Pest Megyi Hírlap, 1975. február (19. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-09 / 34. szám

1975. FEBRUÁR 9., VASÁRNAP XXitiav Vásárfélidő Félidejéhez érkezett a téli sze­zon utáni ruházati vásár, ame­lyen egész sor cikket 30—40 százalékos engedménnyel áru­sít a kereskedelem. Nagy az érdeklődés a diva­tos télikabátok, a kötöttáru, a férfi-női konfekció iránt. A keresett cikkek közé tartozik a gyapjú méteráru is. Sokan keresik a női télika­bátokat, s divatos műirhával bélelt farmerszabású férfi­kabátokat. Ezekből elegendő mennyiség van még a raktá­rakban, hiszen a vásári áru­alap a ruházati boltokban mintegy 42 millió forintnyi termék. Az elmúlt évekhez képest valamivel kisebb a forgalom a cipőboltokban, összesen 110 ezer párat árusítanak 30—40 százalékkal olcsóbban. 30 év Budapest az évfordulóra készül Február 13-ára, Budapest felszabadulásának 30. évfor­dulójára gazdag eseménysoro­zattal készül a főváros. Az üzemekben, vállalatoknál ké­szítik már a színes dekorá­ciókat, üdvözlő feliratokat, amelyeket az épületek hom­lokzatán helyeznek el. Az ün­nep estjén látványos kivi­lágítás köszönti a jubileu­mot. A következő napok bővel­kednek majd a felszabadu­lással kapcsolatos esemé­nyekben. Február 12-én dél­után a Vígszínházban ünnepi megemlékezést tart a buda­pesti pártbizottság, a fővá­rosi tanács, a HNF budapesti bizottsága, a Szakszervezetek Budapesti Tanácsa és a KISZ budapesti bizottsága. Az évforduló napján, csü­törtökön ünnepség lesz a gellérthegyi szabadságszobor­nál, ahol a főváros párt-, tanácsi, társadalmi, tömeg­szervezeti vezetői és a buda­pesti fegyveres testületek képviselői, az üzemek, iskolák küldöttei róják le kegyele­tüket a felszabadító harcok hőseinek emléke előtt. Cukrot, hazai termésből A répajövendő reményei Pest megyében - négyezer hektáron Vége az idénynek a cu­korgyárban. — Hála istennek — mondja Hatvanban a termeltetési osz­tály vezetője, Nérey Ernő — harminckét éve dolgozom a szakmában, de ilyen idegesítő szezont még nem értem meg. A szakadatlan őszi esőzés hosszú időn keresztül szinte lehetetlenné tette a betaka­rítást, késtek a szállítmá­nyok. Itt a Mátravidéki Cu­korgyár hatvani • üzemében a 24 óra alatt feldolgozható 320 vagon répa helyett 180 vagon volt a teljesítmény, a selypi üzemben 260 vagon helyett 120. A répán normá­lis esztendőben 6—8 százalék szennyeződés tapad meg, ez most 30—40 százalékos volt. Tizenhétezer vagon sarat-föl- det hordtunk be a gyárba. A cukortartalom 14—15 szá­zalékos máskor a répában, most 13 százalék alatt ma­radt, a többit fölélte a nö­vény. Az import: tehertétel Az ország valamennyi gyá­rába 3 millió 300 ezer tonna cukorrépa érkezett, ide 175 gazdaságból 16 601 hektár ter­mését hordták be, összesen 640 ezer tonnát. A gyár föl­vásárló körzete Borsod, Haj­dú, Heves, Nógrád, Pest és Szolnok megyére terjed ki. Á területnagyság s az. átlag­termés tekintetében egyaránt Hajdú megye áll az élen, közvetlenül utána Pest me­gye következik, ahonnan a legnagyobb mennyiségű ter­mést a hatvani gyár vásárol­ja fői. 1605 hektárról hoz­ták á vasúti szerelvények, te­hergépkocsik a répát. A tel­jes megyei terület 2500 hek­tár volt. Mindössze! A lapokat böngészve, rá­diót hallgatva gyakorta ta­lálkozhatunk manapság a cukorrépa-termesztés témá­jával. Sokak előtt ismere­tes hát, hogy mennyi gon­dot okozott az a kellő meny- nyiségű cukor előteremté­se, s hogy milyen tehertétel népgazdaságunk számára a cukorimport. A helyzet tulajdonképpen a legutóbbi esztendőkben vált kritikussá. Egy évtizede még olcsón talált vevőre a világ- piácon a cukor, s ekkor a három és fél millió .tonnás hazai répatermés több ille­tékes számára túlságosan is soknak tűnt. Nem igen ösz­tönözték a termelőket ez irányban, sőt, javasolták a cukoripar visszafejlesztését. Nem csodálni való tehát, hogy az 1970—71-es évekre a cu­korrépa-termelés mélypontra jutott. 1971-ben például 2,2 millió tonna répát takarítot­tak be. (Látogatásunk szín­helyén, á Mátravidéki Cukor­gyárban az 1964-beli 27 ezer 747 hektár termőterület he­lyett akkor csupán 13 ezer 699 hektárra kötöttek szer­ződést.) Elmaradók között A világpiaci helyzet idő­közben megváltozott, a cukor ára emelkedett, a népgazda­sági terv mezőgazdasági cél­jai között már 1970-ben sze­repelt több termelésfejlesz­tést szolgáló intézkedés. Egyebek között a technoló­giai színvonal emelésének ösz­tönzésére a speciális gépek és vegyszerek kiemelt 70 szá­zalékos támogatása. Erre an­nál is inkább szükség volt, mert a cukorrépát csaknem mindenütt fárasztó, kétkezi munkával művelték. Legin­kább részesterületet vállal­tak a tsz-tagok, ám ahogy a közös gazdaságokban nőtt az átlagéletkor, úgy csappant meg a vállalkozó kedv. A belföldi cukorszükséglet kielégítése érdekében — a termelési szint növplédéért —, 1972-ben javították az ágazat jövedelmezőségét, tíz forinttal emelték — a korábbi 50 fo­rintról 60-ra — a mázsánkén- ti árat, s további öt forint fel­árral többet kaptak azok a gazdaságok, amelyek hosszú távú szerződésben kötelezték magukat cukorrépa-terme­lésre, a technológia fejlesz­tésére, a terület növelésére. Az eredmény? 1971-től 1974-ig 77 ezer hektárról 92 ezer hektárra nőtt az ország cukorrépa­termő területe, s különösen az utóbbi három esztendőben kezdett felívelni a termés­átlag is. A Központi Statisz­tikai Hivatal legújabb — teg­napi lapunkban is megjelent — jelentése szerint az 1973- as 2,8 millió tonnányi ter­méssel szemben a legutóbbi őszön már 3,6 millió tonná­val takarítottak be. A hek­táronkénti átlagtermés 297,9 mázsáról 362,3 mázsára emel­kedett. Ám, ha a honi tája­kon, pontosabban szűkebb pátriánkban, Pest megyében körülnézünk, sajnos, azt kell megállapítanunk, hogy a ter­mőterület az öt évvel ezelőtti mélyponttól eltelt időben nem változott, s még a termésát­lag is csupán 280 mázsa volt tavaly. Csakis az állami gaz­daságokban tapasztalható fej­lődés ez időben. Rendszer tsz-kézen Érthető tehát, hogy a me­gyei gazdaságok elhatáro­zásaképpen a korábbi két és fél ezer hektárról az idén csaknem négyezer hektárra nő majd a termőterület, az országosnál nagyobb arány­ban. Egyébként az állam ké­résére az idén már 125 ezer hektáron terem a répa az or­szágban, minden korábbinál nagyobb területen. Hogy ez mennyire indokolt, azt jól érzékeltette néhány hete a Pest megyei tsz-elnököknek tartott tájékoztatójában Ka- zareczki Kálmán mezőgaz­dasági és élelmezésügyi mi­niszterhelyettes, amikor el­mondotta: ha továbbra is külföldön akarjuk beszerez­ni a hiányzó cukrot, ez 80— 100 millió dollárunkba kerül évente. A világpiaci áringa­dozásokat szinte képtelen­ség figyelemmel kísérni, ta­valy 800 és 1600 dollár között változott az ár, meglepő sze­szélyességgel, hetenként-ha- vonta. A hatvani gyárban egy ázsiai tájakról érkező cukor­szállítmány fogadására ké­szülnek. A raktárakban, sű­rű szövésű fehér zsákokban még némi kubai nádcukor is található. Remélhetően jövő­re már csakis hazai gyárt­mánnyal telnek meg a zsá­kok, zacskók, dobozok. E kedvező fordulatot igyek­szik előmozdítani az ipar is. Korábban a gyárak szervez­ték társulásba a tsz-eket, ügyelve a talajadottságokra, s hogy minél közelebb legye­nek a feldolgozó üzemhez. Ilyen,, ,yolt, ta, (jdgtyanL Cukor­gyár által irányított s áz új-. szászi és poroszlói gazdasá­gok közreműködésével össze­fogott együttműködés, amely­nek 30 termelőszövetkezet volt tagja. Midőn a mezőgazda­ságban tért hódított az ipar­szerű technológia, megala­kultak a növénytermesztési rendszerek, s nem egy ilyen társulás ügyeit intéző gaz­daság a cukorrépa termesz­tésének föllendítését is prog­ramba vette, a gyárak „áten­gedték” saját társulásaikat. A hatvani üzem például a nád­udvari Vörös Csillag Tsz ál­tal összefogott KITE-nek, amelyhez több Pest megyei gazdaság is csatlakozott. Gyári segítség Mint váltják be a hozzá­juk fűzött reményeket, meg­felelnek-e a várakozásnak ezek a rendszerek? Ez külön téma. A lényeg, hogy sem a rend­szerben termelők, sem a kí­vül maradók nem nélkülö­zik továbbra sem a gyár se­gítségét, mint Nérey Ernő osztályvezető elmondta, to­vábbra is beszerzik a vetőma­got, intézik a növényvédő szer és műtrágyavásárlás ügyes-bajos dolgait, s a leg­újabb szolgáltatás: ha a gaz­daság igényli, fuvartérítés he­lyett beszállítják a cukorré­pát a földekről. A. Z. Huszonkét éve tagja a pártbizottságnak MUNKÁK ÉS MINDENNAPOK — Ki a legrégibb pártmun­kás a gyárban? Szeghalmi Gyula, a Csepel Autógyár pártbizottságának titkára nem sokáig tűnődik: — Pál Mihály! A hajtómű­gyáregység pártvezetőségé­nek titkára, ahogyan újabban a csúcsvehetőséget nevezik. Ha jól emlékszem, az MSZMP megalakulásakor választot­ták először alapszervezeti tit­kárnak, s az üzemi pártbizott­ság és a párt-végrehajtóbi­zottság tagjának. „Jobban szerettem volna olyan riportalanyt, aki nem függetlenített pártmunkás” — parentálom el az ügyet ma­gamban, s mással próbálko­zóm: — És ha egy többszörös ki­váló dolgozóról írnék? Kit ajánlana? Szeghalmi Gyula összerán­colt homlokkal gondolkozik egy másodpercig, aztán azt mondja: — Pál Miskát! Neki egész numizmatikai gyűjteménye van már a kiváló dolgozó ki­tüntetésekből. — Csakhogy én fizikai mun­kást szeretnék. Egy olyan iga­zi aranykezű szakit, aki... — Aki régi párttag, aktív, de nem függetlenített párt­munkás, a szakmájában ezer­mester, politikailag jól kép­zett, művelt munkás ... Zavartan hallgatok: igaza van, ez maximalizmus. ... aki zsebében az egyete­mi diplomával, egy percig sem lett hűtlen soha a munkapad­jához. Mondom én, hogy Pál Miska a mi emberünk! — Azt akarja mondani, hogy mindaz, amit felsorolt... — Azt akarom mondani — szögezi le határozottan —, hogy mind igaz, meg még több is. A hajtóműgyáregység hat alapszervezete — amelyet a Pál Mihály vezette pártve­zetőség irányít — a legjob­bak közé tartózik a gyárban, lüt a legfejlettebb a szerveze­ti élet, a legigényesebbek egy­mással és önmagukkal szem­ben a pártaktívák, a legered­ményesebb a termelés párt- ellenőrzése. No, a többit majd elmondja Pál Miska. Nyolcszoros kiváló dolgozó — Egy órakor pártvezető­ségi ülésünk lesz — ez az el­ső mondata a bemutatkozás után. A pártbizottság titkárá­nak szólt a bejelentés, de én is érthettem belőle: úgy gaz­dálkodjam az idővel... A pártbizottság titkárának szavai után öreg szakira szá­mítottam, s iitt most egy kö­zépkorú férfi várja a kérdé­seket. — Milyen gépen dolgozik? Azt hiszem, mást várhatott, mert egy kis meglepetés su­hant át az arcán: — Jelenleg helyzetfurógé- pen. Alkatrészeket készítek a szervokormányokhoz. Külön­ben esztergályos vagyok. — Brigádtag? — Természetesen. Amióta csak szocialista brigádmozga­lom van a gyárban; a szervó- öntvénybrigádunk 1968 óta van együtt ebben, a felállás­ban, s a tavalyi munkánkért rövidesen megkapjuk a szo­cialista brígádmozgalom ezüst fokozatát. — Hányszoros kiváló dol­gozó? Kétéves, univerzális képzésű csoportba 1975. szeptember 1-ével FONÓIPARI TANULÓNAK BEISKOLÁZUNK az általános iskola 8 osztályát elvégzett, 14-15 ÉVES LEÁNYOKAT Juttatásaink: naponta teljes ellátás (reggeli, ebéd, vacsora) térítésmentesen: szállás vállalatunk leányszállásán; vasárnapi étkezési jegy, térítés nélkül; a rendes tanulmányi ösztöndíjon (elül jutalomösztöndíj. Jelentkezni lehet a P. F. V. Lőrinci Gyár személyzeti és oktatási osztályán, személyesen vagy levélben, iskolai jelentkezési lapon. Cím: 1183 Budapest, Gyömrői út 85-91. — Nyolcszoros... ha a szta­hanovista kitüntetéseket nem számolom. — Az is volt? — Mit tagadjam — tárja szét nevetve a karját. — If­júmunkás koromban, Csepe­len. — Csepeli? — Dehogy, Kerekegyházán születtem, s ha nem lettem volna kamaszfővel községi SZIM-titkár, italán sose kerül­tem volna Csepelre, a Weiss Manfréd Gyárba. Az első díj egy subler volt ... Summás volt az apám, ez a sors kínálkozott nekem is a hat elemi után, dr. Far­kas István 1500 holdas birto­kán. Félkommenciós kissum- más voltam én már 12 éves koromban, szőlőmunkán, meg kukoricakapáláson, mert az gyereknek való könnyű mun­kának számított. Két év múl­tán aztán Pestre küldtek apá- mék a nagybátyámhoz, szak­mát tanulni. Szerszámlakatos volt a bácsi a Magyar Vegy­ipari Gépgyárban, nagyszerű mthikás, az ő protekciójával vettek fel esztergályos tanonc- nak. Szabadulásom után Üj- pestre kerültem az Illés Szer­számgépgyárba, mert ott 60 fillérrel nagyobb órabért kap­tam, s nekem három húgom­ról kellett gondoskodni: én voltam az egyedüli rendsze­res kereső a családban. Jött az ostrom, majd ahogy a pesti oldal felszabadult, visszamen­tem a szülőfalumba: se mun­ka, se élelem, mit kerestem volna a fővárosban? Apámék kaptak 5 hold juttatott földet, azon dolgoztunk. Közben, még 45-ben beléptem a Szo­ciáldemokrata Pártba, engem bíztak meg az ifjúsági szer­vezet, a SZIM községi titkári teendőivel. így kerültem kap­csolatba a csepeli SZIM-es ifivezetőkkel, akik a szerve­zetünket patronálták. Hívtak Csepelre, s én mentem. 1948- tól 53-ig dolgoztam a vasmű­ben. Ott lettem sztahanovista. Eltűnődik egy kicsit a régi emlékeken — hát nem furcsa, hogy amit akkor átélt, az ma már történelem? — s egyszer- csak felnevet: — Az első oklevélhez pénz­jutalmat és egy sublert kap­tam. Ügy emlékszem, negy­vennyolcban történt, az első, szervezett munkaversenysza- kaszban. Tudja, akkor saját szerszámát használta a mun­kás, s egy tolómérce nagy kincs volt! A következő év­ben jelvény-ss, okleveles szta­hanovista lettem, és felvettek az MDP-be tagjelöltnek. A tagrevízió idején ugyanis én kimaradtam az SZDP-ből. Az­tán következett 1951 — az MDP II. kongresszusa, s fel­szólítottak, hogy hívjam ki párosversenyre Muszka Imrét. Először nagyképűen válaszra sem méltatott, aztán „felkér­ték”, hogy fogadja csak el a kihívást. Én nem mondom, hogy nekem nem segített a vállalat, mert a legjobb kése­ket kaptam, vadonatúj vídiá- kat, az anyag is ott volt a ke­zem alatt mire kellett, de haj­tottam is magam istenesen. A versenyt megnyertem. Jutal­mul a pártkongresszus alatt felvettek párttagnak, és meg­kaptam a Munka' Érdemérem bronz fokozatát. Nem egészen huszonnégy évesen! „Most jön a konfliktus” — gondolom, „mert valahogy túl sima, olajozott volt eddig az egész; agrárproletár szülők, tanoncévek a nagybácsi szár­nyai alatt, Csepel, Sztahanov- mozgalom, Munka Érdem­érem. Aztán kiemelik — és egy év múlva elejtik. Koholt vád, kuláklány-feleség, vagy ilyesmi.” — Miért hallgatott el? — hatol hirtelen tudatomig a csend. — Üjra végiggondoltam: anyagias voltam-e vagy sem, amikor leköszöntem a tisztsé­gemről és otthagytam a vas­művet? Tudja, a gép mellett én általában 3,5—7 ezer forin­tot kerestem havonta. Most is szép pénz, hát még az ötvenes évek elején! A DlSZ-bizott- ságban pedig 1300 forintos, ki­emelt fizetést kaptam, annyit, amennyit a megyei DISZ-tit- károk abban az időben. Köz­ben már házas voltam, s meg­született az első fiam. Sem­mink sem volt, amikor össze­kerültünk, nekünk csakugyan szalmaszálanként kellett fész­ket rakni, s bizony hiányzott az előző keresetem. Ezt azért mondtam el, hogy utána a többit is elhiggye: és hiányzott a gépem. Ott az én igazi he­lyem, ezt akkor megtanultam egy életre! Nos, 1953 elején valami hivatalos dolgom akadt itt, a Csepel Autógyár­ban. Mire elintéztem, már egy helyet is kinéztem magamnak az egyik esztergagép mellett a szerszámgyárban. Ismerősöm annyi volt, hogy meg sem győztem számolni, szóval, nem volt nehéz beilleszkedni. Hu­szonkét éve, hogy idejöttem, s máig sem bántam meg. A diplomás esztergályos Itt persze, tárt karokkal fo­gadták a szakmájában hírne­ves, mozgalmi munkában ta- , pasztajt, fiatal szakmunkást Szinté' meg sem melegedett még, amikor megválasztották a gyáregység DISZ-titkárának, kevéssel utóbb pedig a párt- alapszervezet vezetőségi tagjá­nak. Még abban az évben — 1953-ban — tagja lett a gyári pártbizottságnak, s a végre­hajtó bizottságnak. Szeghalmi Gyula tehát nem jól emlék­szik: Pál Mihály 22 éve egy­folytában pb-tag a gyárban, s egyetlen ciklust — az 1968— 72. közöttit — kivéve, a végre­hajtó bizottságnak is tagja. — Jött az ellenforradalom, s mi — az elsők között a me­gyében — szervezni kezdtük a pártot. A szerszámgyárban én lettem az alapszervezet tit­kára, s csak a saját kérésem­re mentettek fel tíz évvel ké­sőbb. — .Miért kérte a felmenté­sét? — Sok volt együtt: dolgoz­ni, a titkári teendőket is el­látni, meg államvizsgázni. Mert időközben elvégeztem a hároméves marxista—leninista esti egyetemet a Benczúr ut­cában. Véletlenül kerül szóba, hogy közvetlenül az ellenforrada­lom leverése után, két évig tagja volt az MSZMP Pest megyei Intéző Bizottságának, illetve az első pártbizottság­nak és a végrehajtó bizottság­nak. A párt szervezésében el­ért eredményeiért akkor a Szabadság Érdeméremmel tün­tették ki. — Mit tanul? — Az esti egyetem után szusszantam egyet, mielőtt je­lentkeztem a Vezetéselmélet, pártépítés című, kétéves spe­ciális kollégiumra. Tavaly fe­jeztem be, most pedig üzem- és munkaszervezést tanulok, ugyancsak spec-kollégiumon. — Innen jár be tanulni Pestre, az Amerikai útra? — Nem: Pestről járok ki dolgozni, Szigetszentmiklósra. Huszonkét éve ingázom az Üllői út és a gyárkapu között. Hűségét, jó munkáját 1973- ban az Elnöki Tanács Munka Érdemrenddel jutalmazta. — Ezüsttel — mondja Szeg­halmi Gyula. — Pedig aranyat ér a keze. Nyíri Éva

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents