Pest Megyi Hírlap, 1974. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-25 / 198. szám
creGT« W sf/lmon r 1974. AUGUSZTUS 25., VASÁRNAP Gazda: a termelőszövetkezet Négy község kulturális centruma Társadalmi-gazdasági életünk olyan fontos közösségeinek, mint a termelőszövetkezetek, fontos feladata a tsz-pa- rasztság szakmai, politikai, kulturális színvonalának emelése is” — olvashatjuk a Központi Bizottság köziművelődési határozatában. Nem véletlenül. Falvaink e meghatározó gazdasági egységei egyre jelentősebb kulturális alappal rendelkeznek — jó gazdálkodásuk eredményeként —, ám ezt az összeget nem mindenhol és minden esetben fordítják arra a célra, amiért határozat született a kulturális alapok létrehozásáról. Pedig a termelőszövetkezetekre is érvényes a közművelődési határozatnak az a megállapítása, miszerint „a folyamatos és állandó művelődés szükségességének felismertetésében kulcsszerepe van a munlcahelyi vezetésnek... a munkahelyeken a vezetéssel járó kötelezettségek közé tartozzék a dolgozók művelődésének segítése”. A szabadtéri színpadtól a klubkönyvtárig Az Egyetértés Termelőszövetkezet vezetői — négy falu: Tök, Perbál, Telki és Bu- dajenő közös gazdasága —, már korábban felismerték a közművelődési munka segítésének fontosságát. Évek óta nyolc-nyolcezer forinttal támogattak mind a négy településen a művelődési intézmény munkáját. Tök községben pedig, három esztendővel ezelőtt, négyszázötvenezer forintos költséggel szabadtéri színpadot építettek. — Ez volt a kezdet, az indulás — mondja Rakusz József, a termelőszövetkezet elnöke. — Ez teremtette meg az alapjait annak, hogy az elmúlt napokban klubkönyvtárat avathassunk a gazdaság központjában, Tökön. Az általános gyakorlat fal- vainkban jelenleg az, hogy a termelőszövetkezetek, s más gazdasági egységek anyagilag hozzájárulnak a területükön működő művelődési ház fenntartásához. Itt, Tökön, érmék éppen a fordítottja történt. Nem a termelőszövetkezet járul hozzá a tanácsi kezelésben működő művelődési intézmény fenntartásához, hanem a tanács támogatja a termelőszövetkezet ál- fenntartott kulturális intézményi - Hogy miért? — Községünk közigazgatásilag Z sámbékhoz tartozik — keresi a választ hangosan gondolkozva Rakusz József. 1— Itt tanácsi kirendeltség működik. Kicsiny település vagyunk, ez érthető. Korábban, amikor Tök önálló közigazgatású község volt, még kevesebb pénz jutott községfejlesztésre, s ezen belül a kultúrára. S hasonló a helyzet Perbálon, Budajenőn és Telkiben is. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy le kell mondanunk az itt élő és dolgozó emberek kulturálódási lehetőségének a támogatásáról. Nem is mondhatunk le, a gazdaságban végzett. munka is ezt követeli. Elég, ha egyetlen példát mondok: az idén két kombájnt vásároltunk, darabonként egymillió-négyszázezer forintért. Ekkora ösz- szegű gépeket vajon hogyan bízhatnánk olyan emberekre, akik megfelelő szakképzettséggel nem rendelkeznek? De honnan vegyük a megfelelő képzettségű és műveltségű embereket? Csak a magunk erejére támaszkodhatunk. A fiatalok igénye Nagyon kellett tehát olyan intézmény, ahol rendszeresen tanulhatnak, művelődhetnek és természetesen szórakozhatnak is az itt élő és dolgozó emberek. Elég, ha csak annyit mondok: nyolcszáz dolgozónk átlagéletkora mindössze harminchat év! Vagyis, nagyon sok fiatal dolgozik gazdaságunkban. Fiatalok, akiknek a munkalehetőségen kívül egyéb igényeik is vannak. Művelődni, szórakozni akarnak, nem is akármilyen fokon. Ha ezt nem biztosítjuk számukra, hiába a helyi munkaalkalom, a jó kereseti