Pest Megyi Hírlap, 1974. november (18. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-19 / 270. szám
1974. NOVEMBER 19., KEDD tBGs». ij. sr/wiaD Nem lehet a sor végére állítani Rozsdásodó milliók a dunakeszi járműjavítóban Egy új vasúti személykocsi értéke kétmillió forint, és 5200 normaóra a gyártási ideje. A tíz-tizenöt éve sínen futó jármű pedig felújítással, vasúti szaknyelvvel élve, úgynevezett főjavítással 7000 óra alatt félmillió forintos költséggel újból életre kelthető. Csontvázig lefejtik, leszerelik az elhasználódott karosszériát, az acélváz; az örökéletű veretek felhasználásával szemre teljesen új kocsit teremtenek, az utas nem is gondolná a friss szagú falak és ülések között, hogy ez a kocsi egyszer már 0-pontra futott, a MÁV időmértéke szerint. A MÁV tmk-sai A magyar vasút több ezerre tehető személykocsi parkjának — eszközállományának — megóvása éppoly fontos, mint az épületek karbantartása. Az idő magában is nagy romboló, s az elhasználódást, kopást még sietteti az állandó igény- bevétel. Nem elhanyagolható a takarékossági szempont sem. A népgazdaságnak súlyos milliókat ment meg a tervszerű, megelőző karbantartás, a felújító munka, A MÁV rekonstrukciós programjában fontos szerepet töltenek be a járműjavító üzemek. Profiltisztítással, fokozatosan kivonják a forgalomból a II. világháború előttről megmaradt kocsikat. A négytengelyes, favázas vagonok már végleg eltűntek, A dunakeszi MÁV Járműjavító üzem termelési terve is a rekonstrukciós elveken alapul: a tavalyihoz képest az idén kevesebb, összesen 60 kocsi gyártását vállalták, ugyanakkor o fő javítások száma nőtt. A tervek szerint 120 vagont újítanak fel az év végéig, s 400 futójavítás, 1500 fővizsga még az idei feladatuk. összesen 3,5 millió normaórát követelnek ezek a munkák. Sok múlik a megfelelő üzemszervezésem, a jó minőségű munka megkívánja a szalagszerű termelési folyamatot, az alapos műszaki és szakmai felkészülést. Csend a „C'-csarnokban A megmövekedett termelési feladatok teljesítéséhez, a technológiai fegyelem betartásához korszerűen berendezett, felszerelt javítócsarnokra, műhelyekre lenne szükség. 1967-ben kezdődött el a dunakeszi járműjavítóban a 450 millió forint összegű rekonstrukciós program. Eddig elkészült az 1500 adagos konyha és étterem, a 900 személyes öltöző és mosdó, nemrég adták át a munkásszállót, s jelenleg a C jelzésű, 14 ezer négyzetméter alapterületű csarnok és fejépület falain dolgoznak a 31-es Állami Építőipari Vállalat, valamint az alvállalkozók. A csarnok tetőszigetelésénél tartanak, azaz tartanának, ha a munkát le nem állították volna. A járműjavító üzem vezetői abban reménykedtek, hogy az 1977. évi befejezési határidőre épülő csarnok már a télre úgy áll, hogy a személykocsik felújításának egyes részmunkáival — például a darabolásokkal — a szabad ég alól a tető alá húzódhatnak. Akadozik lassú ütemű a kivitelezés. Kalmár János főmérnök szerint már másfél évvel ezelőtt szerepeltek a tervben a csarnok tetőmunkái. Az építőipar viszont a kormány által kiemelt célberuházásokra hivatkozik, ha a tervcsúszások, részlemaradások okát firtatják. Pedig a beruházó amiben tud, segít. Például az alvállalkozók verbuválásában, anyag- beszerzésben. Az utóbbiakkal nincs is semmi baj, sőt előre dolgoznak: a Ganz-MÁVAG már négy hajóban felszerelte a darupályákat, készül a csarnok előtti toiópad, megérkeztek a nyílászáró-szerkezetek a dombóvári Vasipari Szövetkezettől, de lapjára fektetve tárolják a szabadban, a sugár fűtő- berendezés cső-tömkelegével egyetemben. Beépítésükkel, szerelésükkel várni kell az építőmesteri munkák lemaradása miatt. Tehát, arathat a rozsda! H^gy az