Pest Megyi Hírlap, 1975. február (19. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-27 / 49. szám
1975. FEBRUÁR 27., CSÜTÖRTÖK XÁíHrn» Minőségi változások a fejlődésben Gazdaságpolitikánkkal egyetért a szövetkezeti tagság Beszélgetés dr. Bírd Ferenccel, az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkárával A héten lezárul a zárszámadások sorozata a Pest megyei tsz-ekben, s az állami gazdaságokban is megvonták a múlt esztendő mérlegét, több helyütt munkásgyűlésen összegezve az eredményeket. És aligha akadt olyan mezőgazdasági fórum az országban, ahol a tavalyi gazdálkodásról szólva ne a rendkívüli időjárás okozta gondokat, bajokat, az aszályos tavaszt, az őszi vízözönt említették volna elsőként. Ám a legtöbb gazdaságban elhangzott — hozzávetőleg ilyen megfogalmazással — a következő mondat is: Veszteségeink ellenére is kedvező évet zártunk. — S hogy mit jelent ez megyei szinten? — Azt, hogy nagyüzemi gazdaságainkban erősödtek a szocialista vonások, javult a gazdálkodás szervezettsége, színvonala, erőteljesebbé vált a termelés koncentrálódása és szakosodása, az iparszerű termelési technológiák térhódítása — mondja dr. Bí^ó Ferenc, az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkára, akit arra kértünk, hogy a mezőgazdaság tavalyi eredményének tapasztalatairól fejtse ki véleményét. Folytatva a gondolatsort, hozzáteszi: -é Tovább fokozódott az a minőségi változás, ami néhány év óta jellemzője mezőgazdaságunknak. Ennek eredménye, hogy az áldatlan időjárás ellenére egyes ágazatokban tovább nőttek a termésátlagok, s esetenként meghaladták a rekordnak számító 1973. évit is, búzából például hektáronként 33,4 mázsáról 36,2 mázsára, cukorrépából 252 mázsáról 310 mázsára nőttek. Az iparszerű termelési technológiákat alkalmazó gazdaságokban még dinamikusabb fejlődés tapasztalható. — Néhány hete a megyei tér- melőszövetkezeti elnökök számára rendezett továbbképzésen jegyeztük föl, hogy az idén zárt rendszerek keretében termelik a kukorica 50, a cukorrépa 60, a burgonya és a paradicsom 40, illetve 30 százalékát. Számos gazdaság csatlakozott a Gödöllői Tangazdaság új búza- és borsótermesztési rendszeréhez. Hallhattunk a gyökérzöldség és a hagyma iparszerű termesztésének törekvéseiről. Az iparszerű termesztés feltételeit azonban a gazdaságokon belül is meg kell teremteni. Milyen követelményeket állít ez a valamely rendszerhez csatlakozni kívánók elé? — A termelési rendszerek alkalmazása, nemcsak egyszerűen gépesítési program, hanem az alapos felkészülés, a gazdálkodás optimális feltételeinek megteremtését igényli. A kedvező természeti adottságok mellett a biológiai, a kémiai, a technikai és emberi tényezők alapos összehangolása szükséges, ami együttjár a szakmai színvonal emelésével, az üzemszervezés fejlesztésével, mi több, az üzemi közgondolkodás megváltozásával magyarán a fegyelmezettség erősödésévéi. — A termelési rendszerek gépcsoportjai és üzemi eljárásai hatékonyan csakis a gépek teljesítményéhez mért nagyságú, azaz sok ezer hektáros gazdaságokban alkalmazhatók. Föltehetően a gazdálkodás színvonalának emelkedése által ösztönözve tágul közös gazdaságaink határa ...-- Valóban, a korszerű technika, az iparszerű termelési rendszerek alkalmazása szükségszerűen gyorsította a termelés területi koncentrációját és szakosodását. A megyében tavaly 140 gazdaság zárta az évet, az idén, az egyesüléseket követően 120 gazdálkodik ugyanazon a területen. Tszeink átlagos nagysága az utóbbi években másfélszeresére nőtt, 2500 hektár gazdaságonként. — Nyilván laikus a kérdés: hol a határa elmek a folyamatnak, mekkora az optimális területnagyság? Van-e ilyen egyáltalán? — Véleményem szerint a mezőgazdaság szocialista átszervezése idején az akkori pár száz holdas üzemek voltak az optimálisak. Ahogy a technika fejlődik, úgy változik a kívánatos területnagyság mértéke is. Napjainkban a 3 ezer hektár körüli az elfogadható, de csakis átlagosan. Figyelembe véve a termelés- szerkezetet, a vezetők fölkészültségét, a technikai adottságokat, lehet az ezer hektáros gazdaság nagysága is optimális. Másutt nyolcezer hektár szükséges ahhoz, hogy kibontakozzék a szellemi fölkészültség, a szakemberek alkotóereje — hiszen minden esetben ez az alapvető —, hogy a legjobb eredménnyel használják ki a rendelkezésükre álló technikát, eszközöket, ideértve a gépet, a műtrágyát, a vegyszert, sőt a pénzforrásokat is. E kérdésről szólva el kell mondanom, hogy a szövetkezeti egyesülések politikai előkészítésében — a járási, városi pártbizottságok, tsz-pár’t- szervezetek, a területi szövetségek és a tanácsok közreműködésének eredményeként — az alapos megfontoltság, tervezettség, és nagyfokú tudatosság érvényesül. Gazdaság- politikai céljaink ily módon találkoztak a szövetkezeti tagság helyeslésével, amit a titkos szavazások során egyértelműen kifejeztek. Ahol a politikai előkészítő munka nem volt kielégítő, s a tagság nem ismerhette meg az ügy lényegét, előnyeit, vagy a vezetés szubjektív föltételeit nem oldották meg időben, ott átmenetileg meghiúsul az egyesülés. ■— Számíthatunk tehát a kö- zeljövőben újabb gazdaságok egyesülésére? — Év közben újabb egyesülést kimondani, megvalósítani nem lenne célszerű. Ahol a feltételek megértek erre, ott 1976. január elsejétől esedékes a téma. Mintegy 15—20 tsz egyesülésére számítunk, ezekben a gazdaságokban már az őszi munkák előkészítésekor időszerű a közös tervek elkészítése. S még valami: nagyon fontos, hogy azokban a termelőszövetkezetekben is összehangolják a fejlesztést, ahol az egyesülés föltételei két-három év múlva érnek be, jászén egy-egy beruházás nem két- három, hanem 20—30 évre meghatározza a gazdálkodás hatékonyságát. Sajnos előfordult olyan durva baklövés is, hogy egy községen belül gazdálkodó tsz-ek különböző termelési rendszerekhez csatlakoztak. — Az előttünk álló gazdasági évre térve: melyek azok a teendők, amelyekről föltétlenül beszélni kell a termelőszövetkezetek közelgő tervtárgyalő közgazdasági szabályozók mellett helyes az állami irányítás módszereivel is segíteni a cukorrépa-, a zöldség- és a tejtermelés növelését. — Több szakember, termelőszövetkezeti vezető vetette fel a kérdést: több búzát vetettünk az ősszel, nagyobb területen termesztünk cukorrépát, zöldséget, napraforgót, a kukoricára, amely igencsak exportképes áru, változatlanul szükség van, mégis mely növénykultúránk területéből csípjünk le egy darabot? ■ / A parlag rovására kell megtermelnünk, amire szükség van, hiszen évről évre 15—20 ezer hektár szántó marad műveletlenül csak Pest megyében. Visszaszorítható a csala- mádé, a silókukorica területe, van miből pótolni: a megyében évente félmillió tonna takarmányként hasznosítható melléktermék, például kukoricaszár, fű megy veszendőbe... A takarékosság fontos szerepet játszik a belső tartalékok feltárásában, persze nem látszateredményekre, hanem tényleges cselekvésre van szükség minden téren. Ahol arra lehetőség van, nagyobb arányban kell hasznosítani a természetes energiaforrásokat, így a nap és a termálvizek hőenergiáját. Mindenképpen nagyobb gondot kell fordítani például a robbanómotorok fajlagos fogyasztásának csökkentésére, az üresjáratok szűkítésére, a selejt csökkentésére, a tervszerű anyagfelhasználásra — Mi az a program, amelyet a nagyüzemi gazdaságok valamennyi vezetőjének tervbe kell vennie, amikor idei elgondolásaival a földek munkásai, a termelőszövetkezeti tagok elé áll? — Röviden: egységes cselekvés szükséges, hogy a gazdaságszervező