Pest Megyi Hírlap, 1975. február (19. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-20 / 43. szám

/ xMnatf 1975. FEBRUÁR 20., CSÜTÖRTÖK Ki tud többet a Szovjetunióról? Az éltető víztől a műemlékvédelemig A KISZ Központi Bizottsá­ga, az Oktatásügyi Miniszté­rium, a Munkaügyi Miniszté­rium és a Szovjetunió című folyóirat Ki tud többet a Szovjetunióról? címmel szelle­mi vetélkedőt és lapterjeszté­si versenyt hirdetett a gim­náziumok, szakközépiskolák és szakmunkásképző intézetek tanulóinak. A versengésbe 234 középiskola, illetve intézet — köztük 25 Pest megyei — ne­vezett be. A vetélkedő első díja egy mikrobusz lesz, ame­lyet a Szovjetunió című folyó­irat hazai gazdája, a Lapkiadó Vállalat ajánlott fel a győzte­seknek. Az iskolákban megtar­tott házi selejtezők után az elmúlt két napon került sor a területi döntőkre. A 25 Pest megyei oktatási intézmény négytagú csapatai három he­lyen — Budapesten, Cegléden és Vácott — mérték össze ere­jüket. Minden megyéből a leg­magasabb pontszámot elért csapat vesz majd részt a má­jus 6 és 12 között megrende­zendő országos elődöntőn. Jogos a taps Kinn, a Nyár utcában, a csípős téli hideg, idebenn az izgalom forrósága jellemzi a hőmérsékletet. A színhely: a szakmunkásképző intézetek pedagógusklubja, Budapesten. A faburkolatos előadóterem­ben az elnöki asztalnál foglal helyet a zsűri — Pintér Mi­hály, a Lapkiadó Vállalat kép­viselője, Csikós Tóth Ágnes, a Pest megyei Tanács művelő­dési osztályának általános ta­nulmányi felügyelője és Joó Ferenc, a KISZ Budai Járási Bizottságának politikai mun­katársa —, az emelvény előtt fel-alá járkál — rutinos já­tékvezetői múltja ellenére pi­cit maga is izgatottan — a ceremóniamester: Pálos Mik­lós, a Lapkiadó Vállalat kö­zönségszolgálatának vezetője. A színvonal — méltó a tét­hez; nemcsak ami a kérdése­ket illeti, hanem a válaszokat tekintve is. Ki volt Alexandr Osztrovszkij és melyek a leg­ismertebb művei? Nem té­vesztendő össze Nyikoláj Oszt- rovszkijjal, „Az acélt meged- zik” című, ismert regény szer­zőjével, Pavel Korcsagin szel­lemi atyjával! Az a csapat, amelyik mégis összetéveszti az orosz drámaírót a szovjet re­gényíróval, hiába sorolja fel egy-két művét helyesen, egyetlen pontot sem kap. Az ácsai Bolyai Gimnázium csa­pata viszont ezzel az egyetlen kérdéssel 6, a pilisvörösvári gimnázium versenyzőgárdá­ja pedig 7 pontot szerez. Versenyeznek. A játékveze­tő sűrűn mondogatja a vála­szok után: „Jogos a taps”. Tényleg az: olykor szinte meg­hökkentő a diákok gazdag is­merete, széles körű tudása. Mi köze van egymáshoz a Szojuz 13-nak és az Orion 2- nek? Milyen lap a Trud és hogy nevezik a leghíresebb moszkvai képtárat? A kezdetben szoros mezőny lassan széthúzódik: a gimna­zisták szemmel láthatóan job­ban tudják a tanultakat-olva- sottakat alkalmazni, mint a szakmunkástanulók. Az utób­biak közül legjobban a MŰM 208-as — szigethalmi — Szak- kásképző Intézet tanulói áll­ják a sarat, a leendő autósze­relők. Szakértő gimnazisták Az utolsó kérdés a legfogó- sabb; erre már csak azoknak a csapatoknak kell válaszol­niuk, amelyek az élre törtek: a pilisvörösvári és az ácsai gimnazistáknak. Az előbbiek feladatának témája: az élet­adó víz, az utóbbiaké a mű­emlékvédelem. Keskeny arcú, copfos