Pest Megyi Hírlap, 1975. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-19 / 16. szám
"xJ(Mav 1975. JANUAR 19., VASÄRNAP A törvények kijátszásával Ügyeskedés — a közösség kárára I „Államunk törvényeivel is elismeri, támogatja a munkával szerzett személyi tulajdont.. . Érvényt szerez a törvényeinknek, s olyan irányban fejleszti őket tovább, hogy gátat vessenek a nem munkából származó, a szocialista elveket sértő lő- vedelem-felhalmozásna-k.’* J („Az M SZÍV IP Központi Bizottságának irányelveiből.”) Mint arról lapunk tegnapi számában hírt adtunk, a nagykőrösi városi bíróság ítéletet hirdetett a különösen nagy kárt okozó hűtlen kezeléssel vádolt kocséri Üj Élet Tsz volt vezetői, valamint a szövetkezetben korábban üzletszerzőként tevékenykedő, jelentős áruval elkövetett, üzérkedéssel vádolt Kozok Pál és Kozák Rezső ügyében. Látszólag előnyös kapcsolatok A több hétig tartó tárgyalást élénk figyelem kísérte, hiszen a kocséri szövetkezet vezetőinek és Kozákéknak az esete példa arra, hogy a munka nélkül túlzott jövedelmet, egyéni hasznot hajszoló, a társadalmi tulajdont károsító, a törvényes jogszabályokat kijátszó ügyeskedők mennyire veszélyesek a társadalomra. Bizonyította, hogy segítőikkel, a szocialista jövedelem- elosztás elveit, a bérezésre és az alkalmazásra vonatkozó szövetkezeti alapszabályokat semmibe vevő felelőtlen gazdasági vezetőkkel együtt milyen kánt okozhatnak a közvagyonban. A gazdaság.számára látszólag — s ez sokakat megtéveszthet —, előnyös, volt a szövetkezet és Kozákék kapcsolata, hiszen az ipari melléküzemág termelékenysége és haszna Kozák Pál és Kozák Rezső ténykedése idején számottevően megnőtt: 1970-ben még ráfizetéses volt a kis faipart üzem, 1973-ban azonban már 75 millió forint értékű terméket állított elő 13 és fél milliós nyereséggel. A gazdaság fellendült, volt munka, a dolgozók jól kerestek. De bármennyire is igyekeztek, még töredékét sem kaphatták annak, amit a két Kozák törvénytelen jutalékként zsebrevágott. S ebben segítették őket Barhácsék. Három év alatt két és fél millió Kozákéknak ügynöki tevékenykedésre jogosító engedélyük nem volt. Nem is lehetett, minthogy már 1950-ben egy minisztertanácsi rendelet megtiltotta a magánügynökök tevékenységét, és egy 1972-ben életbe lépett belkereskedelmi miniszteri rendelet ugyancsak így intézkedik. Jól tudta ezt mindkét Kozák, s jól tudták a szövetkezet vezetői is. Mégis több éven át úgynevezett „megbízási szerződés” alapján foglalkoztatták a két ügynököt, kiknek bruttó jutaléka 1970. júliusától 1973. végéig meghaladta a 2 és fél millió forintot. Ebből az adók levonása után csaknem másfél milliót kaptak kézhez. Az elnök és a főkönyvelő — ez utóbbi jogász lévén — tudta, hogy Kozákék alkalmazása és bérezése jogszabályellenes. Jutalékukat nem is bérként, hanem üzemi kiadásként számolták el, hogy ne kelljen utána jövedelemadót, valamint a megengedett bérkeret túllépése miatt toyábbi adót fizetni. Tény, hogy dr. Halász Mihály akkor került főkönyvelőként a kocséri szövetkezetbe, amikor Kozákék üzlete már javában virágzott. Hamarosan felismerte a szabálytalanságokat, s azokról említést is tett az elnöknek, valamint az ipari üzemág vezetőjének, Horváth Sándornak is, de azzal nyugtatták meg őt, hogy a Kozákéknak kifizetett összegek még „beleférnek” a 6 százalékos nagykereskedelmi árrésbe. A főkönyvelő elfogadta az érvelést, jóllehet tudta, hogy a hasonló munkakörben dolgozók egyike sem kap ekkora jutalékot. Kötelessége lett volna a pénzügyi fegyelmet és a gazdaság jövedelmének felhasználását, bértételeit következetesen ellenőrizni. Ha Kozákék tagként vagy alkalmazottként tevékenykedtek volna, a szövetkezetben évente és személyenként legfeljebb 42 ezer forintot kereshettek volna. Félrevezették a vezetőséget Barhács János elnökként felelős volt a gazdaság vagyonáért. De mitsem szólt a nyilvánvaló szabálytalanságok ellen. Egyebek között azzal védekezett, hogy nem tudott a Kozákéknak kifizetett nagy összegekről. Bebizonyosodott azonban, hogy ő is aláírta azokat a leveleket, melyekben Kozákékat értesítették jutalékuk alakulásáról, amelyhez egyébként az eladott termékek értékéről szóló kimutatást is mellékelték. Barhács félrevezette a szövetkezet vezetőségét is, azt állítva, hogy Kozákék iparengedélyes ügynökök, így alkalmazásuk törvényes. Az üzemág vezetője Horváth Sándor, amikor Kozákék megbízási szerződése ügyében véleményét kérték, azt javasolta, hogy a korábban általuk megszabott feltételek mellett hosszabbítsák meg a szövetkezetre nézve anyagilag hátrányos kapcsolatot. Ugyancsak ő javasolta, hogy 1972-től a két Kozák a szövetkezetben gyártott gyermekbútorokhoz kapott állami ártámogatás, valamint a későbbi megrendelések után is kapjon jutalékot. A bíróság megállapította tehát, a kocséri tsz volt vezetőinek felelősségét és vétkességét és elmarasztalta természetesen a jogszabályokat kijátszó, munka nélkül túlzott jövedelemihez jutó magánügynököket is, kiknek tevékenysége kezdetben kétségtelenül segítette ugyan az ipari üzem munkáját, de ezért a gazdaság a saját és a köz vagyonából, megalkuvó vezetői miatt nagy árat fizetett. ☆ A tárgyalás és az ítélet mindenki számára világosan és egyértelműen bebizonyította, hogy Kozákék korántsem voltak jóhiszemű tévedők, mint ahogy nem voltak azok a tsz vezetői sem. Még azt sem mondhatjuk, hogy kiskapukat kerestek, mert valamennyien tisztában voltak azzal, hogy ténykedésük jogszabályellenes. De az ügy figyelmeztet arra is, hogy nem elég csupán a Kozákék és a hozzájuk hasonlóak ellen a társadalom védelmében hozott törvények ismerete, de nélkülözhetetlen azoknak következetes alkalmazása is. Különösképpen vonatkozik ez azokra, akiknek hivatalból is kötelességük a közös vagyont, a társadalmi tulajdont védeni, Khim Antal Fonatlan kötelek Fiatal város ez, címe elnyerése szerint is, lakói átlagéletkorái; tekintve ugyancsak. Harminc körül van az átlag százhalombattai polgár éveinek száma. Az onszag minden vidéke elküldte ide honfoglalóként és hódítóként lányait és fiait, Zalától Szabolcsig. Kiforratlan életek találkozóhelye a város, a két nagy ipari üzem. Évente hatvan, hetven fiatal pár áll itt az anyakönyvvezető élé, s mondja azt, hogy igen. Hiszi, vállalja a köteléket, mely embert emberrel összefűzhet, s melyet hívhatunk szerelemnek, szeretetnek, tiszteletnek, kölcsönös megbecsülésnek. Ezer lakosra számítva, a legutóbbi esztendőkben 14—15 között volt az élveszületések száma, a város tele van gyerekekkel. Azt mondja Szekeres József, a városi tanács elnöke: „nagy gondunk, hogy sok a válás...” A szomorú | Sokára nyit csak ajtót, elnézést kér, nem tudakolja, ki vagyok, beereszt. Éjszakás volt a Dunai Kőolajipari Vállalatnál, ahol táblakezelő. A lakás nem rendetlen, de látszik, különösebben nem törődnek vele. Olyan, amilyen. A férfi huszonhat éves, 1967-ben jött Százhalombattára. 1968-ban nősült, 1975-ben már elvált ember, mert a bontóperi határozatot decemberben vezettél?: be a személyazonossági igazolványába. — Keserves történet ez. Itt ismertem meg a feleségem, hat hónapot jártunk együtt, akkor azt mondta, terhes, gyorsan megesküdtünk. Helyes lány volt, formás, kedves, ha beszélgettünk, érdekelte minden, biztatott, hogy tanuljak. Az biztos, hogy nem voltam Valóságos mikroszocscgráfia Házról házra az összeiróbiztossa/ Január másodikén kezdődött és huszonkettedikéig tart a népesség-összeírás. Az összeírások nyomán a nagy hatékonyságú számítógépek fel- használásával a lakosság hivatalos ügyeit a hatóságok gyorsabban és pontosabban intézhetik, s elősegíti a népesség-nyilvántartás az államigazgatási munka korszerűsítését is. Az országban jelen- lég mintegy 20 ezer tanácsi dolgozó, pedagógus, vagy más foglalkozású összeíróbiztos kopogtat vagy csenget rendes napi munkája után az otthonokba. Egyben családlátogatás Tápiószele főútvonalán baktatmik Cegléd irányába Faragó Zsolt biológia- és gyakorlati foglalkozás tanárral. Délután öt óra múlt, az emberek most térnek otthonaikba a Kohászati Gyárépítő Vállalat helyi egységéből, a pénzverde üzeméből, a gazdaságokból és más telepekről. A tanár úrnak is ilyenkor van ideje az ösz- szeírásra és a lakosok jó része is inkább csak ebben a napszakban található otthon. Csaknem félóra gyaloglás után megállunk Tápiószele külső részén. — A Dózsa-telepen vagyunk. Ezután már a földek következnek — mondja és elindul a pára sűrű fátyoléban. Egy kapuhoz érünk. A fiatalasszony, Fekete Sán- dorné már előkészítette a személyi igazolványát. Kíváncsian nézi az összeírást — őket is érinti — áz ötéves Sanyi- ka és a kétéves Zsolti. A férj azonban még a munkahelyén és a személyi igazolvány is nála van. Sebaj, megbeszélik: a tanár úr egyik szemben levő házban lakó tanítványával, Kiss Judittal másnap beküldik a személyi igazolványt az iskolába. — No lám, nemcsak az a haszna ilyenkor a tanári hivatásnak, hogy az embert ismerősként fogadják — állapítja meg Faragó Zsolt, s még elbeszélget egy kicsit Feketénével arról, hogy célszerű lenne Sanyikat jövőre előkészítőbe küldeni, akkor köny- nyebben kezdheti majd az első osztályt. — A pedagógusok vagy legalábbis jómagam, most sok házban egyszerre két célt is elérünk — mondja később. — Részemről az összeírás egyben családlátogatás is. Én ugyanis 355 személyit írtam, illetve írok össze, köztük több mint 70 olyan felnőttet, akinek a gyermekét tanítom. Hozzáteszi még, az egyik kislány szüleivel előző napon az összeírás mellett részletesen meg tudta beszélni, hogy miképpen javítsanak a gyerek hanyatló tanulmányi eredményén. Közben elérjük a következő célt. Csak le kellene írni Hárman laknak itt. Idős Fekete Sándor, aki a Ceglédi Állami Tangazdaság tápiósze- lei üzemegységében tehenész, továbbá a felesége és a fia, aki asztalos a Stylus Faipari Ktsz helyi üzemegységében. Csak a feleség van otthon, de mindhárom személyi igazolvány rendelkezésre áll. Köny- nyen és gyorsan halad azösz- szeírás, s közben a háziasz- szony ízesen meséli, hogy régebben nyolc személy adatait vették volna fel, mert hat gyereket nevelt, öt fiút, akik közül kettő asztalos, kettő gépkocsivezető, egy pedig géplakatos művezető. Megmutatja a házat is. Valamikor jellegzetes parasztház volt, középen konyhával, mellette kétoldalt lakószobákkal. Most a kertben külön kis főzőkonyhájuk van, s Így jelenleg a középső helyiség is szoba, régies hímzésekkel és modem bútorokkal. — Minden helyszínről, de mire a végére érek, az egész Dózsa-telepről valóságos mik- roszociográfia kezd összeállni, csak le kellene írni — mondja Faragó Zsolt. — Eny- nyi lakóházban látottak alapján érzékeli az ember igazán, hogy a falvakban lakók élete teljesen megváltozott — teszi m ég hozzá. Új házak épültek Jó néhány szokás azonban nem változott, ezt a következő lakóháznál tapasztaljuk. Hiába zörgünk, rázzuk a kerítést, kiabálunk, csak a mindenünnen felhangzó kutyaugatás rá a válasz. — Hát persze, hét óra elmúlt, ilyenkor már mindenki bezárja a kaput, az ajtókat. Nem várnak senkit, nem mennek sehová — állapítja meg. Oly soká jönnek, hogy Faragó Zsolt elmondhat néhány példát az összeírás nehézségeiről. Egy 91 éves néniről, aki elvesztette a személyi igazolványt. Egyedülálló elvált emberről, akit ötször keresett meg, míg végre sikerült otthon találnia. Egy kamionosról, akinek bizonytalan volt a hazaérkezése, de két napja megjött, össze lehetett írni. Végre meghallják a házban hangoskodásunkat, kijön a ház asszonya csodálkozva és mentegetőzve. Bent előre sejtett kép fogad bennünket: a ház apraja-nagyja belefeledkezett a tévéadás kép- éshang- özönébe. Az idős asszonyt szerencsére nem érdekli annyira mint a többieket, hozza az igazolványokat, az összeíró kérdezősködik, telnek a rubrikák. Utána a tanár úrral együtt a fénymásolt térképről állapítják meg, hogy a közelben új házak épültek, amelyek még nem szerepelnek. Ázokat viszont ködös este nem lehet megtalálni. Maradnak vasárnapra. Másnap telefonon sikerült beszélnem Zahalka Bélával, a tápiószelei nagyközségi tanács vb-titkárával. — Nagyon jól dolgozik a tizenkét összeírónk és a négy felülvizsgáló — mondja, némi büszkeséggel utalva arra, hogy Faragó Zsolt áldozatkészsége és pontossága elismerésre méltó, de mindenképpen a többiekével együtt. Pacsay Vilmos szerelmes belé, de nagyon egyedül éreztem magam. Nekem az egész országban egy rokonom van, az édesanyám, özvegyen nevelt fel, Tekenyén él, én is ott születtem, ha mondom valahol, akkor visz- szakérdeznek, micsoda?! Te- kenye, mondom, de már forr bennem a méreg, nem születhet mindenki Pesten... Az esküvő után hét hónapra meglett a gyerek, fiú, vasgyúró, ha látná... — Hol van? — Az anyámnál, Tekenyén. Mit csináljak itt vele? — A bíróság nem a feleségének ...? — A feleségem?! Nézze, az történt, hogy rájött a bolondóra. Talán, ha egyéves volt a gyerek. Menjünk szórakozni. Hogyan? Letesszük aludni, azután sipirc a buszra, be Pestre. Mondtam, nem. Akkor ő megy egyedül, ő nem fog be- penészedni a négy fal között, mit képzelek, 6 most már csak főzni, mosni, gyereket esi esi j- gatni lesz jó? így kezdődött. Azzal folytatódott, hogy hagyjam ott a finomítót, minek kell nekem három műszakban lennem ... És a lakás? Mit törődsz vele! Mindenre volt válasza, oda se figyelt az emberre, fújta, mondta a magáét. Végül figyelmeztették, hogy másokkal látják. Egyszer elkértem magam éjszaka, azt hazudtam, rosszul vagyok, hazamentem. Nem volt otthon. Csak a gyerek. Nem nyúltam hozzá egy ujjal sem, amikor fél négy uitán hazajött. Mondtam, pakolj és eredj. Ment Ez már hetvenháromban volt Addig kínlódtunk, addig rágtuk egymást. Én őít azért, hogy férjen a bőrében, ő engem azért, hogy nekünk ez sincsen, meg az sincsen, pedig bezzeg... Ismeri ezt a nótát, eleget figurázzák a Szabó családban, meg a tévében. Na, szóval néhány hónap alatt ismert nő lett, magyarán megmondva k ... „ végül azután lelépett égy sofőrrel, bement Pestre. A gyereknek feléje se nézett, eszébe sem jutott — Ennyi? Néz, fáradt, gyűrött arcbőrét simogatja, reménytelenül lóbálja két tenyerét a lába között ahogy ül a heverő szélen. — Nem elég? Elvesztett parti [ Műszerész, a Dunamenti Hőerőmű Vállalatnál dolgozik, huszonnégy éves, egy gyermek anyja. Vékony, szeme vidám, szavait meg-meg- szakítja a nevetés. — Nézze, annyi történt, hogy elvesztettem egy partit az alkohollal szemben. Az uramnak az volt vonzóbb, mint én, ennyi az egész. — Nem fáj? A gyerek... — A gyereket fölnevelem, ha egyedül maradok, ha nem, nekem ő a legfontosabb. A férjem meg? Mi fájjon egy ember miatt, akihez végül már annyi közöm sem volt, mint egy vonatablakban álló ismeretlenhez?! Mit kezdjek az olyan szólamokkal, hogy a gyermeke apja, gondolja meg, az esetleges megbocsátás ... Mert ezt mondták a bíróságon. En ezerszer megbocsátottam, ő ezerszer újra kezdte. — Mennyi ideig udvarolt magának? — Tíz hónapot, Utánam jött Mezőtúrról, azt hajtogatta, hogy soha nem tetszett más neki. — Elhitte? — Az ember mindent el- hász, ha el akarja hinni. — Akkor is ivott? Legénykorában? — Nem tudom. A családja elég italos volt, az apjára azt mondták, a legnagyobb kocs- más Túron. Idejött, azt mondta, látod, betartom a szavam, megkereslek az ország másik részén is. Mert amikor én eljöttem otthonról, ezt ígérte. Meghatott. Azt hiszem, mindenki így lett volna a helyemben. A nőknek imponálnak az ilyesmik. — És ma? Hogyan látja? — Hülyeség. De akikor! Húszéves múltam. — Mennyi ideig voltak hä— Két év hét hónap. — Mikor kezdett inni a férje? — Már az első hónapban. Három hónap után kiadták az útját az erőműberuházásról. Ment ide, ment oda. Sehol sem tűrték meg az ital miatt. Végül bejárt Pestre. Tróger lett, tüzelőlehordó. Mert ereje van, egy bikának elég lenne. — Látta azóta? — Nem. Nem is vagyok kíváncsi rá. Fizeti a gyerektartást és kész. A bíróság folyosóján azt mondta, ó egy nagy marha Bólintottam csak rá. Olyan hidegen hagyott, mintha valaki csak elmesélte volna az egészet. | A reménykedő | Bólint, ahogy az ajtóban meglát, délelőtt a munkahelyén váltottunk szót, s abban egyeztünk meg, hogy jobb, ha nyugodt körülmények között beszélgetünk. Elegáns, finom jelenség, kiegyensúlyozottság sugárzik a mozdulataiból, alig hallani, ahogy a két kislányt átküldi a másik szobába. Cigarettával kínál, tölti a kávét, s közben mosolyog. Miért? — Az embernek vannak ostoba gondolatai. Az jutott eszembe, hogy másfél éve, amióta elváltunk, s á férjem elköltözött, maga az első férfi, aki belép a lakásba. — Hiányzik a társ, az apa? — Ha egy nő azt mondja, hogy ő szívesen él egyedül, gond nélkül neveli a gyermekeit, az hazudik. Vagy pedig sérült lelkileg. A nőhöz hozzátartozik a férfi, a gyerek; a család. És nem az anyagiak miatt. Mérnök vagyok, tisztességesen megfizetnek, a férjem — pardon, a volt férjem — korrekt, pontosan küldi a tartásdíjat. Persze, pénz is kelL Anélkül kegyetlenül keserves lehet Szerencsére ezt mi, sem én, sem a két gyerek, nem ismerjük. De nézze: hazajön az ember, mondaná, hogy odabenn ez volt, de nincs kineik. Ez egyszer, tízszer elmegy így, de a huszadiknál már bőgni szeretne az ember. — Hány évig voltak házasok? — Kilenc. Egyetemi szerelem. Ahogy elkészültünk a diplomamunkánkkal, meges- küdtünik. — Szerették egymást? — Igen. — Hát akkor? — Ez az, amit én is újra meg újra megkérdezek magamtól. Nem vettük észre, hogy elmúlt a szerelem, s nem jött a helyébe más. Egy- szercsak idegenek lettünk egymás számára. Nem érdekelt, mit tesz, mit gondol a másik. Hangos szó nem volt közöttünk. Sőt, végül már semmilyen. Hallgattunk. És egy este kimondta a férjem, amit én is gondoltam, éreztem. — Az életforma esetleg közrejátszott? —- Lehet. Itt elég nagy a bezártság. A gyerekek miatt ritkán tudtunk mozdulni valahová. Néhány házaspárral össze jártunk. Azután eluntuk. — És most? — Dolgozom, a munkám érdekel, leköt, itt a két gyerek, s talán akad valaki, aki úgy érzi, hogy érdekes vagyok a számára. Nem adtam fel. Az ember addig nem adhat föl semmit, míg mindent be nem fejezett. Az életnek csak a temetéskor van vége — mindig ezt mondogattam magamban, ha valami megsebzett. — Haragszik a férjére? — Csak annyira, mint magamra. Azért, mert nem tudtuk megtalálni a folytatást, a forró egyetemi évek után sem egymással, sem az élettel. . Hagytuk, hogy elszürküljön minden. És a szürkénél nincs borzalmasabb. Utóirat Pest megyében száz megkötött házasságra huszonöt bontóper jut. Százhalombattán nem sok a válás. Csak egy ifjak lakta városban szembetűnőbb, hogy akik tegnap társak voltak még, azok mára idegenek, ha nem ellenségek. Százhalombattán nem sok a válás. Legalábbis az átlaghoz mérten. De le- hethek-e emberi sorsok esetében megnyugtatóak az átlagok? Mészáros Ottó
