Pest Megyi Hírlap, 1975. február (19. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-04 / 29. szám
1975. FEBRUAR 4., KEDD 3 zzMlap Több szem többet lát Megvalósítják a fiatalok es a munkások javaslatait a Mechanikai Művekben Mint már beszámoltunk róla, a tervek szerint a Mechanikai Művek kollektívája az idén 1 milliárd forintnál nagyobb értékű terméket fog gyártani. Ehhez módosítják a meglevő gyártmányszerkezetet, javítják a munka hatékonyságát, fokozzák berendezéseik kapacitásának kihasználását és megragadják a takarékoskodás különböző lehetőségeit. Mindezt úgy készítik elő, a „több szem többet lát” elve alapján, hogy muvikások- ból álló tanácsot hoztak létre, amely a legfontosabb gyártmány összetételi beruházási vagy más hasonló döntések előtt a kérdéseket megvitatja a vezérigazgatóval. Együtt a vezetőkkel Tavaly tavasszal megalakult t,z ifjúsági tanács, amely azóta számtalan ötletével pénzben talán ki nem fejezhető, a nyereségben azonban mégis benne rejlő eredményhez juttatta a vállalatot. Mint Kecskés Sándor fejlesztő mérnök, az ifjúsági tanács tagja elmondta, többnyire előre elkészített munkaterv alapján dolgoznak. A vezérigazgató azonban soron kívül is összehívhatja konzultációra a fiatalokat. Egy-egy téma megvitatása előtt az illetékes főosztály- vezető bevezeti a fiatalokat az adott téma rejtelmeibe, feltárja előttük az esetleges buktatókat s elmondja, milyen kérdésekben várnak ötleteket. Az elmúlt nyolc hónap során (,terítékre került'! a Dolgozz hibátlanul munkarendszer, a vállalat piaci helyzete, a gyártmányszerkezet módosításának kérdése és így tovább. Még a bérezési problémák megoldásában is részt vehetnek. Legutóbb például egy hét alatt intézte el az ifjúsági tanács, hogy az egyik üzemben az azonos színvonalú munkáért a fiatal szakmunkás is akkora bért kapjon, mint az idősebb, illetve csak minimális legyen az eltérés. Kollektív vezetés Másik igen fontos javaslatunk, hogy a légtisztító-szere- [ I lő üzem legyen a „fiatalok üzeme” azaz létesítsenek ru- j galmas, a dolgozók ötleteit mérlegelő, és közülük a jókat i azonnal alkalmazó vezetést. Annak idején az üzemet ifjúsági brigád tervezte, néhány kivétellel csupa fiatal dolgozik benne, .és most a KISZ védnöksége alatt kollektív vezetést szeretnének megvalósítani. Igen érdekes volit a novemberi tanácskozás: ezúttal a vállalat vezetői a veszteség- források feltárásához kértek segítséget az ifjúsági tanácstól. A fiatalok mintegy száz javaslatot tettek a takarékosság különböző formáira. Az ifjúsági tanácsban szerszámkészítő és mérnök, tekercselő és közgazdász, a munka tervezésétől a késztermék ellenőrzéséig szinite valamennyi munkakör képviselői részt A KGM és a1 vasasszakszervezet vezetői dr. Horgos Gyula miniszter és Méhes Lajos főtitkár vezetésével hétfőn megvitatták az idei terv teljesítésével, a kongresszusi és felszabadulási munkaverseny segítségével összefüggő minisztériumi és szakszervezeti feladatokat. A komplex vízminőség-szabályozási rendszerek nemzetközi tapasztalatairól, a korszerű szabályozás különböző modelljeinek megtervezéséről és alkalmazásáról kezdődött hétfőn ötnapos nemzetközi szimpozion a Gellért szállóban. A tanácskozáson 14 ország szakértői, továbbá 7 Dr. Horgos Gyula azokról a miniszteri intézkedésekről is tájékoztatta a szakszervezet vezetőit, amelyek alapján a tárcához tartozó vállalatok felülvizsgálják idei termelési és értékesítési programjukat, s kidolgozzák energia- és anyagtakarékossági intézkedési tervüket. nemzetközi szervezet képviselői vesznek részt. A szakértői találkozón 15 külföldi és hazai szakember tart előadást a különböző európai és amerikai folyók vízgyűjtőjében végzett vízminőség-vizsgálatok legjobb módszereinek eredményeiről, s a vízminőség-szabályozás legcélszerűbb lehetőségéről. Terv és munkaverseny A KGM és a vasasszakszervezet vezetőinek megbeszélése üemzefközi vízminőség-szabályozási szimpozion a második világháború utol- mindkét nép egyre nagyobb só esztendejében bontakozott tisztelettel és szeretettel ápol- ki és amelynek emlékeit ja. A MÓKÁN A borsodi iparvidék — a főváros után — a háború alatt kibontakozott antifasiszta harc egyik legjelentősebb területe. Miskolc, Diósgyőr, Ózd nem csupán ipari, hanem hadiipari üzemek centruma. Az iparvidék jól szervezett, forradalmi tradíciókkal vértezett munkásgárdával rendelkezett. Ez a körülmény már a háború közepén erőteljesen éreztette hatását. 1942. végén, 43 elején a hadiüzemek között elsőként innét érkeznek bérmozgalmakról hírek. 1943. májusában bérkövetelő munkástüntetésre, majd szeptemberben különbékét sürgető nagy megmozdulásra kerül sor. A belügyi szerveknek állandóan fokozódó gondot okozott e terület dolgozóinak növekvő háborúellenes megnyilvánulása. A nagy hadiüzemekben dolgozó szociáldemokrata és kommunista munkások közösen szervezik az ellenállást. A Diósgyőri Vasgyárban dolgozó kommunista Berbai Ferenc, Fekete Mihály, Urban- csok Mihály, a baloldali szociáldemokrata titkár Rónai Sándor, a szakszervezeti vezető Oszip István állnak a mindjobban terebélyesedő antifasiszta ellenállás élén. A munkásság politikai hangulata is mind kedvezőbb feltételeket teremt a háborúellenes küzdelem számára. 1944. nyarán a helyi kommunista csoport munkája, amely eddig a kommunista párt központi irányítását jórészt nélkülözte, a fővárosból is támogatást kap. így az 1944. szeptember 21-én megszervezett újabb béketüntetés mögött már a szervezett irányítás is kimutatható. A munkásság megmozdulása inspirá- lólag hat a helyi nem munkáslakosságra, sőt, a munkaszolgálatos századokra is. Ilyen előzmények után alakult meg 1944 őszén a Magyarországi Kommunisták An- tináci Komitéja — népszerű nyelven a MÓKÁN. A szervezet a fegyveres harc megszervezésére vállalkozott. A nyilas hatalomátvétel után a MÓKÁN felhívással fodult Miskolc és Diósgyőr lakosságához: „Katonák, munkások, polgárok! Csak közös összefogással, erőink közös harcbavetésével vehetjük fel a harcot a nácizmus ellen! A MOKAN-komité az öntudatos magyar katonák, munkások, parasztok és polgárok szabadságharcos szervezete, felvette a küzdelmet a gyűlölt megszállók és népünket halálba kergető nyilasok, a fasiszta gyilkosok és bérenceik, a hazai háborús bűnösök ellen. Minden becsületes magyar férfi és nő csatlakozzon a MÓKÁN-komi téhez, hogy szervezetten vehessük fel a harcot a fasiszta gyilkosok és bérenceik, a hazai háborús bűnösök ellen, és megakadályozzuk városunk kifosztását. Nincs idő a tétovázásra ...” — olvashatjuk az ipar- v:dékszerte terjesztett és a szervezet illegális nyomdájában készült röpiratban. Ebben az időben a MOKAN-nak már több mint 100 tagja volt, befolyása pedig a legtöbb miskolci és diósgyőri gyárrészlegben érvényesült. A munkások akciója nyomán nőtt, erősödött a tiltakozás Szálasi uralma ellen. Amikor pedig a kormány elrendelte a gyárak leszerelését és velük együtt a munkások elszállítását, a MÓKÁN vezetősége ez ellen is fellépett. Kapcsolatot teremtett a gyárak műszaki vezetőivel, katonai parancsnokaival és közösen megakadályozták, illetve késleltették a gyárak leszerelését, a lakosság áttelepítését. A Diósgyőri Vasgyár dolgozói családtagjaikkal együtt a Lyukó-völgyben és a környéki erdőkben kerestek menedéket. Az iparvidéken a lakosságnak az ellenállása olyan méreteket öltött, hogy a német hadseregcsoport vezetője megfelelő karhatalmat követelt az erdőkbe vonult munkások eltávolítására. Jellemző, hogy még a háború után is Hans Frissner náci tábornok memoárjában ,a borsodi iparvidék húszezer munkásának felkeléséről _ ir, amely szerinte — a nácik amúgy is súlyos katonai helyzetét e térségben kataszrofá- lissá tette. 1944 novemberében a MÓKÁN fegyveres csoportjai a vasgyárban, Miskolcon és a környező vidéken rendszeres akciókat hajtottak végre. Megtámadták a német és magyar katonai őrségeket, zavarták az összeköttetést. Akciójuk eredményessége különösen megnőtt akkor, amikor Szabó Lajos nemzetőrökből álló százada is csatlakozott a MOKAN-hoz. November közepén a térségben a németek helyzete egyre tarthatatlanabbá vált Egy elmaradt ifjúsági parlament nyomában Gondok Galgamácsán, a tsz KISZ szervezetében A kivétel erősíti a szabályt, tartja a szólás-mondás, ám ez alól is lehet kivétel... Tavaly a gödöllői járás valamennyi vállalatánál, üzemében, termelőszövetkezetében is megrendezték az ifjúsági parlamenteket, ahol a fiatalok elmondták véleményüket, észrevételeiket munkájukról, munkahelyükről és javaslatokat tettek a közösségi élet javítására, a kedvezőbb munkafeltételek kialakítására. Galgamácsán az összefogás Termelőszövetkezetben — és ez kivétel — nem szervezték meg a fiatalok e fórumát, s ez első hallásra az ifjúság törvénybe foglalt jogainak megsértését jelentheti. Hiszen az ifjúsági törvény végrehajtásáról szóló 1043/1971. (X. 2.) számú kormányhatározat kimondja: „Az ifjúság közéleti , tevékenységének fokozására, valamint a fiatalok tájékoztatása érdekében a munkahelyeken, nevelési és oktatási intézményekben — a KISZ- és az illetékes szakszervezet, szövetkezeti szerv segítségével —, legalább kétévenként „ifjúsági parlamentet” kell tartani.” Galgamácsa tehát kivétel. Ám pusztán a tények megállapítása kevés, mert a mögöttük rejlő okok sok kérdésre adhatnak választ. Sokmindent megmagyarázhatnak. Gazdátlanul Az okok kutatását a legelején kell kezdenünk. Az 1974- es év bizonyára emlékezetes marad a község lakóinak életében. A mezőgazdaság napjainkban végbemenő koncentrációjának itt is szemléletes példáját alkotta a váckisújfalui Petőfi, a rác- egresi Kossuth és a galgamá- csai Hunyadi termelőszövetkezet egyesülése. Amikor a községbe érkeztünk, a termelőszövetkezet fatelepén dolgozó asszonyoktól a tsz új nevét kérdeztük meg. — Hunyadi..., vagyis várjon csak, összefogás — mondták, igazolva: az emberekben még nem vált megszokottá a változás. Az elmúlt év első felében lejátszódó folyamat azonban megsokszorozta a közös gazés komolyan számoltak azzal a veszéllyel, hogy a szovjet csapatok támadásával egyidejűleg a borsodi partizánok hátbatámadják őket. Ezért november 17-én a német véderő falragaszokon jelentette be, hogy a „közös hadviselés érdekében” túszokat szednek és azokat kivég- zik, ha a lakosság továbbra is akadályozza a város védelmét és aiz „ellenséget” segíti. A németek szorongatott helyzetükben nem merték fenyegetéseiket beváltani, s ez a körülmény is növelte a MÓKÁN befolyását. November végén a MÓKÁN a szovjet hadsereg támadásának segítésére elhatározta, hogy feltérképezi a német és magyar tüzérségi állásokat, az azokról készített térképet átjuttatja a szovjet csapatokhoz. Túl katonai jelentőségén, a MÓKÁN vezetői úgy vélték, ezzel megvédhetik a város épületeit a sok kárt okozó, de elkerülhetetlen ágyútűztől. Berta Anna budapesti ifjúmunkáslány .vállalkozott a veszélyes út megtételére, a térkép szovjet csapatokhoz való eljuttatására. A németek rémülten látták, hogy a szovjet tüzérek egymás utóin lőtték ki ágyúikat. A szovjet felszabadító hadművelet során a MÓKÁN egyes csoportjai fegyveresen csatlakoztak a városért folyó harchoz. A MÓKÁN és az általa befolyásolt lakosság jelentős szerepet játszott abban, hogy a németek makacs védekezése ellenére a Vörös Hadsereg nagyobb veszteség nélkül vonulhatott be a városba — olvasható a Miskolc felszabadulása utáni TASZSZ-je- lentésben. (Folytatjuk) daság termelési lehetőségeit, de a dolgozók létszámnövekedése sok személyi problémát is felvetett. Nem volt kivétel ez alól a KISZ-szervezet sem. Galbos Gábor elnökhelyettes mondta el erről: — Az elmúlt év sok változást hozott. Először a gazdasági munkát kellett gördülékennyé tennünk, s mire megoldódtak gondjaink, már az őszi munkák — a betakarítás — előtt álltunk. Ilyen körülmények között nem jutott időnk a fiatalok szervezeti életének beindítására. Bonyolította a helyzetet, hogy nem volt önálló helyiségük s emellett a KlSZ-vezető- ség összetételét illetően is személyi kérdésekkel küszködtünk. Vagyis tavaly májustól novemberig szünetelt a K1SZ- élet. Novemberben alakult meg ugyanis a termelőszövetkezet KISZ-istáinak csúcsvezetősége. A több mint száz fiatalnak — közöttük a KISZ- tagoknak — nem volt gazdájuk, azaz hiányzott, aki tevékenységüket irányította volna. Függönyök egy éjszaka alatt Ám a fiatalok — bár szervezetlenül —, jelen voltak. Munkájuknak, segítőkészségüknek bizonyságát érezhette a termelőszövetkezet és a község, önzetlenül segítettek a cukorrépa betakarításában és elszállításában, társadalmi munkájukból televíziót vásároltak a vácegresi Iskolának, az óvodáknak pedig hintapadoláat készítettek. Munkakedvük egyik jó példája: Amikor átadták az új tsz-irodaházat, az ablakokon nem voltak függönyök. A la- kátosbrigád tagjai azonban vállalták a függönytartók elkészítését. Munkájukat egyetlenegy éjszaka alatt végezték eL A lakatosrészlegben működik a termelőszövetkezet egyetlen szocialista brigádja is. Tavaly alakult meg, s a munkában elért eredményei bizonyítják: a termelékenység fokozásának egyik jó lehetősége a brigádmozgalom, a megfelelő versenyszellem kialakítása. Ezért a termelő- szövetkezet nyolc melléküzemében az idén — április 4A Legfőbb Ügyészség A Legfőbb Ügyészség a jogszabályok törvényes végrehajtásának, a törvénysértések megelőzésének elősegítésére az év első felében számos közérdekű vizsgálatot szervez. A büntetőjogi tevékenység körében egyebek között elemzik, hogy konkrétan milyen okok játszanak szerepet a gépkocsivezetők, illetve a gyalogosok figyelmetlensége miatt bekövetkezett közlekedési baleseteknél. Ezzel ösz- szefüggésben azt is vizsgálják, hogy az ilyen ügyeket a szabálysértési hatóságok és a büntetőbíróságok a jogszabályoknak és a jogpolitikai elveknek megfelelően bírálják-e el. Széles körben vizsgálják a fiatalkorúak ellen lefolytatott, tanácsi hatáskörbe tartozó szabálysértési eljárások törvényességét. A gyermek- és ifjúságvédelmi szakfeladatokat ellátó ügyészek azt is elemzik, hogy milyen a fiatalkorúak aránya a szabály- sértők között és indokolt esetben az illetékes szervek az elkövetőkkel szemben kezdeményeznek-e védő- és óvó- intézkedéseket. ig — megalakulnak a szocialista címre pályázó brigádok. Jobb későn, mint soha Bobály Erzsébet egyetemi hallgatót — aki gyakorlati éveit tölti a szövetkezetnél —, 1973. november 4-én választották a KISZ csúcsvezetőségének titkárává. — A csúcsvezetőség megalakulása után szervezési gondokat kellett megoldanunk — mondta. — Így nem rendeztünk ifjúsági parlamentet sem. A fiatalok azonban szeretnék elmondani véleményüket munkájukról. Ezért, ha megkésve is, az idei év elején pótoljuk mulasztásunkat és az áprilisi beszámoltatásokig megrendezzük a fiatalok e fontos fórumát. Ha késve is, a galgamácsai összefogás Termelőszövetkezetben is szerveznek ifjúsági parlamentet, s ez azt is jelenti, hogy a közös gazdaság sem marad kivétel többé. Ám mindez tanulságul is szolgál. Hiszen azok a fiatalok, akik irányítás nélkül is sokat vállaltak és teljesítettek, vajon milyen eredményekkel dolgozhattak volna céltudatos, helyesen tervező, gondolkodó vezetés mellett? És gyengének tűnnek mindazok érvei, akik okokat keresnek és magyarázkodnak. Mert ahol jut idő a társadalmi munkára — ott jutnia kell időnek, amikor meghallgatják a fiatalok véleményét. Emellett pedig a gazdasági feladatokat is köny- nyebben megoldhatja a termelőszövetkezet vezetősége, ha aktív közösségre támaszkodik. S az őszinte véleménycsere feltétlenül ezt a célt szolgálhatja. Virág* Ferenc Portugál vendégek A Pest megyei Tanács tapasztalatai Az Országos Béketanács portugál vendégei folytatták ismerkedésüket hazánk gazdasági és társadalmi életével. Hétfőn délelőtt dr. Mondok Pál, a Pest megyei Tanács elnöke, az OBT alelnöke tájékoztatást adott a tanácsrendszerről. Hétfőn délután a Hazafias Népfront Országos Tanácsának székházában Sarlós István főtitkár fogadta a delegációt. közérdekű vizsgálatai Jelentős helyet foglal! él a munka tervben annak vizsgálata, hogy a szövetkezetek és az állami vállalatok gazdasági társulásainak alapítása a törvényes követelményeknek megfelelően történt-e, működési szabályzataik, tevékenységük összhangban áll-e a jogszabályok rendelkezéseivel. A fél év során több főügyészség bevonásával vizsgálják a raktári dolgozók leltári felelősségéről szóló rendelkezések végrehajtását az élelmiszeripari — gabonafelvásárló, hús-, konzerv-, tej-, cukor-, szesz-, sör- és dohányipari, borgazdasági és sütőipari — vállalatoknál. Az elemzés célja a többi között annak megállapítása, hogy a társadalmi tulajdon védelmében megtették-e a szükséges intézkedéseket. A polgári jogterületen dolgozó ügyészek elemzik a kisajátítási kártalanítási perek gyakorlatának törvényességét. Elemzik azt is, hogyan érvényesülnek ezekben a perekben a társadalmi és az egyéni érdek összhangjára vonatkozó jogpolitikai elvek. Fiatal szabálysértők Leltári felelősség vesznék. A 23—30 éves fiatalok közül négy a nő. Egy hasznos észrevétel Stier Pálné, az elektrolit kondenzátor-üzemben szerelőként dolgozik. Kolléganői nevében szóvá tette egyik tanácskozáson, hogy a kondenzátor műanyagfedőin a két alumí- niumszog rövidebb a kelleténél, s a hibás alkatrészek kiválogatása fékezi a munka lendületét. A szigetelő gumik mérete sem teljesen azonos, ami nemcsak bosszúságot okoz a szereidében, hanem selejt et is. Mindezt gyakoribb gyártásközi ellenőrzéssel, a tűréshatárok szűkítésével meg lehet ne szüntetni. Stier Pálné javaslatát elfogadták, de az üzemben már szeretnék érezni a javaslat nyomán született intézkedések hatását is. Cz. V.