kis­lány vállalkozik a feleletre: Várnái Mónika, a pilisvörös­vári gimnázium II. osztályos tanulója. Ügy beszél a Kara- kalpak ASZSZK öntözési rendszeréről, az Aral-tó vízét hasznosító csatornáról, s a gyapottermelésről, mintha eb­ből doktorált volna. Az ócsaiak műemlékvédelmi j „szakértője" kerek arcú kis­lány, ugyancsak másodikos gimnazista. Egy szuszra felso­rol egy sereg értékes műemlé­ket, majd részletesen beszél a cári család volt nyári palotájá­ról, amelyet Vaszilij Blazsen- nov tervei alapján építettek és II. Katalin cámő parancsára romboltak le Caricinóban. f,Ilyenek ezek a Katalinok” — jegyzi meg fejcsóválva a já­tékvezető. „Nem mindegyik” — veti ellene halkan a ver­senyző kislány, „én szeretem a műemlékeket, pedig én is Katalin vagyok”. Kapás Katalin, akinek fél­évi tanulmányi eredménye 4,8 volt, kedvence az irodalom és a torna, s egyelőre fogalma sincs, mi szeretne lenni. Mind a tízezren A vetélkedők győztesei a következő csapatok lettek: 1. A pilisvörösvári gimnázium 34 ponttal; 2. az ácsai Bolyai gimnázium 29 ponttal; 3. a ceglédi Kereskedelmi és Ven­déglátóipari Szakmunkásképző Iskola 16 ponttal. Ki tud többet a Szovjetunió­ról? Ök a legtöbbet, de sze­rintem mindaz a körülbelül tízezer fiatal, aki a házi selej­tezőktől kezdve részt vett eb­ben a nagyon érdekes, nagyon tanulságos vetélkedésben, Mind a tízezer többet, jóval többet tud a Szovjetunióról, mint néhány hónappal ezelőtt. Nyíri Éva Sokszínű program A mezőgazdasági könyvhó­nap Pest megyei programso­rozata keretében tegnap két helyen is rendeztek előadást. Cegléden, a mezőgazdasági szakközépiskolában dr. Sár­kány Pál, a Mezőgazdasági Könyvkiadó igazgatója beszélt a külföld mezőgazdaságának új módszereiről, Vácszentlász- lón pedig a nagyüzemi zöld­ségtermesztésről tartott elő­adást Szabó István, a Kerté­szeti Egyetem adjunktusa. Az iparszerű kukoricater­mesztés a témája annak a mai előadásnak, amelyet Berkó János, a MÉM termelési és műszaki-fejlesztési főosztályá­nak helyettes vezetője tart a túrái művelődési házban. Február 25-én ismét két elő­adásra kerül sor a megyében. Varga József, a ráckevei Aranykalász Termelőszövetke­zet főállattenyésztője a szarvasmarha-tenyésztésről beszél vmajd a ráckevei könyv tárban. Tökön, a művelődési házban pedig Sz. Nagy László, a Kertészeti Egyetem adjunk­tusa a korszerű szőlőtermesz­téshez ad hasznos tanácsokat az érdeklődőknek HETI FILMJEGYZET Vállald önmagadat Vízügyi szakközépiskola Dunaharasztin A dunaharaszti Baktay Ér­vin Gimnáziumban 1975 szep­temberétől — egyelőre egy osztállyal — vízügyi szakkö­zépiskolai oktatást indítanak, vízgazdálkodási ágazatban. Az iskolába elsősorban a dabasi és ráckevei járásbeli fiatalo­kat várják. Az új intézmény egyidejűleg érettségi bizonyít­ványt és szakmai képzettséget ad. Az iskola neve a követke­ző tanév kezdetétől Baktay Er­vin Gimnázium és Vízügyi Szakközépiskola lesz. Mesterség és élmény Patay László ráckevei műtermében A festészet egyedi és nem kizárólagos értékeket ismer. Egy magaslatig eljutott eszté­tikai rendszer nem tesz szük­ségtelenné újabb forrásokat, sőt igényli, sürgeti áramlásu­kat. A Ráckevén alkotó Pa­tay László is új festői parcel­lát talált az eszmejelző for­mák hagyományos és elvo­natkoztatott