Pest Megyi Hírlap, 1975. április (19. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-11 / 84. szám
Olvasóink írják A gázművek ellenőre járt tavaly októberben Faragó Te- rézia nevű olvasónk lakásán. Ellenőrizte a konyhában a gáztűzhelyet, majd közölte, hogy miután a gázpalackokhoz szükséges nyomáscsökkentőt több mint öt éve használják, szükséges annak kicserélése. Mint mondta, új nyomáscsökkentőhöz a TIGÄZ helyi kirendeltségén lehet hozzájutni. Faragó Terézia azóta többször is járt már az említett helyen, ám az ajtót mindig zárva találta, s még levelet sem tudott otthagyni, levélszekrény híján. Pedig, az ellenőr véleménye szerint, a konyhájában levő nyomáscsökkentő már nem felel meg a célnak. Kérdésünk: hol és mikor tudja olvasónk a szükséges új alkatrészt beszerezni? Mit látunk ma a moziban? Dal a szerelemről. Színes, zenés japán film. Kísérőműsor: (Láng. Előadás kezdete: 5 és 7 órakor. KISKÖRZETI MOZI A LENCSÉSI ISKOLÁBAN Az elefántkirály. Amerikai dokumentumfilm. Elődás kezdete: fél 7-kor. T mmöm A PESTMEfrYEI HÍRLAP KÜLÖN KIADASA XIX. ÉVFOLYAM, 84. SZÁM 1975. ÁPRILIS 11., PÉNTEK Az intézmények sajátságai szerint... Javult az ellenérzés színvonala A városi tanács pénzügyi, terv- és munkaügyi osztályának vezetője a tavaly tavasz- szal tájékoztatta a tanács végrehajtó bizottságát az előző évben megtartott költségvetési revíziók során szerzett tapasztalatokról. A beszámolót követő határozat újabb feladatokat, szempontokat adott az ellenőröknek, akik az elmúlt esztendőben már ezek figyelem- bevéte'ével végezték munkájukat 10 önállóan gazdálkodó tanácsi intézménynél. Hozzáértő dolgozók Az előzőleg összeállított gondos terv jó keretet adott a fenti tevékenységhez, s lehetőséget nyújtott arra is, hogy egy-egy területet mélyebben, elemzőbben vizsgáljanak. Ehhez szükség volt természetesen arra, hogy a vizsgálati program megszervezésekor vegyék figyelembe az egyes intézmények sajátosságait és az irányításukat ellátó szakosztályok vezetőinek javaslatait. Arra törekedtek, hogy a vizsgálatok a gazdálkodás mind szélesebb területére terjedjenek ki, s hogy megalapozottabban értékeljék az intézmények gazdasági munkáját. E célok érdekében a fenti teendőket ellátók speciális tanfolyamon bővítik ismereteiket, a vizsgálatokba pedig már megfelelő képesítéssel rendelkező, hozzáértő dolgozókat vontak be. így érték el, hogy A felvásárlás előkészületei Lesz elegendő zöldség Az ÁFÉSZ igazgatósága, Halasi János elnök vezetésével ülést tartott, melyen az idei zöldség-, gyümölcs-, valamint nyúl-, galamb- és csibefelvásárlás előkészületeit, a lakosság naposbaromfival való ellátását és a szövetkezet egyéb feladatait beszélték meg. Az eddigi előkészületeket Vida János osztályvezető ismertette. Mint mondta, a szövetkezet a MÉK-kel közös,en segíti a kistermelők fólia alatti zöldségtermesztését: az idén már 27 nagykőrösi és kocséri termelővel kötöttek fólia alatt termesztett zöldség értékesítésére szerződést. Több fóliasátor A kistermelők 1973-ban még csak 2 ezer 900 négyzetméter fólia alatt termesztettek zöldségféléket, az idén pedig ösz- szesen már 7 ezer 800 négyzet- méter fóliáit osztottak szét közöttük. A megnövekedett termőterület bizonyára nagyban segíti a lakosság primőr zöldségfélékkel való ellátását. Fóliás salátából 110 ezer fejre, hegyes paprikából 213, töl- tenivaló paprikából 242 ezerre, hónapos retekből 5 ezer csomóra kötött az ÁFÉSZ termelési szerződést. A fólia alatt termesztett salátából 60 ezer fejet már átvettek, s hamarosan érkezik hónaposretek is. A szabadföldi salátából csaknem másfél millió fejre kötöttek szerződést a termelők, s így összesen 104 vagon zöldséget vehetnek majd át a szövetkezetben. Legtöbb salátából, zöldbabból, uborkából, paradicsomból és patisszonból érkezik. A gyümölcsfélékre ezután kötik az értékesítési szerződést. 230 mazsa mez Az ÁFÉSZ nyúltenyésztő szakcsoportja 13 ezer nyúl átadását ígérte, az egyéni termelők 6 ezer jószág nevelését vállalták. Az értékesítő szőNövekvő behozatal A magyar selyemipar, amely az idén 55—60 millió négyzet- méter korszerű szövetet készít, összes alapanyagszükségletének 85 százalékát külföldről hozza be, s ebből eddig csupán tíz százalék származott a szocialista országokból. Mivel a szocialista import nemcsak N egyenletes, jó minőséget, hanem jelentős devizamegtakarítást is biztosít, az eddiginél jóval több fonalat akarnak beszerezni a baráti országokból. Erre annál is inkább szükség van, mert a Magyar Selyemipari Vállalat az idén 25 százalékkal növeli termelését. A vállalat most készül fel a magyar—lengyel szálcsereegyezmény alapján a következő években beérkező több ezer tonna poliészter fonal feldolgozási technológiájára. Egyidejűleg tárgyalásokat kezdtek különféle fonalak behozataláról NDK-beli, csehszlovákiai és román partnerekkel. Megérkeztek a mintatételek; szakmai „vizsgáztatásuk”, kipróbálásuk is megkezdődött már. Csehszlovákiából üveg- és rov- ningfonal-szállítmány érkezik, s ezek behozatalának növelésére, választékuk bővítésére ötéves szállítási szerződés megkötését tervezik. Hosszabb szünet után ismét megindult a hernyóselyem — az úgynevezett gregefonalak behozatala Kínából. Ezenkívül a tőkés országokból az idén több mint tízmillió dollárért vásárolnak alapanyagokat, ezek javarészt Olaszországból, az NSZK-ból, Franciaországból, Hollandiából, Ausztriából, Belgiumból és Japánból érkeznek. is vetkezet zöldtakarmánnyal segíti a tenyésztőket. A galamb tenyésztők mintegy 2 és fél ezer fiókgalamb átadását ígérték, a méhészeti szakcsoport pedig 230 mázsa máz termelésére kötött szerződést. A szövetkezet az idén is kapcsolatot keres a konzervgyárral, s azokat a zöldség- és gyümölcsféléket, melyeket a konzervgyár nem dolgoz fel, a MÉK és a Zöldért útján értékesítik, segítve így is a megye, illetve Budapest zöldség- és gyümölcsellátását. Százezer naposcsibe A felvásárlási telepek számát és nyitva tartási idejét a szükségletnek megfelelően kívánják megállapítani. Fontos cél, hogy az átvételek során ne legyen torlódás, fennakadás. A MABRO Vállalattal 100 ezer naposcsibe, ezer naposkacsa és ezer naposliba szállítására kötöttek szerződést. A naposcsibék szétosztása már javában folyik a piac melletti telepen. Az ÁFÉSZ igazgatósági ülését azzal az ígérettel zárták: figyelemmel kísérik a tagság és a lakosság igényeit, a felvásárlást, és az áruellátást azok figyelembevételével végzik. az ellenőrzések megállapításai valooan alaposak és pontosak, íme közülük az egyik legfontosabb: javult az intézmények gazdálkodása, a társadalmi tulajdon védeime, s körültekin- tőoben használják fel a rendelkezésre álló összegeket. Gondot jelent viszont még, hogy nénány helyen nem ismerik fel időben az új rendeleteket, jogszabályokat, utasításokat. Komplex ellenőrzés Megállapították, azt is, hogy egyetlen intézménynél sem lepték túl a megengedett béralapot, s az erre vonatkozó iränye.veket mindenütt maradéktalanul betartották és megszüntették az előző évek hiányosságait. Az előírásoknak megfelelően fizették ki a kisiparosok és magánkereskedők számláit is. Kedvezőek a tapasztalatok a belső ellenőrzéssel kapcsolatban is: javult annak a színvonala és hatékonysága. A tározást és a selejtezést is az előírásoknak megfelelően végezték el. Komplex felügyeleti vizsgálatot tartottak például a városgazdálkodási Vállalatnál, s úgy találták, hogy a tanácsi vállalatnál javult a bizonylati fegyelem és a társadalmi tulajdon védelme. A vizsgálatok befejezése után a szakosztályok és az intézmények vezetőivel az ellenőrök közösen beszélték meg a felmerült hiányosságokat és dolgozták ki azok megoldásának legcélszerűbb módjait is. A tavalyi ellenőrzések során összesen 9 esetben javasoltak fegyelmi felelősségrevonást, két személy ellen bűnvádi feljelentést tettek. Hasznos együttműködés Mint a pénzügyi-, terv- és munkaügyi osztály vezetőjének a fenti témáról szóló beszámolójából kitűnik, a korábbihoz képest javult az ellenőrzés színvonala és hatékonysága, mert az kiterjedt az intézmények gazdálkodásának jelentős területére. A jövőben elsősorban a komplett vizsgálatokat szándékoznak az eddiginél jobban előkészíteni és megtartani, s hasznos együttműködést kialakítani más szakigazgatási szervekkel. K. A. Kőművesek, ácsok, asztalosok Jól dolgozik a szövetkezei r r t vl • f I • epifohngadjü Ujrafestették a tanácsházát A Szabadság Termelőszövetkezet több mint tíz esz- t-..dővel ezelőtt a saját építkezéseire és épületjavításainak ellátására építőbrigádot szervezett, melynek dolgozói nagy részben a mezőgazdasági és a kertészeti ágazatból verbuválódtak. Az építőbrigád ezután évről évre gyarapodott, s egyik legjelentősebb munkája a gazdaság nagy, feketei szarvasmarha-telepének megépítése volt. A termelőszövetkezet vezetősége néhány évvel ezelőtt egy képzett szakembert, Erdei Pált bízta meg az építőrészleg vezetésével. Ekkor már olyan munkákat is vállaltak, amelyeket nem a szövetkezeten belül kellett elvégezni. A részleg létszáma évről évre növekedett, s ma már ötven kőműves, ács és asztalos munkájára számíthatnak. Tavaly összesen 4 és fél millió forintot ért tevékenységük, melynek tiszta nyeresége 560 ezer forint volt. Az elmúlt évben például 10 családi házat emeltek, tatarozták és újrafestették a tanácsházát. Bővítették az Arany János általános iskolát és a zeneiskolát, a Kazinczy utcai óvodát, a Széchenyi téri húsboltot, és kialakították a rövidesen megnyíló gyermek- ruházati boltot. Segédkeztek egy Ceglédi úti lakótelep építésénél, s emellett Cegléden egy középületet is emeltek. Az idén a Városgazdálkodási Vállalattal közösen építik a tormási óvodát, s a Tejüzemben is vállaltak munkát. A tsz vezetősége igyekszik az építők munkáját segíteni, s újabb szállító- és betonkeverő gépet vásárol számukra. K. L. SPORT Az első go-kart verseny Nagykőrösön Szombathelyen országos meghívásos go-kart versenyt rendeztek. A fővárosi és más klubok 80 főnyi gárdája mellett bemutatkoztak a Magyar Autóklub nagykőrösi csoportjának képviselői is, s örvendetes, hogy igen jól 30X10 körös futam alapján, a két jobbik hélyezés szerint dőlt el a sorrend, 3 kategóriában. A 6 nagykőrösi versenyzőből négyen értek el értékelhető eredményt (a kedvezőtlen, esős időben több részvevő kényszerült géphiba miatt a verseny feladására): Juniorok (20 induló): 4. Kecskeméti József (30-as rajtszámmal), igen értékes helyezés a legerősebb kategóriában. Rajtengedélyesek (40): 4. Halmi József (51-es), 8. Csányi Imre, 13. Kenderes Ferenc. Hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére a Közlekedésbiztonsági Tanács és az Autóklub Nagykőrösön, a város központjában, április 13- án, vasárnap, go-kart versenyt rendez. Gyorsasági-technikai vetélkedőre kerül sor, a Kecskeméti úti elágazástól a húsboltig kijelölt pályán. Négy géposztályban (I—II—III. osztályúak) és ifjúsági kategóriában (18 éven aluliak) 3—3 futam lesz, s az egyéni verseny mellett csapatviadalra is sor kerül a város nagydíjáért. Nagykőrös tanácsa, vállalatai és intézményei szép tiszteletdíjakat ajánlottak fel a legjobbaknak, ezenkívül a száz főre becsülhető versenyzőgárda emlékplakettet kap. 10 óraMes tér séges tó Vízügyi szakemberek készítették a kiviteli terveit annak a mesterséges tónak, amelyet Zalaegerszeg nyugati városrészén alakítanak ki. Völgyzáró gát megépítésével egymillió köbméter vizet gyűjtenek össze a tározóban. A Zala folyó vízgyűjtőrendszeréhez tartozó bővizű Szentmártoni patak lesz a tó fő táplálója, amelynek szerepe lesz az ipari vízellátásban, továbbá a kertészetek öntözésében, s nem utolsósorban a vízisport alapjainak megteremtésében. A végleges kiviteli tervek alapján még ebben az évben megkezdődik a gátrendszer építése. Gyümölcsfák védelme Előadás kertbarátoknak A kertbarátok klubja április 13-án, hétfőn este, 7 órai kezdettel találkozót rendez, melyen Szabó Dénes növényvédelmi főfelügyelő tart előadást, a gyümölcsfák időszerű növényvédelméről. Ezt követően idei tanul- mányútjukat beszélik meg a kertbarátok. Faültetés, tábortűz Úttörők, kisdobosok kiállítása Sok ötlet, érdekes téma Felszabadulásunk évfordulójának tiszteletére a városi úttörőéin öleség kiállítást rendezett a körösi általános iskolák úttörőinek és kisdobosai- rak rajzaiból, festményeiből a pártbizottság nagytermében. A kiállítást szerdán délután Nagy Balázsné városi úttörőelnök nyitotta meg. Részt vett az eseményen Hegedűs László, a városi pártbizottság titkára. Gulyás Sándor, a KISZ városi bizottságának titkára. Stumpf Ferenc megyei rajzoktatási szakfelügyelő és ott voltak természetesen a rajzokat kiállító úttörők és kisdobosok is. Hegedűs László meleg hangú beszédében köszöntötte a megjelenteket. Megemlékezett az ország első békenapjáról, majd megköszönte a városi úttörőelnökségnek, az iskoláknak, hogy segítették az úttörőket és kisdobosokat a kedves rajzok elkészítésében. A bíráló bizottság elismeréssel értékelte a kiállított sok szép rajzot. A díjakat Nagy Balázsné városi úttörőelnök adta át. Kiemelkedő teljesítményükért díjat nyert Gál Ferenc, a Rákóczi iskola, Járó Ágnes, a Kossuth iskola, Pál Katalin, a Petőfi iskola, Virág Balázs, az Arany János iskola, Tóth Albert, a Gógányi iskola, Hegedűs István, a Hangácsi iskola diákja. Kívülük még öten kaptak rendkívüli első, és négyen második díjat. A mutatós, kedves rajzokat a megjelentek nagy tetszéssel fogadták. Sok ötlet, érdekes megfigyelés és jól megválasztott színek teszik változatossá az alkotásokat. Rajzoltak a gyerekek például a faültetésekről, a tábortűzről és sok más érdekes gyermekélményről. A kiállítás április 16-ig lesz nyitva, s naponta délelőtt 9— 12 óráig, délután 2—4 óráig tekinthető meg. K. L. A kiállítás egy részlete. Bozsik Júzset felvétele kor lesz az ünnepélyes megnyitó (már 6 órától tartanak a pályelőkészítési munkálatok a lezárt városközpontban), s maga az első nagykőrösi go-kart • verseny előreláthatólag 13 óráig tart. Az érdekesnek és látványosnak ígérkező, nem mindennapos sportesemény bizonyára sok érdeklődő nézőt vonz majd. Tizennyolc go-kart szakosztály van az országban. A Magyar Autóklub nagykőrösi csoportja hét versenyzőt indít. TORNÄSZGYÖZELMEK Szolnokon, két színhelyen került sor a délkeleti területi A—B-kategóriás' fiú és leány tornászbajnokságra, kétnapos viadal keretében. A szó szoros értelmében küzdelem volt a javából a fiúk versenye. A rossz rendezés miatt a szereket a versenyzőknek kellett összekeresniük (!) és 3 órás késéssel kezdődhetett a vetélkedő. A gyűrű használhatatlan volt, s így ezen a szeren nem is mutathatták be gyakorlataikat a résztvevők. A-kategória, csapatban: 1. Nk. Gimnázium (Kiss Endre, Kovács István, Zsoldos Péter, Harsányi Gábor, Király Sándor) 216,5 pont: a nehéz gyakorlatanyagú kategóriában nem volt a körösieknek ellenfelük. A-kategória egyéni (8 induló): 1. Király S., 2. Harsányi, 3. Zsoldos P., 6. Kovács I., az első három kiemelkedett, mind a 4 elindult körösi fiú továbbjutott. B-ka- tegória egyéni (7): 4. Kasza Gábor (Nk. Toldi), 5. Orbán István (Nk. Gimnázium). A lányok viadalára is hideg teremben, s kedvezőtlen időpontban került sor. B-kategó- ria egyéni összetettben 17 induló volt, Bodó Ildikó (Nk. Toldi) a hetedik helyen végzett. PÉNTEKI MŰSOR Sakk Hódmezővásárhely: az úttörő-olimpia országos döntője, 6. játéknap. Sportlövészet Szekszárd: a felszabadulási emlékverseny területi 2. fordulója. S. Z. HELYESBÍTÉS Tegnapi számunkban, a D£- MASZ-nál folyó kongresszusi és felszabadulási munxaversenyrol szóló Írásunkba tévedés folytán liiba csúszott. A nagykőrösi üzemigazgatóság viilamosenergia-érté- kesítésből származó árbevétele ugyanis 317 millió forint. A cikkben közölt adat a hálózatszerelési munka értékét jelenti. A fenti hibáért olvasóink szives elnézését kérjük. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, jó szomszédoknak, akik szeretett férjem. édesapánk. id. Sallai László temetésén megjelentek, sírjára koszorút vagy virágot helyeztek. ezúttal mély fájdalmunkéi} enyhíteni igyekeztek. A gyászold Sallai család.