lehetőség, hátat fordítanak a falunak: a főváros közelsége módot és lehetőséget ad erre. Ezért született az a határozat a gazdaságban, hogy megvásárolják a tanácstól a meglehetősen rossz állapotú művelődési házat, hozzá a szomszédos, volt kántori lakást, s a kettőből együtt egy olyan klufokönyvtárat alakítanak ki, amely már megfelel a korszerű közművelődés igényeinek. A két épületet átalakították, berendezték, mmtegyWcétmillió forintot költöttek rá, így teremtve lehetőséget a jogos igények szerinti közművelődésre. Ám a gazdaság vezetői jól tudják azt [ is, hogy a lehetőség önma- J gában még nem elég. A községi művelődési ház- \ nak korábban tiszteletdíjas igazgatója és könyvtárosa volt. De vajon milyen munkát lehet követelni havi néhány- száz forintos tiszteletdíjért? Ezért a szeptember elsején megnyíló intézményhez öt függetlenített népművelőt alkalmaztak. At. igazgató és a könyvtáros — Fésű József és felesége — népművelés-könyv- j tár szakot végzett a főiskolán. Főállású segítőik: három klubvezető. Egy-egy a két ifjúsági klubot (nyolcvantagú a KlSZ-szervezeti), egy pedig a nyugdíjasklubo.t vezeti majd. Ezer színházlátogató — Évente háromszáz-négyszázezer forint lesz a klubkönyvtár költségvetése. Ezt az összeget a gazdaság fedezi. Van miből: évente egymillió forintot költünk kultúrára, sportra. Itt, Tökön szeretnénk kialakítani a gazdasághoz tartozó négy község kulturális centrumát. Ezzel szemben Perbál a sportjátékok központja lesz. A közlekedés? Nálunk már nem gond. Saját buszainkon visszük- hozzuk az embereket. Minthogy hagyomány az is, hogy ősztől tavaszig minden szombaton színházi járatot indítunk a fővárosba. A színházjegyeket a tagok vásárolják meg, oda-visszaszállításukról viszont mi gondoskodunk. Egy színházi szezonban átlagosan ezer ember jut cl valamelyik pesti színházi előadásra. A klubkönyvtár megnyitásával továbbra is fenntartják ezt a népszerű kulturális akciót. — Nem azért hoztuk létre a klubkönyvtárat, hogy a színházakkal konkuráljunk — jegyzi meg az elnök. — Itt helyben csak a nyári hónapokban gondoskodunk színházi előadásokról. Azért építettünk szabadtéri színpadot. Az idei nyáron már hét programot mutattak be. A klub- könyvtár nekünk elsősorban arra kell, hogy legyen, hol tanulni, összejönni az itt élő és dolgozó embereknek. Terveink szerint reggel kilenctől este tízig tart majd nyitva klubkönyvtárunk. Reggeltől a kora délutáni órákig a nyug díjasok és a különböző iskolai és szakmai tanfolyamok otthona lesz. (ötven szakmunkástanulója van a gazdaság nak. Huszonötén különböző középiskolákban tanulnak. Az ősztől csak a piliscsabai Me zőgazdasági Szakközépiskolában a gazdaság tizenöt fiatalja tanul majd.) Délután és este pedig a különböző klubok és szakkörök veszik birtokukba az otthonosan berendezett helyiségeket. És természetesen a könyvtarJatóga- tók. Jelenleg háromezer kötettel rendelkezünk, ezt szeretnénk rövid idő alatt megduplázni, s kiegészíteni egy szakkönyvtárral. Prukner Pál Százhalombattáról készült riportfilm első részét láthattuk Egy város születése címmel augusztus 22-én a televízióban. Százhalombatta 1 ma iparváros, amit mesziről jeleznek az erőmű és a finomító hatalmas tornyai, de valóban várossá vált-e”, teszi fel a kérdést Lengyel Gyula, a film szerkesztője. És az e kérdésre adott válasz testesíti meg a mű problematikáját és központi törekvését. A város magja ókori település. A monda szerint, amelyet Arany János is megörökített, itt zajlott le a népvándorlás egyik legnagyobb csatája a hunok és a rómaiak között; itt esett el 125 ezer hun vitéz között Keve vezér, Kadocsa és Béla és 200 ezer nyugati harcos. A város nevét is arról a 126 halomról kapta, amely a nagy csata elesettjeit zárja magába. A film a település történetéről — helyesen — csak röviden tesz említést. Ehelyett azonban szinte a szemünk előtt játszódik le napjainknak az a történelmi folyamata, amely másfél évtized alatt gyökeresen átformálta a helység arculatát és az itt élők életét. Megtudjuk azt is, hogy a fejlesztés közel sem volt kiegyensúlyozott. Az 1960-as évek eleje óta Százhalombattán felépített hőerőmű (amelynek teljes kapacitása meghaladja majd az egész Dunántúl összes erőműveinek termelését) és a Barátság vezetéken érkező olajat feldolgozó kőolajfinomító optimális környezetre lelt a vidéken. Az óriási tempójú iparosodás azonban felduzzasztottá Százhalombatta lakosainak számát is, ami lakásgondokat, ellátási és kultrálódási problémákat is vont maga után. A film megvizsgálja mindezt, és kiderül: hazánkban e városban a legjobb a lakáshelyzet, legalábbis annyiban, hogy itt jutnak leghamarabb otthonokhoz az igénylők. És. amikor a váltós vezetái az ^erednf5jiyéltről és gondokról nyilatkoznak, beszédjükből nem a megelégedettség hangjai csendülnek ki; néhány percre mi is részeseivé válunk annak a munkának, amely Százhalombatta TV-FIGYELŐ jövőjéért, a szocialista ipari és városfejlesztésért folyik. De várossá vált-e valóban Százhalombatta? A film még nem ad határozott választ a kérdésre. Mindenesetre felsorakoztatja a véleményeket. Égető és nemcsak Százhalombattára jellemző problémáról nyilatkoznak lakástulajdonosok és otthonra várók, fiatalok és idősebbek. Nyíltan, kertelés nélkül mondják el véleményüket. Másfélszobás, 35 négyzetméternyi' otthon gyakran szűknek bizonyul, különösen akkor, amikor az üzemben dolgozók között sok a fiatal, aki családot akar alapítani. Egy gyerek hamar megszületik, és ha több is jön, alig jut számára hely. Persze ezek csupán példák, esetek, hiszen a városi és üzemi vezetők elmondták: a lakások általában 50 négyzetméteresek. Hogyan követte az iparosodást a város arculatinak változása? A kérdésfeltevés itt is gondokat takar, melyeknek megoldása egyre sürgetőbb. Az iparosodással együttjáró hatalmas építkezéseket vajon megfelelően követte-e az üzlethálózat kiépítése, kulturált-e a lakótelepek környéke, milyen művelődési lehetőségek várják a százhalombat- taiakat? Sok véleményt hallottunk eddig is, de Százhalombatta várossá válásának problémáiról és gondjairól csak akkor mondhat a néző ítéletet, ha azokat ténylegesen megismeri az adásból. Éppen ezért várjuk érdeklődéssel a riportfilm Egy város gondjai című második részét, amely ezzel a témával foglalkozik. Virág Ferenc uUjJyiH. a hős, akivel Turgenyev Rugyin cimű regényének tévéváltozatában péntek este találkoztunk, jó ismerősünk. Az ember, aki képességei szerint nagyra hivatott, de mégsem tud magával és a tehetségével’ írat kezdeni, jellegzetes alakja a múlt századi orosz realizmusnak. Turgenye- vet is egész életében ez a típus izgatta-foglalkoztatta. A kérdés, hogy milyen összefüggés található az ilyen hősök kezdeti szárnyalása és későbbi letörése, valamint a társadalmi állapotok között. Am a Rugyin című regény sokszor tárgyalt témája ellenére is kivételes jelentőségű mű ebben a sorban. Maga Turgenyev is beszélt erről; ezt a munkáját éppen ebből a szempontból igen fontosnak tartotta. Valóban a regény — mint a péntek esti tévéjáték is bizonyította —, nemcsak nagy drámai erővel — tehát | felfokozottan, hangsúlyozottan | —, de ugyanakkor az élet teljességét is nyújtva beszéli el a I különös hős történetét, akinek egyrészt nincs módja képességei érvényesítésére, mert a társadalomnak nincs szüksége rá, másrészt maga sem képes a kibontakozásra. Hogy Rugyin útja Párizs 1848-as forradalmának barikádjain fejeződött be, magától értetődően nem véletlen. A lényeget tekintve azonban ez is ellentmondásos; a főhős karakterének kettősége itt is, ebben is érvényesül. A regény tévéváltozata szép pillanatokkal ajándékozott meg. Iglódi István elmélyült rendezése atmoszférájában, mondanivalójában egyaránt a Turgenyev mű teljességét nyújtotta. Az önmagukat hangsúlyozó rendezések nagy divatja idején végre egy olyan adaptáció, amelyben maga az alapul vett mű a fontos! Ebben nem lehet vita, itt csakugyan nem voltak zavaró mozzanatok, a képernyőn Turge- nyevvel találkoztunk. A televízióban az a világ támadt fel és éledt újjá, amelyről a nagy regényíró annak idején olyan erőteljesen és pontosan tudósított. A rendező jó törekvései biztosították a közreműködő színészgárda munkájának sikerét is. Szilágyi Tibor, mint Rugyin, kitűnő volt a hálás és nagyszerű szerepben; a figura két arcát, a kezdeti szárnyalást és a későbbi összeomlást egyaránt hitelesen, meggyőzően rajzolta elénk. S a többiek is: minden ala- I ki tás mögött egy élet, egy egész emberi sors állt. Gobbi Hilda (Laszunszkaja), Kristóf Tibor (Lezsnyev), Marsek Gabi (Natalja) és Képessy József (Pigorov) valóban a teljességet nyújtották. Ö. L. NÁDRA G SZUHÚZÁS ? Normák és normások Az első próbán A budai várpalotában a Nemzeti Színház társulata megkezdte Illés Endre: „Egyszárnyú madarak” című drámájának próbáját. Rendező: Egri István. A darabot augusztus 29-én mutatják be, szeptembertől a Katona József Színházban játsz- szák a vári előadássorozat után. A képen Avar István és Moór Marianne. A művezető két malomkő között őrlődik — tartják a szociológusok. Ennek a kellemetlen állapotnak oka, hogy ő a közvetlen végrehajtó, az utasítások számonkérője, de munkájának hatékonyságát sokban meghatározza baráti, vagy ellenséges viszonya dolgozóival. Az igazi malomkövek azonban ott állnak a normások útjában is. ök nem végrehajtanak, hanem megállapítanak. Ez a felelősség egyfelől a vezetők, másfelől a munkások részéről — helyzetüket különlegessé teszi, magatartásukat befolyásolja, tevékenységüket a nap minden órájában ellenőrzi, szeizmográfként kíséri. Kél férfi, egy nő — Gyárunkban három normás dolgozik — mondja- az ÉVIG ceglédi gyárának munkaügyi osztályvezetője, Szakái Miklós. — Két férfi és egy nő. Egyikük már hosszú ideje végzi ezt a munkát, nagy élet- és szakmai tapasztalattal rendelkezik, a másik kettő csak egy esztendeje normás. Ehhez az álláshoz középfokú iskolai végzettség és műszaki ismeret kell. | No és még valami: hely- és I emberismeret. Anélkül a normás nemigen boldogul... Az elszámolási idők rendszeres és folyamatos ellenőrzése — ennyi csupán a feladatuk. Csupán? Minden egyes gyártott alkatrészre megállapítják a gyártási Időt, s azt a pénzt, amelyet ezért a munkás kap. S minden egyes alkatrész adatait ellenőrzik, majd „karbantartják” a normát. Normakarbantartás: új normaidők, új forintösszegek megállapítása. Miért? Mert változnak a gyártás körülményei. Nemcsak a műszaki fejlesztés, hanem az üzemszervezés, a munkásösszetétel is befolyásolja a termelést. Ezekhez alkalmazkodik — ha jól állapítják meg — a norma. — Népszerű embernek kell lennie — tájékoztat az osztályvezető —, mert a feladata népszerűtlen, ö húzza szorosabbra a nadrágszíjat. Az adott munkahelyen a dolgozók nyelvén kell beszélnie, emberi kapcsolatait a legjobban, a leggörülékenyeb- ben kell kiépítenie. — S mi történik, ha probléma adódik mégis a normaidőkkel? — Ha gond adódik — a szolgálati út betartásával — jelzik nekem. Azaz: szól a normás. Csatolja jelzéséhez véleményét is, ha egyetértek, továbbadom. Tavaly a palástköszörűsöknél tartottunk normakarbantartást. Tizenkét százalékkal rendeztük, hiszen ők rendszeresen 15 százalékkal nyújtottak jobb teljesítményt a régebbi normáknál. A vihar a főmérnökig ért. ö döntött, hallgatva a panaszokra — csak tízszázalékos normarendezést engedélyezett. A szakszervezet ebbe ritkán avatkozik bele ... — A gyári munkánál a legalapvetőbb mérce a begyakorlottság. A rutin, melyhez ebben az esetben nem a megszokottság korlátái, hanem a megszokottság előnyei járulnak. Aki több esztendeje végzi ugyanazt a munkát, minden percét, minden mozdulatát a céltudatosság jellemzi. A munkaügyi osztályvezető megnyugtat: a normaidőt az átlagemberhez szabják. Fizetés és kiemelés — Feltétlenül fontos mindhármuk továbbképzése — szól Szakái Miklós a normásokról. — A gyártási folyamatok modernizálása, a korszerű gépek üzembe állítása korszerűsíti a normások munkáját is. És ahhoz, hogy ennek megfeleljenek, egyre több ismeret szükséges. Régebben még a munkások közül toboroztunk normásokat. Ma már ez nem megy. Igaz, leginkább azért nem, mert a normás kevesebbet keres. Jóval kevesebbet. így aztán nehéz kiemelni kádereket, nem tudjuk, hogyan tovább, mert a dolgozó a hónap elején megkapott borítékját nézi, az pedig vastagabb a munkapad mellett, mint az íróasztalnál. Egy esztergályosnő, aki négy-öt éve szakmunkás, megkeresi a háromezer forintját. Mint ügyintézőnek, alig tudnánk neki kétezernél többet adni. A legrégibb normásunk gépipari technikumot végzett, 1950 óta csinálja ezt a munkát. Mit gondol, mennyit keres? Kétezernyolcat. Kevesen. vállalják ezért a népszerűtlenséget. Az öntödében az egyik normást annyira utálták, hogy kifigurázták, meg lerajzolták a falra. Kinek van ehhez kedve, ennyi pénzért? Nem facsarógép... Szombathelyi Ervin kék köpenyben érkezik, felső zsebében ceruzákkal. Szunyogh Zoltánnénak fehér a köpenye, kezét a zsebébe dugja. Mindketten normások, azaz besorolásuk szerint időelemzők. Szunyogh Zoltánná: — A ceglédi vasipari szövetkezetnél voltam elektroműszerész, aztán anyagkönyvelő. Reggel leültem egy asztalhoz és késő délután álltam •föl onnan. Nem bírom elviselni az ilyen ülőmunkát, a pénzem sem volt sok, eljöttem. — És ilyen népszerűtlen foglalkozást választott? — Higgye el, a dolgozók nem rögvest utálják meg az embert. Tudják, hogy mindenütt kell a normás. Attól függ, hogyan közelítem meg a munkásokat, hogyan beszélek velük. Nem elég ismerni az új technológiát, a helyi munkakörülményeket, szólni kell a nyelvükön is. — S az éves normakarban- tartáskor? — A műhelyek éves teljesítményszázalékától függ a normakarbantartás mértéke. Persze, általában nő a norma. Ilyenkor zúgolódnak, de ha az időelemző objektívan határozta meg az adatokat, szükségét megértik a munkások is. A normás nem facsarógép, ha pedig az, leváltják. Azt sem a vezetők, sem a munkások nem tűrik. — Hogyan határozza meg a normát? — Ennek több útja van. Első, talán a legkönnyebb: a gépi idő figyelembevételével, úgynevezett műszaki normával. Ez azért egyszerű, mert nem vitaalap, hiszen a meghatározás egyértelműen a berendezés teljesítményének függvénye. Megállapíthatom a normát becsléssel és időfelméréssel. A legkellemetlenebb stopperórával a kézben figyelni. Szombathelyi Ervin: — Én először csak szemlélődöm, átlátom, mennyire szoros az idő, mennyire reális a norma.
