Pest Megyi Hírlap, 1974. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-07 / 131. szám
1971. JÚNIUS 7„ PÉNTEK MA, 1974. június 7, péntek, Róbert napja. A nap kél: 3.48, nyugszik: 19.38 órakor. A hold kél: 21.35, nyugszik: 5.53 órakor. Keleten is megnövekvő felhőzet, többleté esővel, záporral, helyenként zivatarral. Mérsékelt, időnként élénk déli, délnyugati, később megerősödő és nyugatira, északnyugatira forduló szél. A nappali felmelegedés gyengül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 18—23 fok között. Távolabbi kilátások kedd reggelig. Élénk, helyenként erős északnyugati széllel fel- hdátvonulások, záporok, zivatarok. Az időszak végén több napsütés, a szél mérséklődik. Legalacsonyabb hajnali hőmérsékletek 8—13 fok között. Legmagasabb nappali hőmérsékletek 19—24 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 80 százalékán várható. — Űj autóbuszszerviz. 40— 50 busz karbantartására alkalmas telephellyel gazdagodik Cegléd. A mintegy 25 millió forintos beruházás előkészítése már folyamatban van, az építkezés jövőre kezdődik, s várhatóan 1976 végére fejeződik be. — Könyvheti programok. Fót-Kisalagon pénteken 18 órakor a klubkönyvtárban Soós Zoltán költővel találkoznak az olvasók, 16 órakor a Csepel Autógyár művelődési otthonában Szemes Mari színművész „Ki hogyan szeret” című irodalmi estje kerül bemutatásra, a gödöllői Ganz Árammérőgyár kultúrtermében pedig szintén 16 órai kezdettel „Költészet és zene” címmel előadást tartanak. — Országos gyermekszínjátszó konferencia Pécsett. Pécsett országos gyermek- színjátszó konferenciát rendeztek, amelynek háromnapos eseménysorozata csütörtökön kezdődött a Doktor Sándor Művelődési Központban. — Az Operaház három fiatal művésze — Csengery Adrienne, Forgács Júlia és Miller Lajos — Franciaországba utazott, ahol a párizsi nemzetközi énekversenyen ,vesz részt. — Újítási ankét Cegléden. Az újítómozgalom fellendítésére hétfőn újítási anké- tot rendeznek a Május 1. Ruhagyár ceglédi telepén. A tanácskozáson az „ötletes dolgozók” az eddigi eredményeket összegezik, s megbeszélik az új feladatokat. ÉHSÉGSZTRÁJK NEGYVEN ÉVVEL EZELŐTT, 1934. június 7-től 21-ig éhség- sztrájkot tartottak az ország több fegyintézetében, a kommunista foglyok kezdeményezésére. A börtönök politikai foglyainak egyik leghatásosabb harci esziköze volt az éhségsztrájk. A társadalom figyelmét az embertelen börtönviszonyokra, a jcg- fosztottságra irányította, s a társadalmi tiltakozás élesztősével igyekezett a törvényes rendelkezések megtartására kényszeríteni a hatóságokat. Az éhségsztrájk, mint politikai harci fegyver, a cári Oroszországban alakult ki, és onnan terjedt el más országok forradalmárainak gyakorlatában. Két fajtáját is alkalmazták: a részleges éhségsztrájknál az étel elfogyasztását tagadták meg, a teljes éhségsztrájknál viszont sem ételt sem italt nem voltak hajlandóik magukhoz venni a sztrájkban részt vevő politikai foglyok. A gyűjtőfogház kommunista rabjai kéthetes éhségsztrájkjukkal a börtönviszonyok némi javítását érték el. A Horthy-rend szer éveiben a hasonló megmozdulások közül az 1939. október 21-től november 7- ig tartott éhségsztrájk volt a legjelentősebb, amelyben valamennyi, az ország büntetőintézetében levő kommunista fogoly részt vett. Ekkor ölték meg — a mesterséges táplálás közben — Lőwy Sándor és Sztáron Sándor kommunista foglyokat. Király Andrásné a budapesti pártbizottság űj titkára A Pedagógusok Szakszervezetének központi vezetősége eredményes munkájának elismerésével felmentette funkciójából Király Andrásnét, a szakszervezet titkárát. A Magyar Szocialista Munkáspárt Budapesti Bizottsága Király Andrásnét megválasztotta a budapesti pártbizottság titkárává. — Előrehozzák a határidőt. A Pest megyei Állami Építőipari Vállalat KISZ- szervezete is aláírta azt a szocialista szerződést, amely szerint a megyei KISZ-ve- zetők továbbképzését szolgáló sződligeti ifjúsági tábort december 31 helyett november 7-én bocsátják a fiatalok rendelkezésére. Arany János pedagógiai díjas Hivatás és életcél Pintér Mária (Dnnabogdány) 5----------—-- oktatási és I AZ iskola I peda---------------- igazgatóhelyettese Dunabogdályban, Pintér Mária matematika-fizika szakos tanár, abban a városban született, hol a gimnáziumban egykor Arany János tanított. Eredetileg nem pedagógusnak készült. A négy polgári után felsőkereskedelmi iskolába iratkozott Kecskeméten és oda vonatozott Nagykőrösről naponta. Még az első tanévben abbahagyta azonban, mert vasúti szerencsétlenség érte. Tö bbé nem utazhatott, így került azután a tanítóképzőbe Nagykőrösön. Amikor azonbar a képesítést megszerezte, vonakodtak kinevezni. Azután mégis tanító lett a városban, éspedig éppen az Arany János általános iskolában. Később továbbképezte magát a szegedi Pedagógiai Főiskolán. — Ingadoztam akkor, milyen szakot válasszak, mert a magyart is nagyon szeretem. Végül a matematika mellett döntöttem.--------------- sok gyerek elő| Döntés e | nyére_____vált,--------------- miután feléjük su gárzó szeretete és tanítási módszere megkedvelted legtöbbjükkel a bizony nem könnyű tantárgyat. Dunabog- dányban, ahova 15 esztendővel ezelőtt került Pomázról, élet- rehívta a matematikai szakkört. A két hetedik osztályból, ahol idén ő adja elő ezt a tantárgyat, 44 növendékből 19 és a felső .tagozat többi osztályából ugyanilyen arányban vesznek részt a tanulók nagy érdeklődéssel a szakköri munkában. A szokványos matematikai és geometriai szemléltetőeszközökön kívül, saját ötletei alapján, hálás szülők keze- munkájának segítségével is könnyíti a sok gyereknek olyan nehéz tudomány elsajátítását. Van persze hátrányos helyzetű tanuló is az iskola 320 növendéke között. Egynek- egynek áldatlan családi körülményei miatt, többnek viszont ezért nehéz a tanulás, mert a kevés iskolát végzett szülők nem segíthetik otthon a gyeio'Wá&ó.vOX&iv.'ó reket. Közöttük szép számmal akad jófejű is, s ez természetes. Mária néni nagy figyelmet szentel valamennyiek, de különösen annak, akiben a tehetségnek akár csak a leghalványabb jele felcsillan. Sok gonddal foglalkozik az ilyen gyerekkel, rajta a szeme, még ha nem is közvetlen tanítványa. ——:---------- az elemi tu1 Szívügye ! dás terjeszié- ---------------- se azok között is, akik bármély oknál fogva, iskolaköteles korukban nem fejezték be az általánost. Amikor Dunabogdányba került, ilyenek éppen elegen voltak, de még ma is akadnak. ha számuk, éppen Pintér Mária munkája eredményeként erősen meg is fogyatkozott. Tíz esztendeje évről évre megszervezi a községben a felnőttek általános iskoláját és az idősebb korban iskolapadba ülőknek ő maga adja elő a matematikát. E g ész életét az iskolának szenteli, kora reggeltől késő estig oktat, vagy az irodában, az igazgatóhelyettesi íróasztalnál dolgozik immár harmadik éve. t------;—;----- nem foglalkoI Számára I Zás, nem pá---------------- lya, hanem va lóban hivatás a tanítás, és bizonyára ezért árad lényéből nyugalom, kiegyensúlyozottság és derű. Sz. E. A Bostonba- Százha'ombattáról A Balaton halállományának gyarapítása érdekében csütörtökön befejezték az eddigi legnagyobb mérvű halivadék- kihelyezést. Tizenegy vagon kétnyaras pontyot, negyedmillió, úgynevezett táplálkozó csukaivadékot, 60 ezer fehér busa- és 3 millió angolnaivadékot, továbbá 300 000 előnevelt süllőivadékot raktak a tó vizébe. Ennyi süllőivadékot még soha nem helyeztek a Balatonba. Ez annak köszönhető, hogy a százhalombattai halszaporító gazdaság már nagy mennyiségű előnevelt ivadékot szállíthatott. Tilos az avas földimogyoró árusítása A vásárlók panaszai nyomán a Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet ellenőrizte a forgalomban lévő sózott földimogyoró minőségét. A vizsgálat megállapította, hogy a Győri Keksz- és Ostyagyárban készült, s a gyártási idő megjelölése nélküli, valamint az 1974. március 22. előtt gyártott — részben még szavatossági időn belüli — tételek meg.ivasodtak, emberi fogyasztásra alkalmatlanok, ezért árusításukat megtiltották. Kiállítás Nagykörösön A Nagykőrösi Arany János művelődést központ kiállító- termében vasárnap délelőtt 11 órakor ünnepélyesen nyílik meg Radóczy Mária képzőművész kiállítása, a városi tanács vb művelődésügyi osztályának és a művelődési központnak közös rendezésében. A tárlatot dr. Losonci Miklós művészettörténész, lapunk műkritikusa nyitja meg. A bemutatott anyag június 25-ig tekinthető meg. A negyedik áldozat A közelmúltban írtunk róla: tavaly öt, az idén eddig már három halálos áldozatot követelt az autópályán és az autóúton való gyalogos közlekedés. Szerdán, június 5-én este újabb halálos baleset történt, ezúttal az M—7-es autópálya érdi csomópontjában. Farkas József 31 éves szállítómunkás az 1974-es év negyedik áldozata. Féktávolságon belül lépett Keller Márton személy- gépkocsija elé, és a halálos tragédiát már nem lehetett megakadályozni. A köztudatban is mindinkább elterjed az a KRESZ- ben foglalt szabály, hogy az autópályán, autóúton gyalogosan közlekedni tilos. Hogy ezt mégis nap mint nap megszeTv, 18.35: A KGST a világban, Magyarország a KGST-ben A sorozatműsor mai adásában stúdióbeszélgetés keretében ismerkedhetünk meg a KGST-tagországok kooperációs tevékenységének eredményeivel. A bebizonyultan hasznos autógyártási együttműködés adja a kérdést, hogy milyen mértékig célszerű és lehetséges az együttműködés a közfogyasztási cikkek gyártásában, s hogy mi a mód a választék megtartására és bővítésére. A p «• , p . ■ p • 0 w Sport. Időjárásjelentés. 23.2«: Műradio es televízió műsora *r énekel. A csehszlovák televízió 21.56: Hanglemez MK. 22.0«: Esti zenés filmje. 17.50: Olaszországi figyelmébe! 16.90: A világgazdaság hangverseny romantikus zeneszer- vulkánokon. Csekő Árpád útihírei. 16.05: Nézőpont — ahogyan zők műveiből. 23.0«: Hírek. Időjá- filmje. 18.05: Műsorainkat ajánlrásjelentés. 23.15: Deák Tamás Az élő népdal. 15.59: Hallgatóink kultúránkat látjuk. 17.00: Hírek. Időjárásjelentés. 17.05: Külpolitikai szerzeményeiből. 24.00: Hírek, figyelő. 17.20: Verdi-áriák. 17.53: Időjárás jelentés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR Hírek. Idő járás jelentés. Az Ifjúsági Rádió műsora. 18.13: Kroó György műsora. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti Krónika. 19.30: Sporthíradó. 19.40: 18.05: Iskolarádió. 18.20: Szórakoz- Fehér Klára műsora. 20.30: Duke tató zenekarok műsorából. 18.53: ElUngtonra emlékezünk. 21.20: Hírek. 21.23: Fritz Kreisler (hegedű) és Szergej Rahimaninov (zongora) szonátái elvételeiből. 22.00: Századunk zenéjéből. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Közben: 20.40: Hírek. 20.43: .egkedvesebb verseim. Elmondja: Hírek. Sport. Időjárásjelentés. Simon György. 31.50: Dzses.szidjuk ! 18.30: öt perc meteorolósia. 18.35: A KGST a világban — Magyarország a KGST-ben. A vásárló szemével. 19.05: Esti mese. 19.25: Szünet. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Hazai esték. Kecskemét— Szombathely. 22.00: Tv-híradó, 2. kiadás. 2. MŰSOR: 20.00: Műhdy. Társadalomtudományi figyelő. 20. 40: Tíz perc a Szovjetunióban. Tbiliszi. Szovjet rövidfilm. 20.50: Mú22.20: Fél óra sanzon. 22.50: Dr. vételeinkből. 22.15: Pornódé király *eum falak nélkül. KéozőművészeVillámcsapás A hirtelen kerekedett csütörtöki vihar megzavarta a Szerelmem, Elektra című magyar film apaj pusztai forgató- csoportjának munkáját. Villám csapott az egyik díszletbe. A Csepel Autógyár helyszínre vonuló tűzoltóegysége, a kun- szentmi'klósi önkéntes tűzoltó testület és a budapesti XX. kerületi vonulóegység tagjai már nem tudták megfékezni a Lángokat. Sérülés nem történt. KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárásjelen- tés. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.32: Zenekari muzsika. Közben: 9.00: Egy címíró emlékiratai. Regény. 10.00: Hírek. Időjárás jelentés. 10.05: Édes anyanyelvűnk. 10.10: Iskolarádió. 10.35: Változatok a fóliatémára. 10.59: Lottóeredmények. 11.00: Hogyan készül a rovarprogntfzis? Riport- műsor. 11.10: Szovjet művészek operafelvételeiből. 11.49: Kritikusok fóruma. 12.00: Déli Krónika. Lottó. 12.20: Játék és muzsika tíz percben. 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Horváth István cigánydalokat énekel. 13.45: Vezetők — a versenyben. Szabó Imre riportja. 14.00: A Gyermekrádió műjora. 14.25: Iskolarádió. 15.00: Hírek. Időjárásjelentés. 15.10: Magyarán szólva... 15.25: Kóruspódium. 15.40: A Budapesti Koncertfúvószenekar játszik. 15.49: Dobossy Imre írása. 23.00: Mozart- művek. 24.00: Hírek. Időjárásjelen- tés. 0.10: Virágénekek. 0.25: Műsorzárás. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Nótacsokor. 9.00: Hírek. 9.03: A Gyermekrádió műsora. 10.00—12.03: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Beethoven: IV. szimfónia. 12.39: Rádiónovella-pá- lyázat. 13.00: Hírek. Időjárás jelentés. 13.03: Balettzene operákból. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. Kettőtől hatig... 14.00: Jó utat! 14.40: Hírek. Körzeti időjárásjelen- tés. 14.45: A beat kedvelőinek. 15.30: Hírek. 15.33: Rivaldafényben. Közben: 16.30—16.33: Hírek. 16.33— 16.36: Műsorismertetés. 17.00: ötórai tea. Közben: 17.30—18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Bán Béla műsora. 19.10: Népdalok, néptáncok. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti Krónika, n. kiadás. 20.25: Üj könyvek. 20.38: Conchia Supervia és Josef Schmidt énekel. 21.00: láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. 21.20: Musical-slágerek. 21.40: Vermes Miklós Kossufh- díjas tanárral beszélget Eöry Éva. új ruhája. Részletek Bánki ti filmsorozat, V. rész: Gova. György operájából. 23.00: Hírek. 21.40: Kórusfesztivál — Eger, 1974. Ma 20.00-kor tv-ben: Műhely Társadalomtudományi figyelő. — A sorozatműsor most közvetítésre kerülő adásáról a rendezőt, B. Révész Lászlót kérdeztük. — Ezúttal a pszichológiával foglalkoznak adásunk vendégei, s a stúdióbeszélgetés során igyekeznek meghatározni a pszichológus helyét a modern társadalomban. — Kik a közreműködők? — Barkóczy Ilona egyetemi tanár, Popper Péter kriminál- pszichológus és Szakács Ferenc szociálpszichológus. A pszichológia egyre inkább meghódítja a gyakorlat! életet, a vitában részt vevők például beszélnek az üzemi pszichológus munkájáról is. — Milyen kutatási témák kerülnek még szóba? — A szociálpszichológia például. (A televízióvá műsort a második csatornán sugározza.) BÁRMILYEN TIPUSO SZÖVETKEZETI JAVÍTÓSZOLGALAT garanciális és egyéb javítását vállalja HÁZTARTÁS. KISGÉP ÉS VILLANYMOTOR (Szolnok, u. ,.) g fogyfafá Gépjavító SZEMÉLY- ÉS TEHERGÉPKOCSI kis- és nagyjavítását, szerviz (Ceglédi út 210 MOTORKERÉKPÁR ÉS KERÉKPÁR (Ceglédi út 6.) HÍRADÁSTECHNIKAI ESZKÖZ (Kecskeméti út 5.) és Faipari Ktsi gik az emberek, azt az is igazolja, hogy a KPM Budapesti Igazgatósága által felszerelt, az autópálya legveszélyesebb szakaszán húzódó drótkerítést lépten-nyomon megbontják, kiszakítják; átbújhatnak rajta és alatta. Az autósok abban a tudatban vezetnek az autópályán és az autóúton, hogy nem keresztezi haladásukat semmi Ezért, ha valaki váratlanul eléjük lép, ha fékeznék is, rendszerint már nem sikerül megállni. Az autópálya éppen azért autópálya, hogy ott zavartalanul, gyorsan, akadálytalanul gördüljön a forgalom. Ebben a helyzetben — bár szerencsére erre eddig nem volt példa — olyasmi is bekövetkezhet, hogy az autópályát, autóutat átszelő gyalogos úgy megriasztja valamelyik gépjármű vezetőjét, hogy tömeges szerencsétlenség keletkezik — egyetlen felelőtlen ember hibájából. P. Zs. Leütötték Homola Tibor 19 éves segédmunkás és Danyi Sándor 20 éves alkalmi munkás Gulyás Sándor dömsödi lakásán poharazgatott. Velük volt Kun Ferenc 26 éves fiatalember is, aki fizetés nélkül indult haza. Homola és Danyi utánaeredt, beérte, leütötte. Ezután a dömsödi Dózsa Termelőszövetkezet őrbódéjába vonszolták és tűzoltócsákánnyal, pénzt, ixigy életet fenyegető kiáltással fizetésre akarták kényszeríteni. Kun átadta erszényét a benne lévő húsz forinttal. Homola legombolta Kun Ferenc zakóját, és a zsebében talált 280 forintot felmarkolva társával együtt elment. A ráckevei rendőrkapitányság a Danyi Sándor lakásán tartott házkutatás során lefoglalta a pénztárcát. A cselekményt mindketten elismerték. őrizetbe vették őket. Kék fény Őrizetbe vették A televízió szerda esti Kék fény adásában a rendőrség a Lakosság segítségét kérte Bányai Mihály 16 éves MÁV-alkalmazott, budapesti lakos elfogásához, aki alaposan gyanúsítható többrendbeli hivatalos személy elleni erőszak, és gépjárműlopások kísérletének elkövetésével. A Csongrád megyei Üllő« község lakóinak bejelentése alapián a rendőrség Bányai Mihályt őrizetbe vette, és ügyében megkezdődött a vizsgálat.