Pest Megyi Hírlap, 1974. november (18. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-22 / 273. szám
1974. NOVEMBER 22., PÉNTEK 3 Közlemény o Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1974. november 20-i üléséről A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1974. november 20-án kibővített ülést tartott. Az ülésen a Központi Bizottság tagjain kívül részt vettek: a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke, a Központi Bizottság osztályvezetői, a megyei pártbizottságok első titkárai, a budapesti pártbizottság titkárai. \ A Központi Bizottság megvitatta és elfogadta — Pullai Árpád elvtársnak, a Központi Bizottság titkárának tájékoztatóját az időszerű nemzetközi kérdésekről, — Kádár János elvtársnak, a Központi Bizottság első titkárának előterjesztését a XI. kongresszussal kapcsolatos politikai és szervezeti kérdésekről. > I. A Központi Bizottság áttekintette a nemzetközi helyzetet, a párt és a kormány nemzetközi tevékenységét, és jóváhagyta a legutóbbi ülése óta tett intézkedéseket. O A Központi Bizottság megállapította, hogy a nemzetközi élet fő irányzata nem változott. Fokozatosan létrejönnek a feltételek ahhoz, hogy az enyhülés folyamata tovább erősödjék. Az események alakulásában meghatározó szerepet töltenek be a béke és a szocializmus javára megváltozott erőviszonyok, a szocialista országok egyeztetett külpolitikai lépései. Ezt a politikát a dolgozó tömegek, a haladás hívei egyre szélesebb körben támogatják. A Szovjetunió, a Varsói Szerződés tagállamai döntő módon járulnak hozzá az enyhülés eredményeinek megszilárdításához, továbbfejlesztéséhez. A világpolitikai helyzet alakulásában nagy jelentősége van a szovjet—amerikai államközi viszony javulásának. A Központi Bizottság üdvözli Leonyid Iljics Brezsnyev elvtárs és Gerald Ford elnök közeli napokban esedékes találkozóját. A nemzetközi enyhülés hívei és ellenzői között tovább folyik a küzdelem. Az imperialista, hidegháborús, agresszív erők nem mondtak le céljaikról, folytatják harcukat a szocializmus, a haladás ellen, csökkenteni igyekeznek a nemzetközi enyhülés ütemét. Visszahúzó magatartásuk fő oka a tőkés monopóliumok és az egyes kapitalista országok politikai, gazdasági és társadalmi problémáinak, valamint egymás közti viszonyainak kiéleződése. Az enyhülés ellenzői lassíthatják, de megakadályozni nem tudják a pozitív nemzetközi irányzat térnyerését. A szocializmus, a haladás, a béke erői továbbra is állhatatosan harcolnak az enyhülésért, a különböző társadalmi rendszerű országok egyenjogú és kölcsönösen előnyös együttműködésének fejlesztéséért. O A tőkés világban mélyültek a politikai, társadalmi, gazdasági válságjelenségek, nagyarányú infláció bontakozott ki, fokozódott a létbizonytalanság, nőtt a munkanélküliség. A monopóliumok a válság terheit a dolgozókra hárítják, ami tovább növeli a gazdasági és a szociális feszültségeket. Tovább mélyültek a tőkésországok ellentétei, élesedik a haladó erők és a reakció küzdelme. A tőkésországok válsága kihat az agresszív katonai tömb, az Észak-atlanti Szövetség, valamint a Közös Piac helyzetére. A tőkés világban a kommunista és munkáspártok eredményesen vezetik a munkásosztály, a dolgozók harcát, a demokratikus erők jelentős sikereket aratnak. Ebben fontos szerepe van a baloldali erők összefogásának. A Francia Kommunista Párt októberi rendkívüli kongresszusa tovább szilárdította a baloldal egységét a közös program megvalósítása érdekében. Portugáliában a demokratikus erők szeptemberben meghiúsították a reakció ellenforradalmi puccskísérletét. Görögországban megbukott a fasiszta katonai junta, sikeresen megkezdődött a haladó erők újjászervezése, kibontakozása. Olaszországban a tömegek mind egységesebben lépnek fel a fasiszta törekvések ellen; követelik a kormánypolitika megváltoztatását, a gyökeres reformokat a legégetőbb társadalmi problémák megoldására. Pártunk, a magyar nép szolidáris a tőkésországok kommunistáinak és más demokratikus erőinek küzdelmével, melyet a monopóliumok hatalma és a kizsákmányolás ellen, a dolgozó tömegek helyzetének javításáért, a társadalmi haladásért vívnak. O Európa békeszerető erői folytatják harcukat a földrész békéjének és biztonságának megszilárdításáért. Fontos feladat az európai biztonsági és együttműködési értekezlet befejezésének előmozdítása. Az értekezlet zárószakaszának mielőbbi sikerre vitele nemcsak földrészünk népeinek, hanem az egész emberiségnek alapvető érdeke. Arra törekszünk, ' ogy az európai politikai enyhülést egészítsék ki a katonai enyhülést szolgáló megállapodások és intézkedések. A közép-európai haderő és fegyverzet csökkentése — az egyenlő és kölcsönös biztonság elvei alapján — lényeges hozzájárulás lenne a katonai enyhüléshez. A Központi Bizottság hangsúlyozza, hogy a fennálló nemzetközi helyzetben a Varsói Szerződés szervezetének döntő szerepe van a béke és biztonság megőrzésében, megszilárdításában. Mindaddig, amíg az imperializmus fenntartja agresszív katonai tömbjét, a NATO-t, s folytatja a fegyverkezést, következetesen tovább kell erősíteni a Varsói Szerződés védelmi szervezetét. Az enyhülési folyamat előrehaladása mellett jelenleg is léteznek földünk különböző térségeiben olyan feszültséggócok, amelyek bármikor veszélybe sodorhatják a világ békéjét. A béke, a függetlenség, a társadalmi haladás, valamint az állami szuverenitás védelmezőinek erős frontjával együtt szembe- szállunk az agresszív erők mesterkedéseivel, támogatásunkról biztosítjuk a szabadságukért küzdő népeket. A Központi Bizottság újból megerősíti: változatlanul támogatjuk a vietnami nép igazságos harcát. Vietnamban csakis a párizsi megállapodások pontos és maradéktalan teljesítése biztosíthatja a szilárd és igazságos békét. A Központi Bizottság üdvözli a laoszi egy- ségkormány és az országos politikai konzultatív tanács munkájának megkezdését. Támogatjuk a kambodzsai nép nemzeti felszabadító harcát. A Magyar Népköztársaság következetesen síkraszáll a Ciprusi Köztársaság függetlenségének, szuverenitásának és területi épségének megvédéséért. Izraelnek a közel-keleti rendezést elutasító, az arab országokat és az általános békét fenyegető politikája ismét növeli a feszültséget e térségben. Támogatjuk az arab népek igazságos követeléseit; azt, hogy vonják ki az izraeli csapatokat az 1967-ben megszállt területekről, és állítsák helyre a palesztinai arab nép nemzeti jogait. Üdvözöljük, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete napirendre tűzte a palesztin nép jogainak kérdését, és közgyűlésére meghívta törvényes képviselőjét, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet küldöttségét. O A gyarmati sorból felszabadult országok a kedvező nemzeti légkörben sikereket érnek el az imperialista törekvésekkel szemben; az enyhülés irányzata kedvező hatást gyakorol a függetlenségüket elnyert, fejlődő, valamint a nemzeti önállóságukért harcoló országok helyzetére. Pártunk, a magyar nép szolidáris Ázsia, Afrika, Latin-Amerika népeinek függetlenségi harcával. Központi Bizottságunk üdvözli az afrikai nemzeti felszabadító mozgalmak újabb sikereit. Követeli, hogy szűnjön meg a fasiszta terror és a haladó személyek üldözése Chilében, Uruguay ban és másutt. Követeli Luis Corvalán, Rodney Aristmendi elvtársak és a demokráciáért, szabadságért küzdő más bebörtönzött hazafiak szabadonbocsátá- sát. © Pártunk és kormányunk a beszámolási időszakban népünk érdekeinek megfelelően, internacionalista elveinkhez híven fejlesztette nemzetközi kapcsolatainkat. Hazánk számára kiemelkedő politikai esemény volt párt- és kormányküldöttségünk Szovjetunióban tett látogatása ez év szeptemberében. A látogatás kifejezte, hogy a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió testvéri barátsága, együttműködése töretlenül fejlődik, és jól szolgálja a két ország, a szocialista közösség, a világ haladó erőinek érdekeit. Demonstrálta a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Szovjetunió Kommunista Pártja, a magyar és a szovjet kormány s a két nép közti teljes elvi-politikai egységet. A Központi Bizottság nagyra értékelte a tárgyalások eredményeit. Megállapította, hogy párt- és kormányküldöttségünk teljes mértékben eleget tett megbízatásának, tovább erősítette a megbonthatatlan magyar—szovjet barátságot. A szocialista országokkal fennálló kétoldalú kapcsolataink fejlődésének fontos eseménye volt Losonczi Pál elvtárs látogatása a Lengyel Népköztársaságban, Fock Jenő elvtárs látogatása a Bolgár Népköztársaságban, valamint a Jumzsagijn Cedenbal elvtárs vezette mongol párt- és kormányküldöttség, Pjotr Ja- roszewicz lengyel miniszterelnök és dr. Raúl Roa kubai külügyminiszter látogatása hazánkban. A békés egymás mellett élés elvei alapján tovább szélesedtek államközi kapcsolataink a kapitalista országokkal is. Kalevi Sorsa finn miniszterelnök, Trygve Bratteli norvég miniszterelnök látogatása hazánkban kapcsolataink eredményes fejlődését segítette elő. A szolidaritás és a barátság szellemében bővült együttműködésünk a fejlődő országokkal. O A Központi Bizottság jóváhagyta az európai kommunista és munkáspártok varsói konzultatív értekezletén részt vett küldöttségünk munkáját. Helyesli az értekezlet állásfoglalását, az európai testvérpártok konferenciájának jövő év első felére tervezett összehívását, s azt, hogy napirendje keretében az európai békéért, biztonságért, az együttműködésért és a társadalmi haladásért vívott harc kérdéseit vitassák meg. A Központi Bizottság nagy jelentőséget tulajdonít a kommunista és munkáspártok regionálisan és világméretekben végzett közös munkájának, megerősíti készségét, hogy elősegítse az erre irányuló gyakorlati lépéseket. A beszámolási időszakban fejlődtek és bővültek kapcsolataink a szocialista országok testvérpártjaival. A kapitalista országok testvérpárjaival is szorosan együttműködünk. Élénkebbek kapcsolataink a fejlődő országok kommunista és nemzeti demokratikus pártjaival. Pártunk a kommunista világmozgalom marxista—leninista egységének erősítésére törekszik; ennek megfelelően a jövőben is kész elősegíteni a kétoldalú, kölcsönösen hasznos pártkapcsolatok fejlődését. Pártunk a haladás, a béke érdekében kapcsolatokat hoz létre az együttműködésre kész európai szocialista és szociáldemokrata pártokkal. Ennek szellemében több hasznos találkozóra, véleménycserére került sor. Központi Bizottságunk üdvözli és támogatja az utóbbi időben kibontakozó európai szakszervezeti egységtörekvéseket. II. A Központi Bizottság megvitatta a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusa előkészítésének kérdéseit. A Központi Bizottság úgy határozott, hogy a jövő év márciusában tartandó XI. kongresszusnak a következő napirendet javasolja: 1. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának beszámolója. — A Központi Bizottság határozattervezete a XI. kongresszusnak. — A Központi Bizottság javaslata a szervezeti szabályzat módosítására. — A Központi Bizottság javaslata a Magyar Szocialista Munkáspárt programnyilatkozatára. 2. A Magyar Szocialista Munkáspárt Köz- ' ponti Ellenőrző Bizottságának jelentése. 3. A Fellebbviteli Bizottság jelentése. 4. A Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság tagjainak megválasztása. A Központi Bizottság megtárgyalta és jóváhagyta a XI. kongresszus irányelveit. Az irányelveket decemberben nyilvánosságra hozza; a párttagság vitassa meg, tegye meg észrevételeit. A Központi Bizottság úgy határozott, felkéri a Szakszervezetek Országos Tanácsát, a Kommunista Imjúsági Szövetség Központi Bizottságát, a Hazafias Népfront Országos Tanácsát, az Országos Szövetkezeti Tanácsot, a Magyar Nők Országos Tanácsát és a Magyar Tudományos Akadémia elnökségét, hogy a kongresszusi irányelveket tárgyalják meg és véleményezzék. A Központi Bizottság megtárgyalta és jóváhagyta a szervezeti szabályzat módosítására vonatkozó javaslatot, és azt decemberben a párttagság elé bocsátja megvitatásra. A Központi Bizottság megvitatta a Magyar Szocialista Munkáspárt programnyilatkozatának tervezetét. Megállapította, hogy a munka megfelelő ütemben halad, s lehetővé válik, hogy a Központi Bizottság a programnyilatkozat tervezetét a XI. kongresszus elé terjessze. ★ ★ ★ A Központi Bizottság megállapította, hogy a XI. kongresszus előkészítése rendben folyik. Örömmel tapasztalja, hogy most, a kongresz- szusi felkészülés időszakában a kommunisták és velük együtt a munkásság, a dolgozók nagy tömegei, a szocializmus hívei odaadóan és eredményesen munkálkodnak a szocialista építés soron levő, napi feladatainak megoldásán. Ezt nagyszerűen segíti a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusának és hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére indított és országossá vált szocialista munkaverseny. A Központi Bizottság felhívja a párt-, állami, szövetkezeti, szakszervezeti és KlSZ-szer- vezeteket, hogy a munkaversenyhez minden segítséget adjanak meg. Az üzem- és munka- szervezés további javításával úgy bontakoztassák ki a dolgozók alkotó munkáját, hogy a verseny céljait folyamatosan és a népgazdaság fő feladataival összhangban érjük el. A kongresszusi felkészülésünk része, hogy népgazdasági tervünket a lehető legjobban teljesítsük. Ezen belül nagy nehézségeket okozott és kivételes erőfeszítéseket követelt a rendkívüli őszi időjárás, a hosszan tartó esőzés és az árvíz. Szocialista mezőgazdaságunk a társadalomtól kapott segítséggel úrrá lett a nehézségeken. A betakarításban és a kenyérgabona-vetésben is sikerült behozni az időjárás okozta nagy lemaradást, és megvannak a feltételei annak, hogy a még hátralevő teendőket elvégezzük. A Központi Bizottság elismerését és köszönetét fejezi ki az odaadó munkáért, a példás helytállásért a mezőgazdaság, a közlekedés, a szállítás dolgozóinak és az őket segítő ipari üzemek, intézmények és társadalmi szervezetek dolgozóinak, a nyugdíjasoknak, a katonáknak, a diákoknak, mindazoknak, akik a kivételes erőfeszítésekben részt vettek. Ez a nagy társadalmi méretű megmozdulás demonstrálta népünk öntudatát, a közösségi felelősségérzet és összefogás nagy erejét. Összefog száz brigád Százhalombattán Csütörtökön délután mintegy 40 szocialista brigádvezető és brigádtag gyűlt össze a Dunai Kőolajipari Vállalat bejáratánál lévő, a napokban befejezett új művelődési centrumban, amelyet Péceli Béla, a DKV igazgatója adott át rendeltetésének. Az öt nagyobb és több kisebb helyiséget magába foglaló, több mint 25 millió forint értékű épületrészt a 26. számú Építőipari Vállalat dolgozói építették. A DKV-beruházáson dolgozó több mint 30 vállalat száz szocialista brigádját képviselő jelenlevők rövid ünnepség után az együttlétet. arra használták fel, hogy gondolatokat cseréljenek néhány aktuális teendőről. Ezt László Károly- nák, a DKV beruházási főosztályvezetőjének emlékeztetője Vezette be, amelyben utalt arra, hogy a kivitelező vállalatok szocialista brigádjai februárban újszerű szerződésekben rögzítették, hogy vállalataik kooperációján túl, mindent megtesznek a brigádok közvetlen, jó együttműködéséért, és egymás munkájának elősegítéséért. A megállapodások fő célja az volt, hogy gyorsuljon a DKV fejlesztése, a benzinfrakcionáló és a kutatólaboratórium üzembe helyezése. továbbá az úgynevezett ortoxylől üzem és a tartálypark építése. A beszélgetés során Szobosz- lai István, a Mélyépítő Vállalat részlegvezetője elmondotta, hogy brigádjaik mintegy 30 millió forint értékű mélyépítési feladataihoz különösen fontos a jó együttműködés, azért — javasolta — az elkövetkező hetekben kisebb részletekre is kiterjedő terveket dolgozzák ki együtt. Moldvai Zoltán, a Budapesti Kőolajipari Gépgyár előgyártó üzemének vezetője a kommunista műszakok fontosságát hangsúlyozta, mert mint mondotta, azok eddig is jelentős eredményeket hoztak, gyorsították a munkát és lelkesítették a résztvevőket. Hader Mihály, a DKV műszaki ellenőre arra kérte a jelenlevőket, hogy amennyiben á brigádok kiegészítik eddigi vállalásaikat, elsősorban a közeledő A Szovjetunió Állami Tervhivatalának, a GOSZPLAN- nak hazánkban tartózkodó küldöttsége N. N. Mirotvor- cevnak, a GOSZPLAN elnökhelyettesének vezetésével tegnap délelőtt legnagyobb élelmiszeripari üzemünkbe, a Nagykőrösi Konzervgyárba látogatott. A küldöttséget elkísérte Boór Károly, az Országos Tervhivatal főosztályvezetője, Hanner József, a Hun- garofruct vezérigazgatója, valamint Ábrahám Antalné, a Konzervipari Tröszt vezérigazgatója. A szovjet vendégeket Kohatáridők megtartására koncentráljanak. A megbeszélést befejező összefoglalóban Bató István, a beruházás szakszervezeti intéző bizottságának titkára hangsúlyozta, hogy a brigádok aktivitása, áldozatkészsége egyik eszköze annak, hogy a DKY soron levő 6 milliárd 35 millió forint értékű, üteme időre elkészüljön. Ezért tovább fejlesztik a vállalatok és a bri- gá'c ok közötti kooperációt, két héten belül a gazdasági és a mozgalmi vezetőkkel folytatott megbeszélések, során új részekkel egészítik ki az eddigi felajánlásokat. P. V. vács Sándor, a Nagykőrösi Konzervgyár igazgatója vezei- te végig a gyár csarnokain. amelyekben évente 1,2 milliárd forint értékű különfél-, konzerv és befőtt készül. Ezekből a Szovjetunió évente mintegy 300 millió forint értékben vásárol. A. gyár főbb részlege és a termékbemutató megtekintése után a szovjet vendégek tárgyalásokat folytattak a magyar szakemberekkel a Szovjetunióban igen kedvelt hazai konzervtermékek szállításáról, s a délutáni órákban visszautaztak Budapestre. A Nagykőrösi Konzervgyárba látogatott a GOSZPLAN küldöttsége