Pest Megyi Hírlap, 1975. április (19. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-11 / 84. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIX. ÉVFOLYAM, 84. SZÁM 1975. ÁPRILIS 11., PÉNTEK Hűségünk egykorú az ébredéssel Irodalmi est harmincéveseknek Darányi Ferenc dedikálta a köteteket Vendégektől volt hangos a ceglédi Kossuth Művelődési Központ emeleti előadóterme; felszabadulásunk 30. évfordu­lója tiszteletére, a költészet napja alkalmából a ceglédi városi-járási könyvtár és az SZMT körzeti könyvtára iro­dalmi estet rendezett. A ven­dégek soraiba meghívást kap­tak mindazok a gyári, irodai és más munkahelyeken dolgo­zók, akik felszabadulásunk évében születtek, tehát har­minc évesek. A népes fiatal közönséget Rátóti István, a városi párt- bizottság titkára köszöntötte. Ünnepi beszédében hangsúlyt kapott a múlt évtizedek során társadalmunkban végbement művészeti forradalom. Arról beszélt, hogy a ma élő író-, költőnemzedéknek a neves elődök nyomdokain járván nemcsak védenie kell a nem­zeti kultúra bástyáit, hanem újakat is kell építenie. Az est vendége Baranyi Fe­renc SZOT-díjas költő volt. Nagy szeretettel, örömmel fo­gadták ismét, hiszen nem rit­ka vendég ő Cegléden. A fel- szabadulást követő években népi kollégistaként itt élt a városban, itt tanult, itt kezdte költői szárnypróbálgatásait. Simon István Kossuth-díjas költőt is várta a közönség, de helyette távirat érkezett. Kül­földi útjáról betegen ért ha­za, nem tudott Ceglédre el­jönni. — Hűségünk egykorú az éb­redéssel — ezt a címet viselte az est, melyben a ceglédi har­mincévesek és valamennyi je­lenlevő vers- és irodalombarát Merényi Judit és Szersén Gyu­la előadóművészek szép sza­vával hallhatta a kortárs köl­tők szebbnél szebb műveit. Szersén Gyula, az alkalomhoz illően József Attila Ars poeti­ca című versével keltette fel a hallgatók figyelmét, majd Si­mon István, a jelen levő Ba­ranyi Ferenc költő versbe fog­lalt mondanivalóját köszöntöt­ték lelkes tapssal az est részt­vevői. Szalontay Mihály kriti­kus a könyvről, az irodalom és a költészet halhatatlansá­gáról szóló esszéjét olvasta fel. Amikor véget ért az irodal­mi est, fiatalok serege keres­te fel Baranyi Ferencet, auto­gramot kért könyvébe. A Művelt Nép ceglédi könyves­boltjának Jókai Anna nevét viselő brigádja az est előtt könyvvásárt tartott a terem előcsarnokában, ahová a Szép versek legújabb köteteit is el­hozták. Baranyi Ferencnek szocialista brigádnaplókba is be kellett írnia a nevét, ugyanis a brigádok nem sza­lasztották el az alkalmat és megkérték őt, jegyezzen em­léksorokat a hófehér lapokra, mintegy igazolván, hogy az es­ten részt vettek, nemcsak a versekkel, hanem a költővel is megismerkedtek. (e. k.) Felszabadulási háíaváltó Ráckevén rendezték meg az immár hagyományos megyei felszabadulási hála váltófutó­versenyt. A járási váltók küzdelmében a ceglédi járási válogatott, az egyesületek kö­zötti versenyen a Ceglédi VSE is indult. A járási női váltó, Medgyes, Komlós, Pálfi, plangár, Heré­nyi, Halász, Nagy, Tiszó, Do­bó és Hanny összeállítárban fölényesen szerezte meg az első helyet. A férfiaknál a ceglédi járá­si válogatott a negyedik he­lyen végzett. A járása váltók összetett pontversenyét . Gö­döllő nyerte, négy ponttal (mindkét számban másodikok lettek), az öt pontot gyűjtő ceglédieknek a második hely jutott. Az egyesületi váltóik között szerepelt a Ceglédi VSE, a nők és a férfiak is, valameny- nyi ellenfelüket megelőzve, az első helyet szerezték meg. Gyors intézkedés A hét elején jelent meg la­punkban a panasz, hogy Ceg­léden, a Kossuth Ferenc utca egy szakaszán csak a kocsi- úton lehet közlekedni. Az új sütőüzem építői példás gyor­sasággal intézkedtek. Csütör­tökre oszlopokkal és korlátok­kal védett, biztonságos, ideig­lenes járdát építettek az úttest szélén. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Pénztárost, autóbusz- vezetőt, adminisztrá­torokat. gyors- és gép­írókat, női és férfi se­gédmunkásokat keres felvételre a Pest me­gyei Zöldség és Gyü­mölcs Feldolgozó Vál­lalat Cegléd. Mlzsel út 36 sz.__________________ 500-as Trabant, üzem­képes állapotban, ol­csón eladó. Cegléd, Bercsényi u. 11 Bíró. Vizsgázott, kifogásta­lan állapotban levő Trabant 600-as eladó. Kossuth Ferenc u. 61. B. énülPt. Pakett Kiadó porta Kiserdő utcában. Érdeklődni: Hollós u. 24. _________ Te hermentes, régi tí­pusú. azonnal beköl­tözhető családi ház készpénzért eladó. Artézi kúttal. Megte­kinthető : április 11—20- ig. Cegléd, Puskin u. 35. sz Eladó melléképülettel beépített porta. 7 kér jőílmín 4. A Ceglédi Állami Tangazdaság csemöi kerülete azonnali felvételre keres öntözőgép-kezelőket. öntözési segédmunkásokat. Jelentkezés: Csemő kerületi központ, Hornyák dűlő 5. sz. Kovács János önt. agronómusnál. Két család részére is alkalmas ház eladó. Laio«= n 1. Modern bútoroz őrt szo­ba fürdőszobanaszná- lattal kiadó. Dugonits u. 2. ép. A. lépcső, fcrt. 3. Eladó 3üü db új pala, bontott faanyag. Hu­u. 21. Eladó házhely. Lövész u. .0. Építési eng-vdéllyei por­ta eladó a Téglagvá*- dűlőben. Érdeklődni: Fürst Sándor utca 25. * u. 17. Kelszemélyes reka- miék. fotelok, székek, kétajtós. háromajtós szekrény. asztalok. «-.•SrcTjokrénvek. varía- g-»oVrínvsor és kony­habútor eladó. Béke Eladó 200 négyszögöl hobby-telek, bekerítve és kúttal a Budai úton. Érdeklődni: egész nap 10—486-os telefonon. ___________ El adók négy nonapos német juhászkölykök. Felszegi út 11. 800 négyszögöl jó ter­mő gyümölcsös-szőlő teljes felszereléssel el­adó. Zöldhalom, Bóján dú'ó 23 M 20-as Pobeda gép­kocsi 1ó állapotban eJn/S-S T*Alq tv, 1S Eladó ház VII. Földvárt Károly sz. alatt. u. aer. 2. Eladó hidrofortartály motorral ecvütt. Kos­s»*t> u. 27. _______ Tö rzskönyvezett . ku- vaszkölykök eladók. .Qoc it. $4. Az Állami Biztosító sürgősen keres felvé­telre adminisztrátoro­kat. Eladó ház garázzsal. Cegléd. Vörösmarty t*- 13.__________________ El adó Pannónia mo- torVprékpár. 13 000 km- rel. Várkonyi István u. 8. sz. A gyarmati ifjúság napjára készülődnek Iskolai, üzemi és termelőszö­vetkezeti KlSZ-alapszerveze- tek készülődnek Cegléden is­mét arra, hogy a hagyomá­nyokhoz méltóan megünnepel­jék a gyarmati ifjúság napját és szót emeljenek az elnyo­mott országokban élő haladó ifjúság érdekében. Cegléden a Rákóczi úti Ifjúsági parkban tartják meg a fiatalok nagy­gyűlését, április 25-én, délután 4 órai kezdettel. Az ünnepség­re hazánkban tanuló külföldi fiatalokat is várnak. Előadás ifjúsági klubvezetőknek A Dél-Pest megyei ifjúsági klubvezetők tanfolyamán, me­lyet Cegléden, a Kossuth Mű­velődési Központban tartanak egy-egy vasárnap, az április 13-i foglalkozáson Nógrádi Gá­bor, a budapesti Kassák-klub vezetője tart előadást az ifjú­sági klubban alkalmazható propagandáról, reklámról. Dél­után dr. Pálos Éva pszicholó­gus az érdeklődés személyfor­máló erejéről és szerepéről szóL POLITIKAI VETÉLKEDŐ Választ adtak ötven kérdésre ISMERETEKBEN IS GAZDAGODTAK írásbeli politikai vetélkedőt rendezett a Cegléd és Vidéke ÁFÉSZ pártszervezete és szak- szervezeti bizottsága, szocialis­ta brigádok és egyéni verseny­zők részvételével. Az ötven kérdést tartalmazó jegyzetért sokan jelentkeztek: négy szo­cialista brigád 132 tagja és 13 egyéni versenyző küldte be határidőre a válaszokat. A po­litikai vetélkedő igen körű ismereteket kívánt meg a versenyzőktől, politikai, tör­ténelmi, földrajzi és gazdasági kérdésekre kellett válaszol­niuk. A zsűri az egyéni verseny­zők közül Szegedi Péter ellen­őr, Kocsis János törteli TÜ- ZÉP-vezető és dr. Pásztor Ferencné törteli dolgozó mun­káját tartotta a legjobbnak. A brigádok közül első lett a könyvelés Dobó Katica bri­gádja, második az áruforgalom Szász Ferenc szocialista bri­gádja. A harmadik helyre az áruház Dózsa brigádja került széles I és negyedik lett az áruházi játékosztály Zrínyi brigádja. A nyertesek pénz- és könyv- jutalmait a szövetkezetiek fel- szabadulási emlékünnepségén adták át a boldog nyertesek­nek. AZ AUTÓKLUB HÍREI Félfogadás: egész nap UTAZZUNK EGYÜTT! A Magyar Autóklub ceglédi szervezeténél változás történt. A félfogadási idő hosszabb lett és új telefonszámot ka­pott. Az iroda eddig heti tíz, most már heti 33 órában áll a klubtagok rendelkezésére, szerda, szombat és vasárnap kivételével. Az iroda új tele­fonszáma: 11—022. Postai cí­me: MÁK ceglédi szervezete, 2701 Cegléd, Pf. 69. ★ Nyaralásokhoz, kirándulás­hoz 210 oldalas kiadvánnyal nyújt segítséget tagjainak a klub. Az Utazzunk együtt, 1975 tájékoztató ismerteti a kedvezményes jubileumi túrá­kat is, hazai műemlékekre, látnivalókra hívja fel a figyel­met és számos más — az uta­záshoz fontos — tudnivalóról szól. ★ A ceglédi Közlekedés bizton­sági Tanács, az autóklubbal Kézilabda-rangadó Cegléden A megyei kézilabda-baj­nokság első fordulójában az átszervezett Honvéd Bem SE vereséggel mutatkozott be. A tavalyi bajnok CVSE női gár­dája a második helyezett Bu­daörsöt fogadta. EREDMÉNYEK: Férfiak: Gödöllői Ganz Vasas—Ceg­lédi Honvéd Bem SE 24:15 Bem SE: Zsiga — Docsa, Csaba, Malizs János, Gödény, Tóth Csulik. Csere: Galla, Tatai, Szabó, Csepeli. Góllövők: Csulik (8), Do­csa (3}, Csaba (2), Malizs (2). Sportszerű mérkőzésen az egységesebb hazaiak biztosan nyertek. A ceglédiek rendel­keznek jó képességű játéko­sokkal, de a csapatmunkán még sok a javítanivaló. Jók: Csulik, Docsa. Az ifjúsági bajnokságban, a Honvéddal párhuzamos sor­solással, a KÖZGÉP fiataljai vesznek részt. A két, első csapatbeli játékossal megerő­sített KÖZGÉP biztosan nyert a jó képességű Gödöllő ellen. Az eredmény 21:14 volt. Nők: Ceglédi VSE—Budaörs 9:6 (7:4) CVSE: Barna — Bálint, Orosz, Csendesmé, Pecznik, Tóth A., Fedor. Csere: Zsamóczki, Molnár, Kemencés. Góllövők: Orosz (3), Bálint (2), Tóth A. (2), Pecznik (1), Molnár (1). A ceglédiek 2:2 után sze­reztek először vezetést, amit nem is adtak ki a kezükből. A vendégek 7:3 után sorrend­ben három gólt szereztek, de 7:6 után előbb Orosz, majd Molnár célzott ügyesen, e ez­zel biztosította a győzelmet. Az ifjúsági bajnokságban: CVSE—Budaörs 9:1 Gólszerzők: Türei (2), Szabó (2), Kemencés (2), Gergely (1), Kovács (1), Kiss (1). ASZTALITENISZ Egyéni versenyeken A Ceglédi VSE férfi aszta­liteniszezői a múlt héten egyéni versenyeken szereztek értékes helyezéseket. Vácott a megyei „húszak” versenyén Bodrogi József az első helyen végzett, G. Bíró Albert ezüstérmet nyert. Debrecenben a felszabadu­lási emlékverseny férfi egyes döntőjét a ceglédiek vívták. Eredmények: Férfi egyesben: 1. Karsai Ferenc, 2. Kudelich Géza. Ve- gyespárosban: 1. Kudelich— Torma (CVSE—Eger). Hálás köszönetünket fejezzük ki mindazoknak a rokonoknak, isme­rősöknek. akik felejthetetlen fér­jem drága édesanánk. nagysoánk és testvérem Gór Ferenc temeté­sén megjelentek. mély fájdal­munkban osztoztak, sírjára koszo­rút. virágot helyeztek. Külön kö­szönetét mondunk a Lenin Tsz. vezetőségének és munkatársainak és a Május 1. Ruhagyár 57—59-es szalag dolgozóinak a küldött ko­szorúért. özv. Gór Ferencné és a gyászoló család. Szolnokon kiemelt II. osztá­lyú versenyt rendeztek, Ku­delich Patrikkal (Eger) az ol­dalán vegyespárosban itt is aranyérmet nyert. Abonyban, a 14 éven alu­liak vetélkedésében, ifjúsági egyesben Habina Péter sze­rezte meg az első helyet. ★ Az NB I-ben legközelebb április 19—20-án játszanak mérkőzést a ceglédiek. Akikor, szombaton a Csepelt fogadják, vasárnap a Bp. Spartacus lá­togat Ceglédre. Mindkét ese­mény a sportcsarnokban lesz. Az utóbbit élménybeszámoló előzi meg. Kilenc órától Sidó Ferenc és a Calcuttái VB-n két aranyérmet nyert Jónyer István találkozik a snortba- rátokkal. A CVSE útján már most eljuttathatják kérdései­ket az érdeklődők, melyekre választ kapnak az élménybe­számolón. ­U. L közösen, KRESZ-vetélkedő rendezését tervezi magánautó­sok számára. Mivel közeledik az új KRESZ bevezetésének ideje, az ősszel a klub tanfo­lyamot szervez tagjai számá­ra, hogy az új ismereteket el­sajátíthassák. Kincs a könyvekben Népes az olvasóterem Diákok, brigádok jönnek Cegléden a városi-járási könyvtár olvasótermében ezekben a napokban a szoká­sosnál több fiatallal találkoz­hatunk. A szünet délelőttiéit, délutánjait sokan hasznos idő­töltésre szánták, jegyzeteiket kiegészítik az irodalomtörté­neti és más hasznos kéziköny­vekben fellelt tudnivalókkal. A könyvtár olvasóterme gaz­dag anyagot tartogat nemcsak azoknak, akik érettségi vagy szakvizsga előtt állnak. Szíve­sen járnak ide a szünidőző, vizsgadolgozatot készítő főis­kolások és egyetemisták. Az utóbbi időben szocialista bri­gádok tagjai is gyakran kere sik fel a könyvtárat, hogy itt kutatómunkát folytassanak. A politikai és irodalmi vetél­kedőkhöz bőséges anyagot ta­lálnak, alaposan felkészülhet­nek. Bojler a tiílalóban A Nagykőrösi Konzervgyár abonyi telepe, csatlakozván az „Egy üzem — egy iskola” - mozgalomhoz, a helyi kisegí­tő iskola támogatását vállalta. A Petőfi szocialista brigád az iskolai napközi és tálalóhelyi­ség vízvezetékét készítette el. Felvételünkön Gúti Tibor a tálaló bojlerét szereli. Gyuráki Ferenc felvétele ÜNNEPI KÖNTÖSBEN Dekorációs anyagokat kínál az áruház Az április negyediki ünnep- re szépen felkészült a város. Az üzletek kirakatait feléke­sítették, számos felirat és zászló köszöntötte az évfor­dulót. A jövőben még gazda­gabb díszben fogadhatja az ünnepeket Cegléd. A közeli múltban az ÁFÉSZ-áruház papírosztályán megkezdték a dekorációs esz­közök árusítását. Zászlók, fes­tékek, plakátok, feliratok, jel­vények és oklevelek kapha­tók, amelyek megkönnyítik a helybeli és környékbeli válla­latok, intézmények dolgát, kellő választékból vehetik meg a díszítéshez, ünnepsé­gekhez szükséges dolgokat. Az áruház időben felkészült a május elsejét megelőző for­galomra, ám az intézmények­nek azt javasolja, hogy nagy megrendeléseiket adják át jó­val előbb, így időben besze­rezhetik a kért árut. MÁRKAJELZÉS, VILÁGSZÍNVONALON Tűbe fűzött C-betű Jól ismerik a ceglédiek a Cegléd és környéke Házi­ipari Szövetkezet cégjelzéséhez tar­tozó védjegy­emblémát, a „tűbe fűzött C-betűt”. A C-betű „fonala” egy stilizált gom­bolyagról indul, s átjutva a karcsú varrótű fokán, szépen írott betű­vé kunkorodik. A jelzés valóban stílszerű és neme­sen egyszerű. A napokban épp emiatt a C-betűs jelzés miatt kere­sett a Magyar Hir­dető ceglédi kiren­deltségétől Kaczur Pál, egy jó hír ígéretével. Angol nyelven készült minőségi bizonyít­ványt mutatott, s annak hitelesített fordítását. A fényképmásolatot ő készítette a hi­vatalos iratokról. A minőségi bizo­nyítvány azt tanú­sította, hogy ezt a védjegyet a Deco Presse cég, amely rajzokkal, vizuális közlésekkel, fény­képészettel és más reklámötletekkel foglalkozik, nem­zetközileg elismer­hető, kiváló minő­ségű védjegynek ítélte és közzé te­szi a Világ leg­jobb jelölései és védjegyei című Deco Presse kiad­ványban. A külföldi cég négy éven át foly­tatott védjegyku- tatást, mintegy 1200 tervező 5 ezernyi alkotását értékelték. (e. k.) EZT OLVASTUK: Fellett uszoda épül a szomszéd városban A Nagykőrösi Híradó egyik számában figyelemkeltő tudó­sítást olvastunk arról, hogy a településfejlesztő társadalmi versenyben tavaly Pest me­gyében ismét a második lett Nagykőrös városa és ezért 350 ezer forint jutalmat ka­pott a megyei tanácstól. Az összeget a helyi tanács fejlesz­tési alapjának növelésére for­dítják. Mi lesz majd a pénzből? — Az évek során elért szá­mos előkelő helyezés arra kö­telez, hogy az idén is ha­sonlóan szerepeljünk a ver­senyben — írja a helyi újság a Hazafias Népfront városi bizottsága elnökével, Horváth Lehellel folytatott beszélge­tésben. — Azt szeretnénk, hogy a város egészségügyéért indított eredményes mozga­lomhoz hasonlóan, ebben az évben fedett uszoda létesíté­séért fogjon össze a város. Társadalmi erőforrásokból eh­hez mintegy 2,5 millió forintot kell előteremtenünk, ami azt jelenti, hogy a város felnőtt lakóira átlagosan húsz óra társadalmi munka jut. A múlt évben a nagy körö­siek társadalmi munkája 9 millió forintot ért. Mint a népfronttitkár mondta, ez azt jelenti, hogy jelenlegi célki­tűzésük is megvalósítható.

Next

/
Thumbnails
Contents