munkában megfelelőbben érvényesüljenek a népgazdaság érdekei, a vezetői szemléletben, magatartásban erősödjenek a szocialista erkölcs követelményei, hogy gyarapodásukra tovább folyjon és széles körűen bontakozzék ki a kongresszusi és felszabadulási munkaverseny — hangsúlyozta befejezésül dr. Bíró Ferenc. A. Z. Szerdán Moharos József elnökhelyettes vezetésével ülést tartott a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöksége. Megvitatták a termelőszövetkezeti részesedési, szociális-kulturális, fejlesztési és egyéb rendeltetésű alapok képzésének és felhasználásának több éves tapasztalatait. Megállapították, hogy a tsz-ek dinamikus és kiegyensúlyozott fejlődése nagy mértékben függ a különböző alapok helyes, rendeltetésszerű képzésétől és felhasználásától. Az adatok azt bizonyítják. hogy a közös gazdaságok többsége ésszerűen választotta meg a fogyasztás és a felhalmozás arányát, ez a nép- gazdasági tervek . előirányzatával összhangban van — 72 —75 százalékos arányú — és ez arra utal, hogy a tsz-ek többsége ésszerűen használja ki az „önszabályozás” lehetőségét. A részesedési alap nagyságát általában a helyi adottságokkal összhangban határozzák meg az üzemek, és a képződő jövedelem fel- használásának egyre következetesebben alkalmazzák a szocialista elosztás elveit. Egyes szövetkezetek között azonban — a munkadíjak színvonalában még jelentős, helyenként túlzott mértékű különbségek mutatkoznak. A szociális alapra 1974-ben a bruttó jövedelem 1,5 százalékát, 421 millió forintot használtak fel. Ennek több mint felét a nyugdíjasok segítésére fordították. Megállapította az elnökség, hogy a szociális ellátottság alacsonyabb színvonalát sok gazdaság magasabb munkadijaklcal igyekszik ellensúlyozni, egyes helyeken viszont' azért nem jut elegendő anyagi eszköz szociális célra, mert alacsony a gazdaság jövedelme. A tsz-ek egyre többet utalnak át a kulturális alapba. Ez rendjén való, s az is örvendetes, hogy az alapot a legtöbb helyen a célnak megfelelően használják fel, de még mindig megesik, hogy a kulturális kiadásokra félretett összegekből egyéb kiadásokat fedeznek. Jó jel, hogy egyre több tsz, a községek tanácsi szerveivel közösen, részben együttes költségválla- lással fejleszti a település kulturális és sportéletét. Az MNOT felhívása A Magyar Nők Országos Tanácsa hazánk felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából megtisztelő kötelességének tartja a nuigyar nömoz- galom történetének megírását a felszabadulástól napjainkig. Ez alkalomból felhívással fordulunk mindazokhoz, akik a felszabadulástól kezdve részt vettek a nőmozgalomban és közreműködésüket kérjük. Felhívjuk mindazokat a községi, járási, városi, Budapest kerületi volt MNDSZ-vezetőket és tagokat, hogy írják meg visszaemlékezésüket tevékenységükről. Az írásos visszaemlékezést a meglevő dokumentumokkal együtt küldjék meg a Magyar Nők Országos Tanácsa székházába. Cím: 1391 Budapest, Népköz- társaság útja 124. Várjuk értékes személyes visszaemlékezéseiket, amelyek segítik a nőmozgalom történelmi értékelését, annak korhű bemutatását. Takarékosság az építőiparban A különböző épületek és építmények használatának, üzemeltetésének energiaigénye a népgazdaság összes energiafelhasználásának 25— 27 százaléka. A felhasználás csökkentésében nagyon sokat tehet az építőipar az épületek megfelelő telepítésével, műszaki tervezésével, korszerű anyagok, szerkezetek biztosításával. E^ért jelentős az építőipar hatékonyságnövelési, anyag- és energiatakarékossági kutatás- fejlesztési programja, amelynek tervezetét, javaslatait szerdán vitatta meg az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium műszaki fejlesztési tanácsa. A program szerint továbbra is nagy gondot fordítanak az építés iparosítására, amely jelentősen gyorsítja a beruházások építését, s a gépesítés alapján csökkenti a munkaerőgondokat. A fejlesztési feladatok jelentős része irányzott elő épületfűtési, tüzeléstechnikai, épületszigetelési vizsgálatokat, kutatásokat. A legtöbb tsz ésszerűen választotta meg a felhalmozás és fogyasztás arányát — állapította meg a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöksége atti indítások több mint 5 tonna fűtőolaj-többletfelhasználással jártak. FOLYAMATOSAIN felmérjük, hogy milyen pénzügyi, külkereskedelmi és belföldi ellátási problémákat pkoz a gazdaságtalan termékek gyártásának megszüntetése. Fokozottan kívánunk támaszkodni a szocialista integráció nyújtotta lehetőségekre. Ugyanis mind a jelenlegi, mind a tervezett szocialista piaci árak sokszor kedvezőbbek, mint a saját termelői áraink. Az idén például több mint 200 ezer négyzetméter orvosi röntgenfilmet vásárolunk az NDK-tól és helyette mi a gazdaságosabb amatőr filmet és más termékeket gyártjuk. AZ INTÉZKEDÉSI TERVBEN azokat a szervezési feladatokat tekintjük elsőrendűnek, amelyek a takarékosságot és a gazdálkodás hatékonyságát szolgálják. Tavaly például a munkaerő-gazdálkodás vizsgálatánál kiderült, hogy magas az alkalmazotti létszám, ezért már akkor e kategóriában zárlatot rendeltünk el, mely azóta is tart. December végére készült el a munkaerőfelhasználás analízise, amelynek nyomán pályázati felhívást is kibocsátottunk. Tízezer forinttal jutalmazzuk azt a jeligés dolgozatot, amely a leghasználhatóbban rögzíti a létszámhelyzetet, a munkaátcsoportosítások lehetőségeit és ami döntő, a különböző kategóriákban dolgozók leterheltségét. Tavaly a 10,1 százalékos termelésnövekedést, teljes egészében a termelékenység növelésével értünk el. A vállalat dolgozóinak csaknem egytizede vette igénybe a gyermekgondozási segélyt. Ehhez hozzáadva a tavalyi 45 fős létszám-megtakarítást, érzékelhető, hogy fegyelmezettebb, szervezettebb és oda- adóbb munkával fokozható a termelékenység, eredimé- nj*esebb a gazdálkodás. AZ EDDIGIEKBEN említett intézkedések jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy emelkedett a vállalat tőkésexportja: 3,5 millió dollárról közel 5,2 millió dollárra. S tavaly sikerült nagymértékben ellensúlyozni a vegyipart súlyosan érintő világpiaci áremelkedések hatásait. A decemberi határozat nyomán készült vállalati intézkedési terv végrehajtásával még tovább javulnak lehetőségeink, hatékonyabbá válik a gazdálkodás. Lenyó László a váci Forte gyár igazgatója ennek a tervnek, hogy az eddig eredményesen érvényesülő munka- és üzemszervezési törekvések nem különállóak, hanem komplex intézkedéseink szerves részeként szerepelnek benne. ' Az intézkedési terv fő fejezetei a következők: A GYÁRTÁS és a gyártmányok korszerűsítésével párhuzamosan 2—2,5 százalékos fajlagos anyagmegtakarítást tűztünk ki célul. A korábbi tőkés relációból származó anyagokat fokozatosan szocialista országokból szerezzük be. Tavaly — az addig főleg NSZK eredetű — nyerspapír 10 százaléka már az NDK-ból származott, és ezt az arányt az idén legalább 30 százalékra szeretnénk növelni. A melléktermék- és hulla- dékanyagok komplex hasznosítása is tovább folytatódik. A kórházakkal együttműködve begyújtjuk az elhasznált és archivált orvosi röntgenfilme- ket az ország egész területéről és ezekből évenként mintegy 2—5 tonnányi ezüstöt tudunk visszanyerni, 7—9 millió forint értékben. A hulladékanyagok feldolgozása tapasztalatok szerint elsősorban a termelő szférában valósítható meg, részben technológiai, részben szervezeti okok miatt. Az ilyenfajta értékmentés népgazdasági szinten olyan kincsesbánya, amely ma felmérhetetlen gazdagságú. Sajnos, a MÉH-vállalatok csekély lehetőségein, a feldolgozási technológiák avuíitségán a továbbiakban sürgősen változtatni kellene. Addig is, amíg ez népgazdasági szinten nem megoldott, a nemes cellulóz értékesítését, a hulladékokból visszanyerhető nemesfémek kioldását magunknak kell megvalósítanunk. Ez más területen, más gazdálkodó szervek számára követendő, még akkor is, ha fejlesztési alapot köt le, vagy bankhitelt igényel. A FAJLAGOS energiafelhasználás csökkentése, a hulladékenergia fokozott hasznosítása továbbra is döntő. Tavaly az energiaosztályunk dolgozói felajánlották: megszervezik az „energia-őrjáratot”, amely azóta is sikeresen működik. A korábban említett energiamegtakarításon kívül a fajlagos energiafelhasználásunk 14,1 százalékkal csökkent, de még további tartalékaink is vannak. Nagyon fontos a jövőben, hogy az üzemellátást és újraindítást munkaszervezési szempontból is körültekintőbben kezeljük, hiszen például az év végi ünnepek miMANAPSÄG, úgy érzem, egyetlen gazdasági vezető sem „panaszkodhat”, hogy kevés a feladat. A külgazdasági tényezők, különösen a tőkés- világot megrázó infláció hatását megérzi az egész gazdasági élet, de különösen egy olyan exportérzékeny vállalat, mint a FORTE, ahol 3—4 millió dollár értékű, tőkés importanyagot dogozunk fed. Ebből elégítjük ki az 5,5 millió dollár körüli tőkés- 3,5 millió rubel értékű szocialista exportot és természetesen a belföldi fogyasztókat. A tőkés- i mportan yagarak robbanás- szerű emelkedése —a korábbi több éves folyamat tetőzéseként — 1973 őszén következett be. Ennek alapján érthető, hogy vállalatunk már e folyamat kezdetétől az ésszerűbb, takarékosabb gazdálkodás lehetőségeit kutatta. Munka- és üzemszervezési tervünket, egész prémiumrendszerünket az an yagmegtakarításra, a belső szervezet továbbfejlesztésére, a termelési mechanizmusok korszerűsítésiére használtuk fel. KONGRESSZUSI és felszabadulási versenyünk is erre a koncepcióra épült. Ennek során döntően nyersanyagmegtakarítással 23,2 millió forintos költségcsökkentést értünk el. Tőkés importot feleslegessé tevő felajánlásunk 368 ezer dollár összegben realizálódott. A f edajánlott félmillió dolláros export-túl- teljesítéssed szemben 1,3 millió dollárt sikerült teljesíteni s több mint 300 ezer forint értékű energiát takarítottunk meg. A kongresszusi felajánlásaikat a vállalat dolgozói, szocialista brigádjai tehát becsülettel teljesítették. Ezek utár érthető, hogy az MSZMP KE 1974. december 5-i határozata vállalatunknál nem azt jelentette, hogy áit kell állnunk takarékosabb, racionálisabb gazdálkodásra, hanem — a határozatnak megfelelően — eddigi elképzeléseinket, terveinket kellett tovább fejleszteni, A nehézipari miniszter még januárban utasította a vállalat vezetőit komplex intézkedési terv kidolgozására. Elképzelésünk vázlatát átadtuk szocialista brigádjainknak és a KlSZ-alapszervezeteinknek hogy a szocialista brigádértekezletre gyűjtsék össze elgondolásaikat, javaslataikat. A2 intézkedési terv az éves tervünk része és dolgozóink minden hasznos javaslatot is tartalmazza. Külön érdekessége Válíalatvezétők fóruma 0 Az átgondoltság kifizetődik . közgyűlésein? — A gazdálkodás fő tendenciái várhatóan 1975-ben továbbra is érvényesülnek. A tőkés világválság következményei miatt azonban nagymértékben romlott az eredményeinket is befolyásoló köz- gazdasági háttér, a külkereskedelmi cserearány. A káros hatások mérséklésére a mezőgazdaságban is számos intézkedést kell tenni. Nagyüzemi gazdaságainknak nagyobb következetességgel kell munkálkodniuk a természeti és gazdasági adottságokhoz jobban igazodó termelési szerkezet megteremtésén, a gazdálkodás hatékonyságának fokozását. Nagyobb gondot kell fordítani a népgazdasági szempontból rendkívül fontos termékek megtermelésére. Az érvényes