elemeinek egy­máshoz hangolt arányaival. A volt Derkovite-ösztöndí- jas Patay 1967-ben Munká- csy-díjat kapott, most Barcsay Jenő utódjaként dolgozik a Képzőművészeti Főiskola ana­tómiai tanszékén, mely jelzi kiváló rajzi képességeit. Mű­vészetének indulásakor 1950- től 1955-ig a műfaj tökéletes elsajátításával törődött, nagy figyelmet szentelt a forma minden részletének. (Cséplés, Vasgyűjtés). E köznapi jelleg éppen a pontos rajz következ­tében őrizte meg líraiságát. Ebkor minden képének fősze­replője a gyerek, a „Hajóki­ránduláson” eszik, az „Őszi délután” csöndjében kötő nagymamához közeledik, s a járókából fölfelé kapaszkodik édesanyjához, aki „Festőnő”. Tematikailag változatos mű­veiben az emberi alak kör­nyezetével gyarapítja jelképpé a látványt, amit a kerítésre támaszkodó „öregasszony” példáz, 6 a kidobott fenyőfá­ban is sors kering, gyötrő idé­zet a búcsúzásból. A magára találás esztende­je: 1957. önállósággal talál rá a „Naplemente” hangulatára, magabiztosság árad önarcké­péről. Jelentős felismeréssel érkezik vissza 1959-ben Fran­ciaországból. Megigézte a sziklák nyugalma, galambok röptéje, normandiai halász és a párizsi bisztró forgataga, s képsorozattá hosszabbította lá­tomásait. Hirtelen felvillan a „Szí­nésznő” hajnalarca. Üj élmé­nyek érik a festőt, alkotóked­ve felgyorsul, erdőt fokoz képpé, alvókat figyel és év­szakok változásait. Ezen elem­zések összefoglalása az egri házasságközvetítő terem fres­kója 1965-ből. A növényi meg­hittségben a boldogság jelké­pes madara száll, a sziklame­redély közelében a család he­lyezkedik el klasszikus for­mákban. E mű folytatása az 1966-ban készült salgótarjáni seccó, ahol a kétszintes kép­soron a bányászélet sok vi­szontagsága jelenik meg, a munkásmozgalom számtalan mozzanata tüntetőkkel, mene­külő asszonnyal, fent pedig a diadalmas • nép hömpölyög zászlóval, .könyvolvasóval, sze­relmesekkel idézve, szilárd el­lenpontként, a múlt kanyarjai után, immár a mi időnket. Az 1960-as évek közepén ér­kezett Patay László Dömsöd- re. A nádas ott bólogat a nya­raló előtt, szemben a part­menti erdő. Hosszú ideig fi­gyelte a természet ősi anya­nyelvét a holdfénytől érintett Patay László: Vihar előtt ■p jfÄ - -fe/ Patay László: Ráckevei lakodalom sima vízmezőn, ahol az özön­lő fényben hirtelen látomá­sok teremtődtek, ahol a fi­gyelő értelem feljuthat a ma­gasságig és festői közegben végezheti el a dolgok és je­lenségek átlényegüléseit. Ilyen atmoszférában növek­szik festészetté Patay László közreműködésével a dömsödi nádas. A sorozat minden da­rabja a megoldás irányába tisztult. Fokozatosan tűnt el a móló, a fölösleges kék nyüzs­gés. Csillag, erdő, víz, nádas közösen szólították meg a fes­tőt, aki megrendült áhítattal és a megmunkálás szívósságá­val épített hidat a fázó nö­vény és a szürke lepelbe bo­rult nap között. Nád csomó- antenna közvetít ember és csili agvilág között, ezt a szür­ke kincstárt őrzi Patay Lász­ló, aki véglegesítette a Téli nádast. Alig három éve fejezte be a ráckevei seccót, mely a já­rási hivatal kistanácstermé­ben látható. Itt fejeződik ki ragaszkodása a dunai tájhoz. A hármas tagolású mű bemu­tatja az egész partszakaszt, feltárja e nagy vízi ringás, me- 6zezés nádashoz, csónakhoz, rejtett vízi folyosókhoz, hor­gászathoz, szerelemhez fűzött történeteit. Ez idő tájt költözött véglege­sen Ráckevére, épített Duná­ra néző műtermet. Sok orszá­gos kiállításon találkozha­tunk az itteni zivatarok, nap­lementék, párás hajnalok véglegesített festményekké élményeivel. ' Tekintélyes festői út épült Patay László mögött, melyet a művészetkritika is számba vett. Horváth Teréz az él­mény és kidolgozás egyensú­lyára utal, László Gyula raj­zi és szerkesztési »biztonsága miatt érzi Piero della Fran­cesca és Mantegna örökösé­nek. Lassú iramú, de annál szívósabb fejlődésének állan­dóságát hangsúlyozza D. Fe­hér Zsuzsa, a belső látás dik­tálta arányait méltatja, joggal Körner Éva. Mértéktartó szín- kezelését említi Dutka Mária, Rózsa Gyula pedig pszicholo- gizáló hajlamára utal. Bizonyosak lehetünk abban, hogy a szerkesztés alapossá­ga, munkabírása egy még me­részebb képzelőerő feltámasz­tásával — a Dömsödöiv alkotó Vecsési Sándorral és Bazsonyi Arannyal — közös szövetség­ben hamarosan megteremthe­tik Zebegény, Vác, Szentendre dunai partszakaszának déli, Ráckeve és Dömsödre tagoló­dó festői feldolgozását, az északi rész teremtődő ellen­pontjaként. Mindez úgy való­sulhat meg, ahogy hivatásáról ír Maksay Lászlóhoz intézett levelében: „szerencsés konstel­lációk révén művészetté ma­gasztosulhat a Munka”. Ezt a termő folyamatot kö­zelíti a mesterség és az él­mény együtthatóival ráckevei műtermében. Losonci Miklós Elisztratov Szergej és Moőr »la riann film egyik Jelenetében. a Vállald önmagadat című A világirodalom, de a magyar sem szűkölködik úgynevezett fejlődésregények­ben. Egy ifjú lélek kibonta­kozásának, önmagára ébre­désének rajza mindig hálás téma. Különösen ha ehhez a lélekrajzhoz hozzá tudja ten­ni asz író a korszak rajzát is. A témába vágó magyar film­alkotások sora sem kicsiny. Nemrég éppen egy sikerült mű — Rózsa Jánosnak Balázs Béla önéletrajzi írásából ké­szült filmje — gyarapította ezeknek az alkotásoknak a számát. Mamcserov Frigyes új filmje, a Vállald önmagodat, egy mai fiúcskáról szól. Zsolt elvált szülők gyermeke, aki már ennél a ténynél fogva is az úgynevezett problémás gyerekek körébe tartozik. Nem is ok nélkül. Mert hiába orvos az apja, ha nem ér rá vele foglalkozni, s ha nincs érzéke a kamaszodé fiú ne­veléséhez. Mostohája is ér­tetlenül áll a fiúcsica prob­lémáival szemben, édesma­mája pedig kicsit zavartan és tétován érzékelj, hogy neki egy ekkora gyereke van. Pe­dig Zsolt nagyon is rászorul­na a megértő felnőttekre. Mint a legtöbb kamasz, ő is ki akar tűnni valamiben. Csi­bészkedései, apró trükkjei, rossz iskolád eredményei, da­cossága, hazudozásai mind ebből a vágyból erednek. Ugyanakkor világos, hogy nem kiemelkedő egyéniség, legalábbis nem a szokásos ér­telemben az. Sportban, tanu­lásban, vagányságban nem versenyezhet osztálytársaival, de valamiben mégis több ná­luk: érzékenyebb, a termé­szet szépségeire, a világ ben­sőségesebb értékeire fogéko­nyabb, mint ők. Csakhogy ép­pen ezt az érzékenységét nem veszik észire hozzátartozói, il­letve emiatt kell eltűrnie sok megaláztatást kis társai kőié­ben. Amolyan mai Nyilas Misí lenne hát Zsolt? Kicsit talán igen, hiszen ő sem akar idő előtt felnőtt lenni, s ő is csa­lódik a világban, társaiban, a felnőttekben. Somogyi Tóth Sándor kisregényében, mely­ből a film íródott, mindez alaposabb elemzéssel, jó gyer­meklélektani érzékkel kerül ■bemutatásra. Mamcserov azonban lényegesen kevésbé elemez a filmben, s ez meg­bosszulja magát. Zsolt konf­liktusait nem értjük igazában, nem világos előttünk, miért is lett olyanná, amilyen, mert a családi és iskolai környezet rajza sem eléggé árnyalt. Fő­leg pedig azt nem tudjuk, végül is kinek a szemszögé­ből látjuk az eseményeket: Zsoltéból, vagy a felnőtteké­ből? Ha ugyanis a fiúcska né­zőpontját vállalja a rendező, akkor különösen felületes az ő ábrázolása. Ha pedig a fel­nőttekét, akkor az ő rajzuk pontatlan, felszínes. Egy ilyen témájú filmnél nem szeren­csés a sem-sem, vagy is-is nézőpont erőltetése. Vállalni kell valamelyik fél művészi képviseletét. Mamcserov ott hibázik, hogy ezt nem teszi meg. Ebből erednek a film laza­ságai, logikátlan lépései, s a felszínesen megrajzolt ala­kok. Főleg a felnőttek sike­rültek szürkére, jellegtelenre. Csak egy-egy sztereotip vo­nás jut a jellemzésükre, s ez egy ilyen igényű filmben ke­vés. A jó színészek — Avar István mint apa, Almási Éva mint mostoha, Moőr Mariann mint mama — sem tudnak mit kezdeni ezekkel a papír­ízű figurákkal. Jobban sike­rültek a gyerekszerepek. Fő­leg a nagyon tehetséges Elisztratov Szergej éli át meg­győzben Zsolt sokféle problé­mával terhelt figuráját. Kas­sai Tünde egy „nagykamasz” lány vázlatosan megírt figu­rájából is képes jó epizódfi­gurát alkotni. Orfeusz az alvilágban Jacques Offenbach operett­jének muzsikája gyakran hall­ható a rádióban. Maga a mű már ritkábban szerepel szín­házaink műsorán, pedig mind a kiváló zene, mind a librettó szellemes'fordulatai és talá­lóan megrajzolt figurái zá­loga lehetnének a sikernek. Az NDK-beii DEFA film­stúdióban most — Horst Bon­net forgatókönyvéből, s az ő rendezésében — elkészítették az operett filmváltozatát. Méghozzá alaposan moderni­zált formában. írtak hozzá egy keretjátékot, amelyben megjelenik maga Offenbach; s valamiféle H. G. Wells-re- gényből kölcsönzött idő-lég­hajó segítségével meglesi az ókori Théba életét, ahol rá­bukkan á tulajdonképpeni történetre, Orfeusz és Euri- diké históriájára. Az anak­ronizmusok ezzel nem érnek véget, mert Offenbach mes­ter később személyesen is be­leavatkozik Orfeusz és bajoß neje meg a különböző iste­nek viselt dolgaiba, s el is éri, hogy minden még zava­rosabb lesz, mint volt. Ezenközben persze sokat énekelnek, lenge öltözékű lá­nyok kora táncol, látunk is­teni lakomát és istentelen ter­veket a szép Euridiké elcsá­bítására. Hogy mindehhez miétt volt szükség az eredeti librettó átdolgozására, a csip­kelődő, gúnyosan szellemes történet elnehezítésére, a hu­mor vaskossá és körülmé­nyessé tételére, azt nem tud­juk. Sokkal hatásosabb és egyszerűbb lett volna, ha — megfelelő filmes eszközökkel — elkészítik aiz operett film- változatát, hagyják kellően érvényesülni a pompás mu­zsikát, és nem akarják tan­mesévé tenni azt, ami nem az. Még szerencse, hogy a film kiállítása elég nagyvonalú, így a látványosság — no meg a jó zene — némiképp eny­híti a félresikerült forgató- könyv miatti bosszankodásun- kat. Takács István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents