Pest Megyi Hírlap, 1974. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-20 / 142. szám
Épül az ország egyik legkorszerűbb élelmiszeráruháza Több hónapos késés után, a jövő héten megkezdik az új 10-es élelmiszer-áruház építését Vácott. A Széchenyi és Beloiannisz utca sarkán lévő területet ma veszik át az építők, akik a felvonulást azonnal megkezdik. Az 1800 négyzetméter alap- területű épületet, a tervek szerint, 1975. negyedik negyedévében adják át, s városunk az ország egyik legkorszerűbb élelmiszer-áruházához jut. Dolgozók általános iskolája Tanévzáró és bizonyítványosztás A tanévzárót, a bizonyítványok kiosztásával, a dolgozók általános iskolája tanulóinak június 21-én, pénteken délután 5 órakor rendezik meg, az Árpád úti általános iskolában (Árpád út 85.). Ugyanakkor lehet jelentkezni az új tanévre is. Hentesvízsga Méltán csodálkoztak azok, akik tegnap vásárolni tértek be a népszerű váci „Sapka” hentesboltba. A boltot tíz féhér köpenyes fiatal szállta meg: ott tartotta a váci Kereskedelmi és Vendéglátó Szakmunkásképző Iskola hentestagozata év végi gyakorlati vizsgáját, melyen megjelent a Pest megyei Tanács kereskedelmi osztálya képviseletében Katona Zoltánná főelőadó is. Érdeklődésünkre elmondották, hogy újabb jelentkezőket várnak a szakmába, mert az idén végző tíz fiatallal még nem tudják pótolni a jelenlegi hiányt VÁC Vasárnap - vásárn?p A Tanácsok Közlönyében megjelent tájékoztató szerint, június 23-án, vasárnap, országos állat- és kirakodó- vásár lesz Vácott, a Rádi úti nagytéren, ahová vészmentes helyről, szabályszerű járlat- levéllel, minden fajta állat felhajtható. Aznap országos gépkocsivásár színhelye lesz az alsóvárosi Diadal-tér. VÁCI UAPLÖ A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A VÁCI JÁRÁS ÉS VÁC VÁROS RÉSZÉRE XVIII. ÉVFOLYAM, 142. SiZÁM 1974. JÜNIUS 20., CSÜTÖRTÖK üzemeink életéből Födémcsere - az évfordulóra Jövőre lesz 90 esztendős Vác legnagyobb textilüzeme, a Váci Kötöttárugyár. Mint ismeretes, az Első Magyar Szövő- és Kötőgyár Rt. 1885-ben alakult meg Budapesten, majd felismerve Vác kedvező földrajzi és közlekedési viszonyait, annak az óhajának adott kifejezést, hogy Vácott építhesse fel gyártelepét. Abban az időben nagy volt a városban a munkanélküliség. Mint a korabeli sajtó írja: „...a szegény embernek ezen a vidéken nem akad úgyszólván semmi említésre méltó kereseti forrása.” A város akkori vezetősége örömmel fogadta a gyáralapítás gondolatát. A képviselő- testület határozata alapján, ingven átengedték a vasúti töltés melletti. 4534 négyszögölnyi üres telket. Július 3-án volt az alapkőletétel, és a Váci Közlöny november 1-i száma már tudósítást közölt a gy Vtelep ünnepélyes megnyitásáról. A kilenc évtizeddel ezelőtt készült épületek, az egyemeletes i-rodarész és a Sallai utcára néző, L alakú üzemrész tetőszerkezete tűzveszélyes. A tűzrendészeti hatóság többször sürgette a tető átépítését, korszerűsítését. A gyár rekonstrukciója során erre is sor került. A napokban körüláEványozták a főbejárat fölötti részt. Érdeklődésünkre elmondták, hogy a kilenc évtizedes épületek tetőszerkezetét teljesen kicserélik. A födémcsere több hónapot vesz igénybe. Utána lapos, vasbeton tető kerül a régi helyére. Az átépítés időszakában a termelőmunka zavartalanul folyik. ★ A Taurus Gumiipari Vállalat váci gyára időnként jelentkezik egy-egy olyan új termékkel, amelynek híre túljut a város, sőt néha az onszág határán is. A tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásár látogatói arról értesülhettek, hogy az úgynevezett metrópadló is a Dunakanyar ipari városában készül. A régebbi vonalszakaszokon még import anyagot használtaik fel, de már a kis földalatti átépítésekor s az újabb metróÖregek napja - háromszáz részvevővel A Hazafias Népfront helyi nőbizottsága Márianosztrán a 60 éven felüliek tiszteletére rendezett ünnepséget. A Petőfi művelődési terem kicsinek bizonyult erre az alkalomra, mert mintegy háromszáz ünnepelt és ünneplő gyűlt össze. Az úttörők és a KlSZ-fia- talok egy-egy szál szegfűvel kedveskedtek az ünnepélyre érkező asszonyoknak és férfiaknak. Remitzky Endréné nőbizottATLETIKA Három érmes helyezés Megrendezték a Bp. Honvéd minősítő versenyét, egyikét annak a négy kiemelt egyesületi serdülő versenynek, amelyen aranyjelvényes minősítést lehet szerezni. Érthetően erős, az országos élvonalat megközelítő színvonalú mezőny gyűlt össze, csak a távoli megyék versenyzői maradtak el. Két váci atléta ért el kiváló eredményt: mindketten életükben először indultak ezeken a távokon. Főként a rohamosan fejlődő Barazutti László duplázása figyelemre méltó. Edzője, Tóth Zsuzsanna, az országos bajnokságra aranyjelvényes teljesítményt vár tőle, 1000 m akadályon. EREDMÉNYEK 3000 m síkfutás: 3. Barazutti 9:54, 1000 m akadály: 1. Barazutti 3:04, a „fiatal” serdülő „A” kategóriában (1959-ben születtek) 1000 m akadály: 2. Vasas L. 3:30.8. Az eredmények értékét nöszeles véli, hogy hideg, esős, időben születtek. (—á—a—) sági elnök megnyitója után Csató Béla, a helyi pártcsúcs- vezetőség titkára méltatta Márianosztra lakóinak a község fejlődése érdekében kifejtett, hasznos munkáját. Teperics Jánosné, a HNF helyi bizottságának elnöke jelképesen a 84 éves Juhász Istvánnénak és a 87 éves Nemes Ferencnek, a község két legidősebbjének, átadta a párt- és a társadalmi szervek nevében az ajándékot. Köszöntötte a megajándékozottakat Poldauf Medárd, a Hazafias Népfront váci járási bizottságának elnöke és az idős vendégekhez magyarul is, szlovákul is szólt Alt Gyula, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének munkatársa. A márianosztrai öregek napja színes és ötletep műsorral zárult. (— pr —) A tárgyalóteremből Drága ebéd A 48. éves V. F., a Földgép Vállalat váci telepének őre. Munkakörébe tartozik egyebek között a nem üzemelő gépjárművek felügyelete, azok őrzése. Egy nap, kora délután elhatározta, hogy ebédelni megy. A sejcei hegyközségből indult Deákvár felé, az egyik, jogtalanul elvitt járművel. Későbbi bevallása szerint, egy üveg sör és háromszor féldeci tömény ital elfogyasztása után, kinyitotta a nála levő kulccsal a tehergépkocsi ajtaját, s noha jogosítványa sem volt, elindult a hegytetőről lefelé. Nem tett hosszú utat, amikor árokba csúszott. A jármű kisebb mértékben megsérült, és vezetője is kisebb sérülést szenvedett. V. F. ügyét gyorsított eljárással tárgyalta a Váci Járás- bíróság büntetőtanácsa. Az ítélet: hét hónap felfüggesztett szabadságvesztés és ezer forint pénzbírság. Ezért az összegért a Gundel Étteremben is kaphatott volna kiadós ebédet, még akkor is, ha taxival teszi meg az utat oda-vissza. (P.) szakaszok építésekor a biztonr sági sávot jelző gumipadló Vácról került a várócsarnokok szélére. Csehszlovákia a mezőgazdaság számára rendelt Vácott korszerű padlóanyagot. Azt is bemutatták a BNV-n. Tizedik hónapja készül ez a termékük, kiváló minőségben, minimális selejtszázalékkal. Ugyanezt a padlót alkalmazták a nógrádkövesdi tsz-ben egy új istálló építésekor. A váci gyár megállapodott a termelőszövetkezet elnökségével, hogy a szakem,bereknek Nóg- rádkövesden mutatják be, érdeklődés esetén az ötletes, új terméket. P. R. A ribizlikombájn premierje Eper — nyugati piacra HELIKOPTERES PERMETEZÉSSEL A Kemence—Bernecebaráti Egyetértés Tsz tagjai, Bernece- barátiban megkezdték az 50 holdon termelt szamóca szedését. A járás legnagyobb epertermelő szövetkezetében naponta 180—200 mázsa finom gyümölcsöt szednek, melynek zömét a HUNGAROFRUCT közvetítésével nyugati piacon értékesítik, de jut a hazai fogyasztóknak is a bernecebaráti eperből, melyet kis zöld műanyag tálcákba szednek a termelők. — Rendkívül nagy munka hárul tagságra, vezetőségre egyaránt. Nehezíti a helyzetet, hogy a szarvasmarhatelep takarmányszükségletének nagy részét is most kell betakarítanunk. A szamócaszedés még be sem fejeződik, már érik a pi- rosribizli, rövidesen megindul a málna szedése, sőt a fekete- ribizli is sötétedik már — mondja Zsóka János ágazatvezető. A két szövetkezet, egyesülése után több mint 500 hold bogyós gyümölccsel rendelkezik: több mint 150 vagon termés vár betakarításra; egy részét külföldi piacon értékesítik, valamint konzervgyáraknak, a hűtőiparnak és a szörpüzemnek szállítják. Az egyesülés már az idén lehetővé tette a helikopteres permetezést. Most készül a tsz a június 26-i, bogyós gyümölcs termelési bemutatóra, melyen először kerül sor a külföldön jelenleg is használatos, illetve az újonnan készült betakarító gépek megtekintésére. A termelőszövetkezetben kíváncsian várják az új gépek bemutatkozását, mert a bogyósok szüretelése rendkívül munkaigényes. A váci járás legészakibb szövetkezetében nem hanyagolják el az új telepítést sem, melyet állami támogatás nélkül, önállóan végeznek. (h.) HELYESBÍTÉS A Váci Napló június 12-i számában, a Papp Rezső által írt, Számlák — el nem végzett munkákról című cikk hibásan jelent meg: Szántai Jánost, az őrbottyáni Egyesült Barátság Termelőszövetkezet műszaki vezetőjét, hanyag kezelés vétsége miatt, nem felfüggesztett szabadságvesztésre, hanem — jogerősen — 4000 forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság. Jegyzet Megy a vonat? M őst már nagyon korán vir- *■’■*■ rád, de a reggeli párától hűvös az idő, különösen, ha szemerkél az eső is. Indulnunk kellene, de csak türelmetlenkedünk az állomáson. Elkelne legalább egy fedett, tetővel ellátott peron. Persze, nincs. Csak huzatos előcsarnok van, és maró pálinkaszag, ami felhőként gomolyog a resti felől. Türelmetlen, munkába igyekvők keresik fel a pultot, s várnak a sorban türelmesen. Mert ott mindenki türelmes. Nézzük a jelzőket, de hiába. Zöldet ritkán mutatnak a lámpák, inkább pirosat. Várunk, várunk a vonatra, mert, fordulása után, azzal mennénk mi is visszafelé, Veresegyház irányába. A vonatnak visszafelé lenne, nekünk előre, a munkahely felé van az az irány. Végre! Megjött a vonat. Percek vannak csak az indulás idejéig, ám most még „vizet veszünk”, „kicseréljük a személyzetet”, aztán „fújtatunk” egy kicsit, és úgy lassan, majd csak ... Várunk tehát, s közben gondolkodom. Régi utas vagyok, sokat megértem. Tapasztalataim bőségesek, akár egy nyugdíj előtt álló vasutasnak. Kellemetlen szaga van a kocsinak, ám rá se rántok. Gallérom mögé húzódom, s régi történetek felett elmélkedem. Egy különösen megtetszett, azzal vigasztalom magam. Régi történet, nem a mi vasútjainkról szól, de így is kedves. Már nem is tudom, ki írta valaha, egy törökországi útja után. Mondom, török út, nem hazai. Sok látogatót vonz alig fél órája lehetett, hogy Mudániát elhagytuk, mikor, kinézve az ablakon, látom, hogy egy lovas vágtat el mellettünk, maga után vezetve egy felnyergelt lovat. A masináig haladt, ott rákiáltott a gépészre, mire a vonat megállt. Néhány perc múlva láttuk a lovast visszavágtani Mu- dánia felé, de akkor a másik lovon is ült valaki. Eltelt öt perc, eltelt tíz perc, tizenöt perc, a vonat nem mozdult. Végre leszálltunk, a masinához mentünk, s a gépen nyugodtan cigarettázó embert megkérdeztük, hogy mi az oka veszteglésünknek? A fűtő azt felelte, hogy a mozdonyvezető öccse ért utol bennünket, s jelentette neki, )iogy időközben Mudániában fia született, mire a derék gépmester csapot, papot és vonatot feledve, visszavágtatott...” T? történet jutott eszembe, s miközben ezen derültem, a vonat alapos késéssel elindult. Egy kis látólyukat törültem az átláthatatlan ablakon, s gyanakodva figyeltem kifelé. Aztán megkönnyebbülve dőltem hátra, mert eszembe jutott: a mi mozdonyvezetőink nemigen tudnak lovagolni. (csankó) A váci Vak Bottyán Múzeum felújított, főtéri kiállítótermében, a volt görög templomban, állandóan sok látogatót vonz Blaskó János szobrászművész tárlata. Rózsavölgyi felvétele ’ Felhívjuk kedves ügyfeleink figyelmét, hogy A PROPAN-BUTAN GAZPALACK HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS MEGRENDELÉSÉNEK TELEFONSZAMA MEGVÁLTOZOTT. AZ UJ SZÁM: 10-460. Hívható: hétköznap 7-től 12.30-ig és 15-től 17 óráig. Szombaton 7 és 12 óra között. Személyes megrendelés - a fenti időpontokban - Vácott, a Rádi út 46. szám alatt adható le. DUNAKANYAR KTSZ Június 17-től 22-ig VÁCI Különböző méteráruk, készruhák, női és férficipők 30-40 %tös árengedménnyel. amíg a készlet tart