Pest Megyi Hírlap, 1974. november (18. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-10 / 263. szám

Voiaa® R‘ , itkaság az, amiről Nagykőrösön, a kon­zervgyárban hallok. Nincs gondjuk az utánpót­lással. Azaz, van elegendő szak- és betanított munkás, ifjú, aki a munkáspályát választja. Elkoptatott új­ságírói fogásként most an­nak a kérdésnek kellene következnie, hogy mi en­nek a titka? Rossz helyen kutászkodik az, aki titko­kat keres. Magyarázat per­sze, van. Ami tömören úgy hangzik: ebben a gyárban semmivel sem nagyobb rang üzemvezetőnek, fő­mérnöknek lenni, mint ki­váló munkásnak. Nem na­gyobb rang, csak más-más beosztás. Itt nemcsak fize­tést kínálnak a munkás­nak. Hanem például — ezer más között — szaikmai haladást. Ha kedve __ van, nyelvtanulási lehetőséget. Mégpedig ingyen. Aprósá­gok? Talán azok. Ám ezeknek köszönhetően itt, Kőrösön olyan légkört kí­nálhatnak a jelentkezők­nek,' olyan légkört terem­tettek a már itt levőknek, amiben vonzás rejlik. Von­zóvá teszi azt, ami pedig „csak” fizikai munka. Ennek tudatában szinte természetes, hogy minden hatodik munkásnak közép­fokú végzettsége van! Pe­dig ezzel a bizonyítvánnyal helyben, a városban, de akár Cegléden, akár Kecs­keméten — egyik szom­szédvárba sem gond a be­járás — leülhetne az író­asztal mellé, s főnök is le­hetne. Mégsem mennek. Jól érzik a konzervgyár­ban magukat. Holott „csak” munkások. Százhalombattán, a Du­nai Kőolajipari Vállalat pártbizottságán hallom, hogy a fiatal szakmunká­sokat egyre inkább foglal­koztatja a továbbképzés le­hetősége. Nem azért, hogy kiemeljék őket, hanem, mert érzik, az egyre tere- bélyesebb és bonyolultabb technológiájú üzemben — például a műszerészek — csak így tudnak helytállni. Ügy vélik tehát, hogy táv­lat áll előttük, jövő, holott „csak” szakmunkások. V áltozott volna a hatva­nas évek közfelfogá­sa? Akkor sűrűn bele­ütköztünk abba a véle­ménybe, hogy „minden le­gyen a gyerekemből, csak munkás ne”. Igen, válto­zott a közvélekedés. Pon­tosabban a közvélekedés is. Mert ugyan az ellenkezőjét senki nem mondta ki, de csak úgy általában hang­zott el a fizikai munka ér­téke, rangja, a munkáspá­lya fontossága. Általában meg könnyű beszélni. Most nehezebb, hiszen minden­ki kezében ott lehet a párt Központi Bizottsága 1974. március 19—20-i ülésének határozata, amely kimond­ja: „EZ kell érni, hogy a munkáspálya egész életre szóló érdekeltséget, _ vonz­erőt, megbecsülést és elő­rejutási lehetőséget bizto­sítson”. S a határozat más bekezdéseit ugyanígy citál­hatja az, aki kérdez: mit tettek, tesznek ezért a vál­lalatok, a települések, a társadalmi szervezetek? Az iskolák, a szülők? Hogyan? Ha folytatjuk az érintettek felsorolását, benne lesz az ’ egész társadalom?! Igen. Éppen arról van szó, hogy a munkáspálya vonzását az egész társada­lom teremti meg. Különbö­ző módon és eszközökkel, ahogy a mozaikot kockák­ból rakják össze. Minden kockának helye, szerepe, jelentősége van. Ha hiány­zik, akkor nem teljes a kép. Mi tagadás, jó né­hány kocka azért még hiányzik. Magam például azt hi­szem, nagy az erkölcsi ha­tása annak, hogy Vácott száz lakásból hetvenet munkások, közöttük nagy számban fiatal munkások kapnak meg. Az ilyesmiről mindenki tud, s nem kell különösebb kommentár hozzá. A tények eléggé be­szédesek. S a szóban forgó tény mindennél jobban — minden szép szónál jobban — tanúskodik arról, hogy nincs alapja a keserű, s néhány éve még nem indo­kolatlan mondásnak: a munkás jut hozzá a