Pest Megyi Hírlap, 1974. november (18. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-17 / 269. szám
8 ícfÜliaD 1974. NOVEMBER 17., VASÁRNAP __s]IhofóL J eát mp gijeben L Molnár Elek nagykőrösi műhelyében Életút folytatójaként érte el a nagykőrösi születésű és azóta is a városban dolgozó Molnár Elek a művészi kibontakozást. Édesapja még ács, épületdíszítő- és kályhásmester, de ő már az Iparművészeti Főiskola kerámiatagozatát végzi, és diplomát szerez az itáliai Faenzában. Ott tanulja meg az olasz majolikatechnikát, melyet a későbbiekben herendi tapasztalataival egészít ki. Rendszeresen részt vesz a Pest megyei képzőművészeti tárlatokon. 1973- ban önálló kiállítása volt Nagykőrösön. Alapító tagja a Képzőművészeti Alap díszítőszobrász-stúdiójának, ahol a kerámiarészleg vezetője. Fontos rekonstrukciós munkát vállalt az Operaház, a Várbazár és Vajdahunyad vára homlokzatának szobrászt felújításában. Jelentősek Arany János emlékét idéző domborművei, melyek Nagykőrösön CSALAD találhatók. Most a Toldi kerámiaillusztrációját tervezi. . Sok irányú képzőművészeti tevékenysége mellett nem feledkezik meg az utánpótlás neveléséről — 23 éve a nagykőrösi kerámia- és szobrász- 1 szakkör vezetője. Lázas szorgalom, fáradhatatlan folyamatosság és magabiztos kivitelezés jellemzi művészetét, melyhez: nyugtalan kísérletező kedv" társul. Kedves állatfiguráiban a játékosan szellemes formavezetésük révén a modern lakás- kultúra lehetőségeit keresi (Csikó, Kakas és Tyúk). Amikor általánosít, azt mindig egyedi alakzatokkal éri el. Furulyás-a egyúttal kellemes labirintus, Fésülködő-jének nyugalmat árasztó méltóságában a női szépség térformáló erővé bővül. A termőkedv változatlanul erősödik Molnár Elekben, mivel képzelete és szakmai tudása párhuzamos elmélyült- séggel halad előre. Alkotó közérzet veszi körül szűkebb családjában is. Felesége a nagykőrösi tanítóképző rajztanára, aki újszerűén hinti el a képzőművészet szeretetét tanítványaiban — rajzokat, metszeteket, Nagykőrös vidékének képi feldolgozását igényelve tőlük. Molnár Elek fiai is hordozzák magukban a tárgykészítés családi buzgalmát — a kis Béla 5 éves korában meglepő gyurmákkal számol be meseélményeiről, mely szobrászi pályájának kezdete lehet, annak az életműnek folytatása, melynek delelőjéhez érkezett el Molnár Elek, aki meglepetésre kész újdonságokat hordozva magában, most készülődik a mesterművekre. Losonci Miklós SIMON LAJOS: Ügyfelek A tájékozatlan olvasónak elárulom, hogy nemcsak a hivatalnoknak, hanem az újságírónak is vannak ügyfelei. Ügyelek, akik nem azért jönnek a zenkesztőségbe, hogy újság- ikk íródjon róluk, hanem panaszokkal teli szívüket akarják dönteni, mert ugyebár megkönnyebbül az ember, ha alaposan kipanaszkodja magát, llykor nem is remélnek intézkedést, miként az a nyugdíjas művezető sem várt gyors beavatkozást, aki bekutyagolt a város pereméről, hogy elpanaszolja, széles e hazában nem ehet kapni háztartási eny- vet... Tudta, hogy egy dekát em rejtegetek az íróasztalom iókjában, tudta, hogy otthon sem tartok raktáron, tudta, íogy nem lehet titkos enyv- árusító üzletem, nem akarta, hogy vezércikkben dörrentsek azokra, akik bűnös mulasztásból engedték, hogy kifogyjon az ország háztartásienyv-kész- ete. Ez az ember csak panaszkodni akart. S hogy együttérzéssel csóváltam a fejem, indulatos arcáról elsimultak a haragos vonások, mélabúsra szelídült a tekintete. Alighogy az ajtóig kísérem az enyvhiányra panaszkodó embert, megjelenik a következő ügyfél. Lakótársára panaszkodik, mondván, hogy a lakótárs pokollá teszi az életét, az- ,án jön a következő ügyfél, lanaszt tenni a tanácsra, amely a városkép védelme címén szívtelenül megtagadja az ügyféltől azt a jogot, hogy saját udvarán fássufnit építsen. — Pedig itt a tél — sóhajt az ügyfél. — Fássufni nélkül íogy bírom ki az életet télvíz dején? Akikről eddig beszéltem, ők kellemes ügyfelek. De néha, váratlanul, betoppan egy-egy olyan ügyfél is, akivel nem a legszívesebben társalgunk. ,A napodban jött egy asszonyság, aki költőnek nevezte magát, elmondta, hogy szerinte modernizálni kellene a Himnuszt, a Kölcsey-vers három' szakaszát már át is írta a rohanó tempójú kor szellemének megfelelően. Arra kért, hogy intézzem el valamelyik irodalmi lapnál: kössenek vele szerződést a modern Himnusz kiadására, de adjanak előleget is, mert anyagi biztosíték nélkül nem dolgozik tovább. Mit tehet ilyenkor az ember? Úgy szabadul az ügyéitől, ahogy tud. Jómagam egyik legkedvesebb munkatársam rovására szabadultam a kutyaszorítóból. Így szóltam: — Kedves asszonyom, valóban nagy dolog, amivel ön foglalkozik. De én kisember vagyok ahhoz, hogy ebben az ügyben segíteni tudjak. Ám azt tanácsolom, hogy keresse fel a kollégámat, ő éppen a Szózat átdolgpzásán munkálkodik ... Megmondtam a kolléga nevét, az asszonyság hálálkodott, én pedig már előre hallottam jó barátom dühös hangját a telefonban. De nem. Nem telefonált. Nem tett szemrehányást, hanem még aznap a nyakamra küldött egy embert, aki úgy nézett ki, hogy így jajdultam fel, amikor megpillantottam: — Istenem, istenem, ütött az utolsó órám. Nyár volt, tűzött a nap, de az az ember csizmát és báránybőr kucsmát viselt, csikó- bőr tarisznya lógott az oldalán. Polihisztornak mondotta ihagát. Tervrajzokat húzott elő a tarisznyájából, majd elmondta, hogy az ő tervei szerint tetőt lehetne szerkeszteni minden város fölé. Ha elképzeléseit megvalósítanák, nem esne ránk az eső, nem hullna ránk a hó, sőt üvegfalat lehetne keríteni a város köré, akkor nagy fűtőtestekkel biztosítani lehetne az állandó kellemes meleg hőmérsékletet is. A kucsmás ember elmondotta, hogy kollégám szerint a városok tető alá hozásának én vagyok a legjobb magyar szakértője. Nem tehettem mást, néhány kis módosítást javasoltam a terveken, aztán másról kezdtünk csevegni, egészen kellemesen. Ekkor megtudtam, hogy a kucsmás ember egyebek között ideológiával is foglalkozik, kibővítette a tízparancsolatot — tizenegyre. No, erre már nagyon kíváncsi voltam, hogyan is hangzik az a tizenegyedik, parancsolat? Az bizony, valóban lemaradt Mózes kőtáblájáról, Íriszen így szói: — Felebarátod férjét se kívánd! A gyakorlati ügyekben is járatos — magyarázta például, hogy falragaszokra írt versidézetekkel kellene jobb munkára ösztönözni a dolgozókat. Ebből is hozott egy mintapéldányt. Piros papirosra fehér temperával írta a következőt: — Istenem, istenem, adjál néki szárnyat. — Ezt hová akarná kifüggeszteni? — kérdeztem. — Egyik kocsmában borzasztóan lassan hozta a sörömet a pincér. Hát oda. TÖRŐ ISTVÁN: Azt kell megkeresnem Folyton ebben a lebegésben folyton a semmi között tér és idő ölében mint villámokhoz kötözött a vér-foltok száradását szerelmek sürgetik besározzák gondjaimat s bizalmam tétova lépteit kivöröslő lábaimból messze néznek a kilométerek takarják a napot feloldozva meddő éveket folyton a tartozás között magam felé — önmagam ellen a megbotozott kisfiút ó azt kell megkeresnem! Ki mondja meg? Az igazgatónk már igazán túlzásba viszi a dolgokat. A vezetési módszerei sok kívánnivalót hagynak maguk után. Nincs nap, hogy mi, kollégák, ne tárgyalnánk erről a munkahelyen. Egyszer már meg kéne mondani az öregnek nyíltan, egyenesen, hogy mi a véleményünk. Igazságunk tudatában fel kellene világosítani a hibáiról. Igenám, csakhogy ki mondja meg a főnöknek? Ki vállalja a kockázatot, hogy kritikával illesse ezt a nagy tudású, tehetséges, de sok emberi gyarlósággal rendelkező, sértődös, érzékeny férfiút. Hosszú töprengés után, titkos szavazással úgy döntöttünk, hogy Span- ger Kálmán, ez a keménykötésű, karakán műszaki rajzoló alkalmas lesz arra, hogy odaálljon az igazgató elé és alaposan megmondja a magáét. — Szó sem lehet róla! — harsogta ingerülten Spanger, amikor tájékoztattuk a dolgozók döntéséről. ■— Pont én nyissam ki a számat? Nekem három gyermekem van, én nem vihe- tem vásárra a bőrömet! — Jó, hát akkor mondja meg az öregnek Sortvai Ernő — döntöttünk egyhangú közfelkiáltással. Sortvai egyenesen a szemünkbe nevetett: — Majd bolond leszek kihívni magam ellen a sorsot. Nekem családom van. Két gyermekem. Nem vághatok bele mindenbe hübele- balázs módjára. Keressetek egy más balekot! Teperdi Zsolt végig sem hallgatott bennünket: — Én mondjam meg az igazgatónak? Én, akinek négy gyermekem van? Ez túlságosan kockázatos manőver, s mint tudjátok, én igazán nem ugrálhatok. Természetesen egyetértek azzal, hogy az igazgatónak meg kell mondani, fel kell világosítani arról, hogy helytelenek, antidemokr etikusak a vezetési módszerei. De erre a feladatra olyasvalakit kell kiválasztani, akinek nincs gyermeke. Minden szem rám szegeződött. Nem volt menekülés. Nem tehettem mást, a kollektíva kérésére elvállaltam, hogy másnap bekopogok az igazgatónkhoz és megmondom neki... ★ „Nehéz napom lesz holnap” — hajtogattam magamban idegesen, midőn benyitottam a lakásúnkba. A feleségem csókkal üdvözölt, s máris tálalta elém az ínycsiklandó, aranysárga húslevest. — Miért vagy olyan rosszkedvű? — kérdezte aggódva. Pont most, amikor... — Amikor? — kiáltottam feszült érdeklődéssel. Irén boldogan mosolygott, aztán hozzám hajolt, és a fülembe súgott valamit. — Soha jobbkor! — öleltem gyengéden magamhoz Irént. Most már tőlem sem kívánhatja senki, hogy pont én mondjam meg az igazgatónknak ... GALAMBOS SZILVESZTER RADNAI ISTVÁN: Dal Nem igazi a bor, se a mámor, szó se, a csók ajkamon. Szárnyát emeli a vándor, ezüstöt, hideget, csillogót. Emeli, száll, még nem igazi szárnyak... öfelni karjukat az árnyak emelik, s a fák sötét ágai. Nem igaz a bar, se a csók, eldobott papír, s a ráfestett szók. Vándor vagy, átlépsz a köveken. PASS LAJOS: Ballada Valamikor kéregtelen Meztelen csootú időkben Égigérő élesrefent Fényes füvek magasodtak Akik vélük verekedtek Fakó vérrel hullottak el Akik őket cirógatták Forró harmatban fürödtek Egy éjszaka életükre Fenekedé kaszát fentek Hajnalra a törzsük megtört Harmatuk is dérré dermedt GERLE1 JÓZSEF: Két anya------■--------Garbaczné felszállt a | Alikor | vonatra, hogy bemenjen--------------- a városba, a fia sírjához, furcsa dolog történt vele. — Tessék a felszállással sietni! — mondta valaki a háta mögött. S akkor Garbaczné látta magát, kívülről, mintha lelke egy kissé hátralépett volna, hogy megnézze azt az ősz hajú asszonyt, aki nehézkesen fölkapaszkodik a lépcsőn. — Jó, jó — dünnyögte. — Talán várhatnak egy kicsit. Valósággal menekült, be a fülkébe. De az a tekintet követte. Figyelte, hogyan rángatja az ajtót, hogyan bicsak- lik meg alattomosan a cipője sarka, csúszik félre a kalapja. Attól tartott, menten elpityeredik. Milyen más, ha él valakinek a fia. És mennyire megváltozik a világ, ha egy napon megjön a hivatalos értesítés, hogy hősi halált halt. Hazahozatta ugyan a család költségén, de mit segít ez?... A bombázások miatt Garbaczné kiköltözött falura. Majd végleg ott maradt. Eleinte minden héten beutazott, aztán egyre ritkábban. Az utolsó években mintha megkérgesedett volna benne valami. Jó volt ez, nagyon jó... Különben hogyan bírná évtizedekig az ember!...------------------- most... Vannak ilyen | De most, | meztelen napok, mi----------------------- kor minden kis szellő fe lhorzsolja, a bolyongó felhők, az őszi avar szaga, az eső izenete. S ez a különös dolog is, hogy kívülről látja magát. Mintha kiűznék vackából az embert. Mintha már nem is élne. Ha Endre itt volna, ajtót nyitna neki, előre menne, helyet foglalna ... De ez már csak hóbort, rögeszme, álom. Csak találna egy üres sarkot, ahol meghúzná magát erre a tizenöt percre. A motorvonatban kevesebben szoktak lenni. Üres padok, néhány szem utas — erre vágyik. A motor jólesően zúg, az ablakban elsárgult kukoricatáblák úsznak...------------- készült is,^tagjait várta az Má r I egyik pad,' közel az ajtó- hoz. De a másik sarokból fölnézett valaki, és rámosoly- gott. Pintér Emmi volt. Hogyan is hívják a férjét? Igen, Illyei... Micsoda név!... S horgolócérnával körültekert ujjával Emmike mintha intene is felé. — Ide tessék, Garbacz néni. — Ó, Emmike ... Rég láttam... — Bizony, régen, Garbacz néni. — Emlékszik még Endrére? ... Hozzá megyek... a temetőbe. Endre neki udvarolt, mikor a behívót kapta. Emmike a temetésen is ott volt. Nagyon sírt, legalábbis úgy látta. A másik ablaktól odaszaladt egy ötéves kisfiú. — Köszönj, Péterke, a néninek! A kisfiú ránézett Garbacznéra, s úgy döntött, hogy nem köszön. Garbaczné kész volt egy mosolyra, de szája félúton megállt. A gyerek szeméből süvített felé a gyűlölet. „Megérezte” — gondolta Garbaczné, de hogy mit, nem tudta világosan megfogalmazni. Ö csak egy anya volt. Magával hozta a fiát, szinte újra bemutatta ennek a telt mosolyú fiatal asszonynak. Emmike a menye lehetett volna, unokái anyja. De, persze, akkor nem lehetne más felesége, s Péterke anyja sem. Ezt érezte meg ez a gyerek. A múlt árnyait kis feje összetévesztette a jövő árnyékainak fenyegetésével. Az anyját féltette tőle. S tulajdon kis életét. Mintha Garbaczné holmi boszorkány volna, vissza tudná pergetni az időt, megváltoztatni a dolgok folyását ... Péterke elfordult, s visszaszaladt az ablakhoz. — A mai gyerekek! — mondta kényszeredetten Garbaczné: hangját elnéző- nek szánta, de epésre fordult. Mikor rádöbbent, engesztelőn fölnevetett. Csakhogy nevetése is rekedt volt, akár egy agyonhajszolt öreg varjú károgása. Illyeiné elpirult. De romolhaíatlan kedélye volt. Horgolása fölött hálásan Garbacznéra nézett, mintha megköszönné, hogy egy véleményen van vele. — Bizony, Garbacz néni — mondta. — Igazán nem is tudom, mit csináljak velük. — Miért, hát több is van? Nem emlékezett rá, hány éve látta utoljára Emmikét. — Három, Garbacz néni, három — nyílt minden szónál tágabbra Illyeiné szépen vágott barna szeme. — És milyen rosszak! Alig bírok velük.-----■--------- kis örömmel figyelt« | Titkos | Garbaczné, hogyan törik meg Emmike ízlésesei szedett szemöldöke; szavaiba mintha egy csipetnyi elégedetlenség vegyülne. Persze, Endrétől jobb, szebb, okosabb gyerekei lehettek volna. Akkor d is odaszólhatna ennek a kisfiúnak:
