Pest Megyi Hírlap, 1975. április (19. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-13 / 86. szám
1975. ÁPRILIS 13., VASÁRNAP x/umtm 9 József Attila JÓZSEF ATTILA. Azt mondjak Mikor születtem, a kezemben kés volt — azt mondják, ez költemény. Biz tollat fogtam, mert a kés kevés volt: embernek születtem én. Kiben zokogva bolyong heves hűség, azt mondják, hogy az szeret. Öh hívj öledbe, könnyes egyszerűség! Csupán játszom én veled. En nem emlékezem és nem felejtek. Azt mondják, ez hogy lehet? Ahogy e földön marad, mit elejtek, — ha én nem, te megleled. Eltöm a föld és elmorzsol a tenger; azt mondják, hogy meghalok. De annyi mindenfélét hall az ember, hogy erre csak hallgatok. LÍRAI FÖLDRAJZ Emlékek a Gát utcából ..ILI I mimsra Mai költők, mai versek A megye tájain B udapesten a Gát utca öltözete csak részben változott, hangulata őrzi a hagyományt. A házak a régi Ferencvárost idézik, a jelen idő Zsigulikban és Skodákban jelentkezik. A sok autó frissíti a környezetet, az ablakokban jázmint táncoltat a szellő, József Attilára emlékezik. A söntésben külvárosi bizalom fogad; mindenki hallott róla, s aki útbaigazít, fröccsöt iszik. A lírai földrajz következő állomása a Gát utca 24. Itt élt a gyermek József Attila. A ház ütött-ko- pott, szinte mindenki nyugdíjas, a költő játszótársai. Krausz Lajosné alig emlékezik vissza valamire, s ahol Eta, Jolán, Attila ég' a Mama lakott, most Kéri Antalék otthona. Munkácsy-, Szinyei-repro- dukció lóg a falon, de nincs József Attila-kötetük. Az asszony kedvesen hivatkozik férjére, ő többet tud a költőről. Valami szo- •rítja a torkom, nem haragszom senkire, csak fáj, fáj, hogy Attila ágyánál mások járkálnak, s Kapás Béla bácsi mesélőkedve is . kihagy. Kihagy, pedig együtt jártak elemibe. Kapás Béla a költő hallga- tagságát említi, azt, hogy ritkán játszott velük, többnyire ült, és gondolkodott. Rodin Gondolkodója gyerekben tömörül itt a századelő füstös külvárosában, kínok között születik a költészet. Bayerle István- né is játéktalanságát hangoztatja, mely a szárszói tehervonat dübörgésének csönd-előzménye. Kazár bácsi erősködik: ő látta, hogy Attila a Mama szoknyájába kapaszkodott. József Etelka megerősíti e Kollvitz-képet, de ő játékos Attilát említ, .aki még a tragédia előtt napokkal is játékosan énekelt francia dalt. József Jolán könyve is perlekedik e sommás véleményekkel. Felsorolja, hogy Attila szeretett lovagolni faalkotmányon, kavicsokkal játszogatott a porban, zsebe tele volt „golyókkal, szögekkel, rongylabdával”. Elkeseredetten védelmezte kincseit, patkószeget, színes cserepet — karácsonyra „mozdonyt, vagy tűzoltókocsit áhított”. Amikor tehette, rohant moziba, s közben énekelt, mert „Mama sok népdalt tanított nekünk”, emlékezik József Etelka közös gyermekkorukról. Etelka 1 sorolja Népköz- társaság úti otthonában kedves, fájó emlékeit Attiláról. Golyózni, gombozni szeretett, pöccintettek a kanálisok körül, a ferencvárosi Kiserdőben fáról hozta Etelkának a hernyókat, ebből akart meggazdagodni, s közben figyelte a bogarakat, hallgatta a madarak énekét. Hintát is csinált Etelkának, hintáztatta, s mikor könyvét elvesztette, könyv nélkül tanult az iskolában. A Gát utcai gyerekek, így Eta és Attila kedves játéka a pi- lincka volt, proletárgolf, hasonló a métához. Ólomkatonákkal is játszott, s mikor Etelka a hintalóról leesett, Attila aprófának vágta össze a veszélyes játékot. Öcsödön a Bizsu kutya ijesztette őket, azt hitték, megveszett, egyszer úgy rohant hozzájuk a búzaföldön. Nézem József Etelka Attiláról készült szobrát; érdemes lenne befejezni, s folytatni a verseket, melyek Etelka lelkü- letében is csörgedeznek. Újra a Gát utcában vagyok, ezúttal gyereksírás vezet a szülőházhoz. Ö is így sírt egykor, jöhetne szemben velem most is, akár ez a sétabotos bácsi, aki szintén hetveneszten- dős. Csak ő él. Zsíros Jár nosné, a József Attila Emlékmúzeum gondnoka mutatja készségesen a vendégkönyvet. Az első beírás Dávid Istvántól származik 1964. IV. 12-ről. Bagdadi író, Kézdi Anikó, özv. Buga Jánosné szerepel az aláírók között, aki szintén ferencvárosi volt, s Du- naharaszti szülötte, Tornai József, aki most kapta meg a József Attila-díjat. Állandó és intenzív a Pest megyei vendégjárás. Pilis- vörösvári általános iskolások jártak itt, a budaörsiek, dunakesziek, dunavarsá- nyiak, érdi középiskolások mellett, és nagyon megható az 1972-ben érettségizett gödöllői gimnazisták bejegyzése: „Örülünk, hogy megismerkedhettünk azzal a szobával, ahonnan József Attila, a proletariátus nagy költője életútjára elindult. Szeretnénk hűek lenni az ő eszméihez és cselekedeteinkben méltó lenni for- radalmiságához”. Azóta három esztendő telt el, s biztosak lehetünk, hogy a volt diákok nem felejtették önkéntes ígéretüket; emberek lettek és forradalmárok maradtak. A szigetszentmiklósi József Attila Baráti Kör tagjai 1973-ban írták be nevüket az emlékkönyvbe, miközben virágokat helyeztek el a Gát utcai emléktáblán: „Emléke elevenen él bennünk, művét, halhatatlan alkotásait magunkban és környezetünkben elevenen ápoljuk”. József Attila most lenne 70 éves. Költészete fennmaradt és növekedik a nem mért időben. A szi- getszentmiklósi József Attila Baráti Kör tagjai ezúttal is megkoszorúzták szobrát a róla elnevezett lakótelepen, s virággal tisztelegtek sírjánál, a Kerepesi temetőben, hiszen költészetének igazsága szívünkben él visszavonhatatlanul. Losonci Miklós B árom évtizeddel ezelőtt egy pesti bérház pincéjének mélyén volt első, s egy életre emlékezetes találkozásom a költészettel. Fejünk fölött bombázók dübörgésétől remegett a ház. Körülöttünk a lócákon majd mindenki imádkozott. Am apám, mellém ülve, jó hangosan, hogy mások is hallják, verset olvasott: „Csak egy éjszakára küldjétek el őket, / az uzso- ragarast fogukhoz verőket, / mikor gránát-vulkán izzó közepén, / úgy forog a férfi, mint a falevél." A körülöttünk ülők felkapták fejüket, s megdöbbenve bámultak apámra, mintha eszét vesztette volna, de ő csak mondta tovább a verset, amelyet a kis barna füzet tanúsága szerint (amely ma is a birtokomban van) 1914 novemberében jegyzett le Przemysl várában, magától Gyóni Gézától, akivel együtt szolgált, s került később fogságba is. Furcsa módon, ott, a pincében, ezektől a drámai hangú verskiáltásoktól valamivel nyugodtabbak lettek az emberek. Akkor még nem sokat tudtam József Attiláról. Nem tudtam, hogy sokkal drámaibb hangon is kiálthat a költő, hogy felrázza az embereket, cselekvésre, egy új világ megteremtésére biztassa őket. József Attila most lenne hetvenéves — ha élne. De, ha ő már nem is lehet közöttünk, költészete velünk van, a miénk. „Hörpínték valódi világot” — ma is érvényes ars poetica minden magyar írástudó számára. P est megye abban a szerencsés helyzetben van, hogy a magyar költészet nagyjai közül sokan születtek, éltek, vagy tartózkodtak itt hosszabb- rövidebb ideig. József Attila például 1917—18. fordulóján Monoron járt polgáriba, Gödön is többször megfordult az 1930-as években rendezett illegális találkozókon!! Petőfi Sándor három esztendeig volt az aszódi iskola tanulója, és járt Döm- södön, Gödöllőn, Nagykőrösön, Pécelen, Pencen, Po- mázon és Vácott is. Arany János kilenc hosszú esztendeig volt tanára a nagykőrösi főgimnáziumnak, Vörösmarty Mihály Foton járt, Fáy András szőlejében és Garay János neve említésekor is felötlik Fót. Gomba, Veresegyház ápolja a Fáy András emléket, Dömsöd Balassi Bálint, Bugyi község Bessenyei György és Kazinczy Ferenc ottjártára i emékezik. Pécelen élt Szemere Pál, s otthonában nem egyszer fogadta Kölcsey Ferencet is. És még akkor említhetjük Gyónt és Gyóni Géza, valamint Vác és Madách Imre nevét, kapcsolatát. Pest megye költészeti életének közelmúltja és jelene is rendkívül gazdag. Áprily Lajos évtizedeken át élt a Visegrád melletti Szent- györgy pusztán, amelyet ma róla Áprily-völgynek neveznek. Házában ma fia, Jé- kely Zoltán él. Több mint öt évtizede annak, hogy Öcsán letelepedett Falu Tamás. Csuka Zoltán Érdliget lakója, Baranyi Ferenc Pilisen született, Monoron és Cegléden diákoskodott. A vers ünnepén jóleső érzés emlékezni minderre. de legalább ennyire jóleső érzés tudni azt, hogy a felnövekvő új költőnemzedékből nem egy költő erről a tájról indult, ezen a tájon telepedett ie, és alkot, tartja a rokonságot, és órzi az eszmei folytonosságot az előtte járt költőnemzedékkel. Nemcsak mi, akik számon tartjuk őket, figyelemmel kísérjük költői sorsukat, hanem ők maguk is büszkén hangoztatják azt, hogy mit jelent ez a táj, mit jelentenek az itt élő emberek számukra. Tornai József, aki a közelmúltban, a felszabadulás 30. évfordulója ünnepén kapta meg a József Attila- díjat, Dunaharasztin született, onnan indult, és hosszú ideig dolgozott tisztviselőként a Csepel Autógyárban. Köteteinek számos versében tükröződik a sajátságos falusi-városi Dunaharaszti és a nagyüzemi légkör. Kiss Dénes ugyancsak mosf kapta meg a József Attila-díjat, s ő, bár Zalából származott Budapestre, költői indulásától szívesen publikált lapunkban és verseivel olvasóink mostanában is gyakran találkozhatnak. Becs Ernő Gödöllőn tanár, Borbély Tibor is jól ismert versei révén olvasóink előtt, a Pest megyei Tanács munkatársa. A fiatal újszilvást munkásköltő, Dudás Sándor verseivel még viszonylag ritkán találkozhattak olvasóink, reméljük, fejlődésének közösen lehetünk szemtanúi. Farkas Ilona Érden él, forgalomirányító egy teherfuvarozó Vállalatnál, Horváth Lájos lakóhelye Veresegyház, a fiatal Kiss Irén első verseinek ihletője a Szigetszentmárton környéki Duna-táj volt, majd Ráckeve girbe-görbe utcái, hangulata, légköre, Törő István számos versében tükröződik a gyerekkori élményvilág, Érd—Diósd dombvidéke. Szegedi Pál a nagykátai járás közművelődését irányítja-segíti, és Pest megyéből indult, Pest megyében él Dóka' Péter, Kelényi István és még folytathatnánk a sort... , T apasztalatok, példák alapján nyugodt szívvel mondhatjuk: klasszikus és mai költészetünk egyaránt elevenen él, társa, kísérője mindennapi életünknek. Nemcsak ünnepeink fényét emelik a versek, az irodalmi estek, a költészettel a találkozások, hanem mindennapjainkét is. Szinte nem múlik el hónap, hogy a megye valamelyik városából, községéből ne adhatnánk hírt sokakat megmozgató szavalóversenyekről. Hivatkozhatunk itt a napokban zárult országos József Attila szavalóversenyre, vagy a Dobáson hagyományosan megrendezésre kerülő diákszaválók versenyére, a veresegyházi versmondó vetélkedőkre. Nagykátán, Dobáson, Ráckevén, Vácott, Szentendrén népszerűek az előadóest-sorozatok, az íróolvasó találkozók, az önálló művészestek és — még mindig csak példákat soroltunk. Nemrégiben a budapesti Irodalmi Színpad az országban elsőként Pest megyével épített ki szerződéses kapcsolatot, rendszeres vendég- szereplésre. Van, és évről évre nagyobb a közönsége a „hozzánk érkező” irodalomnak, versnek, és a „magunk tolmácsolta” szépnek. A ceglédi és a dabasi gimnazistáknak, a veresegyházi Forrás Irodalmi Színpad, a dunakeszi Radnóti Miklós Színpad vagy éppen a százhalombattai Villon Színpad tagjainak és másoknak is nagy szerepük van abban, hogy a költészet áthatja egész életünket. Prukner Pál BARANYI FERENC: Ballada Erdő mélyén van egy tó, van egy tó, tiszta volt és csillogó, csillogó. Lány futott a vize mellé, hogy bánatát vízbe vetné, de a bánat egy volt véle: lányt is rántva hullt a mélybe. Ott maradt a lány: a bánat, karjaiban a hínárnak, ringatták ölelő zöldek, amíg süllyedt egyre följebb, föl a mélybe, föl a mélybe, tükrözött, vízmélyi égbe. Erdő mélyén van egy tó, van egy tó. már a medre koporsó, koporsó. SZEGEDI PÁL: BORBÉLY TIBOR: Új virágének Hajnalban nyüó, reggelre kelyhét ökölbe záró vérszínű, vérző, furcsa virág. Társa a fű. Zöldszínű lándzsa. Rájuk dörren az ég, de senki se féltse az élet virág vezette parányi lándzsás hadseregét. X KELÉNYI ISTVÁN: Álom-malom Vízesése sikolyodnak, zuhogó lávahajad — zúgnak, és lábaid fejem fölött fölöttébb hullámlanak, villámló halak; szemeid, szád, olaj-öled: kiolthatatlan kutak. Körös-körül a csönd — (a csöndnek álom-malmai őrölnek), — szárnycsapását hallani kívül-belül, a szél lombjai, az éj habjai, mint könnyed ének, akár ón-könnyed, át egymásba úszva folyton folynak. DÓKA PÉTER: Orfeusz Miklosovits László rajza BÉCS ERNŐ: Otthon Az újváros spirálként nő a magasba, szilárdan áll üveg-gömbökön. Nem ismer, nem szeret, az anyag nem köszön. Az óváros korán fekszik, álmában hámozza a birsalma-holdat. A nők, akiket szerettem, már megteltek örömmel, és hideg ágyakba húzódtak. A beton-erdőn hiába kiáltok, senkisem fogad. Akik itt éltek, elvitték életük tükrével arcomat. FARKAS ILONA: Pólusa ink között Munkák vasmozsarában porrá tört minden erőnk, könnyen üt le az este csillagbuzogánya. Álmokra tesszük fel összes kívánságunkat. Pólusaink között a vaspor fekete anyajegy. Most és ma enyém a porond Most és ma enyém a porond enyém a porond e nagy terepen. Csontos kézzel ütök és ütnek ütök és ütnek s védekezem. Enyém a porond — éhes vagyok! Éhes vagyok kábulatra vadállatok társa vagyok éhes vagyok önmagámra. Most és ma enyém a porond. Kezemből falnak a mindennapok torkuk falán zuhog az étel s ami éhség bennük — az én vagyok. Lou Váci utca: a nőkön kilószámra festék! autólámpák tükrözik az estét kart-karba fűzve ballagok Apollinaire-rel fején paróka Hol van az a sebhely? Hol van Max Jakob, a hű; hol a lovasság? (Gitárok húrjain gördülő morajlás ...) Sikolt az arcom neon-havazásban: Lou eljön-e még utánad, utánam?!
