Pest Megyi Hírlap, 1975. január (19. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-16 / 13. szám

A lakosság érdekében A PEST MEGYÉI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA II ÉVFOLYAM, 13. SZÁM 1975. JA1ÍUÁR 16-, CSÜTÖRTÖK Sikeres évet zárt a tangazdaság • 9 Of megye rendszergazdája „Vedd észre és tedd szóvá" A gödöllői tangazdaság az elmúlt évekhez hasonlóan is­mét eredményesen fejezte be az 1974-es gazdasági évet. Most készül a mérlegbeszámo­ló, a számszaki értékelés, ám az előzetes felmérések ered­ményeiről már tudott tájékoz­tatni Kondor Ottó, közgazda- sági igazgató és Tábik Ferenc, a tangazdaság párttitkára. A közgazdasági igazgató el­mondta, hogy a korábbi 30 millió forintos nyereséggel szemben, a tavalyi évet 35 millió forintos nyereséggel zárták. A teljes termelési ér­ték 1973-ban 251 millió volt, tavaly viszont, hozzávetőlege­sen 296 millió forint. Joggal nevezhető jelentősnek az egy személyre eső termelési érték növekedése is: 1973-ban egy dolgozó összesen 196 ezer 813 forintot, tavaly 218 ezer 550 forintot termelt. A gazdaság dolgozóinak havi átlagbére 10 százalékkal, 3 ezer 250 fo­rintra, jövedelme pedig csak­nem hat százalékkal, 2 ezer 580 forintra növekedett. Országos rekordok A termelési érték, a nyere­ség és a dolgozók jövedelmé­nek emelkedése egyaránt a szerencsés gazdasági esztendő­nek tudható be. Igen nagy mértékben növekedtek a gaz­daság termésátlagai. A fajta- borsó hektáronkénti hozama 1973-ban több mint 15 mázsa volt, 1974-ben pedig megha­ladta a 31 mázsát. Az őszi bú­zánál, a konzervborsónál és a gazdaság más terményeinél országosan is kiemelkedő ter- másátlagok születtek. Mint Kondor Ottó elmondta, a jó terméseredmények az alapos talajmunkáknak, a célszerű műtrágya-felhasználásnak, a jó gépkihasználásnak, a gon­dos növényvédelemnek, vala­mint az időben történő gyors és veszteségmentes betakarí­tásnak köszönhetők. Országos rekordot ért el a fenyőharaszti sertéskombinát is. Kocánként tízezer forintot termeltek, s a tervezettnél jó­val magasabb volt a malacsza­porulat. A havi súlygyarapo dás a jó takarmányfelhaszná­lás következtében megközelí­tette a tizenöt kilót. A kima­gasló teljesítmény a szigorú technológiai fegyelemnek, a zártrendszerű tartásnak tud­ható be. Munkásbuszok A tangazdaság technológiai eredményeit sikeres termelési rendszereit 1974-ben országo­san is elismerték. Fajtaborsó és búzatermesztésben országos rendszergazda lett, öt megyé­ben (Pest, Nógrád, Heves, Szolnok, és Borsod). Technoló­giai irányítója a fenti kultú­rák termesztésének; mintegy 4 ezer 531 hektár búza és 4 ezer 198 hektár borsó rend­szergazdája. A tangazdaság 174-es beru­házásainak értéke 44 millió fo­rint: 16 millió forint érték­ben mezőgazdasági gépeket vásároltak, SZK—5-ös kom­bájnokat, MTZ—75-ös trakto­rokat és sok más egyebet. A mezőgazdasági gépeken kívül vásároltak három üzemi autó­buszt, ezeket munkásszállítás­ra használják. Fenyőharaszt és Kartal között 3 millió forintért utat építettek, berendezték a fenyőharaszti orvosi rendelőt. Az egyik autóbuszuk a fenyő­haraszti gyerekeket szállítja naponta a vérségi iskolába. Technológiai fejlesztésre 2 millió, épületre és építmény­re mintegy 10 millió forintot költöttek. Ötletek takarékosságra Az 1974-es gazdasági év végleges mérlege még nem Hol, és hogyan lehet' új olajkályhát vásárolni? A Belkereskedelmi Minisztérium az olaj kályha forgalmazását rende­let útján az alábbi módon szabá­lyozza: Üj olaj kályhát — további intézkedésig — csak az vásárolhat, aki a kiselejtezett, rendeltetésszerű használatra nem alkalmas készülé­ket vételre felajánlja a megyei MÉH Vállalat alább felsorolt egyik telepén. A fő alapelemekkel rendelkező Az Ipari Műszergyár, Skiad pénzügyi, könyvelői es bérelszámolói gyakorlattal rendelkező, közgazdasági technikumban érettségizett, továbbá műszaki rajzolói, valamint gyors- és gépírói végzettségű munkaerőket keres. A jelentkezéseket írásban vagy személyesen kérjük leadni az Ipari Műszergyár Személyzeti Osztályán Okiad). olajkályhák — amelyekből -nem hiányzik az úszóház (szabályozó), olajtartály, tüztérhengcr — megvé­teléről az_£ladó kívánságára 1 pél­dányban sorszámozott, aláírással és bélyegzővel ellátott átvételi el­ismervényt állít ki a MÉH Válla­lat, azt az eladónak átadja, aki en­nek alapján új olaj kályhát vásá­rolhat a megye területén. A MÉH- telepeknek a telephelyen minden felajánlott olajkályhát — lemez­hulladékként át kell venni. ' A kijelölt MÉH-telep: Gödöllő, Fürdő u. 13. Olajkályhát a Pest megyei Ipar­cikk Kiskereskedelmi Vállalat éö a területi ÁFÉSZ alábbi boltjaiban lehet vásárolni: a gödöllői járás­ban: Aszód, Kossuth L. u. 25., Gal- gamácsa, Petőfi S. u. 19., Gödöllő. Szabadság tér, — Dózsa György út 2., Pécel, Szemere Pál u. 8., Túra, Kossuth L. u. 7., Zsámbok, Iskola út 2. Olajkút Szadán Egy hónap múlva Az új év első napjaiban la­pátokkal érkeztek a Gödöllő és Vidéke ÁFÉSZ földmunká­sai Szadára. Elkezdték egy fű- tőolajkút alapozásának mun­kálatait. Az előzetes tervek szerint egy hónap múlva ad­ják át a lakosságnak a korsze­rű kutat. Az itt beépített tar­tály húsz köbméter olaj táro­lására lesz elegendő. Ezt meg­előzően az ÁFÉSZ Nagytár­csán és Csömörön épített olaj­kutat, s ennek költségeihez hasonlóan, 100 ezer forinibnyi összegre tervezik a 6zadai olajkút kivitelezését. készült el, de Tábik Ferenc párttitkár elmondta, az 1975- ös év feladatait folyamatosan végzik. Január 5-én főmérnöki megbeszélést tartottak, ahol az idei legfontosabb feladat­ról, a takarékosságról esett szó. A főmérnöki megbeszélés óta a tangazdaság dolgozói öt­leteken, elképzeléseken tana­kodnak. amivel eredményeseb­bé lehetne tenni az idei mun­kát. A fenyőharaszti kombi­nát dolgozói olyan energia­megtakarítást szeretnének el­érni, amely körülbelül évi há­romszáz hízó értékének felel­ne meg. Arról is szó van hogy az importból származó fehér­je tartalmú anyagokat az ol­csóbb hazaival pótolják. A párttagok a tangazdaságnál új mozgalom bevezetését javasol­ták, amelynek neve: „Vedd észre, és tedd szóvá!". Cukorrépa kétszáz hektáron Az idei termelési szerkezet kialakításánál a tangazdaság figyelembe vette hazánk nép- gazdasági hebjzetét. Eddig pél­dául nem foglalkoztak cukor­répa-termesztéssel, de 1975- ben mintegy 200 hektárnyi te­rületen vetnek répát. A gaz­daság olyan gépsort vásárol a cukorrépához, aminek segítsé­gével teljesen kiküszöbölhető a kézi munka. Az 1974-ben keletkezett nye­reségből ebben az évben mintegy 5 millió 700 ezer fo­rintot osztanak fel a dolgozók között, és 17 millió 450 ezer forintot fordítanak fejlesztés­re. Örszigelhy Erzsébet Fiataloknak A péceli Szemere Pál műve­lődési ház ifjúsági hangver­senysorozatot rendez. A nyitó- hangversenyre január 19-én délelőtt fél tizenegykor kerül sor a gimnáziumban. A mű­sorban fellép Végvári Csaba (csembaló) és a Bartók Béla Zenei Szakközépiskola tanulói. Megnyílt az ügyfélszo!jjálati iroda A tanácsi hatáskörök bővü­lése, valamint az egyes ügyek sokrétűsége miatt szakszerű lakossági tájékoztatás szüksé­ges. Az egyes ügyek gyorsabb intézése érdekében a gödöllői városi tanács épületében tegnap meg­nyílt az ügyfélszolgálati iroda. Hétfőtől csütörtökig 8—16, pénteken 8—15, szombaton 8— 12 óráig áll a lakosság rendel­keziésére. Az iroda az egyszerűbb ügyeket azonnal elintézi, más ügyekben felvilágosítást ad az eljárás lefolytatásáról, a be­szerzendő okmányokról. A szakigazgatási szervek irányí­tása mellett, közvetlenül intézi az aláb­bi ügyeket: hatósági bizonyítványok ki­adása, talált tárgyakkal kap­csolatos ügyek, hagyatéki jegyzőkönyv felvétele, ha a hagyatékban ingatlan, vagy leltározás alá eső tárgy nincs, és a hagyatéki eljárás lefoly­tatása nem szükséges. Kötele­ző munkaközvetítés (ügyfélfo­gadási időn kívül is), ház­számtáblák kiadása, panasz és közérdekű bejelentések felvé­tele (ügyfélfogadási időn kí­vül is). Az iroda a következő ügyekben ad ki forma­nyomtatványt és azokat kitöltve át is veszi: lakásigénylő lap, ingatlan- szerzéshez, építési engedély­hez, OTP-kölcsönhöz nyilatko­zat, lakbérhozzájárulás iránti kérelem, használatbavételi en­gedély kiadásához kérelem, születési, házassági, halotti anyakönyvi kivonat kiállításá­hoz szükséges kérelem, szőlő és gyümölcs telepítésének en­gedélyezésére kérelem, vad­kárbejelentés, méhek vándo­roltatásának bejelentése, kül­területi fakivágáshoz kérelem. A fentiken kívül az ügyfél- szolgálat feladata a tájékoz­tatás is. ötven ügyben sokszo­rosított írásos tájékoztató ki­adásával, másrészt szóbeli fel­világosítással segít. Az ügyfélszolgálati iroda feladatkörét a más városok­ban létesített irodák működé­se során kialakult tapasztala­tok felhasználásával állapítot­ták meg. Az irodák megnyitá­sa az ügyek gyorsabb, színvo­nalasabb intézését eredmé­nyezte, a lakosság megelége­désére. A tanács kéri a lakos­ságot, hogy a fenti ügyekben az ügyfélszolgálati irodához forduljon. A szakigazgatási szerveket csak az ügyfélfoga­dási időben: hétfőn 8—16 óráig, szerdán és szombaton 8—12 óráig keressék fel. EGYFÉGGVÖLÉS AZ AULÁBAN Az MSZMP járási és városi bizottsága, valamint a járási­városi munkásör-pavancsnok- ság január 18-án, szombaton késő délután rendezi meg a Kobzi János munkásőregység ünnepélyes gyűlését, amely évzáró és évnyitó is egyben. FogsscEónap Bernáth Józsefné, a város megyei tanácstagja január 21- én, kedden délután 2 és 4 óra között fogadónapot tart Gödöllőn, a Ganz-Árammérő­gyárban. Tavaszváró bolt Vajh ki tudná megjósolni, lesz-e még az idén valódi tél, vagy csak csöndesen átme­gyünk a tavaszba? Lesz-e még vastag hótakaró, s vajon mikor szólal meg a pacsirta a szántó-vető ember felett? Ha minderre nem is tudunk válaszolni, annyit azért tu­dunk, hogy a tavasz bizonyo­san beköszönt, s erre már meg is kezdődött a felkészü­lés. Krisák Gyula, a gödöllői ÁFÉSZ 25-ös vetőmag- és zöldségboltjának vezetője el­mondta, hogy a magigénylést már tavaly júliusban elküld­ték az Országos Vetőmagellá­tó Vállalatnak, amellyel kitű­nő a kapcsolatuk. Ez idáig 200 ezer forint értékű árut szállítottak. Már kapható a ve­lőborsó, s vásárolható a zöld­bab, a lucerna, a lóhere, a bükköny magja is. Ugyancsak árusítják — kis csomagokban — a paprika-, a paradicsom-, az uborka- és a káposztamagvakat. A tavaszi veteményezés ide­jére újabb szállítmányt vár­nak, körülbelül 400 ezer fo­rint ér lékben. Az üzlet nevé­ben is benne van, hogy zöld­ségfélék árusításával is fog­lalkoznak. Az árut a buda­pesti nagyvásártelepröl kap­ják; hetente egy alkalommal pedig — csütörtökön — halat is árusítanak. S ami nincs benne az üzlet nevében: vá­sárolható itt papagáj- és kü­lönböző más madáreledel is. Ottjártunkkor például egy ve­vő a Tolna megyei Tamásiba vitt madáreledelt. Ennek az a magyarázata, hogy van aki bejárja egész Budapestet va­lamilyen árucikk után, s vé­gül itt, Gödöllőn találja meg. Éppen ezért a vevőkörük na­Mácsa a magasból gyón kiterjedt, jóformán az egész járásból felkeresik a boltot. A jó áruellátáson kí­vül ebben szerepe van a Kri­sák házaspár uá'varias, körül­tekintő kiszolgálásának is. Múlt esztendei tervük 3 millió forintos volt, ezt 104,8 százalékra teljesítették. A bolt bizony már szűknek bizonyul, s a raktár is kicsi. Szerencse: a boltos elmondja, hogy mi várható, s ezért aztán sokáig semmit sem kell tárolni. Cs. J. Hdy’ör'éne'.i ar.két Több érdekesnek és hasz­nosnak ígérkező programot is szervez a Hazafias Népfront gödöllői járási bizottsága ja­nuár folyamán. Nagy érdek­lődésre számíthat a január 30-án délelőtt rendezendő ta­pasztalatcsere. Ennek során a járásban tevékenykedő honis­mereti körök vezetői és a kró­nikaírók találkoznak, tájéko­zódnak egymás munkájáról, terveiről, s megvitatják a kö­vetendő módszereket. Bevezetőként dr. Lakatos György, a Pest megyei levél­tár igazgatója tart vitaindító előadást. Lezá: ják a sorompót! Szerkesztőségünk értesítést kapott, hogy a Gödöllő és Val- kó közötti útszakaszon levő vasúti sorompót a MÁV ja­nuár 21-től 24-ig lezárva tart­ja. Ez idő alatt vágánykar­bantartási munkálatokra ke­rül sor, s magát a sorompót is megjavítják. A menetrendszerű autóbu­szok ez idő alatt az Agrártu­dományi Egyetem területén átvezető úton közlekednek a vasútállomásig. SPORT -I- SPORT + SPORT + SPORT A zöld gyep parancsnokai Nyolc héttel a sípszó előtt töző kulcsa pedig nála marad a mérkőzés végéig. Vendéglő­be még hűsítőt inni se menjen be, mert így távol tarthat ma­gától sok kellemetlenkedő ki­jelentést, rosszindulatú vádas- kodást. A pályát ezután felül­vizsgálja és meggyőződik ar­ról, játékra alkalmas-e. Aján­latos a mérkőzést csak nyugodt, kiegyensú­lyozott idegállapotban vezetni, s az alapos ok nélküli távolmaradásnak fegyelmi büntetés lehet a következmé­nye.” A játékvezető felszere­lése egyébként saját tulajdon, erről mindegyik jelentkezőnek —• aki megfelel a vizsgán — magának kell gondoskodnia. Az első foglalkozáson a je­lentkezők sok érdekes kérdés­re kaphattak választ. Pusz­taszeri Ferenc elmondotta azt is, hogy a játékvezetői tudo­mány nem ördöngösség és mindössze egy titka van: sze­retni kell a labdarúgást. A foglalkozás végén ködös, hűvös estében léptünk az ut­cára. De egy kicsit abban a reményben is, hogy a most in­dult tanfolyam hallgatói már szép, napfényes időben adhat­nak számot a tanultakról, a zöld gyepen. Cs. J. Forrás-fórum Veresegyházon A veresegyházi Váci Mihály művelődési központban ja­nuár 19-én, vasárnap dél­után fél négykor Forrás-fóru­mot rendeznek. A találkozóm bemutatkozik az erdökertesi Er irodalmi színpad, a veres­egyházi és a túrái általános iskola, valamint a túrái fel­nőtt irodalmi színpadok. Ugyanebben az időpontban Ve­resegyházon a nagyközségi könyvtár kiállítja új szerze­ményeit és a bemutató szüne­tében könyvtombolát tartanak. A színpadok fellépése után, a résztvevők disc-jockey-prog- ramon vehetnek részt. Az épülő galgamácsl általános iskola. A munkálatok — ha nem is olyan ütemben, mint jó időben — de azért folyta­tódnak. Legutóbb a község fiataljai voltak itt szombaton és vasárnap társadalmi munkábán. Pintér István felvétele > k Húszán jelentkeztek — több­ségükben gödöllőiek — a nemrég meghirdetett labdarú­gó-játékvezetői tanfolyamra. Borbély László volt NB I-es kapuvédő, az Újpesti Dózsa, illetve a Rába ETO egykori játékosa nem érkezett meg a tanfolyam kezdésére. Valószí­nűleg azért, mert nem kapta meg az erről szóló értesítést. Az első nap eseményei közé tartozik, hogy Pusztaszeri Fe­renc, a játékvezető testület el­nöke üdvözölte a megjelente­ket Gödöllőn, a városi és járá­si sportfelügyelőségen, ahol el­mondotta, hogy a tanfolyam nyolcadik hetében kerül sor az elméleti és a gyakorlati vizsgákra. Hetente egy alka­lommal, kedden délután fél öt­kor kezdődnek az előadások. Három „öreg játékvezetőt” is bemutatott László László, Adám Mihály és Molnár András személyében, akik a tanfolyam ideje alatt is sze­rephez jutnak majd. A játékvezetők sora erő­sen megritkult az utóbbi időben. Nagyon kell az utánpótlás és jó lett volna ha több vidéki is jelentkezik a tanfolyamra. A húsz közül egyébként azelőtt csupán né­gyen voltak aktív labdarúgók azelőtt. — Más egy mérkőzés a lab­darúgó szemével, más a né­zőével, és más a játékvezetőé­vel nézve — mondotta Puszta­szeri Ferenc, aki immár 25 esztendeje vezet labdarúgó­mérkőzéseket. Azután arról beszélt, hogy a mérkőzések színvonala meg­nőtt az utóbbi években. Na­gyobbak lettek a követelmé­nyek, s így a játékvezetőre is nagyobb feladatok hárulnak. A játékvezetők feladatait is­mertetve elmondta: „A játék­vezető egy órával a mérkőzés megkezdése előtt érkezik a pá­lyára, megkeresi a pályagond­nokot, elfoglalja az öltözőt, felszerelését elhelyezi, az öl­PJyitcknprseny Péceíeu

Next

/
Thumbnails
Contents