Pest Megyi Hírlap, 1975. március (19. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-09 / 58. szám

ms. MÁRCIUS 9., VASÁRNAP ktfíűav Kongresszusi küldötteink RV\\\\\\\\\\\\\^\V\\\\\\\\\\\\\\\\\\>xí\\>\\\\\\vv\\\\\\\\^^^ S. Hogy mindenre tudjak válaszolni... 1 Bognár László, a Közúti Gépellátó Vállalat 2. sz. — ceglédi — gyárának szocialista bri- gadvezetője úgy lett motorszerelő, hogy az általános iskola után a munkaközvetítő hiva­tal Szigetszentmiklósra küldte, a Csepel Au­tógyár mellett működő ipari tanuló-iskolába. Egy évet ott végzett, a többit Cegléden, s amint megkapta a szakmunkás-bizonyítványt, munkára jelentkezett a KÖZGÉP-nél. — Ennek idén júniusban lesz 21 éve , — magyarázza. — Attól kezdve az életem ösz- szeíorrt a gyárral: itt lettem DISZ-tag, innét vonultam be tényleges katonai szolgálatra 1957 tavaszán, leszerelésem után itt folytat­tam a mozgalmi munkát a Kommunista If­júsági Szövetségben, majd itt lettem a párt tagja, 1962-ben. No meg itt tanult ki még egy sereg szak­mát — műszaki rajzolást, „mert szeretek magam eligazodni a műszaki rajzokon”, he­gesztést, darulkezelést, „mert azt akartam, ha bármit kérdeznek tőlem a műhelyben, mindenre tudjak válaszolni”, — és itt tette le az autószerelői mestervizsgát. Tizenkét éve választották először egy szocialista brigád vezetőjének; a brigádja azóta néhányszor változott, mert Bognár Lászlót mindig oda helyezték a gyáron belül, ahol nehéz fel­adatot kellett megoldani. Tavaly május óta egy olyan szerelő szocialista brigád élén áll, amelynek feladata a különböző rakodógé­pek — Volvo, Hanomag, Frack B—1, T— 174-es stb. — hidraulikus berendezéseinek, továbbá a közúti gépek porlasztóinak, ada­golóinak javítása. — Mit vállalt a brigád a pártkongresszus tiszteletére indított munkaversenyben? — Vártam a kérdést — mondja mosolyog­va —, ám a válasz nem olyan egyszerű. A mi gyárunkat átfogja egy komplexbrigád; ennek a vállalásai az egyes műhelyekben, üzemrészekben dolgozó brigádok felajánlá­saiból tevődnek össze. Ügy is mondhatnám, hogy az én szocialista brigádom helytállása nélkül a komplexbrigád, illetve a gyár sem tudná teljesíteni a tervét. Márpedig tavaly is teljesítették a tervet, s hogy Bognár Lászlónak ebben megvolt a maga érdeme, arról nyolc Kiváló dolgozó kitüntetése és az Elnöki Tanácstól kapott Munka Érdemrendje tanúskodik. — A gazdasági munka mellett nagy gondot fordítunk a brigádkolilektíva erősítésére, a közösségi szellem és a szocialista tudat for­málására, s a politikai képzésre. Nálunk a brigád minden tagja részt vesz a politikai oktatásban. Ebben is a vezető jár az élen, mert nem­rég fejezte be a marxista—leninista esti kö­zépiskolát, az idén ősztől pedig esti egyete­men tanul tovább. — Nyolc éve vagyok tagja az alapszerve­zet vezetőségének, most azonban engem vá­lasztottak titkárnak. Ehhez pedig kevés az esti középiskola! Magánügye is: a közösség szolgálata — Máté tanító néni? A másik iskolában tessék keresni, -arra Cegléd felé menet, bal­kézről az országút mentén. A kislány, akit megszólítottam a ceglédber- celi általános iskola folyosóján, kezével mu­tatja az íVányt, aztán elszalad. Autóval jöt­tünk, és bizony azzal is jókora távot teszünk meg a két iskolaépület között. — A szaktanárok pedig gyalog szoktak pendlizni az óraközi szünetekben! — mondja Máté Gyuláné tanítónő, amikor leülünk be­szélgetni az igazgatói, irodában. — Ha igaz, hogy a kocogás meghosszabbítja az életet, ak­kor nekik matuzsálemi kort kell megérniük. Érdekesen alakult ennek a fiatal tanítónő­nek az élete. Cegléden született, Ceglédiberce- len járt általános iskolába, a nagykőrösi taní­tóképző elvégzése után előbb Dunavarsány- ban, majd Albertirsán tanított, végül vissza­került abba az iskolába, amelynek padjait maga is koptatta. Telefon csöng, őt keresik. Siklódi Ferenc gratulál abból az alkalomból, hogy Pest me­gye kommunistái kongresszusi küldöttüknek választották. — Feri bácsi előbb tanárom, majd — nyug­díjazásig — pályatársam, kollégám volt itt, az iskolában — magyarázza. Máté Gyuláné pályakezdő korától úgy érez­te, többre képes, mint amire a tanrend, a heti óraszáma kötelezi Először a község kulturá­lis életében tevékenykedett: néptánc- és szín- játszócsoportot vezetett, a gyerekek szemét igyekezett felnyitni a szépre. Aztán megvá­lasztották a Hazafias Népfront községi titká­rává. Egy évvel később — 1967-ben — fel­vették a párt tagjai sorába. Ugyanebben az időben a lakosság bizalmából községi tanács­tag lett, s már a második ciklusban szolgálja a közösség érdekeit. Mikor megalakult a pe­dagógus-pártszervezet, annak titkárává vá­lasztották. — Egy ideig tagja voltam a községi csúes- pártvezetőségnek is, csak akkor maradtam ki, amikor a férjem lett a titkára. Helyette a járási pártbizottság művelődéspolitikai mun­kabizottságában dolgozom, évek óta. Tizennyolc éve tanít, jelenleg tíz tantár­gyat, amióta a rajzórákat szaktanárra bíz­hatták. Ennek köszönheti, hogy heti kettővel csökkent az óraszáma, az idén mindössze 26 órát tart hetente. Azt azonban — váltott mű­szakban. — Egyik héten délelőttös az osztályom — a negyedik —, a másikon délutános. Sajnos, a két műszak között mindössze 15—20 perc szü­net van, ami legfeljebb a szellőztetésre elég, takarításra semmiképp. Bizony, elkelne egy korszerű, szép iskola — de most annak örü­lünk, hogy végre tornatermet kapunk! Az udvaron már embermagasságban állnak a falak, hála azoknak a szülőknek, pedagó­gusoknak, felsős gyerekeknek, a Csemői Álla­mi Gazdaság és a helyi termelőszövetkezet építőbrigádjainak, akik és amelyek a beru­házási összeget megtoldottak lelkes, önkén­tes társadalmi munkávaL ies szívvel Iiarmadízben... Artzt Lászlót, a Monori Kefegyár tmk- Iakatos csoportvezetőjét hiába keressük a gyárban: otthon van, betegállományban. — Megugrott egy kicsit a vércukrom — mondja némi bűntudattal —, nem vigyáztam magamra. Néhány heti hajsza, idegeskedés, aztán kész a baj. Mit tegyek, ha nem szere­tek semmit fél kézzel, fél szívvel csinálni? Takaros családi ház verandáján ülünk, sok- sók cserepes növény, kézimunka, kerámia között. Az ablakon át a kertbe látni, ahol szépen felkarózva, katonás rendiben sorakoz­nak a szőlőtőkék. Terem rajta minden évben finom szőlő a gyerekeknek, könnyű, ebéd utáni fröocsre való a családnak. Artzt László életében is akadt egy kis var­gabetű, mielőtt rátalált a neki való hivatásra. A nyolc elemi után szabóinasnak állt szülő­falujában, egy monori kisiparosnál. Egy év múlva a kisinas szakszervezeti tag lesz, és lelkes MADISZ-ista: előbb sportfelelős, majd összekötő az ifjúsági, szervezet és a községi pártszervezet között. Alig tölti be a tizenha­tot, 1948 elején felvételét kéri a Magyar Kommunista Pártba. Még fel sem szabadul a szakmában, már 6 a községi R-gárda helyet­tes parancsnoka. 1951-ig dolgozott a mesternél, aztán rájöt­tek, hogy két segéd sok egy olyan kis mű­helyben, ahol egynek — a mester öccsének — is alig akad munka. Februárban elment se­gédmunkásnak a kefegyárba. Eljött az ősz, s behívták katonának. Mint fiatal, de a moz­galmi munkában jártas kommunistát, párt­titkárnak választották a szakasznál. — Leszerelésem után visszajöttem a gyár­ba, s jelentkeztem géplakatos átképző tanfo­lyamra. Közben voltam egy évig üb-titkár, majd a községi pártszervezet gazdasági fele­lőse. Alighogy felszabadultam a géplakatos szakmában, jött az ellenforradalom, majd az MSZMP megalakulása, s hatodmagammal mi is létrehoztuk a gyári alapszervezetet. Akkor választottak meg titkárnak, s ezt a tisztséget azóta is viselem. Meg néhány egyéb tisztséget: harmadízben lett a járási pártbizottság és a végrehajtó bi­zottság tagja; harmadszor vehetett részt elv­társai bizalmából a megyei pártértekezleten, ahol legutóbb jóleső meglepetés érte: kong­resszusi küldöttnek választották. E bizalom nemcsak a fiatalon elkötelezett, elvhű kom­munistának szólt, hanem a magát állandóan művelő, politikailag képzett, jól felkészült munkásnak, a gyár kétszeres, a Könnyűipar kiváló dolgozójának, a Kiváló munkásőr és a Haza Szolgálatáért munkásőr emlékérem tu­lajdonosának, a Munka Érdemrend birtoko­sának. Saját termésű bort tölt a pohárba, maga pedig szódavízzel koccint; a világért nem szegi meg az orvosi utasítást: a kongresszusig meg akar gyógyulni! Merész tervekből országos hírű gyümölcsös Krekács Lászlót, a dánszentmiklósi Micsu­rin Tsz gyümölcstermelési ágazat vezetőjét mindenütt látták, ahol keressük, de már rég továbbment. Kétszázhúsz holdas gyümöl­csös, ezzel a fáradsággal akár tűt is keres­hetnék a szalmakazalban. Délutánra jár az idő, egy reménység marad — elöbb-utóbb csak visszajön az irodára?! — Engem keresnek? — kérdi csodálkozva később, mintha semmi okunk sem lehetne rá. Ugyan mit is mondhatna egy országos hírű termelőszövetkezet kertészeti szakem­bere, aki 30 éves korában Állami Dijat ka­pott, s most egyike lett Pest megye kong­resszusi küldötteinek. Ritka szerencsés találkozása a véletlen­nek, hogy egy minden új gyümölcstermesz­tési eljárás iránt érdeklődő fiatal szakember rábukkanjon arra a termelőszövetkezetre, Indokolt vizsgahalasztás Struve Marit mindenki ismeri — mondják nem kis büszkeséggel a portán, a személyzeti osztályon, a pártirodán —; itt született a gyárban. Így azután mi sem könnyebb, mint megtalálni a négy váci kongresszusi küldött egyikét, Struve Gábornét. A hatalmas varro­dában, több mint száz sustorgó gép társaságá­ban beszélgetünk. — Valóban van abban valami igazság, hogy itt születtem — kezdi a visszaemlékezést —, hiszen annak idején alighogy júliusban meg­kaptam a nyolcadikos bizonyítványt, szeptem­berben már munkára jelentkeztem itt, a kö­töttárugyárban. Húsz évig gépen dolgoztam, kis ideje, hogy nem varrók. Néhány hónapja gyártásközi ellenőr — a barátnői által varrott frottír- és tréningru­hák, valamint a gyermek poliészter ingek mi­nőségét ellenőrzi. .Na és természetesen ő ta­nítja be az újonnan belépett lányokat, asszo­nyokat. Teheti, kisujjában van a szakma, va­lamennyi gépen minden műveletet ismer. A varrodában nem is tudnák elképzelni már a munkát a szakmailag jól képzett, szerény, halk szavú asszony nélkül. A Kossuth brigád tizenegy varrónője azonban, ha lehet, még több szeretettel övezi, hiszen személyében brigádvezetőjüket tisztelhetik. Az ezüstkoszo­rús szocialista közösségben ismeretlen fo­galom a fluktuáció, a brigád Benjáminja, az egyetlen lány is már nyolc éve varr együtt társaival. Maga a brigadéros fáradhatatlan társadal­mi munkás, az. a fajta ember, ki pillanatokra nem tudna meglenni közösség, s annak segít- ségre-orvoslásra váró gondjai nélkül. Pedig fellépése sok mindent nélkülöz, amit a jó megjelenésű agitátorról elképzelünk. Struve Gáborné tipikusan a halk szavak embere, mikrofonba életében háromszor beszélt: a gyári, a városi és a megyei küldöttértekezle­ten. A mozgalomban jóformán munkába állá­sától tevékenykedik. 1966-ban vették fel a pártba, s három esztendővel később beválasz­tották a gyári pártszervezet végrehajtó bizott­ságába, ahol azóta sem tudják szívós, elköte­lezett munkáját nélkülözni. — Két gyerekünk született, Gábor most tíz-, Katalin hatéves. Férjem az EVIG-ben dolgozik Kőbányán, ő nem végez társadalmi munkát, hiszen nagyon sok szabad ideje te­lik el utazással. Viszont elmondhatom, róla, hogy cseppet sem irigykedik rám, amikor csak teheti, segít a munkámban. Most pél­dául a kétnapos megyei pártértekezlet ide­jén ő volt a gyerekekkel. Aligha kétséges, hogy Struve Gábor meg­értő-segítő hozzáállása nélkül felesége meg­közelítőleg sem tudna ilyen fokon hasznárá lenni közösségének. Ezzel azonban még nincs vége Struve Gáborné ambíciójának, éspedig azért, mert az egyre rangosabb társadalmi el­kötelezettségei mellett szakmailag is előbbre akar lépni, ahogy mondta: harmincnégy éves öreg fejjel az elmúlt ősszel beiratkozott a Bolyai ruhaioari szakközépiskolába. amelyik hajlandó merész terveihez nagyüzemi lehetőségeket biztosítani. Hogy történt? — Vargabetűvel — kezdi nevetve. — A kecskeméti mezőgazdasági technikum elvég­zése után — 1959-ben — épp idekerül* tem gyakornoknak. Még le sem telt az időm, máris kiderült, hogy az én szakmai elképze­léseimet áthidalhatatlan szakadék választja el a szövetkezet akkori vezetőinek tervedtől. Átnyergelni — szántóföldi növénytermesz­tésre vagy állattenyésztésre — nem volt ked­vem, hajlamom, így hát elbúcsúztam a ka­pufélfától és feilmenitem Pestre, betanított munkásnak. Nem így egykori technikumi év­folyamtársam és gyakomoktársam, Barcza Sándor: ő vállalta az átállást az állattenyész­tésre — és ez lett az én szerencsém. A tény­leges katonai szolgálatom letöltése után ugyanis összetalálálkaztam vele, s tőle tud­tam meg, hogy új vezetője van a téesznek, aikd éppen az iránt a 6övényformós alma­termesztési eljárás iránt érdeklődik, ami ne­kem is vesszőparipám voit. Barcza Sanyi hí­vott — s én boldogan jöttem. Ez 1964-ben volt, mindjárt rámbízták az 1960-ban — az országban elsőként alakult — termelőszövet­kezeti szocialista brigád vezetését. A Gaga­rin nevét viselő gyümölcstermesztő brigád — részint a mezőgazdasági szocialista bri­gádmozgalom úttörőjeként, részint pedig a munkában elért eredményeiért — 1970-ben abban a megbecsülésben részesült, hogy há­rom tagját az Állami Díj III. fokozatával tüntették ki: Viliing Ferencet, a gyümölcs­kertészet korábbi vezetőjét, Forczek Jánost, a brigád első vezetőjét és engem. Akkor még megbízottként én irányítottam a gyümölcs­termesztési ágazatot a szakmérnöki tanfo­lyamon levő vezető helyéit, majd 1972 őszén kineveztek a helyébe. — További tervei? — Tavasszal egy újabb gyümölcstermesz­tés! eljárást akarunk meghonosítani, az úgy­nevezett karcsú orsó telepítést. — Hobbyja? — A gyümölcstermesztés! Munka után; otthon, az Albertirsán épült családi ház 400 négyszögöles kertjében. Irta: Kertész Péter és Nyíri Éva Gárdos Katalin és Koppány György felvételei N\VV\\^\V<V\\\\\\V^\\\\\\»\\\\\\\^^^ I

Next

/
Thumbnails
Contents