Pest Megyi Hírlap, 1974. október (18. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-20 / 246. szám
3-JUzolóL fal men I eoen B. Szabó Edit szobrai B. Szabó Edit szobrászművész — ifj. Pál Mihály felesége — Kisvárdán született és Gyomron él. Derkovits-ösz- töndíjas. Művészi készülődése Sátoraljaújhely és Sárospatak alkotóműhelyeiben történt — első indításokat Takács Tamástól kapott. Régebben a váci Duna-műhely, újabban a Nagy István csoport kiállításán vesz részt, országos tárlatokon való szereplése mellett. Ebben a körben több díjat kapott. A színház világát idézi veresegyEletfa házi plasztikája, több kis- szobra található megyénk közhivatalaiban. Hosszú ' és nagyon alapos előkészület után kezdett mintázni. Számba vette azt, mi a ma szobrászának teendője, hol szükséges a gótika, Bizánc és a modem törekvések kezdeményezéseit folytatni. Tulajdonképpen azt mérlegelte, mi a kincs, hol lappang a befejezetlen érték? Minden szobrászi gondolatában ezt az éppen soron következő feladatot tisztázta. Egyszerre keresi a szobrászat holnapjának határait és a saját törvényeit. Jó arányérzékének köszönheti azt, hogy miközben tökéletes formák kivitelezésére törekszik, a mozdulat nem veszti el a benne időző bájt és elfogódottságot. Ez az egyénisége, mely különösen a Kavicson ülő figura hiánytalan szobrászi ritmusában és a Fekvő nő harmonikus rendszerében érzékelhető. Csak olyan szobrászi célt tűz ki magának, aminek képes a maradéktalan megoldására. Ebből adódik, hogy fejlődése során eszményei és megoldásai párhuzamosan növekednek. Ez a gondolati és formai tisztaság hatja át az Életfa asszonyalakját. Minden szobrászi mozdulathoz egyéni képletet keres — a Táncosnő lábainak fékezett iramát a karokban engedi szabadjára, azok ropják a táncot. Szobraiban a klasszikus rend szigorú híve: ezen az évezredes hagyományokkal benépesülő terepen készülődik szilárd talajon új, mindig új feladatokra. Első pillantásra ezt a világot üdvözölhetjük műveiben, de az elemző mérlegelés rávilágít kezdeményezéseire, melyeket rejtve csillogtat egynemű formáiban. L. M. KAVICSON ÜLŐ FEKVŐ Nö VITÓ ZOLTÁN: Négysorosok Mottó Az én erőm az abban van, hogy versben mondom el magam; hiszen rajtam szüremlik át — kristályszűrőjén — a világ! Reá váró tűnődés lassan el kell indulnia; — lassan meg kell érkeznie; — t lassan el kell távoznia; — lassan itt kell maradnia ... \MMnn 1974. OKTOBER 20., VASÁRNAP ART BUCHWALD: Gépesített infláció NÉHÁNY HETE már megírtam, a szupermarketok olyan gyorsan emelik az árakat, hogy amíg az ember a parkolóhelyről az üzletbe ér, addigra kétszer-háromszor is változnak az árak, a konzervdobozokon és a kartonokon. Felhívtam a figyelmet arra, hogy némely áruházban stempliző fickók üldözik az ember kuliját a folyosókban, s mielőtt még a pénztárhoz érhetne, átpeosételik az árat a cuccán. A minap Joe Krell barátom értesített az árháború legújabb fejleményéről. Felhívott és megkért, keressem fel, mert telefonon keresztül nem mer beszélni. Ahogy kaput nyitott, úgy festett, mint egy idegroncs. — Menjünk innen — mondta —, mert ez a ház be- pörgött. Mászkáltunk az utcán. — Valami van mondta. — A napokban vettem egy doboz tonhalat, 55 centre volt árazva. Hazavittem, betettem a kamrába. Amikor másnap elővettem, már 63 cent volt az ára. Azt hittem, tévedek az eredeti árban, s hogy biztos legyek a dolgomban, visszatettem a tonhalat a speizba. A következő napon azt olvastam le róla: Ára 70 cent. IGEN JÓZAN cimbora Krell, emlékezetem szerint még sohasem viselkedett így. Valószínűleg összekeverhette a különféle tonhalkonzerve- ket. Ezt meg is mondtam neki. A fejét rázta. — Semmi esetre sem. Mert amikor ma reggel előszedtem a tonhalat, az állt rajta: Két darab 1,50 dollár. Azt mondom, itt valami bűzlik. Krell elmesélte, először úgy vélte, csak a tonhallal áll így a dolog, ezért, hogy bizonyosságot szerezzen ez ügyben, másféle árukat is elhelyezett a polcaira. Megbizonyosodott róla, hogy naponta 2—3 centtel mindennek felmegy az ára. — Bármit raktam a hűtőbe, reggelre megváltozott az ára. Vásároltam például karajt, fontját 2,50 dollárért, amikor másnap elővettem, hogy kisüssem, 3,25 dollárra volt árazva. Elgondolkoztam. Lehet, hogy Krell bedilizett a mértéktelen áremelkedésektől? Nagyon cikis volt a helyzet. Fölkerestük az egyik barátomat, Thurston Cravent, aki kémikusként dolgozik a kormánynak, egy szigorúan titkos megbízatáson.’ Amikor elmeséltük neki a sztorit, azt suttogta: — Ügy látszik, áttörés az öö-nél... — öö? Mi az? — kérdeztem. — önműködő önfelárazó. A legújabb fegyver az árazástechnikában — mondta Craven. — Tudtuk, hogy a szupermarketek egy ideje már kutatásokat folytatnak ezen a téren. Az ember annyit hibázik a konzervek, kartonok, flaskák árazásában, hogy feszített tervet dolgoztak ki az önfelárazás megoldására. Arra számítottunk, hogy ez legfeljebb 1979-re sikerülhet nekik. craven megkérte KRELLT, hozza föl neki a tonhalkonzervet. Krell kisvártatva megjött, átadta Craven- nek. Most a következő árjelzés volt rajta: Különlegesség, ára 1,20 dollár. Craven a mikroszkópja alá tette. — Hm — mondta —, sejtettem. Körforgó lézer. Nézzék csak, az ár ultraibolya tintával van rápecsételve, s a fényerősségnek megfelelően hol eltűnik, hol föltűnik. _ A szupermarket egy körforgóra helyezi a készülékét, és az árak progresszfven úgy emelkednek minden fordulatnál, ahogy a bolt akarja. Számomra csupán az a titokzatos mindebben, hogy az áraknak kizárólag a boltban szabadna emelkedniök. Krell kamrájában vaey hűtőjében nem. Hadd kérdezzem meg, Krell: van tévéje a konyhában? — Persze, hogy van — mondta Krell. — Nos, akkor megvan a magyarázat. A katódcsőnek ugyanolyan hatása van az árfeliratra, mint a lézersugárnak. Azt javallom, vigye ki a konyhából a tévéjét. Craven még hozzáfűzte: ÉS MÉG VALAMIT, Krell. Ne beszéljen erről senkinek. Hogyha a szupermarketok rájönnek, hogy maga tud az öö-ről, eey lyukas garast sem adok az életéért. Homoródi József fordítása TÖRŐ ISTVÁN: Október; Vetkőző ágakon szállóige a nap — harmat összeáll ezüstlő kertek alján — árnyak bronz vörösek: nézd! hogy virít nappalod vértclen ereidben bánat sápadoz — kitátott cápa szája szőlőszem-fogsorokkal: hazug csend emléke ostoroz — s bőségben lábolsz mint a nagyok kiknek semmijük sincs — a nyár háttered: megrepedt falakon panasztalan ülő legyek ÉLIÁS TIBOR: Jelentés „Az eltelt 24 órában csőtörést nem jeleztek” — írta jelentésébe Cső-Kovács Csongor a Csobogó Csövet és Csöpögő Csapot Csinálgató Csoport diszpécsere, és ment a mu nkaköny véért. A csövesek csoportvezetője azonnal tudta, hogy ez tervlemaradást, prémium- és nyereségmegvonást jelent. Mielőtt elszállították volna az ideggyógyászatra, még megírta jelentését: „Az elmúlt napon csöveink hibátlanok voltak" — majd felzokogott. A csúcs-csoportvezető két anda- xin és egy titkárnői kávé után írta meg jelentését: „Csöveinkre panasz, bejelentés nem érkezett." Az osztályvezetőt, aki harminc éve dolgozik a vállalatnál — meglepte a hír, de egy titkárnői múzsacsók után elmúlt borúlátása, és fennhangon diktálni kezdett: „Mint jó munkánk gyümölcsét, jelenthetem, hogy csőhálózatunk hiba nélkül üzemel .. Az igazgató meghallgatta a titkárnő jelentését, majd személyesen vette kezébe az ügyet. Beszélt X-szel, a Felettessel; —... látod, kedves X elvtárs, ha az építők nem rongálják csöveinket, azok akár huzamosabb ideig is kifogástalanul működnek... és beszélt Y-nal, a vállalat Cinkosával; — ... maga egy szabotőr, megbízhatatlan fráter. Még egy ilyen tö- résmences nap, mint a tegnapi és búcsút mondhat a csőtörő gépnek, meg a juttatott, havi tízezer forintnak! — De hiszen a tegnapi volt életem legeredményesebb napja... — hebegte a Cinkos. ★ Az esti újságok hirül adták: „A tegnapi csőtörésekhez még nem érkezett ki a Csinálgató Csoport, így A-tól Z-ig nincs víz. A katonaság kétéltű járművekkel hordja a lakosságnak az élelmiszert és az ivóvizet. A panaszosok hiába akartak telefonálni a diszpécsernek, a készülék síiké: volt. Most is az. Tudósítónk kiderítette, hogy a csőtörések következtében az illető vállalat telefonkábelei eláztak, használhatatlanná váltak. Tudósítónk ezért személyesen értesítette az igaz. gatót az eseményekről. majd mentőöv hiányában megfulladt. Úgyszintén a vállalat mindké’ munkása, ezért a helyzet egyre aggasztóbb. Az igazgató humanitásának szép példája hogy lapunk tudósítóját saját halottjuknak tekintik. A vállalat továbbra is várja szerelő szakemberek jelentkezését Addig is a lakosság szíves türelmét és megértését kérik.” IMRE LÁSZLÓ) Harmonikaszó i—------------ engedte az osztályt. A I Útjára I gyerekek elszéledtek---------------- sebesen annyifelé, ah ány dűlőút találkozott a tanyai iskolánál. Felnézett az elnehezült felhőkre, alighanem eső lesz, most mit csináljon, merjen e hazafelé indulni? Külterületi iskola. Nem tudta, mit vállal, amikor beleegyezett, ha csak egy évre, a gyakorlóév idejére is. Nagy szavak. Lámpásnak lenni. A néptanító hivatása. Jönnének ide, az elmaradottságba, visz- sza a múlt századba, csak egy hónapra is, akik olyan szépen szavaltak róla a főiskolán, de a külterületet közülük egyik sem vállalta. Ö is nehezen. Azzal a szigorú kikötéssel, hogy kizárólag a faluban hajlandó lakni, kerékpáron ide félórányira. Józsi bácsi, az igazgató, elhízott, tésztaarcú, valóban bácsi-korú férfi, aki itt öregedett meg a feleségével együtt, Ma- tild nénivel — istenem, ilyen névvel élni egy tanyán! —, hiába akarta lebeszélni erről a szándékáról, „hiszen van itt hely aranyoskám, hármunknak két szobában”, ezzel csak megerősítette elhatározásában.---------- ettől a férfitől. Igen, mert I F élt I minden nézésével levet---------- kőztette, lúdbőrös lett a ka rja ettől a nézéstől, attól, ahogyan naponta elköszönt tőle, kezét a nyirkos tenyerében tartva sokáig, irtózott a hüllőtest-kezűektőí, nehezére esett mosolyogni rá, jaj, pedig a gyakorlóéveseknek nem szabad spórolni a mosolygással, a tantestület üdvöskéitől mi egyebet várna valahány idősebb kolléga, mint azt, hogy vigyorogjanak, akkor is, ha a kezdő fizetés harmada rámegy az albérletre, ha elseje felé elfogy a kosztra való, ha ruházkodásra jut is, meg nem is. Kigombolta szilvakék köpenyét, önkéntelen elindult vissza, az iskola egyetlen tanterme, ott a katedra mellett, a sarokban álló szekrény felé, hogy átöltözzék. Józsi bácsi rendes szokása szerint a Holt-Tiszaág felé vette az útját még kora délután, horgászbotjaival felszerelkezve, felesége valahol a kert mélyén vallatta a csöndet sírkert formájú virágágyásai között, most nem kell búcsúzkodni — gondolta —, köny- nyű dolga lesz haza igyekezni. Egyedül is, senkitől sem látva, a nyitott szekrényajtó mögé húzódott, úgy kapta magára könnyű nyári blúzát, megrezdült, majd kifeszült mellei fölött az olcsó, virágmintás karton. Aztán a szoknyába bújt bele, csípőjén két gyors mozdulattal elsimítva a csepp ruhadarab ráncait. | A kezdet így nagyon-nagyon nehéz, az egyetlen tanteremmel, ahol délelőtt az alsósok, délután a felsőtagozatosok csodálkoznak pillantás nélküli tekintetükkel a tanítójukra, tőle várva a titkok megfejtését, ha az olyan könnyű lenne! ö megpróbálkozik vele naponta. Izgatja, leköti a munkája. De ha letelik a tanításidő, egyszerűen nem tud mit kezdeni magával. Hetenként cserélődik a sorrend: a délelőttösök" akkor délután járnak és megfordítva, a délelőttös heteken szabad a délutánija, alig várja a szobatársait, a másik két lányt, akikkel hárman bérelnek egy nagy szobát, nem messzire a nagyutcától, a presszótól, ahol gépzene szól, és gyorsan elhasználódnak az új lemezek. Ágnes és Júlia, ök ketten jelentik a főiskolát, a kollégium ideplántált hangulatát, ami végérvényesen múlttá vált bennük, nem lehet visszahozni. Néhávy hete mindössze, hogy itt élnek, még alig-alig eresztettek gyökeret, csak ismerkednek a jövőjükkel, de a főiskolai évek valószínűtlenül messzinek tűnnek, mintha egyedül élnének egy szigeten, új környezetük világában teljesen ismeretlenül. Ágnesnek jó. Szeret főzni, kézimunkázni. Júlia vőlegénye pedig innét a harmadik faluban tanít. Főiskolai ismeretség. Várnak egymásra gyűrűs eltökéltséggel, várják a vasárnapokat, amikor többnyire találkoznak. — Magdus, csillagom, hová sietsz — állította meg Matild néni hangja, amint a ház végénél, a hűvösön hagyott köl- csönkerékpár felé haladt. — Gyere, tanyázz még. Hosszú a délután. — Ne tessék haragudni, de most igazán sietnem kell — válaszolta messziről. — Vizitbe megyünk Makláriékhoz. — Vizitbe? Ó, az más. A vizit komoly dolog. Társadalmi kötelezettség — változott megértővé az asszony hangja.------------------- az ördög az ilyen kö| Elvihetné | telezettségeket — gon------------------ dolta. — Micsoda hülyeség! Amikor Ágnesék az első napok után beszámoltak róla, mit mondott az igazgatójuk, egymás között csak nevették. „Kartársnők, addig ne is várják, hogy a falu értelmisége befogadja magukat, amíg nem vizitálnak annak rendje és módja szerint a helybeli intelligenciánál.” Nevetséges. „M agdus, ha meg akarja ismerni a környéket, a Wartburgom a rendelkezésére áll, természetesen velem együtt”, mondta neki az állatorvos, homályos nézéssel, filmsztár-szenvelgéssel, alig negyedórával a megismerkedésük után, a tanácsházáról kijövet, miután egy darabig együtt mentek. Ha egyszer megkérdeznék, tudna egyet-mást mondani erről az úgynevezett intelligenciá/
