Pest Megyi Hírlap, 1975. április (19. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-03 / 78. szám
Értünk harcoltak VisszanéznéR három | | évtizedet — és aki hallott róla BORBÉLY TIBOR: Fajka János; szabadság jegyében „Közhírré tétetik, hogy Magyarország szabad!” 1945. április 5-én, déli 12 órakor dobszó pereg a legnyugatibb magyar falucska, Nemesmedves főutcáján. A rég nem hallott hang még a félősebbeket is kicsal- ja a kiskapuba: tegnap óta elcsitultaík az ágyúk, mintha elvonult volna a front. A kisbíró kezéből most hiányzik az árkuspapír, a mondókája is rövid: „Közhírré tétetik, hogy Magyarország felszabadult!” Akkor — és most Sz. F. Valeznyov alezredes, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport magasabb parancsnokságának tisztje 1943-ban — tizenhét éves fővel — jelentkezett a hadseregbe. Lövészkiképzés után egy légideszant alakulathoz kerül, s a 3. ukrán front csapataival végigharcolta Lengyelországot,' Bulgáriát: 1944 végén jött Magyarországra. Részt vett Veszprém, Várpalota és Székesfehérvár felszabadításában, aztán megsebesült. — Cegléd, ugye, így hívják azt a várost Budapest és Szolnok között, ahol a temető a vasútállomás közelében van? •— kérdi. — Ott, a temető táján volt egy hadikórház, úgy emlékszem, a laktanyában. Ott kezeltek a lábsebemmel. Most, ahányszor arra visz az utam, mindig megnézem azt a várost, azt a környéket. Valeznyov harcos a győzelem után úgy döntött; katona marad. Egészen 1970-ig a légi- deszantnál szolgált, aztán más beosztást kapott. — Mire gondolt, amikor megtudta, hogy Magyarországra kell jönnie? — Kétfajta érzés gomolygott bennem; a hivatásos katona kötelességtudata — megértettem, hogy a szocialista tábor szélső, nyugati védővonalán is szükség van a béke hadseregére —, és a magánember kíváncsisága; rég szerettem volna viszontlátni azt az országot, amelynek szabadságáért, szinte gyerekfővel, magam is harcoltam. Nem csalódtam; így. Ilyennek képzeltem. Kockacukor és gyógyszer Nem véletlen, hogy Európának szinte minden nagyvárosában szobrot emeltek az Ismeretlen Katonának. Az én Ismeretlen Katonám Szőke volt és tüzér hadnagy. 1945 áprilisát írtuk, s hetek óta ketten voltunk otthon anyámmal; a harmincas éveiben járó asszony és egy gyereklány. Féltünk. Valahol szereztem egy vöröskeresztes űrlapot, ciril betűkkel ráírtam, hogy Vigyázat, tífuszbeteg!, az aljára mindenféle bélyegzővel pecséteket nyomtam, s kiszögeztem a lakásajtóra. Attól kezdve a szálláskeresők széles ívben elkerülték a házat. Egy napon — nagytakarítás közben — hangok törtek be a konyhából. Anyám beszélt valakihez, aki oroszul válaszolt. Anyám egyre a tífuszt hajtogatta, a jövevény pedig a magáét; NyicSevo, ő már nem kaphatja meg, neki is volt tífusza. Mindenképpen látni akarta a beteget. Az utolsó pillanatban, cipőstül ugrottam a dunyha alá. Hirtelen nőtt, kiugró ádámcsutkás fiú lépett az ágyamhoz; Lázad van? — kérdezte halkan, s a pulzusomat kereste. Az ijedtségtől csak bólintani tudtam. Nagyon fáj? — folytatta érdeklődve, s én rémülten gondoltam, azt sem tudom, a tífu- szosnak mije szokott fájni. Gyógyszered van? — hangzott a következő