Pest Megyi Hírlap, 1975. április (19. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-26 / 97. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIX. ÉVFOLYAM, 97. SZÁM 1975. ÁPRILIS 26., SZOMBAT Kitüntetése: as emlékplakett Munkás évek a közösségért Tisztelik, szeretik a falubeliek — Minden jónak tudok örül­ni, képzelheti, hogy érintett a hír, az április 4-i ünnepségen. A ceglédi járás szocialista fej­lődéséért emlékplakettet „kell” átvennem — tűzi vissza a kontyából kihuncutkodott tin­cset a j ászkaraj enői Szűcs Istvánné. Szücsné 19 éves volt, ami­kor három évtizede belépett a kommunista pártba, örült a feladatoknak, melyekkel a ná­la idősebb elvtársaik megbíz­ták. Tőlük is, meg édesapjától is — akivel 1960-ig, haláláig együtt dolgozott pártmunkás­ként — sokat tanult. Főként az igazért való harcos kiállást, a szívósságot és a termiaka­rást tartja fontosnak. — 1950-től igazgatósági tag­ja vagyok az ÁFÉSZ-nek, a felügyelő bizottság munkájá­ban is sokáig részt vettem. Huszonötödik éve dolgozom a mozinál, üzemvezetőként. Bár nem ez a legtöbb munkát kí­vánó elfoglaltságom, a falube­liek közül így ismernek a leg­többen: a mozis Giziké. Jó érzés, ha a gyermekelőadások után hallom: G-izi néni, máskor is ilyen jó filmet vetítsenek! A felnőttek Ízlését, kéréseit sem hagyom figyelmen kívül. Őszinte szóval jgyelj^zgfn,,rp> nél több. nézőt toborozni; nem restellek bekopogni iskolába, tsz-központba. ide-oda, azért elmenni az üzletekbe, hogy el­mondjam, jó film ígérkezik a hét végére. Hogy tanácsaim minél megalapozó ttabbak le­gyenek, sok filmkritikát olva­sok. Nem télien Szombaton, vasárnap és hét­főn este vannak az előadások. A szövetkezetnél kötetlen a munkaideje. Ez nem jelenti azt, hogy dolga kevés: a nemrég alakult ÁFÉSZ párt- szervezet őt választotta titká­— A „nőügyeknek” is sok időt szentelek. Valamikor az MNDSZ-ben képviseltem az asszonyok, lányok érdekeit, majd a községi nőtanácsban vezetőségi tagként. Az ÁFÉSZ nőbizottságának munkájában jelenleg is részt veszek. Tet­teinek értékét a dolgozó nők, családanyák • nyilatkozatai, mérlegelő kijelentései igazol­ják. Közöttük a magamé is: az, hogy kedvemre munkál­kodhatok, taníttatni tudtuk családjainkat. Egyik lányunk a postán, másik a takarékszö­vetkezetben dolgozik. Amíg a lányok általános isko­lába jártak, a szülői munka- közösségnek is aktív tagja volt Szűcsné, de most is érdek­li az iskola, a falusi gyerekek művelődésének az ügye. Fiata­labb évei a mezőgazdaságban teltek. Kitüntető oklevelek — Hat osztályt végeztem, úgy lettem kereső, de már ko­rábban is kóstolgattam az éle­tet, ahogy, a szükség éppen megszabta. Szántottam négy ökörrel, vetettem;-'kapáltam, markot szedtem. Legegysze­rűbben úgy határozhatom meg gyerekkori foglalatosságaimat: szobalány és libapásztor kivé­telével minden voltam, ami szegényember gyereke lehetett. A felszabadulást követően vé­ge szakadt a napszámosélet­nek, saját földünkön gazdál­kodtunk a férjemmel 1950-ig, majd a tsz-be lépvén kis ideig családtagként dolgoztam a kö­zösben. Azóta emberekkel fog­lalkozom. Ez persze nem köny­A szolnoki rádió műsora ÁPRILIS 28-TOL MÁJUS 4-IG Hétfő: 17.30—19.30: Műsoris­mertetés, hírek. Tűzvédelem — riportműsor. Hanglemezbará­toknak. Alföldi krónika. Hét­fői hullámhosszunk: falusi életképek, riportműsor. Hírösz- szefoglaló, lapelőzetes. Szlovák műsor. Kedd: 18.00—19.00: Alföldi krónika. Mezei szőttes. Utcák és emberek. Adárho énekel. Üzemi lapszemle. Szerkesztik a hallgatók. Szerda: 17.30—19.00: Műsor- ismertetés, hírek. Részletek a Vándor Sándor énekkari szem­le április 3-i szolnoki díszhang­versenyéről. Alföldi krónika. A Sebő-együttes műsorábóL Zenés autóstop. Hírösszefogla­ló, lapelőzetes, műsorzárás. Csütörtök: 9.00—10.00: j,Enyéim igaza” — IUuh István munkásköltő verseiből. Ünne­pi műsor május 1. tiszteletére, Helyszíni közvetítés az ünne­pi felvonulásról. Péntek: 17.30—19.00: Műsor- ismertetés, hírek. Alföldi lap­szemle. Tíz perc tudomány. Nó­takedvelőknek. Alföldi króni­ka. Tételek a szolnoki szimfo­nikus zenekar 10 évéből (V. rész). Aktuális jegyzet. Min­dennapi életünk. Lemezalbum, Suzy Quatro énekel. Hírössze­foglaló, műsorzárás. Szombat: 18.00—19.00: Hét­végi kaleidoszkóp. Vasárnap: 9.00—10.30: Va­sárnapi magazin. Szlovák mű­sor. 18.30—19.00: Sport és mu­zsika. v Az adások mindennap a 282 méteres középhullámon hang­zanak el. MOZIMŰSOR Szabadság filmszínház, Ceg­léd: szombaton és vasárnap: Olsen tervez, a banda végez (dán filmvígjáték). Szombaton éjszaka: Az utolsó mozielő­adás. Vasárnap délelőtt: Szent Péter esernyője. A kamaramo­ziban: szombaton: Ragyogj, ra­gyogj csillagom! (szovjet ka- landfilm). Vasárnap: Hurrá, nyaralunk! (szovjet filmvígjá­ték). Abony: Lányok az akname­zőn (szQvjet film). Szombat éj­szaka: Valter Szarajevót védi. Vasárnap délelőtt: Kakuk Marci. Albertirsa: vasárnap és hétfőn: Fekete herceg (szovjet krimi). Ceglédbercel: vasár­nap: A kör bezárul (Szovjet bűnügyi film). Jászkarajenő: szombaton és vasárnap: Az el­veszett kutya (szovjet ifjúsági film). Törtei: szombaton és va­sárnap: Az Olsen-banda nagy fogása (dán filmvígjáték). nyebb, de szeretem és szép­nek tartom. Szűcs Istvánné fiőknyi em­léklap. különféle elismerés tu­lajdonosa. Ahol megfordult, minden munkahelyén kiváló szolgálatot tett. A szép gyűj­temény legújabb darabja a fel- szabadulás 30. évfordulója tiszteletére alapított plakett. Mindegyiket jóleső érzéssel veszi kezébe, nézi sorra időn­ként, de mint beszélgetésünk idején vissza-visszatérve em­lítette: az utcán derül ki leg­inkább, hogy tisztelik és szere­tik a falu-beliek. Gy. M. „A MÁV kiváló brigádja’* Dicsérő oklevelet kapott a vasútállomás A KlSZ-alapszervezetek jutalma A MÁV ceglédi vasúti cso­mópontja — a szocialista mun­kaversenyben elért jó eredmé­nye alapján — ismét kiérde­melte a MÁV Vezérigazgatósá­ga és a Vasutasok Szakszerve­zete Elnöksége által adományo­zott dicsérő oklevelet. Ünnepé, lyes átadására a napokban ke­rült sor a ceglédi sportcsar­nokban. Az ünnepi összejövetel el­nökségében foglalt helyet Gyi- gor József, az MSZMP városi bizottságának első titkára, Kürti András, a városi tanács elnöke és a MÁV Vezérigazga­tóságának képviseletében Ku- rucz Károly szakosztályvezető­helyettes. Az SZMT részéről Sípos Ferenc jelent meg. Nagy Sándor állomásfőnök a múlt évi munka eredményei­ről adott számot. A vasutasok tovább javí­tották a személy- és az áruszállítás színvonalát. Feladatukat teljesítették, a szállíttatók igényeit kielégítet. ték. A munka egész évben a párt XI. kongresszusa és a felszaba­dulás 