Pest Megyi Hírlap, 1974. október (18. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-05 / 233. szám
/ 8 1971 OKTÓBER 5., SZOMBAT Vasárnap díjmentes melléklet A közművelődési megyei párthatározat ., ^punIk.. holnapi számában külön kiemelhető mel- lékletben közöljük az MSZMP Pest megyei Bizottsági 1974. szeptember 27-i ülésén hozott határozatát a kozmuvelodes megyei fejlesztésére, az MSZMP Köz- ponti Bizottságának idei határozata alapján. A melléklet tartalmazza Barinkai Oszkárnénak, a megyei pártbizottság titkárának előadói beszédét, valamint „A közművelődés helyzete és fejlesztése Pest megyében, különös tekintettel a munkásosztály művelődésére” című jelentést, a határozattal. VASÁRNAPI LAPUNK ÖSSZTERJEDELME 16 OLDAL, ARA — VÁLTOZATLANUL — 1 FORINT íMA: I ja. 1974. október 5., szombat, Aurél napf, A nap kél: 5.47, nyugszik: I 17.17 órakor. í A hold kél: 19.12, nyugszik: 10.11 órakor. Hunya István kitüntetése f Az Elnöki Tanács Hunya 1Istvánnak, a MEDOSZ elnökének több évtizedes munkásmozgalmi tevékenysége elismeréséül, 80. születésnapja alkalmából a Magyar Népköz- társaság Zászlórendje 1. fokozata kitüntetést adományozta. (A kitüntetést Losonczi Pál, az •Elnöki Tanács elnöke adta át. .Jelen volt a kitüntetés átadáCZEKEIUS AURÉL SZÁZHARMINC ÉVVEL EZELŐTT, 1844. október 5-én született — és 83 éves korában, 1927-ben halt meg — Czekélius Aurél mérnök, a hazai hídépítés egyik úttörője. Egész fiatalon megnyilvánult matematikai-műszaki érdeklődése, s e téren már középiskolai tanulmányai során kitűnt. Felsőfokú tanulmányait a budapesti Műegyetemen végezte, kitűnő eredménnyel. Az egyetem befejeztével a Magyar Államvasutak szolgálatába lépett, ahol fiatalon jelentős tervezői-kivitelezői megbízatásokat kapott a vasútépítke- zéseknél, 1881-ben kinevezték az újonnan szervezett műszaki tanács tagjává, majd 1894-től a Duna-hídosztály vezetője lett. Az ő nevéhez fűződik — többek között — a budapesti régi Erzsé- bet-híd, a Szabadság-híd (az egykori Ferenc József-hid), a pozsonyi és a komáromi Duna-hidak, a tiszaújlaki Tisza-hid, a marosújvári Maros-híd tervezése és megépítése. Munkásságát a tehetséges — és eredményes — magyar műszaki alkotók közt tartjuk számon. sánál Pullai Árpád, az »MSZMP Központi Bizottságának titkára és Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára. — AGROKER-mérleg. A Pest rnegyei AGROKER . vállalat az év első hat hó- . napjában 130 millió forint . értékű alkatrészt értékesített. . A gazdaságok 3,6 százalékkal többet költöttek az alkatrészek beszerzésére, mint a tavalyi hasonló időszakban. — A vásár elmarad. A tököli nagyközségi tanács közli, hogy az október 8-ra meghirdetett országos állat- és kirakodóvásár elmarad. — Bőripari kongresszus. Október 9-én kezdődik a Bőr• ipari Tudományos Egyesület • bőr-, cipő-, szőrme- és bőrdíszműipari kongresszusa, amelyre eddig 25 ország 400- nál több szakembere jelezte részvételét. Négy szekcióban összesen 129 előadás hangzik majd el. M-7 Még egyirányú Az M—7-es félautópálya — Zamárdi és Székesfehérvár között — október első felében vasárnaponként még egyirányú lesz. Az eddigi gyakorlattól eltérően azonban az egyirányúsí- tást nem 22 órakor, hanem már 20 óra 30 perckor feloldják. Kisebb felhőátvonulások, legfeljebb elszórtan futó esővel. Mérsékelt, időnként átmenetileg északnyugatira forduló szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 12 —17 fok között. SZMT elnökségi ülés Pénteken a kongresszusi és felszabadulási munkaverseny eddigi tapasztalatairól tanácskozott a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsának elnöksége. Kormos Lászlónak, az SZMT közgazdasági bizottsága vezetőjének írásbeli és szóbeli előterjesztése alapján az elnökség az első félév eredményei — a termelési, szállítási, és ellátási adatok — alapján helyzetképet alkotott és határozatot hozott a további teendőkről.' A lottó heti nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 40. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 22,32,38,45,59 Tv, 20.00: Dajkamesék hölgyeknek Amerikai film. — A televízió e film műsorra tűzésével a könnyű szórakozást kedvelőknek nyújt kellemes estét. A nemrég még mozijaiitKban is játszott film története a francia Riviérán, milliomosok villáiban, kertjeiben, előkelő éttermekben, kaszinókban játszódik. Ebben a fényűző, gazdag világban él a megnyerő külsejű szélhámos — exuralko- dónak adva ki magát —, aki sorra hódítja meg a gazdag özvegyeket, lányokat. Dajkamesébe illő szomorú történeteivel szánalmat, rokonszenvet keltve maga iránt, megjelenik a rivális szélhámos is. De végül saját csapdájába esik. A hadirokkant szerepét játssza egészen addig, amíg egy hölgy ezt el nem hiszi — s ennek beláthatatlan következményei lesznek ... A főszerepeket a férfias külsejű Marlon Brando, David Niven és a bájos Shirley Jones játssza. KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárásjelen- tés. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális Kiállítások Ezen a hétvégén is, amint az már megszokott, több Pest megyei kiállítás tárja ki kapuit a látogatók előtt. Cegléden vasárnap délelőtt 11 órakor nyitja meg Győré Sándor, a városi tanács művelődési osztályának vezetője, a Kos- suth-múzeumban, Az alföldi cifraszűr című kiállítást. A nagykőrösi Arany János Múzeum anyagából rendezett gyűjtemény hétfő kivételével október 31-ig tekinthető meg. Nagykőrösön holnap, vasárnap nyílik meg Vankóné Dudás Juló tárlata. A Galgamá- csán született népművész a naiv festészet ábrázolásmódját képviseli. Festészetében a falu szokásai elevenednek meg. 14 képből álló sorozatában a kender feldolgozásának epizódjait örökíti meg, de vásznain a húsvéti locsolás szokásainak, az aratási felvonulásnak, a lakodalomnak, a szüretnek az eseményei is életre kelnek. Több kiállítás jelzi fejlődésének útját; Olaszországban, Svájcban és Japánban is rendeztek nagy sikerű bemutatót műveiből. Magyar- országon a balatoni Marina- szálló viseli magán művészetének kezenyomát; az éttermet díszítik it) nagyméretű freskói. A múzeumi hónap esemény- sorozatában ezenkívül több Pest megyei helységben nyílnak érdekes kiállítások. Az abonyi falumúzeumban tekinthetik meg az érdeklődők holnaptól, vasárnaptól a község bélyegzőinek gyűjteményét. Ma, szombaton két kiállítás nyílik Szobán. Az első világháború után kiadott szükségpénzekből összeállított bemutatót a Börzsöny Múzeumban, a művészeti és régészeti tárgyú könyvekből ösz- szegyűjtött példányokat pedig a községi könyvtárban tekinthetik meg az érdeklődők. A nagytarcsai falumúzeum baráti köre holnap, vasárnap délután 4 órakor nyitja meg a múzeumkertben a község múzeumi hónapjának eseménysorozatát. Kovács Elemér párttitkár megnyitó beszéde után a nagytarcsai szlovák ének- és táncegyüttes ad műsort. Utána néprajzi kiállítás nyílik. Vasárnap délelőtt 11 órakor nyílik meg Lukovitzky Endre grafikusművész bemutatkozó kiállítása a szentendrei művésztelepi galériában. Irodalmi műsorok A Déryné Színház ma, szombaton este hét órai kezdettel mutatja be Rudi Strahl Ádám és Éva című darabját Váchar- tyánban. A Hazafias Népfront Pest megyei bizottsága kezdeményezésére az előadás előtt a Hazafias Népfront helyi vezetői köszöntik a fennállásának huszonötödik évfordulóját október - 7-én ünneplő NDK-t. A színdarab mai problémákkal foglalkozik. Adám és Éva, a két főhős megjelenik az anyakönyvvezető előtt, mert házasodni akar. Az anyakönyvvezetők azonban képzeletbeli bírák- ká alakulnak át, és megvizsgálják, hogy a fiatalok döntése helyes-e. A darab külön érdekessége, hogy a végső döntésbe a művészek a közönséget is bevonják. A gyömrői művelődési ház ma, szombaton este hét órai HÉTVÉGI KALAUZ kezdettel irodalmi estet rendez. A műsorban Madách Imre halálának 110. évfordulójáról emlékeznek meg. nap ünnepli megalakulásának 50. évfordulóját. Délelőtt tíz órakor ünnepi emlékülést tartanak a művelődési ház klubtermében. Kertai István megemlékezése után a Kórusok Országos Tanácsának képviselője emlékplakettet és emlékérmeket ad át az ének- és zenekarnak, valamint a már niem aktívan működő dalosoknak és zenekari tagoknak. Délután 3 órakor hangverseny kezdődik, amelyen a jubiláló ének- és zenekaron kívül a biatorbágyi, a Magyar Kábelművek, a solymári HNF férfikara és a solymári ifjúsági kórus is részt vesz. A tárák kedvelőinek Ebben az évben talán kissé szokatlan hirtelenséggel és hűvösséggel köszöntött be az ősz. Ám a kirándulásokat kedvelők még most is sok érdekes helyet kereshetnek fel. Őket kívánja segíteni ajánlatával a Gödöllői Természetbarát Szövetség is, amely holnap, vasárnap Török Ignác- emléktúrát szervez. A túra nyílt jellegű, vagyis mindenki, akit érdekel, részt vehet rajta. A találkozás helye a HÉV Erzsébet parki megállójánál reggel negyed kilenckor van. Ide az Örs vezér térről a 7 óra 20 perckor induló HÉV-járat- tal lehet a legkedvezőbben eljutni. A túra útvonala: Gödöllő—Erzsébet park — Török Ignác-szobor—Kerepesi parkerdő. A végcél az isaszegi falumúzeum. Horgászoknak próbálkozni. Elsősorban a Rácalmás—Kulcs közötti Du- na-kanyart, az elsüllyedt híd- pillérek környékét ajánlják azok, akik a héten arra jár- k. Aki nem akar ilyen mesz- ire menni, Adonynál is óbálkozhait, ott is fogtak a »ten szép süllőket. A Ráckevei-Duna-ágba viszont nemigen érdemes a hétvégén ellátogatni, mivel a nemrég telepített kispontyok tömegével harapnak, csak éppen méreten aluliak. Fogásuk — mert több helyről is jelzik, hogy semmi más hal „nem jut szóhoz*» a buta, éhes kölyökpon- tyok mellett — a horgásznak bosszúság, a pontysüvölvény- nek pedig állatkínzás. Érdemesebb a kunsági öntöző főcsatornát felkeresni, ahol kap már a csuka, villantóra is. Szentendréről is az a hír jött, hogy a vízben levő göd- érde- és a pataktorkolatnál szépen kap. nak a tekintélyes súlyú, félkilós-kilós jászkeszegek is. Ugyanerről számoltak be azok, akik Háros—Nagytétény körnvékén járják a Duna-par- tot. Volt, aki 12 kg jászkesze- get is fogott egy délután. Látogatás a skanzenben Ezen a hétvégén a szentendrei országos szabadtéri néprajzi múzeumba invitáljuk olvasóinkat. A tervezett tájegység-bemutatók közül elsőként az úgynevezett Felső-Tisza vidéki készült el: három telkét és házait építették itt fel. A tájegységek áttelepített, vagy rekonstruált épületei a volt Szatmár megye területéről származnak, a Tiszahátnals arról a részéről, amelyet lakosai Erdőhátnak neveznek. Kiosztották az idei aratási verseny díjait. A tapasztalatcserével egybekötött ünnepségre a budai járási hivatal tanácstermébe hívták meg a megye legjobb kombájnosait. 1974. megyei kombájnos bajnoka Szombati János, az ápor- kai Egyetértés Tsz tagja, a második helyezett Nyitrai Mihály, az abonyi Ságvári Endre Tsz dolgozója, a harmadik Dobozi László, az abonyi József At-. Három-négy éve kezdődött a kutató- és gyűjtőmunka. Muzeológusok járták be a vidéket. A régi házakat megvásárolták, többségüket szétszedték, elemeit megszámozva szállították a múzeum területére. A vályogfalak azonban újak. Az eredeti téglákat vcgyelemezték, hogy megtudják az agyag és a pelyva összetételének arányát, és ezt követően a helyszínen készítettek hasonló összetételű vályogot. Az Országos Műemléki Felügyelőség visegrádi kirendeltségének dolgozói kevertek és vetették a vályogtéglákat. A tetőket fedő zsindelyt Csehszlovákiából hozták Szentendrére, itt aztán lángmentesf- tő, tartósító anyagokkal kezelték. Mindenütt eredetiek azonban a tartógerendák, ablakkeretek, kerítések, s teljes egészében eredeti például a magasba nyúló, fából készült harangláb. Nemesborzováról szállították ide, s eredeti helyén, a templom szomszédságában már újat emeltek, téglából. A skanzenben a házakat a szatmári falvak középkori hagyományokra visszanyúló, jellegzetes településtípusának megfelelően helyezték el. A falu középpontjában álló templomot és haranglábat körülölelő falusi utcán sorakoznak a telkeken elrendezett lakó- és gazdasági épületek, zsúpfedeles házak. A kiválasztott épülettípusok az erdőháti falvak épületállományára jellemzően az erdélyi építkezéssel mutatnak rokonságot főként bonyolult ácstechnikájukban, meredek tetőszerkezetükben, taposott szalmahéja- zatukban. A házak berendezései, gazdasági eszközei a századforduló idejét tükrözik. A szentendrei skanzen a hétvége mindkét napján tizenegytől délután négy óráig áll a látogatók rendelkezésére. Idegenvezető mutatja meg a nevezetességeket. Összeállította: Dalos Gábor—Virág Ferenc tila Tsz-ből. Az elismerő oklevelet és a jutalmat dr. Gaál Lajos, a megyei tanács mező- gazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője adta át. A megye legjobb szövetkezeti kombájnosa címet Papp Benőnek, a ceglédi Vörös Csillag Tsz tagjának szavazták meg, egyedülálló teljesítményéért: az utóbbi öt esztendőben minden aratáskor a legjpbb húsz közé került. @Tíz nap rendeletéiből Évfordulók Ma, szombaton este hét órai hé kezdettel a nagytarcsai Társadalmi Klubban jubileumi díszelőadást rendeznek. Fennállásának 10. évfordulóját ünnepli a nagytarcsai szlovák ének- és táncegyüttes. A műsorban fellép az együttesen kívül a nagytarcsai menyecskekórus, a helyi ifjúsági táncegyüttes, valamint Fényes János és Szabó Ferencné népdalénekes. A műsort reggelig tartó bál követi. A zenét a szlovák nemzetiségi együttes Böröndy-ze- nekara biztosítja. A törökbálinti Munkácsy Mihály Művelődési Ház énekkara és fúvószenekara vasárta sz pr rökben, mélyedésekben mes csukára pergetni, A legjobb kombájnosok Aki nem fázós természetű, még most is talál horgászlehetőséget. Természetesen már nem a ponty, hanem a rabló- halak és a hidegtűrőbb nagy testű keszegfélék adják a zsákmány javát. Erről szól összeállításunk: A Duna vízállása szombatig lassan emelkedik (Budapestnél 270 cm-ig) — majd vasárnap reggeltől lassan apad. Ez any- nyit jelent, hogy süllővel inkább vasárnaptól érdemes A csekkjogi szabályok szövegének közzétételéről szóló 2/1965. (I. 24.) IM. számú rendelet kiegészítéséről a 10/1974. (IX. 25.) IM. rendelet rendelkezik. (Magyar Közlöny 68. száma.) A házassági bontóperekkel kapcsolatos általános szempontokról, a házassági vagyonjogi igények rendezéséről, és a szülőtartásról, ugyanitt jelentek meg a Legfelsőbb Bíróság 9., 10., 11., számú irányelvei. A közületi szervek gépjármüveiről szóló 17/1969. (IV. 24. ) Korm. sz. rendelet végrehajtására kiadott 4/1969. (VI. 25. ) KPM. számú rendelet módosításáról és kiegészitéséről, valamint az egységes szerkezetbe foglalt szövegezésről kiadott 7/1974. (IX. 27.) KPM. számú rendeletet a Magyar Közlöny 69. száma közli. A rádió és televízió műsora programjából. 8.22: Lányok, asszonyok. 8.42: Polkák. 8.50: Híres történetek — nagy egyéniségek. 10.00: Hírek. Idöjárasjelentés. 10.05: Olasz kamarazene. 10.30: A Budapesti MAV-szimfonikusok hangversenye. 11.30: Verbunkosok, nóták. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva... 12.45: Melódiakoktél. 13.50: Bajnok Zsolt írása. 14.00: Dzsesszfelvételekből. 14.15: Janus Pannonius verse. 14.25: Üj Zenei Újság. 15.00: Hírek. 15.05: Emlékezetes találkozások hangképei. 15.25: Tánczene. 15.50: Kis magyar néprajz. 15.55: Reklám. 16.00: 168 óra. Ipper Pál műsora. Közben: 17.00: Hírek. Időjárásjelentés. 17.30: Sportkrónika. (Közvetítés az MTK —FTC bajnoki labdarúgó-mérkőzésről.) 18.00: Meixner Mihály műsora. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti Krónika. 19.25: Jelentés az MTK—FTC bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 19.35: Ráez György műsora. 20.58: örökzöld dallamok. 22.00: Hírek. Időjárásje- lentés. 22.15: Sporthírek. 22.25: A beat kedvelőinek. 23.10: Bartók Béla saját műveiből zongorázik. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Melódiakoktél. 2.00: Műsorzárás. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Operettrészletek. 9.00: Hírek. 9.03: Nótacsokor. 9.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 1Q.WH; 12.00: Szabad szombat a Ligetben. Közben: 11.00—11.05: Hűek. Időjárásjelentés. 12.00: Balogh László műsora. 12.10: Ernani. Részletek Verdi operájából. 13.00: Hírek. Időjárásjelentés. 13.03: A szabolcsi gazdaság. 11. 13.33: Éneklő Ifjúság. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentéi. 14.00; A Gyermekrádió műsora. 14.48: Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 15.52: Orvosok a mikrofon előtt. 15.57: Műsorismertetés. 16.00: Hírek. Időjárásjelentés. 16.05: A Fruska. Operett. 16.46— 17.30: A hét műsorából. 17.30: Szerkesztőségi beszélgetés Oszvald Lászlóval, az Agárdi Állami Gazdaság igazgatójával és munkatársaival. 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.10: A Magyar Rádió Karinthy- színpada. 18.33: Jelentés az MTKT FTC bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 18.38: Tudósaink arcképcsarnoka. 18.53: Népdalok. 19.23: Üj könyvek. 19.26: Jó estét, gyerekek! 19.35: Az MRT szimfonikus zenekarának hangversenye a budapesti zenei beteken. Közben: 20.10: Hírek. Időjárásjelentés. 20.20: Tíz perc sport. 21.10: Magyar utazók a nagyvilágban. 22.00: Operakettősök. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.15: Tánczene. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 12.00: Déli Krónika. 12.20: Műsor- Ismertetés. 12.23: Berlioz: Faust elkárhozása — drámai legenda. 14.21: A Stúdió U játszik. U.45; Teresa Berganza énekel. 15.15: Délutáni hangverseny. Közben: 16.0u: Hírek. Iaöjarásjelentés. 16.50: Ötórai tea. 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.10: Régi olasz muzsika. 19.06: A tündérek. Részletek Wagner operájából. 20.11: A debreceni dzsesszna- pok felvételeiből. 20.41: Morley-kó- rusok. 20.56: Brahms-művek. 22.22: Budapesti művészeti hetek. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 9.20: Kémia (középisk. I. oszt.). Kémiai kötések — U. 9.51: A tavasz 17 pillanata. Magyarul beszélő szovjet filmsorozat. I. rész. 11.00: A költő felel. 30 év magyar költészetéinek tárlata. „Hass, alkoss, gyan- pits!” 11.45: Kezdőkör. A műsor vendégei: Csemer Géza rendező- drámaíró és Megyeri Mária énekesnő, az Artistaképző Intézet hallgatója. 12.45: Üj építészet Magyarországon. VI. rész: 1960-tól napjainkig. 15.48: Szórakoztató zene a lengyel tv műsorából. 16.10: Omer pasa. Magyarul beszélő osztrák tevéfilmsorozat. XIU. (bef.) rész: A kalifák trónja. 16.35: Hárommillió lakás. Riportfilm. 17.1U: Hírek. 17.15: Reklámműsor. 17.25: Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. A szünetben: Reklámműsor. 19.20: Cicavízió. 19.30: Tv-hír- adó. 20.00: Dajkamesék hölgyeknek. Magyarul beszélő amerikai film. 21.35: Flinstone család. Frédi iskolában, mint kiskorában. Amerikai rajzfilm. 22.00: Tv-híradó, 2. 22.10: Interstart gálaműsor. Az Alba Regia napok keretében rendezett nemzetközi könnyűzenei találkozó közvetítése a székesfehérvári Vörösmarty Színházból, felvételről. Az állami személyzeti mun* káról szóló 1019/1974. (V. 2.) Mt. h. sz. határozat végrehajtására kiadott és egységes szerkezetben közölt 9/1974. (P. K. 23.) PM. rendeletet az érdekeltek a Pénzügyi Közlöny szeptember 30-án megjelent számából ismerhetik meg. PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága ás á Pest megyei Tanács »apja. Főszerkesztő: DR. LOKOS> ZOLTÁN Főszerkesztő-neiy ettes: SAG! AGNES Szerkesztoseg : vm. Somogyi Béla u. 6. H. cm. Postacím: 1959. Budapest Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat* Felelős kiaúO: eSOLLANY FERENC Kiadóhivatal: VtU„ Blaúa Lujza tér S. Postacím: 1959. Budapest A szerkesztőség es a kiadóhivatal központi telefonjas 443—100. 142—220. Titkárság: 140—447. Előállítja: szikra Lapnyomda. Budapest. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál^ a kézbesítőknél, a posta Hírlapüzleteiben es a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI). Budapest« V.. Józset nádor tér L Távbeszélői 180—650. Postacím: Posta Közpond Hírlap Iroda. 1900. Budapest. Előfizetem dn havonta 30 forint« INDEX; 25 064