Pest Megyi Hírlap, 1974. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-26 / 147. szám

8 1974. JÚNIUS 26., SZERDA / T7~ ' é .. g Az Egyesült Dunamen­Ivaposztaszuret « Tsz gödi határában J. mar két hete szedik a korai fejes káposztát, naponta 80—100 teli láda kerül a lovas kocsikra, teherautókra. A szomszédos táblákon viszont már az őszi káposztát palántázzák. Gárúos Katalin felvétele tíz nap rendeletéiből Bőrdíszművek modell kiállítása Nyolc díjat nyert a PEYDI • 1974. június 23, szer­* da, János, Pál napja. A nap kél: 3.49, nyugszik: 19.46 órakor. A hold kél: 11.40, nyug­szik: 23.10 órakor. Változóan felhős idő, szór­ványosan záporral, zivatarral. Mérsékelt, változó irányú szél. Az évszakhoz képest hűvös idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között. MeghoSt Szabó István Szabó István, a párt és a munkásmozgalom régi harco­sa, a Szocialista Hazáért ér­demrend tulajdonosa, a Ma­gyar Partizánszövetség tagja elhunyt. Temetéséről később intézkednek. Az MSZMP monori járási bizottsága Elhunyt dr. Csire Lajos Hosszú szenvedés után, 50 éves korában elhunyt dr. Csi­re Lajos, az Állattenyésztési Kutató Intézet tudományos igazgatója, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, cím­zetes egyetemi docens, a Ma­gyar Agrártudományi Egye­sület sertéstenyésztési szak­osztályának elnöke, a magyar sertéstenyésztés-kutatás ki­emelkedő egyénisége. Az el­hunytat az intézet saját ha­lottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek. — Nagykőrösi nyaralók. A nagykőrösi Konzervgyár Balaton melletti üdülőjét — Máriafürdőn — öt szobával bővítették az idei szezon előtt, így két turnusban, 400 gyári dolgozót nyaraltathat­nak. — Mini-kondenzátor. A törökbálinti Mechanikai Mű­vek által kifejlesztett kis- és nagyfeszültségű elektrolit kondenzátor mínusz 25 és plusz 50 Celsius fokon is üzemképes. Az idén kezdik gyártani a kondenzátor mi­niatűr változatát is. — Lucernát, iparszerűen! A ceglédi Magyar—Szovjet Barátság Tsz-ben 500 hektá­ron termesztenek lucernát, a besenyszögi Kossuth Tsz-szel alapított társulásban. A ter­més zömét lisztté dolgozzák fel, s részben exportálják. — Harc az alkoholizmus ellen címmel rendezett kiál­lítást a pesterzsébeti KÖZÉRT vállalat, amelyen elsősorban a Nagykőrösi Konzervgyár termékei, kü­lönböző gyöngyöző üdítő ita­lokat, gyümölcsleveket és paradicsom ivóiét mutattak be. A látogatók szemügyre vehették azokat a terméke­ket is, amelyek csak a kö­zeljövőben kerülnek majd az üzletekbe, így a cukorbete­gek számára készített őszi- és sárgabarack-, meggy-, cseresznye-, körte-, szilva- és vegyesbefőttet, dzseme­ket, továbbá kalóriaszegény gyümölcskrémet. FELVESZÜNK autószerelőt. karosszérialakatost. autókárpitost. MONORI állami gazdaság SZERVIZUZEME a 4 sz főúton o 35 kilométerkőnél. Jó közlekedés. LORD KELVIN SZÁZÖTVEN évvel EZELŐTT, 18S4. június 26-án született Lord Kelvin angol fizikus, eredeti ne­vén William Thomson, az elekt- rostatika, az elektrodinamika, a hidro- és a termodinamika je­lentős kutatója. A 83 éves korában elhunyt professzor fontos tudományos eredményeket ért el. Így egye­bek között nevéhez fűződik az anyagi minőségtől független, ab­szolút hőmérsékleti skála — az úgynevezett Kelvin-féle skála — mégha tarozása. Több fontos ta­lálmánya — fizikai készülékek, tájoló síb. — tette híressé ne­vét. A Kelvin-féle hőmérsékleti skála az abszolút nulla foknál kezdődik; beosztása gyakorlati­lag. a nulla pont eltolásától el­tekintve, megegyezik a Celsius- sVáláéval. Utóbbitól azonban el­vileg abban különbözik, hogy a kitáguló anyag minőségétől tel­jesen függetlenül lehet definiál­ni az úgynevezett Carnot-féle körfolyamat hatásfoka vagy az ideális gáz állapotegyenlete se­gítségével; ezért is nevezik ab­szolút hőmérsékleti skálának. — Gépbemutatót rendez ma délelőtt Bernecebarátin a MÉM fejlesztési és propa­ganda irodája. A szakembe­rek működés közben tekint­hetik meg a bogyós gyümöl­csű ültetvények megművelé­sére szolgáló legújabb gépe­ket. — Bútorvásár. A Pest me­gyei Iparcikk Kiskereskedel­mi Vállalat bútorkiállítást és vásárt rendez a Csepel Autógyár művelődési köz­pontjában. Az immár hagyo­mányos kiállítást csütörtök­től, július 10-ig tekinthetik meg az érdeklődők. — Autós ankét. A Dél-Pest megyei Mezőgazdasági Szö­vetkezetek Szövetsége közö­sen a megyei tanács mező- gazdasági és élelmezésügyi osztályával, csütörtökön dél­előtt 9 órai kezdettel a ceg­lédi Kossuth művelődési házban ankétot rendez a tsz-ek és társulások gépko­csi üzemeltetési szakemberei és gépkocsi-előadói számára. Ez alkalommal ismertetik a személy- és tehergépkocsik, vontatók beszerzésének és üzemeltetésének igazgatási, rendészeti, munkavédelmi és műszaki teendőit. Tv, 21,20: Krétarajz — Móricz Zsigmondról Illés Endre műsora. — A 72 éves, kitűnő iró 1957-ben jelen­tette meg Krétarajzok című tanulmánykötetét, s ezt válasz­totta sorozatműsora címéül is. A műsorban alkalmanként egy-egy alkotóművészt mutat be, úgy, ahogyan ő látja, aho­gyan ő ismerte őket — hiszen kortársuk volt. Mindemellett a főszerepet mégis az író művei játsszák. Ezúttal a magyar rea­lista prózairodalom kimagasló alakjára, Móricz Zsigmcndra emlékezhetünk Illés Endre ka­lauzolásával. Móricz Zsigmond új módon ábrázolta a korabeli magyar valóságot, a paraszt, a dzsentri, az értelmiségi alak­ját, drámai stílusú müvek so­rozatában, korszerű művészet­tel szólt a falut feszítő erőkről. Illés Endre két művéből is dramatizált egy-egy részletet, amelyet a műsorban láthatunk. Az 1916-ban született Nem él­hetek muzsikaszó nélkül című regényből és az éppen egy év­tizeddel későbbi — 1926-os — Kivilágos kivirradtigból. A té­véjelenetek főbb szerepeiben Greguss Zoltán, Horváth Sán­dor, Egri István, Joós László, Balázsovits Lajos, Dózsa Lász­ló, Cs. Németh Lajos, Né- methy Ferenc, valamint Eos- vay Katalin, Gór Nagy Mária, Mátlié Erzsi, Sütő Irén és Pat­kós Irma lép fel. KOSSUTH RÁDIÓ 4.25—7.59: Jó reggelt! — Zenés műsor 8.00: Hírek. Időjárásjelen­tés. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.20: Nóták. 9.00: Ádámcsutka. Regény. 9.20: Szim­fonikus zene. Közben: 10.00: Hí­rek. Időjárásjelentés. 10.05: A Gyermekrádió műsora. 11.20: Bán János írása. 11.30: A Szabó család. 12.00- Déli Krónika. 12.20: Játék és muzsika tíz percben. 12.30: tgy Láttuk ... A labdarúgó világbaj­nokságról jelentjük. 12.50: Közve­títés a En döntőiéről. 13 00: Rck’ám. 13.05: Tánczenei koktél. 13.50: Népdalok. A belső ellenőrzésről szóló 107/1968. Mü. M. számú uta­sítással kapcsolatban intézke­dik a 111/1974. (8) Mü. M. rendelkezés. (Munkaügyi Köz­löny, június 12.) Az üdülők alkalmazottai munkabérének, munkafelté­teleinek, valamint térítési díjainak megállapításáról ki­adott 117/1966. (6—7) Mü. M. sz. utasítás módosításáról és kiegészítéséről rendelkezik — ugyanitt — a 115/1974. (8) Mü. M. utasítás. Az oktatás-nevelési, a köz- művelődési és a művészeti helyi díjak létesítésének, va­lamint a művészeti helyi dí­jak adományozásának felté­teleiről ugyanitt találják . az érdekeltek a 6/1974. (VI. 13.) MM. sz. rendeletet. A pedagógus Szolgálati Em­lékérem adományozásáról ki­adott művelődésügyi minisz­teri rendelet (7/1974. (VI. 13.) MM.) is ebből a hivatalos lapból ismerhető meg, amely szerint aki ezt elnyeri (leg­alább 25 éves oktatási in­14.07: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.22: Papp Lajos: Kilenc bagateil. 14.30: NoKről — nőknek. 15.00: Hí­rek. Időjárás jelentés. 15.10: Az If­júsági Rádió műsora. 15.45: Kó- ruspodium. 15.50: Hallgatóink fi­gyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Varga Bálint Andi ás műsora. 16.22: Útközben. — Jelen­tés a KGST szófiai ülésszakáról. 16.42: Az élő népdal. 16.52: A KISZ Művészegyüttes Egyetemi Énekkara énekel. 17.00: Hírek. Idő- járásjelentés. 17.05: Külpolitikai fi­gyelő. 17.20: Haydn: G-dúr „Ox­fordi” szimfónia. 17.48: Kondor Katalin riportja a Taurus Vállalat szegedi gyárából. 18.03: Nólaest. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti Krónika. 19.25: Közve­títés a szabadfogású birkózó EB döntőjéről. 19.45: A zongoraművé­szet első aranykora. 20.25: Leve­lek a világirodalomból. 20.40: A harmadik forduló. Dokumentum- műsor a szovjet-amerikai kapcso­latokról. 21.11: Hírek. 21.14: Mag­nósok, figyelem! 22.00: Hírek. Idő­járásjelentés. 22.15: Sporthírek. 22.20: A dzsessz világa. 23.C0: Könnyűzene Fényes Szabolcs szer­zeményeiből. 24.00: Hírek. Időjá­rásjelentés. 0.10: Mai fanfárok. 0.25: Műsorzárás. PETŐFI RÁDIÓ 4 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zené* műsora. 8.00: Hírek. Idő já­rás jelentés. 8.05: Együttesek Verdi operáiból. 9.00: Hírek. 9.03: Zenés játékokból. 9.54: Néhány perc tu­domány. 10.00—12.03: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Az Ifjúsági Rá­dió műsora. 12.26: Grófé: Grand Canyon — szvit. 13.00: Hírek. Idő­járásjelentés. 13.03: A Falurádió műsora. 13.23: Monteverdi: Glória. 13.40: Orvosok a mikrofon előtt. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. Kettőtől hatig. 14.00: Táncdalok. 14.15: Ellen Niit észt költőnő versel. 14.21: Hanns Eisler dalaiból. 14.30: Hírek. Körzeti időjárásjelentés. 14.35: Örökzöld dallamok. 15.20: Rimszkij-Korszakov kórusművei­ből. 15.30: Hírek. 15.33: Forrai György szerzeményeiből. 15.45: Arany János versei. 15.50: Dvor- zsák-művek. 16.05: Turisták öt- perce. 16.10: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 16.30: Hírek 16.33* Műsorismertetés. 16.36: R;:d- n.ay György olasz dalokat énekel. 16.51? Reklám. 16.54: S!á*e~koktél. P 30* HWk 17 **3: Az MPT Kö-fin- sé^szolgálatának tájékoz a ója. 17.36; Közvetítés a szabadfogású tézményben, vagy a felsorolt szerveknél hosszú időn ke­resztül kiemelkedő tevékeny­ségben ellátott oktató-neve­lőmunka esetén) legfeljebb egyhavi alapbérnek megfe­lelő összegű jutalmat kap­hat. Beválthatók: július 30-ig a borítékos sorsjegyek A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közli,- hogy az április 25-én kibocsátott 152- től 168-ig terjedő sorozat- számmal ellátott sport boríté­kos sorsjegyek árusítását jú­nius 30-án. befejezik. Azok a nyertesek, akik nyertes sors­jegyüket még nem váltották be, legkésőbb július 30-ig ve­hetik fel nyereményüket, mert e határidő után a játék­szabályzat értelmében elvesz­tik nyereményigényüket. birkózó EB döntőiről. 18.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 18.05: Külpoliti­kai figyelő. 18.20: Húszas s.údió. Szomszéd falvak. 19.23: Alexandra. Operett. 19.39: Láttuk, hallottuk — a kiállítótermekben. 19.54: Jó es­tét, gyerekek! 20.00: Esti Krónika, II. kiadás. 20.25: Kis magyar nép­rajz. 20.30: Üj könyvek. 20.33: Tar­tini: ördögtrilla szonáta. 20.49: Er­kel: Hunyadi László. Négyfelvoná- sos opera. Köziben: 21.42: Hogyan tanuljunk meg alkotni? IV. rész. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.15: Az operaközvetítés folytatása. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10; Műsorzárás. 3. MŰSOR 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.05: Magyar Irodalmi Arckép- csarnok. 18.25: Bartók: Zene hú­ros-, ütőhangszerekre és cselesz­tára. 18.56: Hajnali kocsiszín. Gá- csi Sándor riportja. 19.06: Az ár­nyék nélküli asszony. Opera. 19.45: A Stúdió 11 játszik. 20.17: Ravel- művek. 21.07: Hírek. 21.10: Beetho­ven- és Schubert-művek. 23.00: Hí­Ma 20.01-kor a tv-ben: Most tizennyolcadszor ren­dezték meg a bőrdíszműipar országos modellkiáUítását, amelynek gazdag anyagát Bu­dapesten. a TIT Bocskay úti stúdiójában tárják a szakma és az érdeklődő nagyközön­ség elé. A kedden megnyílt kiállításra a pályázati fel­hívásra csaknem 700 modellt küld­tek be a vállalatok, szövetkezetek. Ezek közül több mint ötve- net díjazott a zsűri. A kiállí­tott táskák, bőröndök, garni­túrák nagy része új technoló­giával, nagyüzemi munka- szervezetben készült, kellé­kek és az alapanyagok köré­ben is sole volt az újdonság. Melegebb volt a megszokott­nál, pedig a nap kevesebbet sütött a sokéves átlagnál, csa­padékkal pedig adós marad az idei tavasz — a Meteorológiai Intézet tájékoztatása szerint. Az átlagnál melegebb ta­vaszt a szokatlanul meleg március okozta. A hónap elején még havazott, viszont 22-én 25,4 fo­kot, nyári értéket mértek. Az áprilisi és májusi hőmérséklet nem tért el lényegesen a sok­éves átlagtól. Júniusban azon­ban március kísértett, hiszen június 16-án volt — a hónap­ra vonatkozóan — az utóbbi száz évben a legalacsonyabb a napi hőmérséklet csúcsérté­ke: mindössze 12,6 fok volt. A tavasz folyamán az ország területén szeszélyes elosztás­ban 5—20 órával kevesebb a napsütéses órák száma, az átlagnál több napfényt ka­pott viszont Békéscsaba és Kékestető. A felhős égbolt csatornái mégis ritkábban öntöztek, mint a korábbi években. A március és április adósságát a szokatlanul sokat, aranyat érő májusi eső sem tudta egészen pótolni. A legnagyobb hiányt Sopronban regisztrálták, ahol 160 milliméter helyett csak rek. Idöjárásjelentés. 23.15: Műsor­zárás. TELEVÍZIÓ 9.00: Ahol mindenki felfedez. Továbbképzés alsó tagozatos neve­lőknek. Számtan, algebra — II. 10.00: Építsük fel a matematikát. Továbbképzés felső tagozatos ne­velőknek. Geometria — II. 10.50: Játék a betűkkel. 11.15: Az elége­tett nyom. Magyarul beszélő NDK bűnügyi film. 16.53: Müsorismer e- tés. 16.55: Hírek. 17.00: Labdarugó VB. NSZK—Jugoszlávia mérkőzés közvetítése. A szünetben: Reklám. 18.40: Nyitott szemmel álmodni. A spanyol tv zenés filmje. 19.10: Az MRT Közönségszolgála­tának tájékoztatója. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-hiradő. 20.00: Nagy csaták. Magyarul beszélő franeia dokumentumfilm-sorozat. II. rész: A moszkvai csata. 21.20: Kréiarajz Móricz Zsigmondról. Illés Endre műsora. 22.35: Tv-hiradó — 2. ki­adás. 2. MŰSOR: 20.00: Zenei figyelő. A tv zenei újságja. 20.45: Mentsük meg a vadkacsákat. Svájci rövid- film 21.05: Műreoűlők. Amerikai rövidfilm. 21.20: Tv-híradó. 1. ki­adás. 21.50: Klasszikusok tévéfil­men. A melléov. Magyarul beszé­lő lengyel tévéfilm. A bíráló bizottság pályadíj­jal jutalmazta többek között a győri Graboplast vállalat négy új termékét, a budapes­ti Bőripari Vállalat marha­hasítás, illetve sertésnubuk új­donságát és a simontomyai bőrgyár bemutatott új gyárt­mányát is. A legtöbb díjat — szám szerint Jl-et — a rákos- palotai bőr- és műanyag­feldolgozó vállalat termé­kei kapták, 8—8 díjat nyertek a fővárosi Bőrdíszműipari Vállalat, a Minőségi Bőrdíszműves Szö­vetkezet, a Pest megyei Ve­gyi- és Divatcikk Vállalat, valamint a Fővárosi Kézmű­ipari Vállalat szép kiállítású bőrdíszműárui. 130 milliméter csapadék hul­lott három hónap alatt, a nap­fényes Békéscsabát viszont 5—10 milliméterrel volt keve­sebb a mért érték a sokéves átlagnál. Gyorsabb időjárás előrejelzés Kedden ünnepélyesen át­adták az Országos Meteoro­lógiai Szolgálat központi elő­rejelző intézetét. A három­emeletes, 2500 négyzetméte­res épület 28 millió forintba került. Az intézetben dolgozó mintegy 70 szakember — kö­zülük 20—25 éjszaka is — igyekszik sokoldalú tájékoz­tatást nyújtani a lakosságnak és a különböző intézmények­nek. Létrehozzák az országos veszély jelző szolgálatot is a dunai hajózás biztonságá­nak növelésére, a Velencei tó környékét és a kiskörei üdü­lőterületet bekapcsolják a megfigyelő hálózatba és to­vábbfejlesztik a Balaton, kör­nyék már működő figyelő- szolgálatát. Nem adott elsőbbséget Budapesten a Nagy Sándor út és Baross utca kereszte­ződésénél Jovan László 44 éves gépkocsivezető budapesti la­kos tehergépkocsijával nem adott áthaladási elsőbbséget és összeütközött két teher­gépkocsival. A baleset követ­keztében az egyik vétlen te­herautó vezetője, Serfőző Jenő 37 éves gépkocsivezető övöm­ről lakos súlyos, nem életve­szélyes. míg Jovan László könnyű sérülést szenvedett. A mentők a sérülteket kórház­ba szállították. Gyermekbaleset Budapesten a Rákóczi út és Lenin körút kereszteződésé­ben szabálytalanul haladt át az úttesten Németh Ferenc 6 éves gyermek főtt lakos, és egy személygépkocsi elütötte. A mentők súlyos, nem élet- veszélyes sérüléssel szállítot­ták kórházba. PES1 MEGYEI UIKLAP a Magva» siociaiiMa Muiiívaspári Pest megyei Bizottsága es a Pesi megy ej l'aaao tápja* Főszerkesztő: DK COtkOS £<>L1AN f oszer&eszto- net> elles: SÁGI AGNES Szerkesztőség: vm., Somogy; Bela u •. 11 em. Postacím: i!)5J Budapest Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó CSOLLANY FERENC Kiadóin vatai Vm.. Biana ^ujza tér 3. Postacím 4959 Budapest \ szerkesztősei» fts « Kiadóhivatal központ' telefonja: 543—iOÓ ‘42—220 Titkárság 40—447 Előállítja Szikra Lapnyomda. Budapest i erjeszt) a Vlagvai Posta Elő- izethetu oármelv postahivatalnál. * kézbesítőknél 4 posta hírlap­üzleteiben es 1 Posta Központi űrlap .rodána KHIt Budapest. .. lózset nádoi tér 1 Távbeszélő: »0—*34> Postacím Posta Rözoontí Hirlar Iroda Prdaoest ‘őflzetés» dl’ navontj* ?f forint. INDEX: 25 064 Zenei figyelő A Tv zenei újságja. A második csatornán közvetítésre kerülő műsor e havi adásáról a szerkesztőt, Kármán Györgyöt kérdeztük. — Ezúttal került sor a figyelő IX. évfolyamának évad­záró számára. Elsőként azt a jelentős zeneakadémiai hangver­senyt említeném meg, amelyen közreműködött Lovro von Matacic és Kovács Zoltán. Kettejük közös zenekari estjéből részleteket láthatnak a nézők, műsoron Liszt Sz-dúr zongora- versenye volt. — Ügy tudjuk, az elmúlt hetekben új zenedarab bemu­tatójára is sor került. — Tehetséges fiatal zeneszerzőnk, Durkó Zsolt Chamber music című kamarazenekari darabjának premierjéről, s ma­gáról a műről beszél Lehel György, aki a bemutatót vezé­nyelte. Az adásban riportot közvetítünk Doráti Antal buda­pesti vendégjátékáról, ő dirigálta Schubert V. szimfóniáját és egy Kodály-zenedarabot. Műsorunkban mindkettőből részlete­ket közvetítünk illusztrációként. Fodor Lajos igazgató, a Mar­gitszigeti Szabadtéri Színpad nyári és az Országos Filharmónia őszi terveiről ad tájékoztatást a nézőknek. Megemlíteném még az Erkel Színház évadzáró hangversenyét, amelyből szintén részleteket sugározunk. A rádió és televízió műsora Meteorológiai összesítés Kevesebb volt az eső cs a napfény az '

Next

/
Thumbnails
Contents