30. évfordulója tisztele­tére indított szocialista mun­kaverseny szellemében folyt. A szocialista brigádok mara­déktalanul eleget tettek válla­lásaiknak. A fuvaroztatók is megértették a vasút törekvését, Emléktúrán a felszabadítók nyomában Tizennégy gépkocsi rajtolt Integető rokonok, barátok tekintete kísérte április köze­pén Cegléden azt a tizennégy gépkocsit, melyek a Kossuth Művelődési Központ épülete elől rajtoltak, negyven utasu­kat messzi túrára, szovjetunió­beli látogatásra vitték. A Ma­gyar Autóklub ceglédi szerve­zetének ez volt az első, szov­jetunióbeli útja. A klub híres ország-világ járó kedvéről. Záhonyon át Ungvárra érvén idegenvezető fogadta szíves szóval a magyar csoportot, pompás, tavaly üzembe helye­zett szállodában pihenhették ki a napi utazás fáradalmait, hogy a további túrára felké­szüljenek. A vendégszeretetre kellemesen emlékeznek a cso­port tagjai. Városnéző sétáju­kon ismerkedtek a Kárpátok lábánál levő, kicsit Egerre ha­sonlító várossal, melynek ut­cáit pompás sövények, japán­cseresznye és birsalmafák dí­szítik. A parkokban tulipán­mező virított. Megtekintették a város fölött magasodó vár mú­zeumát, a skanzent, a csodála­tos szépségű Gorkij-parkot és a monumentális méretű, művészi Lenin-szobrot. Ellátogattak a Dicsőség-dombjának hársfái alá, lerótták kegyeletüket a hősök emlékműve előtt, me­lyen a ceglédi autós csoport is elhelyezte a kegyelet virágko­szorúját. Megismerkedtek a zenei élet központjával, a Fil­harmónia Házával, megláto­gattak egy magyar nyelvű is­kolát, melynek tanulói közül sokan az érettségi vizsga után egyetemen folytatják tanulmá­nyaikat. Az autóklub túracsoportja Munkácsra is ellátogatott, is­merkedett a város nevezetessé­geivel. A munkácsi várban most nagyarányú restaurálás folyik. Sok élménnyel, új barátok­kal gazdagodván tért haza a csoport. Utazásáról beszámolót tart majd azoknak a klubtár­saknak, akik ez egyszer itthon maradtak, s az élmények hal­latán majd a későbbiekben csatlakoznak a világjárókhoz. B. L. NYÁRSAPÁT Népszerű a lövészet Egyre kedveltebb Nyársapá­ton a kispuskás lövészet. A klubtagok száma állandóan növekszik. Szívesen járnak a foglalkozásokra a felnőttek és az úttörők egyaránt. Még a tavaszi szünetben is rendsze­res látogató volt sok úttörő. Szorgalmuknak meg is lett az eredménye, a járási úttörő­olimpiai versenyen a lányok és a fiúk csapata a második helyezést ért el. Egyéniben: Holló Anna nyolcadikos máso­dik, Bendő István nyolcadi­kos harmadik lett. Edzőjük, Fodor Ferenc pedagógus a rendszeres klubprogramon kí­vül is szívesen foglalkozik az érdeklődőkkel. Megyei kézilabda Még gólt sem kapott a CVSE A bajnokság harmadik for­dulójában a ceglédi női kézi- labdások folytatták győzelmi sorozatukat, ugyanakkor a Honvéd idegenben elszenvedte második vereségét. Ceglédi VSF—Solymár (PEMÜ) 15:0 (9:0) CVSE: Barna — Pecznik, Csendesné, Fodor, Molnár, Tóth A., Bálint, Orosz, Katona, Tóth K. Góllövők: Orosz (7), Csendesné (4), Bálint (2), Pecz­nik (1), Tóth IC (1). Jó teljesítményt nyújtottak a ceglédiek, jól védekeztek, így a vártnál nagyobb arány­ban nyertek. Vasárnap a csa­pat újra itthon játszik, dél­után három órakor a Buda­kalászi fogadja. Ifiúsági eredmény: CVSE—Solymár (PEMÜ) 22:3) Góllövők: Zsarnóczki (9), Kovács (5), Stefner (2), Szabó (2), Farkas (2), Kiss (1), Türei (1). Galgahévíz—Ceglédi Honvéd Bem SE 21:13 Honvéd: Zsiga — Tóth, Ber- gendi, Docsa, Csulik, Csaba, Gödény, Galla, Tatai, Malizs János. Góllövők: Csulik (7), Docsa (3), Malizs (2), Csaba (1). Az első félidőben fej -fej mellett haladtak a csapatok. A szünet után néhány bírói tévedés következtében elhúz­tak a hazaiak. Végeredmény­ben a Galgahévíz megérdemel­ten győzött, az arány azonban kissé túlzott. A ceglédiek ja­vuló formát mutattak, s nem voltak ennyivel gyengébbek Jók: Csulik, Docsa, Bergen- di. Ifjúsági eredmény: Galgahévíz—KÖZGÉP 11:9 Góllövők: Nagy (3), Stefa- novics (3), Cseh II. (2), Oláh (1). A KÖZGÉP sok helyzetet hagyott ki, s a szerencsével is hadilábon állt, hiszen renge­teg kapufát lőtt. azt,. hogy a MÁV-nak nem kocsiálláspénzre, hanem üres vagonokra van szüksége, és az 1973. évhez mérten 15 százalé­kos javulást értek el. Kurucz Károly megállapítot­ta, hogy a ceglédi csomópont igen nagy forgalmat bonyolít le, és jó munkájukkal elége­dett a vezérigazgatóság. Ezt bizonyítja, hogy a kitünte. tések odaítélésénél megszabott szigorú követelményeknek is megfeleltek. A verseny foly­tatódik, és az idei évben még nagyobb követelmények állnak a vasútnál dolgozók előtt. A felszólaló külön köszöntötte azokat, akik harminc évvel ezelőtt léptek a vasút szolgála­tába, és azóta példamutatóan dolgoznak. Kurucz Károly be­széde végén átadta a dicsérő okleveleket. Gyigor József a városi párt- bizottság elismerését és kö­szönetét tolmácsolta. — Városunk lakói büsz­kék a csomópont jó mun­kájára, hiszen jelentős té­nyező a vasút Cegléd éle­tében. öröm, hogy a szocialista mun­kaversenyben elért sikereikkel jó hírüket tovább növelték. Az 1975. év feladatainak mara­déktalan megvalósításához sok sikert kívánok — mondotta az első titkár. Ugyancsak a vezérigazgató­ság képviselője adta át a tizen­nyolc tagú József Attila ifjúsá­gi szocialista brigádnak a MÁV kiváló brigádja kitüntető címet dokumentáló oklevelet. Felol­vasták a MÁV vezérigazgató­jának levelét, amelyben dicsérettel szól a ceglédi vasutas KISZ-esek jó munkájáról, és a három alapszervezetet nyolcezer forint jutalomban részesíti. Az ünnepség végén okleve­leket és pénzjutalmakat adtak át a munkában élenjáróknak. Végül Kucsera István, a kitün­tetett József Attila szocialista brigád vezetője mondott kö­szönetét az elismerésért, és tár­sai nevében ígéretet tett a to­vábbi jó munkára. T. T. Tornászlányok területi versenye Országos seregszemlére jutottak Szegeden rendezték meg a délkelet területi tomászlányok seregszemléjét. Valamennyi korosztályból az első négy he­lyezett jutott tovább az ország legjobbjainak viadalára. A ki­magasló eredményeket elért Békéscsaba távol maradt a versenytől, de ettől függetle­nül értékes a ceglédiek telje­sítménye, hatan indultak el, s ötüknek sikerült a továbbju­tást elérni. A múlt évhez ké­pest valamennyien sokat fej­lődtek, ezt bizonyítja az elért 1—2 részeredmény is. Gyarma­ti például igen ldcsi különb­séggel szorult a második hely­re, úgy, hogy gerendán rontott. Ugrásban viszont ő végzett az első helyen. Csipkónak geren­dán sikerült valamennyi el­lenfelét legyőznie. Említést ér­demel még Tóth felemáskor- lát-gyakorlata, a ceglédi sport­iskolások közül ezen a szeren elsőként ugrott igen S2ép szal- tót. Az örvendetes jelenségek mellett viszont feltűnt, hogy talajon és gerendán mindenki többre volt képes, mint a ceg­lédiek régen erős számában, ugrásban és felemáskorláton. Eredmények: 1961-i szüle­tésűek: 3. Marosi Márta,' 4. Csiszár Györgyi. 1963-1 szüle­tésű: 2. Lévad Margit. 19644 születésűek: Csipkó Anikó, 5. Tóth Ildikó. 1965-i születésű': 2. Gyarmati Erika. U. I­Hétvégi sportműsor Szombaton: Teke: A Batthyány utcai pá­lyán délután fél kettőtől Ceg­lédi Honvéd Bem SE—Bp. Postás NB Il-es találkozó. Vasárnap: Atlétika: A CVSE-sporttele- pen 10 órai kezdettel a megyei atlétikai csapatbajnokság első fordulója. Torna: Az „Április 4.” Köz- gazdasági Szakközépiskola tor­natermében 10 órától felszaba­dulási emlékverseny, melyen középiskolás leányok vehetnek részt. Kézilabda: A Honvéd gerjei sporttelepén: negyed 9-től KÖZGÉP SE ifi—Túra ifi, ne­gyed 10-től Ceglédi Honvéd Bem SE—Túra megyebajnoki összecsapás, fél 11-től Ceglédi Közgép SE—Tiszaföldvár, az NB II-ben. A CVSE sporttelepén 14 óra­kor Ceglédi VSE—Budakalász ifjúsági mérkőzés (leány), 15 órakor Ceglédi VSE—Budaka­lász megyebajnoki, női össze­csapás. Labdarúgás: A CVSE-sport- telepen: 10 órakor ifjúsági baj­noki mérkőzés a Ceglédi VSE és a Lőrinci Fonó csapatai kö­zött. A Honvéd gerjei sporttele­pén : 14 órakor a járási bajnok. Ságban Ceglédi Honvéd Bem SE II.—Nagykőrösi Kinizsi II., 16 órakor a megyei bajnokság­ban Ceglédi Honvéd Bem SE —Pilisvörösvár. U. L. HATVANNÉGY FIATAL INDULT Súlyemelők emlékversenye Cegléden Cegléden a 203. Bem József Ipari Szakmunkásképző Inté­zetben rendezték meg a fel- szabadulási súlyemelő emlék- versenyt, melyen a megye más, hasonló intézményeit a ver­senyzők szép számban képvi­selték. Részt vettek a bajnok­ságon az abonyi, aszódi, ceg­lédi, gödöllői, nagykőrösi és zsámbéki fiatalok. A verseny bíróságának elnöke és az ün­nepség megnyitója Leitner Jó­zsef tanár, a Pest megyei Súly­emelő Szövetség elnöke volt. Részt vett a versenybíróság munkájában Lovas Andor nemzetközi bíró. A ceglédi esemény a nem­rég megalakult megyei súly­emelő szövetség első versenye volt. Hatvannégy fiatal küzdött az első helyekért a különféle súlycsoportokban. Az igazolt versenyzők jó felkészültségről adtak tanúbizonyságot, s mint Leitner József szövetségi elnök mondta, a fiatal szakmunká­sok máris észrevehetően sokat tettek a sportág fellendülé­séért. Javasolni fogják, hogy minél több szakipunkásképző- ben hozzanak létre súlyemelő­szakosztályt: a sport a fiata­loknak mindenképp a hasznára válik. A kupát a ceglédi fiatalok csapata nyerte. D. J. Ökölvívó-mérkőzés Vasárnap délután fél négy­kor a sportcsarnokban meg­hívásos, barátságos ökölvívó- mérkőzés lesz a Nyíregyházi Vasutas és a CVSE ökölvívói között. Tizennégy pár indul. Hálás köszönetét mondunk mind­azoknak, akik felejthetetlen, drága jó férjem, édesapánk, nagyapánk, dédapa, sógor és rokon, öze József temetésén megjelentek, fájdal­munkban osztoztak, sírjára koszo­rút, virágot helyeztek. Külön kö­szönetét mondunk dr. Takács fő­orvos úrnak, aki nagy fájdalmát enyhítette és köszönet a Szovjet- Magyar Barátság vezetőségének és tagságának a küldött koszorúkért, özv. öze Józsefné és a gyászoló család, (x)

Next

/
Thumbnails
Contents