Pest Megyi Hírlap, 1974. november (18. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-22 / 273. szám
2 MEGYEI 1974. NOVEMBER 22., PÉNTEK Fock Jenő Új Delhiben Indiai látogatásának első napján Fock Jenő és felesége megkoszorúzta az indiai függetlenségi mozgalom vezetője, Gandhi emlékművét. Vlagyivosztok A házigazdák felkészültek Esti fényben a város kikötői negyede, előtérben a főpályaudvarral. FÓKUSZ Spanyol tüntetők A spanyol belpolitikai élet néhány hete ismét súlyos válságjelekkel küzd. Október derekán nagyszabású munkabeszüntetések irányították a figyelmet Franco Spanyolországára. Ezúttal is Barcelona volt a sztrájkok kiindulópontja, ahol a Seat autógyár mintegy tízezer munkása követelt magasabb béreket, illetve az illegális munkásbizottság letartóztatott vezetőinek szabadon bocsátását. Néhány napja a tiltakozó mozgalom átterjedt az egyetemekre. A madridi bölcsészeti fakultást bezárták, ennek ellenére a diákok újabb tüntetéseket tartottak, s csatlakoztak hozzájuk a központi egyetem más karának hallgatói is. A diákmegmozdulásokat a rendőri fellépés sem tudta megakadályozni. A MADRIDI KORMÁNYZAT a nyár folyamán, Franco államfő betegsége idején, rendkívül bizonytalan helyzetbe került. A szomszédos Portugália demokratikus átalakulása erjesztően hatott a spanyol viszonyokra. Világossá vált, hogy az utódlás kérdése magát a politikai rendszert érinti. Az ellenzéki erők az országban és a határokon túl is gyorsan aktivizálódtak. A kommunisták mellett a szocialisták, a kereszténydemokraták, sőt bizonyos monarchis- ta erők is késznek mutatkoztak az összefogásra egy ideiglenes kormány érdekében a Franco-diktatúra bukása esetén. A JOBBOLDAL azonban Franco felépülése után ellen- támadásba ment át. Két hete válságba került az Arais-kor- mány. A miniszterelnök Franco követelésére menesztette a liberális beállítottságú tájékoztatásügyi minisztert. Tiltakozásként lemondott a gazdasági miniszter, sőt Madridban nyíltan beszéltek arról, hogy — korábbi liberalizálási ígéretei miatt — a kormányfőnek is távoznia kell. A REAKCIÓ kísérletei félúton megtorpantak. Madridi vélemények szerint ez annak tulajdonítható, hogy ma már a hadsereg jelentős erői sem hajlandók támogatni a szélső- jobboldalt. (Folytatás az 1. oldalról) jelentette: annak fő célja, hogy további lehetőségeket keressenek a két ország közötti sokoldalú együttműködés fejlesztésére, a két nép barátságának erősítésére. Az ünnepélyes fogadtatás végeztével Fock Jenő miniszterelnök Indira Gandhi társaságában szálláshelyére, az elnöki palotába hajtatott. A Minisztertanács elnöke a délután folyamán koszorút helyezett el India nemzeti hősének, Mahatma Gandhinak emlékművén. Fock: Jenő ezután ugyancsak koszorút helyezett el a független India első miniszterelnökének, Nehrunak és utódának, Lai Bahadur Saszt- rinak síremlékén is. Helyi idő szerint a kora esti órákban a Minisztertanács elnöke tisztelgő látogatást tett Gandhi miniszterelnök asz- szonynál, majd fogadta a hozzá tisztelgő látogatásra érkező Durga Praszad Dhar tervezésügyi minisztert. Indira Gandhi nem sokkal ez után viszonozta Fock Jenő látogatását. Az Indiai Köztársaság miniszterelnöke este nagyszabású bankettet adott Fock. Jenő, felesége és a hivatalos kíséret tagjai tiszteletére. A vacsorán Indira Gandhi és Fock Jenő pőhárköszön-tőt mohdótt. Az indiai miniszterelnök, miután szívélyesen üdvözölte hazánk kormányfőjét, meleg szavakkal emlékezett vissza 1972- es magyarországi látogatásának időszakára, arra a meleg fogadtatásra, amelyben a magyar vezetők- és a magyar nép részesítették. Az indiai miniszterelnök kifejezésre juttatta azt a reményét, . hogy a két fél mostani megbeszélései elősegítik a bilaterális együttműködés elmélyítését és kiszélesítését, továbbá lehetővé teszi, hogy mindkét ország még céltudatosabban tevékenykedjék a nemzetközi megértés és az emberiség boldogulása érdekében. Fock Jenő miniszterelnök válaszában hangsúlyozta azt a reményét, hogy az indiai és a magyar fél tárgyalásai eredményesek lesznek. Miniszterelnökünk a továbbiakban szóit azoknak a magas szintű kereskedelmi és gazdasági küldöttségeknek látogatásáról, amelyek a közelmúltban e célból utaztak az indiai fővárosba. A két ország politikai kapcsolatairól szólva Fock Jenő rámutatott: a két ország, jól lehet egyikük a szocialista tábor tagja, a másik az el nem kötelezett államok vezető hatalma, azonos vagy egymáshoz igen közelálló nézeteket vall a nemzetközi politika fő kérdéseiben. A bankett záróakkordjaként a vendégek és vendéglátók indiai művészek színes bemutatójában gyönyörködtek. Athén Mega'akult az új görög kormány Csütörtökön délben Konsz- tantin Karamanlisz elnökletével megalakult az új görög kormány. A 19 miniszterből és 16 államtitkárból álló új vég- i rehajtó testület nyomban megalakulása után letette a hivatali esküt Fedőn Gizikisz köz- társasági elnök és Szerafim érsek, Görögország prímása előtt. Az új Karamanlisz-kormány csaknem kivétel nélkül a november 17-i parlamenti választásokon győzelmet aratott pártnak, az Új Demokráciának a képviselőiből tevődik össze. Sajtótájékoztató a mongol nagykövetségen A Mongol Népi Forradalmi Párt III. kongresszusának és a Mongol Népköztársaság kikiáltásának 50. évfordulója alkalmából csütörtökön sajtótájékoztatót tartottak , a budapesti mongol nagykövetségen. Jadamyn Sirendev, a Mongol Népköztársaság nagykövetségének ideiglenes ügyvivője megnyitó szavai után Namsz- rain Dorzsszembe nagykövetségi harmadtitkár szólt a két évforduló történelmi jelentőségéről. A III. kongresszus és a Mongol Népköztársaság kikiáltása óta eltelt évek a mongol nép harcának és győzelmének esztendei voltak, s nagy eredmények születtek a szocialista fejlődés során. A Mongol Népi Forradalmi Párt leninista, internacionalista irányvonalának köszönhetően világszerte megnőtt a Mongol Népköztársaság tekintélye. Jelenleg a világ 70 államával tart fenn diplomáciai kapcsolatokat, tagja az ENSZ- nek és számos országgal létesített kulturális és gazdasági kapcsolatokat. A KGST keretében kialakított nemzetközi együttműködése hozzájárul az ország további fejlődésének meggyorsításához. A Brezsnyev—Ford találkozó színhelye a félmillió lakosú kikötőváros, Vlagyivosztok a Japán-tenger partvidékén 65 ezer négyzetkilométeres terület, a Primorszkij Kraj igazgatási központja. A világ leghosszabb vasútvonala 1903 óta köti össze Moszkvával. Jégtörők segítségével kikötői egész télen át nyitva tarthatók. A város a szovjet Távol-Kelet egyik legfontosabb légiforgalmi csomópontja. A Szovjetunió Kommunista Pártja főtitkárának és az Egyesült Államok elnökének találkozóját megelőző napokban is folynak még a városi tanács és a pártbizottság előkészületei. Konsztantyin Krav- csenko, a területi tanács elnökhelyettese az előkészületekről adott interjút Vlagyimir Brogyeckijnek, az APN különtudósítójának. Hogyan készültek fel a találkozó lebonyolítására a helyi hatóságok, milyen előzetes intézkedéseket tettek? — Nekünk a házigazda megtisztelő szerepét kell betölte- nünk — mondotta Konsztantyin Kravcsenko. Meg kell szerveznünk a találkozót. Készülődésünk a házigazda készülődése, aki vendégeit minél méltóbban akarja fogadni, s aki mindent megtesz azért, hogy vendégei a lehető legjobb körülmények között dolgozhassanak és pihenhessenek. — Úgy tartják, hogy nincs jó házigazda tapasztalatok nélkül. Önöknek, a vlagyi- vosztoki párt és tanács vezetőinek milyen tapasztalatai vannak a vendéglátásban? — Vlagyivosztokot a Szovjetunió csendes-óceáni kereskedelmi kapujának is nevezik. Kikötőinken keresztül élénk kereskedelmi forgalom bonyolódik Japánnal, Délkelet-Ázsia számos országával. Nahodát és Vlagyivosztokot a hajóutak összekötik San Franciscóval és az Egyesült Államok más kikötőivel. Vannak tehát tapasztalataink a vendéglátásban. E napokban az egész világ Vlagyivosztokra tekint. Hamarosan amerikai újságírók csoportja érkezik ide, akik a magas szintű találkozóról tudósítanak, s természetesen írni fognak olvasóiknak az önök vidékéről is. — Nekem úgy tűnik, hogy az amerikaiak már eddig is sokat tudtak rólunk, terveinkről, elképzeléseinkről, életformánkról, s legfőbb vágyunkról, arról, hogy békében és barátságban élhessünk a világ népeivel. Az ideérkező újságírók feladata, hogy minderről tárgyilagosan informálják a közvéleményt. Az osztrák szociá/partnerségrő/ (3.) A munkásszolidarifást ünnepelve A HUKLA bútorgyár a nyugatnémet tőkések által az utóbbi években vásárolt üzemek egyike. A gyár Gengbachban (NSZK) székelő tröszt leányvállalata. Spanyolország, Svájc, Japán és Franciaország után Bécsben is létesített gyárat, hogy ideküldje a nyersanyagot, a félkészterméket és — az akkordszámításokat. Cserébe az NSZK-ba vándorol az osztrák nemzeti jövedelem egy része és a profit. Három éve működik a bécsi HUKLA-gvár. A gyár munkásainak többsége nő. Sok a vendégmunkás, főleg jugoszlávok. Az üzem dolgozói, érdekeik képviseletére, 1972-ben négytagú üzemi bizottságot választottak. Mind a négyen a Szocialista Szakszervezetiek Frakciójának listáján indultak, és kerültek megválasztásra. A gyárban a termelőmunka a nyugatnémet központban kidolgozott időnormák alapján, az úgynevezett REFA-rend- szer szerint folyik. A teljesítmény alapvetően befolyásolja a bérek alakulását. Ugyanakkor a munkásokra nagy tehertételként nehezedik a napról napra mindjobban fokozódó infláció. Ez a két körülmény volt a tulajdonképpeni indítéka annak az eseménysorozatnak, mely végül is a sztrájkhoz vezetett. A munkások csupán igen megfeszített munka árán tudták kipréselni magukból az előírt norma teljesítését, de minden új munkadarabbal és technológiai eljárással együtt elölről kezdődött a keserves hajsza az időnorma betartásáért. Miután ez kedvezőtlenül hatott ki a bérek alakulására, a munkások kérték, hogy adják át nekik a normák kiszámításának alapjául szolgáló dokumentációt. Kérésüket az üzemi bizottság útján továbbították az igazgatósághoz. A válasz kategórikus nem volt. Az 1974 májusában megkötött kollektív szerződés előírta az alapbérek 14,62 százalékos emelését. Tulajdonképpen ennek az volt a célja, hogy legalább valamennyire is enyhítse a gyors ütemű drágulással járó munkásgondokat. Az igazgatóság — annak ellenére, hogy a fenti szerződést aláírta — határozottan megtagadta az Ígért emelés teljesítését. Az igazgatóságnak ez a magatartása váltotta ki, hogy a munkások elégedetlensége, felháborodása tiltakozásba csapott át. Az üzemi dolgozók kollektívájának ösztönzésére az üzemi bizottság — miután nem tudott megállapodásra jutni az igazgatósággal — az ágazati szakszervezethez fordult tanácsért és segítségért. A szakszervezet tanácsára passzív rezisztenciát léptettek életbe, vagyis tevékenységüket csupán a legszükségesebb karbantartó teendők elvégzésére korlátozták. Az igazgatóság törvénytelen adminisztratív lépésére pedig — a szociáldemokrata vezetésű szakszervezet engedélyével -5- sztrájkkal válaszoltak. A munkások fellépésére az igazgatóság újabb törvénytelen lépéssel válaszolt. Harminc osztrák munkást — köztük az üzemi bizottság mind a négy tagját — azonnali hatállyal elbocsátott. A munkások és az üzemi bizottság tagjai a Szakszervezethez fordultak, hatékonyabb segítséget és védelmet kérve, az igazgatóság pedig kihívatta a rendőrséget, ám azok nem találtak indokot a beavatkozásra és távoztak. A szakszervezet vezetői pedig az üzemi bizottság teljes kirekesztésével a kezükbe vették az igazgatósággal való tárgyalást. Ez pedig — ahogyan ezt az események megmutatták — nem jelentett mást, mint a védelemre szorultak elárulását. Amikor a „szociálpartnerek” — vagyis a szakszervezetiek és az igazgatóság megegyezésre jutottak, a szakszervezeti vezetők rávették az üzemi bizottság tagjait, hogy írják alá az általuk kialkudott megállapodást. Még o megfélemlítéstől és a zsarolástól sem riadtak vissza. Miután aláíratták velük a munkások érdekei ellen szóló megállapodást, titoktartásra is kötelezték őket. Az üzemi bizottság tagjainak nevére szükségük volt, hogy letörjék a munkásszolidaritást, de a jelenlétükre már nem. Az üzemi bizottság tágjainak megtiltották, hogy ők közöljék társaikkal a történteket. A szakszervezet egyik országos titkára és a tartományi titkár személyesen ment el a HUKLA-gyárba és — vállalva a rájuk nézve nem éppen hízelgő közbekiáltások tüzét — bejelentette a sztrájk befejezését. A HUKLA bútorgyár munkásainak, főleg az üzemi bizottság tagjainak magatartásában jelentős szerepet játszott a Munkásszolidaritás: a sztrájkolok nagy gondoskodással veszik kő. rül egy szaktársnőjüket. szakszervezet szociáldemokrata vezetői iránti bizalom. Az osztrák munkásokba évtizedek óta rendkívül ravasz és finom módszerekkel táplálták be a bizalmat a „szociálpartnerség” eszméje és gyakorlata iránt. A Hukiások esetében, sajnos, csak a sztrájk végleges letörése után, amikor az árulás nyilvánvalóvá vált, akkor kapott ez halálos sebet. Igaz, nem mindenkinél és nem egyforma mélységgel. Az egyedüli szervezett politikai erő, amely első pillanattól kezdve mindvégig a munkások oldalán állt, és képes volt — szerény lehetőségeit többszörösen meghaladó mértékben őket segíteni — az osztrák kommunistákhoz tartozó Szak- szervezeti Baloldali Blokk volt. Ók szervezték a munkásszolidaritást az iparágon belül, és más iparágak munkásai között. Segítséget nyújtottak a sztrájkőrség felállításában, az üzemi bizottság jogainak megértetésében, és nem utolsósorban a vendégmunkások felvilágosításában. Nem véletlen, hogy a szakszervezet szociáldemokrata vezetői éppen akkor ragadták kezükbe a tárgyalások irányítását, amikor a kommunisták, az ifjúkommunisták és baloldali szakszervezeti frakció erőfeszítései nyomán kiszélesedett és erősödött a munkásszolidaritás, amikor fennállt számukra annak a veszélye, hogy az üzemi bizottság — nem utolsósorban éppen e szolidaritásnak és segítségnek köszönhetően — túlságosan erőre kap, és szétfeszíti a szociálpartnerség által megengedett kereteket. Ezért siettek a megállapodás megkötésével és aláírásával. A szakszervezeti vezetők ugyanakkor gondoskodtak róla, hogy az üzemi bizottságra olyan körülmények között gyakoroljanak hatást, amikor sikerül őket szinte légmentesen elzárni az igazi tanácsadóiktól. Ez érthető is. Nagy volt a tét. Meg kellett akadályozni, hogy az osztálybéke illúziója körül kemény munkával létrehozott paritásos léggömbburok egy jelentéktelen bútorgyár munkásainak „kicsinyes követelései miatt” elpattanjon. Mintha ezt kérdezték volna: — Át akartok állni a kommunistákhoz? Azt már nem! Akkor hangot változtatunk! Az osztrák kommunistáknak köszönhetem, hogy megismerkedtem és beszélgethettem ezekkel az egyszerű, emberségből nagyszerűen vizsgázott Huklásokkal. Ernst Stadler- rel, Brigitte Pfisterrel és a többiekkel. A volt Hukiások augusztus első napjaiban gyűltek össze a gyár területétől nem messze, egy külvárosi vendéglőben. Azért jöttek össze, hogy meghallgassák a volt üzemi bizottsági tagok beszámolóját az időközben történtekről. A harminc elbocsátott munkás közül körülbelül huszonötén jelentek meg. Sokan elhozták feleségüket is. A megjelent Hukiások többsége egyébként asszony. Ez híven tükrözi a gyár munkásösszetételét, csakúgy, mint a sztrájkolókét. Ami azonban különösen mély benyomást tett rám, az az összejövetel légköre, hangulata. Felemelő és ünnepélyes volt ez a gyűlés. Külsőségeiben is. Pedig a munkások volt vezetőinek alig volt ünnepélyes mondanivalójuk. Beszámolójuk inkább elszomorító, elkeserítő volt. Elmondták, hogy a szak- szervezet illetékes szociáldemokrata vezetői sorra elfordultak tőlük, nem fogadták őket, letagadtatták magukat. Ha szóba álltak is velük, abban sem volt köszönet. A sztrájk kudarccal és árulással végződött, de a munkásszolidaritás győzött. Szerény győzelem, mégis méltó arra, hogy megünnepeljék. B. Heszky Anna (Vége)
