Pest Megyi Hírlap, 1974. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-03 / 180. szám

I í/fflt an 1974. AUGUSZTUS 3., SZOMBAT Nevelő szakosztályok A tervben: első osztály szerepei... A falon hatalmas Papp La­ci portrékép. Az asztalon az üveg alatt bokszolok csapat­képe és még néhány variáció­ban — Papp Laci. Levéltár­cájában kedvenc tehetségei­nek fényképe és Papp Laci igazolványképe. — Imádom Lacit, ezért a sok kép róla — magyarázza Horváth István. De ha ez a név nem mond semmit, akkor úgy talán már ismerősen cseng: Horváth Szittya. Az idősebbek még emlékez­nek rá, a kitűnő ökölvívóra, aki Papp Lacival egy időben „bunyózott”, igaz néhány súlycsoporttal lejjebb. Negy­venszer volt magyar váloga­tott. Ma a Csepel Autógyár ko­operációs osztályán dolgozik, s a gyár ökölvívó szakosztá­lyának vezető edzője. Amikor találkoztunk kezé­ben éppen egy rajzlapot szo­rongatott. Rajta a következő szöveg állt: „Aki bajnok akar lenni, az ne hivatkozzon a sorsolásra, pontozásra, hanem győzze le minden ellenfelét!” — Sajnos mostanában na­gyon elburjánzott az úgyneve­zett objektív okokra való hi­vatkozás. Holott valóban, ha valaki bajnok akar lenni, an­nak teljesen mindegy, hogy kivel mikor találkozik. Le kell győzni és kész. A Csepel Autó ökölvívó szakosztálya öt évvel ezelőtt alakult meg. Pontosan akkor, amikor megszűnt a vízilabda szakosztály. Jelenleg 20—25 versenyzőt foglalkoztatnak. Farkas Gyula Kizárólag serdülőkkel és ifjú­ságiakkal foglalkoznak. Nem mintha félnének a felnőttektől csupán arról van szó, hogy mire 18 évesek lesznek a fiúk már elkerülnek más egyesü - letbe. Horváth István azonban a nevelőmunkával is elége­dett. — Nagyszerű dolog ezekből az ifjú palántákból tehetséget kovácsolni. Minden nagyobb egyéni versenyen elindulunk, hogy biztosítsuk a továbbfej­lődést. Három edzést tartunk egy héten, az a tervünk, hogy egyre több fiatalt vonjunk be a környékről szakosztályunk­ba. Mlatilik József sportköri elnök és jómagam is azon va­gyunk, hogy jövőre már fel­nőtteket is indítsunk a verse­nyeken. A serdülők és az ifik Jancsi első osztályú lett Szabó János (balról) elemzi az országos ifjúsági bajnokságon, ját­szóit egyik partiját Solymosi Lászlóval, a Dunakeszi SE sakkcsapatá­nak vezetőjével. 1969 szeptemberében a du­nakeszi 3-as számú általános iskolában Solymosi László sakkversenyt hirdetett. A győ­zelmet a nyolcadik osztályos Szabó János szerezte meg, így ő képviselhette az iskolát a járási úttörőolimpián. Jancsi nem elégedett meg az iskola- győzelemmel és veretlenül megnyerte a járási, majd utá­na a megyei úttörőolimpiát is. Eljutott az országos döntő­be, Dunaújvárosba. Itt öt­ven versenyző közül a hatodik helyet szerezte meg. — Szabó Jancsin kívül sok tehetséges sakkozó került ki iskolánkból — mondta Soly­mosi László tanár. — Csak ép­pen versenyzési lehetőség hí­ján elöbb-utóbb ott hagyják a gyerekek a fekete-fehér me­zőket. Ezért alakítottuk meg 1973. március 1-én a sakk- szakosztályt a Dunakeszi SE égisze alatt. A szakosztály­vezetést örömmel vállaltam. Szabó János elsőként jelent­kezett az új szakosztályba. Si­kereit folytatta: megnyerte a megyei ifjúsági versenyt, s részt vehetett a szentesi országos bajnokságon. Közben szakmunkásvizsgát tett — si- kerrrel. Műszerészképesítést kapott. Az idén újra országos dön­tős lehetett az ifjúsági baj­nokságban. Hatvanhatan in­dultak. Jancsi másodosztályú minő­[sítéssel játszott, és a tizenegy I fordulóban hat pontot gyűj- j tött- Legyőzött mesterjelölte- ] két, első osztályú ellenfeleket, j Különösen az utolsó öt napon i rukkolt ki nagyszerű játék- i kai, öt játszmából négy pon- I tot szerzett. Ma már első osz- j tályú versenyzőnek mondhat­ja magát, mivel megszerezte ezt a minősítést. Az összesítésben szerzett 18 —29. helyezése sikernek szá­mít. — Következnek a csapat­mérkőzések. s szeretném, ha az egész szakosztály követné Jancsi sikereit és még sok szép eredményt érne el — mondta Solymosi László szak­osztályvezető. között az élbolyhoz tartozunk. Az országos bajnolcságon is legalább három-négy első helyre számítok. — Kik az igazán tehetsé­gek? — Elsőként a kisváltósúlyú Farkas Gyulát kell megemlí­tenem. Tagja az ifjúságiak magyar válogatottjának és ed­dig minden válogatott mérkő­zését megnyerte. A varsói versenyen például kiütéssel győzött. Huszonötször lépett egyéni versenyen a kötelek közé, s ebből mindössze két vereséget szenvedett, huszon- háromszor az ő kezét emel­te a magasba a bíró. Meg kell még említenem Juhász Sán­dor és Schmidt István nevét is. — Hány edzőt foglalkoztat a szakosztály? — Hárman vagyunk, raj­tam kívül Misovics Ferenc és Pintér András foglalkozik a gyerekekkel. ★ Ha már a nehézatlétikánál tartunk, nézzük meg, mi a helyzet a Csepel Autó másik küzdő sportágában jeleske­dő szakosztályban, a birkó­zóknál. Joszkin János sietett a se­gítségünkre, s adta meg a fel­világosítást. — Százötvenen birkóznak a szakosztályban. Nagyszerű hagyományokkal rendelke­zünk. Nálunk birkózott Baj- kő Karcsi, s innen indult el Németh István is. Elmene­telük után azonban megtört a birkózóélet itt, Szigetszcnt- miklóson. Ez nyolc éve tör1 tént. Szerencsére ma már el­mondhatjuk, hogy ismét el­indultunk a felfelé vezető úton. A birkózók NB II-'es bajnokságában az utóbbi években mindig dobogón vol­tunk, s bevallom őszintén, ed­dig nem is akartunk felke­rülni az első osztályba. Mind­ezt egyébként szabadfogásra értem, mert egy versenyző ki­vételével mi csak szabadfo­gást birkózunk, öt ifjúsági és junior magyar bajnokunk van. — Milyen a létesítmény- helyzet? — Albérletben vagyunk a 208-as ipari iskolában, de már 1952 óta. Csupán a szőnye­günk kevés, bár ígéretet kaptunk, hogy hamarosan megérkezik egy újabb bir­kózószőnyeg. A 150 emberrel négy edző foglalkozik (Nagy Tibor, Mráz Miklós, Major Árpád és Joszkin János.) Sportiskolát is alakítottunk, s az iskola tagjai egy általá­nos iskolában edzenek. Bázi­sunkat a környék fiataljai jelentik, minden évben hir­detünk toborzót. — Idén szeretnének feljutni az NB I-be? — Igen, szerepel a tervünk­ben. És még az is, hogy mi­nél több válogatottat adjon a szakosztály. Pillanatnyilag egy első osztályú minősí­tésű versenyzőnk van és hat ifjúsági aranyjelvényes. A bajnokságban ötvennyolc olimpiai pontot szereztünk, ezzel Pest megyében elsők lettünk, az országos rang­sorban pedig tizedikek. A Csepel Autó ökölvívó- és birkózószakosztályáról úgy beszélnek: nevelő szakosztá­lyok. Eredményeik, aktivitá­suk alátámasztják ezt az állí­tást. Németh Péter Újra az FTC Tegnap Gödöllőn a Tesse- dik női kézilabdakupa küz­delmei során az PTC gólzápo­ros győzelmet aratott s ezzel — függetlenül a mai eredmé­nyektől — megvédte a trófeát, melyet tavaly is ő szerzett meg. A Taurus tegnap első győzelmét aratta. FTC—Békéscsaba 23:6 (12:4), Taurus—Gottwaldov 13:12 (5:4). A mai, befejező nap prog­ramja: Taurus—Békéscsaba (15), Gottwaldov—FTC (16). H. K. Nyitány Holnap kerül sor az 1974/75. év labdarúgó. NB II., valamint NB III-as nyitányára. Az NB Il-ben a Kossuth KFSE otthonában fogad­ja a Debreceni VSC csapatát. Az NB III. délkeleti csoportjában a Ceglédi VSE Erzsébetre látogat, míg az ÉGSZÖV Kiskunlacházán Mtja vendégül .a Mezőfi SE együt­tesét. Az észsilcnyugati csoportban a Dunakeszi VSE otthonában a Bakony Vegyész ellen lép pá­lyára, a Váci Híradás pedig Fűz­főre utazik első mérkőzésére, a NIKE FÁK ellen. NB n. Kossuth KFSE—Debrece­ni VSC (Szentendre, 16.30, Tapol­cai). NB m. Délkelet. Erzsébeti Spartacus—Ceglédi VSE (Ady E. u.. Bálint), SÉGSZÖV—Mezőfi SE (Kiskunlacháza, 16.30, Geiger). Északnyugat. Dunakeszi VSE— Bakony Vegyész (Dunakeszi, 16.30. Jurin.kovics), NIKE FÁK—Váci Híradás (Fűzfő, 16.30, Maczkó II). APRÓHIRDETÉSEK ÁLLÁS MNK-újítás A labdarúgó MNK alacso­nyabb szintjein már hosszú ideje tartanak az előcsatáro- zások. A járási, területi, me­gyei, budapesti selejtező mér­kőzéseket 1974. november 7- ig le kell bonyolítani. Az el­ső elődöntő időpontja: 1974. november 20. Ezt 64 csapat részvételével játsszák. 48 terü­leti és a 16 NB I-es együt­tes kerül ide. Ez újdonság, hiszen a korábbi gyakorlat az volt, hogy az első osztályú csapatok csak a legjobb 16 alacsonyabb osztályú csapat kialakulása után, a legjobb 32 között kapcsolódtak a küz­delmekbe. A 64-es létszámú elődöntő úgy alakul ki, hogy Budapestről és Borsodból 4— 4 csapat, Pest, Baranya, Bács, Győr megyéből 3—3 csapat, Heves, Nógrád, Szolnok, Bé­kés, Fejér, Komárom, Veszp­rém, Hajdú, Szabolcs, Zala, Tolna, Csongrád, Vas és So­mogy megyéből 2—2 csapat, azaz összesen 48 csapat juthat tovább, s ehhez csatlakozik a 16 NB I-es gárda. Járási labdarúgó végeredmények BUDAI 1. Tárnok 44 pont, 2. Dunai Kő­olaj 44, 3. Nagykovácsi 39, 4. Diósd 34, 5. Solymár 34, 6. Érdi Ép. 32, 7. Zsámbék 32, 8. Ürömi Tsz. SK. 27, 9. Budajenő 24, 10. Piliscsaba 22, 11. Budakeszi 21, 12. Tinnye 17. 13. Biatorbágy 16, 14. Pilisszent- iván 13. 15. Páty 13. Hercegbalom, Zsámbéki EAC és a Pilisvörösvár II. a bajnokságból törölve. Ifjúsági. 1. Zsámbék 49 pont, 2. Diósd 49. 3. Dunai Kőolaj 45, 4. Tárnok 39, 5. Budakeszi 38, 6. Érdi Ép. 32, 7. Üröm 29, 8. Páty 24, 9. Nagykovácsi 24, 10. Piliscsaba 24, 11. Solymár 21, 12. Pilisszentiván 18. 13. Budajenő 14, 14. Tinnye 13, 15. Biatorbágy 7. Pilisvörösvár n. és Herceghalom törölve. SZENTENDREI 1973 74. évi végeredmény 1. Tahitótfalu 22 15 3 4 49-13 33 2. Pilisszántó 22 14 4 4 49-19 32 3. Sz.-monostor 22 14 3 5 75-25 31 4. Nagymaros 22 12 5 5 62-25 29 5. Visegrád 22 11 5 6 47-37 27 6. Verőce 22 10 3 9 44-47 23 7. Kisoroszi 22 10 2 10 47-46 22 8. Pócsmegyer 22 7 7 8 46-49 21 9. P.-lászló 22 6 3 13 30-52 15 10. Sz. Spart. 22 4 4 14 23-65 12 11. Sz. Papír 22 3 5 14 24-61 11 12. Pomáz n. 22 3 2 17 29-81 3 AMFORA-OVERT Tekintse meg Ráckevén a Gorka Géza kétszeres Kossuth-díjas KERAMIKUSMŰVÉSZ által tervezett Kerámia dísztárgyak kamarakiállítását július 29-e és augusztus 10-e között! AMFORA AJÁNDÉKBOLT Ráckeve, Kossuth L. u. 13. aurus A Taurus Abroncsgyár felvételre keres: géplakatost, gépkenőt, hegesztőt, gépszállítót, felvonószerelőt, vízvezetékszerelőt, csőszerelőt, szigetelőt, asztalost, bádogost, üvegest, tetőfedőt, kőművest, burkolót, ácsot, kazánkezelőt, gépkezelőt, esztergályost, maróst, címfestőt, villanyszerelőt, mechanikai műszerészt, elektroműszerészt, kalorikus műszerészt, erősáram-mérésben jártas technikust, szakma nélküli férfi, női dolgozókat. Jelentkezés a gyár munkaügyi főosztályán 1965 Budapest VIII., Kerepesi út 17. Keleti pályaudvar mellett. A Csemege Kereskedelmi Vállalat Cukrászati üzeme felvesz szállító-rakodó munkásokat, árukísérőket. Jelentkezés: Bp. IX., Csarnok tér 5. sz. (Erkel u. sarok). Pályázati felhívás. Vác és Környéke Élelmi­szer Kiskereskedelmi Vállalat pályázatot hir­det az alábbi szabad- kasszás bolt vezetői ál­lására. 185. sz. 1 sze­mélyes bolt Vác- Máriaudvar, Tangaz­daság osztott munka­időben üzemelő bolt. Pályázati feltételek: Büntellen előélet, éiel- miszerkereskedelmi szakmai képesítés és 5 év kereskedelmi gya­korlat. A részletes pa lyázati feltételek köz­pontunkban Vácott, Április 4. tér 12. sz. alatt a közgazdasági csoportnál tekinthetők meg. A pályázat be­érkezési határideje 15 nap. Írásbeli pályáza­tokat kérünk, ezeket a jelentkezőknek sze­mélyesen kell leadni a személyzeti osztályon. A KGYV Tápiószelel Vasszerkezeti Gyár­egysége raktározási csoportvezetőt vesz fel közgazdasági techni­kumi végzettséggel és 5 éves raktározási gyakorlattal. Fizetés megegyezés Jelentkezés: Munkaügyi Tápiószele, út 12. szerint. KGYV Osztálya, Györgyei Erdésztechnikus kerü­letvezetői állást keres. „Leszerelt katona 75778” jeligére Felsza­badulás téri hirdetőbe. Dunabogdányi gyer­meküdülőbe felve­szünk állandó mun­kára egy fő udvarost 6 órás, kettő fő kony­hai kézilányt váltó­műszakba. Télen-nyá- ron üzemel. Duna- bogdány, Kossuth La- jos utca 196. Vasipari szakmunkások, villanyszerelők, FIGYELEM! A Bács megyei Állami Építőipari Vállalat Kecskeméti Házgyára új gépek karbantartására, javítására kezdő, illetve gyakorlattal rendelkező szakmunkásokat keres az alábbi szakmákban: esztergályos, marós, villanyszerelő, géplakatos, szerkezeti lakatos, víz- fűtésszerelő. Felveszünk ezenkívül víz-, fűtésszerelésben, valamint lakatosmunkában jártas betanított munkásokat. Jelentkezés: házgyár építkezésen Kecskemét, István király krt. Házgyár szervezési osztály. Traktorost és éjjeliőrt azonnali belépéssel felvesz az Agrártudo­mányi Egyetem Ker­tészeti Tanszék Kísér­leti Telep Gödöllő, Ady Endre sétány 5. szám. Személyes je­lentkezést kérünk. A kecskeméti házgyárhoz legalább 3—3 év gyakorlattal rendelkező — gépalkatrészek tárolásában jártas — raktárosokat keresünk: Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: BACSÉP házgyár Kecskemét. István király krt. Házgyár szervezési osztályán. Felvételre keresünk zárt baromfitelepre baromfi- gondozó nőket. Jelentkezés: Phylaxla Oltóanyag- és Tápszertermelő Vállalat. Bp. IX., Vágóhíd u. 7. A VOLÁN 1. sz. Vál­lalat 12. sz. üzemegy­sége felvételre keres Gödöllő—Aszód—V ác munkahelyeire gépko­csivezetőt, autószere­lő, lakatos szakmun­kást, rakodómunkást, valamint segédmun­kást. Jelentkezés: Gö­döllő, Dózsa György u. 65. Aszód, Pesti u. 3., Vác, Deákvári fa­sor. A Magyar Pamutipar 1325 Bp. IV., Erkel F. u. 30. felvesz kőműves-' és lakatos szakmunká­sokat. Jelentkezés: a fenti címen vagy 293— i-as telefonon. _______ Kő bányai munkahely­re, jó pozícióban levő bútoripari szövetkezet exportmunkák gyártá­sára felvesz: asztalos szakmunkásokat, fa­ipari gépmunkásokat, segédmunkásokat. Je­lentkezni lehet: Bp. X., Maláta u. 31. Tele­fon: 149—292. Felvételre keresünk: — középnyomású kazán üzemeltetéséhe* vizsgázott olaj kazán­kezelőket, — hőközpont- kezelót — olajlefejtő- állomáskezelőt Szentendrei Városgazdálkodási Vállalat. munkaügy« Szentendre, Ady Endre u, 5. 9*. Szakképzett ápolónő­ket, gépelni tudó könyvtárosnőt, gépiró- nőt, takarítónőket, konyhalányt keres az I. sz. Belklinika. 8 ál­talános iskolával ren­delkező nőket segea- ápolónőnek felvesz és munka mellett kiképez ápolónőnek. Jelentke­zés : személyesen vagy telefonon a klinika gazdasági vezetőjénél. Cím: Budapest VIII., Korányi Sándor u. 2/A. Telefon: 331—772. Anyag- és termék­forgalmazásban, raktár- és anyag­gazdálkodásban jártas, legalább 5 éves gyakorlattal és közgazdasági középfokú végzettséggel rendelkező személyt anyag- es termékforgalmi csoport­vezetőnek felveszünk. Jelentkezés: Bács megyei Állami Építőipari Vállalat, Kecskemét, Klapka u. 34. személyzeti osztály. VEGYES Ütitársat keresek 2 -f 3 személyt augusztus hónapra Erdélyi kör­útra, hét-tíz napra. Sátor van. Vezetni tudó előnyben. Meg­bízható P. Fiat. — Fazekas András Pécel, Pesti út 83. özvegyi jogú általános műszerész (három he­lyiségből álló, gépek­kel teljesen felszerelt) főútvonalon lévő mű-' helyemet átadnám kis­ipari szövetkezetnek vagy tsz-nek. Választ „Sürgős H 23 781” jel- igére a kiadóba. _ Es küvőre ményasszo- nyi, vőlegény!, ko­szorúslányi ruhák köl­csönzése vidékre is,. Budapest VII., Akácfa u. 27. ______________ Az ÉRDÉRT Vállalat 26. sz. szaküzlete Nagykőrös, Rákóczi u. 1. sz. alól a Dózsa György út 5. sz. alá költözött, ahol tovább­ra is fenyőfűrészáru* lombosfűrészáru, áll­ványfa, rúdfa, lemez, bútorlapféleségek bő választékával áll a kedves vevők rendel­kezésére. S.zaküzle- tünk . telefonszáma: Nagykőrös 18. _________ Fi atal orvosnő külön bejáratú fürdőszobás albérletet keres Vácott. Részletes leírást kér: Gódor, Vác, Beloian- nisz u. 43.____________ Fi gyelem! 8 általános iskolát végzett 15—17 éves fiatalokat az 1974/75. oktatási évre kőműves, szobafestő­tapétázó, asztalos, víz- gáz-fütésszerelő szak­mákra szakmunkás- tanulókat felveszünk. Szobafestő-tapétázó, víz-gáz-fűtésszerelő és asztalosszakmákra csak budapesti vagy Budapest . környéki (naponta bejáró) fiata­lok jelentkezését fo­gadjuk el. Részükre útiköltséghozzáj áru­lást térítünk, díjmen­tesen munka- és védő­ruhát. szerszámot biz­tosítunk. Kőműves szakmunkástanulók­nak kollégiumi elhe­lyezést, valamint térí­tésmentes napi három­szori étkezést, havonta egyszeri hazautazást szerszámot, munka- és védőruhát biz­tosítunk. Kőműves­szakmára jelentkező vidéki fiatalokkal tár­sadalmi-tanulmányi szerződést kötünk amely a havi szak­munkástanuló-ösztön­díjon felül 250 Ft/hó Külön Ösztöndíj bizto­sítását jelenti. A fent felsorolt szakmák iránt érdeklődő fiataloknak felvilágosítással szol­gálunk és az iskola' év befejeztével jelent­kezésüket elfogadjuk. Tanulmányi idő a fel­sorolt szakmákra 3 év Jelentkezés: 1974. augusztus 30-lg szö­vetkezetünk személy­zeti vezetőjénél a 252— 240-es telefonon vagy levélben az alábbi el­men: FAVORIT Építő­ipari Szövetkezet 1116 Budapest, Soproni út 149. Megközelíthető: a Móricz Zsigmond kör­tértől a Fehérvári úton a 18-as villamossal a végállomásig (Albert­falvai kitérő). Számviteli főiskolát végzett férfi munka­erőt, valamint perfekt gyors-gépirónőt sürgős felvételre keres Ve- csés Nagyközségi Ta­nács. __ _______________ Az onnali belépésre felveszünk szigetszent- miklósi raktárunkba darukezelőt. darukö­tözőt. új Panther- darus gépkocsira. Je­lentkezés: MOGÜRT Bp. VI.. Benczúr u. 13. Mrena Józsefnél. ADÁS- W1 VÉTEL Kiskunlacháza belte­rületén beépítésre al­kalmas 330 négyszög- öles telek eladó. Ér­deklődni lehet: Kis­kunlacháza, Kert utca 22. sz. _________________ M 21-es Volga eladó. Üllő. Diófa u. 33______ Sz entendrén HÉV-hez közel panorámás ház­hely eladó. Metykóné, Római sánc utca 36 b. Albertirsa belterüle­téhez tartozó építke­zésre alkalmas, rész­ben közművesített egy hold szőlő, szántóföld megegyezés szerint el» adó. Cím: Szőke János, 1156 Bpest XV., Páskomliget u. 42. vm, 34._______________ El adó príma angol» mechanikás, hárfára átalakítható zongora. Üllő, Hunyadi út 30., vagy Erdősor 18.

Next

/
Thumbnails
Contents