Pest Megyi Hírlap, 1974. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-04 / 154. szám

1974. JÚLIUS 4., CSÜTÖRTÖK %Múav 3 Milliós lépések Dunakeszi. Hatezer őslakos, tizenhétezer megtelepedett be­vándorló, és ki tudja mennyi ideiglenes bejelentővel élő ember, ezen az ötvennégy négyzetkilométeren. Sorsok, erőfeszítések, mindent válla­lások, összefogások nagy gyűj­tőedénye — ez Dunakeszi. Fás- kamraotthonok és készülő tíz­emeletes házak világa ez. Már tulajdonképpen nem község, még nem város. Hazánk — ha nem Európa — második leg­nagyobb faluja. Gyárfalu. Naponta huszonöt téma Nem a legszerencsésebb idő­pontban érkeztem a tanácshá­zára, dr. Korda Kálmán vb- titkárnak éppen fogadóórája van. Egymást váltják az em­berek, személyes és közügyek egyaránt szóba kerülnek. Perc­nyi pontossággal kell szervez­ni a munkaidőt, még seregnyi elintéznivaló várja: az iskolák költségvetése, a művészeti na­pokkal kapcsolatos teendők, a a gyümölcs-zöldség ellátás ja­vításáért is tenni kell valamit, délután a fővárosban tárgya­lás egy útépítés ügyében. „Na­ponta 25—26 témában kell váltani” — mondja. Fiatal asszonyka érkezik, gyereke van, egyedül neveli albérlet­ben. Lakás kellene. Tanácsi. Mikor lesz? Erre nem lehet pontos választ adni. Ami biz­tosabbnak látszik: a kedvez­ményes munkáslakás-akció. Rövid tájékoztatás ennek mi­kéntjéről, meg hogy kihez is forduljon. Az ügyfél kimegy, helyette kettő jön be az ajtón. Ma valóban rosszkor jöttem. Nem baj, majd holnap, hiszen holnap is nap lesz. Cselekednek Vége a tanévnek, az 1-es számú általános iskola udva­rán napközis gyerekek játsza­nak. Hady Jolán az 5/A osztály- főnöke, maga is bevándorló, Tiszabecsről érkezett ide. La­pozgatjuk az osztály könyvet, változatos képet nyújt a gye­rekek születési helye is: De­recske, Hajdúhadház, Siófok, Kiskunmajsa, Orosháza. — Háromnegyedrészük nem tősgyökeres, az ország külön­böző vidékeiről érkeztek, szü­leik itt, vagy a fővárosban vállalnak munkát. Sok a hát­rányos helyzetű gyerek. Ami­kor családlátogatáson voltam, nem is egy fabódéotthont lát­tam. A legrosszabb körülmé­nyek között a Szabadság-lige­ten lakók élnek, naponta több kilométert gyalogolnak, vona­toznak az iskolába. Mindany- nyian napközisek, otthon nem tudnak tanulni. Nincs villany, nincs út, nincs bolt. Egy külön sziget — életfeltételek nélkül. Legalábbis egyelőre. Legalábbis egyelőre, mert a nagyközség illetékesei hihe­tetlen erőfeszítéseket tesznek azért, hogy mielőbb fölszámol­ják a hátrányokat, megszün­tessék a hiányosságokat. — Nem letagadni kell a je­len helyzetet, nem szétrombol­ni több száz ember otthonát, hanem intézkedni, cselekedni. A struccpolitika mit sem hasz­nál — mondja a nagyközség pártbizottságának fiatal titká­ra, Katona István. — Mikorra várható Szabad­ság-ligeten a körülmények számottevő javulása? — Decemberig égni kell ott a villanynak, októberre út lesz, hogy lehessen boltot nyit­ni, árut szállítani, közlekedni. Es persze víz is lesz. A pedagógus korrepetál, a hátrányos gyerekekkel, a vb- titkár agitál, vitatkozik, tár­gyal, intézkedik, a pártbizott­ság titkárának munkaideje ébredéstől lefekvésig tart. És nincsenek egyedül. Éppen Ka­tona István mondta el, hogy a községpolitikával foglalkozó fórumok, a demokratizmus fórumai