Pest Megyi Hírlap, 1974. október (18. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-05 / 233. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XVIII. ÉVFOLYAM, 333. SZÄM 1974. OKTOBER 5., SZOMBAT Sokoldalú kiképzés Becsülettel helytállnak Jövőre klubot kapnak az ifjúgárdisták Példásan, szép eredményekkel A tanév végén, ha jól vizsgáznak, megkapják szakmunkásbizonyítványukat a VOLÁN 1. Vállalat harmadéves szakmunkástanulói. Tizenhárom fiatalember igyekszik példásan dolgozni, szép eredményekről tanúságot adni. Felügyelettel már jelentősebb középjavítá­sokra is megbízást kapnak. Apáti-Tóth Sándor felvétele VASÁRNAP Mérkőzések - három sportágban Ifjúsági rendezvényeken, nagygyűléseken, koszorúzás­kor gyakran találkozunk a kék dzsekis, nyakkendős, egyenru­hás fiatalokkal, az ifjúgárdis­tákkal. A Cegléden három éve alakult Ifjú Gárda zászlóalj munkájáról, terveiről beszél­gettünk Simon István városi KISZ-titkárral. A fiatalok politikai neve­lésében fontos szerepe van az Ifjú Gárdának. A kiképzéshez nagy segítséget nyújt a honvédség és a mun­kásőrség. A foglalkozásokon a fiatalok nemcsak elméleti is­mereteket szereznek, de gya­korlati kiképzésben is része­sülnek: rendszeresen tartanak járőrversenyeket és lövészetet. A város Ifjú Gárda századai becsületesen helytálltak a já­rási és városi, valamint a me­gyei szemléken, melyeken szá­mot kellett adniuk elméleti és gyakorlati ismereteikről. Az ifjúgárdisták részt vettek a forradalmi ifjúsá­gi napok valamennyi programjában, és bekapcsolódtak az országos sportnapok rendezvénysoroza­tába. Nyáron parancsnoki to­vábbképzést tartottak, melyen, sajnos, nyaralása miatt sok is­kolás diák nem tudott részt Venni. Simon István elmondta, hogy az 1974—75-ös kiképzési évben fő feladatul tűzték ki a gárdisták politikai és mozgalmi ismereteinek to­vábbfejlesztését és a fiata­lok fizikai erejének, ed­zettségének növelését. A ceglédi Kossuth Gimná­zium növendéke volt Varga Károly. Jó előmenetelő fiúnak ismerték, erről vallott az érettségi vizsgán is, melyen jó eredménnyel végzett. Érettsé­gi után munkát vállalt, fele­lősségteljes beosztásba került. Azután megnősült. A házasságkötés után élete megváltozott, csak nem éppen úgy, ahogy várták volna tőle. Egyre gyakrabban fordult meg a szórakozóhelyeken, kezdetben csak iszogatott, ké­sőbb alapos ivóként ismerték már. Házasélete emiatt elrom­lott és válással végződött. Ak­kori munkahelyein — mert már azokat is váltogatta — fi­gyelmeztették kollégái, főnö­kei, hagyjon fel az italozó életmóddal. Mint a falrahányt borsó, a figyelmeztetés leper­gett róla. Végül utolsó mun­kahelyének vezetői megsokall­ták a dolgot, és elbocsátották. Munka nélkül igen, ital nél­kül már nem tudott meglenni. Kezdetben kölcsönöket kunye- rált, később idős szüleitől ru­haneműt csent el és értékesí­tette. Alkalmi látogatóként vagy inkább nevezzük nevén a dolgot, betörőként a sógo- ráék háza táját sem kerülte el: sógoráéktól nagyobb mennyiségű értéket tulajdoní­tott el. Lopás miatt a bíróság már kétszer ítélkezett felette, utoljára az idén, augusztus végén szabadult a börtönből. A rendőrkapitányságon meg­fogadta, felhagy eddigi élet­Az Ifjú Gárda szervezeti éle­tének további javításához a városi bizottság a jövő évtől klubhelyiséget biztosít. A klub festését, takarítását és beren­dezését a gárdisták vállalták, társadalmi munkában. A ceglédi zászlóalj első két századát a gimnázium és a Abonyban a nagyközségi pártbizottság a népesedéspo­litikai határozat végrehajtá­sának feladatairól értekezett. A nagyközségben az 1951—55 közötti években a születések száma 1212, az 1969-től 1973- ig terjedő időben pedig 1237 volt, magasabb az országos átlagnál, ennek ellenére csökkent a három- és annál több gyermekes családok szá­ma. A település területén gyermek nélkül 1277 család él. Egy gyermeket 1489, ket­tőt 977, hármat 354 és négy vagy annál több gyermeket 253 családban nevelnek. Abony összes lakosságát te­kintve, a családok 70,6 száza­léka gyermekes. Megállapították, hogy a nagyközség lakói közül sokan nem ismerik részleteiben a népesedéspolitikával kapcso­latos határozatokat, valamint annak jogi részét, még egyes gazdasági vezetők sem. A pártbizottság hangsúlyozta, hogy a lakosság tájékoztatá­módjával és becsületes útra tér, dolgozni fog. ígérete csak ígéret maradt. Munkahelyet nem keresett, éjszakáit várótermekben, szal­makazlakban töltötte, és más helyeken is „csövezett". Rend­szeres látogatója lett az ital- kiméréseknek, de mivel pénze nem volt, másokkal fizettetett magának, vagy arra veteme­dett, hogy mások italát ellopta és felhörpintette. Szeptember 26-án ismét megjelent a ceglédi rendőr- kapitányságon. Látványnak is rossz volt leromlott, sajnálat­ra méltó állapota, fizikai és szinte az arcán tükröződő jel­lemgyengesége. Kéréssel állt elő: arra kérte a hatóságot, vegyék őt őrizetbe, mert ha elzárják, legalább naponta há­romszor megfelelő élelmet kap, és nem pusztul éhen. Arra is kérte a rendőrkapi­tányság illetékeseit, intézzék el, hogy munkaterápiára ke­rüljön, mert ő igazán ember akar lenni megint, de az se­hogy sem sikerül neki egye­dül, illetve alkalmi cimborái társaságában. A rendőrségen Varga Ká­rolyt közveszélyes munkake­rülés miatt, mint szabálysér­tőt, őrizetbe vették. Italtól és életmódjától teljesen össze- roskadva keresett ott menedé­ket. De vajon mi lesz a sorsa, ha büntetése letelik? (P. s.) szakmunkásképző intézet adja, a harmadik század a mező- gazdasági szakközépiskola, a Május 1. Ruhagyár és a KÖZ­GÉP fiataljaiból áll. A KISZ- bizottság, az alapszervezetek titkáraival együttműködve a jövő évben tovább kívánja nö­velni az ifjúgárdisták számát. K. D. sára és a vezető beosztású emberek ismeretednek bővíté­sére fokozott figyelmet keli fordítani, mindent el kell kö­vetni, hogy tovább javuljanak a tárgyi feltételek, fejlesszék a kommunális és kereskedel­mi ellátottságot, kerüljön elő­térbe a lakás-, vízmű-, csa­torna-, villany-, gázvezeték-, út-, járdaépítés, az élelmi­szer, ruházat, üzemi étkeztetés adta probléma, fokozódjék az egészségügyi és szociális, a szakorvosi ellátás javítása, a bölcsődei, óvodai, napközi ott­honi befogadóhelyek számá­nak növelése és a közműve­lődés, közoktatás fejlesztése. A nagyközség valamennyi munkahelyén meg kell vizs­gálni, milyen tennivalók szükségesek, s biztosítani kell a feltételeket a népesedéspo­litikai célok eléréséhez. Változatlanul gon.d Abony­ban, különösen a nők köré­ben, hogy sokan dolgoznak részmunkaidőben, mert e be­osztás kedvezőtlenül befo­lyásolja a gyermekvállalást. A feladat tehát az lesz, hogy növekedjék a teljes, a napi nyolc órai elfoglaltságot biz­tosító munkahelyek száma. Gy. F. A nyirkos, esti ködön alig szűrődik át a lámpafény. Eső­cseppek koppannak a járdán, hívatlan társként követnek az úton. Az ősz hideg lehelete ar­comba csap. A ceglédi Dózsa György kol­légium világos ablakai jelzik hívogatóan az irányt. Diákok élnek az ablakok mögött, ked­ves ismerősök. Hozzájuk me­gyek. Könyvek, ábrándok Még nem ért véget a szilen- cium: tanulnak, házi feladato- tot írnak, töprengenek. A ma­tek kész, jöhet a töri, és jaj, a kötelező olvasmányt is be kell fejezni holnapra! Este hét óra. Ez a nap is nehéz volt. Cse- lovszki Marika például már hajnali hatkor hideg zuhany helyett statisztikafeladattal ébresztgette magát az ágyban, a könyv lapjairól elröppen ilyenkor már a tekintet. Mt lehet otthon? Jön-e levél holnap a fiútól? Lesz-e pénte­ken dolgozat? Lányok. Csillogó szeműek, mosolygósak, akiknek az a2+b2 néha titkon sóhajtott vágyakkal egyenlő. Hűlőkamra a boltban Javulhat a húsellátás Jász- karajenőn: a húsboltban hat köbméter űrtartalmú hűtő­kamrát helyeznek el, mely le­hetővé teszi, hogy az eddig ritkábban forgalomba hozott húskészítményekből és a csak hűtve tárolhatókból többet hozzanak forgalomba. I MOZIMŰSOR Szabadság Filmszínház. Ceg­léd, szombaton és vasárnap: Robinson Crusoe (színes szov­jet film). Vasárnapi matiné: Plútó és Puck. A kamaramozá- ban, a hét végén: Ki van a to­jásban? (magyar film). Abony, szombaton és va­sárnap: Folytassa külföldön. Szombat éjszakai előadás: Botrány az operában. Vasár­napi matiné: Éjszakai razzia. Albertirsa, vasárnap és hét­főn: Hideg pulyka (színes amerikai film). Jászkarajenő, szombaton és vasárnap: Áldd meg az állatokat és a gyer­mekeket (színes amerikai film). Törtei, szombaton és vasárnap: Halálgyár az őser­dőben, I—H. (szovjet film). Felberreg a csengő. Vacso­ra! — Hadas Piroska, te miért nem eszel? — Fogyasztok, szigorúan! (Csak a történeti hitel ked­véért jegyzem meg: egy óra múlva nyugodt lelkiismerettel beszalonnázott.) Rendkívüli naposátadás Elérkezett a naposátadás ideje. Tóth Gyurka felolvassa az egybegyűlt kollégiumlakók előtt a naposi jelentést: — A mai tanulmányi ered­ményünk: ötöst hozott Gyar­mati Irén, Bencze Katalin, Huszár Melinda ... Sajnos, egyes is akad szép számmal... — Az épülő új kollégiumban lelkesen végeznek társadalmi munkát diákjaink. Naponta harmincötén dolgoznak, taka­rítanak és ablakot tisztítanak. Az eddigi teljesítmény 630 óra. S ezután valami egészen új, hangulatos esemény követke­zik: a „koleszosok” a szokásos naposátadást érdekes műsorral színesítik. Somogyi Éva verse­ket mond, Hollóst Ibolya és Szilaj Marika akrobatikus táncbemutatót tart, Deminger Ilona és Torma Szilvia gyö­nyörűen énekel, Schmidt Ma­A hét végén idegenben sze­repel a Bem SE labdarúgó- és a KÖZGÉP tekecsapata. Ceg­léden valamennyi sportese­mény vasárnap lesz. Kézilabda A Bem SE gerjei sporttele­pén, 9 óra 10 perctől, Bem SE—Tököl megyebajnoki ta­lálkozó. Az ősszel mérsékel­ten szereplő Bem SE talán javítani tud mérlegén. 8 óra 10 perckor az ifjúságiak mér­kőznek. Fél 11-kor kezdődik a KÖZ­GÉP SE—Tiszaföldvár NB li­es férfi összecsapás. Újabb győzelem várható a ceglédiek­től. A Ceglédi VSE sporttelepén délután egy órakor, Ceglédi VSE—SZTK női, bajnoki ta­lálkozó. A CVSE utolsó őszi mérkőzését vívja hazai pá­lyán, utána már csak Buda­Hétfö, 17.30—19.00: Hétfői hullámhosszunk (Hírek — Lapszemle — Haniglemezbará- toknak — Sportösszefoglaló). 18.00: Alföldi Krónika. 18.15: Egészségünk ügye. Riportok, rika cigánydalokat ad elő. Meg­jön a hangulat: úgy énekel mindenki, hogy örömében szinte feldobja tetősipkáját az öreg épület. A nevelőtestület irányításá­val, rövid idő alatt vidám, ba­ráti közösség alakult ki. Só­hajtozva mondják: — Akkor lenne csak igazi otthonunk, ha beköltözhetnénk már az új kollégiumba! Beszélgetnek, nevetgélnek A műsor után a 41-es szoba vendége vagyok. Papp Zsuzsa és Kocsis Jutka — most ér­keztek otthonról — süteményt tesz az asztalra. Kiss Marika büszkén újságolja: ma 18 éves! Varga Julika, a diáktanács tit­kára, arról akar meggyőzni, hogy Farmos a világ közepe. El is hiszem, ha ott minden lány olyan kedves, szorgalmas és jószívű, mint ő. Szóród Er­zsi, Cselovszki Marika, Malik Jutka, Csontos Marika — be­szélgetnek, nevetgélnek. Későre jár. Indulok haza. Kikísérnek. Hideg van az utcán. Sietek. Mögöttem elsötétülnek a kollégium ablakai. Költői Ádám kalászon és Vácott játszik. 12 órától ifjúsági mérkőzés. Labdarúgás Ceglédi VSE—Mezőfi SE NB III-as találkozó, délután 2 órakor. Teke A Bem SE Batthyány utcai pályáján, 9 órától, Bem SE— Z. Danuvia NB Il-es összecsa­pás. A hazai pályán a Bem SE esélyesebb. U. L. Abonyi díszítésről j — a Művészetben A Művészet szeptemberi számában részletes ismertetés olvasható az abonyi reformá­tus templom díszítéséről, amely a XVIII. században ké­szült ritkaság. tudósítások. — Szerkesztik a hallgatók. 18.55: Hírösszefog­laló. 19.00—19.30: Szlovák mű­sor (ismétlés). Kedd, 18.00: Alföldi krónika — Könnyűzene — A bőség kosarai. Riportműsor. A kar­cagi szakmunkásképző intézet kórusa és a mezőtúri úttörő­kórus énekel. — Üttörőhíradó. — Táncmelódiák. Szerda, 17.30: Műsorismer­tetés, hírek — Lapszemle. 18.40: A korszerű munkásmű­veltségről. 17.50: Háromne­gyed ütemben. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Filmzene. 18.20: Farmer és nyakkendő. Zenés ifjúsági magazin. 18.55: Hírösszefoglaló. Csütörtök, 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Kurucnóták. Jogászszemmel. Pár perc dzsessz. Megyei újságokban olvastuk. — Beatparádé (köz­ben Sporthíradó). Péntek, 17.30: Műsorismer­tetés, hírek. — Lapszemle. 17.35: Terveztük"— megvalósí­tottuk. 17.45: Nótakedvelők­nek. Vörös Sári énekel. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Ope­rarészletek. 18.25: Munkavé­delmi őrjárat. 18.35: Cliff Ri­chard felvételeiből. 18.50: Ak­tuális jegyzet. 18.55: Hírössze­foglaló. Szombat, 18.00—19.00: Hét­végi kaleidoszkóp. Vasárnap, 9.00—10.00: Va­sárnapi magazin. Lapszemle. — Hitvallás a hivatásról. — Zenekari muzsika — Lakás- kultúra, falun. Ugyanaz, más­sal, emberek között. Jegyzet — Kedvelt melódiák. 10.00—10.30: Szlovák műsor. (Évfordulókon, Békéscsabán — Szeged—Nyit- ra barátsága. Riport. Tudósí­tóink jelentik.) 18.30—19.00: Sport és muzsika. Az adások mindennap a 222 méteres középhullámon hang­zanak eL Önként jelentkezett a rendőrségen Bőit ön után — őrizetben i Csak az italt szereti Abonyi tanácskozás Tovább javítani az éget­és munkakörülményeket Több gyermek születik, de kevesebb a nagy család Egy este a kollégiumban Vidám, baráti közösség A szolnoki rádió műsora OKTÓBER 7-TŐL 13-IG

Next

/
Thumbnails
Contents