Pest Megyi Hírlap, 1975. február (19. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-12 / 36. szám
1975. FEBRUAR 12., SZERDA v/(ŐH<n> 3 A negyedik ötéves terv utolsó esztendejében járunk,. s ez már maga biztatás némi előzetes összegezésre. Ám még hatásosabb ösztökélés az a tény, hogy ez az első középtávú tervidőszak, amikor a tanácsok önállóan alkották meg fejlesztési terveiket, azaz a lakosság színe előtt vizsgáznak józan előrelátásból, megalapozott programkészítésből. Amit ma, bár tíz hónap még hátravan, nyugodt szívvel leírhatunk, az az a tény, hogy a tanácsok beruházási tevékenységének egésze nagy eredményeket hozott létre, s hogy ez a munka sokkal szervezettebben folyt, mint bármikor korábban. Növekvő bevételek Költeni csak az tud, akinek pénz van a zsebében; a tanácsok fejlesztési kiadásait az állami támogatáson túl — ami öt esztendőre kétmilliárd forintot tett ki — a fejlesztési alapban képződő bevételek fedezik. Sokat mond a tanácsok megnövekedett lehetőségéről, hogy az eredetileg tervezettel szemben a tényleges bevételek ötven százalékkal nagyobbak. Ebben a többi között részük van központi intézkedéseknek is — így az agglomerációs övezetben felemelt telekhasználati és -igénybevételi díjaknak —, de annak szintén, hogy a tanácsok éltek a koordinációs lehetőségekkel a különböző gazdálkodó szervektől átvett pénzeszközök célszerű felhasználásával. Fényt vet ennek jelentőségére, hogy a helyi tanácsok a tervidőszakban ilyen forrásból összesen 560 millió forintot könyvelhettek el. Ebből lakásépítésre 150 milliót, a közművek fejlesztésére 116 milliót, művelődési, egészségügyi és kulturális célokra — így iskolák, óvodák építésére — 294 millió forintot fordítottak, fordítanak. Lépések, összehangoltan Sem a fentebb említett ösz- szegek átgondolt befektetése, sem a településfejlesztés megalapozottsága nem lett volna zavartalan, ha a tanácsok nem állnak szoros kapcsolatban a pártszervekkel és pártszervezetekkel, ha elmulasztják összehangolni lépéseiket. Ma már senki nem vitatja, hogy a településfejlesztésnek, a tanácsi beruházási tevékenységnek nagy a politikai súlya, a sikerek és a kudarcok befolyást gyakorolnak a közvéleményre, formálják a közgondolkozást. E felismerés egyrészt a pártszervek, pártszervezetek figyelmét fordította a fejlesztések irányába, másrészt a tanácsokat sarkallta arra, hogy a korábbinál következetesebb kapcsolatokat építsenek ki e politikai testületekkel. Különösen a járási pártbizottságok, a városi pártbizottságok irányt adó útmutatása volt segítségére a tanácsoknak, s ez sok mindenben kamatozott. Például abban, hogy tetemesen megnőtt a lakosság részvétele a fejlesztési tervek végrehajtásában, bizonyítva: a jó előkészítés, a célok világos megismertetése legalább olyan fontos, mint a pontos műszaki tervek elkészítése. Például az óvodák A közös erőfeszítések hasznára szemléletes illusztrációként kínálkoznak az óvodák. A megyében eredetileg 2005 gyermek számára teremtettek volna hglyet öt esztendő alatt. A tervidőszak vegére várhatóan ennek ötszöröse lesz a tényleges tervteljesítés. összesen 10 393 u) óvodai helyet hoznak tető alá a megye városaiban es községeiben. A budai járásban a terv szerinti előirányzat 225 óvodai hely kialakítása volt. valójában 1772 kisgyermeket segítenek elhelyezni az új intézményekben. Terven felül épült óvoda — a gazdálkodó^ szervek adta pénzügyi tamoga- ’ alakosság társadalmi -a többi között Tanácsi beruházások Eredmények - kemény munkával Diósdon, Pilisvörösvárott, Budaörsön, Erden, Dabason, Mo- noron... Hosszú a sor,, s azt igazolja, hogy lényeges a haladás. Természetesen csak példa az óvodák ügye, ám általánosítható tapasztalatokkal. Egyebek mellett rendkívül fontos mozzanat annak a nézetnek a kudarca, mely a bejárók lakta települések népének „megmozdíthatatlan- ságát” hangoztatta. A pesszimistákra ismét rácáfolt az élet. Jó szervezéssel, értő kézzel irányított felvilágosítással ezeken a helyeken is mozgósítani lehetett a lakosságot, s aligha hihető, hogy ez csupán óvodaépítéskor érvényes. Az eredmények fénye Jogos elismerés illeti a tanácsokat a beruházási tevékenységért —/ s megadta ezt a megyei párt-végrehajtóbizottság, amikor az erről szóló előterjesztést tárgyalta —, ám éppen az eredmények fényében válik élesebbé a gondok csoportja. Túl azon, hogy némely helyi beruházás előkészítése nélkülözte az alaposságot, sok bajt okozott a kivitelezési költségek emelkedése. Ez azzal járt, hogy a nagyobb pénzügyi teljesítés nem minden esetben eredményezett naturálisán is többletet, egy-egy lakás, tanterem drágábban épült meg, mint eredetileg számították. Bizonyos arányeltolódások is végbementek, így míg a tervezettnél több általános iskolai tanterem épül fel, nem sikerül a szakközépiskolai tantermek papíron rögzített mennyiségét tető alá hozni. Központi intézkedések, valamint áremelkedések miatt különböző egészségügyi létesítmények sem készülhettek el, felépítésükre csak az ötödik ötéves tervben kerülhet sor. Ezek és a hasonló tapasztalatok fontos adalékként szolgálnak a tanácsok most folyó tervezőmunkájához, aláhúzva az előkészítés tervszerűségének fontosságát, az indokolatlan költségnövekedések megakadályozását, s nem utolsósorban azt is, hogy a beruházások lebonyolítói között javítani kell az együttműködést. Billegő mérleg Bepillantást enged a tanácsok erőfeszítéseibe, de tevékenységük fogyatékosságaiba ugyancsak, a célcsoportos lakásépítés. Ma már közismert, hogy a célcsoportos lakásépítésen belül az eredetileg tervezettnél mintegy ezerrel kevesebb otthon kerül tető alá 1975 végéig. Az okok sokrétűek és kölcsönhatásban állnak egymással. Közrejátszott az elmaradásban a tervezéskor túl alacsonyan megállapított lakásépítési költség éppúgy, mint az építőipari árak emelkedése, a kivitelező kapacitások egyenetlensége, stb. A mérleg másik serpenyőjében viszont elhelyezhetjük a vártnál nagyobb magánlakásépítést — 28 270-nel szemben 32 393 —, a társasházak közkedveltségét. Ettől azonban a mérleg egyensúlya még nem teremtődik meg, billeg tehát, azt tudatva a tanácsokkal, a lakásépítésben érintett vállalatokkal, hogy a jövőben ezen a területen sokkal nagyobb felelősséggel, gondossággal, körültekintéssel kell cselekedniük. Ehhez arra van szükség, hogy a megkezdődött szemléleti változás folytatódjék, elmélyüljön, megértesse minden résztvevővel; a lakásépítés nem puszta technikai, műszaki, szervezési intézkedések sora, hanem társadalom- politikai felelősségvállalás is! Hasznos frontáttörés Még egy viszonylag terjedelmesebb cikkben sincs mód arra, hogy a tanácsi beruházások valamennyi részterületét szemügyre vegyük. Hiszen a lakásépítéstől a közműveken át a kereskedelem fejlesztéséig, a szó igaz és szoros értelmében, mindenhez köze van a tanácsnak, ami a lakosság életkörülményeit érinti. Ezt nemcsak az az ötmilliárd- nál nagyobb összeg bizonyítja, amit a tanácsok fejlesztési alapjukból 1975. végéig kiadnak, hanem a beruházási tevékenység szerteágazó képe is. E szierteágazóság akár takaró lehetne a mulasztásokra, melléfogásokra. Ritkán élnek vele a tanácsok! Annál inkább adják bizonyságát annak, hogy az erők koncentrációjával rövid idő alatt front- áttörést tudnak elérni. Ez *■ Vrtémit például a közművesí- tési programnál. A tanácsok jó szervezőmunkája, valamint a lakosság megértő áldozat- készsége eredményeként 1975 végére a megye lakosságának 55 százaléka részesedhet az egésziséges, vezetékes ivóvíz áldásából, míg ez az arány 1970-ben 31 százalékot tett ki. Olyan területeken, mint Érd —Tárnok, Főt—Mogyoród— Csömör, az ivóvíztársulat létrejötte, eredményes működése nem egyszerűen a beruházási tevékenység egyik formája volt, hanem a tele-1 püliésszeretet kovácsoló ja is, az áldozatvállalás felkeltője, a közös célok megértető je. Nem mindent, de... Alapvető elvnek tarthatjuk a tanácsok beruházási tevékenységében, hogy nem lehet mindent egyszerre és azonos mértékben fejleszteni, mert erre sem a pénzügyi, sem a kivitelezési lehetőségek nem adnak alapot. Toldjunk hozzá azonban az alapelvhez egy de szócskát, s alakítsuk így: nem lehet mindent egyszerre és azonos mértékben fejleszteni, de az addig rejtve maradt források föltárásával bővíthetők a lakossággyarapító eredmények. Ez történt például az általános iskolai tantermek építésénél — 220 tanteremmel szemben 401 —-, a körzeti orvosi rendelők számának növelésénél, a kereskedelmi ellátás némely pontján, így Százhalombattán, az élelmiszer-áruházak terven felüli létrehozásával. S persze, még nincs vége az évnek, tíz hónap alatt sok minden megvalósulhat! A tervidőszak befejező esztendeje ugyanis nagy jelentőségű politikai eseményeket hord magában, s ezek érthetően növelik a lakosság érdeklődését, aktivitását. Építeni erre, újabb társakat találni a településfejlesztéshez: a tanácsok dolga! Zavartalan átmenet Túl azon, amit még ebben az esztendőben végrehajthatnak a tanácsok — s nem csekély feladatok ezek —, az ötödik ötéves tervre való átmenet zavartalanságát is biztosítaniuk kell. Ez éppúgy érvényes a lakás-, bölcsőde-, óvoda- és iskolaépítésekre — a felsorolás bizonyos értelemben rangsorolás is —, mint egyéb teendőkre. A mostani tervidőszak kezdetén ugyanis az elkerülhetetlennél több volt a zavar, a fennakadás, s az akkori adósságot csak nagyon kemény munkával lehetett fölszámolni. Napjainkban kétségtelenül kedvezőbbek a körülmények, s a tanácsok rendelkezésére álló tapasztalatok is bőségesebbek. A négy esztendő alatt a tanácsok a beruházási tevékenységben meglehetős gyakorlatot szereztek, a siker feltételei és a kudarcok okai világosabban meghatározhatók, mint a középtávú terv első ízben történt kidolgozásakor. A most formálódó ötéves terv már a második ilyen munka, felsőbb osztályt jelez. A beruházási, fejlesztési tevékenység eredményessége azt igazolja, hogy a tanácsok érettek e felsőbb osztályba lépésire, a megnőtt követelményeknek is képesek eleget tenni. Mészáros Ottó Felszabadulási kiállítás Moszkvában Hazánk felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából kiállítás nyílt kedden Moszkvában, a Szovjet Hadsereg Központi Múzeumában. A kiállítást Budapest felszabadulásának évfordulójához időzítették: eredeti fényképfelvételek mutatják be a magyar fővárosért vívott kemény harcok napjait, de a múzeum látogatói Budapest mai arculatával is megismerkedhetnek a kiállított albumokból és fényképekből. Szovjet részről a kiállítást Alekszej Zseltkov vezérezredes nyitotta meg, aki a Nagy Honvédő Háború idején a 2. ukrán front katonai tanácsának tagja volt. Magyar részről R ága Mihály vezérőrnagy, hazánk moszkvai attaséja mondott megnyitó beszédet. Jelen volt a megnyitón Ivan Zamercev tábornok, Budapest egykori város- parancsnoka és a hazánk felszabadításáért vívott harcok számos szovjet résztvevője. NEMZETKÖZI ÉV _ VÁNDORGYŰLÉS VÁCOTT A nők élet- és munkakörülményeinek javítása része a kormányzat mindennapi munkájának Mint ismeretes, az ENSZ az 1975-ös esztendőt a nők nemzetközi évének nyilvánította, amelynek eseménysorozata a dolgozó nők élet- és munka- körülményeire, helyzetük javítására hívja fel a világ figyelmét. Hazánkban is megalakult a nők nemzetközi évének előkészítő bizottsága, amelynek munkájában a szak- szervezetek is tevékenyen részt vesznek. A tervekről tájékoztatta kedden az újságírókat dr. Czerván Mártonná, a SZOT nőbizottságának vezetője. Rámutatott, hogy hazánkban a nők helyzetének állandó