Pest Megyi Hírlap, 1975. február (19. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-13 / 37. szám

1975. FEBRUAR 13., CSÜTÖRTÖK xMdfw 5 Évente négymillióért Gépjavítás — teljes erőve! íSTl5"»'! íS‘Síp< '-V,- .<—*• /' A gépműhelyeikben a tél folyamán 10 MTZ-t és 8 DT-t Ä Pilis-hegyvidéki Állami Gazdaság gépműhelyeiben teljes erővel halad a gépek javítása, felújítása. Néha azonban egy-egy DT-nél vagy egy-egy Dutra-traktomál hosz- szabb-rövidebb időre megakad a munka, alkatrészhiány miatt. A gazdaság — éppen hegyvi­déki területei miatt — gépek tekintetében sajátos helyzet­ben van, nagyobb az igénybevéte­lük, rövidebb az élettarta­muk. Ez is az egyik oka annak, hogy évente mintegy 4 millió forintot költenek új mező- gazdasági gépekre; trakto­rokra, kombájnokra, más kor­szerű berendezésekre. A má­sik ok az, hogy nagy terü­leten és sokrétűen gazdál­kodnak. Tavaly év elején hozzájuk csatolták az addig vesztesé­gesen gazdálkodó Somodor­pusztai Állami Gazdaságot és ! így területük 7 ezer hektár- j ra nőtt. Ez az egyesülés egy­úttal azt jelenti, hogy a te­rület a szomszédos Komá­rom megyei Lábatlanig nyú­lik el. A 4 és fél ezer hektáros szántóból 400 hektár a gyümölcsös, s ezen belül is a legnagyobb területet az őszibarackos fog­lalja el. Található ezenkívül cseresznye, mandula és meggy is. Ezt rövid beszélgetésünk alkalmával Schneider Rudolf közgazdasági igazgatóhelyet­tes azért említette, hogy je­lezze: a környékbeli asszo­nyoknak a folyamatos gyü­mölcsérés folyamatos mun­kát jelent. A viszonylag nagy értékű évenkénti gépvásárlás másik magyarázata a CPS-rendszer kereté­ben történő kukorica- és zöld­borsótermesztés. Ez utóbbival kapcsolatban érdemes meg­jegyezni, hogy a mintegy újítanak fel. Képünkön Kovács lök munka közben. 300 hektáron 32 mázsás át­lagtermést takarítottak be, amelyet vetőmagnak adtak el. E szép eredmény nyomán az idén megkétszerezik a ve­tésterületet. Tekintélyes a gazdaság te­hénállománya, meghaladja a 600 darabot, egyelőre azon­ban négy helyen és viszony­lag korszerűtlen istállókban telelnek. Távlati terveikben egy központi tehenészeti te­lep felépítése szerepel. A tervekről esvén szó: rövidesen befejeződül egy 360 vagonos terménytá­roló építése és készül az 1500 négyzetmé­ter alapterületű gyümölcsvá­logató is. A sárisápi Üj Élet Termelőszövetkezettel közö­sen üzemeltetik a 300 vago­nos lucernaliszt-készítő üze­met, mellé pedig tervezik a másik, 350 vagonos tárolót. Évente mintegy 13 millió tojást ad az öt telephelyen levő 60 ezer bábolnai TET- RA-tojótyúk. A korszerű köz­Zolíán és Kiss János szere­» ponti baromfitelep megépí­tése terv, de belátható időn belül megvalósuló. Egy Pest megyei vállalat gépkocsivezetője az egyik gyárból árut szállított egy me­zőgazdasági termelőszövetke­zetnek. Az árut a gyárban, el­ismervény ellenében vette át. A fesztnél azonban megállapí­tották, hogy hiány van és er­ről jegyzőkönyvet vettek fel. A vállalat a hiányzó áruk el­lenértékét megtérítette, ugyan­akkor a sofőrt az összeg visz- szafizetésére kötelezte. A ha­tározat hatályon kívül helye­zéséért a gépkocsivezető pert indított. A Pest megyei Munkaügyi Bíróságon a sofőr arra hivat­kozott: az árut, amit a gyár­ban kapott, hiánytalanul át­adta. A kimutatott hiányt ad­minisztrációs tévedés okozta, mert kevesebb árut kapott, mint amennyit a számlán fel­Ncpfrontaktivisták és tanácstagok - közösen A szentendrei járás közsé­geinek többségében minden­napi hasznos gyakorlat, hogy a különböző politikai meg­mozdulások és társadalmi munkák szervezésében együtt­működnek az azonos körzet­ben lakó tanácstagok és nép­frontaktívák. Szigetmonosto­ron például a tanács gazdasá­gi döntéseihez biztos alapot adnak a tanácstag-népfront- aktíva párok által összegyűj­tött és értékelt információk. Dunabogdányban közösen szervezték meg az ifjúsági park és a tornaterem építésé­hez a lakosság és az intézmé­nyek társadalmi munkáját. Ugyancsak közösen javasol­ták, hogy a tanács végrehajtó bizottsága és a községi nép­frontelnökség együttes ülésé­nek az iskola legyen a szín­helye, tekintve, hogy napi­renden az iskola munkája és a szülői munkaközösségek te­vékenysége szerepelt. Az együtt, egymást segítve dolgozó párok rendszeresen tá­jékoztatják egymást testüle­tük határozatairól, állásfogla­lásairól, együtt szervezik a többi között a tanácstagi be­számolókat, falugyűléseket is. A szentendrei járásban újabban kezd kibontakozni, illetve ahol ez már megvolt, kiteljesedni, a választókerü­letben levő üzem, gazdaság, intézmény és a tanácstag szo­rosabb munkakapcsolata. tüntettek. Bizonyítékul bemu­tatta a hiányjegyzőkönyv má­solatát, amelyre rávezették a sofőr nyilatkozatát: a hiányt elfogadom, de az a gyárban történt rossz számlázásból ered. Az okiraton azonban cégszerű bélyegző nem volt, ezért sem a sofőr munkaadó­ja. sem a Pest megyei Munka­ügyi Bíróság nem fogadta el, és a keresetet elutasította. Az ítélet indokolása szerint a so­főr feladata ellátásánál nem járt el kellő gondossággal, megőrzési kötelezettségének nem tett eleget és anyagi fe­lelősségét elfogadható módon kimenteni nem tudta. Törvényességi óvásra az ügy a Legfelsőbb Bíróság elé ke­rült, amely a Pest megyei Munkaügyi Bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és a Koppány György A Legfelsőbb Bíróság döntése az alkalmazottá anyagi felelősségéről Régi könyveket és könyvtárakat, metszeteket vásárolunk. A vásár idej'én előjegyzési szolgálat! FEBRUAR 15-EN SZOMBATON POMÁZON, A KÖNYVESBŐL TBAN ...... ntikvár könyvvásárt rendez a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat antikváriuma 2500 Esztergom, Kossuth Lajos u. 5. KERESETT KÉZI PERMETEZŐ Hulladékból hajsütővas Működés közben a könnyű kézi permetező, amit a kiskerttuiajdo- nosok keresnek. / Sr>k tízezer, különböző átmérőjű csőiből szerelik össze a sátor- vázakat. Szakos János felvételei bíróságot új eljárásra, vala­mint új határozat hozatalára utasította. — A munkaügyi bíróság fi­gyelmen kívül hagyta azokat a jogszabályi rendelkezéseket,, amelyek szerint a törvény cél­jának megfelelően az igazság kiderítésére kell törekednie, és ha a tényállást nem látja tisztázottnak, bizonyítást kell elrendelni — mondotta ki a határozat. — Ebben az esetben a sofőr mindvégig azt állítot­ta és bizonyítani kívánta, hogy a terhére megállapított hiányt adminisztrációs téve­dés okozta, tényleges hiány nincs. Erre vonatkozóan be­csatolta a raktáros nyilatkoza­tát. A perben a gyár raktáro­sa igazolta: a szállításnál fel­merült hiány formális, bizony­lati jellegű, a valóságban nem áll fenn. A sofőr pedig kije­lentette: a gyár közlése szerint az anyagkiadási kartont ké­sőbb kijavították. — A munkaügyi bíróságnak a raktáros tanúkénti kihallga­tásával és a gyár megkeresé­sével tisztázni kellett volna, hogy o sofőr valóban kevesebb árut vett-e át, mint amennyit a szállítólevélben feltüntettek — hangzik tovább a határozat. — Amennyiben valóban az a helyzet, amit a sofőr állít, úgy anyagi felelősséggel nem tar­tozik, hiszen tényleges hiány nincs, mert kevesebb árut kapott. Tévedett és törvényt sértett tehát a munkaügyi bí­róság, amikor a per eldöntésé­hez szükséges tényállást, a fel­ajánlott bizonyítás ellenére, sem tisztázta. H.E. A Gyűli Vasipari Ktsz há­romféle termékre specializál­ta magát. Hazánkban kizáró­lag ők készítik a hétvégi sát­raikhoz szükséges sátorvázat, alkatreszteket, ezenkívül vívó- felszereTést, valamint a kis­kertekben hasznosítható kézi permetezőit gyártanak. Körülbelül százfajita, más­más célra szolgáló sátor v:/.i hazánkban forgalomban. Az ehhez való váz, cövek és tar­tozék évente mintegy 17 ezer garnitúrát jelent. A vívófelszerelésf az AR- TEX rendelésére elsősorban exportra készítik. A harma­dig jelentős termékük ideha­za aratott jelentős sikert. A gumiszelep pel működő memb­rános permetezőt a HERMES és az ÁFÉSZ-ek gazdaboltjai hozzák forgalomba, tavaly 15 ezer darabot készítettek el belőle, az igény az idei évre már 20 ezer darab. A kisipari szövetkezet rend­kívül hasznos takarékossági módot talált. A sátorlesza- básnál a különböző átmérőjű vascsövekből nagy mennyi­ségű hulladék keletkezik. En­nek a feldolgozására kötöttek szerződést a vecsési Ferro- elektrika Ktsz-szel, ahol ezek­ből a darabokból hajsütőva­sakat készítenek. Az évi 9 ezer tonna hulladékból 150 ezer hajsütővas lesz, aminek a piaca szinte korlátlan. K. M. M K&sépuBeiépífő Wáííalai FELVESZ érettségizett, vagy az általános iskola 8 osztályát elvégzett, 18—45 életév közötti férfiakat — vasbetonszerelő, — víz-, gáz- és közontifűtés-szerelő, i — közfa Iszerelő, — szerkezetszerelő SZAKMÁK BETANÍTÁSA CÉLJÁBÓL A betanító tanfolyam időtartama 3-6 hónap. A tanfolyam idején 12 Ft-os órabért, térítés ellenében üzemi étkezést, vidékieknek munkásszállást ad a vállalat. Felveszünk továbbá lakatos, asztalos, hegesztő, festő, hidegburkoló, tehergépkocsi-vezető, hőszigetelő, villanyszerelő, kőműves, ács és üveges SZAKMUNKÁSOKAT valamint kubikosokat és segédmunkásokat. Jelentkezni lehet: Budapest, V., Molnár u. 19. Munkaerő-gazdálkodás. /

Next

/
Thumbnails
Contents