jól működnek Duna­keszin, és a lakosság — 72 százaléka munkás — tudatos egy irányba húzása új helyze­tet teremtett. Se szeri se szá­nra a szép példáknak, az egyik ilyen, hogy társulásos alapon énül a csatorna. A Csatornamű Társulat a költségeknek több mint felét vállalta. Az egyik gerincág már készen van, most dolgoznak a másikon, és jól halad a tisztítótelep építé­se. Mintegy félmillió forint értékű társadalmi munkát vé­geztek a helybeliek az ifjúsági park építésénél, szorgoskod­nak a nagyközség csinosabbá tételén, most készül — szintén közös erőből — egy játszótér. A 2-es főközlekedési út men­tén, Dunakeszi északi részén új lakóházak sora emelkedett az utolsó néhány évben. A 24 KISZ-lakásban már otthont te­remtettek a lakók. Az ifjúsági lakásépítő szövetkezet 108 la­kásában pedig jövő tavasszal költözhetnek. A Nap utcában felépült öt állami ház, 95 laká­sának utolsóit e hónap végén adják át. Az egyik lakás nyolc helyben tanító pedagógus kö­zös otthona, ötven forintos té­rítésért ott kaptak szolgálati elhelyezést. Munkáslakások, óvoda A környék legmagasabb épülete tizenegy szintes, mel­lette két másik épül ugyanak­koráit lesznek rövidesen. A daru gémje serényen fordul újabb és újabb terhével, fönt, a második ház építkezésén vastagkesztyfls munkások segí­tik helyükre az elemeket. Va­lamennyi már a harmadik házból is felépült, sietni kell, még az idén át akarják adni a 258 lakást És feltétlenül ide kívánkozik, ezeknek a laká­soknak 80 százalékát munkás­családok kapják. Dunakeszi ugyanis — a helyiek nem kis örömére — egyike hazánk azon ötvenhat helységének, amelyre vonatkozik a kiemelt munkáslakás-építési program. Így aztán ezekkel a házakkal nem fejeződik majd be az építkezés, a teljes közművesí­tés után erre az ÉVM által ki­jelölt területre további három­ezer lakás kerül, részint cél- csoportos beruházásból, részint OTP-támogatással. A Tábor utca és a Hunyadi utca sarkán, az úgynevezett Rizskása-hegyen katonák dol­goznak. Néhány napja kezdték el leendő 150 személyes óvoda helyén a földmunkákat. Az üzemek és a község „Dunakeszin az üzemek és az iskolák kapcsolata javult, ma már igen jó” — olvashat­juk a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottságának fölméré­sében. Dr. Korda Kálmán vb- titkár a megmondhatója, hogy ez a kapcsolat sokkal sokré­tűbb, mint amennyire a felmé­rés utal. — Tizenhárom üzem, gyár, telep és ktsz van Dunake­szim, — ebből öt nagyobb — összesen mintegy 10 ezer em­bert foglalkoztatnak. A terüle­ten levő üzemek párt és gaz­dasági vezetése, bármilyen problémával fordulunk hozzá­juk. nemcsak jóindulatukról biztosítanak. A Konzervgyár vezetői a Vác és Környéke Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalattal tárgyalnak most, hogy közösen segítsék a lakos­ság jobb zöldség-, gyümölcsel­látását. A Járműjavító saját, 150 személyes óvodájával eny­híti a nagyközség idevágó gondjait. A házgyáriak sókat segédkeztek az iskolai sport­pályák építésében. A Mechani­kai Laborhoz vezető tanácsi utat közösen hozzuk rendbe. A József Attila művelődési házat az intézmények és a tanács közösen üzemeltetik. A Talaj­javító Vállalat kívánság sze­rint szállítja az utak javításá­hoz szükséges kavicsot. A munkásőrség helyi százada az úttörők táborozásához járul hozzá. Szocialista szerződést kötöttünk a honvédséggel, ők dolgoznak a készülő óvoda földimunkáin, és a fogadószint elkészítését is vállalták. Rajtuk kívül 24 vállalat — köztük sok fővárosi — dolgozói tartanak kommunista műszakokat, hogy mielőbb tető alá hozzuk az épületet. Ellenpélda is akad: az Egyesült Izzó elzárkózott minden segítségnyújtás elől, pedig óvodáinkban most is 43 olyan kisgyerek van, akiknek szülei ott dolgoznak. Összefogással: fejlődés Még távirati stílusban sem sorolható fel a nagyközséget gazdagító valamennyi új léte­sítmény, de ugyanígy a prob­lémák sem. A felsorolásnál többet mond az összehasonlí­tás: 1955-től 1970-ig 27,4 mil­lió forint fejlesztési alapot tervezett a helyi tanács, a ne­gyedik ötéves tervidőszakra 54 milliót. Ez volt a terv. S a valóság: az eddig eltelt négy év alatt az összeg túlhaladta a 130 milliót. És nyugodtan szá­molhatunk még néhány millió forintot, amivel a társadalmi munkások járulnak hozzá a közös ügyhöz: Dunakeszi fej­lesztéséhez. Van gond Dunakeszin? Sok. És fejlődés? Hatalmas ütemű, mérföldes léptű. A település arculatának, az emberek éle­tének alakításában ez utóbbi lesz egyre inkább mérvadó. Fehér Gyula Ülésezett az MTESZ elnöksége A Műszaki és Természettu­dományi Egyesületek Szövet­sége szerdán elnökségi ülést tartott. Az ülésen megjelent és felszólalt Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Minisztertanács elnöke. Kónya Albertnek, a Magyar Tudományos Akadémia leve­lező tagjának, az MTESZ társ­elnökének megnyitója után megválasztották a szövetség új elnökét. A tisztséget dr. Ajtai Miklós, az OMFB elnöke tölti be. Vietnami szolidaritási nagygyűlés Balassagyarmaton Nguyen Thi Dinh asszony, a Dél-Vietnami Nemzeti Felsza- badítási Front Központi Bi­zottsága elnökségének tagja, a Dél-Vietnam Felszabadításáért Küzdő Nőszövetség elnöke, a dél-vietnami népi felszabadító fegyveres erők helyettes fő- parancsnoka vezetésével jú­nius 21-től hattagú dél-vietna­mi nődelegáció tartózkodott Nógrád megyében. A nőküldöttség kéthetes láto­gatása befejezéseként szerdán felkereste a Budapesti Finom­kötöttárugyár balassagyarmati gyáregységét. Az üzemcsar­nokban megtartott szolidaritá­si nagygyűlésen Zsidai László, a Hazafias Népfront balassa­gyarmati bizottságának titká­ra mondott beszédet. Felszó­lalt Nguyen Thi Dinh asz- szony is. Hogyan élnek ingázók? Pest megyei tapasztalatok — országos tanácskozáson A Pest megyei párt- és tár­sadalmi szervezetek gyakran foglalkoznak a falun élő, bejá­ró munkások helyzetével — munka- és életkörülményeik javítása érdekében. A Pest megyei tapasztalatokról és tervekről gyakran kémek tá­jékoztatót más területek és or­szágos szervek vezetői is. A héten a KISZ Központi Bizott­ságának Mezőgazdasági Ifjú­sági Tanácsa és a Somogy me­gyei Tanács szervezte meg Kaposvárott az ingázó fiatalok KISZ-vezetőinek tapasztalat- cseréjét. Ennek első Előadását dr. Dobi Ferenc, a SZOT el­nökségének tagja, a Szakszer­vezetek Pest megyei Tanácsá­nak vezető titkára, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa falusi munkabizottságának ve­zetője tartotta. Az előadást — amelyből részleteket közlünk — a mintegy 150, az ország különböző részeiből érkezett KISZ-vezető nagy figyelem­mel és tetszéssel fogadta. Napi 12—14 óra A KISZ-korú fiatalok 54 százaléka falun él, s közülük csaknem félmillió azoknak a száma, akik nap mint nap el­járnak más településre dol­gozni. Problémáik és létszá­muk e területek sajátosságai­nak megfelelően különböző. Pest megyében például az agglomerációból naponta mintegy 200 ezer ember — köztük több mint 100 ezer nagyipari munkás — jár dol­gozni a fővárosba, akik kö­zött több tízezer a 14—30 év közötti fiatal. Nagy részük na­ponta ingázik. A bejárók naponta — a munka, a sokszor kényelmet­len utazás, a járművekre vá­rakozás, a bevásárlás miatt — sokszor 12—14 órát töltenek távol otthonuktól. A Pest megyei bejárók — akiknek nagy része faluról, ta­nyáról vándorol fel tömegesen a főváros és a városok kör­nyékére — letelepülésük első időszakában az otthonterem­tés gondjaival is küzdenek. Idejük, fizikai erejük nagy ré­szét ház-, illetve lakásépítés veszi igénybe. Az új otthon építéséhez a fizetésüknél több pénzre van szükségük, ezért sokan „kétldkivá” válnak, kü­lönmunkát vállalnak. Az üzemi beilleszkedés A parasztból munkássá vá­lás nem megy egyik napról a másikra. A bejárók üzemi munkájukat legtöbbször ne­héz fizikai erőkifejtésekkel kezdik, és csak hetek-hóna- pok, esetleg évek múltával, a munkahelyi beilleszkedés után kezdhetnek tanulni valami­lyen szakmát, vagy betanulni munkafogásokat. Egyes gyárakban az „elma­radottak” közé sorolják őket, részben azért, mert a bejárók tudatában eleinte még gyak­ran fel-felbukkannak a falu­ról hozott előítéletek. A bejáró életformának elő­nyei is vanak. A bejárók ál­talában lakóhelyükön — főleg családi, baráti körükben — a munkásöntudatpt képviselik, tekintélyük, befolyásuk van. Munka és tekintély SOKAN FESZEGETIK mostanában azt a kérdést, hogyan születik a tekin­tély? A valóságos tekintélyre gondolnak természetesen, amely erőt, lendületet képes adni kisebb-nagyobb közösségek­nek, amely legalább oly ösztönzően hat az emberekre, mint a lelkesítő szónok­lat. Az ilyen tekintély is bizony elég köznapi módon, magától értetődően születik. A munkásnak őszintesége, szó­kimondása hozza létre műhelyi brigá­dokban, kubikoscsoportokban, vagy bármilyen spontán alakult munkakol­lektívában. Kezdjen csak el valaki ilyen szűk létszámú szerszámforgató társaság­ban dirigálni a többieknek —, hogy így fogjátok, meg úgy emeljétek — szinte bizonyosan megkapja: „Ne szájalj, öre­gem, inkább mutasd meg, hogyan kell csinálni!” És végeredményben ezen mú­lik minden. Ha az illető odaáll a szállí­tandó gerenda nehezebbik vége alá, és nem csuklik össze, vagy több és hibát­lanabb formát készít ugyanabból az anyagból, akkor mondhatja, hogy „ide figyeljetek, emberek!” Különben kine­vetik, vagy leintik. EZ A MAGYARÁZATA legtöbb szo­cialista brigád sikerének is. A munká­sok kiválasztják maguk közül a legkü- lönbet, a példát mutatni mindenkor ké­pes. okos, igazságos és határozott egyé­niséget, akire azután szívesen rábízzák magukat, s hallgatnak rá bármilyen nehéz körülmények között. Ilyen együt­tesekben szokott előfordulni, hogy ami­kor a brigádvezető magasabb elisme­rést, esetleg kormánykitüntetést kap, akkor azt nemcsak természetesnek fog­ják föl, hanem őszintén örülnek neki, mert a maguk megbecsülését is látják benne. Nagyon örvendetes, hogy a párt- szervezetek is esyre csalhatatlanabbul fedezik föl a valóságos értékeket, tehát nem a frázisok, hanem a teljesítmények alapján tesznek mind több javaslatot erkölcsi és anyagi kitüntetésekre. Ezekről az alapvető, normális viszo­nyokról azért időszerű ma is beszélget­ni, mert sokan megfeledkeznek róla, s miután megkapták a bizalmat, egyszer - csak valamilyen furcsa színeváltozáson esnek át, kezdenek lenézni azokra, akik őket fölemelték. FELTŰNŐ, milyen sokan szeretik a munkát — nézni. Ezt a megjegyzést egyik tekintélyes nyugdíjasunktól hal­lottam, aki szintén kedvtelve legeltette szemét egy — elég lassú — építkezé­sen. Csakhogy neki már joga van hozzá. Mint legtöbb hatvan esztendőn túli em­ber, talán legtöbbje időből van, s mivel úgyszólván belerokkant abba, amit egész életében csinált, sok-sok ta­pasztalattal rögtön észreveszi: kínnal vagy örömmel dolgózik-e a mai úgyne­vezett aktív korosztály. -Tos, szerinte is nagyon sokaknak kijár az elismerés, az „én sem csinálnám különbül” dicséret. Mint például annak a markológép-keze­lőnek, aki a lakótelepi építkezésnél fá­rasztja izmait, s szemlátomást kedvét leli a rábízott föladatban. Másodpercek alatt egész kubikoscsapat teljesítményét produkálja, miközben fönt a gép fülké­jében össze sem sározza magát. SAJNOS, a munka veteránjai gyak­ran bosszankodnak is. Egyikőjük ironi­kusan jegyezte meg, hogy neki nincs szerencséje például az árokásókkal, mert azok valahogyan mindig éppen akkor tartanak „pipahuját”, amikor ő arrafelé őgyeleg. Már éppen meg akar­ta kérdezni tőlük, hányán dolgoznak a cégnél, de attól tartott, nem a közis­mert vicces választ kapta volna, hogy körülbelül a fele, hanem ingerülten azt, hogy magának öregem, igazán nincs eh­hez semmi köze. Mint ahogy jómagam is kemény kiok­tatásban részesültem, amikor a munka­idő alatti hosszadalmas cigarettázásról azt mertem írni, hogy „ejnye, ejnye”. Sőt, egy nekem címzett levél konven­cionális átokkal kezdődött: „Csak any- nyit mondok, verje meg az isten azt, aki egy kis szusszantást is sajnál a szegény melástál”. Pedig nem erről volt szó. Azt hiszem, a félreértés szándékosságá­hoz kétség sem férhet. S ha e mostani jószándékú észrevételeimre netán me­gint hasonlóan reagálna valaki, előre kijelentem: nem a naplopóknak akarok hízelegni, hanem kizárólag a tisztessé­ges munkások nevében szólok. Nem elő­ször. talán nem is utoljára. Mert érde­kes, a rend és a fegyelem hallatán még csak véletlenül sem a szocialista bri­gádtagok orrolnak meg, hanem mindig csak azok kapják föl sértődötten a fejü­ket, akik nem a vállalkozás gyors és sikeres befejezéséért izgulnak, hanem csak a műszak végét lesik „sok dohány, kevés meló” szemlélettel. AZ IS TERMÉSZETES azonban, hogy mind a párttitkárok, mind az új­ságírók tudják: nem a jó munkással, nem az aktív jelen-igenlőkkel kell meg­értetni a több és értékesebb munka fon­tosságát. Naívság lenne azt gondolni, hogy ezek az emberek, elvtársak azért dolgoznak rendesen, mert a pártirodá­ból bíztatják őket. A tapasztalat azt mutatja, hogy gyakran éppen fordított a helyzet: a műhelyekből indul el na­gyon sok hasznos kezdeményezés. Innen indulnak el a különféle termelési föl­ajánlások, munkaverseny-indítványok, takarékossági és minőségi mozgalmak. A dolgozó emberek legelsősorban ön­magukat becsülik azzal, hogy igyekez­nek kifogástalan munkát kiadni a ke­zükből. Az agitáció, az érvelő, meggyőző tevékenység éppen ezért inkább arra irányul mostanában, hogy a még ke­véssé közösségi emberek szintén csat­lakozzanak a következő pártkongresszus tiszteletére kibontakozó munkaverseny­hez, illetve fölzárkózzanak azokhoz, akik már értik az egyes ember helytál­lása és a szocialista közboldogulás kö­zötti összefüggést. F. Nagy István Sok újat hoznak magukkal a városból, amivel hozzájárul­nak a régi falusi életszemlélet megváltoztatásához. A falusi életformára így közvetve az üzemi kollektívák is hatással vannak nem egy esetben köz­vetlenül is, amikor üzemi szervezetek, például szocialista brigádok a bejáró dolgozók­nak lakóhelyi körülményeinek javításához kézzelfogható se­gítséget nyújtanak. Az ilyen helyeken tovább nő tekintélyük, fokozottabban válhatnak közvéleményformá­ló erőkké. Ezt a szerepet egyébként a tapasztalatok sze­rint általában a régebben lete­lepedett bejáró munkások vál­lalják tudatosan. Közülük so­kan tanácsi, KISZ-, népfront­tisztségeket töltenek be, rend­szeresen végeznek társadalmi munkát. E munkásréteg álta­lában az üzemi törzsgárdához is tartozik. Ugyanakkor a községek ve­zető testületéibe általában in­kább a helyben dolgozó mun­kásokat választják meg. Így e testületek összetétele sokszor nem tükrözi kellően a lakos­ság munkásarányát, Sokrétű feladatok A népfront, a KISZ- és a szakszervezetek kutatják és fokozatosan alkalmazzák azo­kat az eszközöket, módszereket és formákat, amelyek — az együttműködés és munkameg­osztás alapján — a legalkal­masabbak a bejáró munkások­kal való foglalkozásra az üze­mekben, és a legjobban előse­gítik fokozottabb aktivizálódá­sukat a falu társadalmi, politi­kai és kulturális életében. A bejárók életkörülményei­nek javítását ma már egyre fokozottabban figyelembe ve­szik a rövid-, közép- és távlati tervek készítésénél és megva­lósításánál. További feladat azonban, hogy még az eddigi­nél is körültekintőbben ele­mezzük azt a bonyolult helyzetet, amelyben e munkásrétegek élnek: az ingázások sokféle irányát, a vonzáskörüket, a szakmák, foglalkozások iránti orientá­ciót. A városokat körülvevő agglomerációk kereskedelmi és szolgáltatási ellátásának, köz­lekedésének, egészségügyi és művelődésügyi hálózatának fejlesztése is gyorsabb tempót igényel. Az üzemek és a lakóterületi szervek összefogása sokat ja­víthat a bejárók helyzetén, ezért kívánatos az üzemek és községek vezetőinek rendsze­res kapcsolata. Tovább szükséges fejleszte­ni a települések politikai és kulturális központjait, klub­jait, ahol tovább erősödhetnek a falun élő munkásság és a helyben dolgozók kapcsolatai. Uj kapcsolatok A munkás-paraszt kapcsola­tok olyan új formáinak kiala­kítására és kiterjesztésére kell törekednünk, amelyek megfe­lelnek a falu mai arculatának és a szocialista emberi kapcso­latok elmélyítését szolgálják. Hiszen a bejáró munkások életkörülményeinek, szocialista közgondolkodásának, közéleti tevékenységének fejlesztése végső soron nagy társadalmi­politikai célokat szolgál, segíti a szocialista demokrácia ki­bontakozását, hatással van a munkás-paraszt szövetség erő­sítésére. P. V.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents