Pest Megyi Hírlap, 1974. december (18. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-01 / 281. szám

1974. DECEMBER 1., VASÁRNAP 5 MOH H xMmm A munka még nem feje­ződött be. A járási és a vá­rosi pártbizottságok akti­vistái, valamint a postások még kopogtatnak azoknak az otthonoknak az ajtaján, amelyekben a Pest megyei Hírlap számára új előfize­tőket szeretnének toboroz­ni. Még fáradoznak azért, hogy minél több családhoz jusson el a világról, az or­szágról szóló számos tudó­sítás. S miközben a sajtó terjesztői még dolgoznak, újabb és újabb előfizető nevét jegyzik fel, aközben szerkesztőségünkbe megér­kezett a részeredményről szóló hír: az olctóber 29-én megkezdett terjesztési kampány egy hónap alatt nem várt eredményt ho­zott. A kampány kezdetekor a pártmunkások, valamint a posta dolgozói vállalták, hogy hatezer új előfizetőt gyűjtenek. Tervüket túltel­jesítették: mintegy hétezer fővel gyarapodott olva­sóink tábora. Azaz a szám így nem pontos. Hétezer család fizetett elő lapunk­ra, de egy családban három új olvasó akad, s ez azt jelenti, mától újabb hu­szonegyezer felnőtthöz, ifjú­hoz szólhatunk. A szorgalmas munkának meglett az eredménye, a sajtóterjesztés politikai munkájának nagy a sikere. S nem csupán a Pest me­gyei Hírlap, a Hírlapkiadó Vállalat ismeri el az ered­ményt, hanem az olvasók is remélhetőleg megtalál­ják örömüket a lapban. Hi­szen lapunkból rendszere­sen tájékozódhatnak a nemzetközi és a hazai ese­ményekről, s mindezen túl megyénk mindennapjairól is. Sajtónk tükrözi azt a sokféle eseményt, amely napjainkat jellemzi: a ké­szülődést a XI. pártkong­resszusra, a nekigyürkőzést az év sikeres befejezésére, és az összefogást az 1975- ös év jó kezdésére. Az el­múlt évtizedek minden dolgozó család életében nagy változást hoztak, így valamennyien közösen munkálkodunk azon, hogy felszabadulásunk harmin­cadik évfordulójára méltó­képpen készüljünk. Tükrö­zi sajtónk azt is: mit tesz­nek megyénkben azért, hogy mind kulturáltabban élhessenek az emberek, ho­gyan segítik művelődési igényeik kielégítését. A Pest megyei Hírlap a párt politikájának szolgá­latában arra törekszik, hogy nélkülözhetetlen tár­sa legyen olvasóinak. Ezért köszöntjük örömmel az újabb hétezer előfizetőt és mindazokat, akik segítették őket olvasótáborunkba to­borozni. Fukar földökké! - az élvonalban „A Vörösmarty Termelőszö­vetkezet 1980-ban alakult, és 1967-ig szinte minden évben veszteséges volt. Ezt követően az út felfelé ívelt: 1972-ben kiérdemeltük a kiváló szövet­kezet címet.” — Így kezdődik az a tanulmány, amellyel Ko­vács Árpád, a fóti tsz elnöke tavaly elhódította a második helyezést a Termelőszövetke­zetek Országos Tanácsának pályázatán. Ennyi a tény, dió­héjban a gazdaság története, amihez annyi kívánkozik még, hogy — időközben egyesülve a csomádi tsz-szel — 1973-ban ismét a kiváló címre érdemes­nek ítéltetett a szövetkezet. S jegyezzük meg azt is, hogy gyönge adottságúnak elköny­velt, tehát rossz földeken gaz­dálkodó tsz-ről van szó. Regös beides után Nos mindezek ismeretében kopogtatván a Vörösmarty Tsz portáján, nyilvánvaló, hogy e kérdéssel kellett kez­deni a beszélgetést: — Miként, hogyan jutottak a korábbi elkedvetlenít'jen rossz helyzetből erre a szint­re? Az igen szabatos válasz így hangzik: — Minden ténykedésünket alapos közgazdasági elemző munka előzi meg. Folyamato­san és rendszeresen vizsgáltuk a ráfordítások hatékonyságát. Törődtünk az üzem- és mun­kaszervezéssel. Igyekeztünk minden dolgozónkat olyan ak­tív közösségi emberré formál­ni, akik nem csupán munka­helyüknek, hanem valóban tu­lajdonuknak tekintik a szövet­kezetei Há^ ez csak világos, az ok­Kati és a puffok Nonstop építkezés az M 3-as autópályán Szibériai hangulatot idéz a táj: kopár fák, bozótos cser­jék sűrűjéből élesen válik ki az iszapsárga, homokos talaj, melyet nagy erejű munkagé­pek gyalulnak, simítanak. Mogyoród, és Fót térségében már tizenegynéhány nap óta éjjel nappal szakadatlanul tart a munka a Betonútépítő Vál­lalat valósággal versenyt fut a téllel, mielőtt a nagy hó le­esik, szeretnék a földmunkák jelentős részét befejezni. Az idén 1,9 millió köbméter föl­det mozgattak meg, átvágva dombokat, néhol 20 méteres mélységig hatolva alakították ki az M 3-as út új vonalát. Sziklát bont 280 lóerő Lábunk alatt süpped a ned­ves homok, ahogy egy lánc­talpas óriás nyomain kísé­rőmmel felkapaszkodunk a sárga katlan peremére. Fent- ről nézve még lenyűgözőbb a hegyeket elhordó erő. Mint robusztus ősállatok nehéz testükkel, könnyedén mozog­nak a földgépek, a puliok, 9 —11 köbméter földet cipelnek táskás potrohúkban. Egy cso­portban hat önjáró földnye­sőgép működik, 'három toló­gép nyüzsög körülöttük. A bevágás oldalán furcsa gép közeledik. — Itt a Caterpillar, a mun­kások Katinak becézik, fő­nyeremény az útépítésnél ez az univerzális gép — az or­szágban mindössze öt van be­lőle. A gépcsodát Csomós Fe­renc gépészeti építésvezető így mutatja be: — újdonság­nak számít. A Caterpillart amerikai cég angliai leány­vállalatától vettük az idén, csekély 6,3 millió forintért. 280 lóerős, 8 hengeres motor­ral működik. Vezetőfülkéje légkondicionált. Három hid­raulikus bontókésével a szik­lát robbantás nélkül, vajként aprítja. Elől négyméteres to- lólaoot szereltek rá. (A ké­pen). A gépartista mutatványai — És még mire képes? — Különböző artistamutat­ványokra. 45 fokos hajlás­szögben is tud dolgozni — kapcsolódik beszélgetésünkbe Bay István főépítésvezető­helyettes — nyáron ez a gép alakította ki az út rézsűjét. 27 fokos szögben mozgott órá­kon át. Nagy mennyiségű anyagot 60 meteres távon ké­pes összetolni. Nyolc, tíz dó­zert helyettesít. Kemény, ka­vicsos talajt bontunk vele, 2x12 órás műszakban dolgoz­tatjuk, hogy a maximális gép­kihasználást elérjük. Állajldó szakmai felügyelet alatt mű­ködik a nagy kapacitású, drá­ga gép, mert nagyon meg kell gondolnunk milyen munkára fogjuk be. Eddig 2000 órát üzemelt minden különösebb baj nélkül. Besegít a Yumbó Megérkezett az ebédszállító kocsi. Zománcos tálakban gő­zölög a paradicsomleves, a szabad ég alatt esznek a munkások. Sülthús, rizs, uborka, naponta kétszer kap­nak főtt ételt, a védőital: tea. — Rum nélkül — fűzi hoz­zá tréfásan Bay István, s a harapós szélben összébbhúzza magán a kabátot. — Szigo­rúan szondázunk. Este vi­szont, munkaidő lejártával nem árt egy féldeci. A dolgo­zókat gépkocsin visszük, hoz­zuk a munkahelyre, a gödöl­lői szállóba, a 30—40 kilomé­teres körzetben lakókat pedig naponta hazaszállítjuk. Ke­vés a munkás, jelenleg 500-an vagyunk, de ennél jóval több kellene. Az esős időjárás visz- szafogott bennünket. Hogy be­hozzuk a késést, éjjel nappal folyamatosan dolgozunk. Nyá­ron négy- vagy ötnapos a munkahét, hogy a távoj la­kók otthonukban tölthessék a hétvégét. Autóba ülünk, megnézzük az autópálya gödöllői szaka­szát. A kocsiban továbbra is az 1,4 milliárd forint összegű berunázás a témánk, meiycól az idén 200 millió forint ér­tékű munka valósul meg. Bu­dapesttől Gödöllő észaKi Hatá­ráig 1977-re elkészül a ha­talmas mű: 23 kilométer hosszúságban huszonhat fe­lül-, vagy aluljáró híd szeli majd át a kétszer kétnyomú, burkolatsávonként 10,5 1 méter széles autópályát. Gondjaink persze akadnak, főként a ka- vicsszállitassal, naponta 1600 köbméterre lenne szükségünk, de a környék bányái nem bír­ják ezt a mennyiséget adni. Gödöllőn a Knézics utcát átvágta már az új M 3-as nyomvonala. Elesíogú kana­lával egy fürge Yumbo mind­untalan belemar a széles vá- jat falába, az út túlsó szélén több méteres átmérőjű alap­gödröt ástak a hídlábnaa, melyből alig látszik ki négy ember. — Elég jól halad a mun­ka, az idén hat híddal telje­sen elkészülünk. Télen hegyet hordanak — Télen is dolgoznak? — Részben, legalábbis sze­retnénk — mondja az építés­vezető-helyettes — Főt és Mogyoród térségében már el­jutottunk a csatornaépítésig, az alapozásnál tartunk. Télre marad a földszállítás, mert minden földet nem építhe­tünk vissza. Ezért a téli hóna­pok alatt összehordunk majd egy hegyet. — December 15-től már­ciusig leáll a 200 földgép, egy­éves munka után az utolsó csavarig átvizsgálják, javít­ják az óriásokat. Addig viszont tart a non­stop építkezés az M 3-ason! Horváth Anita fejtésben nincs is hiba, de a történeti hitelesség kedvéért idézzük föl a kezdet keserveit, időzzünk el a gazdaság fölcse- peredésénök egy-egy jellegze­tes mozzanatánál. Kalmár Istvánná, alapítótag: — 1959 márciusában behí­vattak a férjemmel együtt a tanács-házára, ahol aláírtuk a belépési nyilatkozatot. Persze meg kell mondjam, nem sok bizalmunk volt a tsz-ben, hi­szen korábban az ötvenes években működött már egy termelőszövetkezet a faluban, s nem valami fényes sikerrel. Mink a saját földünkön gaz- , dálkodtunk addá-g, paradicso­mot, kertészeti növényeket termesztettünk, kukoricát a malacoknak. A-p első évben a kertészetben dolgoztam a kö­zösben is, aztán bérszámfejtő lettem, majd pénztáros. A fér­jem fogatos. Igaz. ami igaz, az aggodalmunk nem volt alaptalan: az első években rosszabbul éltünk mint addig. Ma már más a helyzet, biz­tos kenyeret ad a gazdaság. Egy másik alapító tag:, Csa­lóiéi Józsejná: — Én a szüleim 13 holdas gazdaságában dolgoztam, mi­előtt beléptem a szövetkezet­be. Most SZTK-ügyintéző, va­gyok. Kevesen vagyunk az in­duló gárdából, sokakat elriasz­tott a rossz kezdet. Aki ma beletekint a szövetkezet mér­legébe, talán el sem hiszi,, hogy ez ugyanaz a gazdaság, mint amelyik a hatvanas évek elején volt. Igyekezet és csengettyű Az utóbbi mondatot fogad­juk javaslatként, tekintsünk bele - abba a mérlegbe! Lás­suk, mi jellemzi a két község, Főt és Csornád közös gazda­ságát! Az alapvető adatok: föld­területük 3470 hektár, a dol­gozók száma 800, ebből 550 a tag, a többi alkalmazott. Kö­zös vagyonuk tavaly az esz­tendő végén 86 millió 943 ezer forint volt. Termelési értékük meghaladta a hetvenötmilliót, nyereségűik kilenc és fél mil­lió forint volt. S még egy jel­lemző adat: a biztonsági tarta­lék 8 millió forint. Amikor Kovács Árpád a tsz élére ke­rült, csaknem ennyi volt a veszteség. — Nagy felelősség szakadt a nyakamba, ezt éreztem, és hogy őszinte legyek, nem sok esélyt adtam magamnak arra, hogy sikerrel megbirkózók az új feladattal. Szerencsére jó kollégáim voltak, vannak — mondja az elnök, majd várat­lan fordulattal hozzáteszi: — Sokszor elgondolom, hogy az ember sorsa mennyire a véletlenen múlik, ha 57-ben nem vonulok be katonának, tsz-elnök sem lennék valószí­nűleg. __ ? — No, elmagyarázom, hogy érthetőbb legyen. A történet azzal kezdődik, hogy húszéves koromig szinte semmi nem történt velem. Már attól elte­kintve. hogy még gyerek vol­tam, amikor a háború végén, pontosabban 1947-ben a felvi­dékről lakosságcserével Ma­gyarországra, a Békés megyei Nagybánhegyesre kerültem. Elvégeztem a nyolc általánost, aztán a szüleim mellett ma­gam is beálltam a munkába, a földet műveltem. Bevonul­tam katonának, s ott kedvet kaptam a tanuláshoz. Elvégez­tem a középiskolát, sőt mi­niszteri engedéllyel a negye­dik évet az egyetem első év­folyamával együtt, s meg sem álltam az agrármérnöki diplo­máig. 1968-ban államvizsgáz­Imp up A „meleg” napok idején: szedik a paradicsomot a gyermekvárosbeliek. Koppány György (elvétele tam jelesen. Közben főmező­gazdász lettem Meggyesbodzá- som. Jól fizetett állás volt, de rengeteg elfoglaltsággal is járt. Hogy tanulhassak, ne kelljen már kora hajnalban talpon lennem, elmentem raktáros­nak, majd a váci járási hiva­talban vállaltam munkát. On­nan kerültem ide. Valahogy mindig hiányzott belőlem az önbizalom, azért is tanultam olyan erősen. Azóta az önbi­zalmam megjött, de a tanulást nem hagytam abba, most szakmérnöki továbbképzőre járok. Valamit persze enged­ni kell a tempóból. Szívkoszo­rúérgörcsöm volt, csengettyű az infarktus előtt. De hát egy gazdaságban nem nyolc óra a munkaidő. Két gyerekem van, egy tizennégy éves fiú és egy nyolcéves lány, szinte csakis a feleségem neveli őket. Ezen lenne jó változtatni, töb­bet lenni a családdal. Legyen zöldség! Látnivalóan elrestelli ma­gát, mondja is: — Én meg a saját élettörténetemmel szó­rakoztatom ahelyett, hogy a gazdaságról beszélnénk. És a gazdaságról beszélünk. Arról, hogy a mezőgazdasági termelés fejlesztése — tudni­illik ipari melléküzemük is van — s a munkaerőhelyzet a szakosításra, a termelésszer­kezet egyszerűsítésére késztet­te őket. Míg korábban tizen­öt-húszféle növényt termesz­tettek, ma csak gabonát, szá­las takarmányt és kukoricát. Jó hírű kertészetük van, 180 hektáron termesztenek kaj­szit, 46 hektáron szőlőt, 25 hektáron meggyet, 10 hektáron szamócát és 40 hektáron' pa­radicsomot. Éppen itt tartunk a diskur­zusban, amikor, mint a falra festett ördög, benyit Földes György, a gazdaság főkerté­sze. Kis értekezést kerekít az ágazat eredményeiről. Rögtön­zött tájékoztatójából csupán két tény ragadjunk ki: Az egyik: jövedelmező a gyü­mölcstermelés Foton. A má­sik: fáikat helikopter perme­tezi. Foton nagy hagyománya volt a kertészkedésnek, s ki­terjedt kertbarátmozgalom jel­zi, hogy a hozzáértés, igyeke­zet nem csappant meg. Para­dicsomot, burgonyát termeszt az a munkás, akit a kezdeti kudarcok elriasztottak a tsz- ből, s kertészkedik szinte va­lamennyi tsz-tag js. Kérdem az elnököt, nem okoz-e gon­dot a Háztáji gazdaság mun­kaerő-elszívó hatása. Mondja, hogy igen, de mégiscsak az a fontos, hogy megtermelje va­laki azt a zöldséget, amit az angyalföldi munkásasszony ke­res a Lehel piacon... Mondom ezután a személyes dolgokat mellőzve, a gazda­ságról beszélgettünk. S vált­hat-e szót valaki a mezei teen­dőkről manapság anélkül, hogy ne említse az idei rendkívüli időjárás teremtette szükségál­lapotot, Főt és Csornád közös gazdasága gyönge adottságú tsz: határuk homoktenger. Az idei őszön azonban, amikor az évszázad esőzése törte derék­ba a föld munkásainak igye­kezetét, amikor megbénultak, tengelyig merültek a sárba a gépek, amikor megmozdult az ország, hogy minden, ami megtermett — cukorrépa, zöldség, szőlő — a raktárak­ba, földolgozó üzemekbe, pin­cészetekbe kerüljön, akkortájt itt Foton a temérdek csapa­dékot elnyelő homokot dicsér­ték. Önkéntesek a határban Az elnök beszólítja az egyik könyvelőnőt, hogy ne csupán az emlékezetére hagyatkozzék, amikor az őszi munka zárul­táról szól. A följegyzések sze­rint szeptember 27-én elvetet­ték az árpát, október 21-én a rozsot, november 2-án került földbe a búza. A paradicsom szedését október 22-én fejez­ték be, október 26-án végez­tek a szürettel. Az igazsághoz tartozik persze, hogy segítség nélkül nem ment volna ilyen gyorsan a munka, dolgoztak itt is honvédek, ipari munká­sok. s különösképp a gyer­mekváros emberkéi, akik a gyümölcsszedésben is évről évre segítenek, tettek ki ma­gukért. A tsz gazdái pedig megszavazták, hogy — közö­sen a többi falubeli üzemmel — ifjúsági szállót építenek azoknak a fiataloknak, akik tizennyolc évesen „kinőnek” a gyermekvárosból, de továbbra is szívesen maradnának a köz­ségben. itt keresnék meg ke­nyerüket. Ezeknek a gyere­keknek — akik tizennyolcféle szakmát tanulhatnak a neve­lőotthonban — támogatásra van szükségük önálló életük kezdetén, a termelőszövetke­zetnek munkáskéz, szakember kell. S ha már annyit emlegettük a szerencsétlen múltat, az alapító tagok elvándorlásának idejét, ne feledjük most meg­említeni, hogy ma vonzereje van a tsz-nek. Éppen azoknak a fiai, lányai lépnek egyre többen' a tagok sorába, akik egykor másutt kerestek meg­élhetést. Erről mondja Ko­vács Árpád: — Munkánkban saját neve­lésű fiatalokra szeretnénk mindinkább támaszkodni. Megnőtt a gazdaság, két falu határát birtokolja, megnőtték a vezetői feladatok is. Ügy mondanám: kooperatív veze­tési stílusnak kell meghono­sodnia. Ehhez azonban olyan vezetőkre, munkatársakra van szükség, akik szakmájukat jól ismerik, politikailag jól kép­zettek, öntevékenyek, lelkiis­meretesek, akarnak és tudnak is kezdeményezni. A. Z. I Köszöníjiik új előíizeíőmket

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents