Pest Megyi Hírlap, 1974. október (18. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-06 / 234. szám
I 10 «e**. W K/ürlai) 1974. OKTÓBER 6., VASÄRNAP Miklosovits László grafikáit szemlélve Miklosovits László Vas megyéből érkezett Albertirsára, ahol feleségével, Orbán Edit grafikusművésszel közösen vizsgálja a táj és emberi környezet rajzajánlatait. Lépésről lépésre halad előre gondolatokkal és egyre inkább egyénivé váló vonalvezetéssel. A rajz nemcsak az ábrázolás örömét jelenti számára, hanem a megismerésért vívott küzdelem fokozatait és eredményét is. Ilyen kettős megközelítésekkel elemezte a falu karakterének ősi rétegeit arcokban és fejfákban, a városi hangulatok vastörmelékes roncstelepét. Ez már: jelenidő. Picassóról szerkesztett kettős, hármas osztódású arcképében a kompozíciós tagolás szellemiségének kifogyhatatlanul ezerarcú lényét örökítette meg. Miklosovits László számottevő fejlődéséről ceglédi, nagykőrösi, monori, dabasi és budapesti kiállításán adott számot, valamint az „Élet és Irodalomban” megjelent lapjai is a meglepetés erejével hatnak. Nemcsak a keze, hanem képzelete és gondolatvilága is izmosodik. Fáradhatatlan és termékeny. Alig éve fia született, s most a gyerekélmény szűrődik át rajzainak felületén, ahogy az új élet anya-apa karjaitól koszorúzva kap védelmet. Bartók és Nagy István belső tájaival is kontaktust talál grafikája — az ő tágas határaikat a saját albertirsai felismeréseivel értelmezi. Innen származik művelőinek intellektuális fedezete, ezért kapott megérdemelten díjat a Nagy lstván-csoport idei nyári tárlatán. Bár fiatal — grafikai múltja jelentős. Ilyen eredményekkel maga mögött — készülődik új, az életmű szempontjából központi feladatokra. Mögötte a síkság, előtte a hegy, de nem féltjük Miklosovits Lászlót, mert a gondolat és a fantázia szükséges turistafelszerelésével csúcsok meghódítására vállalkozik, bizton tudjuk: sikerrel. L. M. CANTATA PROFANA (METSZET) FALU (GRAFIKA) FAZEKAS LAJOS: Falusi anyák Földszínű, nehéz ruhákba öltözködnek, — fiaiknak és lányaiknak útravalóul a napot babusgatják —, és a szemük könnyező csillag. Mozdulatukban tegnapi alázat s kapához szokott hajlongások. — Lélegző, szabad, táblás mezőinken láthatatlan gyökerű virágok. — Kötényükkel törlik le verejtékük — és szemükből a sűrű könnyet, mikor városi fiaik, lányaik búcsúzásnál visszaköszönnek. Mindig En mindig csak a kedvedbe jártam, megcsodáltalak minden ruhádban, komoly voltam, ha szomorú voltál, és nevettem, hogyha mosolyogtál. A mosolyod hiún villogtattad, szépségedet a világnak adtad, hűtlen volt karod, ha nem öleltél, hűtlen volt a lábad, ha nem követték Jaj, megfojt a magány puhasága, ránehezűl a mellemre, számra, s míg szép hajadról álmodom, kezem babrálgat a hűs, kócos semmiben. KISS MIHÁLY: Tüzet hozok Tüzet hozok ne lássátok Ha látjátok se mondjátok Aki játssza mind kiáltsa Kiből lesz a tűz virága Álljunk koszorút hozzája Uimződjünk rá a világra. Őszi séta Katám, kisleányom, Látod ott, az őszi lomb megett A Nap a hegy csúcsára szúrva, Mint nagy kokárda ég. Hogy elment? — ne bánd, Majd feljő az újra, S föltűnik — mint amilyen volt — Vörösbe gyúlva! i GYURKOVICS TIBOR: Kérés Kis napot adj, kicsiny napot, amilyen embereknek juthat, őrjítő-puha meleget, kétségbeejtőt, nyomorultat. Kis napot adj, kicsiny napot, a háztetőkön épphogy élőt, a fejükön, a hajukon rajongva érezzék az élők. Kis napot adj kicsiny napot, kifordultat, elveszítettet, amilyen jut, ha elhever, egy nyitott ingű tizedesnek. Kis napot adj kicsiny napot, nem nyarat kérek, csak hogy este húsba burkolt csontjaimat valami átmelegíthesse; kis napot adj.-------.------------ már min| Hajnalban I den hely ■-------------------- foglalt volt a nagy vásárterületen, néhány kilométerre a Várostól. A zenekar lassan elfoglalta helyét az emelvényen és ezer meg ezer szempár figyelő várakozása közben felhangzott a vásári nyitány: Mendelssohn Nászindulója. Ezzel egy időben egy szív alakú papírsárkány léggömböktől övezve emelkedett a magasba és felbocsátottak kétszáz galambot is. A Fiatalember állt a tömegben és szemével a Lányt kereste. Tegnap még nem gondolta volna, hogy a Lány mégis eljön a vásárba. Azt hitte, ez lehetetlen, ez nem következhet be és most mégis igaz. A Lány itt van valahol és árulja a portékáit. Egy éve volt a menyasszonya és már azt hitte, önmagánál is jobban ismeri. Már azt hitte, nem érheti meglepetés, hiszen szinte mindennap találkoztak, ismerték egymás gondolatait, elképzeléseit az életről. — Mit tátja itt a száját?! Ne foglalja el a helyet! — lökdösték innen is, onnan is. — Minek jön ki az ilyen, ha nem akar semmit sem eladni! A Fiatalember arrébb húzódott. Megállt egy pavilon előtt, amire vászontranszparensen nagy piros betűkkel ez volt kiírva: „Volkswagen”. Harminc év körüli nő mosolygott rá. — Vezető állású? — kérdezte behízelgő hangon. — Hogyan? — nézett rá a Fiatalember. — Ügy értem, vezető állásban dolgozik? — A nő arcáról nem tűnt el a mosoly, megigazítva dús barna kontyát, kicsit kifeszítette a mellét. — Egyetemista vagyok — mondta a Fiatalember —, építészmérnök-hallgató. — Tehát még diplomája sincs! Akkor mit akar? — Semmit. Nézelődöm. — De ne az én pavilonomOROSZ LÁSZLÓ: Esti találkozás MESE NEM GYERMEKEKNEK A gyümölcsöktől terhes fák alól messziről virítottak a házak piros cseréptetői, melyek a sárga makadám út mellett sorakoztak. A hegyvidék lábánál szürke fallal körülvett temető terült el. Szemközt vele a földszintes házak között lefejezett óriásként lapos tetejű emeletes épület állt. ök hárman: Nixi az angol bulldog, Rexi az arany spániel és Treff a rövid szőrű foltos hátú német vizsla éltek itt. Alig várták, hogy eljöjjön az este, mert akkor gazdáik szabadon engedték őket, s ilyenkor vad csaholás közepette kergetőzhettek a kerti pázsiton. Egyik alkalommal Nixi ' javaslatára elhatározták, hogy meglátogatják rég látott kedvenc tanyájukat a temető falánál magasló vén szederfát. Gyönyörű este volt. Telihold világított. Az égbolton a csillagok milliónyi szentjánosbogárkák ragyogtak. A kertek felől a szellő gyümölcsök édes illatát sodorta. Az utat szegélyező bábakalács és bókoló bogáncs bóbiskolt már. IVixiék egymással venseny1 ’ re kelve rohantak a szederfához. Alig lihegték ki magukat, mikor egy nagy, lompos fekete kutya tűnt fel a sarkon. Pillanatra megtorpant, aztán mivel látta, hogy ellenséges szándéktól nem kell tartania, odamerészkedett hozzájuk. Rexi, a spániel szólította meg: — Jó estét cimbora, hát te meg honnan jöttél? — Fentről a fenyvesből jöttem, a nevem Mackó — mutatkozott be újdonsült barátainak. Treff barátságos morgással üdvözölte, közben sötét szemeivel Mackót fürkészte. — A fenyvesből — ismételte vontatottan Nixi, nagy komolyan- Treff még hozzátette: — Én is nemrég érkeztem meg gazdámmal a vadászatról. Külföldi vendégekkel jártunk a Bakonyban. Micsoda kocsikkal száguldoztunk dicsekedett. — Képzeljétek, képzeljétek — vágott közbe Rexi, az arany spániel. — El sem hiszitek, hogy én meg mit kaptam. — Mit, mit? — kérdezték kíváncsian, kórusban a többiek. — Mint tudjátok, őseim a messzi Skóciában éltek s mivel a gazdim arra járt, egy igazi skót szoknyát hozott nekem. M ackó nagy, tágra meresztett szemekkel hallgatta társait. — Óh, az mind semmi rep- likázott Nixi, a fakó színű bulldog, s világos szőrzete lámpásként világított az éjszakában. — A minap a gazdám ezekkel a szavakkal lépett a szobába, épp amikor leugrottam a kanapéról. „Na, Nixi, mit hoztam neked?” Biztos nem találjátok ki! Csodálatosan szép marhacsontot kaptam. — Marhacsontot? Marhacsontot? — morogtak fitymá- lóan a kutyák. — Na de nem akármilyen csontot, hanem igazi mű mar- hacsontot! Erre már Treff is elismerően vakkan tott. — Te meg mit kaptál? — fordultak Mackóhoz. — Semmit. De nekem nem is hiányoznak ilyesféle ajándékok — felelte Mackó. — Az én őseim nem Skóciából, csupán két utcával távolabb származnak. S vadászni sem kocsikkal járok, hanem magamban. De szabadon élek, fenn a fényesben. Ezzel megfordult és elindult vissza a cseréptetős házak fölé emelkedő hegyek irányába. Nixi, Rexi és Treff egyszerre nagyon szomorúvá és hallgatagokká lettek. Lehajtott fejjel kullogtak haza az esti kirándulásról. C zürkületkor, mikor a te- metőőr szokásos útja során a nagy szederfához ért és egy pillantást vetett a szürke falra, bosszúsan dörmögött magában: — A pokolba ezekkel a kutyákkal, úgy látszik már megint ideszoktak. VIHAR BÉLA: Madárka voltál... Madárka voltál, elrepültél, a messziséggel egyesültél, az elsuhanó tűnt idővel, a soha vlssza-nem-térővel. Már ott lebegsz, hol el nem érlek, a be nem teljesült remények partján is túl, oly messze-messze, a fájdalommal eljegyezve. Halálomon túl is kereslek, Nemzedékek során kergetlek, hogy egyszer majd karodra lelten, találkozzunk gyermekeinkben. nál! Engedje kérem, közelebb azt az urat! ■j--------------: lépett a FiatalI Odébb I ember, utat en--------------- gedve egy középkorú őszes férfinak, aki ujján autókulcsot pörgetve állt meg a pavilon előtt. — Volkswagen? — tekintett a transzparensre. — Igen. Önnek? — Wartburg de Lux. Vadonatúj. — Jaj, de szép! — sikongattak a nők. — Csodálatos! — A villához fürdőmedence is tartozik — magyarázta a férfi —, a kertben két szelidí- .tett őz szaladgál és egy barna medve a meteorológusom! — Romantikus! — áradoztak a nők. — Mit kér érte? — Szépséget! Jóságot! Hűséget! Négy nyelv perfekt ismeretét ... — Sok! Sok! — kiabáltak TÓTH-MÁTHÉ MIKLÓS: A vásár — Diploma? — Közgazdász. — Ne haragudjon, megmutatná! — Hogyne. Parancsoljon. — A férfi zsebébe süllyesztette az autókulcsot, aktatáskájából diplomát mutatott a nőnek. A nő átvette, belenézett, aztán kikérdezte azonosítás végett az adatokat. A férfi szorgalmasan válaszolt, majd ő következett. — Önnek? — Érettségi. De orvos elvált felesége vagyok. — Lakás? — Öröklakás. — Gyerek? — Nincs. — Kutya? — Újfundlandi. A férfi közelebb lépett a nőhöz. — Megcsókolna? — Természetesen. Csókolóztak, aztán letépték a transzparenst és karonfogva eltűntek a tömegben. A Fiatalember lassan tovább ment, de néhány pavilonnal arrébb újra megállt. Nagy fejű, gyűrött arcú, bizonytalan életkorú úr árulta ott a portékáját, ámuló nők karéjában. Egy négytornyú kis villacsoda makettjét emelte a magasba. a nők. — Valamit engedjen! — Hölgyeim, nézzék meg mégegyszer a makettet! A Fiatalember otthagyta őket. Kikerült egy lilaparókás női matuzsálemet, aki nyitott bőröndjéből, akár egy bűvész, az ékszereit huzigálta elő és mutogatta. — Uraim, nézzék meg ezt az órát — himbálgatott egy aranyórát vastag aranylánccal —, még- boldogult férjem viselte kormányfőtanácsos korában! Kövér asszony lihegve tört most keresztül az embereken. Két gyereket rángatott maga után. — Apukát keresünk! — kiáltozta. — Apukát keresünk! A gyerekek riadtan trap- poltak. A kisebbik ragacsos savanyúcukrot szorongatott. ■j---------------j állt már a váI Javában | sár. Zaj, nyüzs---------------- gés, ordítozás. Ke ringőt és tangót játszott az emelvényen a zenekar, beatzenét és reklámot harsogtak a hangszórók. Ételszag. Illatos cigaretták, szivarok füstje. Luftballonok, papírdudák, si- milabdák. Lacipecsenye, pörkölt és sör. Libamájas szendvics, kaviáros szendvics, Napóleon-konyak. Divatbemutató. Filmvetítés és kutyák minden mennyiségben! Dán dogok és bulldogok. Űjfundlandik, boxerek, vizslák, pincsik, uszkárok, tacskók. Egy autó, egy kutya. Egy nagy autó, egy kis kutya. Egy kis autó, egy nagy kutya. Egy nagy autó, egy nagy kutya. Egy kis autó, egy kis kutya. Hogy változatos legyen! A pavilonok reklám transzparenseit libegtette a szék „Igényes” hirdette az egyik, „Tenger” csalogatott a másik, „Orchidea” hivalkodott a harmadik és egyre rikítóbban, egyre dölyfösebben ordított a többi: „Vagyon”, „Villa”, „Autó”, „Rang”, „Siker”, „Pozíció”, „összeköttetés”, „Sose halunk meg”! És minden pavilonnál tárgyalások. Mosoly, előzékenység, udvariasság. De a szemek éberen figyeltek. Próbáltak behatolni a másik koponyájába, próbálták megmarkolni a gondolatokat, kifürkészni az érzéseket. A Fiatalember újra egy pavilon mellé sodródott. Nagyon szép nő, műbőr mini- shortban hevert egy gumimatracon. Férfipillantások gépfegyverezték. „Vágy” lengette a transzparens. — Mérnök vagyok! — verte a mellét az egyik férfi. — Főmérnök! — harsogta a másik. — Aligazgató! Főigazgató! Vezérigazgató! — kiáltoztak a többiek. Alacsony növésű, kör- szakállas, majdnem halkan mondta. — Bőrdíszműves. A nő felfigyelt. — Hogy hívják önt? — kérdezte. — Ford Mustangnak — suttogta a körszakállas. — Szép név! És a keresztneve? — Villa. — Nagyon kedves. Vilinek fogom becézni. Hány éves? — Most betöltöttem az egymilliót. — A legszebb kor! Maga nagyon szimpatikus. Elvált? V JtUóí P„I mentjében
