Pest Megyi Hírlap, 1974. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-24 / 171. szám

1974. JÚLIUS 24., SZERDA %JßüaD Ön miért politizál? Egy elleseft beszélgetés és válaszok a SZIMFI-ből Ülök az utasokra várakozó 38-as autóbuszon. A hátam mögött két férfi beszélget. Korareggel van, odakinn sű­rű, apró szemű eső áztatja a csepeli Tanácsház tér bok­rait. A két férfi — mindket­tő innen a harmincon — tö­kéletesen egyetért: „Mulassa­nak jól, mondtam, de rám ne számítsanak. Majd én elszó- rakozok otthon, a családdal. Mindig így kezdik: jöjjön ve­lünk, szaktárs, a horgászta­nyára; vagy nincs kedve egy kétnapos országjáró kirándu­láshoz az asszonnyal? Aztán, ha az ember elmegy, később már beosztják szakszervezeti oktatásra, s mire észbekap, nyakig merült a politizálás­ba. Hát nem, öregem, ma­radjon csak ki-ki magának. Én ledolgozom a nyolc órá­mat, arra nem lehet panasz, a többi időmmel azt cs nálok, amit alcarok. Megegyeztünk az apóssal: kiváltja az ipart, én meg elbütykölök nála. Az asszony még egy szobát akar a házhoz, én inkább kocsi párti vagyak, mindegy, majd meglátjuk. Addig kell ráhaj­tani, amíg fiatal az ember. Politizálni még ráérek, ha majd meglesz minden, amit elterveztem. Nem igaz?” Hogy szerettem volna hát­rafordulni, beleszólni, vitat­kozni vele, meg a társával, aki buzgón helyeselt! Elhatá­roztam, hogy amint elhagy­juk Budapestet, leszállók az első nagyüzemnél, és megkér­dezem a munkásőrt, a nőfe­lelőst, a népi ellenőrt, a szak­szervezeti titkárt: ön miért politizál? Ahelyett, hogy má­sodállásban kamatoztatná idejét, szakértelmét, ahelyett, hogy maszekolna, fusizna, ahelyett, hogy pihenne, aludna, barkácsolna, bará­taival sörözne vagy ultiz­na — ön miért politizál? Ki akar fegyvert a kezébe? Masznicsek Károlyt nem inehéz azonosítani azzal a fényképével, a melyet a kiváló munkásőr kitüntetés át­adáskor készítettek róla, s amely — a szakaszról készült tablóval együtt — ma is ott függ a Szerszámipari Művek Fejlesztő Intézete pártirodá­jának falán. Tíz-egynéthány év szaladt el pedig azóta, az el­ső kitüntetéshez újabbak já­rultak —, kiváló dolgozó, Ju­bileumi Felszabadulási Em­lékérem, és a 15 éves mun­kásőri hűségért kapott Szol­gálati Érdemérem —, hajába néhány ősz szál vegyült, de ma sem hiányzik a szolgálat­ból, s a gyakorlatokról. 1945-ben idomszer észként dolgozott a csepeli Weiss Manfréd gyárban, ott lépett be a szakszervezetbe és a pártba. — 1946-ban munkásokat kértek a demokratikus rend­őrségbe, a pártszervezet en­gem javasolt. Ott tanultam meg, mit jelent a munkás­hatalom fegyveres védelme. Leszerelésem után előbb szakoktató lettem, majd mű­szaki ellenőr a SZIMFI előd­jénél : a Mintagépgyárban. Itt ért az ellenforradalom ... Masznicsek Károly kis szü­netet tart, hiszen életének ahhoz a fordulópontjához ér­kezett, amely örökre kitöröl­hetetlen nyomokat hagyott benne: a kiszolgáltatottság kínzó, fájó emlékét. — Három fiam van, a leg­idősebb akkor volt tízéves, a legkisebb október 19-én szü­letett. Itt laktunk Halásztel­ken, s az iskolásgyerekek az­zal riogatták a tízéves fia­mat, meg az akkori párttit­kár kislányát, hogy fel­akasztják ... Lehet, hogy j viccnek szánták; vagy izgal­mas játéknak, nem tudom. Mindenesetre, amikor