Pest Megyi Hírlap, 1974. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-31 / 177. szám
NAPLÓ A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A VÁCI JÁRÁS ÉS VÁC VÁROS RÉSZÉRE XVni. ÉVFOLYAM, 177. SZÄM 1974. JÜLIUS 31., SZERDA Zavar, alkatrészhiány nélkül Szobon és Kosdon befejezték az aratást Jól fizet a tavaszi árpa A váci járásban hétfőn a szobi Üj Barázda, kedden pedig a kosdi Naszályhegyalja Termelőszövetkezet gabonatábláin fejezték be az aratást. Török Antal, a járási hivatal mezőgazdasági osztályának vezetője elmondotta, hogy az idei betakarításban — eddig legalábbis — semmilyen jelentősebb i fennakadás nem mutatkozott, a földeken dolgozó gépeket semmilyen nagyobb üzemzavar vagy alkatrészhiány nem állította meg, s a gabona átvétele is zavartalan volt. A folyamatos munkát a tervszerűen és korán kezdett felkészülésnek köszönhetik a közös gazdaságokban. Az is elősegítette a megfelelő üzemmenetet, hogy az egyre szaporodó — két vagy három szövetkezetből egyesült — nagy gazdaságok lényegesen bőségesebb készletet tarthatnak a betakarító gépek, kombájnok alkatrészeiből, mint korábban a kis gazdaságok. A megyei és a járási párt- és államigazgatási szervek kellő időben láttak hozzá — a gabonát átvevő, fogadó vállalattal közösen — a várható nagy feladatok előkészítésének, a tárolás előfeltételei megteremtésének. Mind a kiváló műszaki, mind pedig a szervezési feladatok maradéktalan végrehajtásának köszönhető, hogy az idén is megalakult aratási operatív bizottság a váci járásban „munka nélkül” van, szerencsére, s feladata egyedül az előrehaladás, a termés- eredmények regisztrálásában merül ki. A learatott gabona minősége kitűnő, s a hozamok is jók. Legjobban a tavaszi árpa fizetett, előreláthatóan megadja a hektáronkénti 34 mázsát. Tavaszi árpát a váci járásban 2408 hektáron termesztettek. Ez a vetésterület, a járásban levő gabona vetésterületéhez viszonyítva, Pest megyében a legnagyobb, s e növényfajta itt is „érzi magát a legjobban.” Búzából 7659 hektárnyi tér-' mett, s a várható hektáronkénti termésátlag 30 mázsa Az elmúlt hetekben többen panaszkodtak a váci közértekben, tejboltokban: — Megsavanyodott a tej. A váci tejipari üzem igazgatója, Pólyák János a legilletékesebb az ok megmagyarázására. — A tejet a környező termelőszövetkezetektől és állami gazdaságoktól vesszük át feldolgozásra, az autók hat-hét Celsius-fokra hűtve szállítják az üzembe, s mi itt, a pasztörizálás, csomagolás közben is folyamatosan hűtjük. — Az első probléma tehát a kiszállításkor jelentkezik? — Igen. Üzemünk négyszázhúsz boltnak, közértnek szállít tejet, tejterméket, kora reggel' elkezdve a lerakodást a boltok elé. Nyitáskor azonban a boltvezetők nagyobb része nem teszi hűtőbe az árut. — Talán nincs elég helyük? — Ez igaz, de a kisebb boltoknak százhatvanöt literes hűtőszekrényeket adtunk, kizárólag a mi termékeink tárolására, s az ellenőrzések során megállapítottuk, hogy húst meg más romlandó árukat tartanak benne, a tej pedig kint áll a ládákban, a vásárlótérben, és melegszik. — Mennyiben érzik vétkesnek magukat abban, amit a fogyasztók reklamálnak? — Szerződésünk értelmében, a boltvezetőknek nyitáskor aáonnal minőségi próbát kellene végrehajtaniuk, azt azonban elmulasztják. A kifogásolt, rossz tejet mi azonnal kicseréljük. Előfordul viszont, hogjr az el nem adott tejet másnap is árusítják, főleg hétfői napokon. A tejes zacskókon jelzés található, ilyen: VA 07 25. Példám azt jelenti, hogy hetedik hónap huszonötödikén csomagolták a tejet, és a fogyaszthatósági idő egy nap. Arra kérjük a vásárlókat, hogy minden esetben nézzék meg a dátumot, és ha az nem látható, kérjenek másik zacskót. olyat, amelyiken rajta van. — Miért szükséges ez? — Előfordul, hogy a boltvezető, a veszteséget el akarva kerülni, a megmaradt tejet, mint említettem, másnap is forgalomba hozza, pedig mi a szerződésben felajánlottuk, hogy ötven százalékos árban visszavásároljuk az el nem adott tejet, a másik ötven százalék a boltot terheli. Még azt is felajánlottuk, hogy rossz idő esetén a Dunakanyarban, amikor vendég nemigen várható, délelőtt tíz óráig módosíthatják a másnapi rendelést. — Tehát nem tartják vétkesnek magukat? — Nem. ~k Vinkó Lajossal, a tejipari vállalat kereskedelmi előadójával meglátogattuk a 10. számú és a 7. számú boltot. A tej, az előírásnak megfelelően, mindkét helyen 5—10 Celsius- fok között hűtve volt, csak egy-két ládát tettek ki a vásárlótérbe. Feltételezhető, a vásárlókban is hiba van: nagyon sokan már reggel megveszik a tejet, de nem teszik» hűtőszekrénybe, vagy hűvös helyre, és amikor az megromlik, reklamálnak, szerintük jogosan. Annyi bizonyos, hogy a vásárlók a pénzükért fogyasztható tejet akarnak. A melegben viszont a tejnek nem szavatossági, hanem fogyaszthatósági ideje van, ami 0-tól 5 Celsius-fokig egy nap, 5—10 fokig két nap. Ha erre otthon nincsenek figyelemmel, a hiba nem a tejüzemben és a közéltekben keresendő. Hajnal László Gábor Köszönetnyilvánítás. Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak akik felejthetelen férjem, ill. édesapám, a tragikus körülmények között elhúnyt Szabó János temetésén részt vettek, emlékére beszédet mondtak, az Egyesült Izzó vezetőségének, az izzólámpagyártás valamennyi dolgozójának, azoknak az ismerősöknek, akik ravatalára koszorút., virágot helyeztek, a jó barátoknak, akik mérhetetlen bánatunkban vigasztaló szavakkal felkerestek, özv. Szabó Jánosné és leánya Márta. Köszönetnyilvánítás. Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen férjem, ill. egyetlen fiúnk, a tragikus körülmények között elhúnyt Szabó István temetésén részt vettek, emlékére beszédet mondtak, az Egyesült Izzó vezetőségének, az izzólámpagyártás valamennyi dolgozójának. mindazoknak az ismerősöknek, akik ravatalára koszorút, virágot helyeztek, a jó barátoknak, akik mérhetetlen .gyászunkban vigasztaló szavakkal felkerestek, özv. Szabó Istvánné és a gyászoló család. körül lesz. Rozsból kevés, mindössze 747 hektár található, 16 mázsás átlagtermésére számítanak. Július közepén befejező^ dőlt az őszi árpa aratása: 658 hektárról 27 mázsás átlagot takarítottak be. A váci járás közös gazdaságait talán a nagyon szeszélyes, esős nyár is arra ösztönözte, hogy az eddiginél nagyobb összefogással, kombájnok és aratószemélyzet kölcsönzésével birkózzanak meg a legfontosabb mezőgazdasági munkával, a gabona biztonságba helyezésével. Tegnap, július 30-án, éppen a fóti termelőszövetkezet gabonatábláira indultak a vendégkombájnok. (b. j.) Arai tetszik - és ami nem TETSZIK, ,.. hogy a Váci Állami Zeneiskola épülete előtt diszkútat állítanak fel a városban született Füredi Mihály opera- és népszínműénekes tiszteletére. NEM TETSZIK, ... hogy a szépen kifaragott műköveket már hónapokkal előbb a helyszínre szállították, kitéve azokat a rongálódásnak, a diszkót felállítása pedig késik. • (—6) Augusztus 19—20 Szobi napok Kétnapos rendezvénysorozattal köszönti idén alkotmányunk ünnepét a váci járás északi határállomása, Szob. Augusztus 19-én lesz az ünnepélyes megnyitó, s aznap kispályás labdarúgó-mérkőzéseket játszanak a Szobi Kupa elnyeréséért. A szomszédos Ipolydamásdon zajlik le a nemzetiségi kultúrcsoportolc találkozója. Augusztus 20-án Szobon, a nagyközségi tanács épületében fogadják a szlovák vendégeket. Délelőtt 10 órakor nyílik meg Hana Müllerova kiállítása, a művelődési központban. A kiállítás menyitóját evezősverseny követi; 14 órakor tartják az alkotmánynapi ünnepséget a művelődési központban, majd kézilabda-villám- tornát rendeznek a sportpályán. A kétnapos rendezvénysorozat utolsó programpontjaként, az üzemi és a szövetkezeti dolgozók baráti találkozójára kerül sor a termelőszövetkezet művelődési termében. Az első félév Ötvenhétezer tonnával több konzerv A műanyag csomagolású dzsemek sikere — Miért nem fogynak a diabetikus készítmények? - Jó hír a kismamáknak A dunakeszi Konzervgyár anyag- és áruforgalmi osztálya által elkészített mérlegbeszámolóban olvasható, hogy az eltelt félév értékesítési terve csaknem 34 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakáé. — Mit jelent ez a szám? — kérdeztük Sipos Lászlót, a Gyümölcs- és Főzelékkonzervgyár anyag- és áruforgalmi osztályvezetőjét. — Az exportban több mint 42 ezer, a belkereskedelemben 15 ezer torma többletértékesítést. — Tudomásunk szerint beváltak az újfajta csomagolású gyártmányok is. — A vevők nagyon keresik a műanyagba csomagolt gyümölcsízeket, dzsemeket, melyek igen rövid időn belül slágercikké váltak. A csomagoláson túl, a kelendőséget első sorban terElismeréssel és tárgyjutalommal Bélyegkiállitás a huszonötödik jubileumra A göd—dunakeszi Egyesült Dunamenti Tsz 1974 novemberében ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját. A termelőszövetkezet 900 tagú kollektívája jelentős termelési, gazdálkodási, politikai és kulturális eredmények elérésével készül az évforduló méltó köszöntésére. A felkészülés alapja a közgyűlés által jóváhagyott éves jubileumi program, melynek kulturális részében szerepel a jubileumi bélyegkiállítás is. A tsz, valamint a nagyközség bályeggwűjtői már megkezdték a felkészülést a kiállításra, de szeretnénk, ha a váci járás és Vác város bélyeggyűjtő köreinek kiállítói is szerepelnének azon, gazdagítanák anyagát, emelnék színvonalát. A kiállítást november 22-től 24-ig rendezi meg a szövetkezet. Az ünnepélyes megnyitóra november 22-én kerül sor. A kiállításra díszes emléklapot és diszpecsétet készíttetünk, s a megnyitó napján kihelyezett postahivatal működik majd. A kiállítás motívumjellegű, magyar és külföldi bélyegekkel, a mezőgazdasággal, az erdő-, rét-, víz- és vadgazdálkodással összefüggő tág témakörben, melyben benne van az élelmiszer- és a mezőgazdasági gépgyártó ipar témája is. A rendező bizottság minden kiállítót elismerésben részesít, sőt az első hat helyezett kiállító külön tárgyjutalomban részesül. Takács Lajos, a tsz pártcsúcsvezetőségének titkára mékeink kiváló minőségének köszönhetjük. Az előző években azt tapasztaltuk, hogy a műanyag csomagolású készítmények iránt a kereslet nőtt, míg az Üvegesek iránt csökkent. Az őszibarack dzsemből 45. a sárgabarackból 56, szilvából 23, a ri- bizliből 5, a szamócából pedig 6 tonnával értékesítettünk többet a tervezettnél. A műanyag csomagolású dzsemek gyártásában gondot okozott az alufólia-ellátás, amit importból nem sikerült biztosítanunk. — A beszámolóból kitűnik, hogy a diabetikus készítmények iránt csökkent a kereslet. Vajon miért? — Sajnos, 220 tonna diabetikus befőttel kevesebbet értékesíthettünk, mint amennyit terveztünk, diabetikus dzsem értékesítési tervünk például 125 tonna volt, a kereskedelem pedig csak 8 tonnát vett át. Hasonlóképpen jártunk a diabetikus szörpökkel is. A rádióban halottam a vitát, melynek résztvevői azt kifogásolták, hogy a kereskedelem „fél” a diabetikus készítményektől, nem áll elegendő mennyiség és választék belőlük a vevők rendelkePersze, az is lehet, hogy a vevők vásárlási kedve csökkent. Mindenesetre jó lenne ezzel a kérdéssel alaposan foglalkozni. — Amiből viszont nem győzik ellátni a kereskedelmet, az a bébiétel. Milyen jó híreket tud mondani a kismamáknak? — Elsősorban új bébiételek megjelenését jelezhetem. Nemcsak a fajta lesz űj, hanem a csomagolás is: az eddigi dobozosról részben áttérünk az üvegesre. Nagyon keresett a sárgarépás és sütőtökös bébiétel, melyből jóval a terven felül értékesítettünk. Nyári Ferenc PÁRBESZÉD A VENDEGLA TO/PARROLi Még népszerűbbé teszik az előfizetéses étkezést Novak Márton, a Pest megyei Vendéglátóipari Vállalat IV. számú, váci kerületi igazgatója örült látogatásunknak, pedig kérdéseink az alkoholizmus elleni harc, a 44 órás munkahét, a kulturáltabb vendéglátó- egységek kialakítása és a vendéglátóipari dolgozók magatartása körül forogtak. Mint mondta, szereti a várost, magáénak érzi, és emberismeretből gyakorlatban már akkor vizsgázott, amikor 15 évig a pult mögött állt. Az alkoholizmus ellen — Sokan úgy értelmezik az alkoholizmus elleni harcot, hogy zárjunk be minden italboltot, a vendéglők csak szeszmentesek legyenek. Helytelen, mert a harc nem az italfogyasztók, hanem a szeszes italt mértéktelenül fogyasztók, az alkoholisták ellen folyik. Kétségtelen, hogy a vendéglátóipari dolgozók is beleszólhatnak a nevelésbe, de a problémát össztársadalmi feladatnak kell tekinteni. — Sokat segíthetne, ha szeszmentes büféket, tájjellegű borkóstolókat és gyorskiszolgáló éttermeket nyitnának az italkimérők helyén. — Erre már mi is gondoltunk. Berendeztük a Toronybisztrót. és bezártuk a régit. Nem mi tettük olyanná, amilyen. Most azonban a bejárat közelében szeszmentes kerthelyiséget alakítunk ki. A kerítésül szolgáló virágállványok már ott is vannak. Ugyanakkor megnyitjuk az új környezetben, új berendezéssel a ré-. gi bisztrót, s minden igyekezetünk arra irányul, hogy kulturált hely legyen, illetve maradjon. A Kakák vendéglőt már átrendeztük, felszereltük grillsütővel: pecsenyék és egy- tál ételek kaphatók benne. A büfékben bevezettük a tej és tejtermékeit árusítását, a dunakeszi pavilont meg ebben az évben átépítjük, renováljuk. — Furcsállottuk, hogy külön italterv és ételterv készült. Ezek szerint a dolgozóknak azon kell igyekezniük, hogy az italtervet is mielőbb és minél jobban túlteljesítsék? — Igaz. de nem egészen így. Éppen az ételterv érdekében vettük külön a tervszámokat. Minden évben csökentjük az italtervet az ételterv javára. Nem az ital eladása a cél. Örülök, mikor ilyen jelentés kerül az asztalomra: „A Kőkapu vendéglő összes forgalmának 65 százaléka, a Toronybisztró 30 százaléka étel.” Gondok, tervek — Az utóbbiban e százalék még nagyobb is lehetne, de sajnos, a konyha kapacitása már nem képes többre. Tavaly szinte országosan legjobbak voltunk hűsítő ital eladási tervünk teljesítésében: 300 százalékot értünk el. Előfizetéses étkezési tervünk teljesítése 145 százalékos. E tervet emelni akarjuk, és ismét az italterv ferdére. Cukrászdáinkban bevezetjük a reggeliztetést. Gondot okoz a Lottó cukrászda, melyben a dolgozók a csúcsforgalmi időben nem képesek a rohamot állni. A tanács segítségére lenne szükség a cukrászda bővítéséhez. További terveik iránt érdeklődünk. — Sokszor támadta vállalatunkat a sajtó egyes dolgozok helytelen magatartasa és a kerthelyiseg hianya miatt. Már a negyvennégy órás munkahét bevezetése előtt nem kis munkaerő-problémával küzdöttünk. A 44 órás munkahét tovább növelte gondjainkat. Főként szakemberekből van hiány. Meg üzletvezetőt is keresünk. Munkaügyi osztályunk minden jelentkezőnek örül, és sajnos, sokszor megalkuvónak kell lennie. Reménykedünk, hogy idővel megszeretik a fiatalok ezt a szakmát, s a kezünket sem kötik meg ennyire, elfogadják javaslatunkat, hogy három évig szakképzett dolgozót is alkalmazhatunk, akinek addig az előírt iskolai végzettséget meg kell szereznie. — Ilyen munkaerőgondok közepette azért bővítésre, új üzemegységek nyitására is gondolunk. Eddig is bevált már, és a KÖJÁL is megelégedésének adott hangot, hogy megnyitottuk nagymarosi i a^y iái t por üzemünké u Kor- szcfüsitettúK a cuia'ász üzemet a Köztársaság utón, de sajnos, Készítményéi iránt kicsi a kereslet. A korszerű táplálkozás és a nőik szaoad idejenek hasznosabb felhasználása érdekéoen, minden cukrászdánkban évente legalább kétszer árengedményes vásárlással egybekötött bemutatót tartunk. Nagymaroson például alig ismerték a somlói galuskát, most alig tudjuk belőle az igényeket kielégíteni. Egy ilyen bemutató után Alsógödön szembetűnően megnőtt az érdeklődés a pudingok és a gyümölcskészítmények iránt. Étterem Deákváron — Űj létesítményeik? — A Széchényi utca páratlan számú oldalán új, emeletes hazakat epitenek majd. A Szécnenyi utca es a Március 15. tér sarkan, az új épületben gyorskiszolgáló, illetve önkiszolgáló éttermet rendezünk be, az emeleten pedig zenés szórakozóhely lesz. A Földvári téren az idén elkezdik a kilencemeletes toronyház építését. Ott melegkonyha üzemet szerelünk fel, a földszinten, ahonnét haza lehet vinni az ételt. A deákvári éttermet lebontják. Attól a pillanattól kezdve, hogy a tanács vagy a DCM készre jelenti az új épületet, legkésőbb három hónap elteltével megnyílik a deákvári étterem is. Végül szeretnénk a tanáccsal egyetértésben, aKő- kapú vendéglőnek kerthelyiséget kialakítani, a Lenin út felé eső üres telken: így két utcáról lenne a Kőkapu vendéglőnek bejárata. Mészáros Gyula Nem a fejipar a hibás Miért savanyodik meg a tej ? ELMULASZTJÁK A MINŐSÉGI PRÓBÁT