igyekezetét az ott tevékenyke- clo szocialista brigádok tevékenységét a négy ízben elnyert kiváló miinely cím is bizonyítja. E kis kollektívák a brigádmozgalom hármas jelszavának jegyében fogalmazták meg minden esztendőben vállalásaikat, annak alapján segítették munkahelyük feladatainak maradéktalan 'megvalósítását. Jelenleg ugyan kevesebb a brigádc*. száma, mint négy évvel de a mostaniak a konrtStinái egyenletesebben, aktívában dolgoznak. Tavalyi eredményük alapján 15 brigád közül három kapott bronz, négy ezüst, három arany jelvényt, két brigád ez utóbbit pedig már másodízben nyerte el, egy közösség pedig a vállalat kiváló brigádja címet érdemelte ki. Eredményesnek bizonyult a tavaly tavasszal meghirdetett felszabadulási és kongresszusi munkaverseny: a dobozüzem munkásai maradéktalanul tel. jesítették vállalásaikat, és most a munkaverseny második szakaszának sikerén munkálkodnak. Az üzemi bizottság titkárának beszámolója után többen felszólaltak. Friss Antalné elmondta például, hogy a SZOT elnökségének útmutatása alap- jáp a Nagykőrösi Konzervgyárban is megrendezik a munkásküldöttek értekezletét, amelyen a különböző üzemek fizikai dolgozói cserélnek eszmét a gyár vezetőivel, az előttük álló g-^dasági, társadalmi feladatokról. Koren József arról szólt, hogy az ÉDOSZ több száz alap. szervezetének több mint kétszázezer tagja van, akik a bizalmiak megválasztása után ezekben a napokban választják meg az új műhelybizottságot. Mint mondta, a Nagykőrösi Konzervgyár dobozüzemében ezúttal több szakaszos módszerrel választják meg az üzemi bizottságok tagjait és a szakszervezeti tanácsot választó küldötteket. A délutáni és az éjszakai műszakban dolgozók jelenlevő képviselői tájékoztatják majd társaikat a gyűlésen elhangzottakról, hozzájuk is eljut a jelöltek névsora, és szavazólapján mindegyik dolgozó maga dönthet, hogy melyik jelöltnek szavaz bizalmat. Végeredmény: ma A felszólalások után a jelölő bizottság előterjesztése alapján a jelenlevők elhelyezték szavazólapjaikat az urnában, amelyet ezután a délutáni és éjszakai műszakban dolgozókhoz is elvisznek, és a végleges eredményt, 170 dolgozó véleményét, ma délelőtt összesítik. Khim Antal Piaci jelenlés Olcsóbbak a primőrök Pénteken a szemestermény- piacon a csöves kukorica mázsája 270, a morzsolté 360 forint volt. A morzsolt kukorica literjét 3, a búzáét 4,50 és az árpáét 4 forintért mérték. A gyümölcs- és zöldségpiacon az alma 5—12, a burgonya 3—4, a száraz bab 20, e. zöldpaprika darabja 2,50— 4,50, a saláta 60 fillértől 1,40-ig, az új karalábé 2—3, a retek csomója 1,20—4,50 forintért kelt. A baromfipiacon a tyúk párja 120—16Ó, a napos kacsa 28, a naposcsibe 12—14 forint volt. Sokan vették a rántani- való csibét, páronként 50—60 forintért. A tyúktojás 1 forintért kelt. Országos jelentőségű, erdő- művelési, erdőtelepítési, fafeldolgozó-, gép- és munkamódszer-bemutatót rendeztek csütörtökön a termelőszövetkezetek nagykőrösi erdőgazdaságában. A találkozót a Pest megyei Tanács V. B. mezőgazda- sági osztálya és az Országos Erdészeti Egyesület Pest megyei tsz-csoportja szervezte azzal a céllal, hogy megismertesse az erdőgazdálkodás és fa- kitermelés legkorszerűbb mód. jait. Különös aktualitást adott a találkozónak, hogy a termelőszövetkezetekben megkezdték az állami segítséggel telepített cellulóznyárfa-ültetvé- nyek kitermelését. A bemutatóra — melynek megrendezését az erdőgazdasági gépeket gyártó MEZŐGÉP Tröszt, a nagykőrösi tsz-erdő- gazdaság és a MEZÖKÖV tsz közös vállalkozás vállalta — a megyéből, s az ország több részéről csaknem száz szakember érkezett. A bemutatón ott volt Balázs István, a Pest megyei Tanács mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztályának erdészeti felügyelője, a városi tanácsot Hau Károly, a termelés- és ellátás- felügyeleti osztály vezetője, és Janossy Gyuláné főelőadó képviselte, s ott volt Susán János, a tsz-erdőgazdaság elnöke, Csizmadia Ferenc, az Arany János Tsz elnökhelyettese, Lócskai Lajos, a Szabadság Tsz elnökhelyettese, valamint Huszár Kálmán, a Hunyadi Tsz elnöke is. A vendégeket az Arany Já- j nos Tsz Ceglédi út melletti erdőrészlegénél Balázs István köszöntötte, majd Telegdy Pál erdőmérnök tartott tájékoztatót, Király István, a tsz erdőmérnöke pedig bemutatta azt a munkafolyamatot, melynek sórán a fákat kézi motorfű - I résszel kivágják, majd az e A TRAKIS helyi telepén járva Rácz Zoltán, az üzem vezetője örömhírrel fogad: szövetkezetük kollektívája a tavalyi munkája elismeréseként elnyerte a kohó- és gépipari miniszter dicsérő oklevelét, amelyet április 30-án vesznek majd át ünnepélyes keretek között. Azonnal kívánkozik a kérdés, mivel érdemelték ki ezt a magas kitüntetést? Nem kevés munkával — mondja Rácz Zoltán, s feljegyzéseiből hamarosan megtudjuk a pontos adatokat is. Tavaly összesen 120 millió forint értékű, különböző típusú transzformátort gyárcélra szerkesztett géppel hántolják. A további három bemutatót a Csókás erdpben tartották. A szakemberek működés közben mutatták be azokat a gépeket, melyekkel a kitermelt erdőterületen gyors tempóban fúrják a lyukakat, s ezekbe újabb facsemetéket ültetnek. Főleg az akácerdők helyén okoz még gondot, hogy a kisarjadó sutnyák veszélyeztetik az ültetést. Ezt — mint elmondták — előzetes vegyszeres irtással igyekeznek megszüntetni. A bemutatott gépek az erdő- gazdálkodásban adódó munkákat a talajelőkészítéstől a kitermelt fa rakodásáig kevés emberi erővel, gyorsan és olcsón végzik, használatuk kifizetődik a tsz-eknek is. A bemutatót követően a rendezők a Cifra csárdában beszélték meg vendégeikkel a látottakat. A hozzászólók hasznosnak értékelték a bemutató tanulságait. Treszkay Barna, a ceglédi MEZÖKÖV igazgatója — többi között — javasolta a tsz-eknek, hogy nagyobb ^gondot fordítsanak a jövedelmező erdőgazdálkodásra. Vállalkozástik segíti a oaoímyárfa kedvező értékesítését, az idén már 15 ezer köbmétert terveznek felvásárolni a fontos nyers, anyagból. Kopa László Nők akadémiája Kedden, 29-én 18 órakor az Arany János Művelődési Központ emeleti klubtermében kerül sor a nők akadémiája soron következő előadására. Ezúttal Tóth Tibornak, az Arany János Gimnázium tanárának előadását hallathatják az érdeklődők, melynek címe: Irodalmunk 30 éve. toltak, s ezen felül a szövetkezet budapesti részlegeiben készülő ipari röntgenkészülékekhez számos alkatrészt is itt állítottak elő, mintegy 20 millió forint értékben. Bár ez utóbbi berendezések is igen ismertek a szakemberek körében, és keresettek a hazai s külföldi piacokon, a szövetkezet legismertebb termékei mégis a IIETRA néven forgalomba kerülő különböző teljesítményű, hordozható hegesztőkészülékek. Sorozatban hatféle típusát gyártják, s azokkal nemcsak a hazai vásárlók, de a külföldi megrendelők is igen elégedettek. E saját fejlesztésű berendezések első szériái 1972 végén hagyták el a szövetkezet nagykőrösi csarnokait, s tavaly már több mint' hatezer készült belőlük. Emellett a Német Demokratikus Köztársaságba negyven BX 150 és BX 200-as típusú ipari röntgenkabint szállítottak külkereskedelmi vállalatok révén. Több ezer, különféle teljesítményű transzformátor és gépkocsifckkurtiulátor-töltő berendezés került tavaly a szaküzletek polcaira a szövetkezet műszerészeinek asztalairól. Az AUTÖKER megrendelései igen nagy keresletről tanúskodnak, s most egy újabb típusú akkumulátortöltővel jelentkezik majd a szövetkezet: a második negyedévben egy regisztráló műszerrel egybeépített berendezés sorozatgyártásához látnak hozzá. Remélhetőleg azokkal a vásárlók is hamarosan találkozhatnak a szaküzletekben, s mind többet vesznek majd a 400—500 forint árú készülékekből. Ebben az esztendőben tovább gyártják a traszformá- torok ezreit, s megkezdik az eddiginél nagyobb teljesítményű ipari röntgenkabin szerelését is. Az eddigi jó kooperáció tapasztalatai alapján továbbra is együttműködnek a karcagi, valamint a péceli vegyesipari szövetkezettel. Az előbbiek a nagyobb, míg az utóbbiak a kisebb teljesítményű traszformáto- rok gyártásában segédkeznek. Szó van az idei tervben külföldi gyártó partnerekkel való együttműködésről is. A szövetkezet nagykőrösi telepének idei termelési terve hasonló a tavalyihoz: mintegy 20 mill!ó forint értékben állítják elő ismert termékeiket, s a múlt évivel azonos nagyságrendben gyártanak különböző berendezésekhez. S bár nem kis gondot jelent néhány alapanyag, például fémidomok és vaslemezek hiánya, munkájuk ésszerű szervezésével, a gyártási feladatok megfelelő átcsoportosításával az idei évre szóló tervük időarányos részét mégis teljesítették, s így bizakodva tekinthetnek a következő hónapok feladatai elé is. Kilim Antal A másfél évtizeddel ezelőtti rajt óta mozgolódik a nagykőrösi tekesport. Az autóbuszosok bejutottak az NB III- as csapatbajnokságba, s B- csapatuk, valamint a Szabadság Tsz nemrég alakult gárdája a megyei bajnokságban szerepel. Körösi pálya híján az egyre romló kocsérin edzenek és vívják hazai mérkőzéseiket. Jó lenne, ha a tekesport űzői pályát kapnának a városban! A tekézők az építésben nagymértékű társadalmi munkát is vállalnának. Eredmények NB Ill-ban: Kocséron: Bp. Csavar SK—Volánbusz (Nk.) 6:2 (2348:2222). Nk.: Bajkai 355, Czira 369, Váradi 366, Bálint E. 388 (1), Bálint I 379 (1), Tajti 365. A tarolásban jelentős javulásra van szükség. Bp. Vegyterv—Volánbusz 7:1 (2346:2219). Nk.: Bálint E. 392 (1), Bajkai 374, Bálint I. 369, Tajti 374, Czira 365, Váradi 435. A vártnál nagyobb a 3. helyezett elleni vereség. A megyei csapatbajnokságban 8 együttes rajtolt. Kocséron: K. Tsz SK—Volánbusz B 6:2 (2216:2023.), több újonc is szerepelt a körösieknél, pontszerzők: Balogh (356) és Dobos (353). Cegléden: C. KÖZGÉP Üzem- Volánbusz B 8:0 (2323— 2058); javulnak a buszos tartalékok, legjobb dobó: Dobos (369). Kocséron: Bem SE (Cegléd) B—Nk. Szabadság #Tsz 8:0 (2320:2060), az idősebb, sportszerető játékosokból álló körösi csapat bemutatkozása: legjobb dobó: Huszár (356). Birkózógondok Tizenegy sportkör 65 versenyzőjével, 2 szőnyegen, sz'nvonalas, országos serdülő szabadfogású birkózóversenyt rendeztek a sportottTiz kiváló dolgozó Elsők a munkaversenyben Elnyerték a vállalat kongresszusi zászlaját Ünnepélyes termelési tanácskozást tartott Nagykőrösön a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat, melynek öt üzlete van városunkban. A tanácskozáson részt vett Csípő Balázs, a városi pártbizottság osztályvezetője, s Karaj/ Ambrus, a városi tanács kereskedelmi előadója is. A vendégeket és a vállalat helyi üzleteinek dolgozóit Kalmár István igazgató köszöntötte, majd bejelentette, hogy a vállalatnál zajló felszabadulási és kongresszusi munkaversenyben tavalyi eredményeik alapján a 92 megyei üzlet közül a Szeleczky János boltvezető vezetése alatt működő nagykőrösi méteráru és lakástextil bolt kollektívája lett az első. Elnyerte az aranykoszorús szocialista brigád címet, és a vállalati kongresszusi zászlót. A bolt tíz eladója kiváló dolgozó kitüntetést kapott. Bejelentette még az igazgató, hogy a vállalat nagykőrösi készruhaboltjának vezetőjét: Bakos Józsefet a Belkereskedelem kiváló dolgozója címmel tüntették ki. K. L. Áramszünet A DÉMASZ nagykőrösi kirendeltsége értesíti a fogyasztókat, hogy április 28-án, szombaton reggel 7 órától délután 16 óráig a Gyimes, Tisza, Salamin F., Kassai, április 28-án, hétfőm reggel 7 órától délután 16 óráig az Örkényi, Báthory, Tinódi, Tüzér, Dohány, Petőfi, Kisíaludi, Csokonai, Tompa, Bajcsy-Zs., Teleki, Koszrú Nádor, április 29-én, kedden reggel 7 órától délután 16 óráig pedig a Petőfi, Kalocsa B., Kecskeméti úton a Kálvin tértől az Encsi utcáig, Tündér, Kasza, Csillag, Arany J., Mentovich, Dalmadi Gy., valamint a Szász Károly utcákban lesz áramszünet. Mit látunk ma a moziban? Oklahoma olaja. Színes amerikai film. Előadások kezdete: 5 és 7 órakor. Éjszakai előadás Mouret abbé vétke. Francia film. Előadás kezdete: 21 órakor. honban. A pontversenyt a Csepel Autó nyerte 22 ponttal, az Abonyi Tsz SK (13) és a Törökszentmiklósi Vasas (13) előtt. Sajnos, az Nk. Kinizsit egyetlen fiatal sem képviselte. A kétnapos fővárosi kötöttfogású, úttörő Kozma István emlékversenyre technikai okok miatt nem utaztak el a körösiek. Hajdúszoboszlón került sor a területi felnőtt kötöttfogású egyéni bajnokságra. Szécsény Dénes (volt Szamuely SE) szereplése elmaradt, mert a honvédségtől való leszerelése után visszaigazolását a Kinizsibe nem intézték el. Szombati műsor Birkózás Budapest: Országos ifjúsági egyéni bajnokság és országos serdülő szabadfogású verseny. Kézilabda Toldi-pálya, 16: Nk. Toldi —Abonyi Gimnázium női. Kinizsi-sporttelep, 16: Nk. Gimnázium—Gödöllői Gimnázium női. Pilisvörösvár: P. Szakmunkásképző—Nk. Toldi férfi megyei DSK bajnoki mérkőzés. Gyál: Gy. KSK II—Nk. Kinizsi II férfi összevont járási bajnokság. Kosárlabda Sportotthon-udvar, 16: ÁFÉSZ—Gimnázium. A férfi, 17: Pe tőfis pedagógusok— ÁFÉSZ női városi KISZ-es bajnoki mérkőzés. Sakk Hajdúszoboszló: a MEDOSZ versenyének országos döntője. Sportlövészet Szentendre: megyei felnőtt bajnokság. Teke Kocsér, 14,30: Volánbusz (Nk)—Csepeli Papír NB III- as; Cegléd: C. KÖZGÉP Üzem—Nk. Szabadság Tsz megyei férfi csapatbajnoki- mérkőzés. S. Z. Bemutató az Erdőgazdaságban Fakitermelés - korszerűbben Papírnyáríűhó! 15 ezer köbméter « SPORT Mozgolódó tekézők