Pest Megyi Hírlap, 1975. március (19. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-19 / 66. szám
é Tanácskozik az MSZMP XI. kongresszusa Megkezdődött a vita a beszámolók felett Pest megyei küldött a felszólalók között PEST MEGYEI AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA Kedden reggel 9 órakor az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában folytatta tanácskozását a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusa. A több mint 750 ezer magyar kommunistát képviselő küldöttek — az elfogadott ügyrendnek megfelelően — hozzáláttak az első és második napirend elemzéséhez, a Központi Bizottság beszámolójának, illetve a Központi Ellenőrző Bizottság jelentésének megvitatásához. A teremben helyet foglaltak a meghívottak — köztük a kormány több tagja — számos országos főhatóság, tömegszervezet és mozgalom vezetője, a munkásmozgalom sok veterán harcosa, közéleti személyiségek, írók és művészek. Elfoglalta helyét az elnökség, saraiban a testvérpártok delegációinak vezetőivel, majd a kongresszus soros elnöke, Erdei Lászlóné, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke megnyitotta a tegnapi tanácskozást. A kongresszus második napjának első felszólalója Pál József, a Győri Vagon- és Gépgyár marósa, Győr- Sopron megye küldötte volt. Ezután Katona Imre, az MSZMP KB tagja, a budapesti pártbizottság első titkára szólalt fel. Tapssal fogadott beszéde után dr. Kónya István, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem rektorhelyettese, Géczi János, a Nógrád megyei pártbizottság első titkára, Szalóki József né, a KISZ Bács-Kiskun megyei bizottságának titkára, Valter Imre, a balatonsza- badi November 7. Tsz elnöke és Máté Gyuláné, Pest megye küldötte, ceglédberceli pedagógus szólalt fel. Kedves epizód zajlott le az ezt követő szünetben: az SZKP Központi Bizottsága nevében Leonyid Brezsnyev művészi dísztárgyat — piros, fehér, zöld, illetve vörös zászlóval keretbe foglalt Ural-kőből készült Lenin- portrét adott át a kongresz- szus alkalmából ajándékba a Magyar Szocialista Munkáspártnak. A kedves figyelmességért Kádár János, a Központi Bizottság első titkára meleg szavakkal mondott köszönetét és gratulált az alkotók — uráli mesterek — művészi munkájához. Szünet után Gáspár Sándornak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a SZOT főtitkárának elnökletével folytatódott a tanácskozás. A küldöttek és a meghívottak nagy tapsa közepette Leonyid lljics Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, a szovjet küldöttség vezetője lépett a mikrofonhoz. Beszédét a kongresszus hosszan tartó tapssal fogadta. A Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára ezt követően átnyújtotta a szovjet testvérpárt Központi Bizottságának a XI. kongresszushoz küldött üdvözlő levelét. Gáspár Sándor a kongresz- szus nevében megköszönte Leonyid Brezsnyev felszólalását, elvtársi, baráti szavait, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának a kongresszushoz intézett jókívánságait. Szólásra következett ezután Nagy József, a Baranya megyei pártbizottság első titkára és Domán László, az Egri Dohánygyár igazgatója. Ebédszünet következett, majd dr. Pál Lénárd Kossuth- díjas akadémikusnak, a Központi Fizikai Kutató Intézet igazgatójának elnökletével folytatódott a tanácskozás. Dr. Pál Lénárd bejelentette, hogy a kongresszushoz számos testvérpárt és szervezet intézett üdvözletét. Levélben, illetve táviratban köszöntötte az MSZMP XI. kongresszusát a Chilei Kommunista Párt, az Indiai Kommunista Párt, az Argentin Kommunista Párt, az Iraki Kommunista Párt, a Szíriái Kommunista Párt, Írország Kommunista Pártja, az Egyesült Államok Kommunista Pártja, a Libanoni Kommunista Párt, az Uruguayi Kommunista Párt, a Mexikói Kommunista Párt, a Dél-vietnami Nemzeti Felszabad!tási Front, Jordánia Kommunista Pártja, az Izraeli Kommunista Párt, a Venezuelai Kommunista Párt és a Nepáli Kommunista Párt. A jókívánságokért az elnök a kongresszus nevében köszönetét fejezte ki. Ezután Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke emelkedett szólásra. A Minisztertanács elnökének beszéde után Dienes Béla, az Egyesült Izzó vezérigazgatója, majd Méhes Lajos, a Vas-, Fém- és Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára szólalt feL Ezt követően Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára lépett a mikrofonhoz. A beszédét kövertő szünet után Cservenka Ferencné, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Pest megyei párt- bizottság első titkára vette át az elnöklést. Elsőnek Nagy János, az Oroszlányi Szénbányák Vállalat vájára, majd Forgács András, a mátészalkai városi párt- bizottság első titkára és Borbély Ferenc, a Dunántúli Kőolajipari Gépgyár szerelője következett szólásra. Nagy taps köszöntötte a felszólaló Todor Zsivkovot, a Bolgár Kommunista Párt Köa- ponti Bizottságának első titkárát. Az elnöklő Cservenka Ferencné a kongresszus nevében köszönte meg a bolgár kommunisták, a testvéri bolgár nép üdvözletét, és sok sikert kívánt szocialista építőmunkájukhoz. Dr. Gustáv Husák, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára emelkedett ezután szólásra. A főtitkár beszédét és a csehszlovák kommunisták üdvözletét ugyancsak Cservenka Ferencné köszönte meg, további eredményeket, sikereket kívánva a csehszlovák testvérpártnak, a szocializmust, építő szomszédos Csehszlovákia népének. A Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusa ezzel befejezte keddi tanácskozását. A küldöttek ma reggel folytatjuk munkájukat. (Leonyid Brezsnyev, Ka- ^ tona Imre, Máté Gyuláné, % Fock Jenő, Biszku Béla, £ Todor Zsivkov és dr. Gus- táv Husák felszólalását a $ továbbiakban — lapunk 1— ^ 7. oldalán — ismertetjük.) XIX ÉVFOLYAM, 66. SZÁM ÄRA 80 FILLÉR 1975. MÁRCIUS 19., SZERDA Leonyid lljics Brezsnyev: A történelem járatlan útján együtt, összefogva haladunk párt és az ország történetében — mondotta Leonyid Brezsnyev. — A magyar kommunisták XI. kongresszusának időpontja csaknem egybeesik országuk felszabadulásának és a hitleri fasizmus fölött aratott nagy győzelemnek a 30. évfordulójával, ez különleges hangsúlyt ad a kongresszusnak, lehetővé teszi a szocialista Magyarország mai sikereinek történelmi távlatban való értékelését. A szovjet emberek jól megértik, hogy önök büszkék azokra a nagy forradalmi változásokra, amelyek végbementek itt, a Duna—Tisza táján. Ismerjük, hogy mennyi munkát és bátorságot, észt és szívet adtak a magyar kommunisták országuk szocialista átalakítátLádár János Hunja István munkásmozgalmi veteránnal, Fest megjei küldöttel Népek Barátsága Érdemrend az MSZBT-nek A TASZSZ kedden közölte a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének alábbi törvényerejű rendeletét: „A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének törvényerejű rendelete a Magyar—Szovjet Baráti Társaságnak a Népek Barátsága Érdemrenddel való kitüntetéséről. A Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió ncpei barátságának és együttműködésének szilárdításában és fejlesztésében szerzett nagy érdemeiért a Népek Barátsága Érdemrenddel tüntetjük ki a Magyar — Szovjet Baráti Társaságot. N. Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke Moszkva, Kreml, 1975. március 18.” M. Georgadze, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének titkára sában, s mennyi megpróbáltatáson mentek keresztül. Az elmúlt három évtizedben igazán kibontakoztak a magyar nemzet alkotó erői. A dinamikusan fejlődő gazdaság, a dolgozók életszínvonalának szakadatlan emelkedése, a társadalmi és nemzeti elnyomás valamennyi formájának feL számolása, minden állampolgár igazi egyenjogúsága, a dolgozó emberek hatalmán alapuló társadalmi rendszer, a népnek ezen a szilárd alapon elért egysége határozza meg a mai Magyarország arculatát. Az önök pártjának, az egész magyar nép harcának és munkájának méltó eredménye ez. A Magyar Szocialista Munkáspárt marxista—leninista elvi irányvonalával, azzal a képességével, hogy érzékeny füllel meghallja a tömegek szavát, nyugodtan és magabiztosan a dolgozók érdekeinek megfelelően irányítja a legbonyolultabb társadalmi folyamatokat, nemcsak megszerezte a magyar nép szilárd bizalmát, hanem a szocialista világban, az egész kommunista mozgalomban is nagy tekintélyt vívott ki magának. Tegnap meghallgattuk a Központi Bizottság beszámolóját, amelyet Kádár János elvtárs terjesztett elő. A beszámoló nagyszerűen feltárta a szocializmus építésében elért nagy vívmányokat. De ahogyan az a kommunistáknál szokás, józanul és ■ őszintén beszélt a meg nem oldott prob(Folytatás a 2. oldalon) Kedves Kádár elvtárs! Tisztelt kongreszusd küldöttek! Kedves elvtársak! A Szovjetunió Kommunist. Pártjának Központi Bizottsága országunk kommunistái és valamennyi dolgozója nevéber szívből, testvéri módon üdvözlöm a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusánál részvevőit, a magyar kommunisták hétszázötvenezres seregét, az egész magyar népet Teljes sikert kívánunk önöknek, elvtársainknak és barátainknak a kongresszusi munkához. Az utóbbi évek nagy vívmányait és az önök által kitűzött új feladatok jelentőségét tekintetbe véve, ez a kongresszus kétségtelenül kiemelkedő helyet tölt majd be c