Pest Megyi Hírlap, 1974. december (18. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-20 / 297. szám
1974 DECEMBER 20., PÉNTEK A költségvetés vitája as orsságggűlésben (Folytatás a 2. oldalról) két teremtenek már a jövő év elején. A felhalmozás költségvetési terhei 11—12 százalékkal nőnek, s kereken 59 milliárdot tesznek ki. 1975-ben csak három nagyberuházás megkezdését irányozzuk elő — egy bányászati, egy viLliamosenergia- ipari beruházást és egy kötöttárugyár építését. lo nagyberuházás befejezés előtt A költségvetés a beruházási előirányzat túlnyomó részét a folyamatban levő nagyberuházások folytatására és lehetőség szerinti befejezésére szánja. A közeli években befejeződő nagyberuházások közül a legfontosabbak gyorsított ütemű megvalósítása érdekében — elsősorban a népgazdaság energia- és alapanyag- ellátását szolgáló beruházásokra — a szakminisztériumok intézkedési terveket dolgoznak ki. Tizenöt nagyberuházás befejezését tervezzük a jövő évben. Leninvárosban^ megkezdi a termelést a Tiszai Vegyikombinát etilénüzeme. Az etilén jelentős részét exportáljuk, s cserébe a magyar ipar számára fontos vegyianyagokat kapunk. Átadjuk rendeltetésének a szovjet—magyar gázvezeték első szakaszát, amely évente 1 milliárd köbméter földgáz szállítására alkalmas. Megkezdi termelését az új műtrágyagyár Péten, s ezzel a hazai műtrágyatermelés több mint másfélszeresére bővül. Megkezdi évi 7000 vagonos termelését a miskolci húskombinát, melynek gyártmányai| ból évenként 10—15 millió dollár exportbevételre is számítunk. Befejeződik a szerencsi csokoládégyár rekonstrukciós bővítése, bár ez is egy féléves késedelemmel. A jövő évi beruházási munkáknak a része a következő ötéves tervre való felkészülés is. Ez nagyon sok feladatot ró ránk. Gyorsan be kell fejeznünk a folyamatban levő beruházásokat. Gondosan fel kell mérnünk a rendelkezésre álló belső és külső erőforrásokat. Mértéktartóan kell kijelölnünk a beruházási célokat, és alaposabb előkészítésre van szükség. Eddigi beruházási munkánk sok tapasztalatot nyújt ahhoz, hogy a jövő években ezen a területen eredményesen haladjunk előre. A belső erőh összefogásá va l Végezetül a pénzügyminiszter arról beszélt, hogy az 1975. évi költségvetés előirányzatai korántsem jeleznek könnyű feladatokat és kizárólag kedvező irányú változásokat. Mégis lelkesítő bennük, hogy az országépítés folyamatosságát és magabiztosságát tükrözik. Az elmúlt években nagyon sok területen javult a munka, s ez mindnyájunk számára példázza, hogy előrehaladásunkhoz a belső erők nem hiányoznak. Inkább a források kiaknázásában, az alkotó munkáskéz és a szellemi erők hasznosításának gyakorlatában vannak fogyatékosságaink. Hazánk gazdaságát, nemzeti vagyonúnkat, minden család jólétét csakis jól szervezett, célratörő' munlcával tudjuk védeni és gyarapítani. Az egész társadalom ezen érdekeiből kiindulva fogalmaztuk meg az 1975. évi költségvetésben előirányzott feladatokat, figyelembe vettük a közvélemény megnyilvánulásait, különösen az országgyűlési képviselők által tolmácsolt társadalmi igényeket az előirányzatok összeállításánál. Faluvégi Lajos hangsúlyozta: szocialista társadalmunkban a gazdasági fejlődés legfőbb forrása a becsülettel végzett munka, a jószándékú építő gondolat és mindezek szervezett összefogása a Magyar Szocialista Munkáspárt iránymutatása mellett. A történelmi tapasztalatok azt is igazolták, hogy csak az összes érdekelt, a dolgozók, az ifjúság és az idősebb nemzedék egyetértésével és együttműködésével tudjuk társadalmi feladatainkat teljesíteni, a nehézségeket legyőzni, az ország ügyeinek intézését még eredményesebbé tenni. Ehhez valamennyi vállalat, valamennyi intézmény, valameny- nyi dolgozó, valamennyi állampolgár kezdeményező és hatékony munkájára van szükség. Erre hív fel a kormány mindenkit egy békés és sikeres új esztendő reményében, amikor maga is teljesíti felelős kötelezettségeit az irányításban és a végrehajtásban. — Ezekkel a szándékokkal kérek a kormány nevében az 1975. évi állami költségvetésről szóló törvényjavaslathoz jóváhagyást és felhatalmazást annak végrehajtására — fejezte be beszédét Faluvégi Lajos. Németh Karolj: Biztosan tervezhetjük a jövőt, tovább haladhatunk céljaink irányába — Az állami költségvetés és a népgazdasági terv adataiban, kitűzött céljaiban testet ölt dolgozó népünk alkotó munkája, erőfeszítése — kezdte beszédét Németh Károly. — Terveinket az idén végzett munkánk eredményeire alapozzuk. Az, hogy az ország ismét előrehaladt a szocializmus építésének útján, nagyrészt annak a lelkes munfka- versenynek köszönhető, amely pártunk XI. kongresszusának és hazánk felszabadulása 30. évfordulójának tiszteletére és köszöntésiére országszerte kibontakozott. — Ezekben o sikerekben pártunk politikájának elismerése és támogatása is kifejeződik. Az állami ipar, az építőipar, a szállítás és a közlekedés, a mezőgazdaság, az életszínvonal fejlődéséről hallott adatok pedig feljogosítanak bennünket annak megállapítására, hogy gazdaságunk összhangban fejlődik azokkal a követelményekkel, amelyeket pártunk X. kongresszusa és a Központi Bizottság gazdasági építőmunkánk számára meghatároztak. Az idei munka is tükrözte, hogy töretlenül alkalmazzuk pártunk gazdaságpolitikáját s hazánk népgazdasága a negyedik ötéves terv előirányzatai szerint dinamikusan fejlődik Különösen akkor tudjuk értékelni az eredményeket — mondta a továbbiakban a KB titkára —, ha tekintetbe vesz- szük, hogy az idén a fejlődés a korábbinál bonyolultabb és sokkal nehezebb feltételek között ment végbe. Miközben az általános világpoltikai helyzet számunkra kedvezően alakul, mert erősödik az enyhülés irányzata, a különböző társadalmi berendezkedésű országok békés egymás mellett élése, szocialista építőmunkánk nemzetközi hátterében, külgazdasági kapcsolatainkban az utóbbi időben gyors és számunkra sok tekintetben kedvezőtlen változások következtek be. E kedvezőtlen körülmények, sajnos, előreláthatóan a következő évben, sőt években sem fognak javulni, és ez a jövőre nézve is sok tekintetben meghatározza gazdasági munkánk lehetőségeit és feladatait. tosan tervezhetjük a jövőt, tovább haladhatunk kitűzött céljaink irányába. A legfontosabb feladatok Az 1975. évi népgazdasági terv és állami költségvetés intézkedései az operatív gazdálkodás és irányítás számára közvetlen eligazító módon határozzák meg a feladatokat — mondotta Németh Károly, majd a legíontosabbakra hívta fel a figyelmet. Hazánkban a gazdasági fejlődés legnagyobb tartaléka a termelési szerkezet további javítása. A példák sora bizonyítja, hogy egyes ágazatok, vállalatok viszonylag kis beruházással milyen nagy eredményeket érhetnek el korszerű, versenyképes és gazdaságosan értékesíthető új termékek előállításában. Ezért helyeseljük, hogy a terv jelentősen támogatja a gazdaságos szerkezeti változást eredményező fejlesztéseket, helyeseljük azt is, hogy megfelelő intézkedésekkel visszaszorítsuk, korlátozzuk a népgazdaság szükségletei által nem indokolt gazdaságtalan termelést Számolni kell vele, hogy egyes üzemrészekben — átmenetileg vagy tartósan — esetleg le kell állítanunk a gazdaságtalan termelést. A felszabaduló munkaerőt a gazdaságosan termelő üzemekbe és létszám- hiánnyal küzdő más területekre kell átcsoportosítanunk. Ezt természetesen a szakszervezettel együttműködve kell végrehajtani. Az 1975. évi terv és állami költségvetés eredményes végrehajtásának következő fontos feltétele, hogy javuljon a beruházási tevékenység hatékonysága és csökkenjenek a beruházási igények. Tudjuk, hogy a minisztériumok és a vállalatok által 1975-re bejelentett mintegy 150 milliárd forint beruházási igény között sok olyan is van, amelyet indokolt lenne kielégíteni. A népgazdaság jelenlegi egyensúlyi helyzete azonban nem ad rá módot, mert a beruházásokra előirányzott 130 milliárd forint nem emelhető. A népgazdasági terv elsősorban a folyamatban levő beruházások gyors, tervszerű megvalósítását helyezi előtérbe, és csak kevés számú, hosszabb átfutási idejű nagyberuházás megkezdését irafíyozzá élői A követelményt érvényesíteni kell a vállalati beruházásoknál is. Hogy milyen nagy jelentőségű ügyről van szó, azt jól érzékelteti, hogy számítások szerint a beruházások átlagos megvalósítási idejének csupán 10 százalékos csökkentése esetén mintegy évi fél százalékkal gyorsíthatnánk a nemzeti jövedelem növekedési ütemét. A belső tartalékok feltárásáról és hasznosításáról szólva elmondotta, hogy különösen jelentős tartalékaink vannak az energiafelhasználás területén. Ha például a kőolaj és a kőolajtermékek felhasználásában 5 százalékos megtakarítást tudnánk elérni, behozatalunkat 50—60 millió dollárral mérsékelhetnénk. Ezt egyébként mint reális célt a jövő évben megoldandó feladatként magunk elé állíthatjuk. Hasonló megtakarításra kell törekednünk más nyersanyagok tekintetében is. Jobban kell kiaknáznunk azokat a lehetőségeket, amelyek a jobb üzem- és munka- szervezésben, a munkaerőgazdálkodásban, a munkaidőalapok jobb kihasználásában rejlenek. Mindent meg kell tennünk a munka termelékenységének dinamikus növeléséért, j Ha az anyagi ágazatokban o tervezethez képest 1 százalékkal tovább növelnénk az élőmunka termelékenységét, az lehetővé tenné, hogy jelentős számú munkaerőt átcsoportosítsunk a létszámhiánnyal küzdő, de keresett termékeket előállító ágazatokba. A gazdasági vezetőmunka fontosságáról szólva elmondotta, hogy a jövő évi terv megvalósítása a gazdasági vezetésitől a jelenleginél sokkal konkrétabb, a feladatokhoz jobban igazodó munkát követel. A jövőben jobban ki kell használnunk a szocialista tervgazdálkodás által nyújtott lehetőségeket, következetesebben érvényt kell szereznünk elveinek. Szükséges, hogyg s.vilesebb területen alkalmazzuk az irányítás közvetlen módszereit. Ilyen jellegű intézkedésekre kerül sor a korlátozott mennyiségben rendelkezésre álló anyagok és termékek esetében. A külgazdasági kapcsolatokról szólva hangsúlyozta: változatlan törekvésünk, hogy erősítsük és fejlesszük gazdasági kapcsolatainkat a szocialista országokkal, a KGST-vel, s mindenekelőtt a Szovjetunióval. Erre és saját erőnkre támaszkodva enyhítjük a tőkés világpiac kedvezőtlen hatásait. Fejlesztjük gazdasági kapcsolatainkat a tőkésországokkal is. A kölcsönösen előnyös együttműködés hívei vagyunk. De ellenzünk minden hátrányos megkülönböztetést, korlátozást és tilalmat, amely a normális kereskedelmi és termelési kapcsolatok fejlődését zavarja. Nagy figyelmet fordítunk rá, hogy tovább bővüljenek gazdasági kapcsolataink a fejlődő országokkal is. Gasdaságpo litikánk az életkörülmények javításáért Az életszínvonal alakulásával kapcsolatban Németh Ká- róly kiemelte: A jövő évi életszínvonal-intézkedések összességükben az ideinél szolidabb, de megalapozottabb fejlődést biztosítanak. A jövő év közepétől emeljük az alacsony nyugdíjakat, folytatjuk a munkaidő-csökkentést és számottevő összeget fordítunk bérkorrekciókra. Mindez — figyelembe véve a nemzetközi gazdasági feltételek számunkra kedvezőtlen változásait — gazdaságunk erejéről tanúskodik és azit bizonyítja, hogy gazdaságpolitikánk változatlanul népünk életszínvonalának és életkörülményeinek lehetőgégéinkkel összhangban álló, rendszeres javítására törekSZÍk. -ÖVv. f,i. 1975-ben a reáljövedelmek növekedése a fogyasztói árak 3,6 százalékos emelkedése mellett valósul meg. A fogyasztói árak növekedését döntően a világpiaci árváltozások okozzák és indokolják. A január 1-ével végrehajtandó termelői árrendezéssel ösz- szefüggésben fogyasztói árváltozásokra kerül sor. Az állami költségvetés a külföldi áremelkedések túlnyomó részét átvállalja, de esetenként elkerülhetetlen a világpiaci ár(Folytatás a 4. oldalon) A nehézségek leküzdhetők Közvéleményünk előtt mind- flnkább ismeretesek azok a változások — fejtette ki —, hogy a tőkés világpiacon végbemenő inflációs folyamat felgyorsult., az alapanyagok és az energiahordozók ára ugrásszerűen emelkedett, a késztermékek árainak emelkedése viszont nem vagy csak kisrészt követte az anyagárak emelkedését. Ennek következtében számottevő veszteségek érték és érik népgazdaságunkat. Milyen módon tudjuk kivédeni, vagy legalábo is csökkenteni e kedvezőtlen külső hatást? Pártunk Központi Bizottsága legutóbbi ülésén felmérte a kedvezőtlen változások már bekövetkezett és várható hatását, s megállapította: a ne- nehézségek ellenére elérhető, hogy a né~ ’’sáp a következő években is az előző évekéhez közel álló ütemben fejlődjék, és bár szolidabb mértékben, de az életszínvonal is emelkedjék. E mértéktartó megállapítás jelentőségét különösen akkor értékelhetjük, ha meggondoljuk, hogy a világpiacon végbemenő változások milyen súlyos helyzetbe hoztak sok, nálunk fejlettebb és gazdagabb tőkés országot. Drasztikus energiakorlátozásokat vezettek be, a termelés akadozik, a munkanélküliek száma növekszik. Az infláció miatt a fogyasztói árak évente 10—15 százalékkal emelkednek. A válság kiélezi a tőkésországok belső ellentmondásait és a tőkés hatalmak közötti ellentéteket. Ugyanakkor mi — és ezt teljes felelősséggel állíthatjuk — munkánkat javítva, gazdálkodásunkat hatékonyabbá téve, a szocialista országokkal szorosan együttműködve, bizA parlamenti folyosón Az ország legközelebbi holnapját, az 1975-ös esztendő költségvetését tárgyalják az ülésteremben a képviselők. Idekinn, a folyosókon, az ülésszak szüneteiben a szűkebb pátria holnapjáról, jövő évi feladatairól folyik a beszélgetés. Dr. Mondok Pál, a Pest megyei Tanács elnöke, a megye 7., ceglédi választókörzetének országgyűlési képviselője természetszerűleg a megye jövő évi terveiről beszél társainak. — Bár csak január 3-án kerül a megyei tanácsülés elé a jövő évi költség- vetés, néhány jellemző dolgot azonban már most elmondhatok az elkészült tervezetből. Így például azt, hogy a tanácsok fejlesztésre és működtetésre az. idei 3 milliárd helyett jövőre 3,5 milliárddal gazdálkodhatnak. Ez a növekedés jól hangsúlyozza megyénk speciális helyzetét. A jövő évi terv egyik lényeges feladata a tervezett 1200 állami lakás megépítése. Elkészül és átadásra kerül a Szentendrén épülő megyei, valamint a váci művelődési központ. Megépül több új iskola és óvoda. És elkezdődik a megyei KÖJAL-székház és laboratórium építése is. — Mi egy nagyberuházás közepénél tartunk — tájékoztat Kalmár János, a MÁV Dunakeszi Járműjavító Üzemi Vállalat főmérnöke, a megye 26. Dunakeszi választókörzetének képviselője. — A 450 milliós beruházás első szakaszaként a különböző szociális intézmények — fekete-fehér öltözők, 1500 személyes konyha, munkásszállás, szakmunka »kollégium, óvoda — épültek meg. A jövő év nagy terve a 14 ezer négyzetméter alapterületű daruzott, sínhálózattal ellátott, korszerű szerelőcsarnok megépítése, amellyel nagy lépést teszünk afelé, hogy üzemünk Európa egyik korszerű javító és kocsiépítő bázisává váljon. A megye képviselői kíváncsiak arra is, hogy a nehéz ősz után milyen tervekkel készül egy gazdaság a következő esztendőre. Ezért is figyelik nagy érdeklődéssel Győré Sándornak, az abonyi Ságvári Termelőszövetkezet elnökének, a megye 9. abonyi választókörzete képviselőjének szavait. — Az ősz olyan előre nem látott kiadásokkal sújtott — a tervezettnél lényegesen nagyobb üzemanyag-fogyasztás, alkatrészcsere, a munkagépek gyorsabb elhasználódása, a munkabérek ugrásszerű növekedése —, amelyek mintegy 3 milliós veszteséget jelentenek termelőszövetkezetünknek. Alapvető bajok persze, nincsenek, hiszen gazdaságunk tartalékalapja nyolcmillió forint. Ha ezt az összeget nem akarjuk csökkenteni, akkor bizony nem teljesül minden jövőre, amit beterveztünk. Most folynak a megbeszélések a beruházási sorrendiség eldöntéséről. Üj munkagépek egész sorára feltétlenül szükségünk , lesz, itt aligha tudunk megspórolni a tervezett 6 millióból. A 600 vagonos magtár megépítését is a jövő esztendőre terveztük, de lehetséges, hogy ezt a 4,5 milliós beruházást csak 1976-ban tudjuk majd befejezni. Pedig a megfelelő tárolási lehetőség biztosítása szinte létkérdése a gazdaságnak. Majd kétmillió kellene a szakosított sertéstelep rekonstrukciójára is. További egymillió pedig a központi fürdő- és öltözőépület megépítésére. Persze, még nem értünk egészen az esztendő végére, a zárszámadásig csökkenhet valamelyest a pillanatnyilag 3 milliónak tűnő veszteség, s ez könnyítene helyzetünkön. S vajon hogyan, milyen tervekkel készülnek a gyömrői Ruhaipari Szövetkezetben? Erre válaszol Buta János, a szövetkezet elnöke, a megye 12. gyömrői választókörzetének képviselője. — A rekonstrukciót befejeztük s ennek az eredménye már az idén is megmutatkozott. Tavaly 54 ezer kabátot gyártottunk 46 millió forint értékben, az idén már 60 ezret s 50 millió volt az árbevételünk. Jövőre további 6—7 százalékkal szeretnénk növelni termelésünket s ezen belül is annak a bérmunkának az értékét, amelyeket nyugati cégeknek végzünk. Az idén az elkészült kabátok 15 százalékát exportáltuk, a jövő évi exporttervünk viszont már 20 százalék. Tervekről, gondokról beszél Vámos Géza, a Monori Állami Gazdaság főmezőgazdásza, a megye 11. monori választókörzetének képviselője. — Legfőbb feladatunk az iparszerű kukorica- és burgonyatermesztés technológiájának a fejlesztése. Az idei mostoha ősz, sajnos, mindkét terményféleségben visszavetett minket. Pedig ugyancsak jó esztendő elé néztünk: búzából például 35 mázsás hektáronkénti átlagot értünk el. Hasonlóan rekord- termést takarítottunk be borsóból, repcéből, mustárból. A jövő esztendőben elkészül a 80 millió forint értékű kukoricái eldolgozó-csir áttanító üzem, amely nemcsak a saját 1000 vagonos termésünk feldolgozására lesz képes, hanem a Phylaxiáva1 közös vállalkozásban további 3000 vagon kukoricát dolgoz majd fel. A másik jövő évi újdonság: a szőlőtermesztésben áttérünk az alsó művelés helyett a kordonművelésre, amely lehetővé teszi a szőlőtermesztés telies gévesttését. így készül Pest megye, s a megye termelő üzemei a követko,,;í esztendőre. Prukner Pál