Pest Megyi Hírlap, 1974. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-09 / 185. szám
srJfimlflin 1974. AUGUSZTUS 9., PÉNTEK Jobb volt a Siófok Szerdán került sor a labdarúgó Felszabadulási Kupa első fordulójára. Több meglepetés született, így az egyik Siófokon, ahol a helyiek 2:1 arányban legyőzték a Kossuth KFSE csapatát. Mint tudósítónk közölte, az első félidőben Forintos góljával a Pest megyeiek vezettek. Szünet után felülkerekedtek a helyiek. A 78. percben 11-es- ből kiegyenlítettek, majd befejezés előtt három perccel a győzelmet is megszerezték. Az NB III-as Siófoki Bányász különösen szünet után jobban játszott, több helyzetet terem- tetijt, megérdemelten tartotta otthon a két pontot. r. Ceglédi Vasutas és I az EGSZÖV győzelemmel tért haza a fővárosból. A ceglédiek 4:2-re nyertek a Növényolaj otthonában, a gólszerzők: Varga (2), Cseh (11-esből), Zsemlye. Az ÉG SZŐ V 3:l-re verte a KELTEX csapatát, Er- dősi, Gubek és Vécsei góljaival. Szondit a 75. percben kiállították. Az ÉPGÉP az első félidőben már 3:0-ra vezetett a Váci Híradás ellen, ezután Kriska, Pálinkás és Tóth góljával kiegyenlített a Híradás, s a döntetlent követő 11-es rúgások során a Pest megyeiek bizonyultak jobbnak 5:4 arányban. S egy bajnoki eredmény: tartalékbajnoki mérkőzésen a Kossuth KFSE idegenben 3:0- ra nyert a Volán ellen. Gyömrő Tízéves kézilabdázók Tízéves jubileumát ünnepli a Gyömrői SE kézilabda-szakosztálya. 1964-ben néhány lelkes sportbarát közreműködésével hívták életre a sportágat, s még ugyanebben az évben nagy fába vágták fejszéjüket, társadalmi munkában pályát építettek. A főszervező Bódis János szakosztályvezető volt. Sok éven át a területi baj- nokságbán szerepeltek a gyöm- rőiek. Mindig nagy harcot vívtak — főleg a tököliekkel —, amelyből többnyire a szigeti együttes került ki győztesen. Két évvel ezelőtt aztán sikerült-a nagy bravúr: a csapat feljutott a megyei első osztályba. Pedig a játékosállomány csaknem teljesen kicserélődött. A mai együttest jobbára középiskolások és ipari tanulók alkotják. Egy jellemző adat a csapat átlagéletkorára: Szabó Imre, a i gólgyáros a „legöregebb”, ho- ' lőtt ő sincs még tizenkilenc jéves. A tavaszi idényt a tizen- l kettedik helyen zárták a gyöm- 'rőiek. Legyőzték idegenben az Esze Tamás SE csapatát, hazai I pályán pedig a túrái gárdát. ITöbb találkozón 2gy-két gólos vereséget szenvedtek, s kis szerencsével előbb is állhatnának a táblázaton. Elindultak az Országos Ifjúsági Kupában, s a megyei csoport második helyén állnak. A Dunai Kőolaj előzi meg őket. A jó szereplés annak is köszönhető, hogy az első csapat indulhatott a kupaküzdelemben, hiszen mint írtuk, az egvüttes valamennyi tagja még ifikorban van. Gyömrő nagyközség idén i ünnepli 700 éves fennállását. Szép ajándék lenne a megyei szövetség részéről, ha a jubiDélelőtt a duna- varsányi edzőtáborban. A magyar kajak-kenu válogatott tagjai már vízre szálltak. Ezen a napon közel 100 kilométer a penzumuk. A Duna-part és a folyó üres, az edzőteremben viszont mozgalmas az élet. A magyar férfi kosárlabda-válogatott tagjai gyakorolnak. Hét egyesület játékosai, a legtöbbet a Bp. Honvéd és a MAFC delegálta. A „vezényszó” angol, tolmács fordítja a játékosoknak. Balogh József, a válogatott vezető edzője adja meg a magyarázatot. — Két hétig amerikai edző tanítja a kosarasokat. Neki más a munkamódszere, mint a magyar kollégáknak. Sulykolás. Szinte belesulykolja a játékosokba a meglehetősen monoton gyakorlatanyagot. A két hét alatt az a feladata, hogy védekezésben feljavítsa a csapatot. Mint egy groteszk tánc, olyan az egyik gyakorlat. Magasra emelt karokkal egy helyben topognak a játékosok. Az edző nem hiába konferálta be már előre tréfásan: „most jön az izzasztás”. Louis d’Alles- sandro, a New Jersey állambeli New Hampshire College történelemtanára azelőtt maga is kosárlabdázó, profi játékos volt. Térdsérülés miatt kellett abbahagynia a játékot és most a sportolók képzésével foglalkozik. Az 1972-es olimpiára ő készítette fel az angol csapatot. A 36 éves pedagógusnak sok társadalmi funkciója van, így az ottani képviselőház tagja Tavaly egyébként már járt amerikai edző hazánkban, aki szakembereknek tartott továbbképző előadást. A szakemberek most is kíváncsiak voltak. Sok NB 1-es csapat edzője látogatott ki Dunavar- sányba, figyelve a történelemtanár trénerkolléga munkamódszerét. Legutóbb annyian voltak, hogy megtelt a terem karzata. Ma a magyar edzők, a varsányi gyakorlás végeztével közösen értékelik a látottakat. Az amerikai edző elismerően vélekedett a táborról, a szép duna- varsányi környezetről, a festői tájról, amelyet szívébe zárt. S ezután fokozott figyelemmel kíséri majd a magyar válogatott szereplését.... (Reitter) I Kezdő gyors- és gépírókat felvesz a Budapest XV„ Sipos Dénes u. 9-11., Budapest IV., Bocskai út 16/b., Budapest XIII., Jász u. 5-7. és Budapest IX., Közraktár u. 32. sz. alatti munkahelyekre.-Y* w Jelentkezés: Budapest IX., Közraktár u. 32., munkaügyi osztály láló gyömrői kézilabdázók rendezhetnék meg az ÓIK megyei döntőjét, amelyen négy csapat vesz részt. Közeleg a megyei bajnokság őszi rajtja. A csapat azzal a tervvel vág neki a második félévnek, hogy biztosítsa a bennmaradást. A terv valóraváltását segíti a játékosok jó hozzáállása, valamint Árnits Ferenc edző áldozatkész munkája. A gyöm- rőiek tervbe vették egy jubileumi torna rendezését, i amelyre szeretnék meghívni a j magyar ifjúsági válogatottat is. Gér József A Fradi-ifi Tápiószecsőn Bcjnokok szárazon és vízen Békéscsabán több mint 800 fiatal vetélkedett az országos vidéki serdülő A-kategóriás atlétikai bajnokságon. A 16 éves lányoknál Dorogi, a Nagykőrösi Pedagógus versenyzője duplázott, súlylökésben 11.55, diszkoszvetésben 35,56 méteres eredménnyel szerezte meg az aranyérmet. A B-kategóriás viadalt Debrecenben bonyolították le, itt is hatalmas mezőny, mintegy hatszáz fiatal vett részt. A 13 éves fiúknál gerelyvetésben a nagykőrösi Szlovák 47,27 méterrel végzett az élen s a 14 éves lányoknál Dorogi II. bizonyult a legjobbnak gerelyve- tésbeh. Mint beszámoltunk, Ráckevén rendezték a junior ifjúsági serdülő és úttörő országos kajak-kenu bajnokságot. A junioroknál és a ifiknél szépen szerepeltek a Pest megyeiek, de a serdülők is kitettek magukért. A fiúknál portyakajak kettesben Gáts Károly és Sasvári Károly, a Váci Hajó versenyzői nyerték 1000 méteres távot. A váci duó a 2000 méteres viadalon is bajnok lett. Ugyanezen a távon klubtársuk Konecsny Péter nyerte a portyakajak egyest. Az úttörő kajakozóknál két váci dobogós volt, László harmadik, Füleld pedig második lett korcsoportjában a fiúk versenyén. Ökölvívóink Havannában Több mint tízezer kilométeres út után, csütörtökön reggel megérkezett a magyar ökölvívó-válogatott Havannába, az augusztus 17-én kezdődé első világbajnokság színhelyére. Magyar és spanyol nyelvű felirat köszöntötte a csapatot, amelyik az akklimatizálódás miatt — elsők között érkezett Havannába. ! Paraczky Sándor, a Magyar \ Ökölvívó Szövetség főtitká- j ra igy nyilatkozott: — Ran- I gos verseny lesz. Olyan világnagyságok találkoznak, hogy jósolni szinte lehetetlen. Ügy érezzük, jól felkészültünk. Örömmel és várakozással jöttünk a kubai fővárosba, abba az országba, amely az ökölvívásban is világhírt szerzett magának. A ráckevei járási labdarác,ó-bajnokság őszi sorso'ása I. fordult), augusztus 30. ÉGSZÖV ír.—Tököl, Dunavarsány II. kér.—Csepel Autó, Szigetcsép—Délegyháza, Ráckeve—Kiskunlacháza II. kér., Dunavarsány I. kér.—Szi- getszentmárton, Dömsöd—Taksony. Szigetszentmiklósi TK—Halásztelek. II. forduló, augusztus 25. Halásztelek—Dömsöd, Tales on y—Dunavarsány I. kér., Szigetszentmárton —Ráckeve, Kiskunlacháza—Szigetcsép, Délegyháza—Dunavarsány II. kér., Csepel Autó—ÉGSZÖV n., Tököl—SZTK. in. forduló, szeptember 1. ÉGSZÖV II.—Délegyháza, Dunavarsány n. kei-.—kiskunlacháza, Szigetesép—Szigetszentmárton, Ráckeve—Taksony, Dunavarsány I. kér.—Halásztelek, Dömsöd—SZTK, Tököl—Csepel Autó. IV. forduló, szeptember 8. Dömsöd—Tököl, SZTK—Dunavarsány I. kér.. Halásztelek—Ráckeve, Taksony—Szigetcsép, Szigetszentmár- ton—Dunavarsány II. kér., Kiskunlacháza—ÉGSZÖV II., Délegyháza—Csepel Autó. V. forduló, szeptember 15. ÉGSZÖV H.—Szigetszentmárton, Dunavarsány n. kér.—Taksony. Szigetcsép—Halásztelek, Ráckeve— SZTK, Dunavarsány I. kér.—Dömsöd, Csepel Autó—Kiskunlacháza, Tököl—Délegyháza. VI. forduló, szeptember 29. Dunavarsány I. kér.—Tököl, Dömsöd —Ráckeve, SZTK—Szigetcsép, Halásztelek—Dunavarsány H. kér., Taksony—ÉGSZÖV H., Szigetszentmárton—Csepel Autó, Kiskunlacháza—Délegyháza. VH. forduló, október S. ÉGSZÖV H.—Halásztelek, Dunavarsány II. kér.—SZTK, Szigetcsép— Dömsöd, Ráckeve—Dunavarsány I. kér.. Délegyháza—Szigetszent- márton, Csepel Autó—Taksony. Tököl—Kiskunlacháza. vm. forduló, október 13. Ráckeve—Tököl, Dunavarsány I. kér. —Szigetcsép, Dömsöd—Dunavarsány H. kér.. SZTK—ÉGSZÖV II.. Halásztelek—Csepel Autó, Taksony—Délegyháza . Szlgetszentmá r- ton—Kiskunlacháza. IX. forduló, október 20. ÉGSZÖV II—Dömsöd, Dunavarsány II. kér.—Dunavarsány I. kér.. Szigetcsép—Ráckeve. Kiskunlacháza— Taksony Délegyháza—Halásztelek, Csepel Autó—SZTK, Tököl—Szi- getszentmá rton. X. forduló, október 27. Szigetcsép—Tököl, Ráckeve—DunavarA Ferencváros országos bajnok ifjúsági labdarúgó-csapata Tápiószecsőn vendégszerepeit, ahol 3:2 arányban kikapott a Zrínyi MSE együttesétől. A zöld-fehéreknél csupán a sérült Mészöly hiányzott. Közel háromszáz néző előtt vívták a találkozót, a gólszerzők: Szabó (2) Tőkés, ill. Attila (2). A Zrínyi SE csapatának másik sikere, hogy bejutott az augusztus 20-án sorra kerülő Tápiómenti Kupa döntőjébe, ugyanis a visszavágón 5:l-re diadalmaskodott a Tápiósze- csői KSE ellen. A másik ágról a Nagykátai Vörös Meteor lépett előre, ők 9:0-ra Verték a szentmártonkátai együttest. így tehát Nagykáta—Zrínyi MSE döntő lesz, a harmadik helyért pedig a Tápiószecsői KSE és Szentmártonkáta mérkőzik majd. A nagykátai járási bajnokság augusztus 25-én kezdődik. sány II. kér., Dunavarsány I. kér. —EGSZÖV II., Dömsöd—Csepel Autó, SZTK—Délegyháza, Halásztelek—Kiskunlacháza, Taksony— Szigetszentmárton. XI. forduló, november 3. ÉGSZÖV II.—Ráckeve, Dunavarsány II. kér.—Szigetcsép, Szigetszentmárton—Halásztelek, Kiskunlacháza—SZTK, Délegyháza—Dömsöd, Csepel Autó—Dunavarsány i. kér., Tököl—Taksony. XII. forduló, november 10. Dunavarsány II. kér.—Tököl, Szigetcsép—ÉGSZÖV II., Ráckeve—Csepel Autó, Dunavarsány I. kér.— Délegyháza, Dömsöd—Kiskunlacháza, SZTIC—Szigetszentmárton, Halásztelek—Taksony. XIII. forduló, november 17. ÉGSZÖV II.—Dunavarsány II. kér., Ta les on y—S ZTK, S zig e ts zen tmá rton—Dömsöd, Kiskunlacháza—Du* navarsány I. kér., Dé’egyháza- Ráokeve, Csepel Autó—Szigetcsép, Tö köl—H alá s zt elek. PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspár1 Pest. megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja Főszerkesztő: DR. LOKOS ZOLTÁN Főszerkesztő- helyettes: SÁGI AGNES Szerkesztőse^; Postádra: 1951 Budapest vm.. Somogyi Béla u. 6. II. em Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Kiadóhivatal: Postacím: 1959 Budapest Vili., Bioba Lujza tér 3. A szerkesztőse:? es a kiadóhivata központi telefonja: 311—UH). 142—220. Titkárság: 140—447. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely oostabiva tálnál a kézbesítőknél, a oosta hírlap üzleteiben es a "'osta Központi Hírlap Irodánál (KHI). Budapest V., József nádor tér l. Távbeszélő 180—850. Postacím: Posta Központ Hírlap Iroda. 1900 Budapest. Előfizetési dfi havonta ?o forint INDEX; 35 064 APRÓHIRDETÉSEK ALIAS A MÁV Gépjavító Üzem (elvételre keres azonnali belépésre: lakatos, esztergályos, marós, gyalus, vízvezetékszerelő, tmk-géplakatos, tmk-villanyszerelő, gázkazánszerelő, kazánfűtő, bádogos, kovács, betanított gépmunkás, anyagmozgató, segédmunkás, takarítónő, vasűtőr, valamint gyors-gépírókat. Cím: Budapest XIV. kér. Tahy u. 97-101. Bej Irat: Tatai út és Fáy út sarokról. Azonnali belépésre felveszünk : vagonkirakásra, raktári rakodó- munkára férfi dolgozókat. Bérezés: havibér + teljesítménybér. Munkásszállást és kedvezményes étkezést biztosítunk, vasúti költségtérítést fizetünk. Jelentkezés: Vegyipari Termelőeszköz Kereskedelmi Vállalat Budapest V., Kozma Ferenc u. 3. Munkaügy. ___________ Fe lveszünk lakatos és forgácsoló szakmunkásokat, gépbeállítókat, férfi és női szakképzetlen munkásokat betanítunk gépmunkásnak, vagy segédmunkásként alkalmazzuk őket. Széles körű szociális ellátás. Vácegres— Veresegyház— Csornád— Budapest és Kisoroszi—Tahi— Szentendre— Budapest útvonalakon munkásszállító különautóbusz- járatokat üzemeltetünk. Érdeklődők a buszjáratot ingyenesen igénybe vehetik. Jelentkezés: Csavaripari Vállalat Bp. xm., Váci út 168. Munkaügyi Osztályán. Felvételre keresünk gyógyszergyártó munkára vegyésztechnikusokat, gyógyszergyártó szakm unkásokat. segédmunkásokat, továbbá lakatos, víz- és gázszerelő szakmunkásokat. kazánfűtőket. hűtőgépés kompresszorkezelőket, valamint tiszta munkára nőket Jelentkezés: Kőbányai G.vógyszerárugyár Munkaügyi osztály Budapest X.. G vömről út t9 1475 Budapest. Pf. 27. Telefon: 149—027. Cukorgyártási idényre szeptember elejétől december végéig férfi és nöl fizikai dolgozókat (elveszünk. Kedvezményes ebédet. vidéki férfiaknak munkásszállást biztosítunk. Szolnoki Cukorgyár A Csemege Kereskedelmi Vállalat Cukrászati üzeme (elvesz szállító-rakodó munkásokat, árukísérőket. Jelentkezés: Bp. IX.. Csarnok tér S. sz. (Erkel u. sarok). Felvételre keresünk lakatosokat, kazánfűtőket.^ középnyomású szakvizsgával, kazánházi behordókat, női és férfi segédmunkásokat. Cím: Fűrész- és Hordóipari Vállalat Hordóipari Üzeme Budapest X., Liget u. 6—3. sz. Üjpesti BIVIMPEX Külkereskedelmi Vállalat sürgősen felvesz kezdő- vagy gyakorlott könyvelőt, gépkönyvelőt, gépszámlázót, exportosztálv- vezető mellé gyors-gépírót (németül tudó előnyben), építőipari technikust beruházónak felveszünk. Jelentkezés: IV., Táncsics M. u. 1—3. I. ein. 7. BIVIMPEX Személyzetin. Telefon: 292—930. 292—936/219-es mellék. A Nagykőrösi Városi Tanács Kórháza (Nagykőrös, Fáskert u. 1.) felvételt hirdet szakképzett ápolónői állás betöltésére. Az állást megfelelő lelenl- kezők hiányában szak Képzetlennel is betölt- jük. Érettségizettek előnyben. Munka melletti ápolónőképző elvégzésére is van lehetőség Köbanyai munkahelyre, jó pozícióban levő bútoripari szövetkezet exportmunkák gyártására felvesz: asztalos szakmunkásokat. faipari gépmunkásokat, segédmunkásokat. Jelentkezni lehet: Bo. X., Maláta u. 31 Telefon: 149—292 Több éves gyakorlattal rendelkező, érvényesülni kívánó munkaerőt adminisztratív munkakörbe felveszünk. Szakmai továbbképzéséről gondoskodunk. Számviteli vagy árkalkulátor kéo- zettségűek ‘előnyben, TRI-TON HSZ, Pécel, Koránvi u. 3. Az Alföldi Tej Ükv. Kőröstetétlen keres pénzügyi előadót, számviteli csoportvezetőt. számlaellenőrt számlázót. leltárelszá- moltatót. anyag Könyvelőt. Jelentkezés: Kő- röstetétlenen, Abonyi út 2. A MAFILM gödöllői Természetfilm telepe felvételt hirdet katonaviselt, állatokhoz értő, gyakorlattal rendelkező személyek részére állatidomár, valamint állatgondozó és éjszakai ügyeletes! munkakörök betöltésére. Jelentkezés: Gödöllő, Haraszt-puszta. Telefon: 147, A Dózsa Mg. Tsz. augusztus hónapra paradicsomszedőket alkalmaz. Érdeklődni lehet: Nagykőrös, Pál- fája melletti kertészet- bem ____________________ A Nagykáta Nagyközségi Tanács VB. Szak- igazgatási Szerve pályázatot hirdet költségvetési és tervcsoportvezetői, továbbá építésügyi előadói állás betöltésére. Alkalmazási feltétel pénzügyi és számviteli főiskolai, jogi közgazda- sági egyetemi, vagy tanácsakadémiai, illetve felső- vagy középfokú építőipari végzettség. Fizetés a 15/1973. (XII. 27.) MŰM számú rendelet alapján. Tanácsi bérlakást 1975. éyben tudunk biztosítani! ADÁS- ~ VÉTEL Nagykőrösön 2 szobás lakás eladó. 70 000 kp + OTP-átvállalással, esetleg fizetési könv- nyítéssel. Nagykőrös X. kér. Vadas u. E ép. Eladó 128-as Fiat gépkocsi. Törtei. Dózsa Gyftrey u. 3. Tűri. Rajzos német juhász kutyalcölykök eladók. Csemő IV. kér. Erdő- alja dűlő 1. Kecskés. Eladó azonnal beköltözhető kétszobás ház, 1300 négyszögöl területtel. garázzsal. Üj- szilvás ül. kér. 406. Érdeklődni: II. kpr. 101. Budaörsön 200 négyszögöles, bekerített szőlő-gyümölcsös. Sasad központ megállótól 2 percre eladó. Varga, Törökbálint, Téglagyár u. 2/a. Eladó rendszám nélküli Wartburg. Jászkara- jenő-felső, Kocséri út, Petőfi iskola.__________ Ga rázsba tartott Skoda Combi eladó. — Dr. Szollár, váci kórház, röntgen.____________ 8/80-as Diamont kötőgép 10 000 Ft-ért és egy motoros pántkötő gép eladó. Göd-Felső. Vörös Hadsereg út 34. Ér- deklődés: 8—17 óráig. Nagykőrösön 2 szobás lakás eladó. Vadas. B. épület IV. em. 17. Kp. + OTP-átvállalás- sal, fizetési könnyítéssel. Nagykőrösön eladó házhely. Zsemberi Gy. utca 73. szám alatt. Érdeklődni: Balia G. u 25'a. alatt. Eladó Tormásban 2 szoba, komfortos lakás, garázzsal, műheiy- lyel. kerttel. Nagykőrös, Tavasz u. 10. emelet. Trabant 601-es CR rendszámmal, műszakilag levizsgáztatva eladó. Nagykőrös, Kossuth Lajos u. 87. 10—-20 hektős boroshordókat vennénk. Fülöp Dániel, Csemő, Bolt dűlő 6. Műhely kiadó'; raktárnak is alkalmas. Nagykőrös, Rákóczi u. 58. szám. Történelemtanár kosaras tanítványai