legne­hezebben új lakáshoz. M unkásnak lenni persze, nem mindig azonos dolgot jelent. Vannak, akik hihetetlen, már-már középkorinak tűnő állapo­tok között kénytelenek dolgozni. Mocsokban, ne­héz fizikai munkát kifejt­ve. Sokan pusztán izmaik erejét használták munka­eszközként, például az anyagmozgatásban, a kar­bantartásnál. Más kérdés, hogy ezeknek a munkakö­röknek az aránya csök­ken, azaz fokozatosan ja­vulnak a körülmények. Érthető tehát, ha az isko­lákból üzemlátogatásra vitt, pályaválasztás előtt álló gyerekek közül sokan — mint történt ez Vácott; a Könnyűipari Gépgyártó Vállalat gyáregységében — úgy hiszik, „ide csak az jön, akit máshol nem vesz­nek fel”.- Ami persze az ott levő munkásoknak minden bizonnyal rosszul­esett, csak nem mutatták. Arra gondoltak, talán mégis akad kölyök, aki rá­szánja magát az öntőszak- nja elsajátítására ... Mert csak a füstöt látni, csak a hőséget érezni annyi, mint repülővel felhőbe kevered­ni. Elfedi a lényeget a fe­lületes benyomás. Sajnos, a gyerekek — és a szülők! — jó része enged a felszí­nességnek. Tanulnak a nagykőrösi, a százhalombattai fiatal munkások. Azért, hogy még jobb munkások legye­nek. Példájuk szabályt erő­sítő kivétel lenne? Súlyos hibának bizonyulna, ha nem vennénk észre, hogy felnövekedőben van egy új nemzedék — az éppen csak huszonéveseké —, s ennek tagjai igenis, fantá­ziát látnak abban, hogy szakma került a kezükbe, s ezt a szakmát minél job­ban birtokolni szeretnék. Talán őket, a fiatalokat kel­lene meghívni az iskolák­ba, őket megbízni az üzem- látogatásra érkező gyere­kek kalauzolásával. Pél­dájuk, friss jiitük meggyő­zőbb, mint az időseké, akik atyás okossággal magya- rázgatnak, régi emlékeket elevenítenek fel. E felnö­vekvő nemzedék még azt a nyelvet beszéli, mint a pályára a jövőre rácsodál­kozó — vagy attól éppen visszariadó gyerekek. S e nyelven szenvedélyesen hangzanak a vonzás érvei. Ami legtöbbször hatáso­sabb, mint a higgadt, tár­gyilagos okfeités. Mészáros Ottó Mozgalmas hét vége a határban Süt a nap — mozgalmas a határ. Vasárnap is nekiindul­nak a traktorok, sőt a legtöbb gazdaságban már napok óta vissza sem tértek a gépszínek­be, éjszaka is szántottak, ve­tettek. Mint arról tegnapi la­punkban hírt adtunk, a Pest megyei termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, élve a ked­vezőre fordult időjárás kínál­ta lehetőséggel, igyekeznek pó­tolni az elmaradást. Az opera­tív bizottság ügyeletének je­lentése szerint a talajmunka, a vetés és a betakarítás — ez utóbbi számottevő társadalmi segítséggel — megyeszerte szervezetten - folyik, kellő mennyiségű vetőmag áll a gaz­daságok rendelkezésére, nincs hiány alkatrészből, üzem­anyagból, közületi gépkocsik egészítik ki a tsz-ek gépjármű­parkját. A képen az albertirsai Di­mitrov Tsz-ben az ősziek alá készítik elő a talajt a nagy teljesítményű traktorok. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVIII. ÉVFOLYAM, 263. SZÁM ARA 1 FORINT 1974. NOV 10., VASÁRNAP Fock Jenő Indiába és Burmába látogat Fock Jenő, a Miniszterta­nács elnöke Indira Gandhi miniszterelnök meghívására a közeljövőben látogatást tesz Indiában. Ezt követően U Ne Win, az államtanács elnöke és V Sein Win miniszterelnök meghívására Burmába láto­gat. A jövő héten Négyes csúcs Damaszkuszijait? Jordániái alkotmánymódosítás Hírek a Sinai-félsziget részirges kiürítéséről A jordániai parlament mindkét háza jóváhagyta szombaton az ország alkot­mányának módosítását, mely­nek értelmében Jprdánia le­mondott Cisz-Jordániáról a palesztinok javára, és ezzel felhatalmazta Husszein ki­rályt, hogy feloszlassa a par­lamentet és egy évig nélküle kormányozza az országot. Az alkotmány módosítása része annak a folyamatnak, amely­nek célja, hogy eltávolítsák az ország politikai eleiéből a Jor­dán folyó nyugati partjáról Alkatrészből irodagépek Jól kezdődött a hónap az Irodagéptechnika. Vállalat nagykőrösi szervizében. Elin­dultak Olaszországba az első kamionok a Nagykőrösön ösz- szeszerelt számológépekkel meprakottan. Szeptember elején kezd­ték meg az olasz Olivetti cég részére a Divisumma—24 típusú négy­műveletet végző számológép összeszerelését. A gépek ösz- szeállítását rövid idő alatt el­sajátították az itt dolgozók. Most már a termelés felfutása van kialakulóban. Kooperációs szerződés keretében a magyar és az olasz vállalat közösen készíti a Divisumma—24 szá­mológépet. Kamionokban ér­kezik az alkatrész és Nagykőrösön formálódik irodagéppé. A szalagokról lekerülő masi­nákat robotgépek ellenőrzik. A szeptemberi összeszerelés óta ötszáz darab készült el és az első szállítmány most indult a Hungarocamion gépkocsijain az Olivetti központi gyárába, Ivreába. Megérkeztek viszont a magyar—olasz közös szállí­tási vállalat, az Eurokar ka­mionjai is. Meghozták a további szük­séges alkatrészeket Nagykőrösre, mert a szerződés szerint hosszú távon biztosí­tott, hogy ezeket a kisgépeket Nagykőrösön szerelik. Koppány György KOZELET Gáspár Sándornak, a SZOT főtitkárának, valamint Lional Murraynak, a Brit Szakszerve­zetek Főtanácsa (TUC) főtit­kárának vezetésével tegnap megkezdte megbeszéléseit a SZOT és TUC delegációja. Dr. Bíró József külkereske­delmi miniszter meghívására szombat délelőtt Budapestre érkezett dr. Hans Friderichs, az NSZK szövetségi gazdasági minisztere. Dr. Faluvégi Lajos pénzügy­miniszter, aki Libanonban tar­tózkodik, tegnap libanoni bank- és kereskedelmi veze­tőkkel tárgyalt Szurdi István belkereskedel­mi miniszter vezetésével ma magyar kormánydelegáció utazik Finnországba, ahol a kereskedelmi kapcsolatok ki- szélesítéséről tárgyalnak. származó palesztinokat. Mint ismeretes, ez a folyamat az után kezdődött, hogy az arab államfők rabati csúcsértekez­lete a palesztinok egyetlen törvényes képviselőjeként is­merte el a PFSZ-t. Hivatalos kairói forrásból nem cáfolták, de nem is erő­sítették meg az arról szóló je­lentéseket, hogy rövidesen tárgyalások kezdődnek Egyip­tom az Izrael között a Sinai- félsziget részleges kiürítéséről. Az Akhbar El-Jom értesülé­se szerint a jövő héten Da- maszkuszban tartják meg Egyiptom, Szíria, Jordánia és a Palesztinái Felszabadítási Szervezet csúcsértekezletét. Fehdá: a Vöröskereszt Segély Burmának A Magyar Vöröskereszt 500 ezer forint értékben segélykül­deményt továbbított Burma árvíz sújtotta lakosságának megsegítésére. ’ AASZ Quitói nyitány Peru, Argentína, Uruguay álláspontjának kifejtésével tu­lajdonképpen szombaton dél­ben kezdődött az érdemi mun­ka az Amerikai Államok Szer­vezetének (AÁSZ) külügymi­niszter) értekezletén. A fő té­ma : a Kuba ellen tíz évvel ezelőtt hozott szankciók felol­dásának kérdése. Péntek este — magyar idő szerint szombat hajnalra — az ecuadori főváros törvényhozá­si palotájában Guellirmo Rod­riguez Lara tábornoknak, az ország elnökének 40 perces beszédével nyílt meg a tanács­kozás. Az elnök a többi között hangsúlyozta: „Számolnunk kell azzal, hogy az amerikai földrészen egy másik ideológia is létezik. Az ideológiai plura­lizmus mint valóság van jelen. Éppen ezért a földrész népei önrendelkezési jogának, érde­keinek kölcsönös tiszteletben tartása vezérelhet bennünket abban, hogy a mostani konfe­rencia hűen tudja szolgálni a haladás ügyét”. A hivatalos megnyitón 23 ország delegációja volt jelen. (Jamaikának és Barbadosnak, mivel a „kubai blokád” el­rendelése után lépett be az amerikaközi szervezetbe, nincs szavazati joga.) Tíz ország — köztük az NSZK, Japán, Iz­rael — megfigyelőket küldött a tanácskozásra. Nagy volt a meglepetés, amikor a tagor­szágok zászlói között felhúz­ták az árbocra a kubait is. Az AÁSZ titkársága azzal a ma­gyarázattal érvelt, hogy 12 év­vel ezelőtt nem az ország, ha­nem a kubai rendszer lépett ki az amerikaközi szervezetből. Az AÁSZ értekezletén szom­bat délutántól hétfő estig 21 ország fejti ki álláspontját. Négyszázezer ember kenyere Egyesül a váci és a gödöllői sütőipari vállalat 1975. január elsején új — C-kategóriába sorolt vállala­tot jegyezhetnek be a Pest megyei élelmiszeripari válla­latok matrikulájába: az I. számú (váci) és a II. számú (gödöllői) sütőipari vállalat összevonásával • keletkezett Észak-Pest megyei Sütőipari Vállalatot. Az új vállalat székhelyéül — megfelezve a Vác és Gödöllő közötti tá­volságot — Kerepest jelölte ki a Pest megyei Tanács vég­rehajtó bizottsága. Az összevonást két fontos cél indokolja: a vállalati irányítás javí­tása és a fejlesztési ala­pok koncentrálása. Az új vállalat látja majd el sütőipari termékekkel a me­gye össz-lakosságának csak­nem a felét, hiszen körzete 4 járás 86 községére és 3 városára terjed ki. A négy járásban — a g^-öllői, a tno- nori, a váci és a szentendrei járásban — 405 400 állandó la­kosról és — üdülési szezon­ban — mintegy 30—40 ezer kiskerttulajdonosról, üdülő, vikendező és átutazó fo­gyasztóról kell gondoskodnia. A vállalat termelőkapacitása — 163,4 tonna pékáru na- pónta — e feladathoz elegen­dő, persze a termelőüzemek műszaki színvonalának to­va-—tej lesz c ével, s a dol­gozók munkakörülményeinek javításával. Aki ismeri a fogyasztók­nak a kenyérellátással kap­csolatos ogásait, tudja, hogy a jogos panaszok jelen­tős részét a sz —-usi problé­mák okozzák. Nos, az új vál­lalat megnövekedett ellátási körzetében a zavartalan ter­melést és áruterítést, a zök­kenőmentes szállítást, vala­mint a helyi szervekkel való kapcsolat fenntartását Szent­endrén, Vácott, -lön és Monoron a közeljövőben ki­alakítandó üzemcsoportok fosiák biztosítani. A vállalat előtt álló fel­adatok — különösen az V. ötéves tervidőszakban vár­ható termelési, műszaki fej­lesztési, vállalatgazdálkodási és ellenőrzési tennivalók — megkövetelik a központi szer­vezet, az irányítás korsze­rűsítését. Ennek érdekében 1975—76-ban bevezetik a gé­pesített ügyviteli. A növekvő igények per­sze erőfeszítéseket köve­telnek az összevont vál­lalat dolgozóitól. Azt például, • hogy a terme­lékenységet — ellentétben az ágazat más vállalataival, a—alyekre ez általában nem jellemző —, 7 százalékkal, a termelési értéket 8,5-del, az árbevételt mintegy ip szá­zalékkal növeljék. Az Észak-Pest megyei Sü­tőipari V „..alat a megye leg­nagyobb ilyen profilú . válla­lata lesz, mind az ellátási körzet nagyságát, és lakossá­gának számát. mind pedig az ellátandó kiskereskedelmi egységek, intézmények és üdülők számát tekintve. Ért­hető, hiszen ebben a kör­zetben fekszik a megye leg­látogatottabb idegenforgalmi területe: a Dunakanyar. Ny. E.

Next

/
Thumbnails
Contents