Pest Megyi Hírlap, 1974. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-31 / 177. szám

Gépek a kijevi he mutatóm EGYSZER MÁR ARANYÉRMET NYERTEK XVIII. ÉVFOLYAM, 177. SZÁM 1974. JÚLIUS 31., SZERDA Uborkaszezonban is — liba A közeli napokban értékes szállítmány indul Nagykőrös­ről a Szovjetunióba: a Gépja­vító és Faipari Szövetkezetben gyártott baromfifeldolgozó gépsor, konvejorpálya és egy újonnan konstruált hagymafcldolgozó beren­dezés utazik Kijevbe, az élelmiszeripari gépek ki­állítására. Az előbbi berendezések már nagyjából ismertek a szovjet szakemberek előtt, hiszen leg­utóbb Kisinyovban, egy ha­sonló kiállításon már kivívták a mérnökök, technikusok elis­merését, és aranyérmet nyer­tek. Szeptemberben pedig Ju­goszláviába, Zágrábba viszik a nagykőrösi gépeket, hogy az ottani nemzetközi kiállításon szerepeljenek. E berendezések, melyeket már évek óta gyár­tanak a nagykőrösi szövetke­zetben, megtalálhatók nem­csak a hazai élelmiszeripari üzemekben, hanem a Német Demokratikus Köztársaság és a Szovjetunió hasonló gyárai­ban is. Bálint Pállal, a szö­vetkezet műszaki vezetőjével arról beszélgetünk, milyen eredményeket hozott az idei év első hat hónapja, miként munkálkodtak terveik valóra váltásán? — A választ, sajnos, egy igen sok nehézséget okozó gonddal kell kezdenem. A múlt év utolsó hónapjaiban akadozó anyagellátás ebben az esztendőben még több fenn­akadást okozott, és emiatt az első félévre esedékes 32 millió forintos tervünket csak 29 millióra tudtuk teljesíteni. A különböző gépek gyár­tásához szükséges finom­lemez, rúd- és finomacél, rozsdamentes lemez, vala­mint különféle szerelvé­nyek hiánya nagyon hát­ráltatta a munkát. Jelenleg mintegy 20 ezer ki- logrammnyi, 3,5 millió forint értékű említett anyagra lenne szükségünk. Bár a szállítás most sem zökkenőmentes, re­méljük, hogy a következő hó­napokban, a második félévben már kevesebb gondot okoz majd az anyaghiány. Ez annál inkább is kívána­tos, mivel a nagykőrösi szö­vetkezet mondhatni egyedül­álló vállalkozásba kezdett. A ' műszaki vezető érthető büsz­keséggel beszélt arról az új berendezésről, amely mintegy négyéves fejlesztő és tervező munka eredménye, s amelyet a konzervgyár szakembereivel közösen konstruáltak. Azokról a félautomata palettázó-, ra­kományképző gépekről, gépso­rokról van szó, amelyek a gyártószalag végén munkál­kodó asszonyok dolgát köny- nyítik meg. "Néhány kísérleti példány már működik a nagy­körösi, hatvani, debreceni, paksi, szegedi konzervgyár­ban, valamint a sajószentpé- teri üveggyárban, és a szak­emberek valamennyien elis­merőleg szóltak a gépek telje­sítményéről: könnyen kezelhe­tőek és igen nagy biztonsággal végzik feladatukat. Tekintve, hogy hasonló berendezéseket a KGST-országokban nem állí­tanak elő, a gépek nemzetközi bemutatója után érthető a szovjet, lengyel, csehszlovák, bolgár és NDK-beli élelmi- szeripari üzemek nagy érdek­lődése az öttagú palettázó gépcsalád iránt. — Szövetkezetünk vállalta a nagyszámú megrendelés tel­jesítését, ami bizony nem kis feladatot jelent. Ezeknek per­sze csak úgy tudunk eleget tenni, ha kellően felkészült, és megfelelő kapacitással rendel­kező kooperációs partnerek is segítenek. Ezekben a hetek­ben tárgyalunk különböző vas­ipari szövetkezetekkel, példá­ul a ceglédi és zsámbélci vas­ipari szövetkezettel, és várha­tóan ősszel kötjük meg a kooperációs szerződéseket. Ez­után megindul a folyamatos gyártás úgy, hogy minden szerződött szövetkezet az ötta­gú gépcsalád egy-egy típusá­hoz elkészíti a szükséges al­katrészeket, mi itt Nagykőrö­sön pedig összeszereljük azo­kat, és beállítjuk a már kész gépeket. Eddig összesen 30 gép ké­szült el, a következő hó­napokban további négy hagyja el a szerelőműhe­lyeket. Az igazi, folyamatos gyártás jövőre kezdődik, és a tervek szerint, ha anyaghiány nem hátráltatja a munkát, mint most az első félévben, egy esztendő alatt 40 ilyen beren­dezést adunk át a megrende­lőknek. Ezeket a gépeket szin­tén bemutatjuk működés köz­ben a Szovjetunióban, Kij év­ben, az októberben megnyíló magyar élelmiszeripari gép- kiállításon. A tervekben, amint a mű­szaki vezető elmondta, szó van a szövetkezet nagyarányú bővítéséről is, csaknem 25 millió forintért új", tágas, da­ruval ellátott szerelőcsarno­kot építenek, valamint kor­szerű gépeket vásárolnak. Amikor mindez megvalósul, a palettázó gépsorból (évente csaknem másfél százat gyárta­nak majd. A szövetkezet szak­emberei számos más, nyugati cégek által gyártott hasonló berendezést figyeltek munka közben, és megállapításuk, va­lamint több hazai és külföldi hozzáértő szakember megálla­pítása szerint a Nagykőrösön gyártott berendezések műsza­ki paraméterei megfelelnek a nemzetközi követelmények­nek. Jó néhány világot járt sze­relő és technikus dolgozik a Gépjavító és Faipari Szövet­kezetben, hiszen a már emlí­tett, itt gyártott baromfifel­dolgozó vonalat, konvejor pá­lyákat Kubában, Kuwaitban, a Vietnami Demokratikus Köz­társaságban és Algériában is szívesen vásárolják, összesze­relésüket pedig hazai szakem­berek végzik és irányítják. Mintegy 12 millió forinttal nö­veli' az éves termelési értéket a .serleges előfőzők, lúgoshá- mozók, különféle üvegmosó gépek és még egy sereg más élelmiszeripari berendezés gyártása. Nagy részük határainkon kívül talál vevőre, a Szov­jetunióban, Lengyelor­szágban és több más bará­ti országban dicséri a nagykőrösi szerelők hozzáértő munkáját. Elhunyt dr. Kenderes László állatorvos Fiatalon, 44 éves korában elhunyt dr. Kenderes László állatorvos, a városi állat­egészségügyi szolgálat elis­mert szakembere. Csaknem húsz esztendeig munkálkodott nagy tudással és hivatásszere­tettel Nagykőrösön. Lelkiis­meretes munkája, jóindulata kiváltotta a jószágtartók meg­becsülését. Tevékenysége pél­dául szolgál a fiatal munka­társaknak. Jelentős jövedelmet hoz a Dózsa Termelöszö vetkezetnek a libafarm: évente csaknem 6090 jószá­got nevelnek fel. Négyezer kislibát istápol Radios József né és Godó Ilona baromfigondozó. Az egyik kénünk az etetéskor készült, a másik, amikor a nagyobb állatok ballagnak hűsölni a fák alá. Széles választék, nagy érdeklődés Megkezdődött a nyári vásár Az idén a szokásosnál egy t héttel korábban, 29-én kezdő­dött a ruházati üzletekben a nagy nyári vásár. Reggel már sorban álltak az üzletek előtt, nyitásra várva. Először Németh Ambrustól, a szövetkezeti áruház vezető­jétől érdeklődtünk a kínálat­ról. — Július 29-től augusztus 10-ig tart — mondotta. Másfél millió forint értékű árukészle­tet kínálunk eladásra, 30—40 százalékos árengedménnyel, s ehhez még pótlás is érkezik. A nyári áruk mellett, számos őszi jellegű cikk kerül kiáru­sításra, jelentősen olcsóbb áron. A 300 forintos pulóvert például 210, a 40 százalékkal csökkentett árút pedig 180 forintért adjuk. Az 500 forin­tos fürdőruha most 300 fo­rint. A méteráru- és lakástextil­boltban Szeleczki János bolt­vezetőt kérdeztük meg. — A vásár 800 ezer forint értékű árukészletéből 300 ezer forint értéket engedünk el a vásárlóknak. Szövetekben, selymekben, kötöttárukban igen nagy a választék. A 350 forintos kínai férfiszövet 210 forint. A nyári cikkeket is na­gyon keresik, hiszen még ja­vában tart a nyár. A férfi- és női konfekcióüz­letben szintén nagy a forga­lom: — Gazdag kínálatunk van a 30—40 százalékos árenged­ményes cikkekből — mondot­ta Bakos József üzletvezető. — 750 ezer forint értékben bocsátottunk kedvezményes eladásra férfi- fiú- női és leánykaruhákat. Az 1320 fo­rintos férfiruhának 920 fórint a leszállított ára, s a 313 fo­rintos női ruhát most 187 fo­rint 80 fillérért lehet megven­ni. A cipőboltban csaknem 200 ezer forint értékű árengedmé­nyes cipőt és szandált kínál­nak. — A kedvezményes vásár keretében slágerekkel is szol­gálunk — mondotta Engel László boltvezető. — A 88 fo­rintos gyermekszandált 61, a 380 forintos férfiszandált 266 és a 203 forintos női szandált 161 forintért árusítjuk. Az üzleteket már az első napon sok százan felkeresték, s az első napi bevétel, az ár- engedményes árucikkekből a szövetkezeti áruházban 260 ezer, a méteráru- és lakástex­tilboltban 200 ezer, a konfek- ciósüzletben 150 ezer, a cipő­boltban pedig 50 ezer forint volt. K. L. SPORT A labdarúgók is készülnek Konzervsy Arakban, anyaf?nrozgiatá.snál, csőm a goi ásnál használatos depalcttizáló kőszül a Gépjavító és Faipari Szövetkezet Szolnoki úti központi részlegében. Apáti-Tóth Sándor felvétele Tévedésből? A Kecskeméti úti ÁFÉSZ- áruházból R. I.-né és B. J.- né cigarettát lopott, s ezért 400—400 forint pénzbírsá­got fizettek. V. S. és O. A.- né töltött ostyát, illetve 3 és fél decis pálinkát lopott, melyért 400, illetve 600 fo­rint pénzbírságot rótt ki a szabálysértési hatóság. A Szolnoki úti 32-es boltból U. N. 4 doboz fecske ciga­rettát tett a táskájába fize­tés nélkül, 500 forintra bír­ságolták. Az elkövetők közül ket­ten háztartásbeliek voltak, a további három viszont tisztességes keresettel ren­delkezett. Védekezésül jó­formán semmit nem tudtak felhozni, amely enyhítette volna cselekményüket, csak azt hajtogatták: „tévedés­ből” tették táskájukba. A városi tanács szabály­sértési hatóságához az el­múlt hónapokban több fel­jelentés érkezett önkiszol­gáló boltokból történt lo­pások miatt. A jegyzőköny­vekből kiderült, hogy az elkövetők egyáltalán nem szorulnak rá, hogy ilyen úton jussanak a különböző áruhoz. Általános védeke­zésük az, hogy „tévedés­ből tettem a táskámba” Ez arra figyelmeztet, hogy jó lenne, ha az önkiszolgáló bolt dolgozói még szigorúb­ban megkövetelnék a vá­sárlókosár használatát — illetve a vásárlókat nem engednék be a vásárlótérbe úgy, hogy a saját táskájuk a kezükben, illetve a kar­jukon maradjon —, hiszen ezzel lehetőséget adnak a „tévedésekre”. — est — Az átszervezés következté­ben több volt NB III-as csapat került a megyei I. osztályba, ezáltal o Pest megyei bajnoki 16-os csoport igen megerősö­dött, így a Kinizsi labdarúgói­ra nehéz feladat vár. Nagyon szorgalmasan és lelkiismerete­sen kell készülniük, ha sike­resen akarnak szerepelni. Július 19-én kezdték el a labdarúgók az edzéseket Bakor nyi István .edző irányításával. A tizenhetes keret tagjai a következők: Kocza, Vilcsák II, Suba, Juhász, Faragó, Dobozi, Marton, Bari, Somlyai, Bara- nyi, Orbán, Kovács T., Kovács Z., Kecskés 111, Szabó, Abonyi, Fekete. Nem nagyon biztató, hogy csak tizenhármán járnak edzésre és Bakonyi edző nem említette Szomőlányi nevét. Kedden és pénteken erőnlé­ti edzéseket tartanak, szerdán és vasárnap van kétkapus já­ték. Edzőmérkőzések nincse­nek, előre lekötve, augusztus 7-én hazai pályán a Kecske­méti TE-vel lesz barátságos mérkőzés, augusztus 18-án pe­dig indul a bajnokság. A fel­készülési időszak alatt a KTE- vel Kecskeméten kétszer ját­szott a Kinizsi, mindkettőn vereséget szenvedett 3:2 és 4:1 arányban. A II. csapat a ceglédi járás­ban fog szerepelni, Hegedűs László irányításával. Az ifi­csapat edzője Csípő Balázs lett, e héten ők is megkezdik az edzést. Újszerű, páros sakkverseny Ez év nyarán — ezúttal augusztusban — is rendeznek sakkversenyeket a városi strandfürdőben. Az egyik terv az, hogy külföldi mintára pá­ros kupavetélkedőre is sor ke­rül. Ennek lényege, hogy egy táblánál 2—2 fél mérkőzik, s először az egyik, majd a má­sik versenyző lép. Jelentkezni Nagy Imrénél lehet a viadalra, a konzervgyárban. Őszi atlétikai fordulók A női ifjúsági NB I B-s at­létikai csapatbajnokság továb­bi fordulóira ősszel kerül sor. A keleti csoport harmadik fordulója keretében szeptem­ber 28-án és 29-én Szolnokon, Szolnok—Pest—Borsod, októ­ber 5-én és 6-án Heves megyé­ben — később kijelölendő színhelyen — Heves—Pest— Békés hármasviadalra ■ kerül sor. A Pest megyei női ifjúsá­gi atlétaválogatott zömét a Nagykőrösi Pedagógus SE ver­senyzői alkotják. Tanuló sportvezetők Az 1974—75-ös tanévtől vál­tozás lesz a középiskolás baj­noki versenyrendszerben. A Nagykőrösi Arany János Gim­náziumból augusztus második felében ezért két diák utazik a Heves megyében sorra kerü­lő országos középiskolai sport- vezetőképző táborba. P. s.—s. z. Mit látunk ma a moziban Idegen arcok. Magyar film. Kísérőműsor: Teszt. Magyar híradó. Előadások kezdete: 6 és 8 órakor. KISKÖRZETI MOZI A BÁNOMI ISKOLÁBAN A svéd asszony. Szovjet— svéd film. Előadás kezdete: 7 órakor.

Next

/
Thumbnails
Contents