Pest Megyi Hírlap, 1975. február (19. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-18 / 41. szám

1975. FEBRUAR 18., KEDD Járási és városi pártcrtekezletek Pest megyében Monori járás Váci járás Iparosodó települések - eredményes termelőszövetkezetek Monoron, a járási pártbi­zottság székházának nagyter­mében tartották meg a járás kommunistáinak küldöttérte­kezletét. A több mint 3 ezer párttagot 175 küldött képvi­selte a tanácskozáson, amelyen részt vett Jámbor Miklós, az MSZMP Pest megyei Bizott­ságának titkára is. Pokornyi Róbertnek, az üllői általános iskola igazgatójának, a küldöttértekezlet elnökének megnyitója után Guba Pál, az MSZMP monori Járási Bizott­ságának első titkára az írásos jelentéshez szóbeli Kiegészítést fűzött. A jelenlegi 26 ipari üzem közül 12 az utóbbi években települt a járásba és ezzel a helyben dolgozók létszáma 2800-ról 8 ezerre emelkedett, de a termelőszövetkezetek melléküzemében fogálkozta- tottakkal együtt eléri a 10 ez­ret — állapította meg a beszá­moló. Az üzemekben kibontakozó szocialista brigádmozgalom nemcsak népszerű, hanem eredményes is. A 112 brigád tagjai közül mintegy kétezren tettek felajánlást a XI. párt- kongresszus és a felszabadulás 30. évfordulója tiszteletére. Az ipar fejlődésével pár­huzamosan javultak a lakos- ság életkörülményei. A IV. ötéves tervben 121 millió fo­rintot ruháznak be a községi tanácsok. A tervezett 3300 la­kásnál 32-vel több épül. Több mint 100 kilométer vízvezeték, 35 kilométer villanyhálózat és 45 kilométer járda már elké­szült, a 14 iskolateremmel együtt. Befejeződött a 4-es or­szágos és a 31-es főútvonal át­építése. — Javult, de korántsem megoldott az óvodások elhe­lyezése, bár az utóbbi évek­ben az óvodák befogadóképes­sége 500 hellyel nőtt. Az ered­ményekhez a lakosság 1970 óta 102 millió forint értékű tár­sadalmi munkával járult hoz­zá. Teljesen társadalmi mun­kában épült fel a többi között a monori, a bényei 50—50 és az ecseri 75 személyes óvoda és Monoron egy tornaterem. A kereskedelmi és az egész­ségügyi hálózat fejlődése is figyelemre méltó. Monoron ABC-áruház, Üllőn szolgálta­tóház, Pilisen cukrászüzem és Vasadon kis ABC-áruház épült — a többi között. A legutóbbi pártértekezlet óta — állapította meg a beszá­moló — a mezőgazdaságban is jelentős változások következ­tek be. A termelőszövetkeze­tek száma az egyesülés követ­keztében 22-ről 10-re csök­kent. Egynémelyik máris szép eredményeket ért el a szako­sítás terén: az üllői Kossuth Tsz a sárgarépa, a pilisi Aranykalász a burgonya, a vecsési Ferihegy Tsz a káposz­ta termesztésében. Kezd kiala­kulni a zártrendszerű termelés is. A termelőszövetkezetek összvagyona 463 millióról 672 millióra emelkedett. Annak ellenére, hogy a mo­nori járás továbbra is mező- gazdasági jellegű maradt, a 102 ezer lakos 8 százaléka dolgozik csak a mezőgazdaság­ban, keresetűk az eltelt négy év alatt évi 18 ezer 126 forint­ról 29 ezer 860 forintra emel­kedett. — A termelőszövetkezetek­nek a járásban az idén elő­ször sem alap- sem mérleg­hiánya nincsen. Az emberek jólétének fej­lesztésével párhuzamosan a tudatformálására is nagy gon­dot fordítottak az alapszerve­zetek. Az 1973/74-es tanévben 248 tanfolyamon 5784-en, a marxista—leninista középisko­lában pedig az előző évekhez viszonyítva a kétszeresénél is többen tanultak. Mind több munkás képzi magát politikai­lag is. Arányuk az utóbbi két évben 47 százalékról 62,5 szá­zalékra emelkedett. A lakossággal legközvetle­nebbül a tanácsok érintkez­nek, ezért a járási pártbizott­ság mindig nagy figyelmet fordított a tanácsok pártirá­nyítására. A községek egyre önállóbban és jobban élnek a megnövekedett hatáskörükkel. A pártmunka a járásban fejlődött, hatékonysága nőtt. Négy év alatt 3 új pártbizott­ság és 13 alapszervezet alakult a községekben és 578 új párt­tagot vettek fel, többet, mint az ezt megelőző években. A KISZ -szerve ze tek igye­kezete folytán egyine több fiatal kapcsolódott be a kü­lönböző elnevezésű, például: Vádoljuk az imperializmust, Veled vagyunk Vietnam, Sza­badságot Chilének mozgal­makba, és az utóbbi időben 12C fiatalt ajánlottak a párt­tagok soraiba. ítészt vállaltak 150 ezer forint erejéig a viet­nami szakmunkásképző isko­la felépítésében, és ami a leg­fontosabb, egyre erősödik a járásban az ifjúsági mozgal­mak kommunista jellege is. A bevezetőt követő vitában — sorrendben — felszólaltak: Lelkes Béla, a monori Mun­kásőr úti általános iskola igazgatója, Nagy István, a ve­csési pártbizottság titkára, Sztahó János nyomdász, a nyáregyházi községi alap­szervezet titkára, Bánföldi Györgyné, a siófoki Kőolaj- vezeték Vállalat vecsési üze­mének ügyintézője, dr. Ben- csik Mihály, a járási hivatal elnöke, dr. Gerő Igor György, a monori gimnázium igazga­tója, Hegedűs György, asiily- sápi községi pártbizottság tit­kára, Varga Jenő, a KISZ já­rási titkára, Bata János, a Gyömrői Ruhaipari Szövet­kezet elnöke, Jámbor Miklós, Nánai Sándor, a pilisi Arany­kalász Tsz párttitkára, dr. Pátkai Zsuzsa, a Monori Álla­mi Gazdaság állatorvosa, Szi­geti János, az üllői pártbi­zottság titkára, dr. Kerelces Györgyi, a Monori Járásbíró­ság elnöke és Püinyi József, az Üllő és Vidéke ÁFÉSZ igazga tósági elnöke. A vita lezárása és a válasz­adás után 49 tagú pártbizottsá­got, a megyei pártértekezletre pedig 26 küldöttet választott a pártértekezlet. Az új pártbizottság nyom­ban megtartott első ülésén Is­mét Guba Pált választották meg a járási pártbizottság el­ső titkárává, Kozák Sándor- nét pedig titkárrá. A 11 tagú végrehajtó bizottság tagjai lettek: Benyó János rendőr őrnagy, járási rendőrkapi­tány, Mateovies József, a ME­ZŐGÉP Vállalat igazgatója, Richter Mária, a Gyömrői Ruhaipari Szövetkezet szak- munkása, Ariz László, a mo­nori Kefegyár lakatosa, Far­kas Sándor, a monori Kossuth Tsz elnöke, Bánföldi György­né, a siófoki Kőolajvezeték Vállalat vecsési üzemének ügyintézője, Pojcomyi Róbert, az üllői általános iskola igaz­gatója, dr. Bencsik Mihály, a járási hivatal elnöke és Tó­biás József, a pilisi Aranyka­lász Tsz lakatosa. A héttagú fegyelmi bizott­ság elnökének Sedró Jánost, a pilisi Aranykalász Tsz elnö­két választották. K. Gy. A munka középpontjában: az eszmei, politikai nevelés Vasárnap, a járás ipari cent­rumában Dunakeszin, a József Attila művelődési központban tartották meg küldöttértekez­letüket a váci járás kommu­nistái. A járás 162 alapszer­vezetének 4295 párttagját kép­viselő 186 küldött tanácskozá­sán részt vett dr. Dobi Fe­renc, a Pest megyei párt-vég- rehajitóhizottság tagja, a Szak­szervezetek Országos Tanácsa nemzetközi kapcsolatok osztá­lyának vezetője, és dr. Zalka Károly, a Pest megyei párt- bizottság tagja, a Pest megyei Bíróság elnöke. Bánfalvi Jenőné, a vád já­rási pártbizottság titkára, a küldöttértekezlet elnöke kö­szöntötte a tanácskozás részt­vevőit, majd Barát Endre, a járási pártbizottság első tit­kára fűzött szóbeli kiegészí­tést az írásos jelentéshez. A járási pártbizottság be­számolója és a szóbeli kiegé­szítés azt tükrözte, hogy az MSZMP X. kongresszusa óta a váci járás pártszervezeted te­vékenységének eredményeként dinamikusan erősödött a párt vezető szerepe, a politika nmnkásjellege, a szervezettség fokozásával, az irányítás rend­szerének fejlesztésével, tovább emelkedett a pártmunika szín­vonala. Az eszmei, politikai és kulturális nevelőmunka a párt tevékenységének szerves ré­szévé vált és a gazdasági te­vékenység pártirányítása nagy­mértékben segítette a termelés jelentős fejlődését. A járás ipari üzemei az el­múlt négy évben 1,6 milliárd forintról 2,2 milliárd forint­ra, a mezőgazdasági üzemek pedig 650 millió forintról csak­nem 1 milliárd forintra növel­ték termelésüket. Jelentőén fejlődött a járás szövetkezeti ipara is, a termelési érték nö­vekedése meghaladta az évi 15 százalékot. A mezőgazdasági termelésen belül a búza hektáronkénti ho­zama megkétszereződött, ja­vult a takarmánytermesztés, biztonságosabbá vált a gyü­mölcstermesztés. Nem fejlő­dött viszont kellő ütemben a Reprezentatív tárlók A váci járási pártértekezlet alkalmából Dunakeszin a Jó­zsef Attila művelődési köz­pontban több érdekes kiállí­tást tekinthettek meg az ér­deklődők. A járási üzemék termékbe­mutatója jól reprezentálta az ipari és mezőgazdasági üze­mek sokoldalú tevékenységét, fejlődését. A Lenin és a mun­kásmozgalom története című bélyegkiállítás látogatói meg­ismerhették a forradalom hal­hatatlan alakját a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom mártírjait, felszabadult hazánk 30 éves fejlődésének eredmé­nyeit — a .bélyegkiállítás tük­rében. A kiállításon, alkalmi postahivatal, alkalmi bélyeg­zővel látta el a járási küldött- értekezlet tiszteletére kibo­csátott szép emléklapot. A képzőművészek bemutatóján a Vácott és a járásban élő fes­tők, szobrászok, grafikusok al­kotásaiban gyönyörködhettek a látogatók. A tárlat anyaga jól érzékeltette a járás és a város sokoldalú kapcsolatát az itt élő művészek kötődését szűkebb hazájukhoz. A színvonalas kiállítások sok látogatót vonzottak, bizonyít­ván a dicsérendő kezdeménye­zés sikerét. zöldségfélék termelése és visszaesett a burgonya- és cu­korrépa-termesztés. Jelentős volt a fejlődés az állattenyész­tésben is, s nőtt az árbevétel­ből való részesedése. Növekedett a termelékeny­ség, az egy dolgozóra jutó ter­melési érték az iparban és a mezőgazdaságban is megha­ladta a tervezettet. A járás termelőszövetkezetei együtt valósították meg terü­letfejlesztési és' szakosodási terveiket. A járás 25 termelő- szövetkezete és 3 szakszövet­kezete egyesült 12 termelőszö­vetkezetté. Átlagos terület- nagyságuk most már megha­ladja a 3200 hektárt és lehe­tővé vált a nagyobb méretű szakosodás és beruházás is. Kialakult a mezőgazdásági üzemek fő profilja. A járás üzemeinek nyeresé­ge, az 1970-es 117 millió fo­rintról 1974-ben 275 millió fo­rintra nőtt. A dolgozók átlag- keresete az elmúlt időszakban éves szinten több mint 8 ezer forinttal emelkedett. Javultak az élet- és munkakörülmé­nyek. A Dunakeszi Járműja­vító Üzemben például 200 sze­mélyes munkásszálló, 150 he­lyes óvoda, szakmunkásta­nuló otthon, korszerű, fekete­fehér öltöző és csaknem 100 munkáslakás épült az elmúlt időszakban. Kedvezően alakult a lakos­ság ellátása, a községek fej­lesztése is. A járásban az el­múlt négy évben 2310 lakás épült, a lakosság mintegy het­ven százaléka jut jó, egészsé­ges ivóvízhez, 582 óvodai hely- lyel és 36 általános iskolai tanterem felépítésével igye­keztek enyhíteni az oktatás­ban jelentkező gondokon. A lakosság ezt a munkát több mint 80 millió forint értékű társadalmi munkával segítette. Kiemelkedő a fejlődés a közművelődés területén. Az elmúlt időszakban minden közművelődési intézmény kö­zös fenntartásba került, és a községek üzemei jelentős anyagi eszközökkel, erkölcsi támogatással járulnak hozzá a művelődéspolitikai határozat végrehajtásához. Kedves epizód volt a tanács­kozáson, amikor Elek Ilona, a járási úttörőelnökség elnöke átadta A tettek beszélnek cí­mű, a járás úttörőinek, kis­dobosainak életét, munkáját, akcióit bemutató albumot. A vitában — sorrendben felszólaltak: Tóth András, a KISZ járási bizottságának tit­kára, Décsi László, a dunake­szi Járműjavító lakatosa, Je­nes József, a járási-városi Né­pi Ellenőrzési Bizottság elnö­ke, Pálinkás Ferenc, a kemen­céi Vegyesipari Szövetkezet asztalosa, Nagy Béla, az acsai községi pártszervezet titkára, dr. Váradi Albertné, a járási hivatal személyzeti osztályve­zetője, dr. Sátori Árpád, a du­nakeszi rendelőintézet igazga- ' tója, Valet Gyula, a dunake­szi Mechanikai Laboratórium igazgatója, Kovács István, a nagymarosi MÁV-állomás dol­gozója, Elek Ilona, a járási, Úttörő Elnökség elnöke, Bit­ter Antalné, a járási Vöröske­reszt titkára, Csikós János, a kemence—bernecebaráti Egyetértés Tsz állatgondozó­ja, Darvast Pálné, a gödi Egyesült Dunamenti Tsz dol­gozója, Krima János, a járá­si hivatal elnöke, Prandler Já- nosné, dunakeszi veterán, Pál­mai László, a városi pártbi­zottság titkára, Herédi József, a zebegényi ásványbánya mű­vezetője, Hutter Mihályné, nagymarosi vezető óvónő, Dí­váid Béláné, a vácrátóti bota­nikus kert laboránsa, dr. Kol­lár Lajos, a Szőnyi Tibor kór­ház igazgató főorvosa, dr. Dobi Ferenc, Kovács Árpád, a főt— csomádi Vörösmarty Tsz elnö­ke, Verőcei Béláné, a verőce­marosi porcelángyár csoport- vezetője, Bakó Károly, a du­nakeszi Járműjavító igazgató­ja, dr. Szabó Géza, járási-vá­rosi vezető ügyész, Tomecsko Ferencivé, a sződi Egyesült Vi­rágzó Tsz dolgozója, Göndöcs Lajos, az alagi Állami Tan­gazdaság igazgatója, dr. Schönfeld Rózsi, nagymarosi körzeti orvos, Török Sándor, Dunakeszi tanácselnöke, Raj­kó Lajos, veterán, a főt—kis- alagi pártszervezet titkára, Novak István, a váchartyáni általános iskola igazgatója, Ormándy Máténé, a letkési Ipolyvölgye Tsz főkönyvelője, Bemát István, a szobi MÁV állomás vezetője, Szabó Jó­zsef, a dunakeszi Hűtőház igazgatója és dr. Risanek Klára, a járási hivatal elnök- helyettese. A pártértekezlet ezután megválasztotta az 55 tagú pártbizottságot és 35 küldöt­tét a megyei pártértekezletre. A pártbizottság első ülésén megválasztotta a 11 tagú vég­rehajtó bizottságot, a pártbi­zottság első titkára ismét Barát Endre, titkárai pedig Bánfalvi Jenőné és dr. Sági Lajos lettek. A végrehajtó bizottság tag­jai: Czáder Ferencné, a nagy­marosi szörpüzem betanított munkása, Divald Béláné, a vácrátóti botanikus kert labo­ránsa, Farkas György, a főt— csomádi Vörösmarty Tsz trak­torosa, Göndöcs Lajos, az Alagi Állami Tangazdaság igazgatója, Krima János, a já­rási hivatal elnöke, Valet Gyula, a dunakeszi Mechani­kai Laboratórium igazgatója és Zechner Ernöné, a kosdi, ál­talános iskola igazgatója. Ezután megválasztották a 9 tagú fegyelmi bizottságot, melynek elnöke, ismét dr. Vá­radi Albertné, a járási hivatal személyzeti osztályvezetője lett. R. L.

Next

/
Thumbnails
Contents