Pest Megyi Hírlap, 1975. március (19. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-23 / 70. szám
4 1975. MÁRCIUS 23., VASÁRNAP KÁDÁR JÁNOS VITAZÁRÓ RESZÉDE jövedelmünknek csaknem 50 százalékát teszi ki. Ügy vélem, a Központi Bizottságnak ez a nyilvános határozata kellő időben született meg, és segítette kongresszusi munkánkat, mert így a dolgozók e kérdéssel megfelelő komolysággal tudtak foglalkozni. Politikánk elvi, iitíIí politika Régi kommunista mondás: a legjobb politika az elvi politika. Ezt még kiegészíthetjük azzal — és ez pártunknak gyakorlata is —, hogy a legjobb politika a nyílt, elvi politika. Minden tapasztalatunk azt igazolja, hogy nincs az a súlyos gond és probléma, amivel ne fordulhatnánk bizalommal a párttagsághoz, a munkásosztályhoz, a néphez, mert ha felnőttek módjára beszélnek az emberekkel, azt értékelik és becsülik. Annak a vezetőnek viszont, aki nem így tesz, megmondják, hogy arról beszéljen: mi a probléma, mit kell csinálni, és ne beszéljen mellé. Az emberek gondolkoztak a decemberi határozatban ismertetett problémákon, pánik nélkül, reálisan mérik fel a helyzetet, és bizakodva néznek előre. Tudják, hogy ha két fő erőforrásunkra támaszkodunk: a saját hazai lehetőségeinkre — amelyeknek teljes kihasználásától még messze vagyunk —, és a szocialista országok testvéri együttműködésében rejlő lehetőségekre, akkor minden feladat megoldható, biztosítható az ország további, törésmentes gazdasági fejlődése, beleértve a termelés és az életszínvonal növelését és a kulturális fejlődést is. A politikai tanulság tehát az, hogy a reálisan felmért, tényleges helyzetről nyíltan, komolyan kell szólni az emberekhez, és akkor a válasz is megfelelő lesz. Most még összegezni sem tudnánk, hogy a Központi Bizottságnak a helyzetet őszintén ismertető decemberi határozatára hány ezer és ezer segítő szándékú cselekedet, javaslat, kezdeményezés született a dolgozó tömegek körében. Természetesen az az ember, aki műhelyben dolgozik, elsősorban annak a problémáit ismeri, s kevésbé láthatja az általános összefüggéseket, ez a dolog jellegéből következik. De a sok kicsiből születik a nagy — amit a műhelyekben, a földeken, a tervezőirodákban, ezer meg ezer helyen, ezer meg ezer kezdeményezés nyomán az emberek milliói adnak hozzá ahhoz, amit eddig elvégeztünk, az fogja megoldani — és meg fogja oldani — a problémáinkat. A tanácskozáson nagyon sok, igen fontos gazdasági kérdés vetődött fel. Kritika is jócskán elhangzott, néha már azt hittem, hogy az ellenzék kapott szót. (Derültség.) Szép, udvarias szavakkal ugyan, de arról beszéltek, hogy sok dolgot másképp is intézhetnénk, és igazuk van. Szóba kerültek a kohászat problémái, az élelmiszeripar összehangolt fejlesztése a mezőgazdasági termeléssel, és sok más fontos, nagy figyelmet kívánó kérdés. Ezekkel itt nem tudtunk részletesen foglalkozni, de az elvtársak nyilván nem is azért vetették fel, hogy mindenre itt kapjanak választ, hanem azért, hogy tartsuk számon őket, mint feladatokat és tennivalókat, és dolgozzunk a megoldásukon. A vita nagyon gazdag volt, nagyon sok jó gondolat vetődött fel, amelyekkel már holnaptól foglalkoznunk kell, amikor hozzálátunk a XI. kongresszus határozatainak a végrehajtásához. Csak egyetlen dolgot szeretnék megemlíteni közülük. Most nagyon sokat és komolyan foglalkozunk az anyag- és energiatakarékossággal, a termelőberendezések és a munkaidő jobb kihasználásával, a jobb munkaerő-gazdálkodással. Ezekről itt, a kongresz- szuson is sok hasznos és jó javaslatot hallottunk. De vigyázzunk, nehogy úgy szervezzük meg az anyagtakarékosságot — már erre is volt nálunk példa —, hogy nem tesszük bele a termékbe a szükséges anyagot. (Derültség.) A takarékosságnak az a helyes módja, ha az elpocsékolódó, a feleslegesen hulladékba kerülő, a tönkremenő anyagot minél nagyobb mértékben hasznosítjuk. Az anyagtakarékosság semmi szín alatt se menjen a minőség rovására. Erre azért is jobban kell ügyelni, mert a termékek minősége mindinkább életbevágóan fontossá válik. Mert ugyan kinek adjuk el a nem jó minőségű árut? A kapitalista nem veszi meg, az nekünk nem osztálytestvérünk, sem ingyen, sem pénzért nem segít nekünk építeni a szocializmust. Hát akkor a szocialista dsz- tálytestvéreinknek adjuk el? Egyébként ők sem veszik meg. A jó minőséget már mindenhol megkövetelik, s ennek minket is jobb munkára kell ösztönöznie. A kongresszus vitájában a közgondolkodással kapcsolatos kérdések is szóba kerültek. A szocialista közgondolkodás nálunk komoly teret hódított; nem egyenletesen, nem mindenütt egyformán, de feltétlenül fejlődött. A közgondolkodásban azonban néha előbbre vagyunk, mint a fogalmak használatában. Ezeket még hozzá kell igazítani a tényleges fejlődéshez. Ilyen például „a dolgozók és a vezetők” kifejezés. A „vezető” mellé megfelelő szópárt kell használni, például azt, hogy „beosztott”. Hiszen nálunk a vezető is dolgozó, ha becsületesen látja el azt a feladatot, amit rábíztak. A szocialista Magyarországon a munkásnak van a legnagyobb társadalmi rangja. (Taps.) De ehhez nyomban hozzáteszem: ezt én nemcsak a munkásra értem, hanem a termelőszövetkezetekben vagy máshol becsületesen dolgozó ember előtt is megemelem a kalapomat. Ahhoz, hogy a mi rendszerünk, társadalmunk működhessék, mindenütt becsületes, dolgozó emberekre van szükség, hogy azután kit nevezünk annak (nagy derültség), a fogalmak használatát még meg kell tanulnunk. Mindig a haladásért, a békéért küzdöttünk Több felszólaló foglalkozott pártunk, kormányunk nemzetközi tevékenységével. Kongresszusunkon is kifejeződött, hogy pártunk, kormányzatunk nemzetközi tevékenysége változatlanul a szocializmus, a nemzeti függetlenség, a béke ügyének szolgálatában áll. Nemzetközi kapcsolatainkban a legfontosabb a Szovjetunióval való együtttnűködésünk. A Szovjetunióval, a szocialista országokkal, a nemzetközi munkásosztállyal, a haladás és a béke erőivel közös fronton lépünk fel a közös ügyért, a haladás ügyéért, a béke fenntartásáért és megszilárdításáért. Ugyanakkor azt is szeretném hangsúlyozni, hogy a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének hívei vagyunk. Külügyminiszterünk felszólalásában beszélt arról, hogy a békés egymás mellett élés elvének alapján építjük kapcsolatainkat valamennyi fejlett tőkés országgal, amely erre készséget mutat. Ez politikánknak fontos és szükséges eleme, ezzel is a haladás ügyét akarjuk szolgálni. Jelenleg az európai biztonsági értekezlet eredményes befejezéséért munkálkodunk. Véleményünk szerint ennek megértek a feltételei. Mindent meg kell tennünk, hogy az európai biztonsági értekezlet eljusson a helsinki befejező állomásig. Azért is tekintjük most ezt az első és közvetlen feladatnak, mert mély meggyőződésünk: a világ érdekei is megkövetelik, hogy Európában biztonságosabb, szilárdabb béke uralkodjék. Szeretnék szólni népünk történelmi útjáról és a jövőről. Az ifjúsági mozgalom, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség március 15-ét, március 21-ót és április 4-ét forradalmi napként tartja számon. A fiataloknak igazuk van. Az 1848—49-es szabadságharc osztálycélja — ne felejtsük él, akkor még a jobbágyság intézménye is megvolt — a polgári egyenlőség és a nemzeti függetlenség kivívása volt. Ez a forradalom elbukott. De eszméit tisztelnünk kell, mert abban a korban kifejezte a magyar nép, a nemzet érdekeinek megfelelő törekvéseket, sőt, Marx és Engels értékelése szerint egyúttal az európai népek harcát is szolgálta. 1919. március 21-e, a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása osztálycéljaiban már meghaladta 1848-at, mert a munkásosztály felszabadítását, a kapitalista kizsákmányolás, a feudális rendszer szétzúzását tűzte ki célul. Az 1919-es Tanácsköztársaság Vörös Hadserege nemzeti ügyért és célért, a magyar nemzet függetlenségéért és szabadságáért is harcolt. Április 4-e, felszabadulásunk napja. Miután Kelet-Európa országai a háború menetétől függően, különböző időpontokban szabadultak fel, szélesebb, nemzetközi összefüggésben a mi évfordulónk napja is egybefonódik a hitleri fasizmus fölött aratott történelmi győzelem dátumával, május 9-ével, amikor megemlékezünk a győzelem fő kivívójának, a Szovjetuniónak, a szovjet népnek mérhetetlen áldozatairól. A hitleri fasizmus megsemmisítése új korszakot hozott nemcsak a magyar nép és nemcsak Kelet-Európa, hanem egész Európa és az emberiség történelmében. Mert ha a fasizmus uralmon maradhatott volna, sötét korszak várt volna az emberiségre. Ami május 9-ét, a győzelem napját illeti: a volt uralkodó osztályok bűnei miatt a horthysta Magyarország a hitleri fasizmus csatlósa volt. De azt hiszem, nyugodtan elmondhatjuk: a hitleri fasizmus felett aratott történelmi győzelemnek a magyar nép is nyertese. Népünk becsületéért Európa sok hadszínterén harcoltak magyar kommunisták, hazafiak, partizánok. A fasizmus leverésével népünk elnyerte szabadságát, nemzeti függetlenségét, megnyílt előtte a társadalmi fejlődés szabad útja. Jövőnket a párt programnyilatkozata körvon alazza 1975. április 4-én méltóképpen megemlékezünk Magyarország teljes felszabadulásának 30. évfordulójáról, május 9-én pedig a hitleri fasizmus fölött aratott történelmi győzelemről. A dicsőséges szovjet hadsereg 30 esztendővel ezelőtt saját barlangjában szétzúzta, megsemmisítette, fegyverletételre kényszerítette a fasiszta fenevadat. Azóta harminc esztendő telt el, és még mindig azért harcolunk, hogy Európában bélié, biztonság legyen. Ez a történelmi utunk. Jövőnket a párt programnyilatkozata körvonalazza. Ennek a lényege a fejlett szocialista társadalom építése, a haladás végcélunk, a kommunizmus felé. Az élcsapatnak az a kötelessége, hogy utat mutasson. Tudnunk kell azonban, hogy az élcsapat előre sem szaladhat, nem szakadhat el a főseregtől, mert akkor senkit sem vezetne, nem volna élcsapat, de hátul sem kulloghat. A párt utat mutat új programnyilatkozatában. Hirdetnünk, magyaráznunk kell programunkat, s hogy megvalósíthassuk, meg kell nyernünk hozzá a munkásosztály, az egész nép támogatását. Nagyon fontos, hogy az emberek ne muszájból vagy illendőségből, hanem meggyőződésből értsenek egyet a programnyilatkozattal. A párt azért javasolja ezt az utat, mert becsülettel, tisztességgel, a legtisztább szándékkal akarja szolgálni a dolgozó nép, a magyar nemzet ügyét. Magyarországon nincs antagonisztikus osztályellentét, mert a kapitalistákat és a földesúri osztályt a nép megdöntötte. Ma csak szövetséges dolgozó osztályok vannak. Szövetségük egészségesen működik, fejlődik, osztályszövetségként is, és a párttagok és pártonkí- vüliek szövetségeként is. S ha az összes szövetségest megkérdeznénk, hogy szocializmust akar-e, mind meggyőződéssel mondaná, hogy igen. De nem mindenkinek egyformán sürgős (Derültség.) Itt van a különbség. (Derültség.) A szövetségesek között mindig téma — s az is kell, hogy legyen — a szocialista forradalom fejlődésének üteme. A párt a szocialista forradalom soron levő feladatait csak úgy tudja meghatározni, ha reálisad ítéli meg a helyzetet, az előrehaladás objektív és szubjektív feltételeit. A cél szép, az út helves A magyar munkásosztály politikai erőit egyesítő, 1918 óta élő és harcoló kommunista, marxista—leninista élcsapat mindig akkor lépett előre történelmi útján, amikor együtt haladt a tömegekkel. Ez a mi nagy történelmi tapasztalatunk. Az elmúlt tizennyolc esztendőben nem sajnáltuk a fáradságot, az időt, a türelmet, hogy gondolatainkat megmagyarázzuk szövetségeseinknek. Előbb meggyőztük az embereket, s csak azután hajtottuk végre határozatainkat. Ezért nyugszik szilárd alapokon szocialista rendszerünk minden pillére. A Magyar Szocialista Munkáspárt mindig együtt fog haladni a tömegekkel. Vannak nagyon jó jelszavaink, köztük az, hogy „A párttal, a néppel a népért”. Tudnunk kell, hogy — próbálkozzunk bár a legjobb szándékkal —, akarata ellenére senkit sem boldogíthatunk. Előbb annak az útnak a helyességéről kell meggyőznünk az embereket, amelyre hívjuk őket, s el kell érnünk, hogy kövessenek bennünket. Jó példák vannak arra, hogy ez lehetséges, helyes és szükséges. Jól meg kell nézni az utat és úgy előremenni, hogy ha a haladás néha talán valamivel lassúbb is, mint ahogyan szívünk szerint szeretnénk, de mindig előrelépjünk, és sem a pártnak, sem a népnek ne kelljen visszalépnie. A Központi Bizottság szilárd meggyőződése, hogy a programnyilatkozatban vázolt, jövőbe mutató úton, a munka jó tapasztalataival fölfegyverkezett párt, g munkásosztállyal, a néppel összeforrva, a kölcsönös bizalmat erősítve haladhat előre. A cél tehát szép, az út helyes. Mindent meg kell tennünk, hogy a program- nyilatkozatban megfogalmazott célok valóra váljanak. Tudjuk, hogy a szocializmus becsületes hívei annyit dolgoznak, amennyi erejükből telik. Azt tanácsolhatjuk, hogy ne a munka mennyiségét növeljék, hanem a minőségét javítsák, mert ez is gyorsítja a fejlődést. Imitt-amott pedig még vannak, akik nem dolgoznak. Őket győzzük meg arról, hogy dolgozni kell! Kedves elvtársak! Még egyszer megköszönöm a küldötteknek azt a támogatást, amit a két beszámolóhoz és a kongresszusi okmányokhoz fűzött felszólalásaikban nyújtottak. Megköszönöm a programnyilatkozatot és a határozati javaslatot szerkesztő bizottság tagjainak, amit munkánk megkönnyítéséért végeztek. A tisztelt kongresszustól kérem, hogy a Központi Bizottság beszámolóját, a Központi Ellenőrző Bizottság jelentését, a szervezeti szabályzat módosítására tett javaslatot, a programnyilatkozat-tervezetet és a határozati javaslatot fogadja el. (Hosszan tartó, nagy taps.) Tegnap kora délután Budapesten, az építők székházában együtt felállva énekelt a kongresszus. Az MSZMP XI. kongresszusának küldöttei felemelő, szép szokásként az Interna- cionáléval fejezték be az egyhetes tanácskozást. A nemzetközi munkásosztály harci dalával új feladatok, tennivalók felé indult hazánk három nemzedéke együtt, összeforrva. Jelezve egyben, hogy a X. kongresszus határozatait sikeresen megvalósítottuk, de ez most már a XI. kongresszus után nem elég. Magasabb igényekkel, a változott és változó körülmények között építjük a fejlett szocialista társadalmat. Haladunk tovább a kommunizmus felé. ★ Az előző napi vitaösszefoglaló nagy hatást gyakorolt a küldöttekre. Ez volt az általános beszédtéma pénteken este a Pest megyeiek között a Szabadság Szállóban, egyheti otthonukban, ahol különben is minden estén élénk beszélgetések folytak a gazdag élményű és tanulságú napokról. Hárman küldötteink közül: Dóri Mária, a PEVDI dabasi üzemének női szabója, Békési Ist- vánné, a túrái Galgamente Termelőszövetkezet mezőgazKüldöttekkel — az összefoglaló után dásza és Korbely János, az Ipari Műszergyár művezetője ahhoz az új generációhoz, ahhoz az új, felnövekvő kommunista nemzedékhez tartozik, amelyről a párt első titkára olyan meleg szavakkal és meg - hatódását alig-alig elrejtve szólt összefoglalójában. Vissza is tértek szavaira újból és újból, még az esti társalgás oldottabb perceiben is. — Nagyon megragadott az a közvetlenség is — mondotta Korbely János —, ahogyan nemcsak rólunk, fiatalokról, hanem általában életünkről beszélt Kádár elvtárs. Mintha nem is nagy kongresszusi teremben adott volna elő, hanem csak néhány emberrel beszélgetett volna. Egészen olyan érzésem volt, hogy csak így néhányunkkal beszélget. Nagyon megragadott már magában véve ez is., Nem is tudom, hogy ezt a természetes, őszinte, közvetlen hangnemet miként lehet majd érzékeltetni otthon, amikor beszámolok a kongresszusról. ★ Struve Gáborné, a Váci Kötöttárugyár varrónője ugyancsak meglepődöitit, amikor a pénteki tanácskozás, a vitaösz- szefoglaló után küldött-társaival kifelé Igyekezett a teremből, s az elnöki emelvényről éppen akkor odaért Kádár János megszólította. Arról érdeklődött, hogy ném volt-e túlságosan fárasztó az elmúlt négynapi tanácskozás. —r- Hirtelen nem is tudtam, mit válaszoljak — mesélte este —, hiszen annyira elfelejtettem minden fáradtságot, amikor a beszédet hallgattam. Sokkal nehezebb lehetett mindazoknak, akik a kongresszus vezetését a kezükben tartották. Nekem életre szóló nagy élményem marad, s az üzemi pártbizottság tagjaként is alapvető lesz a munkámban. Azt szeretném, hogy az én személyes élményeimet is minél többeknek adhassam át az üzemben. ★ Látogatókat is kaptak pénteken este a Pest megyei küldöttek, akik a Szabadság Szállóban együtt töltötték az estét. „Elvtársak, elbégre most én is Pest megyei vagyok” — e szavakkal köszöntötte őket Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, aki Pest megyei küldöttként vett részt a kongresszus munkájában. Az elnökség tagjaként és a kongresszusi szerkesztő bizottság vezetőjeként nagyon sok tennivalója volt, de küldött társaival így is igyekezett kapcsolatban maradni. Vele együtt tisztelte meg látogatásával a Pest megyei küldötteket Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke és Lakos Sándor, az MSZMP Társadalomtudományi Intézetének igazgatója, akit most választott meg a kongresszus a Központi Bizottság tagjának. Közvetlen hangulatban, derűsen idéződtek föl a szívesen fogadott látogatókkal a tanácskozás napjainak kedves epizódjai éppúgy, mint a „lecke”, amelyet föladott ez a kongresszus a sokféle reális gond, tennivaló fölvetésével. S amelyeknek meg kell felelni nálunk, Pest megyében is. ★ Számos helyről közölhettük lapunkban a konfa esszus időszakában, hogy üzemek, vállalatok, szövetkezetek még nagyobb erőfeszítésekkel igyekeznek megfelelni kongresszusi felajánlásaiknak, munkaverseny vállalásaiknak. Társadalmunk egységét jelezve, örvendetesen csatlakoznak ehhez a mozgalomhoz értelmiségiek, amint azt legújabban a gödöllői Kisállattenyésztő Intézet szép példája is mutatja. Dr. Petöházi Gábor igazgató közölte, hogy sajátos munkájuknak megfelelő felajánlást tettek. E szerint tudományos kutatóik azt vállalták — a pártszervezet, KISZ- és szakszervezet kezdeményezésére —, hogy a rendelkezésre álló kutatási eredményeket még az idén átadják a gyakorlat számára, s az átadást konkrétan meg is szervezik az üzemekben. Ezzel számításaik szerint a termelőszövetkezetekben és állami gazdaságokban mintegy 31 millió forint többleteredményt érnek el. ★ Olyannyira jellemző epizódnak lehettünk tanúi a kongresszus vége felé közeledve, szombaton délután. Elhangzott a bejelentés a jelölőbizottság elnöki tisztjét betöltő Biszku Bélától, hogy a Központi Bizottság első titkárának Kádár Jánost választották. A teremben ünneplő, nagy taps hangzott fel, amelyet felállva, jól- esően fogadott a párt első titkára. Ám hamarosan visz- sza is ült a helyére. A taps azonban nem akart szűnni, pedig láthatóan elhárítani igyekezett már magától. Ekkor egyszercsak széles, nagy gesztussal az órájára mutatott, s a tapsolás abbamaradt. A küldöttek valószínűleg nyomban megértették a mélyebb szándékot és gondolatot. Amiben sűrűsödik az is, hogy a vezetés nálunk szolgálat, másrészt pedig: minden tapsnál kifejezőbb egyetértés, ha mielőbb hozzáfogunk az e napokban meghatározott további, nagy feladatokhoz. S a kongresszust az Inter- nacionálé után befejező, valóban szűnni alig-alig akaró nagy taps már ezt jelezte: egységben és együtt harcolunk, dolgozunk a közös célért, a fejlett szocialista társadalom felépítéséért. Lőkös Zoltán
