Pest Megyi Hírlap, 1974. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-04 / 181. szám

1974 AUGUSZTUS 4., VASÁRNAP

v Midim

9

Megvédenék

CSERHÁTI LÁSZLÓ:

Körszínház

i.

Bekerítettem magamat. Kerítést fon a pillanat, kaputlan toronnyá kövül, tetején karcsú démon ül.

n.

Maradt egy paripám, poroszkál körben.

Késem kicsorbult, felhőkbe rejtem.

Rám hó csikordul, szép lovam félholt: sebzi patáját kavicsos égbolt.

KISS MIHÁLY:

Vallomás

Az étel ízét, Szemeimnek fényét, Munkám értelmét, Kedvét életemnek Add te nékem 1 Legyen virágzó, Szirmot hullató, Csipkerózsából Réti koszorú.

Glória fejeden! Magamat örökül: Gyermekem látásáig. Lángom hamvadásig, Szívem örök gyászig Hagyom tereid.

arminc fok meleg árnyékban. Szomjasan botorkálok a tikkasztó hőségben, mint vándor a Szaharában. Már-már elvesztettem minden reményemet, amikor enyhet adó oázisként felbukkan előttem egy kacéran csalogató tábla:

JÉGHIDEG JAFFA GYÜMÖLCSLÉ, SÖR

Lezuhanok egy székre:

— Legyenszíves egy jéghideg.. .

— Tisztelettel. Pincehideget tudok hozni — mondja udvariasan a felszolgáló.

— Tisztelettel kérem, hogy hozza.

Térül-fordul, s már ott is van előttem az ital. Megfogom a poharat. Langyos. Alázatosan rebegem:

— ön azt mondta, hogy pincehideg italt hoz?

— Igenis, kérem. Ilyen a mi pincénk. A szomszédban pékség van és a kemence melege bizony átjön a falon.

— De hát frizsiderük nincs?

— Van, kérem.

— És?

— Nem működik. Sajnos, torokgyulladása van.

— A frizsidernek?

— Nem, a szerelőnek, akinek meg kellett volna javítania. Hideget ivott a Béla.

— De bizonyára nem önöknél.

— Nem. Kedves uram, okulhatna a Béla példájából. Az orvosok kimutatták, hogy a jeges ital fogyasztása rendkívül egészségtelen.

— De nyár van és én egy könnyelmű fráter vagyok. Mit csináljak, ha csak a hideg oltja el a szomjamat?

— Mélyen tisztelt vendég úr! Legyen szabad megjegyeznem, hogy nyáron a forró tea fogyasztása biztosít igazán kellemes közérzetet és ami a legfontosabb: az egészségre nézve, teljesen ártalmatlan.

— Igen, de én ...

— Álljon meg a menet! önnek bizonyára felesége van, gyermekei. Óvnia kell magát. Gondoljon a szeretteire! — mondja lágy, duruzsoló hangon a pincér. Mit felelhetek erre? A szerető gondoskodás elérzékenyít: könnyes lesz a szemem. Felhajtom a langyos italt és arra gondolok: hála a pincérnek, ma sem vétettem a családom ellen.

Galambos Szilveszter

Isaszegi táj

T. Tóth Tibor akvarellje

• —■ a kis párduc!

— Hahó, I Hahó, a kis---------------- párduc! — sikí

tozott Gabi. A plafonig dobálta Cincit, a sárgafoltos kö- lyökmacskát.

Cinci a plafonnak ütődve rémeseket nyarvogott. De azért lefelé jövet mindig ügyesen terpesztett és a díványra huppant.

— Talpra esik. Mint a macska — jegyezte meg Csípi ironikusan. — Csak kicsi a magasság.

István összecsapta a földrajzkönyvet, amiből tanult.

— Kamaszmacska is talpra esik? — kérdezte izgatottan. — Botos azt mondta, csak a kandúr.

Csípi elnézően füttyentett a foga közt.

— Már úgy születik. Nem hiszed?

István megvonta a vállát.

— Cinci kandúr.

Csípi nagyot nyelt és bólintott.

— Kipróbálhatjuk. Fölmegyünk a másodikra. Ledobjuk.

Gabi teljes erejéből a plafonhoz vágta a miákoló macskát.

— Huss! Röpül a párduc. Hahó, a foltos párduc! — kiáltotta.

Cinci széttett lábbal hasra puffant a díványon.

István nyakoncsípte.

— Gyertek, kipróbáljuk. Te is jöhetsz — bökött a húgára kegyesen.-—^-7-7-, hóna alá csapta a

I Csípi I földrajzkönyvet.----------- Rohantak az emeletre.

A másodikról lenéztek az udvarra. Csípi a mélység fölé tartotta az állatot. Cinci rekedten nyávogott.

— A nyakánál fogd. Ott neki nem fáj — mondta István. — Az anya is ott fogja meg a kölyköt.

— Megüti a hasát — jósolta Gabi félénken. — Nagyon magas a második. És ő még kis cica.

— Ejtőernyősítjük — mondta Csípi eltökélten. — Csökken a sebesség. Az ejtőernyő fékezi a lökést.

— Milyen lökést? — fintor- gott István. — Honnan fogsz most itt egy ejtőernyőt keríteni?

Csipi fölényesen átnyújtotta Istvánnak a macskát.

— Őrizd. Nehogy elpucoljon. Rögtön itt vagyok.

István és Gabi egymásra néztek.

— Van ejtőernyője — mondta Gabi tisztelettel.

•j-------:------------ különös

| A

z ejtőernyő | szerzet volt.----------------:— Csipi az apja keménykalapját csórta el. Négy madzaggal erősítette Cinci lábára.

— T

ökéletes — jelezte önelégülten Csipi és a kalap kaszakáktól tartott- a legjobban. Ezért többször felcsörgette Bodát telefonon, és ahogy meghallotta az ismerős „Hallót” letette, vagy el változtatott hangon kereste Kovácsékat, Szűcséket, Szabóékat. örült, ha olyankor Boda dühösen csapta le a kagylót.

Az a jó, amíg indulatos — állapította meg elégedetten —r, amig fel tudják bő- szíteni az élet kis kellemetlenségei. Addig nincs baj, addig még van remény. Sokkal ijesztőbb volna, ha belekapaszkodna az éjszakai felcsörgetésbe, és mindegy miről, csak beszélgetni akarna az idegen hanggal. Az már iszonyú lenne!

Sokszor rajtaütésszerűen lepte meg Bodát, általában a késő esti órákban.

— Erre jártam — mentegetőzött —, gondoltam megnézem, mi van veled. Azonkívül mostanában aludni is nehezebben tudok, jó néha egy kicsit sétálni. Főznél egy teát?

Amíg Boda a teát főzte, gyorsan ösz- szeszedett minden gyógyszert, amit az éjjeliszekrényen talált. Közben kinézett az ablakon, de megnyugodva látta, hogy alul egy nagy halom homok tetején olvadozik a márciusi hó. És Boda különben is'az első emeleten lakott, tehát ezt a lehetőséget nyugodtan ki lehetett hagyni a számításból.

Izgatták viszont még a kések. Egyik alkalommal, amíg Boda a vécén tartózkodott, minden kést összeszedett a konyhából, és berakta az aktatáskájába. Csak az egészen tompákat hagyta ott.

De még hány módja lehet így is — gyötrődött gondterhelten —, hiszen bármikor vehet egy kötelet, vagy kifőzheti a cigarettából a nikotint, vagy talán már el is van neki készítve valahol a cián. És a gáz! Űristen, a gáz! Egy mozdulat csak az egész! Akkor aztán hiába volt minden igyekezetem!

Elhatározta, hogy Bodához költözik egy időre, legalább egy hétre. Addig, amíg a krízis feltehetően tart. A feleségének azt mondja, leutazik vidékre a szüleihez. Bódénak meg azt, hogy ösz- szevesztek az asszonnyal.

— Azzal a csinos, kedves nővel? — képedt el Boda. — Te nem vagy észnél! Csak nem akartok válni?

— Még nem tudom. Lehet, hogy az... az lesz a vége... Egyelőre úgy érzem, jobb lesz így. Megengeded, hogy amíg a dolgok tisztázódnak, ideköltözzem hozzád?

— öregem, ez természetes. Megférünk addig, amíg meggondoljátok magatokat. Hanem — nézett kutató szemmel a barátjára —, csak nem jöttél rá valamire,.. úgy értem, hogy a feleséged ... szóval...?

— Nem, nem — tiltakozott sietve Sugár Tóni —, a feleségem szeret, ezt biztosan tudom... Csak felmerültek bizonyos problémák ... anyagi természetűek ... De most, ha lehet, inkább nem beszélnénk ezekről.

Magában örült, hogy sikerült a terve, Boda elhitte a mesét, és most már ő is megnyugodhat a gáz miatt. Annál is inkább, mert kiköltözött a konyhába, egy összecsukható kempingágyra, azzal indokolta döntését, hogy oda reggelenként jobban besüt a nap. És nincs szebb látvány a napfelkelténél, ahogy halvány csíkban megvilágítja a kopott háztetőket.

Egyik délután éppen Bodára várt a munkahelye előtt, a szemközti gyümölcsös bódé mögött lapulva, amikor váratlanul megpillantotta a feleségét is.

Mit keres ez erre? — tűnődött csodálkozva. — Hiszen ő egészen másfelé dolgozik. Vagy valamelyik barátnőjéhez megy? Igen. mintha emlékezne is rá, az egyik itt lakik valahol. Az a kövér fekete ... hogy is hívják... na, hogy is hívják...?

Nyugtalanul figyelte a feleségét, és közben majdnem megfeledkezett Bódéról. aki sietve jött ki a kapun. Megállt, körülnézett, majd mosolyogva integetett

az asszonynak, és együtt indultak a kicsit messzebb parkoló kocsihoz. Beszálltak, és Sugár Tóni kábultan, már csak az egyre távolodó rendszámtáblát láthatta.

No nem — hessegette el magától a gyanút —, Boda Gyuri udvarias ember, nyilván hazaviszi kocsin. Hiszen ismerik egymást, és az természetes, hogy hazafuvarozza a barátja feleségét. Vagy elviszi ahhoz a kövér barátnőjéhez... na, hogy is hívják... Igen, biztosan erről van szó. Mire hazaérek, már otthon is lesz Boda!

De nem volt otthon. Várt egy ideig, egyre idegesebben szívta a cigarettákat, aztán taxit rendelt, és hazavitette magát. Érezte, hogy a szíve százon felül kalimpál, ahogy megfordította a kulcsot a zárban. Néhány percig mozdulatlanul állt az előszobában, mint aki egy idegen lakásba tévedt, majd lassan belépett a szobába. És akkor ott találta őket egymás mellett a heverőn.

Az asszony magára rántotta a takarót, Boda valami olyasmit mondott: kérlek, majd mindent megmagyarázok ... De az is lehet, hogy fordítva történt. Mindegy. Nem érdekelte. Most már semmi sem érdekelte...

Azért — gondolta, amikor botorkált lefelé a lépcsőn —, valami értelme csak volt az egésznek. Boda nem l^tt öngyilkos. És most már nem is lesz.

Sokáig állt a ház előtt. Hagyta, hogy lökdössék, kerülgessék az emberek. Az eget nézte, a gomolygó pamacsfelhőket. És ahogy bámulta őket, úgy tetszett, különböző alakzatokat vesznek fel. Az egyik olyannak tűnt, mint egy lompos mozgású tigris, a másik meg egy birkához hasonlított.

Csakugyan — mosolygott —, az egyik tigrishez, a rnásiic birkához...

Aztán nagyon lassan elindult, hogy egy hét múlva holtan halásszák ki a Dunából.

ISZLAI ZOLTÁN:

Kölkök

rimáját fogva a macskát megint a mélység fölé lógatta.

— Várjál! — kiáltott István.

— Én lemegyek.

— Minek? — kérdezte Csipi.

— Hogy talpra esik-e? Ellenőrizni kell!

— Fogadok — mondta Csipi sértődötten. — De azért menj. Mehetsz. István levágtázott a lépcsőn.

Gabi aggodalmasan az ölébe fogta Cincit, meg a keménykalapot.

— Te, biztos hogy nem esik a fejére? — kérdezte homlokát ráncolva a nagyfiú. — Rendesen meg vannak kötve a spárgák?

Csipi hevesen kikapta kezéből a macskát. Szó nélkül bogozni kezdte a madzagokat.

— Ha nem akarod, másik kísérleti macskát is hozhatok.

Gabi rémülten tiltakozott.

— Cinci nagyon ügyes — mondta szent meggyőződéssel.

— És már gyakorolta. Irányítani is tudja magát a levegőben.

Csipi öregurasan mosolygott.

— Kormányozható léggömb. Megfigyeltem.

Lekiáltott Istvánnak.

— Megyek!

István fölintett a piros téglás udvarról:

— Jöttem!

Csipi kidobta Cincit.

TÄ keménykalap | nái fog-------------------------- va —

rögtön alákerült. A zavaros csomag nagyot koppant István lába előtt.

Csipi lekiáltott.

— Mi van?

István eszelősen körültáncolta a horpadt kalapot és úgy ordított:

— Megdöglött! Kinyúlt! Kimúlt! Teljesen megdöglött!

Csipi a rács fölé hajolva • utasította:

— Maradsz, lejöttem.'

Gabi izgatottan préselte fejét a rácsok közé.

— István! Mesterlégzést kell neki adni — süvítette paran- csolóan.

István idegesen fölüvöltött.

— Jösztök már? Egyedül nem bírom kibogozni.

Csipi bicskával vágta el a madzagvégeket. Cinci mozdulatlanul terjedt el a kalapban.

— Kinyiffant — mondta re- zignáltan István. — Pedig nagy macska lehetett volna belőle.

— Á, a macskák szívósak — bizonygatta Csipi. — Meglátod, magához jön.

— Lehet, hogy ez nem volt kandúr? — kérdezte István, inkább csak magától. — A nősténynek árt a dobolás.

•. - még mindig a

I Gabi I rács között for------------ gáttá a nyakát.

— István. Gyere már, húzz ki!

— Mi van? — mondta István még mindig a macskát nézve. — Bevisszük a melegre. Gyere már le onnan.

Gabi két kézzel, sziszegve próbálta eltolni magától a rácsot.

— Nem tudom kihúzni — nyögte panaszosan.

István mormogva fölrohant.

Gabi a vasrácsba kapaszkodva bolondosán toporgott.

— Húzd már ki — mondta István. — Hogy dugtad be? Ahol bement, ott ki is jön.

— Nem értesz, hogy nem?

— mondta Gabi. — Nézz ide, lükepék. Nem jön.

— Várj csak — totyogta körül a bátyja. — Eláll a füled. Attól nem jön. Majd lesimítom.

A rácsra támaszkodva mélyen kihajolt. Kívülről fogta le húga apró füleit.

A rács már pirosra nyúzta Gabi fületövét.

— Na, most húzd ki.

Csipi is fölérkezett. Hóna

alatt a pincskalap a macskával.

— Légzik — mondta megnyugtatóig. — A szája elé tartottam a tükröt. Homályos.

Gabi bőgni kezdett.

— Megdöglesztettétek a leg- szebbik kandúromat.

— Nem bír kijönni — mutatott István a húgára. — Nem akarja kihúzni a fejét.

— De akarom!

— Ne sírj! — vigasztalta Csipi. — Maradj egy kicsit nyugodtan, mozdulatlanul. Ha nyugodtan maradsz, a vér a lábadba megy, és a fejed lelohad.

— Ki is kell mennem — panaszolta a kislány.

— Ki kellene húzni, mert tényleg bepisil — mondta István.

Cinci kidugta a fejét a pincsből. Rozsdásan nyafogott.

— Cincikém, szegény kis kandúrom — szipákolt Gabi.

— Legalább hozzátok ide mellém, hogy együtt lehessünk. Majdnem megdöglesztettétek.

Csipi precízen Gabi keze alá tette a kalapot.

Gabi — merev nyakkal — lejjebb guggolt. Egyik kezével megsimogatta a fejét re- cegtetö kis állatot.

— Rázzuk meg egy kicsit — ajánlotta Csipi. — Hátha a mozgástól kilazul.

Gabi két oldalán a rácsba akaszkodtak. A kislány a rázástól térdre esett, de a feje továbbra is az udvar fölé lógott az alkalmi kalodában.-------------------- a nyivákoI A

bbahagyta I íást. — szé--------------'------ dűlök —

mo

ndta rekedt és mély hangon, nehezen forgó nyelvveL

— Leesek innen.

István megfogta a vállát.

— Erős ez a rács — biztatta. — Száz évig is kitart.

— Száz évig ...

Gabi lehunyta a szemét. Sóhajtott.

— Nincs egy kis málnacukrod?

István rövid gondolkodás után húga szájába dugott egy ragacsos málnacukrot.

— Többet nem adok. Tartalék. Ne rágd el rögtön — figyelmeztette.

Gabi bólintott, de azonnal ropogtatni kezdett.

Y-jj;----1 Csipi édesapja két

I Mire I helyen elfűrészel----------- te a rácsot, az őrjöngő Gabi húsz deka savanyúcukrot rágott el.

Do

lgát is elvégezte, a feneke alá tartott, cilinder alakú, régi üvegbilibe.

BESZE IMRE:

Boldogság

A fű akkor boldog, ha nagyra nőtt — aztán az ember lekaszálja a legelőt.

A fa akkor boldog,

ha gyümölcstől roskatag; a hegy, ha jeges foltok és erdők hasa alatt békében él a vad,

a sivatag, ha sárga bőre álmot feszít a szenvedőre.

S az ember?

Álmot újít. hegyre lép —

jeges folyókba hord tüzet,

és mégsem boldog: szellemét egy másik ember fojtja meg.