kérdés, az első, amire tiszta lelkiismerettel válaszolhattam; nincs. Az alhadnagy megigazította a párnámat, azt mondta, nyicsevo, és lábujjhegyen kiment. Másnap reggel visszajött Egy újságpapírgombócot hozott, benne egy kis dohánypor, egy marék kockacukor, néhány kinin és hat ultraseptyl tabletta volt. Éppen elég ahhoz, hogy júniusban visszahozza unokatestvéremet a biztos halálból ... Kitüntetés harminc év múltán r. Ny. A. Lebegyev tüzér alezredest 1975. február 23-án, a Vörös Hadsereg nanján, Budapesten nagy megtiszteltetés érte; parancsnoka ekkor tűzte mellére a Dicsőség Érdemrendet, a szovjet hadsereg háborús kitüntetését. — Háborús kitüntetés — békében? Lebegyev alezredes széttárta a karját, jobb későn, mint soha. Ügy történt, hogy amikor 18 éves korában bevonult, Ukrajnában, a Dnyeper folyón végrehajtott áttörés után került bevetésre. Megsebesült, kitüntették a.Dicsőség Érdemrenddel, aztán harcolt tovább ; Moldvában. Erdélyben, majd felfelé haladtak á Duna vonalán, egészen Szegedig. Következett a debreceni páncélos csata, aztán Tiszafüred, Eger, ahol már géppuskás felderítőként harcolt. A Mátra vidékétől Budapest irányába törtek előre, Gödöllő térségében verték szét a fasiszta egységeket. Innen északnak fordultak, a Felvidéken, Bmo városáiT át Prágának. Mikor a cseh főváros is lerázta magáról a fasiszta igát, Lebegyev géppuskás felderítő alakulatát Mongóliába vitték, hogy rövid erőgyűjtés után a mongol lovassággal közösen mérjen halálos csapást a japán fasisztákra Port Arthumál. Húsz hónapig volt a fronton, háromszor sebesült, a legsúlyosabb sebet Egerbaktán szerezte: aknaszilánk fúródott a fejébe. Ma is benne van. Ezért kapta meg másodszor is a Dicsőség Érdemrendet. — Tudja, mozgalmas hónapok voltak; ma még Gödöllőn, holnap már Csehszlovákiában, aztán Távol-Keleten: a győzelem után elvégeztem a Moszkvai Állami Egyetem latin-történelem szakát, utána hol itt, hol ott szolgáltam, végül Magyarországra vezényeltek. Itt aztán harminc évvel a parancs keltezése után, idén februárban utolért a kitüntetésem. A zubbonyán megmutatja, melyik az. Ügy értem: a tucatnyi közül. Lasztovszkij' vagy Lavsztovszkijok Jurij Vasziljevics Bondar- jev, volt szovjet katona, ma neves író, nemrég különös történetet mondott el egy sajtótudósítónak. A kitalált valóság történetét. Bondarjev — a Forró hó című nagy sikerű regény és a Felszabadítás című filmsorozat forgatókönyvének szerzője — saját háborús élményei alapján regényt irt egy szovjet tisztről, alti századával hídfőállást létesít egy folyó partján, és szinte utolsó töltényig feltartóztatja az ellenséget. A regény megjelent, nagy sikert aratott, és kiderült, hogy főhőse, a képzelet szülte századparancsnok — élő alak; Vlagyimir Pavlovics Lasztovszkijnak hívják, tartalékos százados, a moszkvai Vasúti Kombinát Diesel-mozdonyüzemének lakatos-mechanikusa, és nemcsak külsőre hasonlít a regény kitalált főhőséhez, hanem életsorsa, katonai pályafutása is hasonló. Laszitovszkij 1943. októberében azt a parancsot kapta, hogy századával keljen át Kijev és Vizsgorod között a Dnyeperen, épp szemközt a német védelmi állásokkal, ássa be magát, és tartóztassa fel az ellenséget, ha kell, az utolsó leheletéig. Lasztovsz- kij hadnagy egy hideg-ködös éjszakán 140 emberével, több csónakkal átkelt a Dnyeper folyón, elfoglalt egy — a német állásoktól mindössze 40 méternyire húzódó — homokpadot, beásta magát és hét nap, hét éjszakán át verte vissza a túlerőben levő ellenség támadásait. A hetedik éjszakán, amikor már csak 5 hetedmagával maradt élet- g ben, s mindössze két kézi- f gránátja volt, a németek I visszavonultak. Lasztovszkij | hadnagy sebesülten, magas | lázzal, félig önkívületi állapot-= ban átúszta embereivel az | 500 méter széles folyót, hogy f jelenthesse: a parancsot vég-| rehajtotta. Barátokat | hagyok Itt! | Menetből Harminc éve — negyven felett, látod hogy tart az ütközet! Kivérzünk sebtől. Békésen fogyunk, de kezdtük, hát most is, menetből támadunk. A. L. Versinyin húszéves, | maholnap leszerelő sorkato-1 na. A déli hadseregcsoport 'j központi tisztiháza Gamma; művészegyüttesének tagja. [ Színjátszó és szólista. = — Milyen szólamot éne- = kel? ' — Második tenort. Énekelni kezd, .hogy be-1 mutassa, a második tenor a | baritonnál magasabb, a hős-1 tenornál mélyebb hangnem: = dó-re-mi-fá-szó-lá-td-dooo. A | Eelső c-t hosszan kitartja, = Erazírozik. Telt, lágy tenorja | van. | Moszkvai fiú, _ energetikai | technikumot végzett. Azt _ mondja, két esztendeje csak | annyit tudott Magyarország-1 ról. amennyi az újságokban | áll: szocialista ország, a szov-| jet hadsereg szabadította fel, | Eővárosa Budapest, itt van a = Barátság kőolajvezeték egyik | végállomása. — És most? — Jártam szinte minden | magyar városban, fellép- 5 tünk számtalan nagyüzemben, | több minisztériumban, ma-1 gyár és szovjet helyőrségek-1 ben, művelődési házakban. = Többet utaztam, mint saját | hazámban. Ha hazamegyek, | barátokat hagyok itt. Szereti | az orosz dalokat? — kérdi | hirtelen, vizsgáztatva. Mikor azt felelem, nagyon, § s főleg azért, mert ha két| orosz találkozik, mindjárt | négy szólamban énekel, ne-1 vet. A nevetése dúdolásba, | majd éneklésbe vált át: Vő- gig a pityert utcán, Katinka-1 Kalinka-Kalinka moja — = szárnyalnak a dallamok egy-| más utón. Az előcsarnokban | megmutatja saját fényképét, | ott van, a művészegyüttes | többi tagjával a falon, elárul-1 ja, hogy színész, esetleg éne-| kés szeretne lenni, és tudja, = hogy csak rajta, tehetségén-1 szorgalmán múlik, mert ap-1 ja, nagyapja kiharcolta hoz-§ zá a jogát. Pillantás a hídról | — múltra és jövőbe § — Jól emlékszem az üsz-1 kös, kiégett városokra, a grá-| nát szaggatta utakra, a vízbe | omlott Erzsébet hídra, az | egész, háborútól sújtott, ro-1 mos országra — mondja múlt-1 ba néző pillantással A. G.| Manyko repülő ezredes, po-i litikai tiszt. — Budapesten § voltam, amikor a hidegtől | dermedt kezű szovjet kato-1 nák pontonhidat építettek a | Dunán, hogy összekössék Pes-1 tét és Budát. Csaknem har- = mine év után nyílt alkalmam | viszontlátni ezt a várost, Ma- | gyarországot, és én nagyon 1 örültem ennek a viszontlá-1 tásnak. | Manyko sorkatona, a szov-| jet hadsereg gyalogosa a ma-| gyarországi harcokban esett | át a tűzkeresztségen. Harcolt | Székesfehérvár mellett, a = nagy balatoni páncélos csa-i tában. Mór. Veszprém és Pá-f pa felszabadulásáért. Apja 1 és bátyja életét áldozta a| fasiszták elleni honvédő há-1 borúban, ő a bal kezén sebe-1 sült meg. Ám azt a sebet, s| benne a sok apró golyószi-| lánkot ma is érzi. Mellét 121 kitüntetés díszíti. 1963-ban fe-f jezte be a Lenin Katonapo-I litikai Akadémiát. A falon a világ politikai | térképe függ. Európa csupán | két tenyérnyi rajta, Magyar-1 ország pedig babszemnyi.| Manyko ezredes tekintete | megpihen ezen a babszemen :| — Szép ez a kis ország. § Megszépítette az a három év-1 tizedes szorgos munka, ami-| re a szovjet emberek épp-! olyan büszkék, mint a saját 1 sikereikre. f Nyíri Éva I ÁTKELÉS A DUNÁN 11 Meghal ár ozott ...A szigetre | = Felszabadulásunk 30. évfordulójára jelentette | meg a Kossuth Könyvkiadó a Zrínyi Katonai | Kiadóval közösen G. Sz. Csebotarev: A béke = katonái című művét. Mint a napokban megir- = tűik, G. Sz. Csebotarev, a szovjet hadsereg = nyugállományú vezérőrnagya, egyike volt a = magyarországi felszabadító harcok parancsno- = kainak és részt vett Pest megye felszabadítá- S sában is. Az elmúlt harminc év alatt többször § ellátogatott hazánkba és Pest megyébe. Kö- = riinkben van ezekben a napokban is. Könyvé- - böl közöljük az alábbi részletet: harci életünk a Csepel-szigeti védelemben, a Duna mögött, váratlanul megváltozott. Engem és a hadosztályparancsnokot 1944. november 27-ének reggelén a ráckevei Duna-ág bal partjára, Ma- josháza faluba, a hadtesttörzsbe hívattak... ... A megbeszélés a helyi elemi iskola egyik tantermében folyt le. A hadműveleti térképet és a színes vázlatot a hadtestparancsnok elgondolásáról az elkövetkező harcra, a táblára függesztették fel. Grigorovics tábornok átadta a szót a törzsfőnöknek, Szergej Alexandro- vics Andrjusenko ezredesnek, aki a Szovjetunió hőse volt. Az ezredes igen részletesen és kimerítően jelentette a hadműveleti helyzet adatait, az egyes arcvonalszakaszokon levő erőviszonyokat, hadtestünk állapotát és szerepét az elkövetkezendő hadműveletben ... ... A mi 316. hadosztályunk azt a feladatot kapta, hogy egy ezreddel szívósan védjen a Csepel-szigeten Szigetszentmiklós és Hermina- telep között, a többi erőivel keljen át Erd- Öfalu és Franciska-major között, zúzza szét az ott védő ellenséget, foglalja el az Érd-Ofalu— Ercsi terepszakaszt, időlegesen erősítse azt meg, és biztosítsa a főerők dunai átkelését. A továbbiakban készen kell állnia a támadás ki- fejlesztésére Tárnok irányába... * *T- , * ~ •• ? V 5'r ''f csendes, tiszta éjszaka borult. A hold hol eltűnt, hol előbukkant a felhők mögül, hintette hideg, foszforeszkáló fényét. Időnként a Duna túlsó feléről tüzérségi gránátok süvítettek át a csendes éjszakán. Az alacsony fák ágait megremegtették a robbanások. Közeledett az este 10 óra. Mintha földből nőttek volna ki, emberek tűntek föl. Elöl magabiztosan és nyugodtan, mellén géppisztollyal lépkedett Mozsenko százados. Mögötte Kovalcsuk, Bobkov, Orlov és Vityer, az ezred Komszomol-szervezője. ök vezették a hadosztály deszantlépcsőjét. Utánuk szétbontakozva, kis csoportokban, kezükben az átkelőeszközökkel a zászlóalj katonái és tisztjei. Voltak közöttük oroszok és ukránok, kazahok és grúzok, beloruszok és azerbajdzsánok, tatárok és üzbégek — a hatalmas szovjet haza fiai. A hold fénye megcsillant géppisztolyaikon és karabélyaikon, mögöttük csónakok, kompok. Amikor a zászlóalj elvonult, Jermolajevvel együtt elindultunk a töltéstől a kitaposott úton, és kijutottunk a Duna kaviccsal borított partjára. A görgelék-kőhalmazok között a katonák gyakorlottan, szótlanul készítették elő átkelőeszközeiket, majd ezt befejezve, vízre bocsátották azokat. Elfoglalva a megindulási vonalat, és ellenőrizve az alegységek készenlétét, Mozsenko odajött hozzánk. — Az első zászlóalj készen áll a feladat végrehajtására — jelentette halkan Mozsenko. — Átjutnak? — kérdezte Jermolajev. — Ne nyugtalankodjék, ezredes elvtárs, az emberek harcedzettek, átjutnak. A feladatot teljesítjük — válaszolta a százados. rákúszott az 55. percre. Jermolajev átölelte ---------------------------- a századost és háromszor megcsókolta. — Kezdjék meg százados elvtárs. A feladat érthető, a cél világos — mondotta Jermolajev, elengedve Mozsenkót. — Amint megkapaszkodtak a parton, értesítsen. A rádió mellett várom jelentését. Szerencsés utat, százados elvtárs. Vadászszerencsét! A százados megfordult és eltűnt a sötétben. Odaérve rohamcsónakjához, valamit átadott az ott álló tisztnek, és zseblámpájának fényével jelt adott: Mindenki előre. Az éjszakai homályban az elrejtett csónakok, rohamcsónakok és tutajok csakhamar eltávolodtak a parttól. Rövidesen már nem is lehetett látni őket. Minden gondolatunk a mi zászlóaljunknál járt, türelmetlenül vártuk az első jelentéseket. Szüntelenül a túlpartot figyeltük, bár ott semmi nem volt látható. De hirtelen a mi szakaszunkon, valahol Százhalombatta környékén, felröppent a hitleristák első rakétája. Magasra szállt, fényesen felragyogott a sötét égen, és lassan ereszkedett alá a Duna partjára. Majd követte a második és a harmadik. Azi I Az óramutató | A szovjet | után hamarosan egy egész sor jelent meg. Hallottuk a géppuskák és a géppisztolyok eszeveszett kattogását. Először rövid sorozatokat lőttek, bizonytalanul és bátortalanul, majd a tüzelés egyre erősebbé vált. A tűz vonalai, mint fényes szalagok, húzódtak az átkelő zászlóalj felé. Üjabb tűzfegyverek kapcsolódtak be — a parton és folyóban gránátok és aknák robbantak. A Duna vize forrt, mint víz a katlanban. Amint az ellenség felfedezte az átkelést, fergeteges tüzet nyitott a zászlóaljra, Mozsenko százados és alárendelt parancsnokai bekapcsolták a motorokat, s teljes gázzal robogtak a tűz irányába, maguk után vonszolva katonáikat. harcosok kitartása győzedelmeskedett a golyó- és acéllavinán, s a lendületes átkelés eredményeképpen hol itt, hol ott kezdtek partot érni a csónakok. A deszantharcosok gyorsan a partra ugrottak, géppisztolytűzzel, kézigránátokkal, fegyvertusával nyitottak maguk előtt utat. Különösen heves harc bontakozott ki az első lövészárokért. Az előretolt tüzérfigyelő feladatát teljesítve, Arkagyij Alekszejevics Krivosapkin főhadnagy nem várta meg a zászlóalj folyóátkelésének kezdetét, bátran átkelt a Dunán, és a túlparton a töltés alatt megszervezte a figyelőpontot. Amint az ellenség tüzet nyitott a deszant- ra, Krivosapkin rendkívül pontosan meghatározta az ellenség tűzfészkeit, és rádión tüzet kért tüzérosztályától. Tőlük jobbra és balra nem csendesült a katonák hurrája. Kovalcsuk százados és Bobkov főhadnagy egy-egy kis csoport deszantharcos élén, bátran rárontott az ellenségre. _ Rigcjó^k Vasziljev, a bátor golyószórós esett eí. Kovalcsuk százados kivette kezéből a golyószórót, és állandóan tüzelve, egyenesen az első lövészárok felé tartott. Tüze a földhöz szorította a hitleristákat. Be is szüntették a lövöldözést. Kihasználva ezt a rövid szünetet, a százados mögött haladó csoport szuronyokkal és kézigránátokkal befejezte a rohamot. A lövészárkot elfoglalták. Nehéz feladat hárult ezen az éjszakán Jurij Gyemen- tyev főhadnagyra, a 3. század parancsnokára. Százada a zászlóalj első lépcsőjében volt. Amikor a partig már csak száz méter volt hátra, az ellenséges aknáktól elsüllyedt a csónak, és Gyementyev a jéghideg vízben úszva érte el az ellenséges partot. A százados példáját követte Kravcsenko harcos, a még egészen fiatal, alig harcedzett legényke. Az a csónak, amelyen elvtársaival együtt átkelt, ugyancsak elsüllyedt a tüzérségi gránátok robbanásai nyomán, és Kravcsenko kivételével valamennyien a háborgó folyóba vesztek. Sem az ellenséges tűz, sem elvtársainak pusztulása, sem pedig a hideg víz nem törte meg Kravcsenko akaratát. Kezében karabélyával, kiúszott a partra, és hangos hurrával az ellenségre vetette magát. Öt lövés után a karabély elhallgatott, s minthogy a tölténytáska a Dunába süllyedt, a katona szuronnyal és puskatussal küzdött. Űtja szabaddá vált, s a földön nyolc fasiszta véres holtteste hevert. Nem messze az ellenség egy állványos géppuskája tüzelt. Hosszú sorozatokkal lőtte az átkelőket. Kicserélve karabélyát egy német géppisztolyra, Kravcsenko a géppuska ellen indult. Segítségére siettek más harcosok is. Minden oldalról rárontva az ellenséges géppuskásokra, megsemmisítették őket, és megszerezve a géppuskát, Kravcsenko azonnal használni kezdte. Ugyanekkor az 1. lövészszázad, Makarov főhadnagy parancsnoksága alatt, megrohamozta a töltéstől nem messze levő hitleristákat, akik három aknavetővel tüzeltek az átkelőkre. Géppisztolyokkal és kézigránátokkal vágva utat, a század rárontott a tüzelőállásokra, elpusztították az aknavetők kezelőit, és megszerezték az aknavetőket. ,------------———j e válságos óráiban nagyI A z átkelés | szerű hőstettet hajtott vég---------------------- re Nyikolaj Tyimofejevics Ny evprjaga harcos. Néhányszor megkísérelték, hogy a Dunán át vezetékes távbeszélővonalat létesítsenek, de sikertelenül. A vezetékdobokat szállító csónakok nem érték el a túlpartot. Akkor Nyikolaj Nyevprjaga harcos, mellére erősítve a vezetékdobokat, úszva szelte át a Dunát. Csak a hallatlan erőfeszítésének és hősiességének volt köszönhető, hogy létrejött a távbeszélő-összeköttetés a Duna partjai között..; riiiiftimmiiimiiiMiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiitiM' A SZABADSÁG MINDENNAPJAI 11