javítása a kormányzat mindennapi munfkájának szerves része, ezért külön program kidolgozására a nők nemzetközi éve alkalmából nincs szükség. A fő feladat, hogy minden területen még következetesebben ellenőrizzék az öt évvel ezelőtt hozott nőpolitikái párthatározat .végrehajtását. Ehhez nyújtanak messzemenő segítséget a szak- szervezeti szervek. Sok helyütt megtárgyalják a dolgozó nők helyzetét, munkahelyi közérzetüket, újabb lépéseket tesznek az egészségi ártalmak elhárítására, a háztartási munka további könnyítésére, a népesedéspolitika fokozott érvényesítésére. A nők fokozott megbecsülését fejezik ki azzal is, hogy március 8-án, a nemzetközi nőnapon sok nődolgozó kap majd szakszervezeti kitüntetést. A szakszervezetek megyei tanácsai nődelegációkat küldenek a külföldi testvérvárosokba, és fogadják e városok nőküldöttségeit. Néhány városunkban, mint például Vácott és Győrött, vándorgyűléseket rendeznek, amelyeken a nőket érintő fő problémákat vitatják meg. A nemzetközi szervezetek nagyszabású konferenciákon irányítják a figyelmet a világ 560 millió nődolgozójának helyzetére. A Szakszervezeti Világszövetség a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal közreműködésével áprilisban Bukarestben tart világkonferenciát, júniusban Brüsszelben a nemzetközi munkaügyi szervezet rendez tanácskozást a nők helyzetéről. A múlt évben Budapesten megtartott európai szakszervezeti nőkonferencia felhatalmazása alapján a SZOT képviselői a brüsszeli konferencián határozati javaslatot terjesztenek majd elő a dolgozó nők védelméről. KŐSZEGI FRIGYES: A nép tulajdonában LÁTSZÓLAGOS ellentmondás, hogy a népi demokrácia útjára lépő Magyar- ország gazdasági fejlődése a felszabadulás után szinte tisztán tőkés keretek között indult meg. „Honfoglalás” című cikkében erről a következőket írja a Szabad Nép: „Magyarország számára 1945-ben, az újrakezdés pillanatában csak a polgári termelési rendszer volt az egyetlen járható út... A nép első igénye nem a „rendszer” volt, hanem az, hogy élni akar, s ehhez bányászatra, közlekedésre, működő iparra volt szüksége. A kérdés tehát így állott előttünk: mondjunk-e le a termelés ugrásszerű emeléséről, sőt az újjáépítésről, csak azért, mert ezzel a profit is ugrásszerűen nő és nagyrészt a magántőkét építjük újjá?... A Magyar Kommunista Pártnak teljes erővel a termelés, az újjáépítés oldalára kellett állnia.. AZ IDÉZETT cikkrészletből kiderül, hogy a gazdasági feladat is valójában politikai volt: politikai harc kérdése volt, mennyire sikerül az újjáépülő ország gazdasági életét a nagytőke kezéből a nép tulajdonába átadni. Ezért a gazdasági célokért vívott csaták minden esetben politikai küzdelmekkel fonódtak össze, amelyeknek gyakran csak a reakció egy-egy harcba dobott szárnyának teljes megsemmisítése vetett véget. Már a Függetlenségi Front első szegedi programjában szerepelt a követelés, hogy a „föld méhének kincseit” a nép tulajdonába kell venni. Nem véletlen, hogy csak ennyi szerepelt a kezdeti programban az államosításokból. Abban az időszakban, amikor a nemzeti erőknek a fasizmus elleni teljes összefogása volt napirenden, amikor még a nagytőke egyes német- és fasisztaellenes csoportjaival, sőt a nagybirtokos osztály bizonyos képviselőivel is együtt kellett haladnunk, minden szélesebb körű államosítási javaslat felvetése egyenesen zavartkeltőleg hatott volna. Az 1945-ös választások előtt a Magyar Kommunista Párt ezt, az addig megvalósulatlan követelést ismét napirendre tűzte, majd programja nyomán az egész Függetlenségi Front is felvetette a bányák köztulajdonba véElső a szénvagyon telének kérdését: „Államosítani a föld méhének kincseit, valamint az erőműtelepeket, hogy biztosítsuk iparunk számára a legfontosabb anyagokat és ezeknek leggazdaságosabb felhasználását a nemzet javára.. ELSŐSORBAN természetesen a szénről volt szó, egész iparunk nekilendülésének fő akadálya a szénhiány volt. A reakció, amely akkor még teljes «nyíltsággal nem mert színre lépni, tudta, hogy a széntermelés az a gazdasági kulcspozíció, ahonnan aránylag veszélytelenül szabotálhatja az újjáépítés^. A termelés, amelyet az éhezve és rongyosan dolgozó bányászok szeptemberig mégis napi 1700 vagonra emeltek, esni kezdett és novemberben napi 1300 vagonos átlaggal a mélypontra zuhant. Ráadásul a kitermelt szén nagy része az üzérek, spekulánsok martaléka lett. „A mai súlyos helyzetben — jelentette ki a kommunista párt — csakis az államosítás segíthet.” Ez annyira nyilvánvaló volt, és a tömegek. elsősorban a Magyar Kommunista Párt mögött felzárkózó bányamunkásság annyira az államosítás mellett állt, hogy a reakció nem is merte nyíltan felvenni a harcot és a nemzet- gyűlés december 6-án esvhaneú határozattal elfogadta az MKP-nak a bányák államosításáról benyújtott javaslatát. 1946. január 1-én a szénbányák állami kezelésbe kerültek. A magyar bá- nyászságnak. de az egész magyar demokráciának is feledhetetlenül dicsőséges napjai következtek ezután. Nagv-Budapest üzemeinek dolgozói felhívásokat intéztek a bányamunkásokhoz : adatszerűén felsorolták, milyen üzemeik tudnának megindulni, milyen iparcikkek gyártását vállalhatják, ha szenet kapnának. Nógrádi Sándor elvtárs, akkor iparügyi államtitkár vezetésével megindult a széncsata, kezdetét vette a széntermelés állandó emelése, amelyet nyomon követett az iparcikkek termelésének növekedése is. Ennek köszönhető, hogy néhány hónap múlva sikerült biztosítani az inflációt megfékező stabilizációhoz szükséges árumennyiséget. A DOLGOZÓKAT sújtó pénzromlás 1946 elején követhetetlen iramot vett és az MKP átfogó gazdasági tervet dolgozott ki megállítására. Kétségtelen, hogy az ország számára a legnagyobb veszélyt nagy nehézipari gyáraink helyzete jelentette. A gyárak tulajdonosai, vagy azok megbízottai a termelés fokozása és ol- csóbbítása helyett az alacsony termelés mellett igyekeztek nagy hasznukat megkeresni és az állam, amely rájuk volt utalva, kénytelen volt hallatlanul magas áraikat megfizetni — a bankóprés igénybevételével. így tehát az állam számára dolgozó és az állam pénzével újjáépült nagyüzemekből a tőkések óriási hasznot préseltek ki és ráadásul szabotázscselekményekre is alkalmuk nyílott, a termelés növelését is akadályozhatták. Ebben a helyzetben a kommunista párt felvetette nehézipari kulcsüzemek államosításának kérdését. 1946. február 16-án, a Sportcsarnokban ismertette ezzel kapcsolatos álláspontját: „Ami a termelés fokozását illeti, nincs serken- tőbb valami a munkás számára, mint az államosítás. A Weiss Manfréd, a Rimamurányi ózdi üzeme, a különböző Ganz gyárak a következő esztendőkben jobbára állami megrendelésre dolgoznak majd és ezért természetes és helyes, ha ezeket a gyárakat az állam saját kezelésébe veszi át.. A HALLGATÓSÁG ezt az indítványt lelkes tapsviharral fogadta. A kisgazdapártban ekkor már egyre nyíltabban fellépő reakció viszont kijelentette, hogy egy tapodtat sem enged tovább az államosítások terén és a közfigyelem elterelésére interpellációk pergőtüzével támadta a feladata magaslatán álló demokratikus rendőrséget. A kommunista párt ekkor a népet híyta segítségül. Az ország minden részét elöntő népmozgalom egybekovácsolta a tevékeny, demokrata tömegeket és megteremtette a Baloldali Blokk pártjait. Ezek és a Szakszervezeti Tanács nyilatkozatban tették magukévá az MKP követelését. A nyilatkozat kimondja: „A reakciós szabotázs letörésére, a termelés fokozása és jóvátételi kötelezettségeink teljesítése érdekében szükségesnek tartjuk a magyar nehézipar legfontosabb üzemeinek sürgős állami kezelésbe vételét...” (Következik: Harc a nehéziparért.)
