Pest Megyi Hírlap, 1974. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-03 / 180. szám
) 1974. AUGUSZTUS 3., SZOMBAT MEGYtl W xMnsm 5 Felülmúlta elődeit / I étfőn este a Kovács Margit ’kerámiagyűjte- mény-kertjében minden különösebb túlszer- J U vezés nélkül — ezúttal, mint a megnyitón, még fanfárok sem szóltak —, meghitt ünnepélyességgel, meglehetősen zárt körben az emlékérmek kiosztásával s egy röpke cimbalomkoncerttel véget ért a V/. szentendrei nyár. Részletes értékelésére az elkövetkező hetekben, hónapokban, a jövő évi seregszemle rendezvénysorozata előkészítésével párhuzamosan nyilván több fórumon sor kerül majd. Anélkül, hogy ezek elébe merészkednék, csupán az eseményközelség serkentésére, amúgy forró fejjel, de úgyis mint a véget ért eseménydömping egyik tudósítója, összegeznék néhány gondolatot ebben a jegyzetben. Ha egy mondatnyi helyem lenne csupán azt írnám ide: vitathatatlanul sikeres volt az idei nyár, felülmúlta a korábbiakat. Kétségtelenül tovább sápadt az a szemlélet, hogy a Teátrum tizennégy előadása mellett csupán statisztál a többi negyvenhat rendezvény. Példát lehet mondani erre nem egyet: gondoljunk csak a Pap-szigeti ifjúsági napra, a kéziszerszámgyár születésnapjának méltó megünneplésére, vagy amire a tavalyi premier után kevesen gondoltak volna — a három város szocialista brigádvezetőinek magvas beszélgetésére. De említhetném az első nap gazdagságát, a város patriótáinak ígéretes, remélhetőleg már az V. ötéves tervben kamatozó találkozását, a bábszínház-előadások, a kispályás labdarúgó-bajnokság népszerűségét. Igazán sikertelen eseménye nem is volt e nyárnak. Kevésbé sikeres azonban akadt. Ennek több oka lehet. Legfőképpen a propaganda fogyatékossága — annak ellenére, hogy olyan gazdag propagandaanyag paint idén, megközelítően sem hagyta el a nyomdát az elmúlt években. A propaganda fogyatékossága, de úgy, hogy a művelődési osztály és. a művelődési központ dolgozói, aktívái a finisben már majdnem összeestek ß fáradtságtól. Vagyis nyilvánvaló, hogy a szervezés fogyatékosságait elsősorban az üzemeknél, szövetkezeteknél, intézményéknél kell keresni. Többnyire beérik annyival — tisztelet a kivételnek — a kultúra társadalmi munkásai, hogy összeírják a színházjegy-igénylést, aztán vagy kapnak, vagy nem. Ha netán n'ncs jegy, akkor kitör a skandalum — pedig as Teátrum előadásán kívül még 46 esemény megtekintésére volt lehetőség. S ha vizsgáljak ezek látogatottságát, azt kell mondani, hogy bizony lehetett volna népesebb. Keményebben fogalmazva: lehetne a szentendrei nyár még inkább ß szentendreieké. S ez nem utolsósorban a szentendreieken is múlik. A másik ok: a bőség zavara. A hatalmas kínálatból nem volt könnyű választani. Aki v szont nem akart lemaradni semmiről, annak egy hónapon át aligha juthatott ideje másra. Ugyanak- kor érthető a program összeállítóinak teljességre való törekvése, s az is őket igazolta, hogy valamennyi új- ’ donságuk polgárjogot nyert. Tehát a régebbiek közül kellene inkább szanálni — méghozzá úgy, hogy néhány év múlva ugyanaz a profil újra, megerősödve a programba kerülhetne. Mindezektől függetlenül jogos a korábbi megállapítás: vitathatatlanul sikeres volt az idei nyár, felülmúlta rangos elődeit is. Áprilistól szeptemberig Kaleidoszkóp A Fővárosi Elektromos Müvek szentendrei kirendeltsége április tói szeptemberig folyamatosan vizsgálja, s lia kell, javítja a 20 kV-os hálózatot. Ahol szükséges — mint képünkön, pomáz határában — kicserélik a fokozott biz tons ágú szigetelőket. Ellenőrzik az áramkötéseket, az oszlopok állapotát, s a vezetékek esetleges sérülését is. TERVPALYAZAT A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium Tanácsi Közlekedési Főosztálya és a szent endrei városi tanács végrehaj tó bizottsága tervpályázatot hirdet a város tömegközleke désének, a belváros forgalmi rendjének és egyes csomópont jainak forgalmi és építkezési kialakítására. Határidőre — „családi árán” Kis bevásárlóközpont Pomázon Pomáz felső részén, a Be- niczky utcában a környék lakóinak nem kis örömére rövidesen valóságos kis bevásárlóközpont alakul ki. 1972- ben ABC-, tavaly húsüzlet nyitotta meg a kapuját. Rövidesen átadásra kerül a zöldség-gyümölcs üzlet. Utóbbi példamutató együttműködéssel jött létre. A tanács ingyen biztosította a telket. Ezután a Budakalászi Tanács Költségvetési Üzeme jóformán családi áron, mindössze 360 ezer forintos költséggel építette fel határidőre a szemre is .tetszetős üzletet. A hétfőn megtartott műszaki átadáson a tanács képviseletében Bódi Imre igazgatási csoportvezető s az üzemeltető Nyugat-Pest megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat üzemelési csoportvezetője, Barabás Gábor egyaránt elégedett volt. Bódi Imre: A Nyugat-Pest megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalatnak oroszlánrésze van abban, hogy az elmúlt másfél-két esztendőben jelentősen javult községünk ellátása. Barabás Gábor: örülünk mi is a szép új üzletnek, ^amely az előírásnak megféleloen az üzletteret meghaladó raktár- helyiséggel, kis irodával s szociális helyiségekkel is rendelkezik. A berendezést időben megrendeltük s úgy gondolom, nem lesz semmi akadálya annak, hogy a boltot legkésőbb augusztus közepén átadjuk a vásárlóknak, természetesen megfelelő zöldség- és gyümölcskínálattal. Elektromos tűzhely, mosogatógép Megújul a Görög Kancsó Októberben bezár a Görög Kancsó s előreláthatólag csak a jövő szezon kezdetén nyit ki újra. — Az történt ugyanis — újságolta Csornyák Istvánná üzletvezető-helyettes — hogy miután vállalatunk, a Pest megyei Vendéglátóipari Vállalat megvásárolta az épület hátsó két helyiségét is, lehetőség nyílt végre a patinás étterem felújítására s nem utolsósorban bővítésére. Büszkén mutatja az iroda falára kifüggesztett tervet. Eszerint ä Szánthő Imre ' freskóival díszített terem szomszédságában a jelenlegi konyha területén új, intim hangulatú, bokszokkal beépített helyiséggel bővül az étterem. Alighanem Csobánkán él a járás községei közül a legtöbb nagy család, szám szerint 75. Nehéz körülményeiken a községi tanács elsősorban további CS-lakások építésével, kedvezményes építési akcióval és telek biztosításával kíván segíteni. ★ Szentendrén az üdülőövezet északi részén kialakult utcáknak ez ideig nem volt névtáblájuk. A városi tanács műszaki osztálya időközben gondoskodott a táblák elkészítéséről s már a kihelyezésük is folyamatban van. Előreláthatóan augusztus végére valamennyi tábla a helyén lesz. ★ Pomázon nem mennek el szó nélkül a márciusban megtartott tanácstagi beszámolókon elhangzott mintegy 141 közérdekű bejelentés mellett. Május 10-ig valamennyi interpelláló polgár írásban kapott választ, s ennek másolatát az illetékes tanácstag címére is postázták. S bár az elmúlt három hónapban az észrevételek 70 százaléka már orvoslást nyert, a tanács e hónap közepére mégis elkészíti a még hátralevő elintézendők ütemtervét, melyet szeptemberben a nagyközségi tanács végrehajtó bizottsága is megvitat majd. ★ A Pest megyei Fémipari és Kéziszerszámgyártó Vállalat szolgáltató-javító üzemegységének mellékállásban alkalmazott szakmunkásai hétköznap délutánonként 4-től este 9-ig, valamint szombati és vasárnapi napokon bármilyen lakáskarbantartási munkát vállalnak. A gyorsjavítási igényeket — amíg a Dumcsa Jenő u. 10. alatti részleg elkészül — a könyvesboltban lehet személyesen és telefonon bejelenteni. ★ A városi tanács munkaügyi főelőadója továbbra is várja azoknak a fiataloknak a jelentkezését, akik az elkövetkező három évben a Német Demokratikus Köztársaságban kívánnak dolgozni. ★ A járás területén ma már egy kivétellel valamennyi orvosi körzetben védőnő is dolgozik. Kisorosziban a visegrádi védőnő istápolja az újszülötteket. A Hazai Fésűsfonó és Szövőgyár pomázi gyáregységében a pártvezetőségi tagok 23 százaléka fizikai munkás. Jóval kedvezőbb a helyzet a KÖ- VIZIG dunabogdányi kőbányájában, ahol ez az arány 75 százalék. Rönkszeletelés Ugyanakkor közelebb kerülnek, s közvetlenül az előtérből nyílnak majd a mosdók. — A hátsó részen épül fel az új, korszerű elektromos tüzelésű konyha. Számunkra ez lesz a legnagyobb vívmány, hiszen szénnel főztünk s bizony a konyhában a hőmérséklet nyaranta elérte az ötven fokot. Szó van arról is, hogy a munka megkönnyítésére mosogatógépet is kapunk. A rekonstrukcióval egy időben szociális helyiségek kialakítására is sor kferül — eddig ilyfen nem volt — dolgozóink nagy örömére. A rangos munkát a Városgazdálkodási Vállalat építőrészlege vállalta s remélhetőleg tavaszra el is készül vele. Visegrád „külvárosában”, Lepencén szinte alig észrevehetően nőtt tekintélyes üzemmé az elmúlt öt esztendőben a Pilisi Parkerdő Gazdaság Fafeldolgozó Erdészete. A ma már korszerű elszívó berendezéssel, gépekkel felszerelt üzemben nem kevesebb, mint 1000 köbméter rönkfát dolgoznak fel évente. A félkész tölgy fűrészáru jelentős részét exportálják: az NSZK-ba, Görögországba, Svédországba. A továbbfeldolgozó részleg ülő- garnitúrákat készít kooperációban a Szék- és Kárpitosipari Vállalattal, s a Temetkezési Vállalatnak szállít koporsókat. Ezenkívül egyedi megrendeléseknek is eleget tesznek. A közelmúltban a le- penceiek készítették el a ba- kui hangversenyterem, valamint Szentendrén az Országos Vízügyi Hivatal számító- központjának belső faburkolatát. Most éppen a váci művelődési központ famunkáin fáradoznak. Fotóriporterünk a fűrészcsarnok egy hétköznapi pillanatát örökítette meg. Háttérben a nagy teljesítményű keretfűrész szorgalmasan szeleteli megfelelő vastagságú deszkákra a hatalmas rönköket. KISZ-szervezstek — Vietnamért ' A járás KISZ-szervezetei 120 ezer forinttal kívánnak hozzájárulni a Vietnamban létesülő ezerszemélyes szakmunkásképző intézet költségeihez. Ezt az összeget legkésőbb az esztendő végéig átutaljuk a szolidaritási számlára. A pomázi Petőfi Tsz fiataljai az elsők között teljesítették vállalásukat. A július 20-án megtartott kommunista műszakon 25 fiatal vett részt. A pócsmegyeri KISZ-szervezet meg éppen az elmúlt napokban ajánlott fel tízezer forintot a Kék Duna Szakszövetkezettel megkötött társadalmi munka szerződés várható munkabéréből. A szigeti fiatalok elsősorban a község óvodájának s sportpályájának felújítási munkálatainál kívánják hasznosítani magukat. A járás egyik legnagyobb termelőüzemében, a Lenfonó és Szövőipari Vállalat budakalászi gyárában sem akarnak lemaradni a fiatalok: ezekben a napokban már javában szervezik a szeptemberben megtartandó kommunista műszakjukat. Hivatása: gyermekkönyvtáros T evékeny, lelkes, szerény embernek ismerik Szentendrén Pethő Zsoltné gyermekkönyvtárost, jóllehet még másfél esztendeje sincs, hogy a városban végleg letelepedett. Tanult mesterségét — s elkötelezettségét — illetően pedagógus, le se tudná tagadni, magyar—orosz szakos tanár: most tanulja levelező tagozaton a könytárosságot. Különleges ismertetőjele még: mindig ti\ri valamin a fejét, s ha kiötöl valamit — márpedig kiötöl — annak a végére is jár. Mostani birodalma egy szűkös, kis szoba a művelődési központban — több mint négyszáz olvasót fogad itt rendszeresen, a város három általános iskolájának minden harmadik tanulóját. „Igazán csak a helyszűke miatt ilyen keveset”. Vásárlási kerete idén ugrott harmincezerre, el is költi az utolsó fillérig — pedig a könyveknek csak az egy- harmada fér fel a polcokra, a többség becsomagolva várja az elkövetkezendő esztendőt. Jövőre ugyanis, pontosabban április 4-én adják át a megyei művelődési központot s odaköltözik a járási-városi fel- nőttkönytár is. A József Attila művelődési központ csak a fiataloké lesz s a gyermek- könytár átköltözik a két helyiségből álló jóval nagyobb jelenlegi felnöttkönyvtárba. Pethőné — bocsánat, Erika néni — kapcsolata a gyerekekkel nemcsak a kölcsönzésre korlátozódik, gyakran rendez számukra mini-kiállításokat: hol a régi japán levelezőlap gyűjteményéből, hol meg a papírgyári kiránduláson „szerzett zsákmányból”. A szűkösségre fittyet hányva tavaly több ízben meghívott osztályokat: tartsák meg a könyvek ihletett közelségében irodalomóráikat. A „Nem térkép e táj” országos akció sikerén felbuzdulva tíz leghűségesebb olvasójával tavaly szeptemberben nagyszabású honismereti munkába kezdett. Nem egész egy év leforgása alatt 341 szentendrei utcanév történetét dolgozták fel. A szociográfia végére az elmúlt napokban tettek pontot. A honismereti búvárkodásnak ezzel azonban még koránt sincs vége: következik a város helyneveinek összegyűjtése. Az oldalt irta: Kertész Péter Fotók: Gárdos Katalin