Pest Megyi Hírlap, 1975. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-17 / 14. szám
Kurt Hager Budapesten A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására csütörtökön Budapestre érkezett Kurt Hager, a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának tagja, a központi bizottság titkára. Kíséretében van: Johannes Höring, a KB tagja, a KB tudományos osztályának vezetője, és Ottó Reinhold, a KB tagja, az NSZEp KB Társadalomtudományi Intézetének igazgatója. A vendégeket a Keleti pályaudvaron Övári Miklós, a KB titkára és Kornidesz Mihály, a KB osztályvezetője fogadta. Jelen volt Gerhard Reinert, az NDK budapesti nagykövete. Kádár János fogadta Jcssf Kempnyt Csütörtökön elutazott Budapestről Josef Kempn■, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára, aki a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására január 14—16. között tartózkodott Magyarországon. A Központi Bizottságban Németh Károllyal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjával, a Központi Bizottság titkárával folytatott megbeszélés során áttekintették a gazdasági építőmunka kérdéseit, megvitatták a két ország közötti Együttműködés Ti evált, jó módszerként ■*"* alakult ki az utóbbi esztendőkben az a gyakorlat, hogy állami testületeink, társadalmi szerveink együttműködési megállapodást kötnek egymással. Az életnek ugyanis számos olyan területe van, amelyen egyikük is, másikuk is tevékenykedik, s ebből adódóan — mint divatos kifejezéssel mondani szokták — gyakoriak az „átfedések”. Magyarán szólva: ha már ugyanazzal a kérdéssel, feladattal foglalkoznak, akkor miért tegyék külön, miért ne fogjanak össze? Tulajdonképpen ez az alapigazság vezette ezeket az eddigi együttműködéseket, amelyekben a szerződő testületek közös célokért vállaltak közös munkálkodást, természetesen ki-ki a maga sajátosságainak, kereteinek, eszközeinek megfelelően. Más-más módon közelíti meg ugyanis például a népfront ugyanazt a teendőt, feladatkört, mint a tanács, és megint másként a szak- szervezet vagy a KISZ. Azért éppen ezeket a példákat említjük, mivel az elmúlt esztendők folyamán a Pest megyei Tanács, a Szak- szervezetek Megyei Tanácsa, a Hazafias Népfront megyei bizottsága, a KISZ megyei bizottság kötött együttműködési szerződéseket. Most e sort a MÉSZÖV gazdagítja. Megállapodás született — e napokban kölcsönös jóváhagyással — a Hazafias Népfront Pest megyei elnöksége és a Fogyasztási Szövetkezetek Pest megyei elnöksége között, hogy fokozottabban dolgozzanak a közös célkitűzések gyakorlati, eredményes szolgálatáért. Dehát milyen közös célokról is van szó? Summásan összefoglalva: valamennyi együttműködési szerződés alapvetően egyetlen nagy célt szolgál, mégpedig a lakosságot, a lakosság érdekeit. Ez így természetesen túlságosan általánosnak tűnik, pedig lényegében mégiscsak erről van szó. Arról, hogy azokon a területeken, amelyeken a szerződő szervek* testületek munkálkodnak, még hatékonyabban, gyorsabban érvényesüljenek a feladataik között meghatározott társadalmi igények. A legfrissebb példával élve: a fogyasztási szövetkezetek — amelyek egyébként aktív részesei a Hazafias Népfront-mozgalomnak — társadalmi, gazdasági és köz- művelődési téren egyaránt érdekeltek. A mozgalom részeseiként különösen, fgy szinte maggtól adottak azok a teendők, amelyekben együttműködhetnek, illetve amelyekben a népfront bizottságaitól minden lehetséges segítséget megkaphatnak. Hadd tegyük ehhez hozzá, hogy ugyanakkor Pest megyének minden ötödik lakosa egyben szövetkezeti tag is, tehát jelentékeny bázisra épülhet az e<r";ittműködés. T”* ártalmát illetően is sokféleképpen nyilvánulhat ez meg, amint azt több pontban rögzíti az aláírt együttműködési megállapodás, melyet még a későbbiekben a helyi sajátosságok figyelembevételével helyi intézkedési programok is követnek majd. A lakosság közvetlen érdekeinél maradva például gazdag lehetőségek ■ bontakozhatnak ki a kereskedelem, az ellátás fejlesztésében, főként azokon a területeken, amelyeken még az alapellátásban is elmaradások mutatkoznak. Nagyon sokat tehetnek ebben közösen a népfront és az ÁFÉSZ nőbizottságai. Idekívánkozik a zöldség-gyümölcs termesztési programban is a szorosabb együttműködés. A népfrontbizottságok nagyobb segítségére támaszkodva a szövetkezetek előmozdíthatják a kormány- program megvalósulását újabb mezőgazdasági szakcsoportok szervezésével, a szakismeretet bővítő oktatással, szaktanácsadással, a fóliás zöldségtermesztés népszerűsítésével, hozzá kedvezmények, termelési hitelek nyújtásával és a kertbarátmozgalom felkarolásával is. Ügyszintén célszerű együttműködés kínálkozik a lakásépítési programban (a népfront népszerűsítheti a dolgozók lakásépítését szolgáló alapok felhasználását lakásépítő szövetkezetekben), emellett segíthetnek a lakáskultúra fejlesztésében, főként árubemutatók, kiállítások rendezésével. Az itt ajánlott bútorokat azután a takarékszövetkezetek segíthetnek kedvező feltételű és gyors hitelekkel megvásárolni, a népfrontibizott- ságok pedig széles körű propagálásában működhetnek közre. Ugyanígy a társadalmilag fontos takarékosság kiterjesztésében is nagyon sok közös lehetőség kínálkozik, nemcsak az évenkénti ún. világtakarékossági nap keretében, hanem folyamatosan. Az együttműködés különösen gazdag lehetőségei rejlenek a közművelődési munkában, amelynek számos ágazata eddig is közös erőfeszítéssel fejlődött, mint például az olvasó népért-mozgalom keretében a könyvterjesztés, olvasótáborok, író-olvasó találkozók rendezése. A következő hetekben, ** hónapokban a központi intenciók a helyi ötletességekkel párosulva bizonyára az együttműködésnek még számos hasznos formáját, módját, területét találják meg. Olyasmit is, mint az alkoholizmus elleni fellépés, amely mindkét testület fontos társadalmi feladata (a MÉSZÖV az italforgalom normális korlátozásával, a gyárkörnyéki hajnali italboltok megszüntetésével), vagy a szabad idő célszerű, hasznos eltöltését segítő tevékenység, a barkácsmozgalom, a hob- byzmus, a csináld magadmozgalom propagálása és tárgyi feltételeinek megteremtése. Mindezek — éppúgy, mint az előbbiek — nemcsak a lakosságért, hanem a lakossággal szorosan együttműködve valósíthatók meg, tájékoztatva és véleményt kérve a népfrontfórumokon, falugyűléseken, a szövetkezetek taggyűlésein, összejövetelein. Egészen biztosra vehető, hogy a kölcsönös lehetőségeket kihasználva még eredményesebb célravezetőbb lesz mind a népfront, mind a szövetkezeti mozgalom munkája, s ebből adódóan — ami a legfontosabb — az eddigieknél is sikeresebben járulhatnak hozzá a lakosság életkörülményeinek javításához, további társadalmi és kulturális felemelkedéséhez. Lőkös Zoltán együttműködés elmélyítésének lehetőségeit, és véleményt cseréltek a népgazdaság tervezésének és irányításának rendszeréről, valamint a KGST- ben folyó együttműködés időszerű kérdéseiről. A megbeszélésen, amely elvtársi légkörben és az együttműködés elmélyítésére irányuló törekvés szellemében zajlott le, csehszlovák részről részt vett Vladimir Micka,- a Központi Bizottság gazdaságpolitikai osztályának vezetője, Rudolf Ne- tik, a kelet-szlovák kerületi pártbizottság titkára és dr. Václav Moravec: budapesti csehszlovák nagykövet; magyar részről Párái Imre, a KB gazdaságpolitikai osztályának vezetője és Káplár József, a KB gazdaságpolitikai osztályának helyettes vezetője. Josef Kempny és kísérete ellátogatott Székesfehérvárra, a Video- ton-gyárba, ahol a gyár vezetői tájékoztatást adtak a gyár fejlesztésével kapcsolatos kérdésekről. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára szerdán fogadta J. Kempnyt, a CSKP KB elnökségének tagját, a KB titkárát. Carrilló köszöntése v A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága levélben köszöntötte Santiago Carrillót, a Spanyol Kommunista Párt főtitkárát, 60. születésnapja alkalmából. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYÉI TANÁCS LAPJA XIX. ÉVFOLYAM, 14. SZÁM ÁRA 80 FILLÉR 1915. JANUÁR 17., PÉNTEK A Minisztertanács rendeletével Uj szabályok a közúti közlekedésben Az ifjúsági parlamentek tapasztalatai a kormány ülésén A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartóit. Huszár István, a Miniszter- tanács elnökhelyettese beszámolt a magyar—csehszlovák gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési vegyesbizottság január 13—14. között Budapesten tartott 12. ülésszakáról. A kormány a beszámolóit és a tárgyalásokból adódó szükséges intézkedéseket jóváhagyólag tudomásul vette. A külügyminiszter beszámolt a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságban január 7—9. között tett hivatalos baráti látogatásról. A külSok ötlettel - jelentős takarékosság Energiafelhasználási menetrend Dunakeszin Az energiával való takarékoskodásra számtalan lehetőség kínálkozik. Ezek közül jó néhányat felhasználnak a Magyar Államvasutak Dunakeszi Járműjavító Üzemében. Mint Szűcs Béla főenergetikus elmondotta, a mintegy 2600 dolgozót foglalkoztató, évente több mint 400 millió forint értéket termelő üzem 21,8 millió forintot költ energiára. Ebből az összegből vásárolja a földgázt és a villamosenergiát. Az elmúlt 12 hónap során 11 millió köbméter földgázt használtak fel, s a különböző intézkedések hatására 956 ezer köbméternyit sikerüli megtakarítani. Ez az igen jelentős, csaknem 9 százalékos megtakarítás sok apró tényező eredménye. Például a kongresszusi munkaverseny keretében a nagy szerelőcsarnok szocialista brigádjai felajánlották; oly módon takarékoskodnak a fűtőanyaggal, hogy a csarnok óriási ajtóit csukva tartják, s a vasúti személykocsik fűtési próbáinál vigyáznak, hogy a lehetőség szerint ne menjen veszendőbe energia. A földgázt nemcsak fűtésre, hanem a technológiai folyamatokhoz szükséges gőz előállítására is használják. Sőt tulajdonképpen több földgázt fogyasztanak technológiai célokra, mint fűtésre. A gőzzel való takarékoskodásnak két igen jelentős módszerét alkalmazták 1974- ben. Villamosenergiából 4,8 millió kilowatt fogy évenként. Ennek 88 százalékát a gépek meghajtására, 12 százalékát ! világításra használják. Az I üzem területén fázisjavító kondenzátorok segítik a hálózati veszteségek csökkentését. Szénből elhanyagolható mennyiséget használnak, viszont vízből 900 ezer köbméternyit. A kondenzvízgyűjtő- állomások üzembe helyezésével azonban a gőzképzéshez kevesebb víz szükséges, mintegy 10 százalékkal. Sűrített levegőből évente 12 millió köbméternyit fogyasztanak a fékpróbák, festékszórás során és a kéziszerszámok meghajtására. A kompresszorok működtetése azonban nem gazdaságos, ezért fokozatosan csökkentik a préslevegő-termelést. A korábban levegővel működtetett berendezéseket pedig átalakítják, illetve kicserélik villamos meghajtású kisgépekre. A szerelőcsarnokban még az idén üzembe helyezik ezeket, s ezzel újabb 10—12 százalékos villamosenergia-megtaka- rítást tesznek lehetővé. Tízezerrel több telefon ügy miniszterek tárgyalásaik során áttekintették a két ország együttműködését, valamint a főbb nemzetközi kérdéseket Megelégedéssel állapították meg, hogy kapcsolataink eredményesen, sokoldalúan fejlődnek. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. A Minisztertanács rendeletet hozott a közúti közlekedés új szabályairól. Az 1976. január 1-től érvénybe lépő szabályozás érvényesíti a közlekedés fokozottabb biztonságának követelményeit és figyelembe veszi a nemzetközileg elfogadott normákat A kormány utasította az érdekelt minisztereket, az országos hatáskörű szervek vezetőit és felkérte a társa da1 mi sziveket, hogy tegyék meg az intézkedéseket az új Kftr-SZre való zavartalan áttérés biztosítására. Az oktatási miniszter előterjesztésére a Minisztertanács kiegészítette a középfokú oktatási . intézményekre vonatkozó jogszabályokat. A kormány megtárgyalta az ifjúsági parlamentek mrvizájának tapasztalatait. Megállaz pította, hogy az ifjúság Közéleti tevékenységét elősegítő új intézmények a gyakorlatban beváltak, megfelelnek az ifjúsági törvény szellemének. A Minisztertanács a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette, és utasította az érdekelt szervek vezetőit, vizsgálják meg a parlamenteken elhangzott javaslatok megvalósításának lehetőségeit. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Nem alku tárgya... A Szovjet unió kész az ejjyeajogiissg, kölcsönös előnyök alapján kereskedni Elítélő világvisszhang az Egyesült Államok új, diszkriminációs kereskedelmi törvényéről Az USA kongresszusának azok a csoportjai, amelyek a szovjet—amerikai kapcsolatok sokoldalú fejlődése ellen oly makacs harcot vívnak, s ezzel voltaképpen a békés egymás mellett élés egész politikáját rohamozzák — méltó választ kaptak. A világsajtóban megjelent első kommentárok a haladó közvélemény hangját juttatták kifejezésre, miszerint a szovjet kormány nem tűrheti el a kereskedelmi kapcsolatok olyan alapon történő szervezését, ami beavatkozás a Szovjetunió bel- ügyeibe, sérti szuverenitását és kísérlet a többszörösen csődöt mondott „diktátumpolitikához” való visszatéréshez. Ilyen alapon természetes, hogy nem lehetséges az Egyesült Államokkal 1972- ben kötött kereskedelmi egyezmény életbe léptetése. A világsajtó véleménye szerint az előzmények és figyelmeztetések eleve világossá tették, hogy itt kezdettől fogva az Amerikai Egyesült Államok politikai életében dúló belső harc tükröződéséről van szó. A jelenlegi események ismételten bebizonyították, hogy a Szovjetunió és a szocialista világ gazdasági, politikai és stratégiai erősödése kényszerítették az enyhülés irányába az Egyesült Államok realista politikai köreit. Ez a folyamat hozta létre a kapcsolatok enyhülésének rendszerét. . A szilárd elvi alapon tett szovjet lépésnek jótékony hatása már órák alatt megmutatkozott az amerikai politika legmagasabb szintjén is. Ford elnök — mint tegnapi lapunkban közöltük — (Folytatás a 2. oldalon) A Telefongyár nagykátai gyáregységében az idén 110 ezer telefonkészüléket gyártanak, ami 10 ezerrel több, mint az elmúlt évi termelés. Gyártmányaik jórészt a posta megrendelésére készülnek és kisebb mennyiséget exportálnak is. Koppány György felvétele Kádár János, az MSZMP KB első titkára, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke és Apró Antal, az ország- gyűlés elnöke búcsúlátogatáson fogadta Tadeusz Hanusze- ket, a Lengyel Népköztársaság meghatalmazott nagykövetét, aki végleg elutazott Budapestről. Kádár János, Losonczi Pál, Fock Jenő és Apró Antal ugyancsak fogadta Szabó Ferencet, hazánknak a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságba akkreditált új nagykövetét, aki a közeljövőben utazik állomáshelyére. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke Todor Zsivkovhoz, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsa elnökéhez intézett táviratban fejezte ki részvétét Georgi Trajkovnak, a Bolgár Népi Földművesszövetség elnökének, a hazafias front tiszteletbeli elnökének elhunyta alkalmából. Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, Pencso Kubadinszkihoz, a Bolgár Hazafias Front Országos Tanácsa elnökéhez intézett részvéttáviratot. Lázár György, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, a , KGST végrehajtó bizottságá- ! nak soros elnöke fogadta a ! hazánkban tartózkodó Nyiko- j laj Faggyejevet, a KGST tit— ! kárát, akivel a KGST véghaj- , tó bizottsága közeljövőben ! sorra kerülő ülésének előkészítéséről tárgyalt. Ny. Fagy- gyejev tegnap elutazott hazánkból. Rödönyi Károly közlekedés- és postaügyi miniszter meghívására január 12—16 között j látogatást tett hazánkban Pek- i ka Tarjanne, a Finn' Köztár- : saság közlekedési minisztere. ! A finn miniszter tegnap elutazott hazánkból. * * t