január végén Sárosi Iván személyze­ti osztályvezető azt kérdezte: ki akarja fegyverrel védeni a munkáshatalmat, az elsők kö­zött jelentkeztem. Mindenfelé hallatszott a MŰK. a már­ciusban újra kezdjük, hát nem akartam, hogy megint tehetetlenül kelljen szemlél­nem az eseményeket. Hogy olyan kiszolgáltatottan pusz­túl jak el, mint családom több ! tagja a nyilas időkben. Munkásőr-igazolványában a belépés dátuma: 1957. már­cius 1. Belső kényszerből Meszes Lászlóné, a termelési részlegvezető adminisztrátora először félreérti a kérdést: ön miért politizál? — Ügy érti: pártonkívüli létemre? — Ügy értem: egyáltalán. Mint a SZIMFI szakszervezeti bizottságának nőfelelőse egy sor olyan gondot, terhet vál­lalt magára, ami nélkül köny- nyebb, egyszerűbb lenne az élete. Miért csinálja, mégis? — Azt hiszem... belső kényszerből. Az ember először megpróbál segíteni apróbb ügyekben, aztán észre sem ve­szi, s máris mindenben benne van. Tudja, olyan, a közösségi érzés, mint a krónikus beteg­ség : áld egyszer megkapta, nem tud belőle kigyógyulni. — De hol kapta meg?! — Talán ... a családban. Heten voltunk testvérek, ab­ból ketten lányok, s mi vol­tunk a legidősebbek. Anyán­kat lefoglalta a háztartás, ne­künk kellett törődnünk a ki­sebbekkel. Így kezdődött. Az­tán úgy folytatódott, hogy kislány fejjel — tizenhat éve­sen — családfenntartó lettem: mint gyors- és gépírónő, töb­bet kerestem az édesapámnál, aki vasúti áruátvevő volt. — A felszabadulás után én is mehettem volna tanulni, még a fele fizetésem is í/Iyó- sították volna, de meg sem mertem otthon említeni: anyám annyira számított a keresetemre! Az öcséim vala­mennyien tanultak, ki techni­kusi, ki mérnöki diplomáig. Aztán férjhez mentem, kislá­nyom született, s amikor más­fél éves lett. ' megkapta a gyermekparalízist. Öt évig otthon maradtam vele, ápol­ni, tornáztatni. Mire teljesen meggyógyult, elszaladtaik az évek. Elfáradtam, már nem bírnék tanulni. Tizenhat éve, hogy icmét munkába állt, a SZIMFI-ben. Még két éve sem dolgozott, amikor beválasztották a nő­bizottságba, majd a Társadal­mi Tanács egészségügyi albi­zottságának vezetője lett, vé­gül az szb nőfelelőse. Sokat dolgozik. A gazdasági vezetés bérezési kérdésekben nemcsak meghallgatja, hanem igényli is a szakszervezeti bizottság véleményét; ezen belül a nők bérezése a nőfelelős különös szívügye. Sokat foglalkoznak a gyermekgondozási szabadsá­gon levő kismamák helyzeté­vel, béremelésével is. Az egyedülálló, illetve a többgyer­mekes anyák itt már akkor is kaptak jutalomszabadságot, amikor még nem szabályozta ezt rendelet. A nőbizottságé az érdem a kedvezményes, hazavihető ebéd bevezetésé­ben. Jutalmazás, kitüntetés elképzelhetetlen a nőfelelős ja­vaslata, véleménye nélkül. Harcol a nők túlóráztatásának csökkentéséért, az anyák tár­sadalmi megbecsüléséért. Meszes Lászlóné a vállalat kiváló dolgozója, nőbizottsági munkájáért a kohó- és gép­ipari miniszter elismerő okle­vélben részesítette. Mint a láncszemek... Dr. Major Dezső munka­ügyi osztályvezető arra a leg­büszkébb, hogy negyedszá­zados pártpropagandista te­vékenységéért kétszer tün­tették ki a Lenin Emlékpla­kettel. Beszédmódja tömör, életét távirati stílusban, dátumok­hoz kapcsolva ismerteti: — Hatgyermekes család tag­jaként, az érettségi után tiszt­viselő lettem. A Fővárosi Ta­nácstól kerültem — áthelye­zéssel — a SZIMFI-be. Har­mincnyolc éve dolgozom, ez a második munkahelyem. 1948-ban lettem a párt tagja, s mindjárt propagandista. Előbb jogászdoktori diplomát szereztem, majd. felsőfokú terv-statisztikai, illetve mun­kaügyi szaktanfolyamokatt vé­geztem, végül — mint a rácke­vei járási pártbizottság vezető propagandistája — 1967-ben vörösdiplomát szereztem a pártfőiskola levelező tago­zatán. Tizenöt év óta népi ellenőr vagyok, hét eszten­deje a járási NEB válasz­tott tagjaként vezetek külön­böző vizsgálatokat. — Miért vállalta? ön — úgy tudom — Budapestről jár dolgozni Halásztelekre. Gaz­dasági munkaköre mellett ép­pen elég elfoglaltságot jelent a propagandista megbízatása; mégis vállalta egy szakcso­port vezetését a járási NEB- ben. Nem sok ez, egy ember­nek? — Egyiket sem volna szí­vem lemondani, abbahagyni, hiszen úgy illeszkednek egy­másba, mint a láncszemek. Mint munkaügyi vezető, húsz éye foglalkom emberekkel. Az igazi alkotókedv, a tehetség csak demokratikus légkör­ben tud kibontakozni. A szo­cialista demokrácia pedig csak ott érvényesülhet iga­zán, ahol az emberek isme­rik jogaikat és kötelességei­ket. Ahhoz, hogy megis­merjék, tanulniuk kell, s be­kapcsolódni a közéletbe. Ezt szeretném én tudásom átadá­sával elősegíteni. Ám az em­ber nem hibátlan; olykor el­mulasztja, ami kötelessége lenne, máskor visszaél a jo­gaival — nos, a népi ellenőr­zés feladata az ilyenekre fel­figyelni, orvoslást javasolni. Hát így függ össze az egész... Szebben, könnyebben élni Bakó István szb-titkár ap­jával egyszerre lépett 1945- ben a Magyar Kommunista Pártba. Az ő útja is — mint Masznicsek Károlyé — a Weiss Manfréd gyárból veze­tett a SZIMFI-be. Pontossá­gára, megbízható munkájá­ra hetek alatt felfigyeltek;be­mutató esztergályos lett. Az­tán csoportvezető, közben gép­ipari technikumot végzett, majd meó-végellenőr, négy évig az intézet kooperátora, végül az anyagellátási osz­tály helyettes vezetője. Innen emelte munkatársai bizalma a szakszervezeti bizottság tit­kári tisztségébe. Tíz év óta tagja a SZIMFI pártvezetőségének, s egyik leg- odaadóbb aktivistája az intézet MSZBT-tagcsoportjának. Ezek után, most kérdez­zem meg tőle, hogy miért po­litizál?! — Tessék, kérdezzen nyu­godtan — biztat, amikor fel­keresem a szakszervezeti iro­dán.. — Attól ne tartson, hogy nagy dolgokat hall tőlem, hi­szen az egész maga is egy­szerű: politizálok, mert szeb­ben, könnyebben akarok élni, mint a szüleim. Azért poli­tizálok, hogy a gyerekeink­nek a mienknél is jobb sora legyen; hogy sikerüljön tető alá hozni a munkáslakás-épí- tő akciót — és a lakásokat —, hogy minél több dolgozó juthasson el az ország leg­szebb tájaira megérdemelt pihenésre, hogy aki többet ad, az többet is kapjon érte, szóval ezért. Ilyen egyszerű. Nyíri Éva A PAEV-nél Kevesebb hibával A Pest megyei Állami Építő­ipari Vállalat idei terve: 862 lakás. Ehhez még plusz 32 la­kás átadását vállalták az MSZMP XI. kongresszusa és hazánk felszabadulása 30. év­fordulójának tiszteletére. A vállalat húzza fel a szentend­rei és a váci művelődési ház, a váci leánykollégium és több más épület falait is. A dologban az a figyelemre méltó, hogy a terv első félévre eső ré­szét teljesítették. Ez a megállapítás bizony első látásra elég furcsán hangzik, hiszen a megye vállalatainak túlnyomó többsége évről évre nemcsak teljesíti a tervét, ha­nem a vállaltnál többet is ter­mel, mégsem „kap” méltatást. A vállalat szocialista brigád­vezetőinek első negyedévi érte­kezletén a legtöbb szó a pon­tos, hibátlanul végzendő mun­káról esett. A tanácskozásnak nem akármilyen jelentősége volt, hiszen a fizikai munkások közül másfél ezer, a teljes lét­számnak több mint a fele 137 szocialista brigádba szervező­dik. Állásfoglalásuk lényege: a maga területén mindenki a le­hető legpontosabban végezze a munkáját, A jól gépesített PÁÉV négy nagy építési csoportra van fel­osztva, amelyen belül 17 épí­tésvezetőség irányítja a mun­kát. Az építkezések természe­téből adódóan az olyasfajta, mindenre kiterjedő belső ellen­őrzés, mint például egy szalag­rendszerben dolgozó gyáregy­ség esetében, lehetetlen. A ha­nyag, pontatlan munka miatt keletkezett hibák néha még a műszaki átadáson sem derülnek ki. Például a tetőszigetelés: hogy minden négyzetcentiméterre a megfelelő mennyiségű bitumen került, csak egy-két év múlva tűnik ki, amikor beázik — vagy nem ázik be a tető. De a mű­szaki átadásnál észrevehető hi­bák elkövetőit sem lehet min­dig megtalálni. A padlóburko­lás felpupózódhat a hanyag burkolómunka miatt, de azért is, mert valaki rálépett a még friss aljazatbetonra. Ha viszont senki nem követ el szabályta­lanságot, nem következik be hiba sem. Tulajdonképpen ezt akarják elérni a vállalatnál, erről ta­nácskoztak a szocialista brigá­dok vezetői. Egyszerűnek tűnik a megol­dás: a hanyag, semmilyen munkát végző dolgozónak ad­ják ki a munkakönyvét. Igen ám, csakhogy munkaidejük nagyobb részében ők is tisz­tességesen dolgoznak, azonkí­vül munkáskezükre égetően szükség van. Az elvi meggyőzés látszik célravezetőnek, az igazán járható útnak. Hogy mindenki kötelezően érezze az építésvezető vagy a művezető távollétében is, hogy munkáját a legcsekélyebb hiba nélkül végezze. A jó minőségű munka mel­lett rendkívül fontos az egyes szakmunkák határidejének pontos betartása. Ha, mondjuk, az aljazatbetonnal nem készül­nek el a terv szerinti időre, a burkolok nem kezdhetik el a saját munkájukat. Egy tíz fős brigádban elég, ha egy ember dolgozik hanyagul, a határidő máris elcsúszik. NEGYVENEZER LATOGATO Szocialista szerződés a lenfonóval A huszonnyolcadik szegedi ipari vásáron kedden már a negyvenezredik látogatót fo­gadták, közöttük sok jugoszláv, bolgár, csehszlovák és más külföldi vendéget. A bemutatott újdonságok és más termékek, fogyasz­tási cikkek jelentős részét árusítják is, így a Szegedi Paprikafeldol­gozó Vállalat „minizsákokban” és díszcsomagolásban forga­lomba hozott csemegepapriká­ját, a Szegedi Szalámigyár és más üzemek termékeit, ame­lyekből összesen már több mint egymillió forint értékűt adtak el a vásáron. Több vállalat megkezdte üzleti tárgvalásait. A Szegedi Ruhagyár szocialis­Ezek, és ehhez hasonló meg­fontolások, érvelések hangzot­tak el azon a tanácskozáson, a Dolgozz hibátlanul jelszó megerősítésének előzménye­ként. Az állásfoglalás hatása a mindennapi munka során megmutatkozik. Ma már nem ritkaság, hogy az egyik brigád felelősségre von­ja a másikat, ha az hanyag munkát végzett. A gondolat azonban még nem nyert teljes egészében csa­tát. Igaz, robbanásszerű javu­lást sem a szocialista brigád­vezetők tanácskozása, sem a vállalat vezetői nem vártak. Meggyőzni valakit valamiről mindig is a nehéz feladatok közé tartozott. Mónus Miklós Aratási be.Tuteti Aratási bemutatót rendezett kedden az Enyingi Állami Gazdaság sáripusztai üzem­egységében a bábolnai Kukori­catermelő Közös Vállalat, a CPS. A bemutatóra több mint kétszáz érdeklődő érkezett az ország minden tájáról. Láthatták a szakemberek munka közben a már klasz- ezikusnak számító gépsorokat, az IHC-traktorokat, a nagy teljesítményű Claas Dominá- tor 100-as arató-cséplő gépe­ket, a különböző tárcsákat, ekéket, s megtekinthették a legújabb erőgépet, a nagy teljesítményű, korszerű Stei­ger-traktort. Fejekkel ta szerződést kötött a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat néhány „nagydíjas” termékének rend­szeres vásárlására. A három évre szóló szerződés szerint a Lenfonó- és Szövőgyár évente hárommillió négy­zetmétert szállít, a szegedi vállalatnak a korsze­rű, színes munkaruhák készí­tésére kiválóan alkalmas szö­vetanyagaiból. A ruhagyár így az idén 680 000, jövőre pedig már 800 000 új fajta, kétrészes munkaruhát készíthet az ipari, s mezőgazdasági nagyüzemek dolgozóinak. Az együttműkö­dési megállapodás tehát elő­nyös a munkaruhák felhaszná­lóinak, a gyártóknak pedig hosszú ideig kölcsönös terme­lési biztonságot jelent. I s ngedve a kiszólásnak 1 aKár „menő fejekkel” J is példálózhatnánk, mert meggyőződésünk, a termelésben egyre nagyobb szerephez jutnak a — fe­jek. Am nehogy félreértés legyen. Mindenki fejére gondolunk, s most elsősor­ban a munkások, a képzett munkások fejére. Azokra tehát, akik megvalósítói a terveknek, elgondolások­nak, a gyártás és gyárt­mányfejlesztésben született elképzeléseknek. Napjaink­ban a szocialista ipar min­den száz munkásból negy­venöt szakképzett. A más­fél, két évtizeddel ezelőtti arányhoz képest rendkívül nagy a növekedés. Az igé­nyek azonban ennél is ma­gasabb szintet követelnek meg. Jól mutatja a változáso­kat az állami költségvetés­ből szakmunkásképzésre fordított összegek emelke­dése. A második ötéves tervben 300 millió forint szolgált ilyen célokra. . A harmadik ötéves tervben már egymilliérd. A mosta­ni tervidőszakban pedig az állami költségvetésből több mint másfél milliárd forin­tot juttatnak a szakmun­kásképzésnek. Vajon követel-e anyagi áldozatokat a Nagykőrösi Konzervgyártól, hogy évről évre 40—50 felnőtt dolgozó végzi el a szakmunkáskép­ző tanfolyamot? A közel­múltban például negyven- ketten fejezték be sikere­sen a tanévet, s tettek eredményes vizsgát. Igen, a gyárnak bizonyos anya­giakat állnia kell, ám mégsem írhatjuk ezt csu­pán jólelkűsége javára. Egyszerűbb arról beszélni, hogy itt fölismerték a fe­jek, a képzett emberek döntő szerepét a termelés­ben, s nemcsak mintegy négyszáz ipari tanulót szerződtetnek, hanem azt is elérték, hogy a munkásál­lományon belül ötszáz fős tábort alkotnak azok, akik­nek középfokú végzettsége van ! IYJ éhány napja — július 18-i ülésén — a Mi­nisztertanács úgy ha­tározott, , hogy növelni szükséges a továbbtanuló dolgozók kedvezményeit, így például a tanulmányi szabadság időtartamát. A gyárak, vállalatok egy te­kintélyes részében azon­ban még azt is soknak tar­tották, ami eddig volt, kínnal, keservesen adták meg a kötelezően előírt ta­nulmányi szabadságot, el­zárkóztak a munkaidő-ked­vezménytől stb. Más a köz­ponti akarat és a helyi megvalósítás? Ha így len­ne, az sem számítana rit­kaságnak. Itt azonban ar­ról van szó, hogy a köz­ponti akarat — amit nem­csak a mostani kormány- határozat bizonyít, hanem erőteljesen a párt Központi Bizottsága határozata is az állami oktatás. Illetve a közművelődés helyzetéről és feladatairól — sokkal előbbre tart, sokkal in­kább fölismeri az össztár­sadalmi érdekeket, mint a helyi vezetés. Veszélyes vaksag uralko­dik a termelőknél, az ipar­ban éppúgy, mint a mező- gazdaságban. s más terüle­teken szintén. Létszámot keresnek, s ahogy a közis­mert mondás tartja, még az ördögöt is felvennék, ha jelentkezne. A létszámter­vek mennyiségi vonásainak uralkodása oda vezet, hogy nem bűvül kellő mértékben a szakmunkások csoportja, sőt a már meglevő szak­munkások képességeit sem hasznosítják igazán. Be­szélgettem néhány végzős gyerekkel Cegléden, a Bem József szakmunkásképző intézet hallgatói közül. Volt közöttük, aki az Egye­sült Villamosgépgyár ceg­lédi gépgyárának tanuló­jaként nemcsak a kellő íelszereltségű tanműhely­ben ismerkedett a szakma fogásaival, hanem mellette arról is képet alkothatott, mi vár rá a gyárban, mi lehet a jövője, ■ kínálkoz­nak-e távlatok a számára? Ám akadt olyan is, aki jö­vendő munkahelyéről csak azt hajtogatta: erről nem beszélt senki, ezt nem mondták nekünk, erről semmit nem tudok. lenne a hibás, tájé­I J kozatlanságáért? Vagy sokkal inkább az a szemlélet kárhoztat­ható, mely nem akar tudo­mást venni a megválto­zott viszonyokról, a ter­melés emberi tényezőinek előtérbe kerüléséről? A Bem József intézetben két­százhatvan gyerek jutott el odáig, hogy vizsgát tegyen. Néhány ukkal beszélgettem ugyan, de vállalom az álta­lánosítást: többségüknek jövendő munkahelyük tisz­tességes órabért, de semmi mást nem ígért. Erre mu­tat, hogy a megkérdezet­teknek fogalmuk sincs ró­la: milyen fejlesztés vár­ható 6zűkebb és tágabb üzemükben. Mindig örömmel hallom, amikor elsorolják, „ná­lunk növekszik a tanulási kedv, mert...” S itt szá­mok következnek. Öröm­mel hallom, mert a számok az ügy mennyiségi oldalá­ról sokat mondanak. Örö­möm azonban hamar elil­lan, amikor a számok is­mertetése után csend lesz, bizonyítva, ennél nincs to­vább. Azaz, ki törődik már azzal, hogy mi törté­nik a tanult emberekkel, hogyan kamatoztathatja tudását a köz meg a maga érdekében! Ma eljutattunk addig, hogy nem vitatjuk a szak­képzés növekvő jelentősé­gét. Általában. társadalmi méretekben. Ám nagyon jó lenne, ha most már helyben sem az örökös ma­gyarázkodásra menne el az erő. Készülnek a gyá­rakban, a vállalatoknál a következő középtávú terv alapjai. Szép dolgokról hal­lani. becsvágyó elgondolá­sokról. Legyenek. De azt mindenképpen hozzáte­szem: és a fejek? A felek ügvében mi történik? Mert rmía erre nincs válasz ad- di» papíron is kétes érté­kűek a tervek. Mészáros Ottó _______________ >

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents