Pest Megyi Hírlap, 1974. december (18. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-25 / 301. szám

« Alkotóműhelyekben Emlékmű és haiafísóg ■ i újabb mo­| Tavasszal [ numentális----------------- szoborral ga zdagodik Pest megye, Vác. A városon áthaladó nemzetkö­zi műút mellett, az új lakóte­lep előterében kerül felállítás­ra Somogyi József, Kossuth- díjas szobrászművész felszaba­dulási emlékműve. Szavai azonban olyan plasz­tikusak, hogy szinte láttatják a művet, amely minden' bi­zonnyal Vác város egyik éke, büszkesége lesz, akárcsak Ceg­lédnek Somogyi József Dózsá­ja­--------—- két, három me­I A IDŐ: I tér magas, zász­-------------- lókat tartó nő­alak. A zászlókon: a magyar nép, valamint Vác történel­mének nevezetes évszámai, galamb- és csillagmotívumok. A szobor teljes magassága — talapzattal együtt — bét és fél méter lesz. Hátterét a torony­ház köré csoportosuló épületek adják: a fejlődő, gazdagodó város egy jellegzetesen mai részlete. Je lkép? — Igen, az — bólint rá. — Egy szobor helyének a meg­választása soha nem lehet független a mű gondolatától. Miként a szobrászatban a megújulás időtlen jelképe a női figura is. A fiatal, egész­séges asszonyi testek mindig az új életek hordozói. Har­minc esztendővel ezelőtt pedig ebben az országban — igaz, súlyos tragédia közepette — az emberi élet új formája szü­letett jneg. Persze, kifejezhet­tem volna ezt — mint ahogy nagyon sokan tették már előt­tem — a szabadságot hozó szovjet katona alakjának meg­formálásával is. Egy törté­nelmi pillanatot idéző szobor azonban nem csupán emléket állít a régmúlt idők esemé­nyének, szólnia kell a mához, tie oly módon, hogy értsék azt a holnap emberei is. ___________.-------- szólni. | Az emberekhez | Nem­------------------------ - csak azokhoz, akik abban a városban élnek, ahol a szobrot felállít­ják, s így szinte nap mint nap látják, találkoznak vele, ha­nem azokhoz is, akik csak egyszer-egyszer haladnak el előtte. Ez utóbbiaknak a két kitárulkozó nőalak az örök megújulást, egy nép újjászüle­tését testesíti meg. A zászlókat díszítő galambmotívumok a magyar nép békevágyát, az ötágú csillagmotívumok inter­nacionalizmusát jelképezik. Az évszámok pedig a magyar tör­ténelem nagy sorsfordulóiról — Dózsa népéről, a szabadság- harcról, a Magyar Tanácsköz­társaságról s a felszabadulás­ról — tudósítanak. Ennél töb­bet mond majd a szobor a Vácott élő embereknek. Két évszám: 1074. és 1974. decem­ber 8, a város kilencszáz éves történetére s harminc év­vel ezelőtti felszabadítására emlékezteti az ott élőket. A felszabadulás Somogyi József számára, s erről tanús­kodik a készülő emlékmű is, nem csupán az ország felsza­badítását jelentette a német elnyomás alól, hanem az em­ber, a nép megszabadulását is a belső zsarnokságtól, a ki­zsákmányolástól. Vagyis olyan szabadságot, amelyre a ma­gyar nép ezeréves történelme során még nem volt példa. j-------------- ——. nem ma | - A gondolat | fogaj­mazó­dott meg bennem, hanem már harminc évvel ezelőtt, igaz, nem ilyen tisztán és világo­san, inkább csak felsejlett: itt, ebben az országban valami egészen más készül, mint ami valaha is volt. Alighogy be­fejeztem a főiskolát, behív­tak katonának. Három hosszú évemet rabolta el. S talán az életemet sem kímélte volna. 1944 nyarán a lábammal kór­házba küldtelt kivizsgálásra. Reménykedtem: talán szeren­csém lesz, s kapok egy hét be­tegszabadságot. Akkor eset­leg már egy hét nyereség is az ember életét jelenthette. Egy idős orvos vizsgált, s köz­ben — számomra akkor ért­hetetlen módon — az életem­ről faggatott. Ki vagyok, mit csinálok, milyen szobortervek foglalkoztatnak és így tovább. A vizsgálat után visszaküldött a laktanyába anélkül, hogy az állapotomról vagy a remélt betegszabadságról bármit is szólt volna. Másnap aztán hi­vatott a parancsnokom, s kö­zölte velem, hozassam be a civil ruhám, mert kiírtak fél év egészségügyi szabadságra. Fél év betegszabadság 1944 júliusában! Tudja, mit jelen­tett az? Talán az életet! Eny- nyire beteg lettem volna? Nem, szó sincs róla! Valaki­nek vagy valakiknek fontos volt az életem. Valaki vagy valakik már a holnapra gon­doltak. Hogy kinek vagy kik­nek köszönhetem mindezt, máig sem tudom.------——j találkozása a I — ElSÓ I szovjet katoná­-------------- val? » — A nyilasok uralomra ju­tásáig nyugodt voltam — már amennyiben abban az időben nyugodt lehetett az ember —, a zsebemben lapuló szabadsá- goslevél birtokában. Ettől kezdve azonban a Hársfa ut­cai diákkollégium, ahol fiatal tanárként laktam a feleségem­mel, már nem nyújthatott biz­tonságot számunkra. Ásvány­ráróra utaztunk, anyámhoz, de itt sem volt szerencsénk: a falu hemzsegett a Hunyadi páncélgránátosoktól. Mentünk tovább Kőszegre, a feleségem szüleihez. Ide március 27-én ért csak a front. A bombázá­sok elől kimenekültünk Ki­rályvölgybe, a présházak közé. Hosszú, súlyos harcokra szá­mítottunk, de már másnap délutánra vége ixrlt a csatá­nak. Indultunk vissza a völ­gyet átszelő vizesárok egyik partján. A másikon szovjet katonák közeledtek. Amikor észrevették, egyikük átugrotta az árkot a rrtí oldalunkra. Szobrász vagyok, ne tartson banálisnak, amiért akkor az villant át rajtam: talán — anélkül, hogy tudná, sok év­századot ugrott át most ez a katona: a zsarnokság, az el­maradottság évszázadait. i—■ — —( akaratlan: I A Kérdés I azok a gon- ----------------- dolatok, ame­lyek harminc esztendeje csak felsejlettek Somogyi József­ben, az akkor még ismeretlen szobrász tanárban, mennyiben váltak valósággá az eltelt há­rom évtized alatt? Nem is el­sősorban a saját életéneik ala­kulására gondolunk, hiszen abban nyilvánvaló: alkotá­saiért Kossuth-díjjal jutal­mazták, a Képzőművészeti Fő­iskola rektora, országgyűlési képviselő, az Elnöki Tanács tagja, sokkal inkább az egész nép boldogulását illetően. — Mondják: az eredmények önmagukért beszélnek, s ez így igaz. Ezeréves történelmünk három leggazdagabb évtizedét éltük át még akkor is, ha sok ellentmondástól volt terhes ez a harminc esztendő. Ebből kö­vetkezik, hogy az a generáció, amely a romokból újjáépítette ezt az országot, s megváltoz­tatta annak égész társadalmi arculatát, még nem tudott el­jutni a teljes kiteljesedésig. Történelmi küldetését csak a második, az azóta születettek generációja tudja teljesíteni. Azok, akik nem élték át az elembertelenedés időszakát, akik számára a háború tragi­kus évei csupán ugyanolyan hatásúak, mint amikor apám az Isonzó mellett eltűnt had­testről vagy Doberdóról me­sélt nekem. Tanáremberként évtizedek óta élek e fiatalok között, így bizonyossággal ál­líthatom: ezek a fiatalok vál­lalják népünk sok drámai mo­mentummal teli történelmét, s abszolút létformájuk a szocia­lizmus, amelybe már beleszü­lettek, még akkor is, amikor sok problémájára rákérdeznek. Manapság divatos vitákat ren­dezni a hazafiságról. Nálunk mindig vannak ilyen vitaté­mák. Ami a hazafiságot illeti, állítom, hogy a munkásember csakúgy, mint a paraszt vagy éppen az új generáció ponto­san eligazodik benne, mert tudja, hogy számára nincs más út, más lehetőség, mint népé­nek és múltjának vállalása. Emberhez méltó módon élni csak így lehet. A hazafiság nem ünneplő ruha, melyet az ember -magára öltve nekivág­hat valami nagy. hősi küzde­lemnek. A hazafiság mindig is a hétköznapok tetteiben volt mérhető, legfeljebb ezek a hét­köznapok olykor viharosabbak voltak az átlagnál. Ezért hiányzik történelmi szobraim figuráiról az ünnepi dísz, a fennköltség. | A váci emlékmű | sJw­------------------------- alak­jai is olyanok — s ugyanezt fogalmaztam meg a Miskolcon felállításra kerülő felszabadu­lási emlékmű nőfiguráiban —, mintha napjaink asszonyaiból lépett volna fel kettő a kő­talapzatra, hogy hirdesse a harminc éve született új vi­lág diadalát. Pr ukner Pál STIRLITZ ­Látogatóban Vjacseszlav Tyihonovnai • A tavasz 17 pil­lanatában először ta­lálkoztunk önnel, mint íelderítővel... — Régóta kerestem már a filmben a szovjet felderítő sze­repét, s már régóta vártam arra, hogy színészként, a magam eszközeivel megfor­máljak egy ilyen em­bert — komolyan, a krimiműfaj sablo­nos megoldásaitól mentesen. Három évvel ez­előtt meghívtak A tavasz 17 pilla­natának forgatására. Amikor elolvastam a forgatókönyvet, arra gondoltam: ez az, amit kerestem — a mű jelentőségét, a karakter mélységét, a lélektani összetettsé­get illetően. • Szokta nézni a televíziót? — Elfoglaltságom­tól függően, amikor tudom, nézem. Né­zem a híreket, a sportműsorokat, sőt még a gyerekadáso­kat is, mert három­éves kislányomat már érdekli a tele­vízió, s természete­sen a játékfilmeket is. • Másként hat-e Önre a film a mozi­ban, mint a képer­nyőn? — Természetesen. Egy szélesvásznú film művészi vonat­kozásban bizonyos mértékig veszít ha­tásából, ha az ember televízióban látja. Nem a képernyő mé­retei, hanem inkább a kollektív és egyé­ni befogadás haté­konysága miatt. A moziban sokan van­nak, s ha az ember valamit nem értett meg, vagy egy pilla­natra nem figyelt oda, a nézőtér rea­gálása hozzásegíti en­nek a kis „fehér folt­nak” a kitörléséhez. Otthon viszont töb­bet is „kihagy” az ember. Ez függ a hangulatától és attól is, hogy mennyire elfoglalt, elvonja-e figyelmét egy tele­fon, vagy a külön­böző házi teendők... A műalkotást nem lehet „elejétől végig” egyforma intenzitás­sal nézni. De ha nem volna televízió, sók mindent egyáltalán nem látnánk, bele­értve a filmeket is. • Hány szerepet játszott filmen? — Talán húszat. Nem is olyan sok ez, ha arra gondolok, hogy már huszonöt éve vagyok a pályán. Nem szeretek egy­szerre több film for­gatásában részt ven­ni. Többnyire fősze­repeket kapok, ez pedig maximális erőkifejtést, nagy fi­gyelmet igényel, s nem tűri az energiám szétforgácsolását. A Háború és béke for­gatása például 4 évig tartott; ez alatt az idő alatt legalább négy más szerepet le­játszhattam volna. De akkor számomra ez az egy mindennél fontosabb volt. • Szeretne szín­házban játszani? « — Filmszínész va­gyok. Azért is végez­tem el a fimművésze- ti főiskolát, hogy filmszínész lehessek. Szeretem a hivatáso­mat. De — filmszí­nész kollégáimhoz hasonlóan —gyakran irigylem színházi pályatársaimat. Az ő munkájuknak a mienkkel szemben az az egyik legfőbb elő­nye, hogy eleven kapcsolatban vannak a nézővel, aki az al­kotás folyamatának tanújává válik. Azt kérdezte az imént, szeretnék-e színház­ban játszani. Kétség­kívül. De mondtam már, hogy nem szere­tek egyszerre több dologgal foglalkozni. • Milyen hatás­sal vannak önre azok a hősök, akiket a filmvásznon ala­kít? Hagynak-e ezek a figurák önben va­lamilyen maradan­dó nyomot? — Bizonyára igen. Pontos választ alig- hanem azok az em­berek adhatnának, akik évek óta is­mernek engem, így hát érzékelni tudják a különbséget egy- egy szerep alakítása előtt és után. Azt hiszem azonban, ez kölcsönös folyamat, valamit én is hozzá­adok magamból az általam alakított fi­gurákhoz, valamit pe­dig én is kapok, ma­gamba- ötvözök belő­lük. • Most min dol­gozik? — Forgatókönyvet olvasok. Sok ajánla­tot kapok, ezekből kell kiválasztanom a nekem megfelelő sze­repet. Sajnos, nem találtam még ilyet. Lehet, hogy ez jő is így. Az alatt a három év alatt, amíg A tavasz 17 pilla­nata sorozaton dol­goztam, annyira ösz- szenőttem Stirlitz- Iszajev alakjával, gondolataim és érzé­seim annyira az ő jellemének és tevé­kenységének hatása alatt állnak, hogy el kell telnie még bi­zonyos időnek, amíg eltávolodom tőle. • Hogyan viseli saját népszerűségét? — A foglalkozá­sunkkal jár. Ha a filmszínész akár egyetlen filmszerepet is játszott, máris megismerik az utcán. Dicsőség? Népsze­rűség? A lényegét te­kintve sem ez, sem az. Egyszerűen csak foglalkozási ártalom. Az, hogy a filmszí­nészeket arcról is ismerik, még nem je­lenti azt, högy ők különbek lennének 4n‘, más foglalkozású em­bereknél, akik ugyan­olyan jól dolgoznak a maguk munkaterüle­tén. Mi több, úgy gondolom, hogy ha a filmszínész kezdi ma­gát többnek érezni a többi embernél, úgy művészként is, em­berként is sokat ve­szít. Álla Gegyinszkaja . és szolgálatban a filmen. Festményeket sürgető hely Felemelően helytálló volt annak idején Rossini önkritikája. Amikor rádöbbent arra, hogy képtelen to­vább fejlődni, nem komponált töb­bé. Ami ennél rosszabb: ha valaki süllyedve is erőlteti az alkotást. Ami ennél több: ha valaki rendszeres önismeret alapján termi gyümöl­cseit. Barcsay Jenő megújulása évtize­dek óta tart szakadatlan erővel. Raj­zi edzései szerkezetet ápolnak, utat mutatóak. Ez volt az ő tényleges ál­lapota mindig. Ahogy elért egy ma­gaslatot, azonnal új célokat tűzött ki, melyekért fáradhatatlanul dol­gozott a megvalósításig. Sokan ön­maguk manieristáivá lazultak, Bar­csay soha, életműve rendszeres munkatréninggel kivívott emelke­dés. Amiben újított, annak fontos­sága kihat képzőművészetünk fej­lődésére, hiszen korfordulőhoz, vál­táshoz érkeztünk. Az eddig szüksé­ges formai differenciálódás tovább nem folytatható, újra a rajzi ala­pok, o kompozíció kerül előtérbe. A formai felhígulás Picasso kor­szakalkotó eredményei után kezdett ijesztő aránytalanságokhoz vezetni, ezért Barcsay szilárd rajzi alapjai és szerkesztési stabilitása ma az egyik fontos európai léptéit, jelentősége túlnő földrajzi határainkon. Vissza­adta a rajz, a kompozíció, a motí­vum arányainak becsületét, s ez a feloldódás jelenlegi időszakában a színérzéknél is fontosabb, mivel az I igazi kolorizmushoz csak a szilárd mesterség gyakorolt törvényei vezet­Barcsay Jenő műtermében, Deim Pál Szentendrén élő festőművésszel. hetnek. Tényező, hogy ezt a rajzi mérlegelést ő képes „klasszikus idő­szerűséggel” hangolni, s ezzel a kö­zeljövő új képzőművészeti modelljét kutatja, építi, hiszen Soulages, Ta- pies után nincs tovább, újra a szer­kezet korszaka következett el, csak a rajz sarkalatos megújulása után képes az európai képzőművészet el­helyezkedni a gondolkodás előőrsé­ben. Ez általános érvényű szabály, a ma festőjének sarkalatos problémá­ja, hiszen napjainkban újra az ösz- szegezés ideje érkezett el. ^ és égi szerelem kettőssé­gét ábrázolta Tiziano összetetten egyedi formákkal, Arany János is a „való égi másá”-nak igazságát han­goztatta, melyhez József Attila fel­ismerése társult: „Az igazat mondd, ne csak a valódit”. Barcsay ezen alapvető eszmények folytatója: két valóságréteg egységesítésével kere­si a megoldást, rajzaiban egyszerre ábrázol és elvonatkoztat, a képzelet szárnyalását anatómiai törvények kiiktathatatlanul szükséges fékjeivel biztosítja. Ezért a Barcsay-rajz fel­derítés, vonulás, állapot, robbantó kezdeményezés és definícióvá sűrű­södött, szilárdult végeredmény. Ppctí J1 műtermének „festmény- fala” telített szentendrei részietek­kel, olyan vázlatokkal, melyek új mozaik forrását képezik, hiszen Barcsayt továbbra is elsősorban a tér- és formaproblémák izgatják, olyan festői eszmények, melyek nagy méretű alakzatba kívánkoznak, falfelületre; mozaiktagolás segítsé­gével. Ezért érzi a századdal együtt született — most 75 esztendős mes­ter, hogy új korszaka előtt studium- rajzokkal szükséges frissítenie mű­vészetét, s tavasszal az eddig fel nem fedezett szentendrei vázlatok következhetnek. Mindez alapja le­het képzeletében motozó új mozaik­jának. Ehhez gyűjti rajzain és táb­laképein az új mű forrásanyagát. Ami a miskolci, szentendrei és a két remekmívű budapesti — a Nem­zeti Színházban és az újpesti für­dőben felavatott — murális alkotá­sait illeti, fontos nyitánynak érzi Barcsay Jenő. Nem többnek, és nem kevesebbnek, ebben rejlik alkotó türelmetlensége és realitásérzéke Műtermében felsorakozott tábla-^ képei tanúsítják a minőség komoly­ságával, hogy a közeljövő feladata o látvány és a szerkezet együttes mérlegelése azon a szintetizáló úton, melyet Cézanne és a kubizmus kez­deményezett. Sarkalatos festői hit­vallás ez: igaz. Egy kérdés marad tisztázásra. Mit jelent számára tulajdonképpen Szentendre? Évtizedek művei adják a választ. Olyan festményeket sür­gető hely, ahol élményei és tapasz­talatai művekké ébrednek. Feltá­masztó erejű a zegzugos utcák sora, és a közeli dombok, hegyek szülő, falujának domborzatára emlékezte­tik, azon tavaszi kaptátokat látja bennük viszont. Szentendre felgyor­sítja Barcsay Jenő lehetőségeit, ki­válóan alkalmas arra, hogy kön­nyebben és maradéktalanabbul ta­lálja meg festői önmdgát. A Duna- parti kisváros dombháttere a Me­zőségre emlékezteti, az elraktározó­dott képi emlékeket érzékeny és pontos műszerként sorra előhívja. Szentendre £s Barcsay Jenő ba­rátsága visszavonhatatlan; európai minőség hitelesíti, itt/készül életmű­vének összegező, monumentális kor­szakára a fáradhatatlanul fiatal, megújulásra egyre erőteljesebben kész mester, tanítványainak és or­szágos nézőközönségének tiszteleté­től övezve. Losonci Miklós Barcsay Jenő: Műteremben (olaj). PIHENŐBEN A MINDENNAPOKRÓL 13

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents