Pest Megyi Hírlap, 1975. február (19. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-13 / 37. szám
k/Űflap 1975. FEBRUÁR 13.. CSÜTÖRTÖK Megkezdődtek az egyéni versenyek Calcuttában egynapos szünet után az egyéni versenyekkel folytatják az asztalitenisz-világbajnokságot. Szerda délelőtt a férfi és nőd egyes selejtező csoportjaiban 150, illetve 100 játékos állt asztalhoz, s a legjobbatk kerülnek a 128-as, illetve 64-es táblára. A magyarok a selejtezőben nem szerepeltek, ők azok között vannak, akik már „táblás” játékosak. Egyéni sakkbajnokság Megkezdődött Pest megye egyéni saKkbajnoksága. Az első forduló eredményei:. Szemes—Kiszely 0:1, Szilágyi—Pál 1:0, Pataki—Kecskés 1:0, dr. Dózsa—Lőrincz 0:1, Marót— Fábián 0,5:0,5, Mihály—Molnár 0:1. A második fordulóra ma 17.30 órakor kerül sor a Pest megyei Sport Hivatal (Bp. V., Steindl Imre u. 12.) helyiségében. Párosítás: Kiszely—Molnár, Fábián—Mihály, Lőrincz—Marót, Kecskés—dr. Dózsa, Pál—Pataki, Szemes—Szilágyi. A női sakk-világbajnok jelöltek páros versenyeinek során a nyolcadik fordulóban függőben maradt Levityina—Alekszandrija ta 7 lálkozót folytatták, a játszmában az 51. lépésben Alekszandrija győzött, így 4,5—3,5 pontos vezetésre tett szert. A jugoszláv olimpiai labdarúgó- válogatott a Kínai Népköztársaság fővárosának válogatottja ellen lépett pályára, s 50 ezer néző előtt 1:0 (0:0) arányú győzelmet aratott. APRÓHIRDETÉSEK Budai újítás Atlétika a Az atlétika népszerűsítése, fejlesztése jegyében érdekes újítást vezetnek be a budai járási labdarúgó-bajnokság mérkőzésein. A találkozók szüneteiben a hazai és a vendég sportkör három-három atlétája vetélkedik ügyességi számokban. Magasugrás, távolugrás és súlylökcs szerepel müso- 1 ron. A sportkörök saját maguk döntik el, hogy kik képviselik színeiket a viadalokon. Előfordulhat például, hogy diákokat szerepeltetnek, vagy éppen labdarúgók jutnak szóhoz. Az atlétikai versenyjegyzőkönyvet a labdarúgó-mérkőzés játékvezetői jelentésével együtt küldik el a szövetségbe. A 11 forduló átlagát figyelembe véve dől el, hogy melyik csapat bizonyult a legjobbnak, ezenkívül számonként, egyénenként is értékelik a teljesítményeket A győztes csapatot, Vitorlás Ügy látezik, az emelkedő üzem- anyagárak az Amerikai Egyesült Államokban is megmozgatta az egyébként is rendkívül praktikus gondolkodású amerikaiak fantáziáját. Ted Betterson például az egyelőre változatlan áron fújó szelet kívánja fölhasználni közlekedési (és bizonyára anyagi) problémáinak megoldására. Feltehetően a közeli jövőben nem kell számolni az USA- ban szélcsenddel, s ezt kihasználva, lehet, hogy a vitorlás kerékoárosoknál versenyt is rendeznek. A PEST MEGYEI (a biatorbágyi, az érdi, a pilisvörösvári, a solymári, a ceglédberceli, a kocséri, a törteli, az alsónémedi, az inárcsi, az Örkényi, a péceli, a túrái, az ecseri, a veresegyházi, a tápiógyörgyei, a tápiószelei, a tápiószentmártoni, a dömsödi, a dunaharaszti, a kiskunlacházai, a dunabogdányi, a tahitótfalui és a nagymarosi) TAKARÉKSZÖVETKEZET IGAZGATÓSÁGA felkéri azokat a tagjait akik elköltöztek a takarékszövetkezet működési területéről, vagy munkahelyet változtattak, hogy az új lakcímüket, illetve az új munkahelyüket március 31-ig szíveskedjenek bejelenteni a takarékszövetkezetnek, tagságuk rendezése céljából. illetve a legjobbakat jutalmazzák. — Már tavaly'beszéltünk a sportköri vezetőkkel az atlétikai viadalok műsorba iktatásáról — mondotta Csíki Károly, a Budai Járási Testnevelési és Sportfelügyelőség elnöke. — Felkértük őket arra, hogy a pályák környékén létesítsenek magas- és távolugró helyet és biztosítsanak a súlylökőknek dobókört. Ezek általában már elkészültek és gondoskodtak a különböző kellékek beszerzéséről is. Csupán a 12 első osztályú csapat részére írtuk ki ezt a viadalt. A sportkörök háromnál több indulóval is részt vehetnek. A másodosztály csapatai fakultatív módon dönthetnek, hogy bevezetik-e ezt az újítást, vagy sem. Ez az atlétikai viadal nem kampányjellegű, hanem rendszeressé akarjuk tenni. Az itt feltűnt tehetségekkel, hiszen a tehetségkutatás a cél, külön foglalkoznak majd. Az atlétikával folytatva: a budai járás mezei futóbajnokságát vasárnap Budaörsön rendezik, s a gyermek korosztálytól a felnőttekig egyaránt várják az indulókat. A résztvevők a Béke téri általános iskolában öltöznek, 9 órakor lesz itt a találkozó, majd a repülőtéren kerül sor a mezei futásra. A vasárnapi programhoz tartozik: a járási sakkcsapatbajnokságot a járási hivatal nagytermében rendezik. Folytatódnak a természet- járást népszerűsítő községi környezetismereti túrák. Vasárnap Nagykovácsi a „soros”. A község környékén sok a jó kirándulóterep s így vál tozatos program vár majd a kirándulókra. S hogy a labdarúgásról is szó essék, vasárnap lesz Diósdon a Diósd—Tatabánya MNK-mérkőzés a legjobb 16 közé jutásért. Egy héttel később Érden, a 12 órakor kezdődő Érdi MEDOSZ—Váci Híradás megyei MNK-selejte- ző után 14 órakor lesz a Magyar ifjúsági válogatott—Érd- parkváros barátságos mérkőzés az Ercsi úti új sporttelepen. A kettős program érdekes labdarúgó-csemegét ígér. Az ifiválogatott jelenleg Iránban vendégszerepei, s onnan 21-én érkezik vissza. A Budai Járási Labdarúgó Szövetség március 2-án és 9- én tornát rendez területi elosztásban felnőtt és ifjúsági csapatok részvételével a Fel szabadulási Kupáért. R. L. Volán 1. sz. Vállalat {elvételre keres autószerelő, karosszéria- lakatos, tmk-lakatos, ényező, autóvillamossági szerelő, víz-, fűtésszerelő, íegesztő, villanyszerelő, szakmunkásokat, zetanított- és segédmunkásokat Jelentkezés: XIV., Pillangó utca 32., , XIV., Mogyoródi út 26—32., IH., Zay utca 24—26., IX., Táblás utca 36—38., XIII., Mohács utca 24—26., XIII., Hegedűs Gy. utca 45., IX., Köztelek utca 4., Cegléd, Külső Körösi út., Gödöllő, Dózsa Gy. út 65. SZOMBATON CÉG LE DEN NB l-es pingpongrajt A hét végén megkezdődik az asztalitenisz NB I tavaszi /küzdelem sorozata. A Ceglédi 'Vasutas férfi gárdája szombaton 17 órakor a helyi sport- csarnokban a Bp. Postást fogadja. Átszervezett szakosztály-vezetőség irányítja a munkát. A férfi együttes a nagykállói Kársaival erősített. Bár Bodrogi egyetemre jár, továbbra is játszik. Hetente egyszer Cegléden edz, a többi napokon pedig a fővárosban a BVSC játékosaival együtt gyakorol. Közös felkészülés előzte meg a rajtot. Vasárnap Szolnokon a Kilián FSE és a Szondi SE játékosaival együtt gyakoroltak a ceglédiek. A Ceglédi Vasutas női csapata nyerte tavaly a megyei bajnokságot. Az osztályozón azontfhn nem sikerült az előrelépés. Engedélyt kaptak arra, hogy idén a budapesti első osztályban szerepeljenek ahol népesebb a mezőny, nagyobb a fejlődési lehetőség, tít A Ceglédi Vasutas NB III-as labdarúgói szorgalmasan készülődnek a bajnoki nyitányra. Az első csapat keretét huszonketten alkotják. Már két e.dz&n\érkőzést vívtak: a Bem SE ellen 2:1, Tö- rökszentmiklós ellen pedig 4:1 arányban nyertek. Ma 14.30 kor a Szolnoki MTE lesz az edzőtárs, vasárnap pedig Tö- rc kszent m i Id oson játszik visz- szavágót a Vasutas. A megyei labdarúgó-bajnokság tavaszi sorsolása I. forduló, március 9. Isaszeg— Bem SE, Maglód—IM Vasas Iklad, Nagykőrösi Kinizsi—Szigetújfalui Vörös Meteor, Budaörs—Monori SE, Pilisi KSiK—Törökbálinti TC, Szigethalmi MSE—Perbáli TSZ SK, Aszódi Építők—Albertirsa, Pilisvörösvári SC—Gödöllői Vasas. n. forduló, március 16. Albertirsa—Pilisvörösvár, Perbál—Aszód, Törökbálint—Szigethalom, Monor— Pilis, Szigetújfalu—Budaörs, IM Vasas Iklad—Nagykőrös, Bem SE— Maglód, Gödöllő—Isaszeg. III. forduló, március 23. Nagykőrös—Bem SE, Budaörs—IM Vasas Iklad, Pilis—Szigetújfalu, Szigethalom—Monor. Aszód—Törökbálint, Pilisvörösvár—Perbál, Gödöllő—Albertirsa, Isaszeg—Maglód. IV. forduló, március 30. Isaszeg— Albertirsa. Perbál—Gödöllő. Törökbálint—Pilisvörösvár, Monor— Aszód, Szigetújfalu—Szigethalom, TM Vasas Iklad—Pilis. Bem SE— Budaörs, Maglód—Nagykőrös. V. forduló, április 6. Pilis—Bem SE, Szigethalom—IM Vasas Tkiad, Aszód—Szigetúifalu, Pilisvörösvár —Monor, Gödöllő—Törökbálint. Albertirsa—Perbál, Budaörs—Maglód, Nagykőrös—Isaszeg. VI. forduló, áorilis 13. Tsaszeg— Perbál/ Törökbálint—A’bertir^a, Monor—Gödöllő. Szigetúifalu—Pi- üsvörösvár, IM Vasas Tkiad—Aszódi Énftők. Bem SE—Szigethalom, Maglód—Pilis, Nagykőrös—Budaörs. VH. forduló, április 20. Aszód— Bem SE. Pilisvörösvár—TM Vasas Iklad, Gödöllő—Szigetúifalu. Albertirsa—Monor, Perbál—Törökbálint. Pilis—Nagvkőrös. Szigethalom—Masdód. Budaörs—Isaszeg. Vili. forduló, április 27. Isaszeg— Törökbálint, Monor—Perbál, Szi- getútfalu—Albertirsa. IM Vasas Iklad—Gödöllő, Bem SE—Pilisvörösvár, Maglód—Aszód, Nagykőrös— Szigethalom, Budaörs—Pilis. IX. forduló, május 4. Gödöllő— Bem SE, Albertirsa—IM Vasas Iklad, Perbál—Szigetújfalu, Törökbálint—Monor, Szigethalom—Budaörs, Aszód—Nagykőrös, Pilisvörösvár—Maglód, Pilis—Isaszeg. X. forduló, május 11. Isaszeg— Monor, Szigetúj falu—Törökbálint. IM Vasas Iklad—Perbál, Bem SE- Albertirsa, Maglód—Gödöllő, Nagy kőrös—Pilisvörösvár, Budaörs— Aszód, Pilis—Szigethalom. XI. forduló, május 18. Perbál— Bem SE, Törökbálint—IM Vasas Iklad, Monor—Szigetújí’alu, Aszód —Pilis, Pilisvörösvár—Budaörs, Gödöllő—Nagykőrös, Albertirsa— Maglód, Szigethalom—Isaszeg. XXL forduló, május 27. Isaszeg— Szigetújfalu, IM Vasas Iklad—Mo nor, Bem SE—Törökbálint, Maglód —Perbál, Nagykőrös—Albertirsa Budaörs—Gödöllő, Pilis—Pilisvö rösvár, Szigethalom—Aszód. XHI. forduló, június 1. Monor Bem SE, Szigetújfalu—IM Vasas Iklad, Pili svör ösvár—Szigethalom Gödöllő—Pilis, Albertirsa—Buda Örs, Perbál—Nagykőrös, Törökbálint—Maglód, Aszód—Isaszeg. XTV. forduló, június 8. Tsaszeg- IM Vasas Iklad, Bem SE—Sziget- újfalu. Maglód—Monor. Nagykőrös—Törökbálint, Budaörs—Perbál Pilis—Albertirsa. Szigethalom—Gödöllő. Aszód—Pilisvörösvár. XV. forduló, június 15. IM Vasas Iklad—Bem SE, Gödöllő— Aszód, Albertirsa—Szigethalom Perbál—Pilis, Törökbálint—Buda őrs, Monor—Nagvkőrös. Szigetül falu—Maglód, Pilisvörösvár—Isaszeg. ★ Holnap a nagykátai járási baj nokság sorsolását közöljük. Azonnali belépésre felveszünk csömöri raktárházunkba jogosítvánnyal rendelkező targoncavezetőket és segédmunkásokat. Jelentkezés a raktárházigazgatónál vagy a Munkaruházati Kereskedelmi Vállalat munkaügyén, Budapest VIII.. Üllői Út 14. Ceglédi szárítóüzemünkbe művezetőt technikumi végzettséggel, 3 műszakos beosztásba, érettségizett adminisztrátorokat (kezdőket is), telexkezelőt gépírói gyakorlattal, segédraktárost, két műszakos beosztásba, anyaggazdálkodót, üzemszervezőt, hivatalsegédet. jogügyi előadót, P. kategóriájú gépkocsivezetőt. géplakatosokat és női és férfi segédmunkásokat keres felvételre a Pest megyei Zöldség- és Gyümölcsfeldolgozó Vállalat Cegléd. ______ A Szentendre Ipari Szövetkezet szigetelő részlege felvesz: éjjeliőrt nyugdíjas vagy teljes állományban és női segédmunkásokat berendelt bedolgozói munkára. Jelentkezés: Szentendre. Petőfi utca 1. Felvételi Vállalkozásunk SZTK-ügyintézői munkakörbe férfi vagy női munkaerőt keres. „Nem üzemi kifizetőhely”. Jelentkezés: levélben, önéletrajzzal. Cím: TESZÖV, 2363 Felsőpakony. Költségvetési üzemünkben középfokú képesítéssel rendelkező munkaügyi előadót keresünk azonnali belépéssel Pest közelében. „Univerzál 4494” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Kutatóintézet felvételre keres újpesti munkahelyre fiatal gépészmérnököket áramlásmérő műszerek fejlesztéséhez. Jelentkezés írásban: Tudományos munkára” jeligére, Bp. 5. Pí. 205. címre. Kutatóintézet felvételre keres nagy gyakorlattal rendelkező önálló bonyolító ügyintézőt jó gépírással és legalább egy nyelv passzív tudásával, újpesti munkahelyre. Jelentkezés írásban vagy telefonon Tárnok Éva osztályvezetőnél: Bp. IV., Erzsébet u. 2—4. Telefon: 292—228, vagy 680-!-273.. _________ Ku tatóintézet felvételre keres újpesti munkahelyre nyugdíjas gyors-gépírónőt. Nyelvismeret előnyben. Jelentkezés írásban vagy telefonon Nagy Pál Jenőné osztályvezetőnél. Bp. IV., Erzsébet u. 2—4. Műszaki Könyvtár. Telefon: 680—937. A Gödöllői Háziipari Szövetkezet azonnali felvételre keres varrodai munkára női szakképzett dolgozókat. Kereseti lehetőség: 1700, 2200 Ft. Férfi és női munkaerőket könnyen betanulható síkkötő munkára. Kereseti lehetőség: 1800, 2500 Ft. Bőrdíszmű /varrónőket. Kereseti lehetőség: 1600, 2200 Ft. A Minőségi Vegyipari Szövetkezet monorer- dei, valamint központi telepére keres: férfi és női betanított munkásokat, vegyipari szakmunkásokat, segédmunkásokat. Jeient- képezünk ki. Jelentkez- telepvezetőnél vagy Budapest XIV., Francia út 43. A Nagykőrösi Gépjavító és Faipari Szövetkezet felvesz lakatost és férfi segédmunkásokat. Felveszünk továbbá olyan 30 év körüli férfi segédmunkásokat. akiket 3 év alatt lakatos szakmunkássá képzőnk ki. Jelentkezni lehet: Nagykőrös, 2751 Váncsodi u. 18 Mlinlraflefvi O^tálVOTV Felveszünk szakmunkás és betanított varrónőket és géDi munkát végző bedolgozókat. Jelentkezés* Ócsa Tanácsháza. ..Április 4.” Ruházati Szövetkezet. Víz-gázszerelőket, bádogosokat. lakatosokat, hegesztőket. segédmunkásokat, 16 éves kortól is. budapesti kiemelt munkára felveszünk. \ Segédmunkásokat szakmunkásokká képezünk át. Szállást biztosítunk. Jelentkezés: Első Bádogos és Szerelő Ipari Szövetkezet munkaügyi osztálya, Budapest. Vili. Rigó u. 6—8. A Pest megyei Kéményseprő Vállalat ceglédi kirendeltségei irodájába (Cegléd. Szolnoki u. 4.) felvesz közgazdasági technikumi végzettséggel önálló adminisztratív ügyintézőt. Jelentkezés: Írásban, iskolai végzettség. gyakorlati idő megjelölésével. Budapest VII.. Dohány u. 54. Tel.: 423—909. A Gabonafelvásárló Vállalat kiskunlacházi körzeti üzeme azonnali felvételre rakodó- munkásokat keres. Bérezés a kollektív szerződés szerint. Az Egyesült Izzó Rt, Vácuum* technikai Gépgyár felvesz, betanít kedvező kereseti lehetőséggel az összes forgácsolási szakmára férfi és női munkaerőket, szerszám élezőket, galvanizálókat, kompresszorkezelőket, középnyomású gázkazánhoz fűtőket, segéd fűtőket, raktári anyagkiadókat, mintakészítőket. villanyszerelőket, mechanikai műszerészeket, szerkezeti lakatosokat, asztalosokat, kertészt, valamint férfi és női betanított, illetve segédmunkásokat. Jelentkezés: Budapest IV., Szilágyi u. 26. Munkaerőgazdálkodáson. (Rákospalota— Üjpest vasútálomásnál.) Nyolcadik osztályt és gimnáziumot végzett fiúk, lányok, jelentkezzetek Állattenyésztési szakmunkás TANULÓNAK! (Intézményünk szarvasmarha-, sertés-, baromfi-, nyúl-, galamb-, laborállat- szakmában képez szakmunkásokat.) Gimnáziumot végzett tanulók különbözeti vizsga letételével két év alatt szerezhetnek szakmunkásoklevelet. Nyolcadik osztályt végzett tanulók képzési ideje három év. Az iskola minden tanulóját kollégiumban helyezzük el. A tanulók ösztöndíjat és munkaruhát kapnak. Szakmunkásoklevél megszerzése után minden ifjú szakmunkás állami gazdaságban vagy terihclő- szövetke selben kap állandó 'jellegű munkát. Szülőknek és tanulóknak mindennap 8—12 óráig adunk felvilágosítást az iskola központi irodájában, és ide várjuk az érdeklődő fiatalok jelentkezési lapjait is. Cím: 2119 Pécel, Maglódi u. 57, A Pest megyei Moziüzemi Vállalat buda- . r pesti munkahelyre fel- jártás vételre keres gyors- és gépírót, valamint fiatal nődolgozókat adminisztratív munkakörbe. Felvételre keresünk továbbá a ve- csési filmszínházba üzemvezetőt, legalább érettségivel. A jelentkezéseket kizárólag írásban, 1399 Bp. Pf. 610 címre kérjük. Országos működési területtel rendelkező nagyvállalat (Vízügyi Építő Vállalat, Budapest I., Márvány u. 1/C) alkalmaz főépítésvezető, építésvezető, főművezető, művezető munkakörbe mélyépítésben szakembereket azonnali belépésre. Jelentkezés: személyzeti osztályon. telefon: *58—855. Az Egyesült Izzó Rt. Vácuum- technikai Gépgyára FELVESZ tervezői és szerkesztői gyakorlattal rendelkező gépész- és elektromérnököket, technikusokat, üzem m érnököket, műszaki rajzolókat, gyors- és gépírónőket, anyaggazdálkodókat. Jelentkezés: naponta 8—14 óráig. Budapest IV., Szilágyi u. 26. (Rákospalota— Üjpest vasútállomásnál). Felveszünk szigetelő szakmunkásokat, valamint segédmunkásokat budapesti munkahelyre. Jelentkezés: Szentendre Ipari Szövetkezet Szentendre. Kőzúzó úti telepén. _________ Fe lveszünk takarítókat, esetleg 4 vagy 6 órás munkaidővel is. Jelentkezni lehet: Budapest vidéki Posta- igazgatóság V Vád utca 34. IV. emelet 44. ADÁS.' VETEL Dunakeszin lakásproblémáját emeletráépítéssel megoldhatja- Stangáné, 1052 Bpest, Városház u. 8. Telefon: 182—807._____________ Elcseréiném gödöllői zöldövezetben levő 44 nm alapterületi, összkomfortos, központi fűtéses, tapétás, OTP-s öröklakásomat, tanácsi vagy garzonlakásra megegyezéssel. Budapesten vagy környékén. Érdeklődni lehet: a 111—533-as telefonon, reggel 8 órától du. 16 óráig, vagy este a 646—044-es telefonon. 4P7-es Combi rendszámmal, vagy anélkül eladó. Sződ-csörögj Vasút u. 6.____________ Me gkímélt Zsigulii vennék. Tel.: 297—971 de. 10-től.______________ Eg y törzskönyvezeti kuvaszapa eladó. Ve- csés, Budai Nagy Au. 29/a.__________________ 5 d arab bikaborjú 6 hónaposok és 10 vagon istállótrágya mázsánként 5 forintért eladó. Besenyszög, Fokoru- puszta 209. tanyaszám. (Kőteleki kövesút mellett) Fekete Ferenc. i