Pest Megyi Hírlap, 1975. február (19. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-08 / 33. szám
1975. FEBRUÁR 8., SZOMBAT A népgazdaság 1974-ben a IV. ötéves terv és az 1974. évi terv gazdaságpolitikai céljaival összhangban fejlődött. Az éves tervben előirányzott feladatokat a legtöbb területen teljesítették, illetve túlteljesítették. A kedvező gazdasági eredményekhez hozzájárult az MSZMP XI. kongresszusa és hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére kibontakozott munkaverseny. A termelés, a felhasználás, a lakosság jövedelme és fogyasztása a tervezettnél és az előző évinél nagyobb mértékben emelkedett. A tervezett bér- és szociálpolitikai intézkedések megvalósultak, javult az élőmunka hatékonysága, ugyanakkor a termelőberendezések kihasználása nem mindenütt volt kielégítő, a tőkés világpiaci áremelkedések a termelés anyagi ráfordításaira kedvezőtlenül hatottak. A termelés szerkezete az ötéves tervben irányzatoknak változott. Hathatósan segítették ezt a központi fejlesztési programok is. Egyes termékekből azonban a szükségleteket meghaladóan nőtt a térA Központi Statisztikai Hivatal jelentése az 1974. évi terv teljesítéséről, a népgazdaság fejlődéséről melés és az import, így a készletnövekedés az indokoltnál és a- tervezettnél nagyobb volt. Külkereskedelmünk a szocialista országokkal alapvetően az államközi egyezményeknek megfelelően alakult. A tőkés világpiacon az infláció és árarány-módosulás következtében az általunk importált termékek árai nagyobb mértékben emelkedtek, mint exportált termékeinké. Az ebből adódó cserearány-romlás jelentős népgazdasági veszteségeket okozott és a tervezettnél nagyobb mértékű pass-zi- vizmust eredményezett a tőkés meghatározott külkereskedelmi forgalmunk- megfelelően ban. Az állami költségvetés hiánya nagyobb volt a tervezettnél, ami elsősorban a belföldi árszínvdnal védelméhez nyújtott terven felüli támogatásokkal függött össze. Az 1974. évi népgazdasági terv fő mutatóinak teljesítése terv tény az 1973. év százalékában nemzeti jövedelem ipari termelés egy foglalkoztatottra jutó ipari termelés építőipari termelés/ mezőgazdasági termékek termelése áruszállítás behozatal (folyó devizaárakon) kivitel (folyó devizaárakon) egy munkásra és alkalmazottra jutó reálbér egy lakosra jutó reáljövedelem a lakosság összes fogyasztása fogyasztói árindex kiskereskedelmi forgalom (összehasonlító árakon) a szocialista szektor beruházásai (folyó árakon) — milliárd Ft lakásépítés, ezer lakás 105 107 105,5—106,0 108,2 105,0—105,5 107,2 104 105 102,0—102,5 103,7 103 —104 106,5 HM 136,8 107,5 111,6 103,7 105,5 105 —105,5 106,6 105,2—105,6 106,9 102 101,9 106,5 109,2 117 —118,5 120 85,4 88,0 lékenység emelkedése volt. Ebből származott a termelés növekedésének 89 százaléka. Az egy foglalkoztatottra jutó termelés 7,2 százalékkal múlta felül az 1973. évit és nagyobb mértékben nőtt, mint a korábbi években. Az ipari beruházások révén bővült és korszerűsödött az ipari kapacitás, fokozódott a gépesítés. 1974-ben a villamos- energia-kapacitás 530 mW-tal nőtt: 100 mW az inotai November 7. gázturbinás csúcs- erőmű első gépegységének üzembe helyezéséből, 430 mW a Dunamenti Hőerőmű bővítéséből származott. A síküvegtermelő kapacitást az orosházi Síküveggyár üzembe helyezése évi 9,5 millió négyzetméterrel növelte. Üzembe helyezték a hódmezővásárhelyi Padlóburkológyárat. A főváros tejellátását javítja a budapesti Tejipari Vállalat 480 000 liter tej feldolgozására alkalmas új üzeme valósultak meg a kohászatban, a kőolajfeldolgozó iparban, valamint a vegyipar más ágaiban is. Folytatódott a rekonstrukció néhány könnyűipari ágazatban. A tervezett ütemnél gyorsabban haladt a Hejőcsa- bai Cementgyár beruházása. Néhány nagyberuházásnál azonban elmaradás volt a tervezett ütemhez képest. A főbb ipari ágazatok közül legnagyobb mértékben a gépipar növelte termelését. Az ipari átlagot meghaladóan, il/ v / 1 > Az 1974. évi termelés mennyisége Az 1974. év az 1973. év százalékában (számítástechnikai berendezések, folyó árakon, milliárd Ft 1,9 184,8 televízió, ezer db hűtőszekrény, ezer db 395 111,8 416,7 112,3 mosógép, ezer db 146,4 107,1 centrifuga, ezer db 162,1 114,3 porszívó, ezer db 104,2 129,1 pamutszövet, millió négyzetméter 354,8 102,5 kötöttáru, ezer tonna 18,4 115,1 cipő, millió pár 41,0 99,6 fogyasztói tej, millió liter 644,7 113,2 csontos nyers hús, ezer tonna 479,6 121,3 üdítő ital, millió liter 107,1 123,8 vágott baromfi, ezer tonna 123,1 115,5 étolaj, ezer tonna 26,4 116.5 sör, millió hl 6,5 110,6 Építőipar Az országos építési tevékenység a tervezett 4 százaléknál nagyobb mértékben, 5 százalékkal nőtt. Ezen belül a kivitelező építőipar — az állami építőipari vállalatok, az JelIntőT beruházások épij“pari szövetkezetek és az építőipari közös vállalkozások együtt — 6,3 százalékkal növelték termelésüket. A visszautasított építési igények és a befejezetlen építkezések száma emelkedett. A kivitelező építőiparban az összes foglalkoztatottak átlagos állományi létszáma 362 100 fő volt, 0,6 százalékkal több, mint 1973-ban. Az építőipari munkások száma lényegében ját kivitelezésében 38 800 lakás készült el, ami 4000-rel meghaladta a tervet. Mezőgazdaság. A mezőgazdasági termékek termelése — az előirányzott 2—2,5 százalékkal szemben — 3,7 százalékkal nőtt. A növénytermelésben a terv a kiemelkedő 1973-hoz képest kismértékű visszaeséssel számolt. Ténylegesen a növénytermelés — a kedvezőtlen időjárás ellenére — azonos volt az előző évivel. A vetésterület szerkezetében nem történt jelentős változás. 3,2 millió hektáron, a vetésterület 67,0 százalékán, 1974-ben is gabonát — búzát, rozsot, rizst, árpát, zabot és kukoricát — termel... ,, , ,, tek. A búza vetésterülete 1,3 nem változott, így a termelés- mimó h6ktár, a kukoricáé i|5 cukoregy építőipari munkásra jxi— répa vetésterülete az 1973. évi tó termés 6,5 százalékos 92 000 hektárról 98 000 hektár- emelkedéséből adódott. A jelentés egyes adatai előzetesek, a további részletes feldolgozás során némileg még változhatnak. Ezek azonban a közölt megállapításokat, nagyságrendeket számottevően nem módosítják. Nemzeti jövedelem Az éves terv a nemzeti jövedelem 5 százalékos növekedését írta elő. A tényleges növekedés ennél nagyobb volt, 7 százalék, ami túlnyomórészben a termelékenység emelkedéséből adódott, összege megközelítette a 380 milliárd forintot, ez egy lakosra számítva 36 000 forintnak felel meg. A nemzeti jövedelem 44 százalékát az iparban, 11 százalékát az építőiparban, 16 százalékát a mezőgazdaságban termelték meg. Több mint 98 százaléka a szocialista szektorból származott. A belföldi felhasználás — a fogyasztás és ■' felhalmozás együtt — a tervezettnél és a hazai termelésnél nagyobb mértékben nőtt. Az összes fogyasztás 7 százalékkal, a felhalmozáson belül a népgazdaság összes beruházása 8 százalékkal emelkedett. A készletnövekedés jóval nagyobb volt, mint a korábbi években. A belföldi felhasználáson belül a fogyasztás és felhalmozás aránya összehasonlítható árakon számolva a tervnek megfelelő volt: 75, ill. 25 százalék. A hazai termelést meghaladó belföldi felhasználás kielégítésére külföldi forrásokat vettünk igénybe. 1974-ben a szocialista ipar átlagos, állományi létszáma 1 754 400 fő volt, az előző évhez képest a növekedés 0,9 százalék. A termelésnövekedés fő forrása a munkatermeletve ennek megfelelően nőtt a növekedés teljes egészében az millió hektár volt. A villamosenergia-ipar; a kohászat és vegyipar termelése is. A termelésnövekedés a köny- nyűipar, a bányászat és az élelmiszeripar kivételével nagyobb volt az előirányzottnál. A könnyűiparban a növekedés megegyezett a tervvel, a bányászatban csaknem elérte azt, Nőtt az építőipar állóeszköz-állománya és gépellátottsága, tovább terjedt a korszerű paneles és könnyűszeraz élelmiszeriparban jelentő- kezetes építésmódok alkalma- sebb elmaradás volt. A szocialista ipar termelése 1974-ben terv az 1973. tény év százalékában bányászat 102,0 101,9 villamosenergia ipar 107,5 108,2 kohászat 105,3 109,4 gépipar 105,7 111,8 építőanyag-ipar 106,6 107,7 vegyipar 106,7 109,4 könnyűipar 106,4 106,4 egyéb ipar 106,1 107,7 élelmiszeripar 107,2 105,0 Szocialista ipar összesen: 105,5—106,0 108,2 A termékszerkezet a központi fejlesztési programok, a rekonstrukciók és a vállalati kezdeményezések hatására több területen kedvezően változott. Számos új gyártmány termelését kezdték meg, bővült a választék. A vállalati kezdeményezés azonban nem mindenütt volt kielégítő. Az energiaellátás az év folyamán zavartalan volt, amiben a folyamatos szénellátás mellett legnagyobb szerepe a földgáztermelésnek, valamint a kőolaj-, a fűtő- és gázolajimport növelésének volt. Az anyagok és félkésztermékek, köztük elsősorban a vaskohászati és alumínium- ipari termékek, egyes műanyagok és gyógyszeripari termékek, a szintetikus alapú vegyi szálak, a síküveg stb. termelése nőtt. Néhány vegyipari zása. Üzembe helyezték a Budapesti IV. számú Házgyárat. A rendelkezésre álló eszközöket azonban egyes vállalatoknál nem megfelelően használták fel, a kivitelezési idő több esetben meghaladta a tervezettet. 1974-ben 88 000 lakás épült, a tervezettnél 2600-zal több. A kivitelező építőipar 49 200 lakást épített, az előirányzatnál 1400-zal kevesebbet. A házilagos szervezetek, a maalapanyagból az év első felé- gánépítőipar és a lakosság sa- ben, egyes vaskohászati termékekből a későbbiekben is átmenetileg hiány volt. A beruházási javak termelése a beruházási szükségletekkel és az exporttal összefüggésben számottevően emelkedett. Jelentősen növelte az ipar a fogyasztási cikkek termelését is. Ezen belül kiemelkedő volt egyes gépipari fogyasztási cikkek (pl. televízió, mosógép, centrifuga, hűtőszekrény, porszívó, villamos és gáztűzhelyek), továbbá a bútorok, a kötöttáruk termelésnövekedése. Az élelmiszeripari termékek közül igen nagymértékben emelkedett többek között a fogyasztói tej, az üdítő ital, a csontos nyershús, a vágott baromfi, az étolaj és a sör termelése. ra nőtt, kisebb mértékben a tervben, számítottnál. A burgonya vetésterülete 108 000 hektár volt, 2000 hektárral nagyobb az előző évinél. A gabona, főleg a búzatermés — a magasabb termésátlagokból adódóan — tovább emelkedett. Zöldségből 1,9 millió tonna termett, valamiver több. mint 1973-ban, a gyümölcstermés 1,5 millió tonna volt, annyi, mint az előző évben. A kedvezőtlen időjárás az őszi érésű növényeknél károkat okozott. A mezőgazdasági dolgozók helytállása és a társadalmi összefogás csökkentette a veszteségeket. A szőlőtermés meny- nyisége kisebb, minősége rosszabb volt az 1973. évinél. A cukorrépa mennyisége növekedett, cukortartalma azonban kevesebb volt az előző évinél Néhány főbb mezőgazdasági termék termésmennyisége és termésátlaga termésmennyiség, millió tonna termésátlag q/hektár 1973 1974 1973 1974 búza 4.5 5,0 34,8 37,5 kukorica 5,9 0,2 40,5 42,5 cukorrépa 2,8 3,6 297,9 362,3 burgonya 1,2 1,4 109,4 125,9 szőlő 1,0 0,7 46,8 31,6 A főbb növények terméskai több az előző év véginél. Néhány fontos iparcikk termelése Ipar A szocialista ipar termelése — az előirányzott 5,5—6,0 százalékkal szemben — 8,2 százalékkal nőtt. Az állami ipar 8,1 százalékos és a szövetkezeti ipar 9,5 százalékos termelésnövekedése is meghaladta az előirányzatot. A vidék részesedése az ipart termelésből 1974-ben tovább nőtt. Az ipar értékesítése 8,7 százalékkal volt főbb, mint 1973- ban. Ez jelentős részben a fogyasztási és beruházási szükségletek emelkedésével, valamint az élénk külföldi keresettel függött össze. Az 1974. évi termelés mennyisége Az 1974. év az 1973. év százalékában villamos energia, milliárd kwó 18,9 107,4 szén, millió tonna 25,8 96,2 kőolaj, millió tonna 2,0 100,4 földgáz, milliárd köbméter 5,1 105,8 benzin, millió tonna fűtőolaj, millió tonna 1,3 105,6 3,0 104,4 gázolaj, millió tonna 3,1 110,7 acél, millió tonna 3,5 104,0 hengerelt acél, millió tonna 2,4 101.9 bauxit, millió tonna 2,8 105,8 timföld, ezer tonna alumínium félgyártmány, ezer 693,0 105,8 tonna 135,4 120,6 tégla, millió db 1826,5 88,6 cement, millió tonna húzott síküveg, millió négyzet3,4 100,9 méter 9,9 124,8 kénsav, ezer tonna műtrágya, hatóanyagban, ezer 657,4 101,5 tonna 589,7 99,3 műanyagok, ezer tonna szintetikus alapú vegyi szálak, ezer 115,6 103,4 tonna 11,5 120,6 vasúti személykocsi, db 265 138,0 autóbusz, db 9039 116,2 tehergépkocsi, db 2636 93,3 mennyisége kielégíti a hazai szükségleteket, egyesekből, pl. búzából exportra is jutott. A cukorrépatermésből a belföldi cukorszükséglet nem elégíthető ki teljesen. Az állattenyésztés termelése a tervezettnél nagyobb mértékben, 8 százalékkal nőtt. A sertésállomány az év végén 8,3 millió darab volt, 3,5 százalékFolytatódott a szarvasmarhatenyésztési program végrehajtása, a tej- és húsirányú szakosodás. A szarvasmarha-állomány az év végén 2,0 millió darab, a tehénállomány 797 ezer darab volt. Az egy évvel korábbihoz képest a szarvasmarha-állomány 4,5 százalékkal, a tehénállomány 1,4 százalékkal nőtt. A fontosabb állati termékek termelése A termelés Az 1974. év mennyisége az 1973. év százalékában 1973 1974 tejtermelés, millió liter 1898 2030 107 tojástermelés, millió darab 3285 3400 104 vágóállat-termelés, 1000 t 1549 /783 115 A mezőgazdaságban a munka termelékenysége a termelésnél nagyobb ütemben emelkedett. Az aktív tsz-tagok száma egy év alatt 3 százalékkal csökkent, a tsz-alkalmazottak száma lényegében nem változott. Az állami gazdaságokban a foglalkoztatottak száma 1,6 százalékkal kevesebb volt, mint 1973-ban. A traktorállomány nagyobb teljesítményű gépek üzembeállításával korszerűsödött, az év vé ;ln a kapacitás 3,4 millió lóerő volt, 1,5 százalékkal több az egy évvel azelőttinél. Emelkedett és összetételében javult a szállítóeszközök állománya is. Az év folyamán a mezőgazdasági üzemek számos munkagépet vásároltak, többek között 1800 arató-cséplőgépet, ugyanannyi kukoricabetakarító gépet, 540 cukorré- pa-betakarító gépet, 9173 pótkocsit. A mezőgazdasági munkák gépesítésének feltételei kedvezőbbek voltak, mint 1973-ban. A gépek egy részének jobb kihasználását azonban akadályozta a rendkívül csapadékos őszi időjárás. A műtrágyafelhasználás 12 százalékkal nőtt és így egy hektár szántó-, kert-, szőlő-, gyümölcsös területre — hatóanyagban — 245 kg műtrágya jutott. Tovább terjedtek a magasabb technológiájú, hatékony, iparszerű termelési rendszerek. Nőtt az erdőgazdálkodás termelése is. Az év folyamán 25 000 hektár területet erdősítettek. Az erdőterület 1 536 000 hektár volt, az ország területének 17 százaléka, 1974-ben 3,7 millió köbméter fát termeltek ki, csaknem azonos mennyiséget, mint az előző évben. A közüzemű vízművek mintegy 620 millió köbméter vizet termeltek, a növekedés az előző évhez képest 6 százalék. A növekedést a vízművek kapacitásbővülése, új vízművek üzembe helyezése tette lehetővé. Az öntözött terület az N előző évivel lényegében azonos, 308 ezer hektár volt. Folytatódott az árvízvédelmi vonalak korszerűsítése és a vízszennyeződés megakadályozása. Szállítás — hírközlés A népgazdaság gyors ütemű fejlődése, az élénk külkereskedelmi tevékenység, a tranzitforgalom növekedése, valamint az őszi csúcsforgalom lebonyolítása, amit, nehezített a kedvezőtlen időjárás, nagy feladatokat rótt a közlekedési vállalatokra. A szállítási igényeket a csúcsidőszakban különleges intézkedések révén, többek között más vállalatok, intézmények járműveinek igénybevételével elégítették ki. A szállításban tovább nőtt a közúti közlekedés és a cső- vezetékes szállítás aránya. A szállított áruk súlya 7 százalékkal több volt, mint az előző évben, vasúton 6 százalékkal, tehergépkocsikon 8 százalékkal szállítottak több árut. A távolsági személy- szállításban 3 százalékkal több utast szállítottak, ezen belül a vasúton utazók száma 2 százalékkal kevesebb, az autóbuszon utazóké 7 százalékkal, a repülőgépen utazóké 27 százalékkal több volt, mint 1973-ban. A vasúti közlekedésben a Szajol—Lökösháza közötti 113 km hosszú vonalat villamosították. Ezzel a villamosított vonalak hossza 1123 km-re nőtt, ami az össz- hálózat 14 százaléka. A vasút terven felül új Dieselmozdonyokat és teherkocsikat szerzett be. A villamos és Diesel-vontatás aránya az 1973. évi 83 százalékról 86 százalékra emelkedett. Folytatódott a (pálya- és állomás- biztositás korszerűsítése. Az autóbuszhálózatba újabb helységeket kapcsoltak be és így a települések csaknem 99 százalékába lehet autóbusszal utazni. Az év folyamán mintegy 1000 új, korszerű autóbuszt állítottak forgalomba, az előző évinél és a tervezettnél is többet. Nőtt és korszerűsödött az ország tehergépkocsi-állománya. A személygépkocsik száma 82 000 darabbal emelkedett és az év végén elérte a 491 000 darabot. Ebből 462 000 a lakosság tulajdonában volt. Folytatódott az M 1, M 3 és M 7-es autópályák építése. - Befejeződött a 4. számú főútvonal Szolnokon átvezető szakaszának korszerűsítése. Elkészült a 11. számú út budapesti bevezető szakaszának egy része. Átadták a drávaszábolcsi és az algyői közúti hidat, Budapesten az Öcsai úti közúti felüljárót és a Deák téri gyalogos aluljárót. A tervezett ütemben folytatódott Budapesten a metró észak—déli vonalának építése. (Folytatás a 4. oldalon.) /