Pest Megyi Hírlap, 1975. április (19. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-03 / 78. szám
Egy tsz-elnök emlékére RIPORT DOKUMENTUMFILM (Folytatás a 9. oldalról) FORGATÓKÖNYV (1. KÉP.) A magasból feltűnik a dabasi Fehér Akác Tsz birodalma. Helikopterre szerelt kamerával a gép mozgását követve rögzítjük a képeket. Csodálatos, ezüstösen csillogó, modern kikötőhöz hasonló épületsorok állnak mértani rendben. Még nem tudjuk, hogy mi ez. A nézőben tucatnyi kérdés ötlik fel. Lehet repülőgéphangár, lehetnek kikötői dokkok, akár olajfinomító is. Lassan ereszkedik lefelé a gép. A kép nem szakad meg. Ellibegünk egy- egy hatalmas, karcsú testű hajóhoz hasonló épület fölött, majd leereszkedik a helikopter. (2. KÉP.) A kamera a földön áll. Totál kép. Látszik az épületvonulat, most már közelebbről, feltűnő fi l makulátlan tisztaság. (3. KÉP.) A kamera előtt fehér (köpenyes, fiatal férfiak és nők járnak el. Szembeötlő a kapkodásmentes, nyugodt, jól szervezett tempó. / (4. KÉP.) A kamera alacsony lábakon áll és tengelye körül forog 3fi0 fokos szögben. Ezalatt a felfelé irányuló optika látja az energiatelepet, a központi takarmányo- zót, az eddig látott épületeket és közöttük a tsz földjeit. (5. KÉP.) Amikor megállt a mozgás, megjelenik a képen a központi kapcsolóterem kívülről. Európa-szintű, modem technikásai felszerelt épület. Ránézésre is látszik, hogy gondosan tervezett objektum. Míg e képeket látjuk, kellemes 2>enc szól, a dinamikus hangok eleve lelkesült hangulatot sugallnak. A képek alatt ez a zene segíti a nézőt, hogy a fejlődés e néhány évtizeddel ezelőtt még hihetetlen szárnyalását könnyebben megértse. A zene keményebb taktusai olyan érzést keltenek, ami talán újabb gondolatokat ébreszt a nézőkben, hogy eszükbe jusson, menynyi verejték hullott, mennyi akadályt tört szét, míg a rossz talajon virágzó mezőgazdaság született, míg a jelenlegi szintű iparszerű, szakosított gazdálkodás megvalósult. (6. KÉP.) Személyautók, teherautók rakománnyal telve meghatározott időben, ahogy a munka ritmusa kívánja, kanyarodnak ki a főbejáraton. (7. KÉP.) A kamera egy magas épület tetejéről lefelé fényképez. Látjuk a hatalmas gabonatáblákat és a táblák szélén álló, modern gazdálkodásra utaló üzemépületeket. (8. KÉP.) Eles vágással a kamera a riportert mutatja. A riporter a modern épületek között áll, háttérben folyik a munka, és még mindig nem tudjuk, hogy hol vagyunk és pontosan mit mutatunk. RIPORTER: Talán azt hihetnénk első pillantásra, hogy ke-1 Jeti kikötőben járunk. Hiszen minden íehér, és az épületek is hajóra emlékeztetnek. Szemünk máshoz szokott, mikor mezőgazdaságról esik szó. Na, de hát ezek csak külsőségek, jóllehet fontosak és egy pillanatra sem elhanyagolhatóak. De még mindig nem tudjuk, hogy merre járunk, Magyar- ország melyik pontján találtunk rá erre a modern mező- gazdasági kombinátra. Mielőtt elmondanánk, előbb annyit az elején, hogy vagy tíz évvel ezelőtt itt csak panaszos szó hangzott, a naponta kilépők veszekedésétől visszhangzott a szövetkezet irodája. Ma pedig rang, ha új tagot befogadnak. (9. KÉP.) A filmben — eddig először — apró, rózsaszín malacokat látunk. Gördülő ketreces szál- lltóalkalmatossággal az egyik épület nyitott ajtaján eltűnnek, i (10. KÉP.) A modern épületek közötti utcában a kamera autóra szerelve lassan végigutazik és a belülről megvilágított termekbe belát. Ezeken a képeken mulatjuk meg, hogy egy-egy karcsú épületben sok ezer különböző nagyságú kertést nevelnek. (Míg e képeket látjuk, addig a riporter hangját bálijuk.) RIPORTER: Ha humorizálni akarnék, akkor könnyen válaszolhatnék, hogy mit láttunk eddig. Ezek hagyományosan disznóólak. Csak ki meri azt mondani egy ilyen tiszta, gépekkel fölszerelt épületcsodára, hogy disznóól. A riporter semmi esetre sem. De hát félre a humorral, ma már ez a valóság. És a sertések „megbecsülik” magukat. Gyorsan híznak, jól szaporodnak. Ezért aztán megérdemlik a modern „szállodát”. A dabasi Fehér Akác Téeszben pedig adnak a módira. Valahogy úgy fogalmazzák az emberek, hogy keresni kell a modernet, az újat, ki kell próbálni, hátha jobb a réginél. No persze ez nem megy kockázat nélkül. (11. KÉP.) A kamera az egész telep legalacsonyabb és legkevésbé reprezentatív épületét mutatja kívülről. RIPORTER: Ez az Irodaépület. Nem is baj, hogy szebb a sertéshizlalda és modernebb, hiszen az irodában alig-alig tartózkodnak az emberek. Itt másféle fényűzés van. Valami olyasmi, ami a gazdaságot világosítja meg. (IS. KÉP.) Mintha csak a ripor- tér véleményét akarná erősíteni, a képen megjelenik a rendkívül puritán iroda. Falai furnérból készültek, néhány kép, tárgyalóasztal, körülötte egymás mellett szorosan ülnek a vezetőség tagjai. Hajnal van, bár itt azt mondják, ez már késő; a pontos idő fél hat. Miután túljutottak az idei év drámai izgalmakkal bővelkedő betakarításán, már a zárszámadásra készülnek. Az elnök viszi a 6zót. (13. KÉP.) A kép ‘az asztalfőn ülő Márczis Antalt mutatja. Szikár, kissé megviseltnek tűnő, de kellemes arc, ősz haját (mely alig illik fiatalos külsejéhez) fiúsán elválasztva hordja. MARCZIS ANTAL: (Az előzetes megbeszélés szerint arról beszél, hogy úgy tűnik, ebben az évben is valamivel többet oszthatnak a tavalyinál, pedig voltak már olyan pillanatok, amikor a legoptimistábbak is megkongatták a vészharangot.) Emlékeztek, biztos, hogy amikor szorult a kapca, akkor a szövetkezet valamennyi dolgozója, legyen az adminisztrátor vagy főkönyvelő, kiment a földekre. és csak a második műszakban, végezte adminisztratív vagy műszaki munkáját. Jó érzés volt ezt a múltkor a tagsággal megbeszélni, és megköszönni nekik. Nagyszerű próbakőnek érzem, mert kifejezi, hogy mennyire összeforrott a dabasi Fehér Akác gárdája. (11. KÉP.) Amíg az elnök beszól, a kamera végigpásztázza a vezetőség tagjait. Elidőzik az arcokon, mintegy lehetőséget adva a nézőnek, hogy megismerhessék maguknak azt a vezetőséget, amely sikeresen vezette ki a tagságot a hullámvölgyből, a jól működő szövetkezetek közé. (15. KÉP.) Vége a reggeli rövid „harci” értekezletnek. Szemlátomást mindenki tudja az aznapi feladatát, elnyomják a cigarettákat. Kezet fognak és elindulnak az ajtó felé. (16. KÉP.) Fiatal lány jön be, valószínűleg adminisztrátor, és kitárja az ablakokat. Az elnökhöz fordul. ADMINISZTRATORNÖ: Miért nem kímélik magukat, elnök elvtárs? Annyi füstöt nyeltek, hogy egyszer még megfulladnak. Miért nem tetszik megtiltani a dohányzást az ilyen értekezleteken? •Sj HiARCälS ANTAL: Megtiltani? Hat lehet megtiltani? Akkor se tehetném, ha én magam nem szívnám. Na jól van, majd kiszellőzik. (17. KÉP.) Kedvesen megcirógatja az arcát, és elindul ö is ki a szobából. (1*. KÉP.) A kamera kint fogadja az elnököt. Az épület előtt beül a tsz kocsijába. A riporter melléül. (19. KÉP.) A kocsi elindul és kimegy a képből. MARCZIS ANTAL: (Míg halad a kocsi, az elnök beszél.) Három faluból egyesült ez a szövetkezet. Három falu három téeszét kaptam. Azt hiszem, nem kell mondanom, hogy mennyi veszélyt, buktatót, izgalmat jelent egy ilyen egyesülés. Ha csak azt veszem, hogy mindegyik téesznek volt elnöke, meg helyettese. Hát nem mondom, én sok segítséget kaptam tőlük. Megértették az egyesülés jelentőségét. Hozzáteszem, hogy ráadásul még nem is vagyok idevalósi. De szaladjunk körbe a Fehér Akác birodalmában. (20. KÉP.) A kocsi mellett elsuhannak a hatalmas, összefüggő táblák, feltűnik a gépszerelde. MARCZIS ANTAL: (Míg halad a kocsi, tovább beszél.) És már nemcsak a földek biztosítják az életet. Persze én máig is azt vallom, hogy a termelőszövetkezetben első a mezőgazdaság, és csak utána az ipari tevékenység. No, de hát megváltozott az élet, megváltoztak az igények. Nem elégíti ki a tagságot, ha kizárólag a földdel foglalkozik. Meg egyre több fiatal, feleség keresi az ipari munkalehetőségeket és szeretne szülőfalujában maradni. Ha nem adunk munkát, elvándorolnak, ingáznak. 'S a célunk, hogy őszinte, odaadó, a szövetkezetért lelkesedő utánpótlás váljék belőlük. De lehet-e mindig csak kérni, és sohasem adni? Azt hiszem, erre a költői kérdésre senki sem vár választ. Ezért mi igyekszünk adni is erőnkhöz képest. (21. KÉP.) Feltűnik a kocsi ablakából az automatizált csomagolóüzem. Körüljárjuk, a kamera megmutatja az épületet és a rakodást. get adni, ebben a modem gépsorokkal felszerelt csomagolóüzemben. Most már ott tartunk, hogy lassan-lassan munkaerő-feleslegünk lesz. Nem elmennek, hanem jönnek ide a fiatalok. És ez még nem minden. Partnerekre találtunk és a gépműhely mellett létrehoztuk az lektromos alkatrészeket gyártó és szerelő kis üzemünket. S ez már igazi ipari tevékenység. Komplett tekercseket is gyártunk. És bármilyen furcsa, büszkék erre té- esztagjaink. Szinte hivalkodva mondják, hogy lám, nemcsak vetünk, aratunk, jószágot nevelünk, de a műszaki kérdésekhez is értünk. Valahogy így került közel, lesz lassan gondolatilag társ, paraszt és munkás. (22. KÉP.) Amíg az elnök beszél, addig nagy totál képekben látjuk a csomagoló automata üzemet. Belül csupa neon, a futószalagon éppen rágógumit és Negró cukorkát csomagolnak. A lányok fehér köpenyben, fityulában szorgoskodnak. Előtérben az ifjúsági brigád, bizonyítva, hogy mennyi itt a fiatal. De szemmel láthatóan teljes egyetértésben, jó barátságban dolgozik együtt a különböző korosztály. (23. KÉP.) Közeli. Arcokat látunk, lányokat, asszonyokat, aztán ügyes kezeket, ahogy boszorkányos gyorsasággal hajtogatják a dobozokat, a zacskókat. (24. KÉP.) Üj képsorok következnek. Az új gépműhely mellett felépült és elkészült szerelde látható kívülről. Előtte traktorok, munkagépek mennek keresztül a képen. (25. KÉP.) A szereidében, belül, első pillantásra üzemi hangulatot idéznek a képek. Ez már nem afféle összetákolt kis borkácsmű- hely, hanem jól szervezett ipari üzem. (36. KÉP.) A gépműhely «161 elindul a kocsi, halad, a kamera másik kocsiból követi, amíg eltűnik a képből. (27. KÉP.) Az elnök kocsija begördül a téesz központjába. Fékez, és megáll az energiaközpont előtt. Kiszállnak a kocsiból. A riporter követi az elnököt, föl a torony tetejére, ahonnan végig lehet látni az egész központi telepen. (28. KÉP.) Felérkeznek a tíz emelet magas épület tetejére, menet közben folyik a beszélgetés. 10 MARCZIS ANTAL: (közben ............................mi........ folytatja) Például itt Sáriban, a sz abadság Dabas körzetében több száz midennapjai nőnek tudunk munkalehetőséRIPORTER: Hány méter magasra megyünk? MARCZIS ANTAL: 25 méterré. Ez áz épület ad otthont az energiaközpontnak; a •vetőmag-előkészítésnek és a takarmánykeverésnek. (29. KÉP.) Az épület tetején áll az elnök és a riporter. Alulról fényképezi a kamera őket, ezért parányinak látszanak. (30. KÉP.) Vált a kép és a kamera elölről fényképezi a beszélgetőket, miközben lelát az épUlet tetejéről a hatalmas sertéskombinátra. RIPORTER: Szóval ez az a kombinát, ami a lábunk alatt elterül? Szóval ez az, amiért ön is több mint egy évtizedet adott az életéből? (31. KÉP.) Az elnök arcát látjuk közel. Míg gondolkodik és fölidézi az elmúlt évtized harcait, melynek eredménye ilyen világos és egyértelmű, melyet láthatunk mi is vele együtt az épület előtt, szemmel láthatóan ellágyulnak a vonásai, a munka örömének megrendítő meghatottsága suhan át az arcán. MARCZIS ANTAL: Azt hiszem, hogy ha országos méretekhez hasonlítanám ezt a létesítményt, azokhoz képest bizonyára eltörpülne. Mert mondjuk a tiszai vízlépcsőhöz képest valóban parányi. De az ember olykor erejéhez, teljesítményéhez kell, hogy hasonlítsa az epedményt. A mi szövetkezetünkben és az én alkotói tevékenységemben ez a sertéskombinát nagyon nagy jelentőségű. Mintegy 20 millió forintos beruházással épült. (32. KÉP.) Az autóra szerelt kamera a modern hizlalóépületek között halad, és be-benéz a patika- tisztaságú termekbe. MARCZIS ANTAL: Ha vendég jön, nem tagadom, büszkén mutatjuk meg ezt a telepet. (Pajkosan hunyorít és biccent egyet a fejével.) Ha nagyon sok vendég jön, akkor is csak tíz-húsz ember viheti el munkánk hírét. De most, a televízió segítségével, egyszerre sok millió vendégünk érkezett. Hadd mutassuk meg hát mindenkinek. (33. KÉP.) A kamera követi, míg az elnök belép az 1. számú fehér épületbe, az elletöbe. Előtte gondosan letörli a lábát a fertőtlenítőben. (34. KÉP.) Az eiletfl belül, melyet itt a dolgozók „szülőszobának” hívnak, steril, tiszta, és az elszívó berendezések hatására szagtalan. Az embernek más elképzelése van egy sertéshizlaldáról, no de ha már a technika ilyen modern, itt az ideje, hogy a gondolatvilág Is változzon. Ellésre váró kocák bevernek. MARCZIS ANTAL: Itt kezdődik a kismalacok útja. Jöjjenek csak, alig várjuk már, hogy minél több legyen. Hosz- szú utat járnak be. Itt születnek, mennek a kismalacok közé, aztán híznak, és értékesítjük őket (35. KÉP.) Míg az elnök beszél, egymás után, képösszeállftásban (montázsszerűen) látjuk a malacok útját. (3€. KÉP.) A helyszín a frissen ellett, parányi, visítozó. rózsaszín malackák „lakosztálya”. (37. KÉP.) A kismalacok után következik a néhány hónapos malacok „szállodája”, a legmodernebb boxos állattartás megoldással. Mesterséges takarmánnyal hizlalják őket, egészen a következő állomásig. (38. KÉP.) Itt már a száz kiló fölötti disznók az elszállításra várnak. Az egymást követő gyors montázsképek után egy pillanatra leáll a pergés és a riporter az elnökkel néhány jókora kandisznó mellett áll. RIPORTER: Tudom, hogy ezzel nem illik dicsekedni, mert könnyen levonható belőle hiányos mezőgazdasági fel- készültségem, de komolyan mondom, én még ekkora disznókat nem láttam. MARCZIS ANTAL: Nem is csodálom. Ezek a hatalmas állatok messzi földről érkeztek, hogy egy fajtát honosítsanak meg itt Dabason. Hát ezekkel kezdődött. Ez olyan sertésfajta, amelynek semmilyen előzménye nem volt nálunk. De nézze meg (rámutat a csupa hús, izom, szinte zsírtalan óriás sertésekre) ezek az állatok a legkeresettebbek közé tartoznak a világpiacon. Hiszen közismert, hogy manapság mennyivel nagyobb ára van a hússertésnek, mint a zsírra hízó fajtának. Arról nem is beszélve, hogy ez a fajta, azonkívül, hogy csupa hús, ráadásul négy sonkája van. RIPORTER: Ügy tűnik, ahogy végigvezetett minket ezeken az állomásokon, egy kicsit szemlátomást megköny- nyebbült. Talán úgy is mondhatnám, hogy ahogy ismét lepergettük az eseményeket e képek formájában, ismét átélte, és talán úgy érzi, hogy túl van a nehezén. Nem akarom elkiabálni, de legszívesebben azt mondanám, sikerült! (39. KÉP.) Az elnök irodájában Ölünk. Rágyújt, kavargalja a kávéját, elgondolkozik, miközben a riporter az előző helyszín kérdését ismét fölteszi. DtfifTf RIPORTER: Tehát sikerült? MARCZIS ANTAL: Tulajdonképpen talán túl nagy bátorság lenne azt felelni, hogy sikerült. Nem hiszem, hogy az én egyéni gyávaságom, vagy éppen a korszellem diktálja, hogy kitérően válaszoljak. Inkább úgy magyaráznám, miért nem vágom rá a sikerült szót, hogy még semmi sincs befejezve. Azt is mondhatnám, hogy most már könnyebb innen folytatni. Sokat gondolkoztam az eddig megtett úton, az elvégzett munkán, az eredményeken. Ha az ember elmúlik 50 éves, akkor hajlamos a bölcselkedésre, örülnék, ha nem tűnne annak, de néhány következtetést az évtizedek alatt levontam. Az alaphozzáállás kérdésében szerintem kétféle embertípus van. Bár mikor ezt mondom, egy kicsit máris vitatkozom magammal, mert én szoktam kétségbevonni az „embertípusok” fogalmát. Mégis azt mondanám, hogy az egyik típus mindig elégedett az elvégzett munkával, a jelenlegivel, a meglevővel. Tehát annak örül, ami van. Ennél sokkal többet nem akar. Ezek a jelenidős emberek. RIPORTER: És ön nem örül annak, ami van? MARCZIS ANTAL: Dehogynem. Csak sokkal jobban örülök annak, ha mindig több lesz a jövőben, mint ami ma van, és jobban dolgozunk majd holnap, mint ahogyan ma dolgozunk. Ezért én magamat inkább a másik típushoz, a jövőidős emberekhez sorolom. Ez valami furcsa láz, de ez az, ami előrehajt. RIPORTER: Mi fizet jobban, a sertés vagy a növény- termesztés? MARCZIS ANTAL: Megint paradoxonnal válaszolok. Kategorikus kérdés, amire nem lehet kategorikusan válaszolni. Mondhatnám azt is, hogy bátran belevághatnánk a monokultúrába, akár 50 emberrel vállalnám, hogy hozom azt a hasznot, búzával, amit most 1700 emberrel e sokféle termeléssel. MARCZIS ANTAL: A szövetkezeti csoportérdek felett van ám egy másik érdek is: a közérdek. Még akkor is, ha erről mostanában nagyon sokan megfeledkeznek. Egyszerű elképzelni, mi lenne akkor, ha holnaptól egyszerre minden mezőgazdasági termelőszövetkezet a legegyszerűbb megoldást választaná, és csak egyféle tevékenységet folytatna. Vagy ha csak azt vennénk figyelembe, hogy min tud a legtöbbet keresni, már akkor is könnyen előfordulhatna, hogy pillanatok alatt eltűnne a kukorica, vagy a búza, vagy éppen bottal üthetnénk a sertéshús nyomát. RIPORTER: Nem tűnik úgy, hogy a gazdaságosság kérdését másodlagosnak tekinti? MARCZIS ANTAL: Dehogyis. Sőt! Ezen belül kell megtalálni a leggazdaságosabb módszereket, és ez már valami, ez feladat! Ezért érdemes küszködni! Keveset aludni, sokat használni a szürkeállományt az agyban. Nem mondom, hogy nem volt olyan idő, mikor én is arra a következtetésre jutottam, különösen az elején, amikor még nagyon döcögött a sertéstelep építése, maradok a földnél... Egy disznót se telepítsünk ide. RIPORTER: Akkor mégis miért csinálta végig? MARCZIS ANTAL: Azt hiszem, már tettem célzást a jövőidőre. Valamit feltétlen ki kellett találni, hogy előrelépjünk, mégpedig úgy, hogy ne csak a saját érdekünket, a téesz érdekét tartsuk szem előtt, hanem úgy, hogy az egész ország velünk együtt gazdagodjon. Tavaly még 3,8 millió forintot ráfizettünk a sertéstelepre. De bízni kellett és meg kellett értetni mindenkivel, hogy ez a hiány kamatostul megtérül. A pénz, az energiánk, a verítékünk, szaktudásunk már benne van az egész fejlesztésben. Még nem tudta hozni a hasznot az új tenyészet, de ha továbbra is ilyen lelkesedéssel hajt az egész gárda, akkor, higgye el, gazdag lesz itt az aratás. (40. KÉP.) Miközben az elnök szenvedélyesen beszél, közelről latjuk az arcát. (41. KÉP.) Aztán az ablakon kitekint. a kamera.. Teherautók állnéhány forintról, hogy holnap mindannyian többet kapjanak. — Több mint tíz éve ismerem az elnök't. Sohasem sumákolt, megmondja, mit akar, hogyan akarja elérni, és hogy velünk akarja elérni. Eddig még mindig hozta a vállalását. Én azért szavaztam erre, mert benne is bíztam, a vezetőségben is, és a tagságban is. — Ma már a paraszt- ember is másképp gondolkodik, egyre kevesebben elégednek meg azzal, hogy saját kis gazdaságukban elég, ha minden rendben van. Hosszú esztendők óta élünk szövetkezetben, igy hát nemcsak a siker, a kudarc is .közös. Egyet megtanultunk, hogy vállalkozás nélkül nem lehet siker. Ezért szavaztam meg az elnök javaslatát. (43. KÉP.) Ismét az elnök szobijában ülünk, és folyik a riport tovább. RIPORTER: Nem érezte soha, hogy nem sikerül, hogy belebukik ebbe a vállalkozásba? MARCZIS ANTAL: Nem, soha! Bár most érezhető egy kis megtorpanás. Bár ez mindig úgy van, mint a sportban. A sok sikeres mérkőzést törvényszerűen követi egy-egy vereség. Persze engem nyugodtan leválthattak volna, ha ez nem sikerül. De az iparosodást, a modern mezőgazdaságot, amit itt közösen megvalósítottunk, azt nem lehet leváltani. RIPORTER: Ha egy idegen hozta volna az ötletet, hogy létesítsenek a semmi helyén egy sertéskombinátot, a tagság hogyan fogadta volna? MARCZIS ANTAL: Szerintem kidobták volna. RIPORTER: Személy szerint ön jól járt, vagy rosszul járt ezzel a vállalkozással? MARCZIS ANTAL: Nekem ez a kockázat több tízezer forint mínuszt jelentett. Addig ugyanis az elnök nem vehetett fel nyereséget, amíg nem dőlt el a vállalkozás sikere. RIPORTER: Mégis, miért vállalta az izgalmakat, a veszteséget, ezt az egész kockázatot? MARCZIS ANTAL: Egysze____ rűen nem tudom elképzelni, na k me* a sertéshlziaíók előtt, hogy. ne legyen itt, egy ekkora hajtják fél rájuk az ellenkező, si- CÚ., r-Y valkodó disznókat. Kiindulnak a szállítmányok, hogy visszafizessék a szövetkezet tagságának a befektetést. Ki szavazta millió forintos RIPORTER: Akkor nem búzát termel? miért iázclásáihánj ihájtf ötezer hektáron szarvasmarha, ló, egyáltalán háziállat. Annál is inkább, mert a mi szövetkezetünkben már repülőgéppel is dolgoznak. Ügy vélekedek: ha van birkalegelőnk, legyen rajta birka, ha van abraktermő legelőnk, nem adjuk el a termést, inkább állatokat tenyésztünk, még akkor is, ha pillanatnyilag csökken az árbevétel, de ha majd beüt a sertéskombinát sikere, akkor megfizeti a fáradságot. (44. KÉP.) Míg az elnök szenvedélyesen beszél, képsorban látjuk felvillanni a birkákat, a szarvasmarha-állományt, a lovakat. MARCZIS ANTAL: Szakmaszeretet nélkül semmire sen» mentem volna. RIPORTER: ön vállalta az egyszerű, a sima helyett a bonyolult, a göröngyös utat. MARCZIS ANTAL: A kockázatot valóban egy személyben kell vállalni, de a megoldáshoz gárda kell. Itt a kockázat nem is az elsősorban, hogy egy újfajta sertést honosítottunk meg, hanem a hare az elégedettség ellen. Mindig a változás az izgalmas, ha látjuk a célt, a szélcsend pedig mindig unalmas. De kockázat az Is, hogy minden területre sok-sok fiatal, tehetséges szakembert állítottunk, akik még sehol sem bizonyítottak, itt kell nekik először letenni valamit a közösség asztalára. Ez pedig fűti őket, de benne van a bukás lehetősége is. RIPORTER: Hogy érzi, milyen hangulatban fogadta a tagság ezt a kockáztató vezetői stílust. MARCZIS ANTAL: Megértették, hogy az itt levő érték az övék, az épületek, a tenyészállatok! Emellett persze alapjelszavunk: hogy biztonságot kell teremteni a tagságnak a munkára, és természetesen a megélhetésre is. Alig egy évtizede pár zsák termék volt a nyereség, ma pedig van már mit a tejbe aprítani! ]?zt mondta volna el Márczis Antal, ha az élet engedi. ■Lj így sajnos szuggesztiv alakja, beszédstílusa helyett csak én tehettem kísérletet, hogy gondolatait megőrizzem és átadjam mindazoknak, akik tisztelik, becsülik a bátor, cselekvő embereket. Átadjam az utána következő újabb nemzedéknek, mely máris átvette, átveszi posztját. Regős István RIPORTER: meg ezt a 80 beruházást? MARCZIS ANTAL: A tagság! RIPORTER: Néhány évig így csökkent a nyereség, kevesebbet ért a munkaegység. De mindendenesetre nem növekedett a tagok jövedelme. Hogyan sikerült itt a magánügyet háttérbe szorítani, hogyan lett elsődleges a közügy? Miért fogadták el a javaslatait? Mit gondol? MARCZIS ANTAL: Tíz éve általában elfogadták a vezetőség és az én javaslataimat is. Bármilyen furcsán hangzik is ez a logikai levezetés: Így ezt is elfogadták. A bizalom nagy dolog. A sikereket, amiket közösen értünk el egy évtized alatt, részben ennek a bizalomnak tulajdonitom. A tagság viszont, s ezt oly sok esetben elmondták, és különbözőképpen kifejezésre juttatták, a vezetőségnek tulajdonította az elért sikereket. Ha pedig ez így van, akkor olyan nagy az egyetértés, hogy ennél nagyobb vállalkozásba is belekezdek a Fehér Akác tagságával. Most is legtöbbször azt mondogatták: vágjunk bele nyugodtan, ha az elnök is jónak látja. (42. KÉP.) Téeszkluh. Néhány téesztag biliárdozik, sakkozik, kártyázik. Velük beszélget a riporter. RIPORTER: Nem féltek-e, hogy a téesz erejéhez mérten túl nagy fába vágták a fejszéjüket, mikor hozzákezdtek ehhez a hatalmas sertéstelephez? (Miután külön-külön nem beszélgettem részletesen velük, ezért a válaszokat nem névhez kötöm.) VÁLASZOK: Senki se örül, ha elszámoláskor kevesebb van a borítékban. De az okos ember hajlandó lemondani ma