idő ostromét visszaverjék, hogy mentsék a milliós értékeket, korrózióvédő anyaggal kezelik, s ponyvával takarják majd le az egymásra halmozott csöveket, a fémkeretes ajtókat, ablakokat. Ezzel növekszik majd a költség, s jelentős munkaerőt von el a termelésből. Gazdag ígéretek A 31-esek bejelentésére, hogy jövőre gyorsítják a kivitelezést, s 40 millió forint értékű munkát terveztek a csarnokra, a jármű vezetői már így reagálnak: „az építőipar ígéretekben sohasem volt szegény”. Kanta Béla, a 31-es Építőipari Vállalat műszaki igazgatóhelyettese arra hivatkozik, hogy a rossz idő és az anyaghiány miatt kellett megszakítani a tetőfedést, de ettől függetlenül a beruházás más területein dolgoznak, öt Celsius- fok alatt nem lehet szigetelni, s hiába is erőltetnék, amikor a lábatlani partnerük az etemitpala megrendeléseiket egymás után utasítja el. Véleménye szerint a csarnok a befejezési határidőre (1977-re) elkészül. Arra viszont nem tettek ígéretet, hogy most télre félkész állapotban ideiglenesen átadják. Az igaz, hogy a 31(-es vállalatnak a dunakeszi beruházás nem tartozik a nagy nyereséget hozó vállalkozásai közé. Azt sem vonja senki sem kétségbe, hogy a budafoki házgyár építése — melyre gyakran hivatkoznak — elvonta a vállalat erőit, s miatta a kisebb, milliárdos megbízások háttérbe szorultak. Mérlegelni kellene azonban azt is, hogy az utóbbiak között szintén vannak népgazdaságilag fontosak. Többek között a kormány közlekedéspolitikai határozata is előírja a MÁV kocsiparkjának rekonstrukcióját. Tehát kormányprogramnak tekinthető, s nem lehet a sor végére állítani! Horváth Anita Ganz-szabadalom Turbógenerátor — Decemberben szállítják az utolsót a DHV-nek Azok a turbógenerátorok, 1 amelyek közül öt már működik a százhalombattai Dunai Hőerőműben, a Ganz Villamossági Gyárban készültek. A gyár hétezer dolgozója évente mintegy kétmilliárd forintnyi termelési értéket állít elő. Hírük a világban mégis nagyobb, mint bármelyik hazai középgyáré. Nem csoda, hiszen csak 1970 óta minden évben megduplázzák exportjukat. Dicséretes az is, hogy turbógenerátoraik hűtésének li- censzét megvette egy svéd és egy francia nagyüzem is. Ezekre a termékekre — melyeket a DHV-ben is használnak — büszkék a gyáriak. Idén például kilenc blokkból álló generátorsort szállítanak a finn megrendelőknek. E kilenc blokk összteljesítménye annyi, mint 1938-ban hazánk energiafogyasztása. Barna József termelési igazgató 33 éve dolgozik a gyárban. Valamikor szerkesztőként kezdte: — Emlékszem arra is, hogy a felszabadulást követő időben a turbógenerátorok közül a legnagyobb 32 MW-os volt. Idén a kilencedik 220 MW teljesítményűt készítjük el. Sőt, már kész is, a próbateremben vizsgálják szakembereink. Egyébként idén, az év elején szállítottuk a battaiaknak az ötödiket, s elmondhatom — egyikkel sem volt különös probléma, jól üzemelnek. A próbateremben levőt december végén szállítjuk az olajvárosba. A szállítás bizony elég nehéz, hiszen a Ganz Villamos- sági Gyár a Magyar Optikai Művek mellett az egyetlen, amelyiknek telepe a zöldövezetben épült. A második kerületből éjszaka vontatják el a hatalmas turbógenerátort, a Moszkva téri alagút alatt, úgy indul aztán neki a százhalombattai útnak. — A forgórésztömböt a Szovjetunióból vásároljuk, mi forgácsoljuk, marjuk bele a hornyokat, amibe aztán belehelyezzük a tekercseket — mondja a termelési igazgató. — Ez a forgórész kerül aztán az állórészbe. A hatvanas évek elején szovjet licensz alapján kezdtek foglalkozni a nagyobb teljesítményű turbógenerátorok gyártásával. Az első generátort — 150 megawattosat — szintén a battai erőműnek szállították. Ebből a villamosgépből fejlesztették ki saját 220 megawattos berendezésüket a hatvanas évek végén. Gyöngyösön, a Gagarin Hőerőműben és a DHV-ben szerelték fel ezeket a nagy teljesítményű generátorokat. Jövőre már a tiszai erőműnek szállítanak. A hajtógépeket, azaz a turbinákat angol licensz alapján a Láng Gépgyár gyártja generátoraikhoz, melyből egy darab ára nem kis összeg: öt- venkétmillió forint. —. A hidrogén- és vízhűtésű turbógenerátorokat gyárunk fejlesztette ki, a hűtési rendszer saját szabadalmunk — tájékoztat a termelési igazgató. — Ez a rendszer több száz MW teljesítményű gépek építését is lehetővé teszi, mérsékelt túlmelegedés mellett. A hűtés alkalmazásának bevezetése — 500 MWAz ősgödöllői Az öreghegyi kezdetek. Már nyug- . díjas. Amúgy két szakmája is van: vízvezetékszerelő és lakatos. Évtizedekig a MÁV-nál dolgozott, a Rákos és Aszód állomások között serénykedő karbantartó brigádot irányította. Volt tanácselnök is — helyettesített. Akár újságíró is lehetett volna belőle: rendszeresen tudósítja a Pest megyei Hírlapot és annak különkiadását, a Gödöllő és Vidékét. Régi munkatársunk, aki fizetés nélkül, társadalmi munkában értesíti olvasótáborunkat a gödöllői járás eseményeiről. Csiba Józsefet ismerik Gödöllőn. Népszerű közéleti ember, aki naponta feltűnik a város különböző pontjain, elszakíthatatlan ezektől az utcáktól, a házaktól, az emberektől. Ősgödöllői. — ötvennégy esztendővel ezelőtt születtem Gödöllőn a Kerektó utcában, amelyet most Bethlen Gábor utcának neveznek. A városrészt öreghegynek hívták, ahogyan most is. Akkor még kiépítetlen utcák, foghíjak voltak arra, s az emberek szó nélkül, tehetetlenül nyelték a széltől felkapott port. Az öreghegy ma is a város külterületének számít, ám a kép mégis változott. A dombokra persze most is rávág a szél, csak éppen nem mindenütt tud a porba markolni, amely ma már sok utcában a járdalapok alá szorult. Ebben pedig nem kis része van Csiba Józsefnek, aki addig szervezett, agitált, amíg az utak meg a járdák egy része megépült. Kérdésfelelet. Olyan ember, akivel percek alatt kontaktust lehet Semmi elől sem amelynek még a községi időkben nyolc esztendeig elnöke is voltam. Legutóbb pedig megkértek, hogy legyek tagja a megalakult fa- és parkvédelmi bizottságnak is. Miért ne? — Mit köszönhet Gödöllő Csiba Józsefnek? — (Nevet) Mit köszönhetek én a városnak!... Nos... Magam sokat „szaladgáltam”, hogy 1955-ben — lám, jövőre már húsz esztendeje lesz — végre felállítsák Gödöllőn Petőfi szobrát. A másik: tudom is én m'ár hány éve javasoltam, hogy az öreghegyi volt agyagbánya helyét planírozzák el, építsék be. Ezt a javaslatot is megfogadták, arrafelé már utcasorok nyújtóznak. Eljártam az Isaszegi út portalanításáért. Más nem jut eszembe hirtelen. — És mit köszönhet Csiba Józsefnek az öreghegyi 22-es választókörzet? — Tizenhat évvel ezelőtt sikerült itt megoldanunk az orvosi ellátást, akkor mi kaptuk a város legmodernebb rendelőjét. Iskolát kaptunk a Mátyás király utcában. Ezt az iskolát a nyáron társadalmi munkával bővítették, átalakították. S ki tudja, mennyi társadalmi munkával sok száz méter járda épült a körzetben. Nekem azonban nemcsak a választókörzetem, hanem az egész város a munkaterületem. Ennek tudatában tevékenykedem. — Mi volt e várostól kapott legnagyobb élménye? — Soha el nem felejtem azt a tanácsülést, amelyen Gödöllőt városi rangra emelték. Akkor úgy éreztem, hogy magam is élőbbre léptem. teremteni, akar kitérni. — Mióta tanácstag? — Amióta megalakult Gödöllőn a tanács: 1950 óta. Ezenkívül tagja vagyok a városfejlesztési bizottságnak A megbecsülés! Kitüntetőmérföldkő™. 5 “fa hirtelen felsorolni: Tény, hogy háromszor kapott aranyérmet a községfejlesztésért végzett munkáiéért. Ugyancsak három alkalommal lett kiváló dolgozó. Megkapta a gödöllői Pro Űrbe emlékplakett arany fokozatát, s 1960-ban a Békéért aranykoszorús jelvény tulajdonosa lett. Erre a legbüszkébb. Ézek az elismerések a megbecsülés mérföldkövei. Mindig töri a fejét, a város élete a „kisujjában” van. Azt mondja; tudja, hogy mire lenne szükség, de azt is mérlegelni kell, hogy mi a reális kívánság, amely a város anyagi lehetőségeit nem haladja meg. — A lakosság sokszor nem így gondolkozik. Nem adnak és nem mérlegelnek. Panaszkodnak például, hogy nincs színház, nincs ez vagy az. De arról senki nem beszél, hogy Keres Emil előadóestjén miért csak harmincán voltak, azoknak is java része gyerek!? Legújabb terve, hogy összehozza Gödöllőn a Pest megyei Hírlap levelezőinek és tudósítóinak klubját. Reméljük, sikerülni fog. Választói, úgy gondolom, nagyon bíznak benne. Amikor elköltözött az öreghegyről, arról volt szó, hogy új lakóhelyének körzetét kell képviselnie. Az öreghegyiek utána mentek: „Csak nem hagy el minket, Józsi bácsi!” Nem hagyta el őket. Közéleti munkájáért tüntette ki az Elnöki Tanács november 7-e alkalmából a Munka Érdemrend bronz fokozatával. Fehér Béla nál nagyobb teljesítményű berendezésekben — folyamatban van a leningrádi Elekt- roszila gyárral fennálló együttműködési szerződés keretében. T. E. Szegeden Országos úttörőparlament Néhány nap múlva Szeged ad otthont az V. országos úttörőparlamentnek. Mint a városi KISZ-bizottságon hétfőn tartott sajtótájékoztatón elmondták, a pajtásoknak ezt a fontos találkozóját november 24-én, vasárnap a Csong- rád megyei Tanács épületének nagytermében plenáris üléssel nyitják majd meg. Cserearány Czámítások szerint avi- lágpiacon végbemenő folyamatok hatására a magyar áruk tőkés piacokon való értékesítésének cserearánya 12—13 százalékkal romlott. Azaz több árut, több munkát kell adnunk — eladnunk — azonos termékek megvásárlásáért, mint korábban. A folyó áron számított behozatal növekedésének nem kevesebb, mint négyötöde ebben az esztendőben az áremelkedések következménye. Egyszerűbben szólva: az importnövekedésnek csak egyötöde a tényleges gyarapodás, a több alapanyag, félkész- és készáru, míg négyötöd csak nagyobb kiadás. Kitérhetünk ez elől? Súlyos hiba lenne azzal áltatni magunkat, hogy — mint hallani végletes véleményeket — a tőkés piacokról történő vásárlások radikális korlátozása helyreállítaná a. korábbi cserearányokat. A cserearányok javulását egészen más hozhatja magával. Olyan termékek kínálata, amelyek gazdaságossága jó, versenyképessége nem kétséges, értékesítése minden piacon hosszabb távon biztosított. Ilyen termék például a Szerszám- gépipari Művek Fejlesztő Intézetében, Halásztelken kialakított optikai alakkö- szörű-gép, a számjegyvezérlésű eszterga, a Magyar Hajó- és Darugyár váci gyáregységének konténere, a Kohászati Gyárépítő Vállalat tápiószelei gyárának több vasszerkezeti eleme. Vannak tehát olyan áruk, amelyekkel kedvező cserearányok mellett kereskedhetünk. Mégsem téveszthetjük szem elől azt, amit dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter o Társadalmi Szemle áprilisi számában így fogalmazott meg: „Viszonylag kevés olyan gazdaságosan előállítható termékkel rendelkezünk, amely egyformán kedvező eséllyel, kielégítő gazdaságossággal értékesíthető valamennyi piacon. A beruházási tevékenység nehézkesen követi a nemzetközi színvonalat, a termelési struktúra átalakulása igen lassú és alig érvényesül e folyamatban népgazdaságunknak a külkereskedelem érzékenységéből adódó exportorientációs érdeke.” TVÍ iként tükröződik ez a gyakorlatban? Egyebek között úgy, hogy idén a korábbiaknál jóval drágábban vásárolhattuk meg tőkés piacokon a nyersolajat, a különböző vegyianyagokat, műtrágya hatóanyagokat és növényvédő szereket, takarmányokat, míg a kivitelben egyedül a kohászati termékek árucsoportjánál élvezhettük az áremelkedésből fakadó többletet. A vegyianyagok rendkívül gyors árnövekedése következtében nehéz helyzetbe került például a Forte Fotokémiai Iparvállalat, addig megfelelő haszonnal értékesített termékei közül nem egy sorsa kétségessé vált. Ezzel azonban már azt is kimondtuk, hogy a cserearányok romlását nem szabad véglete- sen értelmezni. Azaz vá- 1 lasszuk szét az átmeneti és 1 a tartás jelenségeket, s míg : előbbieket különböző intéz- 1 kedésekkel rövid úton eny- 1 Inthetjük, utóbbiak a hosz- : szabb távra szóló fejlesztő- I sekhez^ szolgálnak figyel- ' meztetőül. S arra, hogy lehetőségeink bizonyos területeken az igényekkel találkoznak, hivatkozzunk bizonyítékként a Német Sző- vetségi Köztársaság gazda- sági miniszterének szavaira. A közelmúltban a hazánkban járt dr. Hans Fn- derichs ugyanis kijelentette; „Szilárdan meg vagyok győződve arról, hogy a kölcsönös áruforgalom a tavalyi és <v idei emelkedes ellenére sem felel meg gazdaságaink lehetőségeinek. Csak egyetlen példát említve: üdvözölném, ha Magyarország növelni tudná gépszállításait a Német Szövetségi Köztársaságba, hogy ily módon is mérsékelje kereskedelmi mérlegének hiányát.” ''Természetesen a gépszálA lítások bővítéséhez nem elegendő az akarat. E kereskedelmi ügylet kezdőpontja valójában az, miféle konstrukciók körvonalazódnak a kutatók, fejlesztők, gyártmányfejlesztők asztalain, valamint, hogy e jövendő termékeket milyen minőségben és mennyiért lesz képes a gyár, a vállalat előállítani? Félve írom le, mert már kérdésként is megütközést, tiltakozást keltett, hogy a gyártmány- tervezők túlnyomó részének fogalma sincs, vagy pusztán sejtelmei vannak termékeik cserearányáról, tényleges értékesíthetőségéről külföldön. Érdekes és jellemző módon azt számon tartják a vállalatoknál, a közvélekedésben, hogy egy órai, egy napi munkával mit lehet megvásárolni — mennyi kenyeret, húst stb. —, de e kínosan pontos szá- mítgatási hajlam nagyon is hiányzik akkor, amikor a gyártás- és gyártmányfejlesztés megy végbe. Valaki azt felelte: személyesen „mi közöm hozzá, a külkereskedelem állami monopólium”. Elfogadható álláspont? Az a nagy hiba, hogy tűrik, elfogadják, s még nagyobb baj, hogy a gyakorlatban is érvényesülhet. Ezért pocsékolódhatnak el drága ötvözött acélok ezertonnái a forgácsoláskor, ezért „felejtődött el” hosz- szú időn át a növényvédő szerek hazai termelésének fejlesztése, ezért nézik sanda szemmel azokat, akik minden önös érdek nélkül megpróbálnak föllépni a drága importanyagok pazarlása ellen... Közvéleményünk ítélkezése sűrűn csakis a fogyasztói szemléletet tükrözi, s nem azt, amit kellene, o termelőit. A vállalatok magatartása sem sokban tér el ettől, védettségük a nemzetközi piaci hatásoktól a szükségesnél nagyobb. Most vannak, akik drámai fordulatról beszélnek, s türelmetlen hangon sürgetik az — állami intézkedéseket... Egyszer azonban már el kellene jutni oda, hogy a nemzetközi kereskedelem lökéshullámainak éreztén, a cserearányok változásakor arra gondoljanak a vállalati érintettek, hogy a maguk területén mit tehetnek, a saját eszközeikkel mit érhetnek el. Ma ez — figyelembe véve a cserearányok várható további romlását, a KGST-országokkal folytatott kereskedelem bizonyos területein előre látható árveszteségeket — jó- ral döntőbb kérdés, mint amennyi figyelmet a válla- atok politikai és gazdasági vezetése szentel rá. Mészáros Ottó
