Pest Megyi Hírlap, 1975. február (19. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-04 / 29. szám

1975. FEBRUÁR 4., KEDD 1ECYEI 'Wát/Jr ttf x/úsiav KÖZÖS FENNTARTÁSBAN DUNAKESZIN Nagyobb léptekkel Középtermetű, negyvenöt éves, csendes, szemüveges férfi. A beszélgetés kezdetén elnézést kér, a ház zsúfolt programjaira hivatkozva, meg arra is, hogy új ember még az igazgatói székben, alig négy hónapja foglalta 'el. A SZOT kulturális osztályáról jött vissza ide, Dunakeszire. Nem kellett neki kétszer mondani: itt született, itt dol­gozott az üzemben az apja, a nagyapja, itt kezdte 6 is a felnőtt életet huszonnyolc esz­tendeje, s itt lakik ma is. Szó­val tekintsem úgy, hogy Du­nakeszi, meg 6, mármint Sző- nyi Lajos; mindig is össze­tartozott. És most magam­ra hagy néhány percre: a február havi programot Vác- ra kell küldeni, a nyomdá­ba; megérkeztek a plakátok az Irodalmi Színpad Ö, Éva, Éva című előadásáról; ez a ház ad majd otthont febru­árban a járási pártértekez­letnek; képzőművészeti kiál­lítás lesz, járási termékbe­mutató, úttörőnap és hosszan sorolja még a közeli napok eseményeit, amelyekre készül­ni kell. Ez a ház nagyon sok munkát ad annak, aki komo­lyan veszi. Épült: 49 éve A falakon mindössze négy, nagyméretű fénykép, barná­ra pácolt fakeretben. Azokat nézegetem. Régen készülhet­tek, sárgásbarnára színezték az évek valamennyit. De nem­csak fakóságuk árulkodik er­ről. Az egyiken éppen ez az épület, a művelődési ház lát­ható. A ház, amelyet ma ki- sebb-nagyobb lakóházak több­szörös gyűrűje takar el az alig száz méterre levő or­szágúiról. A képen: közel, s távolban semmi. Se fa, se ház, se utca, — Mikor készülhetett a kép? ötven éve? — kérde­zem a visszatérő Szőnyi La­jostól. — Jövőre ünnepeljük a ház fennállásának ötvenedik év­fordulóját. — mondja. Ez a kép is ott lesz majd a ter­vezett kiállításon, a másik hárommal együtt. Hadd lás­sák az emberek, mennyit vál­tozott a falu öt évtized alatt. Újabb „gazdák" — Milyen változást hozott az elmúlt esztendő, pontosabban a művelődési ház közös fenn­tartásba vétele? Ha jól tu­dom, három évig folyt a „háborúság”: igen vagy nem. — Igen. A ház az üzem munkásai részére épült. Egé­szen a közös fenntartásig o vasutas-szakszervezet volt a legfőbb patrónusa. Sokat köl­töttek rá. Az itt dolgozó vas­utas munkások érdekében. Az üzem is. Például építettek hozzá egy új épületszárnyat. A fűtést ma is az üzem biz­tosítja. Csoportérdek — kö­zösségi érdek. Ma így fogal­mazunk. Végül is az utóbbi győzött. Ma már mindenki azt mondja: jó, hogy így történt. Régen Dunakeszinek egyet­len nagy üzeme volt, a Jár­műjavító. Ma felsorakozott mellé a Mechanikai Labor, a házgyár, a konzervgyár, a hűtőház, hogy csak a legje­lentősebbeket említsem. A jelentéktelen faluból nagy­község lett. Holnap pedig ta­lán már város. Sok minden megváltozott. A szemlélet is. — Az eredmény? — Korábban három fenn­tartója volt a háznak A vas­utas-szakszervezet, az SZMT és a Járműjavító. Ez évente 250—260 ezer forint támo­gatást jelentett. Tavaly ja­nuártól tizenkét működtető­je lett, a támogatás összege pedig 620 ezer forintra nőtt. Néhány hete pedig újabb két fenntartó jelentkezett, az Alagi Állami Gazdaság és a Posta Kábelüzeme. Ugyanak­kor mindenki megemelte a támogatás összegét, amely az idén már 854 ezer forint. Ez a költségvetésnek már több, mint a hatvan százalékát fe­dezi. — Mit kémek a fenntartók, cserébe az anyagi támogatá­sért? — Mind többet — s ez jó dolog. Így van mihez igazí­tani a munkát. Vegyük pl. az SZMT-t. Az idén már 180 ezer forintot adnak. Cserébe nekünk kell gondoskodnunk a gödi Fészek napok, kultu­rális programjáról. Kérték, hogy rendezzünk pedagó­gus-munkás találkozót. Ad­junk helyet az ifjúmunkások megyei szavalóversenyének s nálunk kívánják megren­dezni a szocialista brigádok megyei vetélkedőjét is. Itt lesz májusban o megyei if­júmunkás-, júniusban pedig az országos ifjúgárdista-ta- lálkozó. Legfőképp a munkásművelődést — A tartalmi munkában történt-e változás? — Legfontosabb tenniva­lónk a munkásművelődés elősegítése. Tavaly hét klub, négy művészeti együttes, hat szakkör és öt tanfolyam mű­ködött. Idén már megalakult a gimnazisták filmklubja. A napokban megkezdi munká­ját a rádiósszakkör. A feb­ruári tervek között szere­pel az újjászervezett ifjú­sági klub megnyitása; ennek tevékenységét a nemrég ava­tott munkásszálló és a szak­munkásképző-intézet fiatal­jaira alapozzuk. Ugyancsak ezek lennének a bázisai á márciusiján alakuló népi- tánccsoportnak, s bízunk ben­ne, hogy a fotószakkömek is. Az eddiginél lényegesen gazdagabb és sokszínűbb programmal szeretnénk ide vonzani a nagyközönség fia­taljait. Ehhez a munkához nagy segítséget ígér az a kez­deményezés, amely a nagy­községi pártbizottságtól in­dult Ennek értelmében az új tanévtől kezdődően mind a gimnáziumban, mind a szakmunkásképző intézetben közművelődési igazgatóhe­lyettest neveznek ki, akinek a legfőbb feladata a műve­lődési központ és az iskolák közötti kapcsolat elmélyítése lesz. Ez az intézkedés a már bevált bagi példa nyomán született. Ott az országban elsőként neveztek ki olyan igazgatóhelyettest, aki egy­úttal a művelődési központ művészeti előadója is. Azon a december végi tanácskozá­son, amelyen a művelődési központ tavalyi munkáját vitattuk meg, szó került ar­ról is, hogy a nagyobb üze­mekben is kineveznének egy- egy függetlenített népműve­lőt, s ez további segítséget jelentene a munkásművelő­dés fokozottabb támogatásá­hoz. Partnerként Az élet nem állt meg a be­szélgetés óráira sem, több­ször megzavarták különböző problémákkal. Bánfalvi Je- nöné, a váci járási pártbi­zottság titkára, aki úton Főt felé, például csak azért jött be néhány percre, hogy meg­hozza azoknak a járási üze­meknek a listáját, amelyek részt vesznek majd a feb­ruár közepén rendezendő ter­mékkiállításon. S ha már itt van, átnézi a művelődési köz­pont februári programját, kérdez és tanácsokat ad. Ami a rövid látogatásból is ki­csendül: a művelődési köz­pont igazgatóját partnernek tekinti mindenki, akinek fel­adata a közművelődés előbb­revitele. S ez az eredményes közművelődési munka egyik záloga. Az egész településé Aztán az évente megrende­zésre kerülő Dunakeszi mű­vészeti napok kerülnek szóba, amelynek az ad különös je- l&ntőséget, hogy a programok zömét nem a művelődési házban, hanem a nagyközség üzemeiben rendezik. — Természetesen az idén is (megrendezzük a művé­szeti napokat, de szeretnénk őket az eddiginél ' hatáso­sabbá, nagyobb tömegekhez szólóvá tenni. Ezért az eddigi gyakorlattól eltérően korábbi időpontban, a gyermeknap és a pedagógusnap közötti héten rendezzük meg. Eddig a programok zöme az irodal­mi színpadok produkcióira épült, amelyeket különböző kiállítások egészítettek ki. Most bekapcsolódik majd a programba a fúvószenekar, az énekkar és megfelelő fel­készülés esetén a néptánc- csoport is. Az egyhetes ese­ménysorozat politikai tartal­mát az ifjúmunkás, vala­mint a pedagógus—munkás találkozó határozná meg. A több órás beszélgetés nyomán kirajzolódik: o kö­zös fenntartás megteremtése megújította, gazdagabbá és tartalmasabbá tette a mű­velődési központ egész tevé­kenységét. Ma már nem csu­pán egyetlen üzem munká­sainak második otthona, ha­nem a várossá fejlődés út­ját járó egész településé. A munkásművelődést hatéko­nyan segítő programjai, két könyvtárának harmincötezer kötete közül válogathatnak a Dunakeszin élők, mindenki, aki a szépre, jóra, a nagyobb tudás megszerzésére vágyik. Prukner Pál Kiállítótermekben Gyermekemlékek színekben Évnyitás a Pest megyei Nagy István csoportnál — Olasz művészeti törekvések Boldogan élünk, boldogok vagyunk. Ez a mottója a 11 éves díjnyertes Bakallár Zsolt festményének, de valamennyi gyermekrajznak a XX. kerü­leti óvodák, iskolák közös ki­állításán a PESTERZSÉBETI MÚZEUM­BAN. Hol van már a háború, a sa­nyargató szegénység és szomo­rúság életünkből? önfeledt vidámság és derű tombol a színekben. Visegrádi kirándu­lásról, erdőkről, libegőről, a tízpsrcek já' "iáiról, pipacsos tájakról, a falu csodáiról, friss élményekről számolnak be a rajzok. Figyelemre mél­tó, hogy a gyermeki képzelet­nek fő varázslata marad a megszerzett összkomfortban is a természet ősi ajándéka, aló, a fák. Ez a felnőtt korban is meg­őrzött és szobrászattá növelt játékosság képezi Szöllössy Enikő Labirintus sorozatának alkotóelemét, melynek forma­ötvözete vasúti talpfából, sár­garézből, rozsdás vasból, bronztöredékekből szerveződik gondolati egységgé. Mindez bi­zonnyal hat az ifjúság érzel­meire, hiszen a tárlat jelenleg Rákospalotán, a LILA ISKOLÁBAN időzik. Pest megyében mi is felkutathatnánk azokat a megfelelő előtérrel rendelkező általános és középfokú tanin­tézeteket, amelyekben kiállítá­sokat rendezhetnének a szent­endrei festők, a váci Duna- műhely és a Nagy István cso­port tagjai. Itt jelzem, hogy a dabasi, monori, nagykátai és rácke­vei járás képzőművészeiből szervezett Nagy István-cso- port szombaton tartotta évnyi­tó ülését a Pest megyei Nép­művelési Tanácsadó termében, s elnökének megválasztotta GiuUo Turcato: Bánya (olajkép a Szépművészeti Múzeum tárlatán) Bányász Béla festőművészt, titkárainak pedig Fegyó Bé­lát és Miklosovits Lászlót. Húszezer forintos megyei tá­mogatással az alkotócsoport tagjai részt vesznek a zebegé- nyi szabadiskola nyári kurzu­sán. Elhatározták, hogy házi tárlatokon és előzsürik segít­ségével kiszűrik a gyengébb műveket, s így biztosíthatják mindenki fejlődését, a megfe­lelő mértéket. Minden bizony­nyal sikerül az előrelépés, hi­szen ifj. Pál Mihály személyé­ben biztosított az országos szobrászati értékren d, mely annál is inkább gyümölcsöz- tetni fogja jótékony hatását, mivel ő is Kiss Ernő, Bányász Béla, Miklosovits László és Fegyó Béla mellett az előzsü- ri tagja. A SZÉPMŰVÉSZETI MÚ­ZEUMBAN március 3-ig látható az a nagyszabású tárlat, mely be­számol az olaszországi művé­szeti törekvésekről 1930-tól napjainkig. Palma Bucarelli, a Szöllössy Enikő: sorozatból. A Labirintus-1 TV-FIGYELŐ Szombat, vasárnap: mozi. A televízió programjának leg- labilisabb, legváltozékonyabb része a szombat-vasárnapi műsor. A hétköznapok adásai­nak szerkezete szilárd és ki­alakult. A hétvégeké viszont állandóan változik. Ezért az­tán egyenetlen is: az anyag mozgékonysága óhatatlanul bizonyos színvonalkülönbsé­gekkel jár együtt. Egy időben például elsősorban színházi közvetítésekre épült a hét végi program. Mostanában mozifil­mekre. Attól függően, hogy sugározzák-e az ugyancsak nem nagyon régi szórakoztató blokkot, a Szombat estét, újabban egy vagy két mozifil­met láthatunk szombaton és vasárnap. Mit szólhatunk ezekhez a változásokhoz? Megítélése nyilvánvalóan attól függ, mi­lyen értékű-színvonalú filme­ket választ közvetítésre a té­vé. Van ugyan, létezik egy eszményi programelképzelés is, amely szerint a hétvégek­re, amikor a legtöbben ülnek a képernyő elé, legjobban az önálló, eredeti produkciók ille­nek. Az olyanok, amilyen pél­dául Németh László Szörnye­tegének adaptációja volt. Ez a hétköznapokon látott tévéjá­ték színvonalban messze meg­előzte például a mostani hét­vége filmjeit, sőt azt hiszem, mint „szórakoztató” alkotás sem maradt el tőlük. De hát ez megint csak na­gyon bonyodalmas ügy, ezer és egy dolgot kell itt figye­lembe venni. Önmagában ezért a műsorszerkesztésért se nem bírálhatjuk, se nem di­csérhetjük a televíziót. Egyet­len dolog marad: azt vizsgál­ni, milyenek a látott filmek. A mostaniak, a szombati an­gol — ön, ugye, nem ismer engem — és a vasárnapi fran­cia, a Hamis pénz erősen kö­zepesek. De még elfogadhatók. Bosszankodásra egyik sem adott okot. Hogy azután ezt a műsor­szerkezetet véglegesnek te- kinithetjük-e? Ki tudja? Való­színűleg nem. Egyrészt a hét­végi műsorok állandó labilitá­sa, másrészt amiatt, hogy vé­gül is minden műsorstruktúra előbb-utóbb felújításra szorul. Nyugodtan várhatjuk tehát, mit talál ki ezután a televízió a hétvégekre. Helyreállt a világ rendje. Azoknak a nézőknek jó része, akik vasárnap este a 144 nóta műsora után elégedetten vagy elégedetlenül, továbbdúdolva a slágereket, vagy bosszan­kodva, hogy azért ezek való­jában müyen csacskaságok, elzárták a televíziót, nyilván nem sejtették, milyen nagy horderejű esemény részesei voltak. Akármilyen feltűnőnek és különösnek hangzik is, nem kevesebb történt, mint­hogy a tévé- egyesztendős és vasárnap befejeződött nótaso- razata helyreállította a világ rendjét. Hátravan még ugyan a márciusi gálaest, de ez már nem változtat az összképen. A sarkaiból kizökkent világ újra szilárdan áll a helyén. Mi történt? Tényleg kifor­dult volna sarkaiból a világ? Bizony kifordult. No, nem az egész, nem a nagyvilág, a mindenség, hanem csak az a része, amely a nótákkal, a tánczenével, a slágerekkel áll összefüggésben. Hajdan — er­re, sajnos, már csak az időseb­bek emlékezhetnek —, a tánc- zene, nevének és tényleges funkciójának megfelelően, ar­ra szolgált, hogy lehetővé te­gye egy fontos emberi szük­séglet, a táncolás kielégítését, és hogy bizonyos érzelmes pil­lanatok hangulatát felerősítse. » Később viszont, amikor a beat megjelent a színen, hir­telen és radikálisan megvál­tozott a tánczene funkciója, s olyan területekre tört be, ahol a tradíciók szerint nem volt semmi keresnivalója. Agresz- szív és mohó volt ez asz újfajta tánczene, szinte az egész em­beri életet birtokába akarta Venni. Maga a valamikori funkció, a tánc, már teljesen mellékessé vált, és a sláger — teljesen szokatlanul — „filo­zofálni” kezdett és emberi magatartásformákat akart megváltoztatni, alakítani. Ez az agresszivitás odáig jutott, hogy komoly szociológusok, fi­lozófusok és nem kevésbé ko­moly folyóiratok foglalkoztáit a tánczenévej, gondos figye­lemmel vizsgálva új szándé­kait Teljesen elfeledkezve ar­ról, hogy végül is tánczenéről van szó, „filozófiai összete­vőit”, „eszmerendszerét” vet­ték szemügyre, igen elmélyül­tem. Ráadásul, tekintve, hogy az újmódi sláger átvett bizo­nyos népzenei motívumokat, jó néhányan még azt sem res- tellték, hogy az új tánczenét Bartók és a modern zene más nagy alkotóival é.s alkotásaival hasonlítsák össze. Ez volt az a pillanat, amikor kizökkent sar­kaiból, felfordult a világ: a tánczene, mint művészeti al­kotás akart reprezentálni és funkcionálni. Persze voltak, akik már ak­kor, közben is tiltakoztak. Ezek a hangok azonban abban a légkörben a háttérbe szorul­tak, semmiféle figyelmet nem keltettek. Aztán valami mégis megváltozott. Mintha a tánc­zene művelői és hallgatói be­lefáradtak volna a slágereket kísérő „szellemi izgalmakba”. Üj előadók jelentek meg, akik már — hátat fordítva a koráb­bi agresszivitásnak — szelíden és gátlástalanul képviselték a hagyományt, ha tetszik, a giccset, és szelíden „csókot csenni” hívták partnerüket. A tánczene visszatért az érzel­mes hagyományokhoz, a világ rendje helyreállt. A 144 nóta egyesztendős sorozatának az a legnagyobb jelentősége, hogy ezt a változást szemléletesen és erőteljesen reprezentálta. Azt tehát, hogy a tánczene is­mét arra való, mint régen, az­az táncolni kell rá. Az a kérdés csak, örüljünk-e ennek a változásnak? őszin­tén szólva, nem tudjuk. De ügy tűnik, mintha ez lenne a sláger természetesebb állapo­ta. Ökrös László római galériák főintendánsa arról ír a katalógus előszavá­ban, hogy sem a magyar, sem az olasz művészet nem tarto­zik az európai perifériához, és tárgyilagossággal jegyzi, meg, hogy az itáliai kinetikus stílus alakításában nagy része volta mi Moholy-Nagy Lászlónk te­vékenységének. Itt szükséges megállnunk egy pillanatra. Külföldi katalógusokban több­nyire a magyar képzőművé­szet jelenlegi eredményeit Vá­sárhelyi Győző, Schöffer Mik­lós, Tóth Imre, Moholy-Nagy László személyéhez kötik. Ez szűkítés. A magyar képzőmű­vészet egyetemessége abban rejlik, hogy a realizmus teljes skáláján alkot Medgyessy Fe­renc testiséghez kapcsolódó eszményeitől Kemény Zoltán világhírre jutott anyagkísérle­tezéséig. Így jó. így szabadás tágas a ml művészeti életünk, ahol csak a minőség jelenti az eszmei korrektség mellett az egyetlen előírt szabályt. Az olasz változat is Manzu realizmusának és Alberto Burri informel kötetlenségé­nek tág határai között mozog, de az arányok jobban eltolód­tak a kellően nem ellenőriz­hető képzettársítások irányá­ba. A magyar és olasz mo- dellformai szerkezetében nem a tágasság, hanem az arány­rend tekintetében van alap­vető különbség, a mi javunkra. Mindezt nem udvariatlanság, hanem meggyőződés és az igazság keresése mondatja ve­lünk, hiszen itt az európai mű­vészet jövőjéről van szó. Giot­to, Michelangelo, Rembrandt, Picasso folytatásáról, s ez olyan feladat, amelyről nem lehet eltékozolni sem a tárgyi realizmushoz, sem az elvonat­koztatott formákhoz kapcsolt igazi minőséget, de csak az igazi minőséget, melyet ezen a tárlaton a realista Manzu és az absztrakt Burri képvisel. Losonci Miklós Nagy érdeklődés - meghosszabbították Hazánk felszabadulásának 30. évfordulójára rendezett iparművészeti pályázat kiál­lítását a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában a nagy sikerre való tekintettel meg­hosszabbították. A reprezen­tatív iparművészeti kiállítás, február 20-ig tekinthető meg.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents